Elmélkedések

Gondolatok amelyek jöttek

A vallás rövid története


Kedves Olvasó! 

Az alábbi olvasmány felolvasott, meghallgatható változata is létezik, és ingyenesen kérhető azok számára, akiknek nincsen elég idejük olvasni, de szeretnék meghallgatni MP3 lejátszón (például utazás közben). Ha meg szeretnéd kapni, kérd az írás címének pontos megjelölésével a „Szabad Gondolat” honlapra hivatkozva a következő e-mail címen: tavolvasas@gmail.com

Még mielőtt belevágsz a történet olvasásába, fontosnak tartom, hogy elolvasd az előző rövid bejegyzést: FONTOS

Képzelj el egy embert, aki olyan dolgokat mond, olyan dolgokat mutat, melyeket a világ szeme korábban nem látott. Képzelj el egy csodatevőt, aki szavaival, cselekedeteivel lenyűgözi a hétköznapi halandót. Képzelj el egy személyt, aki életét arra áldozta, hogy annak értelmét megtalálja, hogy áttörje a földi lét, az anyagi világ határait. Ha egy szabó nagyon szereti a mesterségét, kitanulja azt, és folyamatosan fejleszti mígnem eléri a mesteri szintet. Ugyanígy, ha egy igazságot szerető ember, nagyon-nagyon szereti az igazságot, keresi, kutatja, mígnem megtalálja azt. Ennek következményeképpen ez az ember túllát a korlátozott, szabályokhoz kötött emberi elme határain. Ha felfedezéseit megosztja másokkal, és betekintést enged abba a világba, amit ő felfedezett, azok akik eddig féltek levetkőzni korlátaikat először csodálni, majd isteníteni és dicsőíteni fogják őt. Közben az ő csodatevése csak arról szólt, hogy levetkőzte korlátait, szabadon engedte az elmét, hogy elinduljon felfedezőútjára, és megmutassa, mi van a határokon túl. Ha egy bennszülöttnek olyant mutatsz, amit ő még nem látott (például tűzijátékot), több mint valószínű leborul térdeid elé, és Istenként fog tisztelni.

Az az ember, aki levetkőzte korlátait, szabadon engedte az elméjét, egy idő után elérte azt, hogy a nép figyelmének központjába került, mert olyan dolgokat tudott felmutatni, melyeket a börtönbe zárt elmével nehéz felderíteni. Na de miért is baj ez? Nekem mint őt figyelőnek, dicsőítőnek nem baj, mert tetszik a látvány, szívesen fordítom irányába a figyelmem. A baj forrása nem más, mint a válasz arra a kérdésre, hogy mielőtt a csodatevő megjelent volna, mit vagy kit szolgált az én figyelmem?

Gondolkodjunk együtt: Mit is csinált, hol járt az én figyelmem a csodatevő megjelenése előtt? Miből épültek a kastélyok, a paloták, a királyságok, a császárságok, a birodalmak ha nem az én figyelmemből? Gondolj csak bele, mi lesz azzal a császárral, amelyiktől hirtelen a teljes birodalom megvonja a figyelmét? Mi lesz azzal a császárral, akire már egyetlen alattvalója sem néz úgy mint felettesére, mert talált magának egy másik felettest, aki jobban lenyűgözi őt? Nem-e omlik össze az ő hatalma egyik napról a másikra? Minden egyes szolgáló, aki addig az ő hatalmát építette, hirtelen elvonul tőle, hogy a csodatevő prédikációját hallgassa. Most már érted, miért veszélyes az az ember, aki levetkőzte a korlátait, és szabadon engedte az elméjét?

Mit tehet ilyenkor a hatalmát minden áron megvédeni akaró harcos császár? Az ellenség bélyegét nyomja a csodatevőre, és hadat üzen neki, hogy megsemmisítse. És hát a legtöbb esetben sikerül is megsemmisíteni, egy egyszerű fegyvertelen embert. De az igazi veszedelem csak most veszi kezdetét számára! Na de miért? Azért mert miután megöli a csodatevőt, ráébred, hogy a csodatevő holtan még veszélyesebb mint éltében. A sok millió egyéni figyelemből felépített hatalom a csodatevő ellen irányult, hogy megsemmisítse őt. Elindult a támadás. Na de mi is az a támadás? A magyar nyelv nagyon kifejező tud lenni néha, ha odafigyelünk rá (persze nem volna helyes, ha valaki ebből azt a következtetést vonná le, hogy más nyelvek alábbvalók, vagy kevésbé kifejezők).

TÁM ADÁS. Támogatás adás. A hatalom megtámadta a csodatevőt. A hatalmas figyelmet felé irányította, hogy megsemmisítse őt. És ezzel csak még jobban meggyűjtötte a baját. Az emberek még kíváncsibbak lettek a csodatevőre: beszéltek, meséltek róla. Egyesek kezdték megérteni a tanításait, és ezáltal az emberek figyelme még jobban elterelődött a császárról. Hatalma egyre csak fogyott. Mindez egyetlen szabad embernek köszönhetően, akinek ő hadat üzent, akit ő „támadott”.

Mit tett a császár, hogy megmentse hatalmát? Jól figyelj most, mert a császár sem volt egy buta ember. Ha buta ember lett volna, nem tudta volna milliók figyelmét magára vonni, és abból hatalmat építeni. A császár egy nagyon durva álnok cselhez folyamodott: fejet hajtott a halott csodatevő neve előtt. Elismerte az ő szellemi hatalmát. De nemcsak, hogy elismerte őt, hanem Istenné avatta. Látta, hogy nincs esélye egy halott csodatevő hatalma ellen. Egyszer már megölte, még egyszer nem ölheti meg. Szelleme a fizikai test halála után még nagyobb erőre kapott, és tarolt, alapjaiban megrengette a császári birodalmat. Így hát a császár nem tehetett mást, ha meg akarta védeni a hatalmát, minthogy LÁTSZÓLAG fejet hajt a csodatevő neve előtt. A nép önfeledt ünneplésbe kezdett, mert a császár elismerte a mennyei hatalmat, és a csodatevőt Istennek kiáltotta ki. És a még mindig korlátok között élő nép, elhitte neki, hogy ő valóban meghajolt a csodatevő előtt. Valójában teljesen másképp történt!

És az igazi tragédia csak most vette kezdetét: a császár akinek, még mindig volt hatalma -ha más nem is, hát katonai- megjelölte azokat az embereket, akik a csodatevő ember (Isten) üzeneteit, és parancsait!? tolmácsolhatják a népnek, a korlátok között élő embereknek. Ezzel az álnok fogással a császár visszavette a csodatevő hatalmát a saját kezébe. Azt mondta, Isten nevét (a csodatevő nevét) hiába ne vedd! Csak az avatottaknak szabad róla beszélni, az üzeneteit és a parancsait?! tolmácsolni a népnek. Így gyakorlatilag ő szegte meg a saját szabályát, és Isten nevével újabb hatalmat kovácsolt magának. Mostantól Isten (a csodatevő ember) nevében sanyargatták, bűntették, kínozták, gyilkolták a népet. A császár nevében vagy az isten nevében… nem teljesen mindegy? Az eredmény ugyanaz. Templomokat építtetett, hogy az igét hirdesse a népnek, hogy engedelmes, szabályokat betartó birkákat, igavonó állatokat neveljen belőlük. !!!Egyetlen korlátolt elmével rendelkező ember sem merte megkérdőjelezni, hogy vajon ez-e az igazi üzenet, melyet a csodatevő ember hátrahagyott. Ha netán valaki megkérdőjelezi, az halálos vétek, halálos bűn lett volna és az Isten haragja, a pokol tüze várt volna rá.

Na de az történt, hogy ezután is születtek csodatevők, tisztán-látók, táltosok, sámánok, más szóval Istenek. Na de Isten ments egy újabb Istentől! Az első is elég nagy kárt okozott, eléggé megrengetett minden földi hatalmat. Ezért nagyon ravasz módon azt tették, hogy az előző csodatevő (Isten) nevében az újakat egytől egyig kivégezték, máglyán égették, lemészárolták miután Isten nevében az ördög, a gonosz bélyegeket akasztották rájuk. Tudták ők nagyon jól, hogy nem engedhetik meg, hogy még egy ilyen csodatevő megszülessen a földön, mert akkor minden földi hatalom összedől. Ezért van az, hogy ha egy csodatevő felbukkan, annak a létét és munkáját pont azok lehetetlenítik el, akik az első csodatevőt „imádják”. (Egész pontosan az első csodatevőről elterjesztett képet imádják, akik szóról szóra elfogadnak minden írott szót, minden formát, akik félnek nem elfogadni azt.)

És ez a folyamat zajlik még napjainkban is, de már egyre kevesebb sikerrel, mert egyre többen veszik a bátorságot, hogy levetkőzzék a korlátokat, és az elmét szabad útjára engedjék, hogy ők is csodatevőkké váljanak. Egyre többen döntenek úgy, hogy megkeressék a csodatevőt, mely ott van bent bezárva a sötétbe, minden egyes ember szívében.

Egy dolgot nagyon tisztán kell látniuk a földi hatalmakat építőknek. Minél több ilyen csodatevőt TÁMADnak, annál mérgesebben döntik saját hatalmukat, mert minden csodatevő földi halálával a szelleme, a szellemisége fergeteges erőre kap, és jobban terjed, jobban fertőz, mint amikor még emberi testbe volt zárva.

A csodatevőket nem lehet megölni. A csodatevők nem akarják birtokolni a testet. A csodatevők halhatatlanok. A csodatevők ereje megrendíthetetlen.

Kedves olvasó! Ha tetszett a fenti történet, nyugodtan vedd a bátorságot, és helyettesítsd a csodatevő szót Jézussal vagy Mohameddel, vagy amelyikkel éppen jól esik, és olvasd újra. Én többnyire a kereszténységről beszélhetek, mert ebbe születtem bele. Nem látom értelmét annak, hogy a szomszéd kertjében gyomláljak, miközben a sajátomat veszi fel a gyom. Volt alkalmam betekintést nyerni más vallásokba, más ideológiákba is. Alapjaiban az egész ugyanaz. A fenti történetet az egészre lehetne vonatkoztatni.

Elfogadom, ha hülyeségnek tartod, ezt az elmélkedést, azt is elfogadom, ha ellenzed, akár elítélsz miatta. Ez teljesen természetes. Ez a történet engem jellemez. Az a reakció melyet belőled kiváltott, teljes mértékben téged jellemez. Jól figyelj most magadra, mert ezáltal sok mindent megtudhatsz arról a valamiről vagy valakiről aki TE vagy. Használd a fenti sorokat legjobb tudásod szerint! Dobd el, vagy tartsd meg, rejtsd el, vagy terjeszd. Tedd, ahogy jónak látod!

Hogyan lett Jézusból Krisztus?

Ha értesítést szeretnél a további bejegyzésekről, görgess a lap aljára és kattints a feliratkozom gombra. Ha szívesen betekintenél a szabad-gondolat levelezőlista világába, a lenti kérdőívet használva, küldj üzenetet.

Kívánok neked jó EGÉSZ-séget!

egy „Szabad Gondolat”

Reklámok
Categories: Elmélkedések, Hangos, Minden | Címkék: , , , , , , , , , | 14 hozzászólás

A tudás (Alkalmas vagy rá?)

Azt már látjuk, hogy az információt önmagában nem nevezhetjük tudásnak. Információkat halmozunk, és okleveleket is szerzünk, hogy elhitessük magunkkal, hogy nagyfokú tudással rendelkezünk. Véleményem szerint ez egyik legkegyetlenebb eszköze az önbutításnak, a bűnnek (a céltévesztésnek). Jóapám mondogatta, hogy a jó bort nem kell dicsérni, nem kell rá szép címke. A jó bor megdicséri magát miután megkóstoltad.

Vajon tudhatunk-e többet, mint amit a most (a jelenpillanat) a saját mércénk szerint elérhetővé tesz számunkra? Vajon mi lenne a végesnek hitt emberi elménkkel ha az univerzum összes tudása egy pillanat alatt rázúdulna?

Tudásszomjunk van. Ez nem kétséges. De vajon mit tehetünk azért, hogy ezt a szomjat oltsuk? Vajon az-e a leghelyesebb út, hogy agresszív módon törünk, zúzunk, csörtetünk a tudásért?

Nem-e lenne hasznosabb a tudás megszerzésének akarása helyett, először alkalmassá tennünk magunkat annak befogadására? Nem-e lenne hasznosabb azon munkálkodnunk, hogy előkészítsük a terepet az által, hogy megpróbáljuk felismerni majd levetkőzni a korlátainkat, hogy helyet csináljunk a beáramló tudásnak?

Biztos vagyok benne, hogy ha hirtelen többet kapnánk mint amire fel vagyunk készülve, mint amit be tudunk fogadni, egyszerűen megsemmisülnénk, elégnénk. Különböző pontokon helyezkedünk el a lét valóságának teljes megtapasztalása felé vezető úton. Lenyűgöz, hogy a mindent átölelő, mindent működtető REND mennyire pontosan tudja, hogy ki hol tart, kire mennyi “tudást” mérhet. És látom amint a nagyravágyók, a telhetetlenek, a kapzsik kívánsága is teljesül: megkapják amire vágynak. Ma divatos fogalommal élve bevonzzák a pénzt, és a sikernek nevezett dolgokat, amiben egy idő után fuldokolni kezdenek. Ezek közül is, akik megértik az alázat jelentését, és rá tudnak hangolódni, még irányt változtathatnak, megfordulhatnak és “fohászkodhatnak” a léthez, hogy megvilágítsa az utat a lábuk előtt, de szabad akaratukból süllyedhetnek tovább az egyre sűrűsödő anyagi világba, a végtelen egyre sötétülő fekete lyukba. Tehát mondhatjuk, hogy van pokol, ami talán nem más, mint a fény teljes hiánya, az elmék teljes elsötétülése, ami talán épp a megsemmisüléshez vezet.

Nem szeretnék prófétát játszani. Nem szeretném senkinek megmondani a tutit, mert nem lehet, és nem is szabad. Helyette inkább csak kérdezek, és arra biztatok minden kedves olvasót, hogy magába szálljon, és próbálja megkeresni a választ ott legbelül.

Nagy tudást akarsz most, vagy helyette megvizsgálod magad, mennyire vagy alkalmas a lét igazságainak befogadására, és azon dolgozol hogy a teret előkészítsd, tágítsd, a gátakat, az akadályokat megszüntesd?
De konkrétan miről is beszélek itt?
Bizonyára te is megfigyelhetted, hogy mennyire törékenyek vagyunk. Tudjuk, hogy az igazság néha fáj. Ezért hazugságaink mögött néha a “nem megbántás” szándéka áll. De előbb vagy utóbb mindig lefújja az élet szele a takarót a valótlan dolgokról, megmutatkozik a “szörnyű valóság”. És látjuk, amint az emberi szívek megtörnek, nem tudják elviselni, amit a lét kínál egy adott pillanatban. Menekülésbe kezdenek: alkohol, drog, vagy bármilyen más szenvedély, ami eltereli a FIGYELMET a valóságról. Az ilyen emberekre az élet hiába is mérne többet, mert nem bírnák meg. !!!Figyelem!!! Menekülés nemcsak a drogokhoz való fordulás, hanem minden szenvedély, mely a legértékesebb kincset, a FIGYELMET tompítja. Lehet ez túlzott étel, ital, fogyasztás. Lehet a testi örömök hajszolás-halmozása és tudom, hogy furcsán hangzik de lehet a sport is, lehet túlzott kötődés egy családtaghoz. Lehet minden! Önmagában a fent felsoroltak közül egyik sem rossz. Mi tesszük azzá a hozzájuk való viszonyulásunkkal. Tehát mindig a viszonyulásunkat kell elemeznünk. Látnunk kell önmagunk és a lét minket körülvevő elemei közötti viszonyt. És megint visszakerültünk oda, ahol a part szakad:

Tehát mit is jelent alkalmassá válni? Mi lehet a gát közted, és a világ valós megismerése között? Melyek a falak? Melyek a korlátok?
Melyek a kötődéseid, a ragaszkodásaid, a sóvárgásaid? Mit akarsz birtokolni? Miben akarsz hinni? Egyáltalán mi az, amit AKARSZ? Megtapasztaltad már az akarás hiányának állapotát? Ragaszkodsz ahhoz, hogy nagy tudású légy? Vajon ez téged segít, vagy gátol annak megszerzésében?

A ragaszkodásokról, kötődésekről nagyon röviden:
Ragaszkodni emberi, megbocsátható. Talán nem is azzal van a baj, hogy ragaszkodunk, hanem azzal, hogy ragaszkodunk és nem látjuk, mert nincs helyén a FIGYELMÜNK. Ragaszkodj, kötődj, birtokolj de lásd magad. Lásd, hogy mit teszel, és mit TEREMTESZ vele. Ragaszkodj a gyerekedhez, a szüleidhez, a barátaidhoz a munkádhoz, az autódhoz, a szenvedélyedhez, a hobbidhoz, de lásd, hogy ez mihez vezet, hogy felismerd benne a lét működésének a törvényeit. Figyeld meg, hogy miben támogat a lét. Figyelj az eredményre. Kérdezd meg magadtól, hogy kit és mit szolgál a figyelmed, és ha úgy érzed, hogy nincs a helyén, hívd vissza magadhoz. Az igaz tudás megszerzéséért emberként talán ez a legtöbb, amit tehetsz.

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , | 1 hozzászólás

Kikeresztelő

ImageEgy korábbi bejegyzésben és társalgóban készített beszélgetésben bővebben kifejtem, hogy a legtöbb embernek két élete van. Egyik a belső (gondolatok, érzelmek szintjén megjelenő) élet, a másik a külső (a cselekedetek a felszínre engedett gondolatok szintjén megnyilvánuló) élet. Minden baj, szenvedés, fájdalom forrása, hogy a felszíni élet nem egyezik a belsővel. Tehát a felszínen nem az jelenik meg, ami elméleti, gondolati, és érzelmi síkon van, hanem egy programok, szabványok, sablonok, sémák szerint működő színjáték. Kicsit erős a hazugság fogalma, főképp, ha belátjuk, hogy mi magunk is hazudok vagyunk amennyiben, mást engedünk a felszínre, mint ami valójában van.

Kérdés:
1.Ha a külső és belső életem különbözik, tehát a külső nem a belső valóságot mutatja, hazudok-e vagy sem? Egyáltalán lehet-e azt mondani, hogy ami nem valós, az hamis (hazug)?
2. Elvárhatom-e, hogy valós (nem megtévesztő-nem hazug) tapasztalatokban legyen részem akkor, amikor a felszínen megjelenő gondolatok, cselekedetek valótlanok, mert nem azt tükrözik, ami a belső valóság.
3. A belső valóságot, hogy tudnám én bővíteni, kifinomítani, fejleszteni, ha VALAMIÉRT nem engedem azt a felszínen valósághűen megnyilvánulni.

Az ember elhitte, hogy ő csak egy csak egy kis hasznavehetetlen tű a szalmakazalban. Elhitte, hogy a teremtés egy tőle teljesen független dolog, aminek ő csupán passzív résztvevője. Ezt akarták, és ezt akarják a pásztorok. Úgy vélem, ez egy súlyos tévedés. Az embernek igenis meg kell ismernie önmagát ahhoz, hogy megismerje az őt befogadó környezetet, univerzumot. Fontos észrevennie, melyek azok a tényezők, melyek a megismerés útját nehezítik. A helyére tett figyelemmel az ember képes arra, hogy meglássa ezeket a gátakat. Az embernek észre kell vennie, hogy teremt. Teremt, ha tetszik, ha nem. Akkor is teremt, amikor nem akar. Minden egyes parányi -sokak által jelentéktelen- résznek fontos szerepe van az egész alakulásában. Mindnyájan teremtünk. TUDATOSAN vagy TUDATTALANUL de teremtünk.

“Kikeresztelkedtem”.  Nem azért mert ez a formális dolog olyan fontos volt nekem. Már rég eszemben volt, hogy beugrok, és szólok, hogy a nevemet töröljék a katolikus egyház híveinek a listájáról, de valahogy nem volt annyira fontos, hogy ismételten meg ne feledkezzek róla. Az én kikeresztelkedésem a Malu által idézett definíciók szerint már korábban megtörtént. Nevezetesen akkor, amikor úgy döntöttem, hogy nemet mondok a vallás dogmáira, tanaira annak érdekében, hogy helyette a megtapasztalásokra épülő felismerések szerint próbáljam megérteni emberi mivoltomat. Egy pár napja viszont, a fenti meggyőződésem szerint, úgy döntöttem, hogy “hivatalosan” is megteszem azt a bizonyos lépést, hogy a felszínen, a formai világban se legyen lenyomata olyan dolgoknak, melyek belül nem léteznek. Legjobb tudásom, illetve tudatlanságom szerint cselekedtem. Lehet ezt bűnös, hibás vagy téves lépésnek nevezni. Egy dolog biztos: őszinte volt. Így van esélye, hogy a külvilágtól kapott válaszreakciók, a következmények, és az abból származó felismerések is valósak legyenek. Megtiszteltem a helyzetet azzal, hogy őszintén viszonyultam hozzá.

Többen értékelték és tisztelték a döntésemet. De most inkább arra fordítok figyelmet, ami kérdésként vagy negatív kritikaként jelent meg a külvilág részéről:

1. A legtöbb ember azt hiszi, nem az a fontos, hogy a neved ott szerepel-e a listán vagy sem, hanem az, hogy mit érzel. És miért ne hinné azt, hisz ez által is elhárítja a neki kijáró felelősség egy részét magáról.
Valóban fontosabb, hogy mit érzek, de nem szabad elfelejtenünk, hogy valamilyen mértékben meghazudtolom önmagamat. Én fittyet hányok a vallásomra, esetleg már egy ideje látom, hogy az egyház hatalmas manipulatív erővel rendelkezik, de ennek ellenére a formai világban én támogatom a létezését, ezzel erősítve a statisztikáját, melyből az ő létjogosultsága származik. Tehát ő nem azt figyeli, hogy hány aktív híve van, hanem, hogy a papíron mennyien vannak. Tegyük fel 5 millió emberből lehet, csak félmillió gyakorló vallásos. Ő ettől függetlenül azt fogja mondani, hogy 5 millió híve van. Ekképp az adófizetők pénze egy részének JOGOSAN az ő kasszáját illeti. Ezen felül pluszban még jönnek az adományok formájában begyűjtött juttatások, mint perselypénz, egyházadó. Ezek után csodálkozhatunk-e, hogy a pápa “törvényt hozott” mi szerint, a katolikus egyházat nem lehet elhagyni? Még szép, hogy nem lehet. Ha már rád különösképpen nem is tud hatni, a statisztikára még szüksége van, mert azok alapján tud ő beleszólni a világ helyzetének alakulásába. Azt hitted nem fontos az, hogy papíron te még mindig az egyházhoz tartozol. Én azt mondom, hogy részt veszel az egyház hatalmának megteremtésében. Te azt gondolod, hogy egyel több vagy kevesebb mit számít? Én azt gondolom, hogy veled együtt sokan, szinte mindenki így gondolja. De miért van ez? Vajon, azért, mert elhittük, hogy egy fecske nem csinál tavaszt? Azt mondom, hogy a pásztornak nagyon fontos, hogy te ezt hidd, mert így a nyájban maradsz. Mindenki a más bajával foglalkozik, más problémái miatt aggódik, nem látván, hogy legfőbb kötelességünk, hogy önmagunk tetteiért vállaljuk a felelősséget, hogy a mi RÉSZÜNKÉRT felelősek legyünk. Ezzel szemben mi mások döntései miatt aggódunk. A mi felelősségrészünket viszont meg másokra bízzuk. Keresünk pásztorokat, és odaadjuk nekik, hogy rendelkezzenek vele. És ezután csodálkozunk, hogy valami nem stimmel. Olyan nem létező fogalmakat találunk ki, hogy igazságtalanság, ártatlanság, sorstalanság, stb.

2. Feltűnési viszketegség.

Egy olyan birka, mely valami folytán úgy gondolja, hogy nem jó neki pásztor által terelve lenni, és többé már nem szívesen bízza a pásztorra, hogy helyette gondolkodjon, az ő nevében tömegekre vonatkozó döntéseket hozzon, feltűnő. Tehát igen, lehet így is látni, nevezni a dolgot.
Kérdésem, hogy azt, amikor a szerelmes párok közötti eskü és ígéret megköttetik az állam és az egyház törvényei szerint, azt a sok pompát, a látványos felvonulást, miközben az autók kürtjei folyamatosan szólnak, a sok cicomát, a díszt minek lehetne nevezni, ha egy csendben lezajlott “kikeresztelkedést” feltűnési viszketegségnek nevezünk? Áh jogtalan az összehasonlítás, mert az egy hivatalos ünnep! Ott szabad! Így van-e? Ez az én kis szerény ünnepem volt, amit többen nem néznek jó szemmel. Nem volt semmilyen pompa, koszorú, adományokat begyűjtő ünnepség. Na de, amit én tettem, nem is lehet ünnep. Nem írja sehol, hogy az ember személyes ünnepét meg lehet ülni. A hivatalos ünnepeknek rendje és módja van! Az én ünnepem jobb esetben csak feltűnési viszketegség lehet, nemde? Feltevődik a kérdés, hogy mit is nevezünk mi ünnepnek? Vajon, mondhatjuk-e azt, hogy csak a hivatalosan a pásztorok által is elfogadott ünnepet nevezhetjük ünnepnek? Vajon, mondhatjuk e azt, hogy egy külső egység által megírt program szerint ünnepelünk, és működünk úgy általában? És ha igaz az, hogy előre megírt programok, sablonok, sémák, szabályok szerint működünk, akkor vajon mekkora az esélyünk, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy kik vagyunk mi valójában? Súlyos szavak ezek. Megítélem az embert, megítélem magam is egyben. De vajon lehetséges-e a változás annak felismerése nélkül, hogy a jelek szerint (elveszítettük az egyensúlyt: egyszer fent, kétszer lent, fájnak a tagjaink, fáj a lelkünk, csalódottak vagyunk, igazságtalanságot tapasztalunk) valami nem stimmel. (Még azt is hajlandóak vagyunk elhitetni magunkkal, hogy ez így “normális” – ez az emberi humor netovábbja 🙂

A “legjobb dolog”, amit egy vallásos ember tehet, az, hogy aktívan részt vesz benne, gyakorló vallásosként éli az életét, nemcsak a papírok szerint, hanem a valóságban is. Valaminek a gyakorlása, egy cselekvés akkor tud beteljesedni, ha abból megszületik egy felismerés, mely közelebb viszi az embert a kérdés megválaszolásához: KI VAGYOK ÉN? Ekképp megtapasztalhatja, hogy az az út, melyet épp tapos, merre vezet, és nem teremt tudattalanul, felelőtlenül, vak hitre és dogmákra alapozva. Továbbá hasznos lehet, hogy nem mondja azt, hogy engem csak félig érdekel a vallás. Annak az embernek, aki nem mer, vagy csak félig mer tévedni, szinte lehetetlen megtalálni a számára legjobb utat, mely a sötétség, a vakság teljes levetkőzéséhez vezet.
Az én cselekedetem, nem egyházellenes cselekedet. Tudatában vagyok, hogy nagyon sok embernek szüksége van rá ebben a pillanatban. Én csak azt vállaltam a formai világban is, hogy nem veszek részt az ő hatalmának építésében és fenntartásában. Senkit nem biztatok arra, hogy “kikeresztelkedjen”. Én csak azt szeretném megmutatni, hogy az ember tudatosan vagy tudattalanul, akarva vagy akaratlanul teremt. Minden egyes ember felelős, és “el kell számolnia” a teremtésével. A hosszú utak során folyamatosan azt tapasztaltam, hogy a lét, az a nagy REND, mint egy jó apa, elvárja gyermekétől, hogy a saját lábára álljon, hogy érezze a neki kijáró felelősséget, hogy tudatosan vegyen részt a teremtésben, nem pedig könnyelműen, kényelemből, vagy félelemből. Arra kapta az ember a fájdalom, a csalódás, a szenvedés lehetőségét, hogy felismerhesse, hogy ő nem egy kis senki, hanem ellenkezőleg: ő VALAKI. Minél távolabb jár az ember önmaga és “REND igazságának” megértésétől, annál több a fájdalom, a szenvedés, a baj, és annál gyakrabban veszi a szájára az olyan fogalmakat is, hogy igazságtalanság, ártatlanság stb. Ezek nem léteznek. Ezeket a fogalmakat olyan dolgokra használjuk, amiket nem értünk. 

A panasz nem más, mint a felettünk álló REND, melyről azt mondjuk, hogy végtelen, véges elmével történő megkritizálása, megítélése. Mennyire értelmes dolog ez?

Köszönet neked, aki elfogadtad a döntésemet anélkül, hogy megítéljél miatta!
Köszönet neked, aki őszintén a felszínre engedted a döntésemet illető kritikáidat, aminek köszönhetően a fenti sorok megszülethettek.
Hatalmas szükségem van rátok. Belőletek élek. Ha ti nem vagytok, én sem lehetek. A tanítóim, a mestereim vagytok, mindannyian.
Köszönöm!

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , | 2 hozzászólás

Thrive magyarul

Thrive (magyar felírattal)

“Józsi bácsi” és barátai (Péter, Lívia, Mónika és Gergely) jóvoltából megszületett a Thrive magyar felirata. Használati útmutatóként a régi szöveg: nem mondja meg a tutit, ne is várd ezt tőle. Eszközként használhatod, igazságként nem kezelhető! Ne feledd: senki nem mutathatja meg neked, amit személyes kötelességed megkeresni.

Ha tetszik a Szabad Gondolat, a lap alján található Feliratkozom! gombra kattintva, értesítést kérhetsz az új bejegyzésekről.

Ha fel szeretnél iratkozni a Szabad Gondolat levelezőlistára, ahol te is részt vehetsz lapunk írásában, valamint szabadon beszélhetsz velünk, levelezhetsz hasonló gondolkodású emberekkel, küldj üzenetet az alábbi kérdőívet használva:

Categories: Elmélkedések, Filmek, Minden | Címkék: , , , , , | Hozzászólás

A teremtés és Isten létezésének bizonyítása

Merre tart az az emberi lélek, melyet a szabályok, az ideológiák megakadályoznak a tévedésben, mely lehet egy fontos felismeréssel való találkozás lehetősége? Egy nyitott emberi léleknek sem Jézus, sem Lao, sem Buddha nem adhatja meg a végső választ a nagy kérdésekre. Vajon bölcs dolog-e azt hinni, hogy valaki megmutathatja számodra a nagy igazságot? Vagy tán bölcsebb lenne figyelni, és felfedezni minden létezőben a mestert, akivel csak egy dologért találkoztál:  hogy útbaigazítást kapj a végtelen fele vezető út folytatásához. Látom, amint abban a világban, melyben minden pillanatban minden változik, sokan úgy vélik, hogy megtalálták a nagy igazságot. Ilyenkor egy olyan tompa érzés kerít hatalmába. Valahogy érzékelem, hogy annak, amiről beszélhetünk, amiről képzelődhetünk, amiről elmélkedhetünk, az a kis rész, amit énnek nevezek, csupán egy parányi, mikroszkopikus méretű töredéke. Tele vagyok félelmekkel, ragaszkodásokkal. Folyton beleütközök korlátaimba, de nem adom fel, meg akarom érinteni a végtelent, a számunkra talán (még) elérhetetlent. Végső megoldásokat szeretnék találni, és egyben könyörtelen ragaszkodással birtokolni azokat, nem véve észre, hogy ez által nem teszek egyebet, mint korlátokat halmozok a már meglévő korlátaimra.

Egy olvasó ajánlotta figyelmembe az alábbi írást, melynek címe:

A végső Megoldás – A valóság logikus gondolkodás útján való megismerése 

(a címre kattintva lementheted/ megnyithatod az állományt)

Bevallom, már a címe kíváncsivá tett, mivel egy jó ideje azt vallom, hogy az ember azért kapta az érzékeit, az értelmét hogy segítségükkel megértse a valóságot, melybe beleszületett, mintsem hogy vakul elfogadjon különböző vallások által kínált  hittételeket. Az iromány első fele következetes, logikus gondolatsorokkal történő bizonyítása a teremtésnek, a teremtő létezésének. Élvezettel olvastam, amint az érvek, a gondolatsorok egymásba fonódnak. A szerzemény következtetései szerint az evolúcióelmélet és vele együtt a materializmus egyaránt bukik a teremtéselmélettel szemben. A huszonegyedik század elején elmondhatjuk, hogy az evolúcióelmélet egyre inkább hadilábon kezd állni, ami talán nem is olyan nagy baj, ha az ember önmagára találása a tét. Nem szeretném kielemezni a teljesen a művet Helyette javaslom, ha időd engedi, és foglalkoztatnak létezésed kérdései olvasd át te is.

A személyes véleményemet most még nem fejtem ki teljes egészében, mert nem szeretnék senkit túlzottan befolyásolni “A végső megoldás” értelmezésében. Viszont meg szeretnélek kérni, hogy ha elolvastad, és véleményed van, amit nyíltan is vállalsz, szólj hozzá, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy te mit szűrtél le belőle. Ha már vannak hozzászólások, én is megosztom az “eddigi végső” következtetéseimet. Jó olvasást!

A végső Megoldás – A valóság logikus gondolkodás útján való megismerése

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , | 25 hozzászólás

Illúzióépítészet

A szabad-gondolat levelezőlistán megjelent két sor:

1. “Minél nyitottabbak vagyunk, annál sebezhetőbbekké válunk.”

és a válasz rá:

2. “Minél nyitottabbak vagyunk, annál sebzettebbek vagyunk.”

Vajon, melyik Igaz?

Amikor először elolvastam a 2. kijelentést, arra gondoltam, hogy akik felismerték annak fontosságát, hogy megosszák az embereket, mert úgy könnyebb irányítani őket, talán örvendenek, ha valaki ekképp gondolkodik: “Minél nyitottabbak vagyunk, annál sebzettebbek vagyunk.” Tehát zárkózz magadba, légy távolságtartó, és a potenciális ellenséget lásd felebarátodban, aki álmodban az életedre tör.

De kicsit még gondolkodtam, és rájöttem, hogy a második kijelentés igaz. Legalább annyira igaz, mint amennyire nem igaz, ugyanis az, aki egy idő után képes megnyílni, az több mint valószínű többször is megvolt már sebezve, amíg eljutott oda, hogy megnyitotta a berozsdázott kapukat.

És ha azok megnyílnak, mi a csuda történhet? Kiömlik belőle a belső valóság. Ez most jó vagy rossz? Talán ez is legalább annyira jó, mint amennyire rossz.

Rossz, mert meztelenül maradtál. Megítéltetsz azok által, akik még nem mertek levetkőzni, akik meggyőződése, hogy el kell rejteni azt, ami ott van, akik titkon irigylik a felszabadultságot. Ha megnyíltál, egyből nem fogsz megfelelni semmilyen értékrendszernek. Társadalmilag értéktelen leszel. Megsemmisülsz.

Miért jó? Talán épp azért mert megsemmisülsz. Mert ha megsemmisültél, van esélyed az újjászületésre. Ha már sikerült levetni a hazug köntöst, az álruhát, felvehetsz magadra egy hazugság nélkülit, mely nem változtatja a színét mint egy kaméleon. Egy cseppet sem vonzó a dolog?

Amíg nem nyílnak meg a kapuk, addig is kiáramlik valami, de az nem a valóság. Ha nem a valóságot áramoltatod, hanem egy színdarabot, hogyan várhatnád el, hogy valóságot kapj érte cserébe, és ne egy másik színdarabot? Vajon, van annál tragikusabb dolog egy ember életében, mint egy színdarabot valóságként kezelni?

A beérkező gondolatoknak köszönhetően odajutottunk, hogy kezdtük súrolni a sokat hangoztatott illúzió lényegét. Azt mondjuk, az életünk egy illúzió. Van rá esély, hogy ne legyen az, ha feltevés vagy a kérdés nem valóságos?

Mi is történik egy “egészséges konverzációban?” Zárkózottak vagyunk és mértékletesek. Amit a felszínre engedünk, az nem más mint egy kép, amely nem a valóságnak felel meg, hanem egy külső sablon szerinti elvárásoknak. Tehát mondhatjuk, hogy egy illúziókép. Az illúzióképet valóságként kezelve, a beszélgető partner már eleve nincs ahogy a valóságra válaszoljon. Tehát még a legjobb indulattal sem lehet valósággal válaszolni egy valótlan kérdésre. Így jön egy valótlan válasz, mely szintén egy külső sablonnak téve eleget, megpróbál intelligensnek, igaznak mutatkozni. Ezek után mondhatjuk-e, hogy építőmeseterek vagyunk? Az illúziók világának építőmeseterei.

Azt hiszem, eleget beszéltem. Átadom a szót Andrénak. Azok számára, akik mélyebben meg szeretnék érteni miről is van szó, ajánlom a következő nagyon tartalmas, nagyon tudattágító beszélgetést:

Vacsorám Andréval

és egy picike ráadás:

Ki vagy te?

Használd egészséggel! Ha tetszett, oszd meg másokkal is. Ha betekintést szeretnél nyerni a szabad-gondolat lista életébe, vagy értesítést szeretnél az új bejegyzésekről, görgess a lap aljára.

Categories: Elmélkedések, Filmek, Minden | Címkék: , , , , , , | Hozzászólás

Isten Jánosa (John of God)

João Teixeira de Faria (vagy João de Deus, „John of God”, „Isten Jánosa””), (1942. június 24. -) brazíliai orvos, médium. Brazília Goiás dél-nyugati részén Abadiânia nevű helyen tevékenykedik.

Chicco Xavier orvos-médium (akinek a műve alapján készült a Nosso Lar – Otthonunk című film), João de Deus egyik barátja, azt tanácsolta João-nak, menjen Abadiâniába és fogjon gyógyító misszióba. 1978 körül volt João de Deus első „gyógyító” tevékenysége Abadiâniában. Kint üldögélt egy székben az út mellett, amikor „betegek” érkeztek hozzá. Egyre többen keresték fel, mígnem napi ezer „beteg” járt hozzá. João folyamatosan fejlesztette Casa de Dom Inácio de Loyola nevű házát.

A film nézése közben újra fel lehet tenni az olyan kérdéseket mint:

Vajon, ki lehetett Jézus?

Mi van a csodás gyógyítások mögött?

Vajon mi vár ránk a halál küszöbén túl?

Vajon, hogy kerültünk ebbe a mély alvóállapotba,

és minek köszönhetjük a sötétséghez való ragaszkodásunkat?

Egy érdekes megjegyzés: megnéztem egy Discovery Channel által készített dokumentumfilmet is Joaoról. (A discoveryről személyes véleményem az, hogy nem először készít propaganda jellegű filmeket annak függvényében, hogy épp mi a sláger:terrorizmus, bűnözés, gyilkosságok, áltudomány és társai. A lényeg a megfélemlítés és a figyelem magas fokú elterelése. Nem hiába egyik erős tartóoszlopa a mainstream (főáramú) médiának). Azt figyeltem meg, hogy nagyon finoman, óvatosan próbálta aláásni Joao nevét, azt sugallva a nézőnek, hogy nem érdemel különösebb figyelmet ez az ember. Számomra ez is arra bizonyíték, hogy a mainstream médiának talán soha nem is volt célja az emberek objektív tájékoztatása. Nem azért folynak be a pénzek a médiába, hogy kinyissák az emberek szemét, hanem ellenkezőleg: vastagítsák a hazugságfelhőt a fejük fölött.

Miután megnéztem a filmet, egy belső késztetést éreztem annak lefordítására. Épp csak végeztem vele, és útjára is engedem, hogy akinek épp rá van szüksége, használhassa egészsége visszaállítása, valódi önmaga megtalálása érdekében. Ha tetszett a film, ne felejtsd el odaadni másoknak is. Ma még nehezen, de megteheted. Egyre agresszívebben kezdték kontrollálni az internetet. Nagyon sok megosztó oldal több éves működés után lakatott tett már kapuira. A gondolat ma még szabad. De holnap már lehet, hogy vasat vernek rá is. Ha teheted, segítsd te is őt szabadon szárnyalni, hogy másokhoz is eljusson, a hazugságfelhők szétoszlatásában segítsen, felszabadítson. Ha értesítést szeretnél az újabb bejegyzésekről, görgess a lap aljára. Más gondolatébresztő filmek ITT.

 

Torrent Letöltés: http://kat.ph/healing-miracles-mysteries-and-john-of-god-t6989524.html

A film megnézése után ajánlom a Nosso Lar (otthonunk) megtekintését, melynek írója biztatására kezdte el Joao csodával határos gyógyításait.

Szeretettel,

“egy Szabad Gondolat”

Categories: Elmélkedések, Filmek, Minden | Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , | 14 hozzászólás

Hogyan “fejlődünk”?

Többször esett szó arról, hogy társadalmunk nagy igazságai, hogyan születnek, hogyan terjeszkednek. Egyre gyakrabban bukkannak fel nem hivatalos hírmondók, akik arra figyelmeztetnek, hogy nem mind arany, ami fénylik (és a mesét nem tudjuk csak félig). Nagyon gyakran megfigyelhetjük, hogy egy állítás igazság tartalma attól függ, hogy kinek a szájából, illetve tollából származik. Ha a király a trónjáról szólal, minden szava szent és sérthetetlen. Sok esetben viszont nem kizárt, hogy ha ugyanaz a király koldusnak öltözne, papolhat reggeltől estig, jó esetben csak annyit érne el, hogy egy szánalmas, meghibbant koldusnak nézi őt mindenki, aki a társadalom számára teljesen hasznavehetetlen.

Igazsággyáraink nagyon egyszerűen működnek: azok akik a nagy színdarabot írják, a név nélküli forgatókönyvírók, rendezők, odaadják az új ideológiákat, az új eszméket a színdarab főszereplőinek, a társadalom avatott tekintélyeinek, akik majd továbbadják őket a népnek, akinek különböző társadalmi szabályok, normák megtiltják, hogy bármit is megkérdőjelezzen. Ha mégis akad egy két eltévedt birka, aki tudatlanságából, “abnormalitásából” kifolyólag megkérdőjelezne valamit, azt elhallgattatják, vagy pedig ha alkalmas a szerepre, őt is tekintéllyé avatják, hogy az aktivista hajlamait a rendszer javára használja. A gyarló ember természetéből kifolyólag legtöbbször szövetségre is lépik az ördöggel, és élvezve az új pozícióval járó kiváltságokat, juttatásokat, igazságérzetére beveszi a nyugtatót, és szorgosan belekezd a rendszer építésébe.

Fontos annyi tiszteletet éreznünk az egyedi, megismételhetetlen emberi mivoltunk iránt, hogy még mielőtt határozottan rávágjuk valamire, hogy IGAZ, megkérdezzük, hogy miért is? Azért-e, mert a dalai láma, az x-edik János Pál, egy népszerű zenész, egy filmcsillag, egy különböző titulusokkal feldíszített közéleti személyiség, egy professzor, vagy egy “lelkipásztor”  azt mondja, vagy pedig azért, mert az elménkben tisztán kikristályosodott egy bizonyos felismerés, mely önmagunk, és a lét alázatos megfigyelésének következménye.

Úgy látom, hogy a nagy igazságot azoknak a legnehezebb megtalálni, akik nagyon keresik azt, ugyanis a legtöbb embernek szilárd meggyőződése, hogy az valahol a távolban, rajtunk kívül rejtőzik. A legtöbben csak végső elkeseredettségükben döntenek úgy, hogy kihajigáljanak minden fölösleges információt, áltudást az elméből, hogy csak az maradjon, ami igazán tiszta, aminek tisztaságát semmilyen hazugsággal nem lehet beszennyezni. Egyre erősebben elönt egy olyan érzés, hogy a lét minden egyes résztvevőjétől valósággal elvárja, hogy végre befele forduljon, és felfedezze belső világát, megismerkedjen először azzal a lénnyel, aki a külvilág megismerésére vágyik. Hogyan is érthetnénk meg bármit, ami formailag rajtunk kívüli addig, amíg nem ismerjük a szereplőt, akinek feladatául kitűzzük a külvilág megismerését, megértését.

Mivel már többször írtam a témáról, itt abba is hagyom, és átadom a szót a következő filmecskéknek, hogy helyettem ők tegyenek pontot az elkezdett gondolat végére:

Használd az egészségedre!

Törd át a korlátaidat!

Ki irányítja a hálót?

Categories: Elmélkedések, Filmek, Minden | Címkék: , , , , , , , | 2 hozzászólás

Gyermek-Szülő-Rendszer-Isten kapcsolat

IDÉZVE!

” – …. Hogy megy ez végbe? Miért? Nevezetesen az, hogy a szülő zárja el gyermeke előtt a boldogsághoz vezető utat. De hát voltaképpen, hogy ez így van-e vagy sem, arról meg kell bizonyosodnom.

– Jó, ha meg akarsz róla bizonyosodni, idézd fel saját gyermekkorod képeit.
– Hát az nehéz lesz. Nem mindenki tud visszaemlékezni saját gyermekkorára.
– De vajon miért? Vajon nem azért-e, mert az emlékezet, az érzéseket kímélendő, lenyirbálja azt, ami terméketlen, meddő, puszta? Megpróbálja eltávolítani a kilátástalanság sugalmazását. Kitörölni azt is, amit édesanyád méhében éltél meg, amikor a világi harcmezőt érezted édesanyád átélésein, tapasztalatain keresztül. Akarod, hogy segítsek tovább emlékezned?
– Rendben. Segíts! Mi volt tovább és tűnt el az emlékezetből?
– Tovább már nem akarsz emlékezni arra, hogyan feküdtél te, a Világegyetem uralkodója, egyedül, magatehetetlenül a kiságyban. Szorosan pólyába kötözve, szinte bilincsbe verve és helyetted mosolyogva mások döntöttek arról, hogy mikor kell enned, aludnod. Szerettél volna mindent megfontolni, felfogni, megérteni. De téged ehelyett elég gyakran inkább a magasba dobáltak. “Ugyan miért?” – ezt nem sikerült megértened. Amikor egy picit megnőttél, rengeteg szótalan és lélektelen dolgot láttál magad körül, de nem lehetett őket megérinteni. Csak azokat tudtad megérinteni, amelyeket neked adtak. És te ebbe beletörődtél, s megpróbáltad megérteni, miben rejlik a neked nyújtott csörgő, zúgó, búgó játékok tökéletessége. De te azok abszurd primitivizmusában azt, ami nem is volt, és nem is lehetett benne, nem tudtad megtalálni. Mégsem adtad fel, tovább kerestél, kezeddel megérintetted, sőt megpróbáltál bele is harapni, de mindhiába. Úgy sem találtál rá magyarázatot. Ekkor ingott meg először az, aki azért született, hogy a Világegyetem ura legyen. Úgy döntött, hogy semmiről sem dönthet, elárulták azok, akik világra hozták, és te is elárultad saját magadat.
– Te az én életem eseményeiről beszélsz. De hát ki vagyok én? Ugyan különböztem-e más gyermekektől?
– Én konkrétan rólad beszélek. És azokról, akik az adott pillanatban hallanak engem.
– Ez azt jelenti, hogy a Világegyetemben sok uralkodó van, ha már mindenki annak születik? Hát hogy lehet ez? Miféle uralkodó az, ha ugyanazt a dolgot temérdek más személy is uralja? Vagy esetleg éppen ezért kell lennie több Világegyetemnek?
– Csak egy Világegyetem van. Egyetlenegy. Oszthatatlan. De mindenkinek megvan benne a saját tere. És az egésznek ez egysége is az embertől függ. Minden egyes embertől.
– Hát az enyém, az én terem hol van?
    – Elveszett. De meg fogod találni.
– Mikor sikerült elveszítenem?
– Amikor feladtad magadat.
– Mit jelent az, hogy “feladtad”? Olyan voltam, mint minden többi gyerek.
– Te is, mint minden gyermek, a hozzátartozók jóságába, szüleibe vetett hittel, de egyre gyakrabban fojtottad el vágyaidat, és elfogadtad azt, hogy te csak egy semmirevaló, semmit nem tudó gyermek vagy. De az érzések, amelyek gyermekkorodban erőszakkal születtek benned, igyekeznek veled maradni egész életeden át, sőt, testet ölteni utódaidban is. Iskolába jártál, mint mindenki. Ott, az iskolában, azt mesélték neked, hogy az ember majomtól származik. Milyen primitív volt! Mily bután hitt Istenben! Azt mesélték, hogy csak egyetlenegy vezér van. Ő mindent tud. Őt a nép választotta. Ő a legtiszteletreméltóbb és legokosabb. Te pedig erről a vezérről önfeledten verseket szavaltál, lelkesülten dicsőítetted.
– Nemcsak verseket szavaltam és dicsőítettem azt, akit megszabtak, hanem én magam is hittem benne.
– Igen, sokan szavaltak verseket. Egymással még versenyeztek is, hogy ki tudja jobban dicsőíteni. Te pedig igyekeztél első lenni.
– Akkor mindenki igyekezett így cselekedni.
– Igen, az egész rendszernek szüksége volt arra, hogy minden emberben egyforma igyekezet működjön. Így erőszakot követett el mindenki ellen. Megtörte az igyekezetet, hogy saját magát védelmezze.
De egyszerre csak, amikor már életed egy részét leélted, rájöttél, hogy rengeteg rendszer létezik, és ezek a rendszerek különbözőek. Aztán megtudtad, hogy lehet, hogy az ember sosem volt majomszerű. A legbölcsebb vezér pedig a legbutább zsarnok volt. A te nemzedéked helytelenül élte le életét. Most pedig egy másmilyen rendszerben kell élnie.
Apa, szülő lettél. Meg sem fordult a fejedben, hogy elgondolkodj rajta. Lányodat átadtad az új rendszernek, mintha ez lenne a boldogság netovábbja. Már nem gondolkodsz, mint korábban. A csörgők értelmetlenségén sem akadsz már fenn. Elismerve, elfogadva az erőszakot saját magad ellen, gyermeked ellen te magad is erőszakot követsz el. Az évezredek múlnak, a rendszerek változnak, egyik a másik után jön és megy, s mindegyiknek egy a célja: téged, az uralkodót, a legbölcsebb teremtményt, lelketlen rabszolgává változtatni. A rendszer a szülőknek köszönhetően szüntelen létezik. És azoknak köszönhetően, akik saját magukat a legbölcsebb tanítóknak nevezik. Új tant hoznak létre, és ugyanakkor vele együtt egy új rendszer is születik. Ha csak egy picit jobban megfigyeljük, világosan lehet látni: a régi törekvés mozgatja az újat is. Célja, hogy elválasszon téged Istentől. Közétek álljon, elzárjon az élettől, rávegyen téged is, Istent is, hogy neki dolgozzatok… “
Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , | 8 hozzászólás

A Zene Másképp

Elolvasván György Laci értelmezését a szabad-gondolat levelezőlistán, eltűnődtem, hogy amikor egy ilyen alkotás kikerül a szemétdombra (pl. MTV), ahol több ezer klip száll versenybe egymással a nézők/hallgatók figyelméért, melyek nagy része azért küzd, hogy az ember figyelmét belefullassza az anyagi világ tengerébe, kinek van elég ideje, és egyéb szükséges eszköze ahhoz, hogy kihámozzon egy ilyen üzenetet az alábbi alkotásból. Javaslom, hogy először nézd meg a videoklipet, és utána olvasd el György Laci (George) értelmezését:

Az értelmezés:

Gotye, Somebody that I used to know  című dalának a megértése: A meztelen testek: férfi és nő. Fehér háttér: semmi. A kapcsolat szentélye, a férfi és nő csodája, amint ebben a világban szépen megmutatkozik. Formák, minták jelennek meg a semmin, az ártatlan, őszinte meztelenségen. Az értelmezés, a megérteni akarás, amit a részletben is szépen leírt valaki, mindig sémákat, formákat, korlátokat kényszerít az elénk táruló valóságra, hogy megfogható, beazonosítható, elkülöníthető, birtokolható legyen. Minden jel erre utal, a mai, kapitalista világban: kerítések, nevek, személyazonossági, és így tovább. A háttér az alapja az ártatlan ember “bemocskolódásának” is. Ott vannak a minták, ott kezdődnek. A társadalom, a múlt, a szokás, a család, és mindennek a hátterében: a félelem. A félelem alapja az emberben nem más, mint a saját természetének a félreismerése, vagyis önnön igazi mivoltának a nem ismerése. Az ember, nem ismeri önmagát. Nem tudja, hogy mi. Nem hiszi el, hogy Isten. Miért? Mert a megvalósult Isten, a darabokra oszlott Isten, az elkülönült Isten, és ez idegen. A formák, a minták, átvivődnek az ártatlan testre is. Az arcra is, a gondolkodásra is. És ott van a nő. Teljesen más, mint a férfi. A férfi szembe, a nő háttal. De jaj! A nő arca nincs befestve a mintákkal. A nő gondolkodása, a mentális szint, nem volt fogékony a mintákra. Csak a többi rész. De mi történik? A nő, fogja magát, és kilép a háttérben, a társadalomban felvázolt, lerögzített mintákból, és a férfi felé közeledik, aki nem néz feléje. Egész közel kerül hozzá. Megszólítja, de a férfi nem fordítja felé tekintetét, csak néz előre, magából kifele, a formákkal, mintákkal beborítva, meg sem mozdulva. A nő pedig, látva, hogy nincs kivel beszélni, visszalép, eltávolodik a férfi mellől, otthagyva őt. És mi történik? A férfi elfordítja fejét, elméjét, és az őt otthagyó nő felé fordul, felborítva ezáltal a háttérrel való összhangot. A nő pedig, amint visszaállt a maga helyére, szépen levetkőzi a ráfestett mintákat, és a végén, megint ott áll meztelenül.
    Csodálatos üzenet, ami ihletett állapotban született, még ha nem is tudták az alkotók, hogy ezt teremtették, megtették, és köszönöm nekik ezt a semmit, amit elém tártak.
Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , | 4 hozzászólás

Működteti a WordPress.com.