Hogyan lett Jézusból Krisztus?

Kedves olvasó!

A következő meglehetősen súlyos tartalmú film előtt kötelességemnek érzem ismételten felhívni a figyelmed arra, hogy önmagában semmi sem jó vagy rossz. Mindent a viszonyulásunkkal/hozzáállásunkkal  teszünk jóvá illetve rosszá. Ez a film nagyon nagy segítség lehet egy ébredező elme számára, mely úgy döntött, hogy elindul a tisztánlátás az élet mélyebb értése útján. Viszont egy ragaszkodásokkal teli emberben még nagyobb harcokat indíthat, melyek önmaga megsemmisítésének eszközei lehetnek.

Röviden: 

Noha sokunkban ez nem is tudatosul, a kereszténység törvényei, tanításai az évezredek során világszerte beépültek az emberek értékrendjébe, életébe. A legtöbben (99,99 %) nem is veszik észre, hogy környezetüknek köszönhetően ők is a keresztény egyház törvényei szerint élik az életüket, melyek jelen vannak mindenben, ami hatással lehet az emberi elme “fejlődésére”. Ha hajlamos voltál mostanig azt hinni, hogy a  vallás csak a templomon belül található, akkor emlékeztetlek, hogy annak törvényei és sémái jelen vannak már a óvodában is. Az iskolákban úgy szintén. Emberi életek millióit kioltó háborúk zajlottak és  folyamatosan zajlanak ezen ártatlannak hitt ideológiák leple alatt. Szinte nincs is olyan megmozdulás, olyan esemény, olyan néphagyomány, melynek lényegét nem itatnák át ezek a Szentírásból származó ideológiák. Ekképp talán ki is jelenthetjük, hogy világunk ?több mint fele még akkor is keresztény, ha nincs megkeresztelve. A törvényszéken is a Bibliára esküszünk. Mire? A Bibliára, egy olyant Szentnek mondott Írásra, mely állítólag egy olyan ember történetét hívatott bemutatni, akinek életének több mint 80 százalékáról e könyv nem tud semmit.
Kedves Olvasó, ha a következő film tartalmából semmi más nem ragadná meg a figyelmedet, akkor csak azt a kérdést tedd fel magadnak, hogy mennyire állhat közel ez a kevesebb mint 20 százalék az ő teljes valóságához.

ÉS A RÉGI FELHÍVÁS:

Ne higgy semmiben, amit ezen az oldalon látsz vagy olvasol. Ez, amiről itt szó van, nem lehet a hit kérdése! Nem akarunk újabb dogmákat, az elmét a tisztánlátás fényétől elzáró hitrendszert teremteni. Nem szeretnénk azt, hogy a cseberből a vederbe kerülj. Egyetlen cél, hogy TE megtaláld, megértsd valódi önmagad, és az által a lét működését, azt a rendet, mely mindent körülölel, és ekképp te magad is a fény forrásává válj.
Ha a döntést meghoztad, hogy a tisztánlátást, a létezés értését, az ébredést választod, akkor csak azt fogadd el, amiről úgy érzed, hogy már érted, miről szól. De hangsúlyozom. MÉG AHHOZ SE RAGASZKODJ AMIT MA ÉRTENI VÉLSZ, hisz az élet folyamatos változásban van, és amit igaznak gondolsz ma, az holnapra (talán) elveszíti igazát. Ha valamihez hozzáláncolod magad, akkor megölöd önmagadban a változás, a fejlődés lehetőségét, tehát önmagadat.

Ha úgy érzed, értetted a film lényegét, üzenetét, oszd meg másokkal is, hogy oldja az emberi elmére nehezedő évezredes sötétséget. Miután megnézted a filmet, javaslom lapozz vissza a Vallás Rövid Történetéhez, melynek sorai még a film megnézése előtt íródtak. 

A felirat egyelőre még a javítatlan verzió. Így ha hibát vélsz felfedezni benne, hálás lennék érte, ha egy üzenetben, az oldal alján található lehetőséget használva, megírnád. Kérlek nevezd meg az általad felfedezett hibát, és az időpontot, melynél azt észlelted.

Kívánom, hogy a film lelki épülésedet szolgálja!

MÁSODIK RÉSZ

További filmek: Szabad Gondolat Filmek

Reklámok
Categories: Minden | Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , | 44 hozzászólás

Bejegyzés navigáció

44 thoughts on “Hogyan lett Jézusból Krisztus?

  1. Bakay Beatrix

    Jézus/jeshua/ minden gondolata,szava és tette az Ószövetségben gyökerezik.Zsidóként élt, a buddhizmus eszmevilága nem tükröződik munkásságában. .. ha így lett volna ezt nem rejtette volna véka alá.Hogy Indiában és tibetben hallottak róla,az természetes,Isten Fia mindenütt kijelenti magát.Élt. Él. Él örökké. A felkészülés ideje után a megfelelő isteni kairoszban végezte el küldetését. Az Üdvösség útját keresd, ne vessz el felesleges találgatásokban kedves videó néző!”Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember,aki benne bízik….!”Zsolt 34,9

    • Az ember, aki rajzolt neki egy bárányt.

      Ez esetben érdemes lenne kicsit tanulmányoznod a buddhizmus alapjait is.
      Ajánlanám ezt a videót, természetesen fiktív(?) történet szülte, de a tanulsága attól még változatlan

      • Erika

        “… és Jézus válaszolt: Ne a szentírásotokban keressétek a Törvényt, mert az Élet Törvényéhez az írás halott. Bizony mondom néktek, Mózes nem írásban kapta törvényeit az Istentől, hanem élő szóval. A Törvény, az élő Isten élő szava az élő Prófétákhoz az élő emberek számára. Mindenben, ami él, bele vagyon írva a Törvény. Megtalálod azt a fűben, a fában, a folyóban, a hegyekben, az ég madaraiban, a tenger halaiban, de mindenekelőtt magatokban keressétek azt.
        … Bizony mondom néktek, hogy az írás az ember műve, de az élet és annak temérdek sokasága a mi Istenünk alkotása. Miért nem hallgatjátok az élő Isten szavait, amelyek az Ő műveibe vannak beleírva? És miért tanulmányozzátok a halott írásokat, amelyek az ember kezének munkái?…”

        Részlet Edmond Bordeaux Székely az Esszénus Béke Evangélium című írásából

        Saját vélemény: akinek füle van hallja, akinek szeme van látja és akinek a szíve a helyén, az érzi a fenti szavak súlyát és igazságát.
        A szerző a Vatikán titkos levéltárában talált rá a több ezer éves esszénus tanításokra(Jézus is e tanítások követője volt), onnan a fenti idézet.

      • Köszi az értékes hozzászólást Erika!

      • erika

        kérlek ird meg hogy tudom a film további feltöltését megnézni,,remélhetöleg van.nagyon köszi

      • Kedves Erika, az nincs még lefordítva. Ha sikerül lefordítani, felteszem. Ha feliratkozol a hírlevélre, tudni fogsz róla, ha felkerül az internetre.

  2. Érdekes téma, érdekes film. Mindazon által, a lényeg nem a Jézus személyében rejlik, hanem a tanításaiban. Ezt pedig az élet megélése nyomán lehet megérteni. Az út amit akkor kijelölt, számunkra lehet már nehezen járható, de azért vannak az új mesterek, hogy megkönnyítsék azt az utat, amit mindenkinek magának kell felfedeznie önmagához. Ebben minden nagy tanító példát mutat, de a feladat nem a példa megoldása, hanem a mindenkinek másnak látszó feladat szemléletére próbál ráhangolni. A feladat sem jó szó, hiszen nem célról, teljesítményről van szó. Erika ráérzett valamire a lényegből, pedig valószínű vallásos 🙂 Pont ez a csodálatos, hogy személyiséged, rangod, hited ellenére, megtapasztalhatod azt az igazi önmagad, aki az egységgel egybeforrva létezik az örökkévalóságban.

    • Nagy tévedésben van! Már tarszuszi Saul (Paulus apostolos) kimondta: ha Jesous nem támadt fel, mit sem ér a ti hitetek!
      Jézust komoly személyi kultusz vette körül már életében, ő maga is ego-kentrikosz volt. Későbbi személyi kultuszát a keresztényekből lett antikrisztusok (pl. VI. Borja Sándor pápa, VIII. Henrik, Napoleon, Hitler, Sztálin stb.) is követték, mert az a keresztények között mély (kerék)nyomokat hagyott, könnyű volt a járt úton hamar a hatalmi csúcsra jutni.
      Sőt mondhatjuk, hogy III. Alexandrosz (Nagy Sándor) mekedón király vagy Octavianus Augustus (Gaius Julius Caesar adoptált fia) imperator is elővágfta már a jesuanus keréknyomokat, különösen utóbbi, aki pontifex maximus (főpap) is volt hivatalból, oltára (Ara Pacis Augustae) most is áll üveg alatt Rómában.

  3. óhoho, mennyi emberi okoskodás, leleplezés! Remélem senki nem gondolja, hogy feltalálta most itt az interneten a spanyol viaszt Jézusról, és vagányként megváltoztatja vele az egész világot, a történelmet, és évezredes kultúrákat hülyéz le, mert az tényleg érdekes lenne.
    Az életben az a legnagyobb dolog, hogy sem képletekkel, sem bizonyítékokkal, sem DNS-térképezéssel nem lehet megérteni és megmagyarázni. Ahogyan uralni sem. Senki sem tudja honnan jött, azt sem hová megy, mindenki csak hisz valamit, még a hitetlen vagy az ateista is. És.. egész életében csak eszik és khm.. kiadja, ahogy elrendeltetett neki. Nem túl prózai ez így… a fenséges embernek? Akinek már Isten sem kell, annyira érti mindent a létezésről, a világról. Szerencsére vannak olyanok is akik szóhoz sem jutnak, mert csak bambán bámulják, hogy a legapróbb részletekig és molekulákig mennyire tervezett minden, aztán rögtön utána szembesülnek a világban uralkodó iszonyú gonoszság feneketlenségével (bár kétlem, hogy sokan képesek meglátni kicsit is, annyira behunyták a szemüket, hogy csak azt lássák, ami az ők filozófiai rendszerükbe beleillik)
    Te Szabad Gondolat, ugye hogy fogalmad sincs mi lesz veled halálod után? Ahogy arról sincs fogalmad, hogy miért nem vagy tökéletes. Vagy… ööö… az vagy? Jól van, kérdezek valami mást, (ne vedd támadásnak vagy szmeélyeskedésnek) de akár tökéletesen akár tökéletlenül, érdekel-e több, mint ami csak GONDOLAT? Szerintem üres magában a gondolat! Amit teszel és átélsz, csak az számít, amit mondasz, nem. Amit mondok én itt, az sem, csak amit megéltem és megélek. Mert az élet nem elv és gondolat, hanem sztori! És Jézus SZTORI! (is, nemcsak gondolat) Hiszen még a benne nem hívők is folyton vele foglalkoznak. ooops, ájájájá, vajon miért is? Mindenki ír valamilyen értelmező szótárat az életéhez és a szavaihoz, de szíve mélyén azt is tudja, mindenki, hogy vagy csaló sarlatán, vagy hóbortos hülye volt, vagy szimplán igaz. Ennyi.

    És akkor vannak dolgok, amiket emberi eszmefutattással megérteni nem lehet, a nagy okoskodók és felvilágosultak előtt rejtve maradnak, csak az őszintén magukba néző és gyermeki nyitott szívvel közeledők előtt válik érthetővé Jézus értelme és az egész dolog lényege. A többiek belemenekülnek egy számukra mindent értelmező vallásba, vagy éppen odaállnak a vallásosságot vádoló, megváltó-tagadó, divatos tábor élére. Táádááám… annyira nincs különbség köztük, esküszöm, én aki láttam azért már a témában ezt-azt, totál szakasztott egyformák vagytok. Te is pont úgy misszionálsz mint a bigott, vallásos ismerőseim, csak épp a kontrát profétálod. Nincs szabadság.
    Nekem például szükségem van Jézusra, mint Megváltóra, és azt hiszek róla, amit én akarok. Nem a jútyubon szerzem a hitemet, hanem az életből. Hiszen van egy lelkem, amelyik képes magába nézni, és érezni meg látni olyasmiket, amiket csak személyes, emberi! (nem istenesült) élet megélése érthet, és ez így van jól, mert ez erről szól. Nem a világról, a vallásokról, mégcsak nem is szent szövegekről, vagy másokról szól ez, hanem csak rólam és Jézusról. Ez hit kérdés… és az néha sokkal sokkal több, mint gondolat.
    Aki meri, higgye, hogy ő a Krisztus. Akinek nem Krisztus, az ne higgye! Annyira pofon egyszerű… 🙂 hát nem? csak éppen szabadon legyen, ezt kellene inkább prédikálni itt is-ott is.

    • Kedves Zsuzsa, fiat voluntas tua! pont olyan vagyok, amilyennek mondod, addig, amíg mondod! Ha már nem mondod, talán megváltozom én is…

  4. pontosítás: ott, amikor írom,hogy fogalmunk sincs mi lesz velünk halálunk után, sem neked, sem nekem, senkinek az égvilágon, arra célzok, hogy mindenki hívő! Csak hisz valamit. Tehát nem különbözünk… :))

  5. Huliganthropus

    A hét fő bűn >>> A hétfő bűn!

    (Világosságot akartok? Hétfő a teremtés első napja, elválasztatik a fenti a lentitől, a sötétség a világosságtól. Teremtsen mindenki magának VILÁGOT! Gyújtassék fény a húnyt agyakban is…)

    Imádni egy istent, vagy egy teljhatalmú urat? Egy prédikátort, prófétát, esetleg főpapot? Egy “csicskáztatót” miért kellene? Mind csak bohócok ezek a zsonglőr és a kardnyelő száma közt, a multiverzum cirkuszában.
    Hinni és imádni ugyanazt jelenti a dogmák követői számára. E hit-ványságok másokra erőltetése nyomán indultak útnak a vallási háborúk, ma is ezért robbant néhány fanatista.
    Egy mester, egy tanító sosem kéri, hogy imádják, azt sem, hogy higgyenek benne. Egy igazi tisztánlátó célja, hogy tanítványai ha lehet, még rajta is túltegyenek tudásban, tapasztalásban, emberségben. Nem gátolja a fejlődést, nem akadályozza az ember emberfelettivé válását, mely az istenek aggályainak egyike.
    Az istenek nem emberségesek. A nyáj tagjai a sokat emlegetett állítólagos bűnök bármikor bekövetkező megtorlásától való félelmeik hatására, buzgó és hajbókoló “hívekké” váltak, s e vakhitükért valóban, még ölni is képesek lennének.
    Jézus lenne a megváltó? Lehet, a zsidóknak az. Azoknak, kiknek “tíz parancsolatra” volt szükségük, hogy emberként éljenek az emberek között, mert nem ismerték az emberi alap-normákat, az egymás mellett élés szabályait. A legújabb nép ez az emberek világában, s e faj megjelenése máig sem tisztázott. Ha elfogadjuk a Biblia állításait, akkor feltűnően sokszor találkozhatunk benne a zsidó népesség kapcsán meddőséggel, melyek később felső hatalom beavatkozása révén szinte természetellenes módon mégiscsak gyermekáldással zárultak. E személyek pedig “főemberek” lettek, egyikük a názáreti. De igazán naggyá ő is csak halála után vált.
    Jó-jó, hallottak róla, el is mentek, mint ma egy koncertre, s meghallgatták. Hasonlítsam Elvis-hez? Még páran megsértődnének, pedig a példa -ha szigorúan PR oldalról közelítjük, egész jó-. Sokan el is ájultak, amikor meglátták, mások gyűlölték. Azok gyermekeiket ijesztgették: Ha nem leszel jó, elvisz Presley!
    Ha nem hiszel istenben, eljön Jézus másodjára, és itthagy! (A többiek elragadtatnak)
    De nem élve hagy itt, hanem holtan, kínok kínjai között haldokolva (János apokalipszise)… Szóval jobb a békesség, higgyetek amit akartok.

    Góg és Magóg fia vagyok én…

  6. Az ember, aki rajzolt neki egy bárányt.

    Ez már a második videója, de mégis ki ez a bácsi, aki ilyen bölcsen mesél a vallásokról? Mert a hamburger univerzumnál sem igazán láttam a nevét, bár lehet bennem a hiba

    • megvan az a része is, ahol bemutatkozik. Úgy gondolom, hogy szándékosan nem tette a DVD-k elejére, hogy ne azon legyen a hangsúly, hogy ki mondja, hanem, hogy mit mond…Angolul vagy román fordítással fel tudom tenni a 17 perces bemutatkozó videóját, ha érdekel….Miceal Ledwith teológiát tanult sokáig.. egy írországi teológiai kollégium vezetője volt sok éven keresztül. Sok más titulust szerzett vallási körökben. Majd 17 éven keresztül egy nemzetközi “nagy tudású” teológusokból álló csapat tagja volt, akik a pápát látták el “szaktanácsokkal”….tovább nem szaporítom a szót. Ha tudsz angolul, a google bőkezűen ellát további személyét illető információkkal. Fáradt vagyok ahhoz, hogy a többi részét is lefordítsam magyarra. Úgy éreztem, hogy a lényeget ebből is le tudja szűrni az, akinek szüksége van rá, és hasznát tudja venni. Gyökeres változásokat előidézni nem lehet, és nem is kell egyetlen emberi elmében sem. A fenti hozzászólásból is megállapítható, hogy milyen belső harcokat tud indítani egy ilyen film, melynek mondanivalója eltér a megszokott, évezredeken keresztül intenzíven adagolt dogmáktól. Én igyekszem elfogadni, hogy másoknak szükségük van arra a bizonyos vallások által propagált bűneinkért kereszten szenvedő és ezáltal megváltást hozó Jézusra. Kívánom, hogy ők is eltudják elfogadni, hogy bizonyos okoknál fogva másoknak nem jelent akkora értéket ez az istenkép mint számukra. Bevallom, legtöbbször megrémiszt az a fanatizmus mellyel ragaszkodnak ehhez a szent képhez, és számomra egyértelműen megmagyarázza, hogy miért van, hogy még mai napig is ölik az emberek egymást ezen szent ideológiák nevében. A muzulmánoknál is nagyjából ugyanezt tapasztaltam annak idején Kasmírban. Meg is volt a látszata. Napi renden fiatalok holttesteit úsztatták le a folyó vízén, akik Allah igazságáért, egy szent ügyért kést mártanának bárki szívébe.

      • Thomas

        ૐ Ha minden ember messzi bolygó kinek álma van
        és nem születtünk egyértelműnek
        A pályán tartó csillagokról rám ható erőt
        elmondanám, de úgysem értheted

  7. Robi

    A folytatást is feltöltöd majd?

    • Nem hiszem, hogy a többit is lefordítanám, mert hatalmas munka egy ilyen fordítást megcsinálni hallásra, és a szemeim sem kezdték bírni már a gyűrődést. Bár érdekes a Hamburger Univerzum és a Hogyan lett Jézusból Krisztus második része is, úgy érzem, hogy a lényeg, amit én személyesen meg szerettem volna mutatni a Szabad Gondolat olvasóinak, benne van az első részben is. Egyébként is úgy gondolom, hogy a leghasznosabb az lenne, ha mindenki visszafordulna saját forrásához, és ott keresse a megoldásokat, mert minden ilyen külső okoskodásban van egy kis propaganda is. Azt szeretném, ha még véletlenül sem esne cseberből a vederbe a néző, és ha az igazságot nem más szájában keresné, hanem saját megéléseiben felfedezéseimben, felismeréseiben.

  8. Kedves Szerkesztő!

    Csodálom az igyekezetedet, mellyel fáradságot nem kímélve kutatsz és fordítasz.

    • Kedves Péter!
      Nem tudom hány életet kellett leéljek ahhoz, hogy most akár az életem árán le merjem húzni a leplet az emberi elmét évezredeken keresztül sötétségben tartó álnok hazugságokról. Ez a legkevesebb, amit tehetek azok után, hogy mostanig én is ugyanúgy részt vettem a sötétség terjesztésében, mint mindenki más. Tudom, hogy ha az embernek lelki szabadsága nincsen, mindene ami van, csupán illúzió, egós képzetek halmaza. Kívánom, hogy minden itteni gondolat az olvasók lelki fejlődését, kiteljesedését szolgálja.

  9. Visszajelzés: Egy másik Jézus története (Az Őslakó) « Szabad Gondolat

  10. Ma sikerült a végére jutnom a filmnek.
    Nagyon jó a fordítás, ráadásul sejtem, hogy nem vagy képzett fordító.
    A 01:54:12 időpontnál kezdődő mondatot én így írtam volna:
    “Egy fontos tanítás, amely idegen az Újtestamentum négy Evangéliuma számára, mely nagyon szükséges lenne ma, az a gyönyörű himnusz: Ima a nőkért, melyet Jézus költött, amikor…”
    Köszönet a filmért!
    Cserébe egy általam kedvelt írás:
    http://lelekkunyho.blogspot.ro/2012/09/megvaltast-varunk_20.html?showComment=1348243955998
    Derüs napokat,
    Ildi

    • Ja és a filmről.
      Nálam telitalálat.
      Számomra azért hiteles a beszélő, mert 25 évig katolikus pap és tudós teológus volt Írországban. Nem egy tudatlan, ember, ráadásul dacára annak, hogy fontos szerepet tölt be az egyházon belül, fáradhatatlan kutató, megalapozza minden kijelentését és még az sem zavarja, hogy nézetei, leleplező filmjei miatt életét is kockáztatja azáltal, hogy saját egyháza évezredes dogmáival száll szembe.
      Nem Jézus küldetését kérdőjelezi meg, hanem leleplezi az egyház manipulatív ferdítéseit, elhallgatott igazságokat.

      Ildi

    • Kedves Ildi!

      Most olvasom az általad ajánlott írást. Megmosolyogtatott, és természetesen nagy örömömre szolgál tapasztalni, hogy a “forradalom” elkezdődött és egyre többen vállalják fel a békés forradalmár szerepet! 🙂

      Ölellek!

      blue

  11. Nem tekintem ezt a filmet bizonyítéknak. Számomra a katolikus egyház ellentmondásos cselekedetei hitelesítik azt, hogy az nem az aminek láttatni akarja magát. Mert példának okáért, nem lehet a békét eröszakkal fenntartani, márpedig a világ nagy részét eröszakkal bírták rá a kereszténység felvételére. Annyit is ér mint egy eröszakkal kicsikart vallomás !

  12. Megnéztem, köszi a linket!! Erről a pasiról még sosem hallottam, és döbbenten látom, hogy katolikus pap volt egy időben (mit összeizzadhatott, amíg lemosta az összes szó-víz-tűz etc. mágiát magáról a kereszteléstől az avatásig).

    Nagyon jól összeszedi a lényeget a film, de sok minden kimarad, ami a címhez tartozna: hogyan lett Jézusból felébredt, vagyis Krisztus? Mert a téma inkább a kereszténység hatalmi gépezetének manipulációi körül forog.
    Pár alapgondolat viszont nagyon fontos:
    – Isten nem főnév, hanem ige;
    – aranyos a Hamburger Univerzum-hasonlat;
    – mindenre képesek vagyunk, amire Jézus (“aki engem követ”, nem “imád”);
    – Jézus fizikai értelemben is királyi sarj volt, nem csak szakrális király – legalábbis trónörökös volt, Dávid nyomán, ezért akarták eltenni láb alól – INRI;
    – mi is teremtő fény vagyunk;
    – a bűn nemléte, illetve a “cél elvétése”, mint hasonlat;
    – mindaz, ami miatt érdek az emberek sötétségben tartása.
    Sosem hallottam az indiai évekről szóló tekercsekről, bár Nag Hammad ugye a gnosztikusok miatt ismerősen hangzik. Érdekes amúgy, hogy a film az egyiptomi éveket (12 éves korig) nem tárgyalja, pedig amiatt hiszik sokan, hogy Jézus pártus herceg volt (nem, full zsidó). Állítólag viszont ott is rengeteget tanult… a krisztussá váláshoz szükséges dolgokból.

    • Szabad Gondolat

      Kedves Eszter, én a magam részéről egyetértek minden soroddal, és szívből örülök, hogy saját utadat járva ezekkel a felfedezésekkel, felismerésekkel találkoztál.
      Az igazság az, hogy van a filmnek egy második része is, amit nem fordítottam le, és abban szó esik az általad feltett kérdésekről. Úgy gondoltam, az elsőben a lényeg benne van. Mivel a filmet főképp hallás után fordítottam, ezért meglehetősen hosszú munka volt, a szemeim sem bírták már a végén. Ha valaki le szeretné fordítani a második részt, annak tudok segíteni. (Ha kell van román felirat, amit egy az egyben át lehetne fordítani magyarra)

      • Mivel csináltad? Én egyszer Windows Movie Makerrel próbáltam feliratozni, de a négy perc egy kerek óra alatt volt meg, és a számláló nem volt pontos, elcsúszott az egész. Mondjuk, lehet, h azért, mert kevés a RAM a netbookban (egy Word doksi is csak 40 mp alatt nyílik meg), vagy úgy szar a Movie Maker, ahogy van (azért 20 percenként lefagyott eddig mindig). 😀 Szóval asszem, a feliratozáshoz nagyon komoly gép és komoly program kell, pedig lenne kedvem hozzá.

        ps.: Van egy hely, ahol a “novel” novellának fordítódik, pedig jelentése regény.

      • V.Melinda

        Szeretém megnézni a második részt akár román forditással is! nagyon tetszett a videó .Köszönöm,hogy feltetted.

  13. Visszajelzés: Napi Szabad Gondolat – 15. hét « Szabad Gondolat

  14. Visszajelzés: Hogyan lett Jézusból Krisztus – letöltés « Szabad Gondolat

  15. Visszajelzés: A vallás rövid története « Szabad Gondolat

  16. V.Melinda

    Köszönöm,hogy feltetted nagyon jók a filmek csodálom maga ezt az embert Dr. Miceal Ledwith nagyon megnyugtató volt számora és el kell mondanom,hogy egészen másképp értékelek mindent amiután megnéztem a filmeket.

  17. V.Melinda

    Giordano Bruno-ról szeretnék olvasni, esetleg valami útmutatást vagy videót tudnál ajánlani?.Köszönettel .V.MELINDA

  18. Kincso

    Szeretnék még Dr Miceal Ledwith-tól videot nézni .Valami újabb esetleg? megnéztem az első és második részt is nagyon jo volt.

  19. erika

    NAGYON köszönöm ennek a filmnek a feltöltését!!!/////////////////Jézus mit hozott nekünk? A szeretet tanát???”Uj parancsolatot adok nektek hogy egymást szeressétek:amint én szeretlek titeket,ugy szeressétek ti is egymást.Erröl ismeri meg mindenki ,hogy az én tanitványaim vagytok,ha egymást szeretni fogjátok”János 13.23.34.Ha igy gondoljuk,,nagyon egyszerü dolgunk van bármivel kapcsolatban.Tegyük fel mindig magunkban a kérdést,,mielött szolunk,, birálunk,,cselekszünk..”Mit tenne most a Szeretet,”/és akkor talán még tisztaszivü,,lelkes,kicsi ártatlan gyermekeinket sem fogjuk saját magunk,,,valahonnan hozott,,örökölt,,vagy csak tisztán korlátolt,/,vagy mindegyik/ beidomitott változatára átformálni.Mert ugye a pokolhoz vezetö ut is joszándékkal van kikövezve,..
    Valoszinü nem fog minden megmozdulásunk tökéletesre sikerülni,,mert mégis csak emberek vagyunk:),,de az UTON lenni már fél siker,,,,és talán igy kitudjuk fejezni öszinte tiszteletünket,,szeretetünket egy csodálatos Tanito iránt,,akinek Szelleme valoszinü Öriz minden hozzá vezetö ösvényt,, ill.tiszta szivet . A vallások többsége azt hirdeti,,:csak egy egy üdvözitö ut van.Tetmészetesen az övéké…..És tényleg egy ut van.A Szereteté.És a szeretet hagyja hogy a másik “legyen”.Semmiesetre sem fenyegeti rejtett ill.egyértelmü igehirdetésekkel.
    “Az igazak ösvénye pedig olyan,,mint a hajnal világossága,,mely minnél tovább halad,,annál világosabb lesz teljes délig”példabeszédek 4,18.18

    A vallások tanaival,,dogmáival kapcsolatban szintén feltehetö a kérdés.nem kell agyon bonyolitani.,,..mert MINDENT képes az emberi leigázo ,,korlátozo elme megmagyarázn az istenfélö embereknek.Önekik ajánlani tudnám..az Erö kontra erö cimü könyvet,ill.bárkinek.Mert ,,bár nem vallásos mü,,de mivel Megérteni segit,,talán a végére az istenfélésböl Istenszeretet válik.

    “Bölcsesség kezdete ez:szerezz bölcsessséget,,és minden keresményedböl szerezz értelmet”példabeszédek 4,18.7

  20. kkk

    nagyon szép,érdekes, sok mindent lehet tanulni

  21. jsihfs

    sok mindent és nagyon örülök és nagyon tetszik!

  22. jsihfs

    nagyon szép

  23. mama

    nagyon jó és hiszek!

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.