Illúzióépítészet

A szabad-gondolat levelezőlistán megjelent két sor:

1. “Minél nyitottabbak vagyunk, annál sebezhetőbbekké válunk.”

és a válasz rá:

2. “Minél nyitottabbak vagyunk, annál sebzettebbek vagyunk.”

Vajon, melyik Igaz?

Amikor először elolvastam a 2. kijelentést, arra gondoltam, hogy akik felismerték annak fontosságát, hogy megosszák az embereket, mert úgy könnyebb irányítani őket, talán örvendenek, ha valaki ekképp gondolkodik: “Minél nyitottabbak vagyunk, annál sebzettebbek vagyunk.” Tehát zárkózz magadba, légy távolságtartó, és a potenciális ellenséget lásd felebarátodban, aki álmodban az életedre tör.

De kicsit még gondolkodtam, és rájöttem, hogy a második kijelentés igaz. Legalább annyira igaz, mint amennyire nem igaz, ugyanis az, aki egy idő után képes megnyílni, az több mint valószínű többször is megvolt már sebezve, amíg eljutott oda, hogy megnyitotta a berozsdázott kapukat.

És ha azok megnyílnak, mi a csuda történhet? Kiömlik belőle a belső valóság. Ez most jó vagy rossz? Talán ez is legalább annyira jó, mint amennyire rossz.

Rossz, mert meztelenül maradtál. Megítéltetsz azok által, akik még nem mertek levetkőzni, akik meggyőződése, hogy el kell rejteni azt, ami ott van, akik titkon irigylik a felszabadultságot. Ha megnyíltál, egyből nem fogsz megfelelni semmilyen értékrendszernek. Társadalmilag értéktelen leszel. Megsemmisülsz.

Miért jó? Talán épp azért mert megsemmisülsz. Mert ha megsemmisültél, van esélyed az újjászületésre. Ha már sikerült levetni a hazug köntöst, az álruhát, felvehetsz magadra egy hazugság nélkülit, mely nem változtatja a színét mint egy kaméleon. Egy cseppet sem vonzó a dolog?

Amíg nem nyílnak meg a kapuk, addig is kiáramlik valami, de az nem a valóság. Ha nem a valóságot áramoltatod, hanem egy színdarabot, hogyan várhatnád el, hogy valóságot kapj érte cserébe, és ne egy másik színdarabot? Vajon, van annál tragikusabb dolog egy ember életében, mint egy színdarabot valóságként kezelni?

A beérkező gondolatoknak köszönhetően odajutottunk, hogy kezdtük súrolni a sokat hangoztatott illúzió lényegét. Azt mondjuk, az életünk egy illúzió. Van rá esély, hogy ne legyen az, ha feltevés vagy a kérdés nem valóságos?

Mi is történik egy “egészséges konverzációban?” Zárkózottak vagyunk és mértékletesek. Amit a felszínre engedünk, az nem más mint egy kép, amely nem a valóságnak felel meg, hanem egy külső sablon szerinti elvárásoknak. Tehát mondhatjuk, hogy egy illúziókép. Az illúzióképet valóságként kezelve, a beszélgető partner már eleve nincs ahogy a valóságra válaszoljon. Tehát még a legjobb indulattal sem lehet valósággal válaszolni egy valótlan kérdésre. Így jön egy valótlan válasz, mely szintén egy külső sablonnak téve eleget, megpróbál intelligensnek, igaznak mutatkozni. Ezek után mondhatjuk-e, hogy építőmeseterek vagyunk? Az illúziók világának építőmeseterei.

Azt hiszem, eleget beszéltem. Átadom a szót Andrénak. Azok számára, akik mélyebben meg szeretnék érteni miről is van szó, ajánlom a következő nagyon tartalmas, nagyon tudattágító beszélgetést:

Vacsorám Andréval

és egy picike ráadás:

Ki vagy te?

Használd egészséggel! Ha tetszett, oszd meg másokkal is. Ha betekintést szeretnél nyerni a szabad-gondolat lista életébe, vagy értesítést szeretnél az új bejegyzésekről, görgess a lap aljára.

Nosso Lar (Élet és Halál)

Másodjára mentem vissza szeretett másik otthonomba, Gibraltárra. Ekkor már megengedhettem magamnak, hogy valamelyest én szabjam a feltételeket: heti max. 30 órát szeretnék dolgozni, a többit meg szabadon, kényem-kedvem szerint szeretném eltölteni. Óhajom elfogadva! A harminc órai munkával meg tudtam teremteni a mindennapi betevő falatot magamnak és az acélparipámnak  egyaránt (egy Aprilia Pegaso 650). Ennél többre nem vágytam. Nem akartam gyűjteni, nem akartam spórolni, nem akartam meggazdagodni, legalábbis nem a szó általunk legismertebb értelmében. Elég volt az, amit a heti harminc óra hozott.

Ennél értékesebb volt viszont, amit a heti harminc órán kívül kaptam: rengeteg szabadidő, melybe belefért a sok sok pihenés, andalúziai motorozgatás, tengerparti sütkérezés, elmélkedés, keresgélés, olvasás, fényképezés.  Ekkoriban jutott eszembe, hogy utánajárjak, miről mesélnek azok, akiknek halálközeli élményben volt részük. Nagy kíváncsisággal és izgalommal keresgéltem, olvasgattam az interneten. Akkori felfedezéseimet most nem részletezném. Helyette csak annyit mondok, hogy a keresgélések után arra a következtetésre jutottam, hogy minden halálközeli élményben van valami, ami megtalálható az összes többiben. Akiket érdekel a téma, korábban már megnézhették Anita Moorjani felettébb érdekes beszámolóját a halál küszöbén túlról.

A Nosso Lar (Otthonunk) egy brazil író-médium tollából származik, aki állítólag egy külső hangot követve írta a könyveit. A történet megmutatja, hogyan ér véget a földi, és hogyan folytatódik az azt követő útszakasz.

Ezennel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol megint kötelességem hangsúlyozni, hogy ugyanabban a helyzetben, ugyanabban az időben különböző emberek más-másféle tapasztalásban részesülnek. Ez a film, nem mindenkinek jó! Meggyőződésem, hogy úgy, ahogy Jézus lehet gyilkos is nem csak megváltó, ez a film is árthat vagy segíthet a nézőnek. És ez attól függ, hogy ki milyen eszközöket használ a megnézéséhez, megértéséhez. Én valamiért  mégis érdemesnek tartottam megosztani a szabad-gondolaton. Innentől bízom abban, hogy olyan személyek bukkannak rá, akiknek eddigi életük során volt alkalmuk kellő mennyiségű eszközt begyűjteni ahhoz, hogy a következő megfilmesített történet mondandóját a maguk hasznára fordíthassák. Ehhez kívánok sikert neked is, kedves olvasó! Ha tetszett, ne feledd megmutatni azoknak, akiket érdemesnek tartasz rá!

A filmet a youtuberól és a vimeoról rendszeresen letörlik, ezért azt javaslom, hogy töltsd le torrenten, és hagyd bekapcsolva a letöltő programot, hogy általad minél többen letölthessék. 

További elmét élénkítő filmek ITT