Posts Tagged With: harc

’56-os megemlékezés másképp

A helyi levelezőlistán olvasom, hogy az 1956-os FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 56-ik ÉVFORDULÓJÁNAK megemlékező ünnepségére hívják a népet 2012 október 23-án, 17.00-tól a Római Katolikus temetőbe. 

Szabadság, harc és szabadságharc.

Az a kérdés merül fel bennem, hogy 23-án vajon melyiket ünneplik a három közül.

1. Amennyiben a szabadságot, az szomorú, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy Magyarországnak csak elméleti síkon van köze a szabadsághoz. Tehát valójában a szabadság címszó alatt legfeljebb csak az egyik rabságból a másikba való átváltást, a megtévesztést ünnepelhetik.

2. Amennyiben a harcot ünneplik, az még szomorúbb, mert ismételten erényként emlegetik a vérontást, a gyilkolást, a tömegmészárlást, és közben még a fiatalabb generációt is arra nevelik, hogy a harc helyénvaló, valami magasztos dolog.

3. Amennyiben a szabadságharcot ünneplik, még ennél is szomorúbb, mert tisztán látjuk, hogy annak ellenére, hogy “szabadságharc”-nak becézzük a harcot, ami bár látszólag felment a gyilkolás, a mészárlás terhe alól (olyan mint a “szent háború”), tisztán láthatjuk, hogy a hosszú vérontás és gyász után is az áhított szabadság messziről elkerülte Magyarországot.

4. Csak utólag merül fel bennem, hogy mivel az ünnepségnek a temető ad helyet, akár a halált is ünnepelhetik. Ez esetben nem értem, hogy miért ragaszkodnak az élethez.

Ha van valaki hozzáértő, aki tudja biztosan, mit ünnepelnek majd a temetőben, kérem, segítsen nekem is megérteni, és talán én is ünnepelni fogok. Addig visszavonulok a szomorú gyászba, ami abból származik, hogy már lassan zsigerből felszínes dolgokkal hülyítjük magunkat, ünnepeljük a valótlant.

Elnézést ha valakinek megsértettem az érzelmeit a fenti sorokkal. Biztosíthatlak, hogy nekem is fájó dolog látni, hogy a harcot, a halált a vérontást, a valótlan színdarabokat, a hazugságot ünneplik felebarátaim, miközben a gyerekeiket is erre tanítják.

Ezen bejegyzés tartalma szorosan összefügg a mesterséges értékteremtés fogalmával, melyről itt olvashatsz: https://szabadgondolat.wordpress.com/2012/07/22/zsidozol-meghalsz/

Reklámok
Categories: Minden | Címkék: , , , , , , | 9 hozzászólás

Tudatosság Teszt

A szabad-gondolat levelezőlistán az ecuadori fiatal párral készített interjúra adott reakciók a következőket juttatják eszembe:
Anyag= energia+információ
A kémia órán megtanult periódusos rendszer elemei úgy igazából csak annyiban különböznek egymástól, hogy egy bizonyos “rend” (információ) szerint több vagy kevesebb protonjaik és elektronjaik vannak. (nem abban, hogy egyiknek más protonja vagy elektronja van mint a másiknak). A proton az proton minden fajta atomban. Az elektron az elektron minden fajta atomban. Az atomok,között a különbség nem más, mint maga az információ, amely működteti őket.
Nagyon jól tette a fiatal pár, hogy hangsúlyozta, még mielőtt tévedésbe esünk, hogy a táplálkozás ill. a nem táplálkozás csak parányi része az EGÉSZ folyamatnak. Nem az a LÉNYEG.
A tudatossági szintet hangsúlyozták mindvégig. Bizonyos tudatossági szinteken, a nem evés = éhhalál. Más tudatossági szinteken nem evés = boldogság, nincs hiányérzet.
Kicsit, az én tapasztalataimra támaszkodva “ki szeretnék állni” a fiatal pár mellett. Indiában felmerült bennem az a gondolat, hogy kaja nélkül is meg tudnék élni. Elkezdtem csökkenteni az adagot. De nem erőltettem. Így jött…nagyon keveset ettem. Egy banán, egy kis ananász, papaya, mangó…ami került az út szélén…de volt hogy egy egy főtt tojást is elfogyasztottam. És folyamatosan tudtam csökkenteni az adagot anélkül, hogy lettek volna bármilyenféle mellékhatások. Jól éreztem magam nagyon, energiám is volt bőven…jól bírtam a hátizsákot is… nem igazán éreztem hiányt. Na de fontos megjegyeznem azt, hogy akkor úgy éreztem, hogy teljesen rá vagyok hangolódva a létre: azt csináltam, amit szerettem csinálni, nem erőlködtem, nem erőltettem semmit. Nagyon boldog voltam…a környezetem is ugyanazt a boldogságot örömöt tükrözte vissza számomra… tiszta volt a fejem…jól ment az elmélkedés, láttam olyan dolgokat is, melyeket korábban nem vettem észre. És igen, határozottan éreztem, hogy a fizikai táplálkozás helyettesíthető ha az ember összhangban van a környezetével, ha nincsenek benne harcok, ha harc helyett az adott helyzet teljes mértékű elfogadása van jelen az emberben (és ez még nagyon hasznos is, mert elfogadás nélkül nincs MEGÉRTÉS…a harcos nem arról híres, hogy csak úgy loccsan a bölcsesség belőle)
A harc és a megértés nem összeegyeztethető egymással! Sőt, én azt mondanám, hogy kizárják egymást. Ha küzdök és harcolok egy élethelyzettel, egy személlyel, nincs ahogy megértsem az információt, melyet az hordoz számomra. Elfogadás hiánya = harc. És a HARC az, ami kizárja a fejlődés, a megértés lehetőségét. Ha nincs fejlődés, nincs megértés. Ekképp az olyan élettörténetek előtt, amilyen a fiatal páré is csak bámulunk, mint ahogy bámulja a borjú az új kaput.
És itt megjegyzem, hogy csak jobbik esetben bámulunk! Rosszabbik esetben meg harcolunk, idegeskedünk, és azt próbáljuk bizonygatni, hogy ez hülyeség. Na de miért is? Egyszerűen azért, mert ha mi elfogadjuk, hogy a fiatal pár étel nélkül is meg tud lenni, ráadásul nagyon boldogan, akkor rá kell ébrednünk, hogy nekünk még bőven van “behozni valónk”. Megszületik a kisebbségi komplexus odabent, ami arra ösztönöz, hogy kimondjuk az “ítéletet”, miszerint, a fiatal pár története nem igaz. Sőt, ellenkezőleg: álnok hazugság.
A fenti sorokat nem úgy írtam, mint egy olyan személy, aki meg tudja csinálni, amit ők bemutattak. Azt hiszem, hogy nincs még bennem sem annyi béke (harctalanság), hogy megtudjam csinálni azt. Az én eddigi rekordom étel nélkül egy hét volt. De személyesen is találkoztam olyan emberekkel, akik negyven napig nem ettek semmit. Nem akarok bizonygatni semmit, csak azt tudom mondani, hogy egy “belső hang” azt súgja, lassan már ordítja, hogy LEHETSÉGES. De ehhez szükséges, hogy a harc minden formájának még a parazsát is kioltsam odabent.
Egyúttal megosztom a tegnapi közös séta számomra legkedvesebb hozományát is:

Tudatosság teszt

A tudatosság mértéke fordítottan arányos a benti harcok mennyiségével, és egyenesen arányos az elfogadás mértékével.
Hétköznapi nyelven fogalmazva.
A tudatosság azt mutatja, hogy mennyire vagyunk jelen a pillanatban, mennyire látjuk és értjük a helyzetet, amelyben épp benne vagyunk, mennyire vesszük észre, hogy mit miért teszünk.

A harc különböző formái: idegeskedés, zaklatott lelki állapot, féltékenység, ragaszkodás minden formája, gyűlölködés, birtoklási vágy, akarás, versengés, hinni akarás,…, stb.. Lehetne folytatni a felsorolást nagyon sokáig. A lényeg az, hogy minél több van a fenti dolgokból bennünk, annál kevésbé vagyunk tudatosak, annál kevésbé érthetjük, hogy miről szól az élet. Ha az ember visszahozza a figyelmét, hogy az neki dolgozzon, hogy az őt szolgálja, elkezdi észrevenni magát a fenti helyzetekben, megérti a “baj” forrását. Tehát a kérdés ugyanaz mint eddig:

Hol van a figyelmed? Kit, mit szolgál a figyelmed?, Milyen mulandó értékeket halmoz, és gyűjtöget a figyelmed?

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , | 1 hozzászólás

A Cél Rabságában

DSC_5402

El mered-e engedni a célt? A legfontosabb célt. A szent célt. A megváltást ígérő célt. A nélkülözhetetlen célt? Van-e bátorságod vele szakítani?

Tudod, mi történik, ha elengeded a célt? Egy senki leszel. Elveszítesz minden társadalom által rád aggatott értéket. Szinte megszűnsz létezni „számukra”. Akár arra is vetemedhetsz, hogy véget vess az életednek, mert te már nem vagy jó. Meg volt mondva neked, hogy légy te is valaki! Legyenek álmaid, céljaid, és küzdjél, harcolj értük, mert csak úgy lehetséges. Tudod te jól! Mindenhol ezt írják, mondják, hirdetik.

Tudod, mi történik, ha elengeded a célt, melyet rekordidő alatt el KELL érned? A céltalanság állapotába kerülsz, és többé nem nézel előre, többé nem nézel a jövőbe. Egyetlen kincsed, legfőbb eszközöd, a figyelmed mely a cél szolgálatába volt állítva, visszajön hozzád, a jelenbe. Általa minden pillanat teljessé válik számodra. Egyetlen haszontalan percet nem leszel képes többé eltölteni. Egy új élet csírája fogan meg benned, és minden jelen pillanat annak segítésére, táplálására, éltetésére siet. Elkezdesz nőni, fejlődni, emelkedni. Minden pillanat a teljességet kínálja számodra. Nem győződ inni a fényt mely irányodba áramlik. Az idő korlátai szétszakadnak. Megérted, hogy az amit jövőnek hittél, a jelen teljessége nélkül nem létezhet. Megérted, hogy eddig egy folyton szertefoszló illúzióképet kergettél, minden erőddel.

Arra lettél nevelve, hogy célod legyen, hogy VALAKI légy. Azt mondom neked, hogy engedd el a célt, engedj el mindent, hogy megszülethess, hogy újjászülethess.

Hogyan is tudhatnád meg, mit rejt a jövő, ha még soha nem találkoztál a jelennel?

Hogyan lehetnél valaki, ha nem mered vállalni, hogy először senki leszel? Egy tiszta senki, végtelen lehetőségekkel.

Van bátorságod és erőd senkivé válni, mely tiszta mint a patyolat? Van erőd és bátorságod levetkőzni azokat a bélyegeket, azokat az értékeket, melyekkel a társadalom öltöztetett fel, melyekhez a hamis én eszeveszett módon ragaszkodik? Van bátorságod, szabad lenni minden kötődéstől, hogy újra megszülethess? Érted, és látod tisztán melyek a kötődéseid? Megtaláltad már a téged féken tartó félelem forrását? Szembe tudtál nézni vele?

Vagy tán nem félsz semmitől? Tán annyira rabul ejtett az illúziókból táplálkozó ÉN, hogy nem engedi, hogy kimond, hogy félsz?

Egy dolgot fontos tisztán látnod: nincs az a „szakember”, aki rajtad segíthet. A megváltást, a megkönnyebbülést a világ összes pénzével sem lehet megvásárolni. Benned van a megváltás lehetősége. Benned van a megváltó maga. Ne keresd magadon kívül.

Az önbutítás, az önámítás felemel. A magasba emel. Ez a magasság az, ahonnét le kell esned majd. Mindenki esik, mindenki esni fog. Ez az élet rendje. Hogy mekkorát?

Van, aki akkorát esik, hogy a földet érést nem éli túl, teljesen szétroncsolódik. Hogy miért lesz valaki öngyilkos? Na mit gondolsz, miért lesz valaki öngyilkos? Vajon milyen magasságba emelte őt az illúziókba kapaszkodó hamis én? Vajon milyen magasságról kellett visszazuhannia?

Van, aki épp akkorát esik, mely ahhoz szükséges, hogy megtapasztalja a semminek és senkinek lenni állapotát. Ha ilyent tapasztalsz, ne légy szomorú! Sőt, ellenkezőleg. Légy vidám, és adj hálát a létnek, hogy megkaptad a végtelen megtapasztalásához szükséges állapotot, melyből újra megszülethetsz, melyből megtapasztalhatod az örökké tartó, önfeledt boldogság állapotát.

Te meddig emelkedtél? Te mekkorát fogsz zuhanni?

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , | Hozzászólás

A legnagyobb döntés

DharamshlaSunset

A legnagyobb döntés, amit az ember hozhat az, hogy elhatározza, hogy a harcot vagy a békét választja. Aki a harcot választja, mindig meg fogja találni méltó ellenfelét, és előbb vagy utóbb holtan rogyik össze harcai mezején.

Annak, aki a békét tudatosan választja, nem kell harcot tapasztalnia, még akkor sem, ha már az egész világ harcban van körülötte.

Ha harcot tapasztalsz magad körül, a leghasznosabb dolog amit tehetsz az, hogy megköszönöd a látványt, megfigyeled, és tanulsz belőle, hogy elejét vehesd annak, hogy holnap te legyél a harc főszereplője, holnapután meg az áldozata.

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , | 1 hozzászólás

Alázat

6301938112_c3690865df_z

Többször emlegettem az alázat fogalmát, mint egyik legfontosabb eszközt, mely ahhoz szükséges, hogy tisztán lássuk, és megértsük létünk misztériumát. Nem nagyon tanulmányoztam az alázat eddigi definícióit. Csupán arról tudok egy két gondolatot megosztani, ahogy én értelmezem az alázatot. Bízom benne, hogy hasznosnak találod.

Az alázat helyett használhatnám a harcnélküliség/harcmentesség fogalmat. Tehát ha úgy érezzük, hogy szükségünk van az alázatra a tisztánlátáshoz, a minket körülölelő környezet és annak történéseinek megértéséhez, akkor fontos abbahagyni a harcot. Ismételten abból a felismerésből indulok ki, hogy minden okkal történik. Semmi sincs ok nélkül. Semmi nem értelmetlen. Minden amit tapasztalhatunk ebben az életben értelemszerű. Az a jelenség, hogy mi nem értünk dolgokat, még nem jelenti azt, hogy nincs is értelmük. Az csak annyit jelent, hogy mi még nem találtuk meg azt. De hogyan is tudnánk az okokat és az értelmet megismerni, ha nem vagyunk alázatosak, tehát ellenkezünk, harcolunk, viaskodunk, küzdünk egy olyan dologgal amit nem értünk.

A megértéshez vezető utunk legelső és legfontosabb lépése az elfogadás. A harc, a küzdelem, az idegesség, a külső és belső viaskodások az alázat ellentétei. Ha ezek léteznek, nincs elfogadás. Ha nincs elfogadás, nincs amit megérteni. Hogyan érthetnék meg egy olyan dolgot, amit visszautasítok, ami ellen harcolok, amit nem tudok elfogadni? Lehetetlen! Ezért utaltam többször is arra, hogy az igaz gyógyulás egy testi vagy lelki betegségből sem következhet be, amíg annak a teljes elfogadása meg nem történik. De alázat nélkül nincs elfogadás. Tehát alázat nélkül nincs, gyógyulás, nincs megértés, nincs lelki fejlődés, nincs újjászületés, nincs élet.

Veszekedsz valakivel? Ellenkezel egy elkerülhetetlen történéssel? Frusztrált vagy? Ideges vagy? Menekülsz valami elől? Tűzön-vízen keresztül, eszeveszett sebességgel száguldasz, hogy elérj valamit? Valamit nagyon akarsz? Akaratos vagy?

Harcolsz! Nincs benned alázat. Nem jön a megértés. Nem jön a lelki béke. Nem jön az igazi öröm. Nem érted meg a lét misztériumát. Visszautasítod a fejlődést. Nem élsz. Kedves olvasó, állíthatom, hogy egy olyan világban melyben erény a harc és a száguldás, nehéz alázatosnak lenni. Ha az életet választod, nem lesz könnyű dolgod, mert szinte az ellenkezőjét kell tedd annak, amire eddig nevelt téged a társadalom.

Te melyiket választod? Az életet vagy a halált? Az alázatot vagy a harcot? Légy szabad minden kötődéstől. Engedd el a félelmet. Adj fel mindent! Engedj el mindent! Ez az egyetlen módja annak, hogy mindened meglegyen, hogy megismerd azt, amire mindig is kíváncsi voltál: az ÉLETET.

Szeretnéd, hogy más is elolvassa?

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , , , , | 3 hozzászólás

Jézus a gyilkos

DSC_2167 A minap bekapcsoltam a televíziót. Azt kellett tapasztalnom, hogy egyre intenzívebben megy az emberek térítése most már a tévékészülékek segítségével is. Döbbenet, hogy mennyire megtesznek mindent annak érdekében, hogy az ember lemondjon önmagáról. De miért teszik ezt? Többen már ki is találtátok, többen már rég tudjátok a választ. Lehet-e azt az embert manipulálni, aki megtalálta igaz önmagát, aki az „Istent” nem magán kívül, a felhők mögött keresi, hanem önmagában? Lehet-e azt az embert az orránál fogva vezetni, aki figyel a belső hangra, és nem arra parancsra építi az életét, hogy „hinni kell!”?

Ha van bűn, én azt nevezném a legnagyobb bűnnek, hogy kitalálták a bűn fogalmát. Odaadták a bűnt az embernek. Elhitették vele, hogy ő bűnösnek született. Ehhez természetesen társították a „rossz” fogalmát. Majd elhitették, hogy a „rossz” elől menekülni kell a „jó” felé. Természetesen előre definiálták az Isten fogalmát is számunkra, akihez segítségért mehetünk, akitől feloldozást kapunk a bűn vagyis a „rossz tettek” súlya alól. Így jutottunk oda, hogy egy életen keresztül csak „jót” akarunk, jók akarunk lenni. Nem vesszük észre, hogy fogalmunk sincs arról, hogy mi az a „jó”! A „jó” fogalmát másoktól fogadtuk örökbe. Előre megfogalmazták számunkra, hogy mi a „jó”.

Kedves olvasó, tudnod kell, hogy te azé vagy, aki a „jót” adja neked, akitől az általad elfogadott jó származik. Ha én számodra hitelesen és meggyőzően újra definiálom a „jó” fogalmát, te az enyém leszel. Egész pontosan az én szolgám leszel! Kérlek, most gondolkodj el, hogy ki az, aki megmondja neked, hogy mi a „jó”, mert ő a te urad, és te az ő „rabszolgája” vagy.

Egyre több inger érkezik, mely arra késztet, hogy ezt a bejegyzést megírjam. Nem tudom tovább bent tartani. Egy fiatal hölgy az Isten és az Ördög világáról beszélt nekem, azzal a céllal, hogy megértesse velem, hogy ezt a világot az Ördög irányítja, és Isten az aki, megmenthet engem az Ördög kezei közül. Azt mondtam neki, hogy nyisd ki a szemed, és lásd, hogy a Lucifer amelyről beszélsz, amely ellen harcolsz benned van, épp úgy mint az Isten aki megment téged tőle. Ha az ember a vak hitet választja a megértés helyett, és elfogadja azt az Istent aki a felhők mögül néz rá és ítélkezik istenfélő teremtménye tettei felett, megteremti vele együtt Lucifert is. Az ő vak hite nélkül sem az Isten haragja, sem a Sátán csábítása nem létezhetne. Igen, van gonosz a világban. De fontos látnunk, hogy azok teremtik meg ezt a gonoszt, akik elfogadják annak ellentétét. Az Isten nem létezhetne az Ördög nélkül, és fordítva. Ennél fogva a rossz sem létezhetik a jó létezése nélkül! Ezért látnunk kell, hogy mi vagyunk Lucifer aki elől menekülünk! Mi teremtjük meg őt az ellentétével egyszerre.

A veszély forrása Vallásos/hívő szemszögből nézve a világot, annak történései, eseményei kizárólag két kategóriába sorolhatók: jó és rossz, avagy Ördögtől származó jelenségek, valamint Istentől származó jelenségek. Más szóval: minden ami jó, az Istentől származik, és minden ami rossz az Ördögtől ered. Miért veszélyes ez a dualizmus? Röviden és tömören azért, mert felmenti az embert a felelősség súlya alól! Ha valami rossz dolog történik, azért rögtön az ördögöt és általa önmagát hibáztatja. Úgy érzi, hogy nem volt annyira jó, hogy Isten vigyázzon rá. Ezért az ember még jobban törekszik arra, hogy jó legyen. Előveszi a vallás vagy egy más ideológiák által kínált sémát, és megpróbál még jobb lenni. Sablonos imának nevezett mondókát ismételget egymásután többször azt remélve, hogy ha ugyanazt ismételgeti több százszor, Isten majd segíteni fog. Ekképp sajnos nem ad alkalmat magának arra, hogy megértse mi, miért történik. Számára mindenre válasz Isten és az Ördög. Minél elvakultabban hisz az ember, annál kisebb az esélye, hogy megértse, hogy ő maga a teremtő, ő az aki megteremti a „jót” és a „rosszat” egyaránt. Korábbi írásaimban részletesen és érthetően kifejtettem, hogy nincsen rossz és nincsen jó. Nagyon sok fogalmat az ember talált ki olyan dolgokra, amelyeket nem ért.

Ha az ember figyelme a helyén van, könnyen megértheti, hogy minden tapasztalásra egyaránt szüksége van. Legyen az jó vagy rossz. Erre mondja a szentírás, hogy az Istent szerető embernek a rossz is a javára válik. Te is találkozhattál már azzal a felismeréssel, hogy jó volt a rossz. Amikor megtörtént, kényelmetlen volt, ellenkeztél, küzdöttél vele. De mostanra már látod, hogy milyen nagy szükséged volt rá. Ezért ismétlem folyamatosan magam, és igyekszem hangsúlyozni a figyelem fontosságát. Ha a figyelmed a helyén van, ismered és gyakorlod a léttel szembeni alázatot, akkor minden rossz dolog megmutatja jó szándékát. Előbb régi rossz dolgok nyernek értelmet az életedben, majd a jelen rossz dolgai is polaritást váltanak. Rájössz, hogy mindennek, de abszolút mindennek ami történik, ami történhet oka van. Figyelemmel, csenddel, és alázatos „imával” eljuthatsz oda, hogy egyre rövidül a történés és a megértés közötti idő, mígnem odáig jutsz, hogy bármikor bármi történik, már egyből tudod, hogy miért történt. Nem vagyok jós, nincsenek látomásaim, de már előre látok bizonyos dolgokat amelyek be fognak következni. Attól fogva, hogy gazdagságom a szabadidő, a csend, és a figyelem, a kis képek melyeket láttam és látok, folyamatosan elfoglalják helyüket a nagy képben, mígnem az teljessé válik. A nagy kép időtlen. A nagy képben benne van a múlt a jelen és a jövő is!

Hogyan is lesz Jézusból gyilkos? Erre a választ a fentieket figyelembe véve, könnyen kitalálhatod. Azok számára akik hisznek egy bizonyos -féle jóban, minden amire nem húzható rá annak sablonja, az rossz. Példa: ha én nem fogadom el, Jézust mint Isten fiát, az én megváltómat, akkor én nem lehetek jó. Kizárt dolog, hogy én „jó dolgot” műveljek anélkül, hogy ne feleljek meg annak a bizonyos sablonnak. Akár a fejemre is állhatok. Ha olyant teszek, ami jónak számít, lehet, hogy az Ördög cselszövéseként fogják emlegetni. Meg van határozva a jó (az istentől való jó) fogalma. És aki nem illik bele a sablonba, az egyértelműen csak rossz lehet. A rossz a jó ellentéte. Más szóval: ellensége. És már meg is van a két csapat a háborúhoz. Ha te jó vagy, és én nem vagyok olyan mint te, akkor én csak rossz lehetek. Minden harc, minden konfliktus, minden háború a jó és a rossz harca. Az előbb mondtam, hogy akik megteremtik a jót, azok teremtik a rosszat is. Tehát az, aki megteremti a jót, az indítja a háborút. Erről szólt az összes keresztes háború. Jézus szent nevében (a jó nevében) emberek millióit mészárolták le, égették el máglyán, mert aki nem illet bele a sablonba, gondolkodni, fejlődni mert, és azt tisztán ki is nyilvánította, az a rossz, a gonosz, az ördög bélyeget kapta, és kivégeztetett! Ezért írtam már többször is, hogy én nem akarok már jó lenni. A jó egyetlen külső definíciójának sem akarok megfelelni. Én csak emberként szeretnék élni emberek között, emberi módon együtt, egységben, szeretetben. A vallások ismételten hangoztatják, hogy a rossz ellen harcolni kell. A felhívás mellé természetesen adják a jó és a rossz definícióját, hogy a harcos tisztán lássa, ki az akit meg kell változtatni, esetleg a jó nevében megölni. 

Nem tudom mennyire sikerült tisztán és érthetően kifejtenem, hogy válik Jézus, akinek életművét én is tisztelem, mert értem és érzem a gyilkosság eszközévé.

Egy másik fontos dolog, melyet többször említek: a maga szemszögéből mindenki jó. Tehát mindenki a jóért harcol. A rossz meg az, aki ellen a harcot folytatja a jó. Csak azt felejtjük el, hogy a rossz is a maga szemszögéből a jóért harcol. Az angol cikkben azt hangsúlyoztam, hogy az összes háború szent, mert mindenki a jóért harcol. A szent jelzőre azért van szükség, hogy az ember felmentse magát a felelősség alól. Ő ugyan ezreket legyilkolt, de a jóért, egy szent ügyért tette. A keresztény gyülekezetek folyton azt bizonygatják, hogy az iszlám, a hinduizmus, a buddhizmus a rossz. Példákat hoznak fel, hogy keresztelkedik át a muzulmán kereszténynek. Persze az olyan példákról nem tesznek említést, amikor a keresztény tagadja meg kereszténységét, hogy Jézus útmutatásai helyett Mohamed tanácsait kövesse. Ezeket a példákat a muzulmánok emlegetik gyakran. Saját weblapjaikon folyton az ilyen nagy megtérésekről beszélnek. Ha megszomjazik a megtért bűnös, hát inni adnak neki saját forrásaikból ügyelve arra, hogy még véletlenül se egy másik forrásból oltsa szomját.

Embernek születtél. Értelmet és szívet kaptál. Használd! Gondolkodj, elmélkedj, érezz! Ne az légy amit elvárnak tőled. Az légy aki vagy, aminek születtél: egy egyedi, megismételhetetlen, gyönyörű emberi lény, “Isten” legcsodálatosabb teremtménye!

Több jelzést kaptam, hogy jó lenne egy előadást tartsak az itt olvasható gondolatokról. Ezért úgy döntöttem, hogy miután megjelent a lap ötödik száma, tartok egy néhány Szabad Gondolat bemutatót, melyet megfűszereznék a kilenc hónapos ázsiai zarándoklat fényképes élménybeszámolójával. Mindenhova örömmel megyek, ahol szívesen látnak, ahonnét jelzés érkezik, hogy szeretnének egy „Szabad Gondolat estet”. Holnapután (November 13.-án) szülővárosomban, Gyergyószentmiklóson lesz egy képes élménybeszámoló délután egy órai kezdettel. A többi, majd ez után.

Ha tetszenek a fenti gondolatok, és fontosnak tartod, hogy másokhoz is eljussanak, kérlek oszd meg a linket.

Categories: Elmélkedések | Címkék: , , , , , , , , , | 14 hozzászólás

Otthonom a templom

DSC_0396A kapu fele tartva útba ejtettem egy kis étkezdét. Egyúttal még fiatalokkal való ismerkedésre is nyílott lehetőség. Némelyikük elkísért a kapuig, ahol én elfordultam jobbra, Chandigarh irányába. Az első autó, mely megállott egész Chandigharig szállított. Estefele volt, mikor megérkeztem. Egy szép zöld területet találtam az út szélén, melynek egy részén fiatalok rúgták a labdát. Gondoltam, hogy immár nem megyek beljebb a városba. Valahol a zöldben felhúzom a sátramat. Ahogy elindultam befele az erdei úton új ismerősökre tettem szert, kik arra figyelmeztettek, hogy veszélyes lenne egy idegennek ott sátorozni, ugyanis a világ változik, sok a rossz ember. Ezzel még engem nem győztek meg arról, hogy ne ott sátorozzak. Végül mondták, hogy menjek velük, mert kerítünk egy jobb helyet. Az útba eső hindu templommal próbálkoztunk először, ahol a válasz negatív volt. Ez után az új haver elvitt a házába. Bemutatott családjának, ittunk egy teát. Lakása nem volt túl tágas. Ezért nem hívott, hogy aludjak náluk. Ennek ellenére a fogadtatásom nagyon jó volt. Felajánlotta, hogy motorral elvisz egy másik templomhoz, ott majd biztos adnak szállást. Teázás után felugrottunk a lóra, és elmentünk szerencsét próbálni. Itt éppen lett volna hely, de a rendszabály miatt nem fogadhattak már a bban az órában. Annyi baj legyen, gondoltam magamban. Mondtam a havernek, nyugodtan menjen haza. Én is megtalálom lassan az utam. Eddig is megtaláltam mindig. Ne aggódjon miattam. Nem akart magamra hagyni. Ezért elvitt harmadjára egy szik templomba, mely egy hatalmas fehér kastély benyomását keltette. Talpig fehérbe öltözött szik testvérek köszöntöttek bennünket. A mosoly a fülükig ért. Ez lassan megszokottá válik minden turbános részéről. Kérdezte a koma, hogy lenne-e hely egy fiatal vándornak. Ezek szinte még mielőtt tudtak volna bármit is rólam, igent mondtak. Elmentek a nagy főnökhöz, és percek alatt megszületett a végleges döntés is, hogy maradhatok. DSC_0397

Hamar megértettem, hogy a templom több magamfajta jöttmentnek is otthont biztosít. Több egyetemista is lakik ott anélkül, hogy kelljen a szállásért fizetniük. Nemcsak szikeknek, hanem más vallásúaknak is otthont biztosítanak a templomot körülvevő lakosztályok. A kérdésemre, hogy milyen vallásúak laknak ott, egy fiatal szik azt válaszolta, hogy az itt senkinek sem számít. Mindenki egyforma, mindenkit egyformán befogadnak anélkül, hogy arra ösztönözzék az illetőt, hogy elhagyja régi hitét, és egy újat adoptáljon helyette. Muzulmánok is laktak ott, de szemmel láthatóan ez senkit nem zavart. Én úgy igazából nem is szikeket meg muszlimokat láttam ott, hanem embereket melyek között nem voltak korlátok, nem voltak klikkesedések. Együtt végezték a templom körüli munkákat, együtt keltek együtt feküdtek, társalogtak, viccelődtek egymással. Éreztem, hogy ezen a helyen az együttlét, az egység, az emberség sokkal fontosabb tényezők, mint a vallási és az etnikai hovatartozás kérdései. Érkezésem után nemsokkal már határozottan éreztem, hogy olyan helyre érkeztem, melyet akár életem végéig otthonnak tudnék mondani. Gyanítom, hogy ez a nagy templom, meg az azt körülvevő hatalmas terület egykoron teljesen más célt szolgált mint ma. Mindenesetre amit most tapasztalhatok ott, arról egy rossz szót sem mondhatok. A „főnök” azt kérdezte meddig szeretnék maradni. Azt mondja maradhatok, ameddig jól esik, de ha egy napnál többet szeretnék ott eltölteni, be kell jelentsen engem a rendőrségen, ugyanis a hatóságok tudta nélkül nem fogadhatnak be annál hosszabb időre. Nem tudtam pontos választ adni a kérdésre. Azt mondtam, legyen egyelőre csak egy nap.

Az udvar végében asszonyok főzték a vacsorát tűz fölött hatalmas réz edényekben. Az ismerkedéssel hamar repült az idő. Sok kérdés érkezett válaszért. Kíváncsiak voltak, hogy „turista” létemre, hogy kerültem hozzájuk, mi szél fújt oda. Érdeklődve hallgatták a történeteimet. Közben a vacsora is elkészült. Az udvaron körbeültünk. Minden párna előtt egy fém tányér meg egy fém pohár. Néhány fiú felvállalta a felszolgáló szerepét. A szokásos indiai menü volt terítéken: lencsefőzelék, chapati, rizs, és zöldségfőzelék. Nagyon jól esett a vacsora az új otthonban. Miután befejeztem, átvettem a felszolgáló szerepet, és ugyanazt tettem mint a többiek az előző körben: körbehordoztam a lencsefőzeléket, és tettem mindenki tányérjába belőle. Vacsora után a fiukkal együtt én is részt vettem a mosogatási ceremóniában. Ez az úgynevezett SEVA (szolgálat), melyről a kalandok elején is tettem már említést. CSC_0411

Miután az ember már érti, hogy az által, hogy harcol felebarátjával, önmagát bünteti, örömére szolgál harc helyett önzetlen szolgálatot teljesíteni felebarátjáért. Ehhez csupán arra az egyszerű felismerésre van szükség, hogy mindannyian egyek vagyunk, az EGY részei vagyunk. Az egy nélkül nem létezhetünk. Minden ami vagyok tőled, tőle, és tőlük származik. Üres kézzel jöttem a világra. Általad váltam azzá ami vagyok, és általad leszek még nagyobb még jobb holnap. Már csupán azzal is, hogy téged figyelhetlek percről percre változok, fejlődök, növekedek. Én veled nem harcolhatok. Téged én nem bánthatlak. Ha bántalak, ha megöllek, azzal fejlődésem, igaz emberrévállásom legfontosabb eszközét semmisítem meg. Ha megöllek, magamat ölöm meg, saját lehetőségeimet számolom fel. Nem azért szeretnék veled békében élni, mert a Kisjézuska meg Buddhabácsi vagy akár a milicistabácsi azt mondták. Nem! Azért szeretnék veled békében élni, mert értem és érzem, hogy te és én egyek vagyunk, összetartozunk. Nélküled én semmi vagyok. Nélkülem te is szegényebb lennél. Ezért kérlek engedd, hogy szolgálhassalak, hogy átadjam neked az ajándékom, amiért nem várok cserében semmit. Érted vagyok, téged éltetlek. És általad én is egészséges vagyok, általad növekszem, általad fejlődöm, általad minden nap egy kicsivel többet ismerek meg a lét rejtelmeiből. Általad közelebb kerülök az igaz forráshoz, melyből az élet vize fakad. Kérlek, fogadd szeretettel a szolgálatomat.

Szeretettel,

„Egy Szabad Gondolat”

Categories: India, Minden | Címkék: , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Ki a vesztes?

DSC_9662 Visszamentem Sheybe, az út menti vendéglőbe. Megkérdeztem maradhatnék-e még két napot mielőtt a hosszú utat is a nyakamba veszem. A válasz egyértelmű volt. Olyan fogadtatásban volt részem, mintha ott születtem volna. Ezúttal fel sem húztam a sátrat. Egyébként is hideget hozott Szeptember Ladakhnak. Nem szívesen sátoroztam már. Aludhattam a vendéglőben a székekről levett és egymás mellé helyezett szivacsokon. Este még megnéztünk egy Indiana Jonesot a fiukkal. Én meg már filmközben eltettem magam a másnapra.

Vasárnap délután ötkor volt a találka a tibeti menekültekkel. Mint utólag kiderült, összesen hat tibeti tanár volt kíváncsi a jövevény béke üzenetére. Tudtam, hogy ez a beszélgetés más lesz, mint az eddigiek. Ismerem a felnőttet. Annak már nem őszinte szavakra van szüksége, hanem egy hosszú szakállú öreg bölcs formájára, akiről az a hír járja, hogy mindent tud. Többet tud náluk, többet az átlagembernél, többet annál az intézménynél, mely elhitette velük, hogy ők már szinte mindent tudnak az életről az oklevélnek köszönhetően. Én magamtól nem keresem az alkalmat, hogy mindentudó felnőttekkel vitatkozzak, hisz nem célom bárkit is meggyőzni az általam felszínre törekvő gondolatok igazságáról. Nem akarom az igazam versenyeztetni senki igazával. Amint már írtam, nekem nincs is olyan, nekem nincs igazam. Én csak az élettől kölcsönvet igazságokat közvetítem azzal a reménnyel, hogy akadnak olyan fülek amelyek a megértés központjába viszik őket, aminek köszönhetően gazdájuk felfedezhet egy néhányat a boldogság eddig nem ismert forrásai közül.

A beszédem tartalma nagyjából a már ismert szokásos. A találáson változtattam, mert a felnőtt nem szívesen iszik a gyerek poharából. Határozott, tiszta gondolatoknak engedtem utat, hogy elhagyják az ajkaimat, melyeket síri csendben követtek a nagyok. Megkérdeztem, hogy mi a véleményük, mi az alapvető oka annak, hogy az ember háborút indít. Egyik tanár azt mondja, hogy a birtoklási vágy. Ezen kicsit meglepődtem. De örömmel hallgattam a véleményét. Mondtam neki, hogy azt hiszem nem is igazán van értelme, hogy fogyasszam a levegőt, mert hanem egyéb ők már ismerik a gondolatokat, melyeket mondani készülök. Így igaz, a birtoklási vágy az egyik alapvető oka a háborúnak. Ha az nem lenne, szinte művészet lenne valaki ellen háborút indítani. Ha elgondolkodunk rajta ez a kijelentés szinte minden más okot is magába foglal. Az igazunkért, az igazságunkért is hajlandóak vagyunk harcba szállni, úgymond megvédeni azt. Birtokolni akarjuk a nagy igazságokat. Ha nincs nekünk belőle, akkor kölcsönveszünk egy néhányat, örökbe fogadjuk, magunkénak valljuk, és utána tűzön-vízen keresztül csatába vágtatunk, hogy megvédjük azokat. Tudjuk jól, hogy manapság mindenkinek igaza van. Mindenki tudja a nagy igazságokat. Csodálatos módon a nagy igazságok birtoklása jóformán senkinek sem ad igaz, hosszan tartó boldogságot. Tehát a nagy igazságaink csak elméletben működnek jól. A gyakorlatban talán soha ki sem próbáltuk őket, vagy esetleg soha nem is láttuk értelmét kipróbálni, mert meggyőződésünk, hogy gyakorlati síkon másképp működik a világ.

Igazad van, mondom. A birtoklás az oka a harcnak. Rögtön hozzá is fűzte, hogy Kína birtokolni akarja Tibetet, és ezért van a harc. Mondom neki, ez igaz, de azt látja-e, hogy Tibetet nemcsak Kína akarja birtokolni, hanem a Tibetiek is? Na ez volt az a pont ahol az igazságok háborúja kezdődött. Figyelmeztettem is őket, hogy ha azért jöttek, hogy olyan gondolatokat ajándékozzak nekik, amilyeneket hallani szeretnének, akkor jobb lesz, ha már most abbahagyjuk a beszélgetést, mert nekem nincs szükségem arra, hogy valakit győzködjek, esetleg valakivel vitatkozzak arról, hogy amit állítok az igaz-e vagy hamis. Mondtam, ha úgy érzik, hogy nyugodtan alázattal végig tudnak hallgatni egy a szokásostól eltérő eszmefuttatást, akkor maradok szívesen, és megosztom velük, ha nem akkor további sikeres háborúzást kívánva nekik, megyek és pihenek egy jót mielőtt elindulok Khardungla irányába. A hat közül egyik annyira okos volt, hogy valószínűleg halála előtt már többet nem is nagyon fog okulni, hacsak a dalai láma azt is el nem hiteti vele, hogy az az érzése támadt, hogy a földön csak egy okosabb ember létezik mint jó maga, és az nem más mint ő. Többször mondták, hogy ezeket a gondolatokat őszentsége a dalai láma is tanítja. Valahogy úgy fejezték ki magukat, hogy ő mindig ezt mondja. Mondom, hogy annak felettébb örvendek. Csak annak nem örvendek, hogy ott van a „mindig” szó. Miért kell a mindig? Miért nem elég az egyszer, vagy egy néhányszor? Mikor fognak bólogatás helyett már cselekedni is? Erre a tudományos érv az volt, hogy azért mert gyakorlatban nem működik a dolog. Mondom, ezt ismételje meg az, aki már próbálta is, és úgy győződött meg arról, hogy gyakorlatban nem működik az, amit az őszentsége mond. Kedvesen, tisztán megfogalmaztam, hogy a dalai láma képei a falon nem fognak segíteni, egy élhetőbb lét megteremtésében. A bólogatás sem fog semmit megváltoztatni. Az, hogy a dalai lámát szavakban istenként tisztelik, de cselekedeteik mást tükröznek, sem fog sok mindent megváltoztatni. Érdekes, hogy pont azelőtt való nap írtam a bejegyzést a költők haszontalan életéről. Arra is rákérdeztem, hogy miért van az, hogy nagy tanítójuk ilyen nagy függőséget okoz. Miért van az, hogy istenként tisztelik ahelyett, hogy gondolatait felhasználva elinduljanak az önállósulás, a békés élet útján. A legokosabbik ingerült állapotban ugrott fel a székről, és elhagyta a termet. A többi figyelmesen végighallgatta mondandómat. Több kérdés is adódott, mint például az, hogy Kína és Tibet esetében, melyik félnek kell nagyobb megértést tanúsítania. Mondom, hogy egyértelmű a válasz: Tibetnek. Loccccs!… Erre megint nem számítottak. Ha tisztán látjuk a képet, egyértelmű, hogy Tibetnek kell nagyobb megértést tanúsítania. Tibet a legyőzött. Tibet hiába kiabál, hiába követelőzik. Az olyan mint a város főterén azt kiabálni a békésen csipegető galamboknak egy feliratos zászlóval a kezedben, hogy a korrupció szűnjön meg.

Valójában az élet mindig a legyőzött féllel tart. A veszítésben a félelemben, az üldöztetésben benne van az élet kegyelme. Mindig az a fél veszít, melyiknek nagyobb az esélye arra, hogy a veszítés, a veszteség a fájdalom hatására kinyissa a szemeit, és megkeresse az utat mely kivezet a sötétségből. Hogyan várhatná el az ember, hogy nagyobb megértést tanúsítson az a fél, mely parancsszóra gondolkodás nélkül tölt, és gyilkol? Ő még távol áll az élet mélyebb megértésétől. A gyengébbik félnek van most esélye az ébredésre. Ez most az ő háborúja. Az erősebbik fél háborúja még várat magára. Lehet neki ellensége sem lesz. Lehet, hogy az erősebbik fél ellensége, és elpusztítója önmaga lesz. Az a vesztes mely a veszítésben nem képes felismerni az élet kegyelmét a tisztán látás elnyerésének lehetőségét, üldöztetése végén egy végtelen mélységű szakadék peremén találja magát, ahonnét már nincs visszaút.

A tibeti menekültekkel való beszélgetés konklúziója, hogy továbbra is szívesebben beszélek hatszáz fiatalhoz, mint hat felnőtthöz. Ha az ember egy életen keresztül zárva tartja az ajtókat, azok a végére már annyira berozsdáznak, hogy komoly tragédiákra, szenvedésre, sorscsapásokra van szükség, hogy valamennyire megnyíljanak, és utat engedjenek a beáramló fénynek. Kérlek vigyázz az ajtóidra. Minden alkalommal, amikor időd engedi, olajozd meg a sarkait, hogy könnyen nyíljanak, ha elérkezik az idő, az ébredés ideje, hogy a teremtés igazságának fénye beáramoljék.

Categories: India, Minden | Címkék: , , , , , , , , , | 4 hozzászólás

Vérontás nélkül

DharamshlaSunset A lány azt is elmondta, hogy mi az ára annak, hogy belőle orvos legyen. Én egyszerűen nem hittem a füleimnek. Olyan összegeket említett, hogy ahhoz, hogy azt egy normális szülő megteremtse, egy életre lekötelezi magát, rabjává válik a rendszernek. Egy néhány aláírás meg ígéret, és örökre eladta a lelkét az ördögnek. Miért? Azért mert a társadalmi szabályok sérthetetlenek. Azért, mert azt így „KELL” csinálni. Miért? Hát azért mert mindenki más így csinálja. Mit mondjak erre? Könnyű a pásztornak ilyen birkákkal …. Szentül meg vagyunk győződve, hogy ezt kell csináljuk, hogy ezért jöttünk a földre, hogy létünknek semmi más értelme nincs mint az, hogy megszületünk, idomítóba járunk, ahol megtanuljuk az életet, bevesszük a szabályokat, melyeket életünk végéig alkalmazunk: gyerekeket nemzünk szabályosan, gyereket nevelünk szabályosan, feláldozzuk értük életeinket szabályosan, és temetkezünk szabályosan. Röviden: születésünk oka és célja az önfeláldozás, önmagunk teljes mértékű megtagadása, leszabályozása, és egy lassú halál, mely tulajdonképpen már azzal kezdetét veszi, hogy megtagadjuk a belső hangot, megtagadjuk az intuícióinkat, bűnös jelenségnek tituláljuk őket. Csodálatos, jól „kifejlesztett” dolog ez az élet. Számomra ami még ennél is csodálatosabb az, hogy ereinkben még mindig vér folyik, nem pedig valami kőolaj származék.

Híreket néztem velük: Anna Hazarek az indiai média figyelmének kilencven százalékát felemészti. Anna Hazarek egy hetven körüli bácsika Delhi közepén valami nyilvános helyen éhségsztrájkba kezdett a korrupció miatt, hogy megszüntesse azt. Anna Hazareket már Gandhival hasonlítgatják össze. Ő a nemzet hőse. Az egész nemzet tiltakozik a korrupció ellen. Hogyan teszi azt? Hát úgy, ahogy szokás: Kimennek az utcára kiabálnak, zászlókat, jeligéket lobogtatnak, esetleg törnek-zúznak. És így fog India korrupciómentessé válni. Meg van győződve a nép, hogy ez a megoldás, hogy tüzet tűzzel lehet oltani, vizet vízzel szárítani, háborút háborúval orvosolni.

Másképp szemléltetem a dolgot: én vagyok a korrupt, a telhetetlen, a pénzimádó, aki valamennyire megnyomorítja a te életedet. Te egy zászlóra ráfested, hogy a „Korrupció Szűnjön Meg!”, és elkezded lobogtatni a város központján, azt remélve, hogy ez összetöri a szívemet, bennem felébred a soha meg nem született lelkiismeret, és abbahagyom a kizsákmányolást. Azt gondolod, hogy ez így megy? Hát én személy szerint mást tennék: megdicsérnélek elsősorban a humorérzékedért. És hálát adnék az égnek, hogy te annyira naiv és buta vagy, hogy én nyugodtan folytathatom a kizsákmányolásod. Esetleg rendezek egy showt az orrod elé, hogy azt hidd, hogy volt értelme a tüntetésednek. Te hazamész nyugodtan, öntelt mosollyal az arcodon, visszakapcsolod a televíziót, és alszol tovább. Én is hazamegyek öntelt mosollyal arcomon, és tévézés helyett folyatom a kizsákmányolásod. De mostantól jobban odafigyelek a felszíni showra, hogy te még véletlenül se hidd azt, hogy nem volt értelme a tüntetésednek. Ennyire egyszerű a show-biznisz.

A világtörténelem folyamán rengeteg tüntetés, forradalom, meg harc lezajlott. De vajon miért olyan sok? Most jön a naiv birka és azt mondja: hát azért, mert csak az működik, és mivel olyan sok volt belőle, biztos, hogy működik. Én inkább azt mondanám, hogy azért volt, van és lesz olyan sok belőlük, mert nem működik, és mert mi mégis azt hisszük, hogy az a megoldás, mert a földhözragadtságunk nem engedi, hogy más megoldást is elképzeljünk.

Egyébként valóban a forradalom a megoldás, de ezúttal egy másik fajta forradalom, amely vér nélkül, harcok és fegyverek nélkül megy végbe a tudatosság szintjén. Ez az egyetlen forradalom, mely képes megmenteni az emberiséget a földön. Az emberi elmének, a tudatnak a forradalma, mely ledobja láncait, és szárnyalni kezd. Jelen korunk legagresszívebb harca az ébredni akaró emberi elme és az őt altatni próbaló erők között folyik. Te kedves olvasó, a családod, a barátaid, a hétköznapi emberek és én vagyunk az egyik csapatban. A másik csapatban vannak az altató orvosok, melyek modern eszközeiket az emberi tudat ébredése ellen fordítják. Eddig még ha tudattalanul is igent mondtunk rá, és bevettük az altatót. Itt az ideje, hogy ez megváltozzon. Elérkezett az ideje az új vérontás nélküli forradalomnak. A tudatosság ébredésének napja felkelőben van. Ébredj te is, ne aludjál!

Szeretettel,

„egy Szabad Gondolat”

Categories: India, Minden | Címkék: , , , , , , , , , , | Hozzászólás

Angyalok és ördögök

CSC_6766

Többen haragszanak rám, hogy „szidom” a vallásokat, és „züllesztem a nemzeti öntudatot”. Ennek oka egyszerű: Egy intézmény tagjainak, alárendeltjeinek alkalmazottjainak morális kötelességük, védelmezni az intézményt melynek tagjai. A demokrata a demokrata pártot védelmezi, a kommunista a kommunista pártot, a muszlim a muzulmán egyházat, a katolikus a katolikus egyházat, a magyar a magyarságáért száll harcba, az amerikai az amerikaiságáért. Mindenki a hátán levő bélyeg, vagy bélyeghalmazt védelmezi, amelyet különböző intézményektől kapott kérve vagy kéretlenül. Egyetlen intézménynek vagyok tagja hivatalosan: az életnek. Az összes többit visszautasítottam. Az életet védelmezem, róla szívesen beszélek, megismertetem másokkal is.

Na de miről is szeretnék most írni? További félreértések elkerülése végett, most kijelentem, hogy nem haragszom ezekre az intézményekre és azok zsoldosaira a papokra, a politikusokra, a hittérítőkre, a rabbikra, nem támadom őket. Nincs is okom rá, ugyanis nekem nem ártanak. Nem teszek sem a perselybe sem az államkasszába. Csavargó vagyok de nem hivatalosan. Ezért nem adózok. „Újságot” szerkesztek, gondolatokat írok, de azokat is ingyen adhatom az olyan embereknek köszönhetően, akik fontosnak tartják a gondolat szabadságát. Tehát azért sem kell adózzak. Engemet ők nem bántanak. Visszautasítottam segítő ajánlataikat, és egyszerűen nincs biznisz közöttünk. Ezért nem nagyon foglalkoznak velem. Nincs okom panaszra.

Sőt, ezennel azt is kijelentem, hogy a papok, a rabbik, a hittérítők, a politikusok, és a többi manipulátor nagyon fontos szerepet tölt be a társadalomban. Örülök, hogy vannak.

Ha csak azt látnám, hogy az emberek szenvednek miattuk, és néha fegyverekkel egymásnak rontanak, akkor nyilván azt mondanám, hogy ez az ők művük. Az ördögök műve. De angyaloknak mondom őket, ha azt nézem, hogy segítségükkel az ember megtapasztalhatja az igaz rabságot, megtanulja mi a szabadságvesztés, milyen amikor, megvagy fosztva emberi jogaidtól, attól, hogy bátran vállalni merd önmagad, hogy követni merd a szíved utasításait. Ők az angyalok. Nagyon fontos szerepet töltenek be a társadalomban, általuk tudja meg az ember milyen külsőleg emberre hasonlítani, de birkaként élni. Ők adják fel a nagy leckét. És ha az ember megtanulta, mi a szabadságvesztés, mit jelent emberként robot életet élni, akkor tudni fogja melyik az a pont amelyiktől távolodnia kell, hogy elindulhasson újjászületése útján. Nélkülük ez sokkal nehezebben menne. Hogy tanulhatná meg valaki, hogy mi a szabadság, ha soha nem volt része rabságban. Hogy tanulhatná meg, hogy mi az igazság, ha nem volt része a hazugság okozta szenvedésekben. Hogy tudhatná meg, hogy milyen az egyéni felelősségvállalás, ha nem tudja milyen, amikor önkényesen mások döntenek, mások gondolkodnak helyette. Hogy tudhatná értékelni a valóságot, ha korábban nem tapasztalja meg, hogy milyen illúzióban, hazugságokban élni? Hogy tudná értékelni az igaz önzetlen szeretet, ha korábban nem mondják el neki, nem tanítják meg neki, hogy „hogyan kell szeretni”? A hazugság őrzői és terjesztői késztetnek téged arra, hogy kinyisd a szemed és láss. Ők késztetnek téged arra, hogy visszautasítsd a meséket, a dogmákat, és megpróbáld objektíven szemlélni az életet. Ők a te segítséged. Nélkülük nem létezhetne sem az igazság, sem a szabadság reménye. Ők a te támogatóid abban, hogy leküzd a korlátaidat, félelmeidet. Ők a biztatóid, hogy elindulj az úton, és keress. Ha nem fájna a hazugság, ha nem fájna a rabság, ha nem gyötörne a félelem, ha nem roskadoznál a rád aggatott bélyegek súlya alatt, soha nem indulnál el vissza, hogy megkeresd a tiszta forrást, ahonnét származol. Ne gyűlöld őket, na haragudjál rájuk. Adj hálát a létnek, hogy vannak. Kérj bocsánatot a léttől, hogy megteremtetted őket. És örvendj annak, hogy halálra ítélt sorsuk által te megváltást nyerhetsz, jegyet vissza a paradicsomba. Látnod kell, hogy te teremtetted őket, hogy csakis miattad vannak. Egy olyan társadalomban, melynek résztvevői tudatosan, és éberen élik az életüket, nem szülnek ilyen vezetőket, nem szülnek papokat, nem szülnek hatalomépítőket. Az ők létüknek a teremője és éltetője a te tudatlanságod, a félelmed, az útvesztettséged. Ezek nélkül ők nem létezhetnek. Hazugságot, hitet, bélyegeket adnak neked. Majd rájuk hatalmakat építenek.

Azt hisszük, hogy a gazdagság az, amikor valakinek nagyon sok pénze van, és anyagi javakkal van elhalmozva. Nem! Ez nem gazdagság. Ez egyik legnépszerűbb illúzió amit kergetünk, amit meg akarunk fogni, magunkévá tenni. De mégis mi a gazdagság? Milyen a gazdag ember? A gazdag embernek sok ideje van. A gazdag ember bármikor választhatja, és használhatja az időt és a csendet pihenésre, tisztánlátásra. A gazdag ember bármikor lehet egyedül saját templomában, hogy elűzze az illúziók és hazugságok sűrű ködét, hogy tisztán láthasson. A gazdag ember az, akinek boldogságában folytonosság van. A gazdag ember minden nap egy kicsivel gazdagabb, egy kicsivel közelebb kerül a célhoz. A gazdag ember minden nap elveszít egy kicsit a felhalmozott félelmekből, a felhalmozott ragaszkodásokból, belső harcokból. A gazdag ember szabadsága napról napra nő, kötelékei kötődései napról napra szakadoznak. A gazdag ember tudja, hogy minél több figyelmet fordít az anyagra, a mindenható pénzre, annál kevesebb jut lelki fejlődésére. Ezek az „ördögangyalok” azok, akik fáradtságos munkájukkal” téged gazdagítanak. Harc ellenük nem más mint az önmagaddal vívott harcod. Szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat. De szeresd önmagadat úgy mint felebarátodat.

Kedves olvasó, te mennyire vagy gazdag? Hogyan viszonyulsz az ördögangyalaidhoz?

Ha tetszett, engedd, és segítsd, hogy máshová eljusson. Szeretettel,

                                                    egy Szabad Gondolat

Categories: Minden | Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , | Hozzászólás

Működteti a WordPress.com.