’56-os megemlékezés másképp

A helyi levelezőlistán olvasom, hogy az 1956-os FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 56-ik ÉVFORDULÓJÁNAK megemlékező ünnepségére hívják a népet 2012 október 23-án, 17.00-tól a Római Katolikus temetőbe. 

Szabadság, harc és szabadságharc.

Az a kérdés merül fel bennem, hogy 23-án vajon melyiket ünneplik a három közül.

1. Amennyiben a szabadságot, az szomorú, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy Magyarországnak csak elméleti síkon van köze a szabadsághoz. Tehát valójában a szabadság címszó alatt legfeljebb csak az egyik rabságból a másikba való átváltást, a megtévesztést ünnepelhetik.

2. Amennyiben a harcot ünneplik, az még szomorúbb, mert ismételten erényként emlegetik a vérontást, a gyilkolást, a tömegmészárlást, és közben még a fiatalabb generációt is arra nevelik, hogy a harc helyénvaló, valami magasztos dolog.

3. Amennyiben a szabadságharcot ünneplik, még ennél is szomorúbb, mert tisztán látjuk, hogy annak ellenére, hogy “szabadságharc”-nak becézzük a harcot, ami bár látszólag felment a gyilkolás, a mészárlás terhe alól (olyan mint a “szent háború”), tisztán láthatjuk, hogy a hosszú vérontás és gyász után is az áhított szabadság messziről elkerülte Magyarországot.

4. Csak utólag merül fel bennem, hogy mivel az ünnepségnek a temető ad helyet, akár a halált is ünnepelhetik. Ez esetben nem értem, hogy miért ragaszkodnak az élethez.

Ha van valaki hozzáértő, aki tudja biztosan, mit ünnepelnek majd a temetőben, kérem, segítsen nekem is megérteni, és talán én is ünnepelni fogok. Addig visszavonulok a szomorú gyászba, ami abból származik, hogy már lassan zsigerből felszínes dolgokkal hülyítjük magunkat, ünnepeljük a valótlant.

Elnézést ha valakinek megsértettem az érzelmeit a fenti sorokkal. Biztosíthatlak, hogy nekem is fájó dolog látni, hogy a harcot, a halált a vérontást, a valótlan színdarabokat, a hazugságot ünneplik felebarátaim, miközben a gyerekeiket is erre tanítják.

Ezen bejegyzés tartalma szorosan összefügg a mesterséges értékteremtés fogalmával, melyről itt olvashatsz: https://szabadgondolat.wordpress.com/2012/07/22/zsidozol-meghalsz/

Tudatosság Teszt

A szabad-gondolat levelezőlistán az ecuadori fiatal párral készített interjúra adott reakciók a következőket juttatják eszembe:

Anyag= energia+információ

A kémia órán megtanult periódusos rendszer elemei úgy igazából csak annyiban különböznek egymástól, hogy egy bizonyos “rend” (információ) szerint több vagy kevesebb protonjaik és elektronjaik vannak. (nem abban, hogy egyiknek más protonja vagy elektronja van mint a másiknak). A proton az proton minden fajta atomban. Az elektron az elektron minden fajta atomban. Az atomok,között a különbség nem más, mint maga az információ, amely működteti őket.

Nagyon jól tette a fiatal pár, hogy hangsúlyozta, még mielőtt tévedésbe esünk, hogy a táplálkozás ill. a nem táplálkozás csak parányi része az EGÉSZ folyamatnak. Nem az a LÉNYEG.

A tudatossági szintet hangsúlyozták mindvégig. Bizonyos tudatossági szinteken, a nem evés = éhhalál. Más tudatossági szinteken nem evés = boldogság, nincs hiányérzet.

Kicsit, az én tapasztalataimra támaszkodva “ki szeretnék állni” a fiatal pár mellett. Indiában felmerült bennem az a gondolat, hogy kaja nélkül is meg tudnék élni. Elkezdtem csökkenteni az adagot. De nem erőltettem. Így jött…nagyon keveset ettem. Egy banán, egy kis ananász, papaya, mangó…ami került az út szélén…de volt hogy egy egy főtt tojást is elfogyasztottam. És folyamatosan tudtam csökkenteni az adagot anélkül, hogy lettek volna bármilyenféle mellékhatások. Jól éreztem magam nagyon, energiám is volt bőven…jól bírtam a hátizsákot is… nem igazán éreztem hiányt. Na de fontos megjegyeznem azt, hogy akkor úgy éreztem, hogy teljesen rá vagyok hangolódva a létre: azt csináltam, amit szerettem csinálni, nem erőlködtem, nem erőltettem semmit. Nagyon boldog voltam…a környezetem is ugyanazt a boldogságot örömöt tükrözte vissza számomra… tiszta volt a fejem…jól ment az elmélkedés, láttam olyan dolgokat is, melyeket korábban nem vettem észre. És igen, határozottan éreztem, hogy a fizikai táplálkozás helyettesíthető ha az ember összhangban van a környezetével, ha nincsenek benne harcok, ha harc helyett az adott helyzet teljes mértékű elfogadása van jelen az emberben (és ez még nagyon hasznos is, mert elfogadás nélkül nincs MEGÉRTÉS…a harcos nem arról híres, hogy csak úgy loccsan a bölcsesség belőle)

A harc és a megértés nem összeegyeztethető egymással! Sőt, én azt mondanám, hogy kizárják egymást. Ha küzdök és harcolok egy élethelyzettel, egy személlyel, nincs ahogy megértsem az információt, melyet az hordoz számomra. Elfogadás hiánya = harc. És a HARC az, ami kizárja a fejlődés, a megértés lehetőségét. Ha nincs fejlődés, nincs megértés. Ekképp az olyan élettörténetek előtt, amilyen a fiatal páré is csak bámulunk, mint ahogy bámulja a borjú az új kaput.

És itt megjegyzem, hogy csak jobbik esetben bámulunk! Rosszabbik esetben meg harcolunk, idegeskedünk, és azt próbáljuk bizonygatni, hogy ez hülyeség. Na de miért is? Egyszerűen azért, mert ha mi elfogadjuk, hogy a fiatal pár étel nélkül is meg tud lenni, ráadásul nagyon boldogan, akkor rá kell ébrednünk, hogy nekünk még bőven van “behozni valónk”. Megszületik a kisebbségi komplexus odabent, ami arra ösztönöz, hogy kimondjuk az “ítéletet”, miszerint, a fiatal pár története nem igaz. Sőt, ellenkezőleg: álnok hazugság.

A fenti sorokat nem úgy írtam, mint egy olyan személy, aki meg tudja csinálni, amit ők bemutattak. Azt hiszem, hogy nincs még bennem sem annyi béke (harctalanság), hogy megtudjam csinálni azt. Az én eddigi rekordom étel nélkül egy hét volt. De személyesen is találkoztam olyan emberekkel, akik negyven napig nem ettek semmit. Nem akarok bizonygatni semmit, csak azt tudom mondani, hogy egy “belső hang” azt súgja, lassan már ordítja, hogy LEHETSÉGES. De ehhez szükséges, hogy a harc minden formájának még a parazsát is kioltsam odabent.

Egyúttal megosztom a tegnapi közös séta számomra legkedvesebb hozományát is:

A tudatosság mértéke fordítottan arányos a benti harcok mennyiségével, és egyenesen arányos az elfogadás mértékével.

Hétköznapi nyelven fogalmazva.

A tudatosság azt mutatja, hogy mennyire vagyunk jelen a pillanatban, mennyire látjuk és értjük a helyzetet, amelyben épp benne vagyunk, mennyire vesszük észre, hogy mit miért teszünk.

A harc különböző formái: idegeskedés, zaklatott lelki állapot, féltékenység, ragaszkodás minden formája, gyűlölködés, birtoklási vágy, akarás, versengés, hinni akarás,…, stb.. Lehetne folytatni a felsorolást nagyon sokáig. A lényeg az, hogy minél több van a fenti dolgokból bennünk, annál kevésbé vagyunk tudatosak, annál kevésbé érthetjük, hogy miről szól az élet. Ha az ember visszahozza a figyelmét, hogy az neki dolgozzon, hogy az őt szolgálja, elkezdi észrevenni magát a fenti helyzetekben, megérti a “baj” forrását. Tehát a kérdés ugyanaz mint eddig:

Hol van a figyelmed? Kit, mit szolgál a figyelmed?, Milyen mulandó értékeket halmoz, és gyűjtöget a figyelmed?