Történetek az őszinteségről

Hazugságaim börtönében csak arra tudok gondolni, hogy szeretem az őszinteséget, és vágyom rá.
Tisztelem azokat, akik még ha nem is látják helyesen a dolgokat, felvállalják azt, és döntenek sokszor a hamisság mellett…
Azt látom, hogy az ilyenek, mivel megtagadták a lagymatag közép-langyost, esélyt kapnak rá, hogy eljussanak a hamisság leleplezésére, ekképp a megigazulásra is.

Ezek szerint ebben a világban csupán két típusú embernek van esélye a megigazulásra: a “rossznak” és a “jónak”. Azok, akik a képzeletbeli langyos arany középutat választják, nem juthatnak el a lélek szabadulására, mert nem mernek dönteni, és döntéseik szerint cselekedni, hogy majd learathassák és megkóstolhassák döntéseik keserű ill. édes gyümölcseit.

Három példával szemléltetném ezt a kis elmélkedést:
1. Egy lány, ki igencsak gyakran bulizott, nyíltan felvállalta, hogy ő abban hisz, hogy az embert a buli teszi boldoggá. Minden alkalommal közvetítette a facebookon az irigylésre méltó, jókedvű táncikálásokat.
Aki látta, nem gondolhatott másra, mint arra, hogy jól felvitte Isten a dolgát, hogy folyton csak bulizik. Én is megkérdeztem magamtól, hogy vajon hova viszi őt ez az intenzív partizás.
Teltek múltak a bulik, és egyszer látom, hogy a lány megint élő közvetítést ad. Ezúttal a kórházból.
Mivelhogy a rosszban is felvállalta, megmutatta magát, nagy tanulságul szolgált azok számára, kik nem zsebre dugott szemekkel követték a jelenséget.

2. Egy fiatal srác jobb híján azzal szerzett örömöt magának, hogy miközben autójával száguldozott, folyton fényképezte a sebességmérőt és megosztotta az újabbnál újabb rekordokat a facebookon, ezzel arra bátorítva a lájkoló közönséget, hogy ők is vezessenek “bátrabban”. Mivelhogy az Élet Rendje folyton gondoskodik róla, hogy lehetőleg ne kapjunk hamis visszaigazolásokat, ne jussunk hamis konklúziókra, a száguldó srác halálos balesetet szenvedett. Ezáltal, kik őt lájkjakkal arra bátorították, hogy ne hagyja abba a száguldozást, esélyt kapták rá, hogy megértsék: nem helyes dolog a sors kísértése, és a sors kísértésével való hivalkodás. A Tanfolyam ára sajnos egy fiatal srác élete volt, melynek elvesztésében a lájkoló közönség is nagyon fontos szerepet játszott.

3. Christopher McCandless, ki a szülei és a társadalom gyarlósága miatt elhagyta a társadalmat és az alaszkai vadonban keresett menedéket, értelmetlen halála előtt belátta, hogy a boldogságnak csak úgy van értelme, ha megoszthatjuk valakivel. Sajnos ez a nagyon fontos lecke is egy fiatalember életébe került.

Egyetlen “haszna” a fenti történeteknek az volt, hogy mivel ezek a fiatalok őszintén “felvállalták”, megmutatták tévedéseiket is, akik őket látták, tanulhattak drámáikból.
Fontos eldöntenünk, hogy balra megyünk, vagy jobbra. Ugyanis, ha balra van az igazság, és balra indultunk, megtaláljuk azt. Ha jobbra indultunk, előbb vagy utóbb találkozni fogunk hazugságaink keserű gyümölcseivel, és az Örökkévaló segedelmével talán még megfordulhatunk, elindulhatunk az ellenkező irányba, hol megtaláljuk lelkünk szabadulását.

Egyetlen barátom szavaival fejezném be ezt a gondolatsort, ki a Jelenések könyvében a következőket mondja:
“Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév.
Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.” (Jelenések 3:15-16)

LEGÚJABB VIDEÓ:

Reklámok
Categories: Minden | Hozzászólás

Bejegyzés navigáció

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.