Posts Tagged With: elfogadás

Szabad Gondolat Est: Az elfogadás

Szerdán, szeptember 25-én, romániai idő szerint 7 órakor a Nosztalgia Kávéház emeletén újból szabadon engedjük a gondolatokat, a kérdéseket, a felismeréseket, az ötleteket.

Téma: AZ ELFOGADÁS


Acceptance„Ultra ezo” és „hiper spiri” világunkban megtanultunk a szeretetről beszélni. Szavainkkal, ha kell, megkönnyeztetjük egymást… és tesszük ezt oly módon, hogy
közben komoly problémáink vannak az elfogadással.
– Mi az elfogadás?
– Mi az amit el kell fogadni? Mi az amit el lehet fogadni? Hogyan?
– Melyek azok a tényezők, amelyek nehézzé teszik az elfogadás gyakorlását?
– Mennyire lehet elfogadó az az ember, aki úgy érzi, hogy nem kap elég elfogadást környezetétől?
– Az elfogadás passzivitás? Jelentheti azt, hogy palástoljuk érzéseinket, nem mondjuk ki, amit gondolunk?
– Mi az elfogadás? Miről prédikál a pap, amikor az elfogadás fogalmát ismételgeti? Mit jelent az elfogadás a gyakorlatban?

Kedves olvasó, ha érdekel a téma, gyere el szerdán este a Nosztalgia Kávéházba. Ha nem teheted, hallgass/nézz élőben ezen az oldalon, és hozzászólásban oszd meg velünk véleményedet, tapasztalatodat, kérdésedet.
Találkozunk ezen a héten is a szokásos helyen, a szokásos időben. Addig is elfogadásban gazdag, küszködésben szegény, örömteli napokat! :)

Video streaming by Ustream

Reklámok
Categories: Minden | Címkék: , , , | 8 hozzászólás

Tudatosság Teszt

A szabad-gondolat levelezőlistán az ecuadori fiatal párral készített interjúra adott reakciók a következőket juttatják eszembe:
Anyag= energia+információ
A kémia órán megtanult periódusos rendszer elemei úgy igazából csak annyiban különböznek egymástól, hogy egy bizonyos “rend” (információ) szerint több vagy kevesebb protonjaik és elektronjaik vannak. (nem abban, hogy egyiknek más protonja vagy elektronja van mint a másiknak). A proton az proton minden fajta atomban. Az elektron az elektron minden fajta atomban. Az atomok,között a különbség nem más, mint maga az információ, amely működteti őket.
Nagyon jól tette a fiatal pár, hogy hangsúlyozta, még mielőtt tévedésbe esünk, hogy a táplálkozás ill. a nem táplálkozás csak parányi része az EGÉSZ folyamatnak. Nem az a LÉNYEG.
A tudatossági szintet hangsúlyozták mindvégig. Bizonyos tudatossági szinteken, a nem evés = éhhalál. Más tudatossági szinteken nem evés = boldogság, nincs hiányérzet.
Kicsit, az én tapasztalataimra támaszkodva “ki szeretnék állni” a fiatal pár mellett. Indiában felmerült bennem az a gondolat, hogy kaja nélkül is meg tudnék élni. Elkezdtem csökkenteni az adagot. De nem erőltettem. Így jött…nagyon keveset ettem. Egy banán, egy kis ananász, papaya, mangó…ami került az út szélén…de volt hogy egy egy főtt tojást is elfogyasztottam. És folyamatosan tudtam csökkenteni az adagot anélkül, hogy lettek volna bármilyenféle mellékhatások. Jól éreztem magam nagyon, energiám is volt bőven…jól bírtam a hátizsákot is… nem igazán éreztem hiányt. Na de fontos megjegyeznem azt, hogy akkor úgy éreztem, hogy teljesen rá vagyok hangolódva a létre: azt csináltam, amit szerettem csinálni, nem erőlködtem, nem erőltettem semmit. Nagyon boldog voltam…a környezetem is ugyanazt a boldogságot örömöt tükrözte vissza számomra… tiszta volt a fejem…jól ment az elmélkedés, láttam olyan dolgokat is, melyeket korábban nem vettem észre. És igen, határozottan éreztem, hogy a fizikai táplálkozás helyettesíthető ha az ember összhangban van a környezetével, ha nincsenek benne harcok, ha harc helyett az adott helyzet teljes mértékű elfogadása van jelen az emberben (és ez még nagyon hasznos is, mert elfogadás nélkül nincs MEGÉRTÉS…a harcos nem arról híres, hogy csak úgy loccsan a bölcsesség belőle)
A harc és a megértés nem összeegyeztethető egymással! Sőt, én azt mondanám, hogy kizárják egymást. Ha küzdök és harcolok egy élethelyzettel, egy személlyel, nincs ahogy megértsem az információt, melyet az hordoz számomra. Elfogadás hiánya = harc. És a HARC az, ami kizárja a fejlődés, a megértés lehetőségét. Ha nincs fejlődés, nincs megértés. Ekképp az olyan élettörténetek előtt, amilyen a fiatal páré is csak bámulunk, mint ahogy bámulja a borjú az új kaput.
És itt megjegyzem, hogy csak jobbik esetben bámulunk! Rosszabbik esetben meg harcolunk, idegeskedünk, és azt próbáljuk bizonygatni, hogy ez hülyeség. Na de miért is? Egyszerűen azért, mert ha mi elfogadjuk, hogy a fiatal pár étel nélkül is meg tud lenni, ráadásul nagyon boldogan, akkor rá kell ébrednünk, hogy nekünk még bőven van “behozni valónk”. Megszületik a kisebbségi komplexus odabent, ami arra ösztönöz, hogy kimondjuk az “ítéletet”, miszerint, a fiatal pár története nem igaz. Sőt, ellenkezőleg: álnok hazugság.
A fenti sorokat nem úgy írtam, mint egy olyan személy, aki meg tudja csinálni, amit ők bemutattak. Azt hiszem, hogy nincs még bennem sem annyi béke (harctalanság), hogy megtudjam csinálni azt. Az én eddigi rekordom étel nélkül egy hét volt. De személyesen is találkoztam olyan emberekkel, akik negyven napig nem ettek semmit. Nem akarok bizonygatni semmit, csak azt tudom mondani, hogy egy “belső hang” azt súgja, lassan már ordítja, hogy LEHETSÉGES. De ehhez szükséges, hogy a harc minden formájának még a parazsát is kioltsam odabent.
Egyúttal megosztom a tegnapi közös séta számomra legkedvesebb hozományát is:

Tudatosság teszt

A tudatosság mértéke fordítottan arányos a benti harcok mennyiségével, és egyenesen arányos az elfogadás mértékével.
Hétköznapi nyelven fogalmazva.
A tudatosság azt mutatja, hogy mennyire vagyunk jelen a pillanatban, mennyire látjuk és értjük a helyzetet, amelyben épp benne vagyunk, mennyire vesszük észre, hogy mit miért teszünk.

A harc különböző formái: idegeskedés, zaklatott lelki állapot, féltékenység, ragaszkodás minden formája, gyűlölködés, birtoklási vágy, akarás, versengés, hinni akarás,…, stb.. Lehetne folytatni a felsorolást nagyon sokáig. A lényeg az, hogy minél több van a fenti dolgokból bennünk, annál kevésbé vagyunk tudatosak, annál kevésbé érthetjük, hogy miről szól az élet. Ha az ember visszahozza a figyelmét, hogy az neki dolgozzon, hogy az őt szolgálja, elkezdi észrevenni magát a fenti helyzetekben, megérti a “baj” forrását. Tehát a kérdés ugyanaz mint eddig:

Hol van a figyelmed? Kit, mit szolgál a figyelmed?, Milyen mulandó értékeket halmoz, és gyűjtöget a figyelmed?

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , | 1 hozzászólás

Az alkatrész

DSC_5147

Nehéz elfogadnunk a másságot, mert az legtöbbször kényelmetlenül érint. Olyan a másság mint egy figyelemelterelő hadművelet, amikor a kötélen táncolsz. De ez így nem a legkifejezőbb. A másság sokkal inkább olyan mint egy veder hideg víz, mely a nyakunkban landol, amikor elutasítva a mindennapi valóságunkat, mély tompa álomba szenderülünk, és nem akarunk felébredni, mert az álom jobb mint a valóság, melyet minden percben mi formálunk, mi teszünk azzá, ami.

Arra már sokszor utaltam, hogy az elfogadás nagyon fontos része az alázatnak. Ha nincs elfogadás, ha helyette elutasítás van, megsérül az EGY (az egész), és veszít a vitalitásából. Ezt a jelenséget egy olyan motor működéséhez hasonlítanám, melynek elvan dugulva a levegőszűrője, fuldoklik, köhécsel, sokat fogyaszt, keveset ad, és lassan működésképtelenné válik.

A társadalom motorjának az egyének az alkatrészei. Mint tapasztaljuk, ezek az alkatrészek sokszor inkompatibilisek egymással, mert elfogadás helyet, elutasítás van bennük. Ezek az alkatrészek nem működnek egymással harmóniában, egymást serkentve, hanem ellenkezőleg: gátolják egymást. “Fél elemben” vannak, így nem tudják a bennük rejlő képességeikhez mérten a legtöbbet nyújtani az egésznek, a társadalomnak. Az alkatrészek félgőzzel történő működése a motor teljesítményének csökkenését eredményezi.

A társadalom minden egyes alkotóelemének van egy olyan, talán veleszületett képessége, hogy önmagát fejleszti, újítja, serkenti. Elméletileg ez a társadalom fejlődéséhez kéne vezessen.

Valamiért mégis azt tapasztaljuk, hogy fuldoklik, köhög a rendszer. Az alkatrészek ereje nem hozzáadódik a motor teljesítményéhez, hanem csökkenti azt. Mi ennek az oka? Azt mondanám, hogy az ok az, hogy az alkatrészek nem kompatibilisek egymással, egész pontosan, elutasítják a kompatibilitást. Társadalmunk alkatrészei elutasítják, fékezik egymást. Ennél fogva öregedik, és gyengül a motor.

A rendszer egyetlen alkotóeleme sem lépheti át a korlátait, amíg elfogadás helyett elutasítást kap. Rendszerünk egyes alkotóelemei félelem által vezérelve korlátokat szabnak a többinek, nem látván azt, hogy az által saját magukat korlátozzák. Annak érekében, hogy a te másságod elfogadást nyerjen a legtöbb amit tehetsz, hogy elutasítás helyett te is elfogadod, és igyekszel megérteni azt, ami különbözik tőle. Ha minden egyes alkotóelem felismerné ezt, és érezné súlyát, ez a mostani rendszer rövid időn belül az eddigi legmerészebb fantáziáinak határait áttörné, és száguldana a végtelenség felé.

Mint a gépezet létfontosságú alkatrésze ha nem vagy képes arra, hogy segítsd a közvetlen szomszédságodban lévő alkatrészt, a legtöbb amit tehetsz, hogy leveszed az őt fékező bilincset róla, és engeded, hogy önfejlesztő mechanizmusát használva szabadon működjön, mert a szabadon működés gyümölcse egy szép nap a te asztalodra kerül.

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , | Hozzászólás

A vakság mint ajándék

CSC_6203 Egyik alkalommal amikor a fogorvoshoz indultam, Mcleodganj fő utcáján valaki megszólított hátulról, hogy nem-e segítenék neki. Amikor megfordultam, láttam, hogy egy szikár, talpig fehérbe öltözött indiai úriember szólt hozzám. Szalmakalap volt a fején, egy hosszú összecsukható pálca a kezében. Napszemüveget viselt, hogy eltakarja szemeit melyek már hosszú évek óta nem szolgálják gazdájukat. Arra kért, hogy segítsek neki eljutni a bankig. Segítettem szívesen, hisz amúgy is ugyanabba az irányba tartottunk mindketten. Az együttlétünk első néhány perce után azt mondtam neki, hogy örvendek, hogy találkozhattam vele, mivel érzem, hogy annak ellenére, hogy vak, sokkal többet lát, mint sokan mások, akiknek nincs baj a látásukkal. Normális esetben az ember szánalmat érez az ilyen emberek iránt, de jelen esetben csak arra tudok gondolni, hogy bárcsak több ilyen „éles látású” ember lenne a földön mint ő. Valósággal sugárzott a teljes egzisztenciája a boldogságtól. Elméletileg ő egy fogyatékos, egy hiányos ember. A gyakorlatban viszont egy olyan személlyel találkoztam melynek boldogsága, lelki békéje messze felülmúlja a legtöbb emberét, akivel az elmúlt időben találkoztam. Mi lehet ennek az oka? DSC_6116

Lassan elbeszélgettük magunkat a bankig. Bementünk, elintézte a dolgát, majd arra kért, hogy kísérjem vissza. Ekkor már lassan késésben voltam, de gondoltam egye a fene, majd csak lesz valahogy, nem minden nap szólít meg egy vak, hogy segítsek neki a tájékozódásban. Visszamentünk a szállodájához, és mondtam neki, hogy ha nem veszi rossz néven, nekem le kell lépni, mert nem szeretnék sokat késni a fogorvostól. Azt mondta, hogy ha van kedvem, a fogorvos után menjek vissza, szívesen meghívna egy vendéglőbe, hogy együnk valamit, és közben még társalogjunk egy kicsit. Elfogadtam meghívását. Egy órán belül visszaérkeztem a szállodába, ahol a teraszon leültünk és megittunk egy egy forró gyömbér citromos mézes teát. Teázás közben megkértem, hogy ha netán még nem unná, mesélje el nekem vaksága, azaz látása történetét. Elmondta, hogy már fiatalon bajok voltak a látásával, majd fokozatosan teljesen cserben hagyta őt. Mint mindenki más megpróbált ő is nagyon sok opciót, hogy visszanyerje a látást, de sikertelenül. Neves professzorok műtötték többször is, próbára tették a tudomány legújabb vívmányait, de mind hiába. A családi élete sem volt rózsás. Kisgyerekkorában elvesztette szüleit. Nevelőszülőktől kapott szeretetben nem volt hiány. De amikor már akkora lett, a mostoha testvérek féltékenyek lettek rá, nem hagyták, hogy apjuk ráhagyja a kis házat, amit egyébként neki szánt. Ezért úgy döntött, hogy saját kezébe veszi a sorsát, elhagyta a mostohacsaládot. Sok hegyen keresztül ment. Alkalmi munkákból élt néha. A sors soha nem hagyta teljesen magára. Mindig akadtak emberek, akik segítettek neki. Közben az történt, hogy vakságának köszönhetően egyre érzékenyebb lett más dolgokra, más ingerekre, melyek észleléséhez nem szemekre, hanem valami más fajta érzékre volt szüksége. Az intuíciói is egyre fejlettebbek lettek. Egy idő után már látnoki képességekkel is rendelkezett. Emberek jövőre vonatkozó kérdéseit is képes volt megválaszolni. Gyerekükért aggódó szülőknek megmondta, hogy aggodalomra nincs ok, mert az elveszett gyerek biztonságban van. „Látja”, hogy már úton van hazafelé. Amikor az emberek látták, ahogy ezek a látomások kezdenek beteljesülni, szent emberként majd Istenként kezdték tisztelni. Egyre csak gyűltek az emberek körülötte. Gyűltek a kérdések, és nőtt az imádat. Ő nagyon nem örvendett a helyzetnek, néha el kellett szökjön a helyszínről, mert nem hagyták békén. Ez egyébként egy érdekes példája annak, hogy születnek az Istenek. Tudta ő magáról, hogy ő kb. annyira isten mint azok, akik csodákat várnak tőle, és arra kérik, hogy megnyugtassa őket a jövőjük felől. Az az ember, mely valamilyen oknál fogva jobban kezd figyelni, mint más, többet is kezd látni, érteni a lét rejtelmeiből. Egy idő után betelt nagyon a pohár, ezért azt kívánta, hogy ez a látnoki képessége megszűnjön, mert több bajt okoz neki, mint örömet. Lassan el is maradtak a látomások, és el kerülte az alkalmakat, hogy emberek faggassák őt a jövőjük kérdéseivel. Fura egy emberi vonás az is, hogy az ember ahelyett, hogy a jelenére figyelne, a jövőjével van elfoglalva, ami vagy lesz, vagy nem lesz. Ezen a ponton meg is értem őt, hogy egy idő után nem volt hajlandó az emberek jövőjét elárulni. Halott az a személy, akit jobban foglalkoztat a jövő gondolata, mint a jelené. Az ilyen ember csak hiszi azt, hogy él. Valójában az történik, hogy a teljes figyelme egy képzeletbeli jövőben van. És még ha el is érkezne a jövőbe, akkor sem lesz az teljes, mert a figyelme egy azután következő jövővel lesz elfoglalva. Az, akit olyan remények éltetnek, hogy majd aztán valamikor jobb lesz mint most, annak tudnia kell, hogy ha nem képes a jelenre figyelni, annak üzeneteit megfejteni, annak a jövője sem lesz különb mint az aktuális jelene. A szép és boldog jövő alapja a szép és boldog jelen. Csak úgy a semmiből anélkül, hogy megértenénk a jelen történéseit, megválaszolnánk annak kérdéseit, nem kerekedhet ki a szép jövő.

Elmesélte, hogy megismerkedett egy másik látnokkal, akinek temérdek pénze volt, mert politikusoknak üzletembereknek jósolt. De nem volt boldog. A látnoki képességének köszönhetően nem volt neki élete. Mindig a mások életével volt elfoglalva. Mondjuk erre mi is képesek vagyunk látnoki képességek nélkül is. Ahelyett, hogy a magunkét elemeznénk, és tennénk jobbá, a másokéval foglalkozunk. Ilyen szempontból mindannyian látnokok vagyunk. DSC_6266

A vak barátom lemondott látnoki képességeiről, nem kovácsolt belőle hírnevet és pénzt. Helyette visszafordította figyelmét saját életére. Ennek köszönhető az, hogy személyében egy olyan embert ismerhettem meg, aki egy olyan dolgot, amit mi hiányosságnak mondunk, a vakságot, látásra használt. Vakságának köszönhetően tudta visszafordítani a figyelmét saját életére, annak megértésére. Kevesebbet látott a kinti világból, de annál többet fedezett fel odabent, melynek köszönhetően boldogsága, pozitív kisugárzása rendíthetetlen. Lehetett volna koldus, egy önmagát sirató nyomorult. De nem ezt tette. Legtöbben azt hinnénk, hogy milyen rossz lehet neki, mert nem lát. És mennyivel jobb nekünk, mert látunk. Az viszont meg sem fordul a fejünkben, hogy lehetséges, hogy mi túl sokat látunk, és az által nagyon keveset. Nem gondolunk arra, hogy éleslátásunk lehet eszköze a vakságunknak. Annyira akarunk látni, hogy nem vesszük észre, hogy teljes figyelmünket leköti a felszíni formák nézése: Hollywood, a magazinok, a televízió, …, stb. Ennek a vak embernek valósággal áldás volt a vakság, és tudja ezt már ő is.

Tudnunk kell, hogy mindannyian fogyatékosak vagyunk. Továbbá el kell tudnunk fogadni, és megérteni fogyatékosságunkat. Mert amint már többször is írtam, a fogyatékosságunk, betegségeink is értünk vannak, ha megértjük őket. Egész pontosan lehetnek értünk is, és ellenünk is. Mi döntünk. Ha harcolunk a fogyatékosságunk, a betegség ellen, akkor nem teszünk mást mint, hogy megtagadjuk az életet, és eszeveszett sebességgel vágtatunk a megsemmisülésbe. Ha meg elfogadjuk fogyatékosságunkat, betegségeinket, és alázatosak vagyunk, megértjük, hogy miért volt szükség a fogyatékosságra, miért kellett nekünk a betegség, esetleg azt is, hogyan teremtettük meg, hogyan idéztük elő azt az állapotot. DSC_6294e

Igen, mindenkinek vannak fogyatékosságai, betegségei, még ha a felszínen nem is látszik az. A barátom története azt mondja, hogy vannak vakok, melyek többet látnak, mint a jól látók. Van, aki korlátolt mozgású. De mivel korlátolt mozgású, ezért lassúbb is. És mivel lassúbb, többet láthat, mint az, aki ezerrel száguld. Van akinek jó a szeme, és nem is korlátolt mozgású, és nem is süket, de buta mint a satu. A figyelme folyamatosan a felszíni dolgokon van (Hollywood vagy Bollywood, magazinok, pletyka, hírek, és más felszíni dolgok, melyek nagy része messze van a realitás talajától), Az ilyen ember soha nem jár lassan, mindenhová rohan. Az ilyennek áldás lenne egy kis vakság, vagy egy kis mozgáskorlátozás. A legrosszabb dolog amit a vak tehet az, hogy küzd vaksága ellen. A vak barátom is csak az után találta meg boldogságát, miután elfogadta, és megértette vakságát. Legrosszabb dolog, amit a mozgáskorlátozott tehet, hogy küzd az állapota ellen. Nem szeretnék az a vak lenni, melyiknek visszaadják a látását, még mielőtt megértené, hogy miért volt vak. Nem szeretnék az a beteg lenni, akinek visszaadják egészségét még mielőtt megértené, miért volt beteg. Minden élő ember fia fogyatékos. Egyetlen oka földi létünknek az, hogy fogyatékosak vagyunk. A fogyatékosságunk meg nem más, mint felemelkedésünk eszköze. A fogyatékosságunk által érthetjük meg, hogy egyek vagyunk, hogy ugyanannak az egynek a részei vagyunk. A fogyatékosságunk lehet az eszköze annak is, hogy megértsük, hogy csak egyetlen igazi út létezik. Éspedig az, hogy egyként éljünk, egyként cselekedjünk, hogy folyamatosan kiegészítsük, segítsük egymást. Amint a történetben olvashattátok, a jó szeműeknek nagy szükségük van a vakokra. És a sors iróniája az, hogy pont látásért van szükségünk rájuk. De ne felejtsünk el figyelni azokra, akik lassan járnak, azokra akik süketek. A látszólagos egészség csupán illúzió. Hollywood illúzió. A magazinok, a telenovellák, a délutáni hírek illúzió. Kegyetlen támadást intéznek az érzékszerveink ellen, melynek következtében halálos vakságra ítélnek bennünket.

Egy teljes napot töltöttem vele. Hajnalban indult a busza Delhi irányába. Megkérdezte, tudnék-e segíteni neki kimenni a buszra. Mondom én igen, csak akkor indulnék is haza, mert nagyon messze lakom. Erre felajánlotta, hogy aludhatok a szobájában a másik ágyban, ami lehetőséget jelentett további gondolatcsere folytatására. Ámulattal figyeltem, hogy milyen otthonosan mozog fény nélküli világában. Tiszta és rendezett volt minden holmija. A ruháit is összefogva tette le. Zavarbaejtően pedáns volt. Ő egy olyan vak, akit látása miatt, tanácsadásért barátai zavarják néha telefonon a világ különböző tájairól.

Figyelj! Nagyon figyelj a fogyatékosokra, a „gyengékre”, mert ők jelentik számodra a megváltást! Nélkülük soha nem lehet teljes a világod! Ha azt gondolod, te teljesen egészséges vagy, gondold át még egyszer.

Szeretettel,

               „egy Szabad Gondolat”

Categories: India, Minden | Címkék: , , , , , , , , , | Hozzászólás

Működteti a WordPress.com.