A vallás rövid története


Kedves Olvasó! 

Az alábbi olvasmány felolvasott, meghallgatható változata is létezik, és ingyenesen kérhető azok számára, akiknek nincsen elég idejük olvasni, de szeretnék meghallgatni MP3 lejátszón (például utazás közben). Ha meg szeretnéd kapni, kérd az írás címének pontos megjelölésével a „Szabad Gondolat” honlapra hivatkozva a következő e-mail címen: tavolvasas@gmail.com

Még mielőtt belevágsz a történet olvasásába, fontosnak tartom, hogy elolvasd az előző rövid bejegyzést: FONTOS

Képzelj el egy embert, aki olyan dolgokat mond, olyan dolgokat mutat, melyeket a világ szeme korábban nem látott. Képzelj el egy csodatevőt, aki szavaival, cselekedeteivel lenyűgözi a hétköznapi halandót. Képzelj el egy személyt, aki életét arra áldozta, hogy annak értelmét megtalálja, hogy áttörje a földi lét, az anyagi világ határait. Ha egy szabó nagyon szereti a mesterségét, kitanulja azt, és folyamatosan fejleszti mígnem eléri a mesteri szintet. Ugyanígy, ha egy igazságot szerető ember, nagyon-nagyon szereti az igazságot, keresi, kutatja, mígnem megtalálja azt. Ennek következményeképpen ez az ember túllát a korlátozott, szabályokhoz kötött emberi elme határain. Ha felfedezéseit megosztja másokkal, és betekintést enged abba a világba, amit ő felfedezett, azok akik eddig féltek levetkőzni korlátaikat először csodálni, majd isteníteni és dicsőíteni fogják őt. Közben az ő csodatevése csak arról szólt, hogy levetkőzte korlátait, szabadon engedte az elmét, hogy elinduljon felfedezőútjára, és megmutassa, mi van a határokon túl. Ha egy bennszülöttnek olyant mutatsz, amit ő még nem látott (például tűzijátékot), több mint valószínű leborul térdeid elé, és Istenként fog tisztelni.

Az az ember, aki levetkőzte korlátait, szabadon engedte az elméjét, egy idő után elérte azt, hogy a nép figyelmének központjába került, mert olyan dolgokat tudott felmutatni, melyeket a börtönbe zárt elmével nehéz felderíteni. Na de miért is baj ez? Nekem mint őt figyelőnek, dicsőítőnek nem baj, mert tetszik a látvány, szívesen fordítom irányába a figyelmem. A baj forrása nem más, mint a válasz arra a kérdésre, hogy mielőtt a csodatevő megjelent volna, mit vagy kit szolgált az én figyelmem?

Gondolkodjunk együtt: Mit is csinált, hol járt az én figyelmem a csodatevő megjelenése előtt? Miből épültek a kastélyok, a paloták, a királyságok, a császárságok, a birodalmak ha nem az én figyelmemből? Gondolj csak bele, mi lesz azzal a császárral, amelyiktől hirtelen a teljes birodalom megvonja a figyelmét? Mi lesz azzal a császárral, akire már egyetlen alattvalója sem néz úgy mint felettesére, mert talált magának egy másik felettest, aki jobban lenyűgözi őt? Nem-e omlik össze az ő hatalma egyik napról a másikra? Minden egyes szolgáló, aki addig az ő hatalmát építette, hirtelen elvonul tőle, hogy a csodatevő prédikációját hallgassa. Most már érted, miért veszélyes az az ember, aki levetkőzte a korlátait, és szabadon engedte az elméjét?

Mit tehet ilyenkor a hatalmát minden áron megvédeni akaró harcos császár? Az ellenség bélyegét nyomja a csodatevőre, és hadat üzen neki, hogy megsemmisítse. És hát a legtöbb esetben sikerül is megsemmisíteni, egy egyszerű fegyvertelen embert. De az igazi veszedelem csak most veszi kezdetét számára! Na de miért? Azért mert miután megöli a csodatevőt, ráébred, hogy a csodatevő holtan még veszélyesebb mint éltében. A sok millió egyéni figyelemből felépített hatalom a csodatevő ellen irányult, hogy megsemmisítse őt. Elindult a támadás. Na de mi is az a támadás? A magyar nyelv nagyon kifejező tud lenni néha, ha odafigyelünk rá (persze nem volna helyes, ha valaki ebből azt a következtetést vonná le, hogy más nyelvek alábbvalók, vagy kevésbé kifejezők).

TÁM ADÁS. Támogatás adás. A hatalom megtámadta a csodatevőt. A hatalmas figyelmet felé irányította, hogy megsemmisítse őt. És ezzel csak még jobban meggyűjtötte a baját. Az emberek még kíváncsibbak lettek a csodatevőre: beszéltek, meséltek róla. Egyesek kezdték megérteni a tanításait, és ezáltal az emberek figyelme még jobban elterelődött a császárról. Hatalma egyre csak fogyott. Mindez egyetlen szabad embernek köszönhetően, akinek ő hadat üzent, akit ő „támadott”.

Mit tett a császár, hogy megmentse hatalmát? Jól figyelj most, mert a császár sem volt egy buta ember. Ha buta ember lett volna, nem tudta volna milliók figyelmét magára vonni, és abból hatalmat építeni. A császár egy nagyon durva álnok cselhez folyamodott: fejet hajtott a halott csodatevő neve előtt. Elismerte az ő szellemi hatalmát. De nemcsak, hogy elismerte őt, hanem Istenné avatta. Látta, hogy nincs esélye egy halott csodatevő hatalma ellen. Egyszer már megölte, még egyszer nem ölheti meg. Szelleme a fizikai test halála után még nagyobb erőre kapott, és tarolt, alapjaiban megrengette a császári birodalmat. Így hát a császár nem tehetett mást, ha meg akarta védeni a hatalmát, minthogy LÁTSZÓLAG fejet hajt a csodatevő neve előtt. A nép önfeledt ünneplésbe kezdett, mert a császár elismerte a mennyei hatalmat, és a csodatevőt Istennek kiáltotta ki. És a még mindig korlátok között élő nép, elhitte neki, hogy ő valóban meghajolt a csodatevő előtt. Valójában teljesen másképp történt!

És az igazi tragédia csak most vette kezdetét: a császár akinek, még mindig volt hatalma -ha más nem is, hát katonai- megjelölte azokat az embereket, akik a csodatevő ember (Isten) üzeneteit, és parancsait!? tolmácsolhatják a népnek, a korlátok között élő embereknek. Ezzel az álnok fogással a császár visszavette a csodatevő hatalmát a saját kezébe. Azt mondta, Isten nevét (a csodatevő nevét) hiába ne vedd! Csak az avatottaknak szabad róla beszélni, az üzeneteit és a parancsait?! tolmácsolni a népnek. Így gyakorlatilag ő szegte meg a saját szabályát, és Isten nevével újabb hatalmat kovácsolt magának. Mostantól Isten (a csodatevő ember) nevében sanyargatták, bűntették, kínozták, gyilkolták a népet. A császár nevében vagy az isten nevében… nem teljesen mindegy? Az eredmény ugyanaz. Templomokat építtetett, hogy az igét hirdesse a népnek, hogy engedelmes, szabályokat betartó birkákat, igavonó állatokat neveljen belőlük. !!!Egyetlen korlátolt elmével rendelkező ember sem merte megkérdőjelezni, hogy vajon ez-e az igazi üzenet, melyet a csodatevő ember hátrahagyott. Ha netán valaki megkérdőjelezi, az halálos vétek, halálos bűn lett volna és az Isten haragja, a pokol tüze várt volna rá.

Na de az történt, hogy ezután is születtek csodatevők, tisztán-látók, táltosok, sámánok, más szóval Istenek. Na de Isten ments egy újabb Istentől! Az első is elég nagy kárt okozott, eléggé megrengetett minden földi hatalmat. Ezért nagyon ravasz módon azt tették, hogy az előző csodatevő (Isten) nevében az újakat egytől egyig kivégezték, máglyán égették, lemészárolták miután Isten nevében az ördög, a gonosz bélyegeket akasztották rájuk. Tudták ők nagyon jól, hogy nem engedhetik meg, hogy még egy ilyen csodatevő megszülessen a földön, mert akkor minden földi hatalom összedől. Ezért van az, hogy ha egy csodatevő felbukkan, annak a létét és munkáját pont azok lehetetlenítik el, akik az első csodatevőt „imádják”. (Egész pontosan az első csodatevőről elterjesztett képet imádják, akik szóról szóra elfogadnak minden írott szót, minden formát, akik félnek nem elfogadni azt.)

És ez a folyamat zajlik még napjainkban is, de már egyre kevesebb sikerrel, mert egyre többen veszik a bátorságot, hogy levetkőzzék a korlátokat, és az elmét szabad útjára engedjék, hogy ők is csodatevőkké váljanak. Egyre többen döntenek úgy, hogy megkeressék a csodatevőt, mely ott van bent bezárva a sötétbe, minden egyes ember szívében.

Egy dolgot nagyon tisztán kell látniuk a földi hatalmakat építőknek. Minél több ilyen csodatevőt TÁMADnak, annál mérgesebben döntik saját hatalmukat, mert minden csodatevő földi halálával a szelleme, a szellemisége fergeteges erőre kap, és jobban terjed, jobban fertőz, mint amikor még emberi testbe volt zárva.

A csodatevőket nem lehet megölni. A csodatevők nem akarják birtokolni a testet. A csodatevők halhatatlanok. A csodatevők ereje megrendíthetetlen.

Kedves olvasó! Ha tetszett a fenti történet, nyugodtan vedd a bátorságot, és helyettesítsd a csodatevő szót Jézussal vagy Mohameddel, vagy amelyikkel éppen jól esik, és olvasd újra. Én többnyire a kereszténységről beszélhetek, mert ebbe születtem bele. Nem látom értelmét annak, hogy a szomszéd kertjében gyomláljak, miközben a sajátomat veszi fel a gyom. Volt alkalmam betekintést nyerni más vallásokba, más ideológiákba is. Alapjaiban az egész ugyanaz. A fenti történetet az egészre lehetne vonatkoztatni.

Elfogadom, ha hülyeségnek tartod, ezt az elmélkedést, azt is elfogadom, ha ellenzed, akár elítélsz miatta. Ez teljesen természetes. Ez a történet engem jellemez. Az a reakció melyet belőled kiváltott, teljes mértékben téged jellemez. Jól figyelj most magadra, mert ezáltal sok mindent megtudhatsz arról a valamiről vagy valakiről aki TE vagy. Használd a fenti sorokat legjobb tudásod szerint! Dobd el, vagy tartsd meg, rejtsd el, vagy terjeszd. Tedd, ahogy jónak látod!

Hogyan lett Jézusból Krisztus?

Ha értesítést szeretnél a további bejegyzésekről, görgess a lap aljára és kattints a feliratkozom gombra. Ha szívesen betekintenél a szabad-gondolat levelezőlista világába, a lenti kérdőívet használva, küldj üzenetet.

Kívánok neked jó EGÉSZ-séget!

egy „Szabad Gondolat”

Reklámok
Categories: Elmélkedések, Hangos, Minden | Címkék: , , , , , , , , , | 14 hozzászólás

Bejegyzés navigáció

14 thoughts on “A vallás rövid története

  1. Huliganthropus

    Egy (saját) négysorost had tegyek ide, ha már “szabad a gondolat”.

    http://poet.hu/vers/85780

    Üdvözlettel
    Huliganthropus Agriensis

  2. Kedves Attila!

    Szeretlek

    • Remélem, nem azért mondod ezt, mert egy igaz kereszténynek szeretnie kell mindenkit, még az olyan tékozlókat is mint én. 🙂

  3. Visszajelzés: Napi Szabad Gondolat – 13. hét « Szabad Gondolat

  4. Visszajelzés: Napi Szabad Gondolat – 15. hét « Szabad Gondolat

  5. takacs.maria

    Én Istenben Hiszek és nem ilyen mesékben .Jézus az ALfa és az Omega a kezdet és a vég nagyon sajnálom hogy soha nem tapasztalta meg Isren végtelen szeretettét .Én tudom hogy az Úr mindig velem volt és velem van csak neki adtam át életemet mindenemet. Istenem mindenem bocsás meg nekik mert nem tudja mit cselekszik .Amen

  6. Visszajelzés: Napi Szabad Gondolat – 19. hét « Szabad Gondolat

  7. Visszajelzés: Napi Szabad Gondolat – 20. hét « Szabad Gondolat

  8. szivárványhavasán

    Ez is mese (?) Kedves takacs.maria. De tudjuk, hogy a népmeséinknek is kemény igazságmagja van… mert lehet mese, és lehet másKÉPpen gondolni, csak ellenállással nehezebb. Minden jót kívánok! 🙂 a.

  9. Visszajelzés: A Szeretet Gyógyít « Szabad Gondolat

  10. Visszajelzés: Napi Szabad Gondolat – 22. hét « Szabad Gondolat

  11. Engedelmetekkel, egy tanulságos film a témához lazán kapcsolódva (alcíme lehetne: Az elvakult vallásosság hátulütői):
    http://www.filmnet7.com/index.php?option=com_k2&view=item&id=189:kikozositve&Itemid=21

  12. Excellent article! We are linking to this great content on our website. Keep up the great writing.

  13. sentinel

    gratula az irasodhoz es orvendek hogy meg leteznek mas nem a birka csordaval halado szemelyek is.

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.