Honnan tudhatjuk, hogy nem a keskeny ösvényen járunk, mely az életre visz, hanem a tágas úton, mely a szakadékba torkollik?

A válasz röviden és tömören: minél több anyagi dologra, külsőségre, díszletre, fizikális öröm-, szépség és egészségpótlóra van szükségünk, annál valószínűbb, hogy az út, melyen járunk, nem az életre, nem a lélek teljes szabadulása felé visz, hanem a pusztulásba, a lélek sorvadásába.

Pál a rómaiakhoz írt levelének 14. fejezetében gyönyörűen megfogalmazza, hogy mi a mennyek országa. És akik ezt Isten kegyelméből megélhették, tudják, hogy igaz. Akik nem élték meg, azoknak nyilván valamikképp cáfolniuk kell ezt a kijelentést, hogy legitimálhassák azt a jólétet, és azt az örömöt, melyet a mulandó dolgok kölcsönöznek számukra.

“Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek (Isten jelenléte) által való öröm.”

Krisztus azt mondja, hogy aki a világi dolgokkal csillapítja éhségét és szomjúságát, az újra meg újra megszomjazik. Viszont aki az általa megjelenített igazsággal oltja szomját, többé nem fog megszomjúhozni. (Jn 4:13-14)

Mi a szomjúságunkat sörrel oltjuk. Éhségünket nagy lakomákkal csillapítjuk. Örömünket fizikai élvezetekkel pótoljuk. Öregedésünket különböző “testápoló” szerekkel, fizikai gyakorlatokkal, próbáljuk leplezni. Fiatalságunkat sminkkel, kenőcsökkel, festékekkel, mesterséges módon próbáljuk visszaszerezni. De mindhiába. Az öregedés, a fizikai torzulás, minduntalan átüt a sminken. A különböző testi gyakorlatok, diéták, kúrák abbahagyása után újra bekövetkezik az elhízás, a torzulás, mely szembesít bennünket a szomorú valósággal: hogy mi egy életen keresztül a felszínt éltettük, miközben hagytuk lelkünket megromlani.
Bizonyára te is találkoztál már olyan emberekkel, akik olyan szépséget sugároztak, melyet esetleges tesi hiányosságaik nem tudtak elrejteni. És talán olyan személyekkel is találkoztál már, kik rútságát a smink, és a mesterségesen kiretusált felszín nem tudta elfedni, eltakarni.

Ahogy a vég fele közeledünk, élénkebben láthatjuk, hogy az ötérzéki valóság egyre jobban próbálja elterelni figyelmünket a lélek dolgairól. Egyre több több ízfokozót, hangulatfokozót, látványfokozót használunk.
Lelkünk éhségét cukormázzal megkent facebookos bölcsességekkel, figyelemelterelő, valóságot a szőnyeg alá seprő meditációkkal, spirituális gyakorlatokkal csillapítjuk. De újból és újból megéhezünk, mert bármennyire is akarjuk, ezekkel a mesterséges megoldásokkal, nem tudjuk véglegesen elhallgattatni lelkünk segélykiáltásait.

Temérdek időt és energiát fordítunk azon eszközök, technikák, tudományok megszerzésére, melyekkel eltompíthatjuk a lélek kiáltozásait. Sőt, szinte csak ezekért élünk. A fáradtságos munkával megszerzett parányi “pénzenergiát” is arra fordítjuk, hogy újabbnál újabb fizikai és szellemi kábítószereket vásároljunk: VAK-ációkat, bőr és testápolókat, sminkeket, szórakozásokat, hobbikat, különbnél-különb testi örömöket, melyekkel elterelhetjük figyelmünket a lélek segélykiáltásairól, és eltaszíthatjuk magunktól azt a lehetőséget, hogy az visszacsatlakozzon az életet adó forrásra, mely megelevenítené őt, és vele együtt a testet is.
Ez a folyamat, melyben tudatlanul részt veszünk, a test lázadása a lélek ellen, melynek vége halál.
Olyanokká váltunk, mint a bennünk élő rákos sejtek, melyek fellázadtak a gazdatest ellen, nem tudván, hogy annak halála az ő haláluk is egyben. A világ szelleme által átprogramozott test fellázadt gazdája, a lélek ellen, nem tudva, hogy harcával kettős gyilkosságot követ el: megöli a lelket, és vele együtt saját magát is, ugyanúgy, mint ahogy a rákos sejtek is teszik.
A rák az emberiség jelenlegi tudatállapotának, szellemi hanyatlásának tökéletes szemléltetője!
Ez a jelenség annak a világméreteket öltött hazugságnak köszönhető, mely latinul a következőképp hangzik: „Mens Sana In Corpore Sano”, azaz „Ép testben ép lélek”. Ez a hazug kijelentés megfordítja az igazságot hazugsággá téve azt. Azt állítja, hogy a lélek a test által lesz egészséges, nem pedig fordítva: a test a lélek által. Azt próbálja elhitetni, hogy az autó állapota fontosabb, mint a sofőr állapota. És olyan ékesen szólja ezt a hazugságot, hogy megtagadjuk a józan észt, mely tudja, hogy ha a sofőr egészséges, gondját viselheti az eszköznek, de az eszköz önmagában képtelen gondját viselni a sofőrnek.
Ezért is figyelmeztet bennünket a Krisztus, hogy ne azoktól féljünk, akik a testet megölik, de a lelket meg nem ölhetik, hanem attól (a szellemiségtől), mely a testtel együtt a lelket is elpusztítja. (Mt 10:28).

Honnan tudhatjuk, hogy nem a keskeny ösvényen járunk, mely az életre visz, hanem a tágas úton, mely a feneketlen szakadékba torkollik?
Minél több anyagi dologra, külsőségre, díszletre, fizikális öröm-, szépség és egészségpótlóra van szükségünk, annál valószínűbb, hogy az út, melyen járunk, nem az életre, nem a lélek teljes szabadulása felé visz, hanem a pusztulásba, a lélek sorvadásába. Az, hogy te ezeket a sorokat olvasod, annak bizonyítéka, hogy kegyelem alatt vagy, és NEKED MÉG NEM KÉSŐ. Még van lehetőséged rá, hogy Istenhez kiálts segítségért, szabadulásért, hogy az Ő  ereje és bölcsessége révén irányt változtathass, száznyolcvan fokos fordulatot tégy a sötét szakadék felé vezető úton.

Legjobb barátom azt mondta, hogy ne azért az eledelért munkálkodjunk, mely elvész, hanem azért az eledelért, mely megmarad az örök életre. (Jn 6:27)

Ezen egyszerű kijelentés alapján is könnyen megvizsgálhatjuk, hogy melyik úton vagyunk, hisz nem kell mást tennünk, mint megkérdeznünk magunktól, hogy az elmúlt huszonnégy órában milyen eledelért munkálkodtunk. Hány órát fordítottunk a veszendő eledelre, és hány órát fordítottunk a lélek táplálékára. Ha meg akarjuk tudni, hogy hová vezet az út, amelyen járunk, nem kell mást tennünk, mint megnéznünk, hogy az elmúlt év 365 napjának 8760 órájából, 525600 percéből mennyit fordítottunk a veszendő eledelre, és mennyit arra az eledelre, mely megmarad az örök életre.

Lehet, hogy akad egy néhány személy az olvasók közül, akik felteszik a kérdést, hogy melyik az az eledel, mely megmarad az örök életre. És lehet, hogy közülük egy vagy kettő készen is áll arra, hogy átirányítsa figyelmét a veszendő táplálékról arra a táplálékra, mely megtarthatja a lelkét. Ezért bemásolom ide azt a néhány sort, mely megadja a választ arra a kérdésre, hogy melyik az az eledel, mely testünk halála után nem fog elveszni.

“… kérék őt a tanítványok, mondván: Mester, egyél! Ő pedig monda nékik: Van nékem eledelem, a mit egyem, a mit ti nem tudtok. Mondának azért a tanítványok egymásnak: Hozott-é néki valaki enni? Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, a ki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem.”
(Jn 4:30-34)

Tehát az az ő igaz tápláléka, hogy hallja, és cselekszi az Isten akaratát. Fontos hangsúlyozni, hogy a krisztusi igazság és eledel CSELEKVŐ. A filozófia, az emberi bölcsesség azt mondja, hogy ne tedd azt embertársaiddal, amit nem szeretnél, hogy embertársaid veled tegyenek. Ez valamelyest összhangban van a buddhista filozófiával, mely a passzív, meditációból származó megvilágosodást hirdeti. Ezzel szemben Krisztus azt mondja, hogy azt CSELEKEDD embertársaiddal, amit szeretnél, hogy embertársaid veled cselekedjenek. Látszólag a kettő ugyanaz. Valójában lényeges különbség van a két bölcsesség között. Az egyiket lehet „csinálni” szeretet és Isten ereje nélkül is, a másikat pedig teljességgel lehetetlen Isten szeretete és ereje nélkül megcselekedni.
Megosztom röviden az én személyes tapasztalataimat és bizonyságomat, melyek azt igazolják, hogy Isten akaratának cselekvése táplál. De mi is az ő akarata? Az ő akarata az, hogy megismerjük és megcselekedjük őt. (Jn 17:3)
Az első említésre méltó tapasztalat: Igazságkeresésem alatt, kilenc hónapon keresztül zarándokoltam Indiában és Nepálban pénz nélkül, minden percen tapasztalva, hogy a Gondviselő a tenyerén hordoz, megad bőségesen mindent, amire igazán szükségem van.
A második érdekes tapasztalat: egy alkalommal belső késztetést éreztem a böjtre. Három hétig nem ettem semmit, és inni is csak keveset ittam. Közben olvastam az evangéliumot, és amikor alkalmam volt, elmondtam mindenkinek, akiről úgy láttam, hogy a lelke éhezi az igazságot. Ezalatt az idő alatt azt éreztem, hogy nem vagyok éhes, és valahányszor Krisztus tanításairól beszéltem, egy óriási erőt éreztem, mely táplált engem, és bőségesen pótolta a fizikai táplálék hiányát számomra. Ezt az erőt azóta is tapasztalom minden alkalommal, amikor Krisztus, életről szóló tanításait megosztom embertársaimmal. A Jóisten ismételten megmutatja nekem, hogy amíg az Ő akaratát cselekszem, bőségesen van nekem táplálékom még akkor is, ha nem fogyasztok fizikai ételt. Azt az örömöt, és azt az erőt, ami ebből a táplálékból származik, nem lehet szavakba önteni. Csak az értheti, aki megtapasztalta. Aki nem tapasztalta, a legtöbb, amit tehet, amikor ezeket a sorokat olvassa, az, hogy nem néz hülyének, de megérteni és átérezni nem tudja.
Teljes szívemből kívánom, hogy ezt az eledelt minél többen megízlelhessék az olvasók közül is.
A fentiek után már talán csak az a kérdés maradt, hogy melyik az az akarat, amelyet ha teljesítünk, táplálékhoz jut a lelkünk. Ennek a kérdésnek a megválaszolására, úgy érzem, hogy nem vagyok jogosult, ugyanis a lélek jelenti ki minden igazságszerető ember számára, hogy mi az ő személyes feladata. Viszont arra a kérdésre, hogy hogyan hallhatjuk meg a lélek hangját, és hogyan különböztethetjük meg azt a világi programok hangjától, én is válaszolhatok:

Azt mondja Krisztus, hogy azoknak, akik megismerik és megcselekszi az ő beszédeit, (melyek megtalálhatók Máté, Márk, Lukács és János evangéliumában), segítőt küld az Örökkévaló. Elküldi számukra az igazság lelkét, mely megtanítja őket mindenre, és eszükbe juttatja az Ő tanításait. Ezen felül hatalmat és erőt is ad ahhoz, hogy megcselekedhessék az ő akaratát. Következésképp nem önerőből, emberi intelligencia által indítva cselekednek azok, akik ezt az utat választják, hanem azzal az erővel és azzal a bölcsességgel, mellyel Krisztus is cselekedett.

Még egyszer, utoljára:

Minél több anyagi dologra, külsőségre, díszletre, fizikális öröm-, szépség és egészségpótlóra van szükségünk, annál biztosabb, hogy az út, melyen járunk, nem az életre, nem a lélek teljes szabadulása felé visz, hanem a pusztulásba, a lélek sorvadásába. Ezért jelenti ki ismételten a mester, hogy

“Ezenképen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom.”
(Lk 14:33)

Ezek a szavak nyilván Krisztus legnépszerűtlenebb tanításai közé tartoznak, melyet hajlamosak vagyunk félremagyarázni, átértelmezni annak érdekében, hogy megmaradhassunk hazugságainkban, világi kívánságaink, szenvedélyeink, függőségeink lelket sanyargató börtönében.

“Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.
…
Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek. Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.”

(Mt 6:24-34)

Eszerint, drága barátom, búcsút venni minden anyagi javunktól nem éhezést, nem nélkülözést jelent, és végképp nem önsanyargatást hanem szabadságot, figyelmünk kiszabadulását az anyag börtönéből. Továbbra is meglesz mindenünk, amire igazán szükségünk van anyagi síkon is, de válasszuk a legfontosabbat, az örökkévaló táplálékot, és NE MI AKARJUK ELDÖNTENI, HOGY MIRE VAN SZÜKSÉGÜNK a főáramú média, a filmek, az újabbnál újabb divathullámok, és mesterségesen agyunkba programozott igények szerint! Bízzuk szükségleteinket arra a segítőre, kit Krisztus nevében küld a Teremtő.

“Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”

Fogyasszuk minden nap azt a táplálékot, mely nem vész el, és mely nem romlik meg, azáltal, hogy minden pillanatban megcselekedjük azt, amire elhívott bennünket az az erő, és bölcsesség, mely bizonyságot tett Krisztus tanításai mellett azáltal, hogy erőt és hatalmat adott neki mindenek felett és visszahozta őt a halálból.