Posts Tagged With: figyelem

A tudás (Alkalmas vagy rá?)

Azt már látjuk, hogy az információt önmagában nem nevezhetjük tudásnak. Információkat halmozunk, és okleveleket is szerzünk, hogy elhitessük magunkkal, hogy nagyfokú tudással rendelkezünk. Véleményem szerint ez egyik legkegyetlenebb eszköze az önbutításnak, a bűnnek (a céltévesztésnek). Jóapám mondogatta, hogy a jó bort nem kell dicsérni, nem kell rá szép címke. A jó bor megdicséri magát miután megkóstoltad.

Vajon tudhatunk-e többet, mint amit a most (a jelenpillanat) a saját mércénk szerint elérhetővé tesz számunkra? Vajon mi lenne a végesnek hitt emberi elménkkel ha az univerzum összes tudása egy pillanat alatt rázúdulna?

Tudásszomjunk van. Ez nem kétséges. De vajon mit tehetünk azért, hogy ezt a szomjat oltsuk? Vajon az-e a leghelyesebb út, hogy agresszív módon törünk, zúzunk, csörtetünk a tudásért?

Nem-e lenne hasznosabb a tudás megszerzésének akarása helyett, először alkalmassá tennünk magunkat annak befogadására? Nem-e lenne hasznosabb azon munkálkodnunk, hogy előkészítsük a terepet az által, hogy megpróbáljuk felismerni majd levetkőzni a korlátainkat, hogy helyet csináljunk a beáramló tudásnak?

Biztos vagyok benne, hogy ha hirtelen többet kapnánk mint amire fel vagyunk készülve, mint amit be tudunk fogadni, egyszerűen megsemmisülnénk, elégnénk. Különböző pontokon helyezkedünk el a lét valóságának teljes megtapasztalása felé vezető úton. Lenyűgöz, hogy a mindent átölelő, mindent működtető REND mennyire pontosan tudja, hogy ki hol tart, kire mennyi “tudást” mérhet. És látom amint a nagyravágyók, a telhetetlenek, a kapzsik kívánsága is teljesül: megkapják amire vágynak. Ma divatos fogalommal élve bevonzzák a pénzt, és a sikernek nevezett dolgokat, amiben egy idő után fuldokolni kezdenek. Ezek közül is, akik megértik az alázat jelentését, és rá tudnak hangolódni, még irányt változtathatnak, megfordulhatnak és “fohászkodhatnak” a léthez, hogy megvilágítsa az utat a lábuk előtt, de szabad akaratukból süllyedhetnek tovább az egyre sűrűsödő anyagi világba, a végtelen egyre sötétülő fekete lyukba. Tehát mondhatjuk, hogy van pokol, ami talán nem más, mint a fény teljes hiánya, az elmék teljes elsötétülése, ami talán épp a megsemmisüléshez vezet.

Nem szeretnék prófétát játszani. Nem szeretném senkinek megmondani a tutit, mert nem lehet, és nem is szabad. Helyette inkább csak kérdezek, és arra biztatok minden kedves olvasót, hogy magába szálljon, és próbálja megkeresni a választ ott legbelül.

Nagy tudást akarsz most, vagy helyette megvizsgálod magad, mennyire vagy alkalmas a lét igazságainak befogadására, és azon dolgozol hogy a teret előkészítsd, tágítsd, a gátakat, az akadályokat megszüntesd?
De konkrétan miről is beszélek itt?
Bizonyára te is megfigyelhetted, hogy mennyire törékenyek vagyunk. Tudjuk, hogy az igazság néha fáj. Ezért hazugságaink mögött néha a “nem megbántás” szándéka áll. De előbb vagy utóbb mindig lefújja az élet szele a takarót a valótlan dolgokról, megmutatkozik a “szörnyű valóság”. És látjuk, amint az emberi szívek megtörnek, nem tudják elviselni, amit a lét kínál egy adott pillanatban. Menekülésbe kezdenek: alkohol, drog, vagy bármilyen más szenvedély, ami eltereli a FIGYELMET a valóságról. Az ilyen emberekre az élet hiába is mérne többet, mert nem bírnák meg. !!!Figyelem!!! Menekülés nemcsak a drogokhoz való fordulás, hanem minden szenvedély, mely a legértékesebb kincset, a FIGYELMET tompítja. Lehet ez túlzott étel, ital, fogyasztás. Lehet a testi örömök hajszolás-halmozása és tudom, hogy furcsán hangzik de lehet a sport is, lehet túlzott kötődés egy családtaghoz. Lehet minden! Önmagában a fent felsoroltak közül egyik sem rossz. Mi tesszük azzá a hozzájuk való viszonyulásunkkal. Tehát mindig a viszonyulásunkat kell elemeznünk. Látnunk kell önmagunk és a lét minket körülvevő elemei közötti viszonyt. És megint visszakerültünk oda, ahol a part szakad:

Tehát mit is jelent alkalmassá válni? Mi lehet a gát közted, és a világ valós megismerése között? Melyek a falak? Melyek a korlátok?
Melyek a kötődéseid, a ragaszkodásaid, a sóvárgásaid? Mit akarsz birtokolni? Miben akarsz hinni? Egyáltalán mi az, amit AKARSZ? Megtapasztaltad már az akarás hiányának állapotát? Ragaszkodsz ahhoz, hogy nagy tudású légy? Vajon ez téged segít, vagy gátol annak megszerzésében?

A ragaszkodásokról, kötődésekről nagyon röviden:
Ragaszkodni emberi, megbocsátható. Talán nem is azzal van a baj, hogy ragaszkodunk, hanem azzal, hogy ragaszkodunk és nem látjuk, mert nincs helyén a FIGYELMÜNK. Ragaszkodj, kötődj, birtokolj de lásd magad. Lásd, hogy mit teszel, és mit TEREMTESZ vele. Ragaszkodj a gyerekedhez, a szüleidhez, a barátaidhoz a munkádhoz, az autódhoz, a szenvedélyedhez, a hobbidhoz, de lásd, hogy ez mihez vezet, hogy felismerd benne a lét működésének a törvényeit. Figyeld meg, hogy miben támogat a lét. Figyelj az eredményre. Kérdezd meg magadtól, hogy kit és mit szolgál a figyelmed, és ha úgy érzed, hogy nincs a helyén, hívd vissza magadhoz. Az igaz tudás megszerzéséért emberként talán ez a legtöbb, amit tehetsz.

Reklámok
Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , | 1 hozzászólás

Tudatosság Teszt

A szabad-gondolat levelezőlistán az ecuadori fiatal párral készített interjúra adott reakciók a következőket juttatják eszembe:
Anyag= energia+információ
A kémia órán megtanult periódusos rendszer elemei úgy igazából csak annyiban különböznek egymástól, hogy egy bizonyos “rend” (információ) szerint több vagy kevesebb protonjaik és elektronjaik vannak. (nem abban, hogy egyiknek más protonja vagy elektronja van mint a másiknak). A proton az proton minden fajta atomban. Az elektron az elektron minden fajta atomban. Az atomok,között a különbség nem más, mint maga az információ, amely működteti őket.
Nagyon jól tette a fiatal pár, hogy hangsúlyozta, még mielőtt tévedésbe esünk, hogy a táplálkozás ill. a nem táplálkozás csak parányi része az EGÉSZ folyamatnak. Nem az a LÉNYEG.
A tudatossági szintet hangsúlyozták mindvégig. Bizonyos tudatossági szinteken, a nem evés = éhhalál. Más tudatossági szinteken nem evés = boldogság, nincs hiányérzet.
Kicsit, az én tapasztalataimra támaszkodva “ki szeretnék állni” a fiatal pár mellett. Indiában felmerült bennem az a gondolat, hogy kaja nélkül is meg tudnék élni. Elkezdtem csökkenteni az adagot. De nem erőltettem. Így jött…nagyon keveset ettem. Egy banán, egy kis ananász, papaya, mangó…ami került az út szélén…de volt hogy egy egy főtt tojást is elfogyasztottam. És folyamatosan tudtam csökkenteni az adagot anélkül, hogy lettek volna bármilyenféle mellékhatások. Jól éreztem magam nagyon, energiám is volt bőven…jól bírtam a hátizsákot is… nem igazán éreztem hiányt. Na de fontos megjegyeznem azt, hogy akkor úgy éreztem, hogy teljesen rá vagyok hangolódva a létre: azt csináltam, amit szerettem csinálni, nem erőlködtem, nem erőltettem semmit. Nagyon boldog voltam…a környezetem is ugyanazt a boldogságot örömöt tükrözte vissza számomra… tiszta volt a fejem…jól ment az elmélkedés, láttam olyan dolgokat is, melyeket korábban nem vettem észre. És igen, határozottan éreztem, hogy a fizikai táplálkozás helyettesíthető ha az ember összhangban van a környezetével, ha nincsenek benne harcok, ha harc helyett az adott helyzet teljes mértékű elfogadása van jelen az emberben (és ez még nagyon hasznos is, mert elfogadás nélkül nincs MEGÉRTÉS…a harcos nem arról híres, hogy csak úgy loccsan a bölcsesség belőle)
A harc és a megértés nem összeegyeztethető egymással! Sőt, én azt mondanám, hogy kizárják egymást. Ha küzdök és harcolok egy élethelyzettel, egy személlyel, nincs ahogy megértsem az információt, melyet az hordoz számomra. Elfogadás hiánya = harc. És a HARC az, ami kizárja a fejlődés, a megértés lehetőségét. Ha nincs fejlődés, nincs megértés. Ekképp az olyan élettörténetek előtt, amilyen a fiatal páré is csak bámulunk, mint ahogy bámulja a borjú az új kaput.
És itt megjegyzem, hogy csak jobbik esetben bámulunk! Rosszabbik esetben meg harcolunk, idegeskedünk, és azt próbáljuk bizonygatni, hogy ez hülyeség. Na de miért is? Egyszerűen azért, mert ha mi elfogadjuk, hogy a fiatal pár étel nélkül is meg tud lenni, ráadásul nagyon boldogan, akkor rá kell ébrednünk, hogy nekünk még bőven van “behozni valónk”. Megszületik a kisebbségi komplexus odabent, ami arra ösztönöz, hogy kimondjuk az “ítéletet”, miszerint, a fiatal pár története nem igaz. Sőt, ellenkezőleg: álnok hazugság.
A fenti sorokat nem úgy írtam, mint egy olyan személy, aki meg tudja csinálni, amit ők bemutattak. Azt hiszem, hogy nincs még bennem sem annyi béke (harctalanság), hogy megtudjam csinálni azt. Az én eddigi rekordom étel nélkül egy hét volt. De személyesen is találkoztam olyan emberekkel, akik negyven napig nem ettek semmit. Nem akarok bizonygatni semmit, csak azt tudom mondani, hogy egy “belső hang” azt súgja, lassan már ordítja, hogy LEHETSÉGES. De ehhez szükséges, hogy a harc minden formájának még a parazsát is kioltsam odabent.
Egyúttal megosztom a tegnapi közös séta számomra legkedvesebb hozományát is:

Tudatosság teszt

A tudatosság mértéke fordítottan arányos a benti harcok mennyiségével, és egyenesen arányos az elfogadás mértékével.
Hétköznapi nyelven fogalmazva.
A tudatosság azt mutatja, hogy mennyire vagyunk jelen a pillanatban, mennyire látjuk és értjük a helyzetet, amelyben épp benne vagyunk, mennyire vesszük észre, hogy mit miért teszünk.

A harc különböző formái: idegeskedés, zaklatott lelki állapot, féltékenység, ragaszkodás minden formája, gyűlölködés, birtoklási vágy, akarás, versengés, hinni akarás,…, stb.. Lehetne folytatni a felsorolást nagyon sokáig. A lényeg az, hogy minél több van a fenti dolgokból bennünk, annál kevésbé vagyunk tudatosak, annál kevésbé érthetjük, hogy miről szól az élet. Ha az ember visszahozza a figyelmét, hogy az neki dolgozzon, hogy az őt szolgálja, elkezdi észrevenni magát a fenti helyzetekben, megérti a “baj” forrását. Tehát a kérdés ugyanaz mint eddig:

Hol van a figyelmed? Kit, mit szolgál a figyelmed?, Milyen mulandó értékeket halmoz, és gyűjtöget a figyelmed?

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , | 1 hozzászólás

Szabad Gondolat 5

Végre felvette végleges formáját a Szabad Gondolat 5. száma. Anyagi okok miatt még nem biztos, hogy megfog jelenni papíron is. Ettől függetlenül úgy döntöttem, hogy megosztom digitális formában, hogy akinek internet hozzáférése van, elkezdhesse lapozgatni. Aki hasznosnak találja a benne olvasott gondolatokat, és úgy érzi, hogy önzetlenül és szívesen segítené, hogy nyomtatott formában is megjelenjen, az választhat a lenti lehetőségek közül, vagy küldhet e-mailt a lap alatt található kérdőívet használva.

Ha tetszik lapunk, ha kaptál tőle valami jót, kérlek, oszd meg másokkal is, hogy az üzenete máshová is eljusson, másokat is elgondolkodtasson: Tedd fel a blogodra vagy a facebookodra küldd el a webcímet, nyomtasd.

Olvasáshoz kattints a “Fullscreen”-re, a letöltéshez viszont a “Download”-ra.

Ha észrevételed, megjegyzésed, javaslatod vagy kérdésed van a Szabad Gondolattal kapcsolatosan, itt elküldheted.

Ha fel szeretnél iratkozni a Szabad Gondolat levelezőlistára, ahol te is részt vehetsz lapunk írásában, valamint szabadon beszélhetsz velünk, levelezhetsz hasonló gondolkodású emberekkel, küldj egy e-mailt a fenti lehetőséget használva.

 Ha Segíteni Szeretnéd a Szabad Gondolatok Útját,

Kattints Erre A Szövegrészre

Categories: Minden | Címkék: , , , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

A szakítás

not so cold now_01

Emberek vagyunk. Nehezen tudunk szakítani. Megszoktunk bizonyos dolgokat, szokásokat, viselkedésmintákat. Másokkal összenőttünk olyannyira, hogy azok egy életre megbélyegezik hétköznapjainkat. Általuk teljesen kiszámíthatóvá válunk. Aki ismer minket, mindig tudja, hogy merre járunk, és bizonyos élethelyzetekben mi a zsigerből adott válaszunk. Némely kötődésünk annyira megszilárdult, hogy még azt is kijelentjük, hogy nem tudunk élni nélkülük. Gondolom, már te is hallottál olyan kijelentéseket barátaidtól, ismerőseidtől, de lehet, hogy már saját magadtól is, hogy képes lennél az életedet is odaadni valamiért. A mi harcias világunkban sajnos már az a kijelentés sem ismeretlen, hogy gyilkolni tudnánk valamiért. Gyakran hangsúlyozom, hogy harcra lettünk nevelve, és azt erényként emlegetjük. A mai világban egyik legfontosabb erényünk a harciasságunk. És van az alázat, amit a harc ellentéteként emlegetek. Ez az, amiről csak beszélünk, beszélünk, és beszélünk. És addig beszélünk róla, hogy a végén már azt hisszük, hogy alázatosak lettünk. Nagyon fontos látnunk, hogy a harc úgy semmisíti meg az alázatot, mint a víz a tüzet.

Tisztán láthatjuk, hogy vannak ezek a szokások, tárgyak, emberi kapcsolatok, kötődések, melyekhez kézzel-lábbal, akár életünk árán is ragaszkodunk. Ha netán a sors úgy hozza, hogy szakítanunk kell valamivel, úgy érezzük, hogy értelmét veszítette az életünk. Ilyenkor kristályosodik ki szemeink előtt az a tény, hogy mi valamiért, vagy valakiért éltünk. És az a valaki vagy valami nem mi voltunk. Ilyenkor szokott megzavarodni az elme, amit már a szakemberek sem tudnak orvosolni.

Sokszor mondtam már azt is, hogy a tiszta tapasztalás, a tisztánlátás legfontosabb eszköze a szabadság, az emberi figyelem szétválasztása olyan dolgoktól, melyekkel az egybenőtt az idők folyamán. Mindaddig, amíg képesek vagyunk olyan okosságokat kijelenteni, hogy meghalnánk a szerelmünkért vagy a szülőföldünkért, vagy valamelyik családtagért, addig folyamatosan lemondunk a tisztánlátásról, a lét igazságainak valós megtapasztalásáról.

Az apának szükségszerű megértenie, hogy ő nem a gyerekéért él. A gyereknek szükségszerű megértenie, hogy ő nem a szüleiért él. A szerelmeseknek szükségesszerű megérteniük, hogy nem a szerelmükért élnek. A szülő életének értelme önmaga. A gyerek életének értelme önmaga. A szerelmes életének értelme önmaga. Akkor tud mindenki a lehető legtöbbet adni a körülötte levőknek, ha megtalálta élete értelmét: önmagát. Másképp egyszerűen nincs amiből adni. Abban a pillanatban amikor ez megtörténik, megszületik a feltétel nélküli szeretet, és az egység, fontosságának mély megértése. Addig a pontig csak koldusok lehetünk, kereskedők, akik mindig többet várnak az általuk kínált termékért, vagy szolgáltatásért, mint amennyit az ér. Minden ajánlatunkban, kínálatunkban benne lesz a “ha” szócska. Fiam, ha te megteszed ezt, én megteszem azt. Ez nem család, ez nem szeretet. Ez biznisz. Hogyan lehet a legtöbbet segíteni másokon?

A lét nem várja el senkitől, hogy életét áldozza valakiért vagy valamiért. A lét valósága nem a shakespeare-i drámákra épül. A shakespeare-i drámák csak arra jók, hogy megmutassák, hogy mekkora vakságot tud előidézni az emberi ragaszkodás a mulandó dolgokhoz. Akinek arra van szüksége, hogy egy életen keresztül a Rómeó és Júlia történetét játssza, vagy aki úgy gondolja, hogy létezésének egyetlen célja a hazáját szolgálni, és ha kell életét adni érte, az tudomásul veheti, hogy úgy fogja maga mögött hagyni a földi létezést, hogy halvány fogalma nem lesz arról, hogy miért kellett ennek az egésznek megtörténnie.

Meg kell tanulnunk szakítani mindennel, hogy a tisztánlátás legfontosabb eszközét a teljes szabadságot elnyerjük. Le kell tudnunk mondani mindenről, amit birtokolni akarunk, ami tulajdonképpen minket birtokol. Ez az egyetlen módja annak, hogy meglehessen mindenünk, hogy megkapjunk mindent amire szükségünk van ahhoz, hogy a legteljesebb életet éljük itt a földön. A Jézusok ezt már előre megmondták nekünk. De sajnos a figyelmünk, akkor is valaki mást, vagy valami mást szolgált, és nem értettük az üzentet. Kedves olvasó! Hol van a te figyelmed? Kit, mit, és miért szolgál? Mikor hívod vissza magadhoz, hogy veled legyen, téged segítsen azon az úton, mely visszavezet oda ahonnan eltékozoltál, az igaz forráshoz.

“egy Szabad Gondolat”

Szeretnéd, hogy más is elolvassa?

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , | 2 hozzászólás

A költő értelmetlen élete

 

DSC_8272 Azt mondjuk, hogy tiszteljük nagyjainkat. Tiszteljük a költőinket, az úttörőinket. De mit jelent ez? Mit jelent tisztelni a költőt? Megtanulni a verset, és azt szépen elszavalni egy rendezvényen? Az ők idejükben a nagyjaink vállalták a keresztet, melyet a társadalom ajándékozott nekik, mely nem értette meg, pontosabban nem is akarta megérteni újszerű gondolkodásmódjukat. Legtöbb gondolata csak akkor nyert értéket a társadalom szemében, miután száműzetésük végén visszaadtak lelkeiket teremtőjüknek. Sokat adtak a társadalomnak cserében a kitaszítottságért, a kiközösítésért, a száműzetésért. Nem kaptak havi juttatásokat a rendszertől, éltek, ahogy tudtak. Haláluk után a társadalom mégis hasznot húzott nyomorúságos létükből. Könyveit kinyomtatta, kereskedelembe helyezte.

Mit jelent tisztelni? Mit jelent tisztelni azt, akire felnézünk? Mit jelent tisztelni az úttörőt. Ha valaki azt mondja, hogy szereti és tiszteli Jézust, leghamarabb arra gondolok, hogy Isten nevét hiába ne vedd. Nem én találtam ki, de tetszik. Miért ne vedd Isten nevét hiába? Hát azért, hogy hazugságaiddal ne becstelenítsd meg. Azt mondja a parancsolat, hogy fölöslegesen ne használd, mert elkopik. És ez így is van. Elkopott már így is nagyon. Elkoptattuk. A költőt nem lehet tisztelni azzal, hogy dicshimnuszokat zengek róla, és odafűzöm melléje, hogy nagyon-nagyon szeretem és tisztelem őt.

Egyetlen valós módja van a tisztelet kifejezésnek, ami nem más mint a cselekvés. Ha a költő vagy bármelyik másik úttörő megihletett, számodra tetsző gondolatokat, elméleteket adott, mielőtt elvesznél a szavak rengetegében, és azt hazudnád magadnak és másnak, hogy szereted és tiszteled őt, CSELEKEDJ! Tedd azt, amit helyesnek gondolsz, légy hű a gondolataidhoz, ültesd gyakorlatba tetszésed tárgyát. Többször mondtam már, hogy az embernek a hazugság létezése óta két élete van. Egyik élet, amit mindenki lát, amit a világ megtapasztalhat. Ez a felszín, a színjátékok élete. A másik élet meg a gondolatok, az érzések élete. Ami belül zajlik, aminek nagyon sokszor semmi köze nincs ahhoz, amit a felszínen közvetítek a külvilágnak. Még-hogy nem vagyunk hazugok ….Hát persze, hogy nem vagyunk hazugok. Azért nem vagyunk hazugok, mert muszáj azt hazudjuk magunknak, hogy őszinték vagyunk. Ha minden körülmények között azt teszed, és úgy nyilvánulsz meg a felszínen, mint ahogy azt a belső gondolataid, megérzéseid diktálják, kompromisszumok, színlelések, udvariasság, meg felszínes cselekedetek nélkül, kijelentheted magadról, hogy őszinte életed van. De nem, nem megy ez nekünk. Ez nem elfogadott. Ma szabály a hazugság. Egyetértesz a költővel gondolatok szintjén, érzed gondolatainak igazságát. És mit teszel a felszínen? Becsapod a környezeted, mást mutatsz mint ami van.

A szenvedések, a csalódás, a fájdalom természetes következményei életed kettősségélnek. Nincs ahogy állandóan boldogságot érezz szívedben, nincs ahogy begyógyítsd sebeidet, nincs ahogy igaz szeretetet és örömet sugározz magadból, amíg két életed van. A két életet egyesítened kell. A költőidet tiszteld szavak nélkül, cselekedeteiddel, hogy megváltozzon a világod, hogy megváltoztasd a világot. Kedves olvasó, ez a mostani pillanat kitűnő alkalom rá, hogy elkezd. Nem lesz rövid a folyamat, de legalább elkezded, elindulsz az igaz élet útján. Egyesítsd a két életet, míg van amit. Légy hálás az életnek, hogy lehetőséged adódik rá, hogy nekifoghatsz most. Nem számít mennyi telt el mostanig, és mennyi van hátra még. Csak az számít, hogy döntést hoztál. Mostantól vállalod a felelősséget, és megmutatod léted igaz arcát.

Szeretettel,

„egy Szabad Gondolat”

Categories: India, Minden | Címkék: , , , , , , , | Hozzászólás

A száznegyvenöt éves ember

DSC_4717 Hosszú beszélgetés után felkísértek a vadonat új, még friss, fenyőillatú szobába, ahol hatalmas francia ágy várt rám. Lefekvés előtt, még lemostam magamról az út porát. Utána meg száguldva léptem át az álmok mezejére. Nem kellett sem ringató, sem altató, semmi. Reggel viszonylag korán keltem. Még egy kis viccelődő párbeszéd következett. Reggelivel kínáltak de a kiadós vacsora után nem voltam éhes. Ezért az édesanya felpakolta nekem a reggelit, hogy amikor majd megehülök, megeszem. Az este szó esett többek között egy száznegyvenöt éves bácsiról, aki az erdő aljában él, és akit a falubeliek szentként tisztelnek. Felkeltette a kíváncsiságomat nekem is a száznegyvenöt év. Gondoltam, ha már pont itt ért az este, elmegyek és meglátogatom. Megköszöntem a szívélyes vendéglátást, és elbúcsúztam a családtól. Körülbelül száz métert kellett visszagyalogoljak addig a pontig, ahol el kellett hagynom a főutat a leopárdok otthona irányába, ahol az öreg szent is lakott. Nem sokat gyalogoltam. Hamar megállt egy fiatal motoros, és elvitt a 145 éves aggastyán házáig. Látogatás csak tizenegy órától volt, ezért várnom kellett, amíg a szent kapuk kinyílnak. Tizenegykor az akkora már felgyűlt várakozókkal együtt átléphettem a kaput. Összesen olyan tízen lehettünk, akik találkozni szerettek volna az 145 éves „szenttel”. Felmentünk a házhoz, melynek az előterében párnákon ülve vártuk, hogy megtiszteljen az öreg úr a jelenlétével. Két tanítványa volt, akik segítették őt, minden kétkezi munkát elvégeztek. A látogatók egy kivételével ajándékokat vittek neki. Ételféleséget láttam, hogy hoztak a szatyrukban, meg természetesen pénzt. Még mielőtt kijött volna érdeklődtem az egyik tanítványtól, hogy miféle ember ő. Meglehetősen ingerülten válaszolt. Szemmel láthatóan nem nagyon örült jelenlétemnek. Szentnek mondta ő is az öreget. Amikor kijött a szent a szobájából, a tanítvány megkért, hogy foglaljak helyet, vagy távozzak. Helyet foglaltam, mert kíváncsi voltam, mi fog történni.

Az öreg úr számomra nem látszott többnek kilencvennél. Kissé hargas vala a háta. Narancssárgába volt öltözve, ami ebben a kultúrában az anyagiakról való lemondás jelképe. Pálca nélkül rövid távon viszonylag jól mozgott a bácsi. A korát illetően megoszlottak a vélemények. Többen azt mondták, hogy 145. Az egyik tanítványa azt mondta, hogy 135 körül van. Mondom milyen tanítvány, ha nem tudja a pontos korát.. Erre azt mondja, hogy 135. A görbehátú öreg szent helyet foglalt középen. Előtte egy kis asztal, melyen valamiféle ételek voltak különböző edényekben. Vele szemben ültek a látogatók. Egyik felén a nők, másik felén a férfiak. Szerre mindenki a színe elé járult a hozományával és a pénzzel. Mindenki aki hozott valamit, annak saját kezűleg a ministránsok segítségével tett egy kis tányérkába a kajából, majd kitessékelte őket a teremből, hogy az ételt kint fogyasszák el. Amikor visszajöttek, szerre odamentek hozzá még egy adag pénzzel és a kérdéssel, melyet magukkal hoztak. Leborultak előtte, és mutattak egy két érdekes figurát. Megvan egy szokásos szertartás, amivel oda lehet menni hozzá kérdezni. Szemmel láthatóan nem nagyon élvezte az emberek közeledését. A nőkre kivételesen rámordult. Állítólag jövőbelátó képességei is vannak. Előre megjósolta több embernek is a halálát. Türelmesen végigvártam az egész színdarabot. Közben arra gondoltam, hogy ha őszentsége nem ragaszkodik a formákhoz, amelyeket én egyébként sem ismertem, és nem értettem, akkor egyszerűen, kedvesen megkérdem tőle, hogy szerinte miért van még mindig életben, és hogy boldog-e. Elérkezett a kérdésem ideje. És szóltam is, hogy ha lehetséges kérdeznék tőle valamit. Jött is hamar a határozott válasz: nem kérdezhetek. Számomra ez a gesztus is egy válasz a fel nem tett kérdésre. Megvártam amíg elhagyja az oltárát, és bemegy a szobába. Közben eltűnődtem, hogy egy egy órás műszakban valószínű, hogy többet keresett, mint az átlag indiai egy fél hónap alatt. Állítólag két ilyen műszak van naponta. Tehát az anyagiakat illetően egy indiai hónap számára egyetlen sikeres nap eredménye. Mondom, ha már nem volt kíváncsi a kérdésemre, majd utólag a tanítványain keresztül próbálom meg kideríteni, hogy merről és milyen szél fúj a háza körül. Miután bement a szobájába egyik tanítványtól megtudtam, hogy már tizenöt éve járnak hozzá, tanulni, és szolgálni őt. De szemmel láthatóan egyik sem nagyon örvendett a jelenlétemnek, pedig próbáltam maximálisan udvarias, kedves lenni. A mogorvábbik tanítvány rászólt a társára, hogy hagyjon engem. Erre én vele próbáltam egy két szót váltani. Ez a tanítvány a hívekkel már úgy viselkedett mint egy kisebb guru, aki az öreg tudásának és hatalmának jogos örököse. Gondoltam, ha már úgy alakult, hogy reggel nem mentem tovább, legalább megpróbálom megérteni miről is szól ez a fejezet. Nem nagyon értékelte a tanítvány a közvetlenségem. Na de gondoltam, ha bölcs az öreg bácsi, és ők már tizenöt éve látogatják, csak ragadt rájuk valami. Na de az történt, hogy egy néhány kérdéssel körülbelül négy perc leforgása alatt, úgy kibillentettem lelki egyensúlyából a kis gurut, hogy már szinte tajtékzott a szája, megfogta a hátizsákomat, és le akarta dobni a teraszról. Mondtam neki, hogy most már meg lehet nyugodni, mert megkaptam az összes kérdésemre a választ. Köszönöm szépen a közreműködést! További jó tanulást kívánok, és a viszont látásra. Kevesebb mint négy percre volt szükség, hogy megkapjam a választ, hogy a kis guruból dühöngő őrültet csináljak. És ezt nem sértegetéssel tettem, hanem azzal, hogy feltettem egy néhány kérdést neki kedvesen. A végén amikor a hisztériarohama már a csúcson volt, azt mondtam neki, hogy ne haragudjál, nem akartalak megbántani, ha nem veszed rossz néven megölelnélek. Ezen a ponton nem bírta tovább. Elrohant, hogy ne is lásson.

Hogy az öregember valójában hány éves lehetett, nem lehet tudni. A személyazonosságiját szívesen megnéztem volna, de nem volt hozzá rendőrjelvényem. Az öreg nem volt buta. Valószínűleg sejtette, hogy jobb elejét venni a dolognak azzal, hogy kijelenti, hogy nem kérdezhetek. A tanítványok számára talán jó lehetőség volt a találkozás arra, hogy elgondolkodjanak, hogy tizenöt év alatt mit tanultak, és kitől. Ezelőtt körülbelül egy évvel volt alkalmam megismerni egy magyar férfit, akit a magyar lámának neveznek. Megkérdeztem tőle, hogy eddig hány tanítványa hagyta el őt. Ő azt felelte, hogy nagyon sok. Erre azt mondtam, hogy jól van, akkor még egy kicsit maradok. Miért kérdeztem ezt tőle? Azért mert legtöbb esetben erre a kérdésre a választ az EGO adja, mely védeni, magasztalni próbálja magát. Amennyiben az EGO adja a választ, az valószínűleg nem úgy fog hangzani, hogy hát sok tanítványom elhagyott már. Azért is kérdeztem ezt tőle, mert a jó tanító önállóságra, saját útjuk megtalálására neveli tanítványait, nem pedig arra, hogy egy életen keresztül rajta csüngjenek, mint gyümölcs a fán. Neked kedves olvasó milyen tanítóid vannak? Mennyire biztatnak arra, hogy önálló légy, hogy bátran vállald és kövesd a belső hangot, és mennyire okoznak akár életfogytiglan függőséget? Az igaz tanító nem hatalmas, nem is akar hatalmat építeni. Az igaz tanító nem akar nagy lenni. Az igaz tanító csendes, és a figyelmedet visszaadja, hogy neked dolgozzon mintsem, hogy tégla legyen a hatalom falában.

Szerettel,

          „egy Szabad Gondolat”

Categories: India, Minden | Címkék: , , , , , , , , , , | Hozzászólás

Működteti a WordPress.com.