A tudás (Alkalmas vagy rá?)

Azt már látjuk, hogy az információt önmagában nem nevezhetjük tudásnak. Információkat halmozunk, és okleveleket is szerzünk, hogy elhitessük magunkkal, hogy nagyfokú tudással rendelkezünk. Véleményem szerint ez egyik legkegyetlenebb eszköze az önbutításnak, a bűnnek (a céltévesztésnek). Jóapám mondogatta, hogy a jó bort nem kell dicsérni, nem kell rá szép címke. A jó bor megdicséri magát miután megkóstoltad.

Vajon tudhatunk-e többet, mint amit a most (a jelenpillanat) a saját mércénk szerint elérhetővé tesz számunkra? Vajon mi lenne a végesnek hitt emberi elménkkel ha az univerzum összes tudása egy pillanat alatt rázúdulna?

Tudásszomjunk van. Ez nem kétséges. De vajon mit tehetünk azért, hogy ezt a szomjat oltsuk? Vajon az-e a leghelyesebb út, hogy agresszív módon törünk, zúzunk, csörtetünk a tudásért?

Nem-e lenne hasznosabb a tudás megszerzésének akarása helyett, először alkalmassá tennünk magunkat annak befogadására? Nem-e lenne hasznosabb azon munkálkodnunk, hogy előkészítsük a terepet az által, hogy megpróbáljuk felismerni majd levetkőzni a korlátainkat, hogy helyet csináljunk a beáramló tudásnak?

Biztos vagyok benne, hogy ha hirtelen többet kapnánk mint amire fel vagyunk készülve, mint amit be tudunk fogadni, egyszerűen megsemmisülnénk, elégnénk. Különböző pontokon helyezkedünk el a lét valóságának teljes megtapasztalása felé vezető úton. Lenyűgöz, hogy a mindent átölelő, mindent működtető REND mennyire pontosan tudja, hogy ki hol tart, kire mennyi “tudást” mérhet. És látom amint a nagyravágyók, a telhetetlenek, a kapzsik kívánsága is teljesül: megkapják amire vágynak. Ma divatos fogalommal élve bevonzzák a pénzt, és a sikernek nevezett dolgokat, amiben egy idő után fuldokolni kezdenek. Ezek közül is, akik megértik az alázat jelentését, és rá tudnak hangolódni, még irányt változtathatnak, megfordulhatnak és “fohászkodhatnak” a léthez, hogy megvilágítsa az utat a lábuk előtt, de szabad akaratukból süllyedhetnek tovább az egyre sűrűsödő anyagi világba, a végtelen egyre sötétülő fekete lyukba. Tehát mondhatjuk, hogy van pokol, ami talán nem más, mint a fény teljes hiánya, az elmék teljes elsötétülése, ami talán épp a megsemmisüléshez vezet.

Nem szeretnék prófétát játszani. Nem szeretném senkinek megmondani a tutit, mert nem lehet, és nem is szabad. Helyette inkább csak kérdezek, és arra biztatok minden kedves olvasót, hogy magába szálljon, és próbálja megkeresni a választ ott legbelül.

Nagy tudást akarsz most, vagy helyette megvizsgálod magad, mennyire vagy alkalmas a lét igazságainak befogadására, és azon dolgozol hogy a teret előkészítsd, tágítsd, a gátakat, az akadályokat megszüntesd?
De konkrétan miről is beszélek itt?
Bizonyára te is megfigyelhetted, hogy mennyire törékenyek vagyunk. Tudjuk, hogy az igazság néha fáj. Ezért hazugságaink mögött néha a “nem megbántás” szándéka áll. De előbb vagy utóbb mindig lefújja az élet szele a takarót a valótlan dolgokról, megmutatkozik a “szörnyű valóság”. És látjuk, amint az emberi szívek megtörnek, nem tudják elviselni, amit a lét kínál egy adott pillanatban. Menekülésbe kezdenek: alkohol, drog, vagy bármilyen más szenvedély, ami eltereli a FIGYELMET a valóságról. Az ilyen emberekre az élet hiába is mérne többet, mert nem bírnák meg. !!!Figyelem!!! Menekülés nemcsak a drogokhoz való fordulás, hanem minden szenvedély, mely a legértékesebb kincset, a FIGYELMET tompítja. Lehet ez túlzott étel, ital, fogyasztás. Lehet a testi örömök hajszolás-halmozása és tudom, hogy furcsán hangzik de lehet a sport is, lehet túlzott kötődés egy családtaghoz. Lehet minden! Önmagában a fent felsoroltak közül egyik sem rossz. Mi tesszük azzá a hozzájuk való viszonyulásunkkal. Tehát mindig a viszonyulásunkat kell elemeznünk. Látnunk kell önmagunk és a lét minket körülvevő elemei közötti viszonyt. És megint visszakerültünk oda, ahol a part szakad:

Tehát mit is jelent alkalmassá válni? Mi lehet a gát közted, és a világ valós megismerése között? Melyek a falak? Melyek a korlátok?
Melyek a kötődéseid, a ragaszkodásaid, a sóvárgásaid? Mit akarsz birtokolni? Miben akarsz hinni? Egyáltalán mi az, amit AKARSZ? Megtapasztaltad már az akarás hiányának állapotát? Ragaszkodsz ahhoz, hogy nagy tudású légy? Vajon ez téged segít, vagy gátol annak megszerzésében?

A ragaszkodásokról, kötődésekről nagyon röviden:
Ragaszkodni emberi, megbocsátható. Talán nem is azzal van a baj, hogy ragaszkodunk, hanem azzal, hogy ragaszkodunk és nem látjuk, mert nincs helyén a FIGYELMÜNK. Ragaszkodj, kötődj, birtokolj de lásd magad. Lásd, hogy mit teszel, és mit TEREMTESZ vele. Ragaszkodj a gyerekedhez, a szüleidhez, a barátaidhoz a munkádhoz, az autódhoz, a szenvedélyedhez, a hobbidhoz, de lásd, hogy ez mihez vezet, hogy felismerd benne a lét működésének a törvényeit. Figyeld meg, hogy miben támogat a lét. Figyelj az eredményre. Kérdezd meg magadtól, hogy kit és mit szolgál a figyelmed, és ha úgy érzed, hogy nincs a helyén, hívd vissza magadhoz. Az igaz tudás megszerzéséért emberként talán ez a legtöbb, amit tehetsz.

Tudatosság Teszt

A szabad-gondolat levelezőlistán az ecuadori fiatal párral készített interjúra adott reakciók a következőket juttatják eszembe:

Anyag= energia+információ

A kémia órán megtanult periódusos rendszer elemei úgy igazából csak annyiban különböznek egymástól, hogy egy bizonyos “rend” (információ) szerint több vagy kevesebb protonjaik és elektronjaik vannak. (nem abban, hogy egyiknek más protonja vagy elektronja van mint a másiknak). A proton az proton minden fajta atomban. Az elektron az elektron minden fajta atomban. Az atomok,között a különbség nem más, mint maga az információ, amely működteti őket.

Nagyon jól tette a fiatal pár, hogy hangsúlyozta, még mielőtt tévedésbe esünk, hogy a táplálkozás ill. a nem táplálkozás csak parányi része az EGÉSZ folyamatnak. Nem az a LÉNYEG.

A tudatossági szintet hangsúlyozták mindvégig. Bizonyos tudatossági szinteken, a nem evés = éhhalál. Más tudatossági szinteken nem evés = boldogság, nincs hiányérzet.

Kicsit, az én tapasztalataimra támaszkodva “ki szeretnék állni” a fiatal pár mellett. Indiában felmerült bennem az a gondolat, hogy kaja nélkül is meg tudnék élni. Elkezdtem csökkenteni az adagot. De nem erőltettem. Így jött…nagyon keveset ettem. Egy banán, egy kis ananász, papaya, mangó…ami került az út szélén…de volt hogy egy egy főtt tojást is elfogyasztottam. És folyamatosan tudtam csökkenteni az adagot anélkül, hogy lettek volna bármilyenféle mellékhatások. Jól éreztem magam nagyon, energiám is volt bőven…jól bírtam a hátizsákot is… nem igazán éreztem hiányt. Na de fontos megjegyeznem azt, hogy akkor úgy éreztem, hogy teljesen rá vagyok hangolódva a létre: azt csináltam, amit szerettem csinálni, nem erőlködtem, nem erőltettem semmit. Nagyon boldog voltam…a környezetem is ugyanazt a boldogságot örömöt tükrözte vissza számomra… tiszta volt a fejem…jól ment az elmélkedés, láttam olyan dolgokat is, melyeket korábban nem vettem észre. És igen, határozottan éreztem, hogy a fizikai táplálkozás helyettesíthető ha az ember összhangban van a környezetével, ha nincsenek benne harcok, ha harc helyett az adott helyzet teljes mértékű elfogadása van jelen az emberben (és ez még nagyon hasznos is, mert elfogadás nélkül nincs MEGÉRTÉS…a harcos nem arról híres, hogy csak úgy loccsan a bölcsesség belőle)

A harc és a megértés nem összeegyeztethető egymással! Sőt, én azt mondanám, hogy kizárják egymást. Ha küzdök és harcolok egy élethelyzettel, egy személlyel, nincs ahogy megértsem az információt, melyet az hordoz számomra. Elfogadás hiánya = harc. És a HARC az, ami kizárja a fejlődés, a megértés lehetőségét. Ha nincs fejlődés, nincs megértés. Ekképp az olyan élettörténetek előtt, amilyen a fiatal páré is csak bámulunk, mint ahogy bámulja a borjú az új kaput.

És itt megjegyzem, hogy csak jobbik esetben bámulunk! Rosszabbik esetben meg harcolunk, idegeskedünk, és azt próbáljuk bizonygatni, hogy ez hülyeség. Na de miért is? Egyszerűen azért, mert ha mi elfogadjuk, hogy a fiatal pár étel nélkül is meg tud lenni, ráadásul nagyon boldogan, akkor rá kell ébrednünk, hogy nekünk még bőven van “behozni valónk”. Megszületik a kisebbségi komplexus odabent, ami arra ösztönöz, hogy kimondjuk az “ítéletet”, miszerint, a fiatal pár története nem igaz. Sőt, ellenkezőleg: álnok hazugság.

A fenti sorokat nem úgy írtam, mint egy olyan személy, aki meg tudja csinálni, amit ők bemutattak. Azt hiszem, hogy nincs még bennem sem annyi béke (harctalanság), hogy megtudjam csinálni azt. Az én eddigi rekordom étel nélkül egy hét volt. De személyesen is találkoztam olyan emberekkel, akik negyven napig nem ettek semmit. Nem akarok bizonygatni semmit, csak azt tudom mondani, hogy egy “belső hang” azt súgja, lassan már ordítja, hogy LEHETSÉGES. De ehhez szükséges, hogy a harc minden formájának még a parazsát is kioltsam odabent.

Egyúttal megosztom a tegnapi közös séta számomra legkedvesebb hozományát is:

A tudatosság mértéke fordítottan arányos a benti harcok mennyiségével, és egyenesen arányos az elfogadás mértékével.

Hétköznapi nyelven fogalmazva.

A tudatosság azt mutatja, hogy mennyire vagyunk jelen a pillanatban, mennyire látjuk és értjük a helyzetet, amelyben épp benne vagyunk, mennyire vesszük észre, hogy mit miért teszünk.

A harc különböző formái: idegeskedés, zaklatott lelki állapot, féltékenység, ragaszkodás minden formája, gyűlölködés, birtoklási vágy, akarás, versengés, hinni akarás,…, stb.. Lehetne folytatni a felsorolást nagyon sokáig. A lényeg az, hogy minél több van a fenti dolgokból bennünk, annál kevésbé vagyunk tudatosak, annál kevésbé érthetjük, hogy miről szól az élet. Ha az ember visszahozza a figyelmét, hogy az neki dolgozzon, hogy az őt szolgálja, elkezdi észrevenni magát a fenti helyzetekben, megérti a “baj” forrását. Tehát a kérdés ugyanaz mint eddig:

Hol van a figyelmed? Kit, mit szolgál a figyelmed?, Milyen mulandó értékeket halmoz, és gyűjtöget a figyelmed?