Többször esett szó arról, hogy társadalmunk nagy igazságai, hogyan születnek, hogyan terjeszkednek. Egyre gyakrabban bukkannak fel nem hivatalos hírmondók, akik arra figyelmeztetnek, hogy nem mind arany, ami fénylik (és a mesét nem tudjuk csak félig). Nagyon gyakran megfigyelhetjük, hogy egy állítás igazság tartalma attól függ, hogy kinek a szájából, illetve tollából származik. Ha a király a trónjáról szólal, minden szava szent és sérthetetlen. Sok esetben viszont nem kizárt, hogy ha ugyanaz a király koldusnak öltözne, papolhat reggeltől estig, jó esetben csak annyit érne el, hogy egy szánalmas, meghibbant koldusnak nézi őt mindenki, aki a társadalom számára teljesen hasznavehetetlen.
Igazsággyáraink nagyon egyszerűen működnek: azok akik a nagy színdarabot írják, a név nélküli forgatókönyvírók, rendezők, odaadják az új ideológiákat, az új eszméket a színdarab főszereplőinek, a társadalom avatott tekintélyeinek, akik majd továbbadják őket a népnek, akinek különböző társadalmi szabályok, normák megtiltják, hogy bármit is megkérdőjelezzen. Ha mégis akad egy két eltévedt birka, aki tudatlanságából, “abnormalitásából” kifolyólag megkérdőjelezne valamit, azt elhallgattatják, vagy pedig ha alkalmas a szerepre, őt is tekintéllyé avatják, hogy az aktivista hajlamait a rendszer javára használja. A gyarló ember természetéből kifolyólag legtöbbször szövetségre is lépik az ördöggel, és élvezve az új pozícióval járó kiváltságokat, juttatásokat, igazságérzetére beveszi a nyugtatót, és szorgosan belekezd a rendszer építésébe.
Fontos annyi tiszteletet éreznünk az egyedi, megismételhetetlen emberi mivoltunk iránt, hogy még mielőtt határozottan rávágjuk valamire, hogy IGAZ, megkérdezzük, hogy miért is? Azért-e, mert a dalai láma, az x-edik János Pál, egy népszerű zenész, egy filmcsillag, egy különböző titulusokkal feldíszített közéleti személyiség, egy professzor, vagy egy “lelkipásztor” azt mondja, vagy pedig azért, mert az elménkben tisztán kikristályosodott egy bizonyos felismerés, mely önmagunk, és a lét alázatos megfigyelésének következménye.
Úgy látom, hogy a nagy igazságot azoknak a legnehezebb megtalálni, akik nagyon keresik azt, ugyanis a legtöbb embernek szilárd meggyőződése, hogy az valahol a távolban, rajtunk kívül rejtőzik. A legtöbben csak végső elkeseredettségükben döntenek úgy, hogy kihajigáljanak minden fölösleges információt, áltudást az elméből, hogy csak az maradjon, ami igazán tiszta, aminek tisztaságát semmilyen hazugsággal nem lehet beszennyezni. Egyre erősebben elönt egy olyan érzés, hogy a lét minden egyes résztvevőjétől valósággal elvárja, hogy végre befele forduljon, és felfedezze belső világát, megismerkedjen először azzal a lénnyel, aki a külvilág megismerésére vágyik. Hogyan is érthetnénk meg bármit, ami formailag rajtunk kívüli addig, amíg nem ismerjük a szereplőt, akinek feladatául kitűzzük a külvilág megismerését, megértését.
Mivel már többször írtam a témáról, itt abba is hagyom, és átadom a szót a következő filmecskéknek, hogy helyettem ők tegyenek pontot az elkezdett gondolat végére:
Használd az egészségedre!
Szabad Gondolat 
“Nem mind arany, ami fénylik,
És a mesét nem tudjuk, csak félig…”
Zseniális! 🙂
még mielőtt valaki azt hinné, hogy én vagyok a zseniális, megjegyzem, hogy Földes László (HOBO) költötte ezt a sort. 🙂