A SZELLEMI VAKSÁG
AZ, AMIKOR AZ EMBER ÉLŐNEK HISZI A HALOTTAT, ÉS ENGEDI MAGÁT “ÁTFORMÁLNI ÁLTALA”.
A szellemi vakságban lévő ember, amikor találkozik döntése egyenes következményével, a testi és lelki romlással, sokszor arra a következtetésre jut, hogy nem volt elég erős az általa élőnek hitt dolgokkal, eszmékkel, szellemiségekkel való szövetsége, és megerősíti azt.
Ekképp felgyorsítja az önpusztítás folyamatát, és teljesen felszámolja “itt maradása” értelmét.
Hogy mi a megoldás?
Ha megértettük, hogy a hazugságból, az élet rendjének nem tudásából, figyelmen kívül hagyásából származik a betegség, a tragédia és az elmúlás, azt is értjük, hogy csak és kizárólag az igazság fordíthatja meg azt a folyamatot, mely a romlásba visz, mely elpusztít.
Azt mondja az, aki meghalt, és feltámadt, hogy “Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.”
“Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok;
És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.”
Ahogy Pilinszky János is hitte, az életben nem problémák vannak, hanem tragédiák. Így hát az embernek nem megoldásokra van szüksége, hanem irgalomra.
Az Úristen irgalma többféleképpen nyilvánulhat meg. Néha csodák történnek, melyek révén leesnek a pikkelyek az ember szeméről. Máskor meg “véletlenül” olyan személyekkel találkozik az áldozat, akik ismerik az élet rendjét, és segítenek neki megtalálni azt a keskeny utat, mely az életre visz. Ezek azok a személyek, akikről azt mondja az írás, hogy “nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.” Ezek azok a személyek, kik hasonlítanak arra, akiről a következőképpen ír Máté apostol:
“És elálmélkodának az ő tanításán; mert úgy tanítja vala őket, mint a kinek hatalma van, és nem úgy mint az írástudók.” (Mt 1:22)
A valósággal való szembesülés néha olyan lelki gyötrelmekkel jár, hogy sokan visszaszaladnak az élőnek hitt dolgok és eszmék nyújtotta ál-biztonságba, a földi örömök okozta ál-nyugalomba, ahol bevárják a kegyelemdöfést, mely végleg megfosztja őket az újjászületés lehetőségétől.
Ilyen esetben sokszor egy hosszabb ideig elhúzódó betegség, illetve a fizikai szabadság elvesztése lehet az utolsó mentsvár, mely segítségével megtörténhet az ébredés és a megigazulás. (Erről szól az “Áldott légy te börtön” címet viselő, megtörtént eseményeken alapuló román film.
https://youtu.be/STP486E_awY)
Bármilyen furán hangzik, vannak olyan fájdalmas élethelyzetek, melyek a látszat ellenére a megigazulás, a megújulás, a teljes átformálódás, az újjászületés utolsó lehetőségét kínálják fel az ember számára.
Azt mondja az, aki legyőzte a világ hiábavalóságát, hogy “…jobb néked az életre sántán vagy csonkán bemenned, hogynem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök tűzre.” (Mt. 18:8)
Drága embertárs a szellemi vakságot és az abból származó fájdalmakat az ember “tudománya” hozta az emberiségre. Teljesen logikus, tehát, hogy ez a tudomány nem alkalmas sem a fájdalom csillapítására, sem a gyógyításra, sem az élet megtartására.
Az, aki nem hajtotta meg a fejét a császár előtt, amikor megkérdezték tőle, hogy ki üdvözülhet, azt mondta, hogy embernek lehetetlen, de Istennek minden lehetséges. És ezzel egyértelműen a tudtunkra hozta, hogy csak az az ember nyerhet szabadulást a világ hiábavalóságától, aki az ember tudománya helyett Isten “tudományába” veti bizalmát. Isten tudományát, pedig, a legegyszerűbben és a legérthetőbben az a Krisztus Jézus jelentette meg az emberek számára, aki a következőket mondta:
“A ki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, a ki elküldött engem.
És a ki engem lát, azt látja, a ki küldött engem.”
“Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”
Következésképp aki ismeri Őt, az Ő tanításait, ismeri az élet rendjét, az élet hogyanját, annak miértéjét. Aki ismerni az élet Örökkévaló rendjét, legyőzte a halált,”örökkévaló élete” van.
A vallások arra biztatják az embereket, hogy higgyenek Jézusban, az ő keresztjében, az ő vérében az ő nevében stb. Velük ellentétben Ő azt mondja, hogy aki ismeri és cselekszi az Ő beszédeit/tanításait, annak örök élete van.
Te hiszel benne, mert az a szokás a családodban és a környezetedben? …vagy ismered, cselekeded Őt, mert bizonyságot kaptál az Élő Istentől, hogy amit ő mondott, több volt, mint egyszerű emberi vélekedés, testi gondolkodásból születő epekedés?
Szabad Gondolat 