Új Szövetség

Ha az ember “istenigazából” megismeri, és megérti az “Újszövetséget”, képtelenné válik arra, hogy ne cselekedje azt.
Ha valaki már cselekszi és éli az Új Szövetséget, minden, ami elhagyja ajkait, részévé válik az Új Szövetségnek; És nem kevésbé fontos, nem kevésbé igaz, mint a tanítványok levelei, melyek az írásba foglalt krisztusi tanítások a hétköznapi életbe való beiktatásáról szólnak.

A fentiek alapján talán az is kijelenthető, hogy szavaink akkora igazságtartalommal bírnak, amilyen mértékben megértjük és éljük az Újszövetséget, mely a Krisztus Jézus pecsétjét hordozza.

Az ő nevének és személyének bálványozása és az ő krisztusi jellemének megismerése és megcselekvése között akkora a távolság, mint az Ég és a Föld, a Pokol és a Menny között. Ennek ellenére a fizikai szemmel látható világban sokszor csak egy láthatatlan hajszál választja el a két világot egymástól.

“És az a kenet, a melyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem a mint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne.”

(Máté, Márk, Lukács, János – 1908-ban revideált Károli Gáspár fordítás
http://www.biblia.hu/biblia_k/k_43_1.htm)

Reklámok
Categories: Minden | Hozzászólás

Bejegyzés navigáció

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.