Posts Tagged With: betegség

Bill és Ted zseniálisan álcázott kalandja

Fontosnak tartottam, hogy a Piros Pirula Projekt legújabb filmjét a Szabad Gondolaton is népszerűsítsem, hogy akinek füle van, meghallja, és akinek szeme van meglássa, hogy mi zajlik a színfalak mögött.

Ha valamit mindenféleképpen el akarsz rejteni, tedd oda, ahol biztosan nem fogja keresni senki, a legláthatóbb helyre, az emberek orra elé.

Több mint valószínű, hogy találkozni fogsz benne olyan információkkal, eszmefuttatásokkal, melyek magyarázatot adnak sok, mára már szinte minden ember fejében felmerülő kérdésre.

Továbbra is arra biztatlak, hogy ne fogadj el semmit se belőle, ami számodra nem értelemszerű. Csak azoknak az információknak engedj szabad utat, melyeket tisztán értesz, összetudsz egyeztetni az általad tapasztalt valósággal, a többit egyelőre tedd félre.

Ezt a filmet is, mint az összes eddigi gondolatot, nem azzal a céllal osztom meg, hogy lázítsak, haragot, vagy gyűlöletet szítsak valaki vagy valami iránt. A cél továbbra is az hogy láttassak, megmutassak olyan nézőpontokat, melyek elkerülik az anyagi érdekek által irányított mainstream média figyelmét, és arra ösztönözzem az egyént, hogy felismerje a SAJÁT LÉTFONTOSSÁGÚ RÉSZÉT az EGÉSZBEN, hogy tisztán lássa, hogy mi történik, ha követve a nyájat, fél gondolkodni, és döntéseket hozni önmagáért.

Ne feledd, “ŐK” SOHA NEM HIBÁSOK!

A teljes film megtekinthető itt:

A fejezetek külön-külön megnézhetőek itt:

1. Túl sok az ember!
2. Jótékony milliárdosok
3. Halál-panel, az ami kell
4. Az eugenika története
5. Mindenki oltasson!
6. Innovációval a nullára
7. A Zöld Álca
8. TE vagy a probléma
9. Mire jó a GMO?
10. Az utolsó szó jogán

11. A Védernyő Vállalat

EXTRÁK:
12. IBM és a Holokauszt
13. A Denver Repülőtér Titka

További gondolatébresztő filmek itt

Reklámok
Categories: Egészség, Elmélkedések, Filmek, Minden | Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , | Hozzászólás

Tudjuk-e, mit teszünk, amikor oltunk?

„Nincs olyan független, megbízható, komoly tanulmány, amely az oltások hosszú távú hatásait vizsgálná.” – Dr. Ébert Jenő (60) belgyógyász széles körű szakképzettséggel rendelkezik a kardiológia, pulmonológia és gasztroenterológia területén. Igazgató főorvosként dolgozott egy Augsburghoz közeli klinikán, és 1990 óta magánrendelőt vezet. Huszonnégy éve alkalmaz homeopátiás gyógymódokat. A Bajor Orvosi Kamara elismert oktatója, aki orvosoknak tart képzéseket homeopátiás és természetgyógyászati módszerekről, illetve ismeretekről. A következő beszélgetésben, melyet Ulrike Rostan vezetett, az oltások kritikusaként nyilatkozott.

Dr. Ébert, mit kifogásol az oltásokkal kapcsolatban?

Ha visszatekintünk az időben, az oltás elmélete alapvetően nagyon szép és nagyon jó. Beoltom a pácienst egy lehetőleg legyengített betegség kórokozójával. Ez a személy ez ellen a későbbiekben ellenálló lesz, és ha ez a kórokozó újból támad, akkor a páciens nem lesz beteg. De ez csak elmélet, a gyakorlatban ez nem így működik. Ugyanis nézetem szerint az oltás önkényesen manipulálja az immunrendszert, ezért az sajnos nem úgy fog működni, ahogy azt mi elképzeltük. A fő kritikám az oltásokkal és az oltáspolitikával az, hogy a veszélyekre és mellékhatásokra sajnos nem mutatnak rá.

Van olyan oltás, amit Ön hasznosnak tart?

Azt kell, hogy mondjam, hogy korom előrehaladtával egyre kevesebb oltást tartok hasznosnak. Vannak vitatható oltások, melyeket lehetne alternatív módszerekkel helyettesíteni, pl. a tetanusz, a diftéria, vagy a gyermekbénulás esetében. Ezekről az oltásokról van mit beszélni, illetve vitázni, és lehet mellettük vagy ellenük dönteni. Az összes többi oltást, amit agyonreklámoznak, értelmetlennek tartom.”

(1) Utolsó és végérvényes meggyőződésem, hogy nincs olyan oltás, ami hasznos lenne. Éppen ellenkezőleg: számomra statisztikailag bebizonyított tény, hogy az ún. „védőoltások” nem védenek, hanem beteggé tesznek. ”

„Hogy az oltások kevéssé vagy egyáltalán nem hatnak, azt pl. a BCG oltás igazolja, amit 1997-98 óta egyáltalán nem ajánlanak Németországban. Tizennyolc év után a STIKO (Német Oltási Tanácsadó Testület) végre felébredt! 1979 óta ismeretes volt, hogy a tuberkulózis elleni oltás nem hat. Ezt egy Indiában elvégzett, nagy területre kiterjedő tanulmány is igazolta. 1968-71 között zajlott a vizsgálat. 1979-ben publikálták az eredményeket, de Németországban először csak 1983-ban közölték. Mégis vannak még olyan országok, mint pl. Magyar-, és Lengyelország, ahol ez az oltás kötelező, és 3-5 napos csecsemőket is beoltanak vele. Ez katasztrófa! ”

Egy gyermek egészséges fejlődése szempontjából fontos, hogy átessen bizonyos betegségeken?

Igen. Harminchat év orvosi gyakorlat után ez a szilárd meggyőződésem. Újra és újra azt tapasztalom, hogy némely gyermekbetegség nagyon pozitív hatással van ezekre a kis emberekre. Előzőleg említette a kanyarót: 1 éves kortól 10-12 éves korig a kanyaró veszélytelen, ártalmatlan betegség. Akkor lehet veszélyes, ha az első életév előtt vagy 10-12 éves kor után lép fel. Akkor súlyosabbak lehetnek a komplikációk. A kanyarót gyönyörűen lehet kezelni homeopátiás gyógyszerekkel. De ezt sajnos a gyerekorvosok nem tudják, mert ők azokat a kezelési módokat, amit mi homeopata orvosok alkalmazunk, nem ismerik. A kanyaró akkor válik veszélyessé, ha csak tünetileg, vakon kezelik. Pl. lázcsillapítóval és antibiotikummal. Ez a második érvem.”

Vannak-e megbízható, hosszú után-követéses oltási tanulmányok?

Tudomásom szerint eddig csak egyetlenegy hosszú után-követéses tanulmány készült: Afrikában, Guinea-Bissauban. Aabynek és kollégáinak e tanulmánya hat évre terjedt ki, és az eredményeket 2000 – 2001 között hozták nyilvánosságra. Egy, a WHO által ajánlott négykomponensű oltást vizsgáltak meg. Tizenötezer gyermeket kísértek figyelemmel hat éven keresztül. Sajnos, hat év után kiderült – miután összehasonlították a halálozási rátákat –, hogy a beoltott gyerekek csoportjában kétszer gyakoribb volt a halálozás, mint a nem oltott csoportban. Ez az egyetlen hosszú utánkövetéses tanulmány. ”

„Csak marginális összehasonlítás van, az antropozófiai és a nem antropozófiai háztartások között. (3) Megmutatkozik, hogy az antropozófiai háztartásokban az influenzaszerű fertőzések, fülgyulladás, koszorúér-betegség és allergia aránya jelentősen alacsonyabb, mint az oltott csoportban. Azonban ilyen szigorú csoportosítás, mint amilyet az Afrikában készült tanulmánynál láthattunk, sajnos nem létezik. Az olyan családokban, ahol oltott és nem oltott gyermekek is vannak, megállapíthatjuk, hogy a nem oltottak sokkal egészségesebbek, mint az „agyonoltottak”. “

„(3) A beoltottak és a nem beoltottak összehasonlításából egyértelműen kiderül, hogy a beoltottak sokféle olyan, részben krónikus betegségben szenvednek, ami nagyon nagy valószínűséggel a túlságosan korai és gyakori, kombinált oltásokra lehet visszavezetni. (Lásd az ehhez fűződő tanulmányokat: „salzburgi” és „Kron” tanulmány. – /Az említett tanulmányt hamarosan közöljük/) – http://nebancs.hu/

Van még egy harmadik pont is: feltételezem, hogy egy ilyen tanulmány talán az oltások hátrányaira is rámutatna. És ebben az esetben az oltóanyaggyártó rosszul járna. Kinek kellene egy ilyen hosszú után-követéses tanulmányt finanszíroznia? Mi, orvosok nem tehetjük meg, a szövetségi kormányoknak vagy a szövetségi egészségügyi hivatalnak nem áll ez érdekében; csak az oltóanyaggyártónak lenne erre pénze. Neki természetesen nem áll érdekében, hogy valami olyan derüljön ki, ami az üzletet negatívan befolyásolja. ”

Mivel magyarázható, hogy az oltások mellékhatásait ritkán észlelik, és egyáltalán, csak 2001 óta kötelező jelenteni azokat Németországban?

Erre tudok válaszolni. Először is, az oltások mellékhatásait és az oltáskárosodásokat nem ismerik az orvosok. Ha egy anya egy héttel az oltás után bejön, és azt mondja, hogy „Ön, doktor úr, beoltotta a gyermekemet és az most beteg”. Akkor az orvos ezt válaszolja: „Ennek semmi köze nincs ahhoz az oltáshoz, amit én adtam be.” Ha a mellékhatásokat és az oltási károsodásokat nem ismerik fel, akkor ugye nem is lehet jelenteni őket. Bár az oltást beadó orvosoknak az oltási komplikációt, illetve komplikációgyanús eseteket a német egészségügyi törvény értelmében 2001 óta jelenteniük kell, mégis csak kevesen tudnak e jelentési kötelezettségről. Ez a hivatalok oldaláról óriási mulasztás. Másodszor, az egészségügyi hivatal, illetve a Paul Ehrlich Intézet felé egy oltáskárosodás lejelentése nagyon nehézkes. Azt kell, hogy mondjam, hogy praxisomban szinte minden nap van egy oltáskárosodási eset. Sok órát töltök nyomtatványok kitöltésével, amikor oltáskárosodást jelentek be. Ezt nem fizetik meg nekem, fárasztó és terhes számomra. Ilyet az ember nem szívesen tesz. Ezért nem jelentik az oltás mellékhatásait és az oltási károsodásokat. És ha nem jelentik, akkor nincs mit összegyűjteni, és így statisztika sem készül. És ha nincs statisztika, akkor elmondhatjuk, hogy az oltásoknak nincsenek mellékhatásaik.”

Miért nincsenek független egyetemi tanulmányok, amik ezt igazolnák?

Talán csodálkozni fog, ha elmondom, hogy az oltóanyaggyártók mindenhol, minden gyermekkórházban jelen vannak. Titkos érdekkapcsolat fűzi össze a „nagyon” hozzáértő professzorokat és az oltóanyaggyártókat. Ha egy gyerekkórházban végzik az oltási tanulmányt, akkor azt biztosan egy oltóanyaggyártó cég finanszírozza. Elképzelhetik, hogy egy ilyen tanulmány esetén semmi olyan eredmény nem születhet, ami az oltás ellen szólna. De hogy általában az oltásoknak negatív és súlyos mellékhatásai lehetnek, azt az a tényállás is igazolja, hogy 2005 őszén a Hexavac nevű oltóanyagot – egy hexavalens, tehát hatkomponensű oltóanyagot – bevonták a piacról. A gyártó cég ezt azzal magyarázta, hogy az oltóanyagban a Hepatitis B elleni komponens nem volt elég hatásos. Korábban azonban legalább három közleményt adtak ki, melyek miatt az orvosi szakma igen kétkedve fogadta ezt a magyarázatot. A közlemények ugyanis rámutattak a nevezett oltóanyag és néhány kisgyerek halála közötti összefüggésre. Kollégáim és én is úgy sejtjük, hogy ez volt a valódi oka annak, hogy ezt az oltóanyagot kivonták a piacról.”

A Robert Koch Intézet most egy tanulmányban a gyerekek korábbi haláleseteit akarja felderíteni.

Igen, Ön biztosan a TOKEN-tanulmányra gondol. Ezt a tanulmányt is három oltóanyaggyártó cég szponzorálja, így attól lehet tartani, hogy az eredményeket kozmetikázni fogják.

  1. Bizonyítottnak tűnik, hogy a csecsemőhalálozás a hatszoros védőoltás beadását követő két hétben a háromszorosára emelkedik. (Impf-Report 76/77, 2011 március/április, 34-35. oldal)”

Az oltásokról tartott viták mostanság érzelmileg nagyon túlfűtöttek. Sőt, néhány hang azt követeli, hogy az oltáskritikus orvosok működési engedélyét vonják be.

Igen, ismerem ezeket a hangokat, természetesen figyelemmel kísérem a vitát. Abból indulok ki, hogy szabadságszerető, demokratikus jogállamban mindenki szabadon beszélhet arról, amiben hisz és amit tapasztal. Tényleg meg vagyok arról győződve, hogy az oltások nem sok jót tesznek, hanem inkább ártanak. Az oltások reményre építenek, amit már Pasteur is kijelentett. Mégis Pasteur a valósággal bizonyítottan nem volt tisztában. Száz évvel a halála után kinyitották a naplóját, és közzétették annak tartalmát. Kiderült, hogy kísérleteinek eredményeit – ha azok nem egyeztek elvárásaival – addig módosítgatta, amíg meg nem feleltek neki. Bedőltünk neki és a csalásainak.”

Manapság az oltások mellékhatásairól nem csak orvosok készíthetnek jelentést, hanem elméletileg természetgyógyászok, a kórházban dolgozó személyzet vagy akár a szülők is. Ez a gyakorlatban kétségkívül nagy segítség. De amíg az oltást beadó orvosok nem tanulják meg felismerni az oltások mellékhatásait és az oltáskárosodásokat, addig nem lesz megbízható statisztika. Elengedhetetlen, hogy a szülők beleszólási jogot kapjanak, és hogy a jelentési mód leegyszerűsödjön. Ezt az is indokolja, hogy egy szülő saját gyerekét jobban meg tudja figyelni, mint egy gyerekorvos. Ha a szülők azt mondják, hogy gyerekük teljesen megváltozott és fejhangon sír, illetve sírógörcse van az oltás óta, akkor az oltási károsodás. Ha ezt lesöpörjük az asztalról, akkor abból statisztikailag nem lesz oltáskárosodás. Követelésem az oltások teljes áttekinthetősége, hasonlóan ahhoz, ahogyan az amerikai VAERS rendszer (bejelentett oltási reakciók nyilvános adatbázisa) működik. ”

Forrás: http://nebancs.hu/

Hálás köszönet a Nebáncsvirág Egyesület kötelező oltások eltörlése ügyében tett erőfeszítéseiért!

Egy bennfentes vallomásai az oltóanyagokról

A média és az oltások:

Romániában, Svájcban, Németországban nincs kötelező védőoltás!

Categories: Egészség, Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , | 7 hozzászólás

Életoltó Védőoltások

Bizonyított tény, hogy a higany, az alumínium, a formaldehid rákkeltő hatásúak. Mégis a legtöbb „kötelező”-nek mondott oltás tartalmazza ezeket az anyagokat. Hogyan lehetséges, hogy ezeket az oltásokat mégis biztonságosnak nevezik? Hogyan lehet az ilyen anyagnak a „VÉDŐOLTÁS” nevet adni? Nos, ez attól függ, hogy ki adja be őket. Ha én vagy te higanyt vagy formaldehidet fecskendezünk be a gyerekünk vénájába, mehetünk a dutyiba. De ha ezt egy gyógyszergyártó cég javaslatára az orvosok végzik, teljes biztonságban vannak.

Vajon helyes-e, hogy a gyerekének beadott oltásokról a szülő nem kap semmilyen -féle felvilágosítást? Vajon csak az oltást beadó intézmény tehető felelőssé ezért, vagy a szülő is? Egyáltalán mit nevezünk szülői felelősségnek, ha annak fogalma nincs arról, hogy mit fecskendeznek be a még ártatlan gyereke vénáiba?

Az oltás a prospektus szerint sem garantálja, hogy megvédi a gyereket a betegségtől. Tehát lehetséges, hogy a beoltott gyerek egyáltalán ne legyen immúnis a betegségre.

Romániában (sok más országgal szemben), jelen pillanatban nem létezik semmilyen törvény, mely kötelezné az oltásokat. E tekintetben részemről egy hatalmas elismerő vállveregetés jár neki. Tudtommal Németországban is csak ajánlott oltások vannak. Magyarországon viszont az alapvető emberi jogok szabályszerű meggyalázása megy végbe e téren. Teljesen diktatórikus módon oltanak mindenkit. Nálunk az oltások kötelezése, és bármilyen -féle visszaélés büntetendő cselekedet! A 649/2001 törvény azt mondja ki, hogy az orvos, a szülő kérésére beolthatja a gyereket, miután felvilágosította, tájékoztatta a szülőt az oltást illetően. Kérdés, hogy a fenti törvény értelmében, hány orvos jár (járt) el helyesen, hány követett el törvénytelen cselekedetet?

Fontos hangsúlyozni, hogy a törvényben javasolt oltásokról van szó, nem pedig kötelező oltásokról!

Vajon mégis minek köszönhető, hogy a legtöbb szülő automatikus módon, kérdések nélkül engedélyezi gyerekei beoltatását? Cristela Georgescu szerint Romániában az oltás előtti „kötelező” szó, nem más, mint néphagyomány (folklór), és az emberi tudatlanságnak, valamint az azt segítő tömegbutításnak tudható be.

A szülő beleegyezése nélkül beadott erőszakos oltás törvénybeütköző! A 46/2003 törvény kimondja, hogy a páciensnek mint emberi lénynek kijár a minden diszkriminációtól mentes tisztelet. A páciensnek joga van saját felelősségére visszautasítani bármilyenféle orvosi beavatkozást.

Mégis honnét ennyi zűrzavar és visszaélés e téren? Hoztak egy olyan törvényt, mely indirekt módon kimondja, hogy a „kötelező” oltások nélkül a gyerek nem fogadható be semmiféle oktatási intézménybe, ez által közvetett módon arra kényszerítve a szülőt, hogy beadassa az „ajánlott-kötelező” oltásokat a gyereknek.

Összefoglalva:

A szülő beleegyezése nélküli oltás elvégzése törvénybeütköző, és büntetendő! Ezzel szemben az oktatási intézmények kötelesek kérni azokat az orvosi dokumentumokat, melyek igazolják, hogy minden elméletileg javasolt, gyakorlatilag viszont kötelező oltást megkapott a gyerek. Ha nem teszik, az is törvénybeütköző és büntetendő! Tehát, ha úgy döntenél, hogy gyerekedet nem teszed ki az oltóanyagokban található különböző adalékok káros hatásainak, (helyette természetes módon erősíted az immunrendszerét, mintsem, hogy tönkretedd szintetikus anyagokkal) az oktatási intézmények nem fogadják be őt. Ez által ők megsértenek egy alkotmány által garantált alapvető emberi jogot. Szerinted mennyire tiszta, mennyire logikus ez?

Mit lehet tenni?

A szülőnek írnia kell egy nyilatkozatot, melyben saját felelősségére visszautasítja az oltásokat. (A román típusnyomtatványt csatolom ehhez a bejegyzéshez.) Ehhez csatolja a családorvos által kiadott dokumentumot, hogy a gyereke jó egészségnek örvend. Ha ezek megvannak, az óvodák, iskolák, táborok azon döntése, hogy visszautasítanak, megkülönböztető visszaélésnek, alkotmányellenes tettnek minősül, mely könnyen megtámadható!

Fontos tudni, hogy bármilyen fenyítés, zaklatás kizárólag személyes dolog lehet, és nincs semmilyen -féle törvényes alapja!

A 46/2003 és a 95/2006 törvények, valamint a 53/2000 kormányrendelet és a 649/2001 törvény értelmében:

  • minden egyes személynek jogában áll visszautasítani bármilyen -féle orvosi ellátást, beleértve az oltásokat is

  • minden orvosi kezelést, beleértve az oltásokat is biztosítani lehet a gyerek számára, miután a szülő beleegyezését adta. Kivételt képeznek a sürgősségi esetek.

  • Minden oltási kampányhoz szükség van egy az egészségügyi minisztérium által kibocsátott rendeletre, mely bíróságilag érvényteleníthető.

Minden szülőnek fontos tudni, hogy a kommunista rendszer által az emberekre erőltetett kötelező oltások már NEM LÉTEZNEK. Romániában a család döntése abszolút prioritást élvez a hatóságok javaslataival szemben a gyerek egészségét illetően.

 A fenti gondolatokat Cristela Georgescu sorai alapján írtam. A teljes anyagot, beleértve az oltásokra, valamint az orvosi ellátások igénybevételére vonatkozó törvényeket csatolom ehhez a bejegyzéshez.

NAGYON FONTOS, hogy senkit nem szeretnék arra biztatni, hogy így vagy úgy döntsön. Az viszont nagy örömmel töltene el, ha egyre többen döntenének úgy, hogy nincs szükségük arra, hogy másra bízzák a gondolkodást, és a minden egyénnek kijáró döntések meghozatalát, a felelősségvállalást. Ez az egyetlen útja annak, hogy levetkőzzük a birkabőrt magunkról, és megszülessünk mint FELELŐSSÉGTELJES EMBERI LÉNYEK, akik nem mást okolnak a bajaikét, hanem tisztán látják, hogy minden örömüknek és bánatuknak ők a kovácsolói.

Ha fontosnak tartod a fenti információt, kérlek mutasd meg azon barátaidnak, akikről úgy gondolod, hogy hasznát vehetik.

Hamarosan újabb bejegyzések jönnek a KÖTELEZŐ OLTÁSOK mítoszát illetően. Addig is mint felelősségteljes szülő, bármikor megteheted, hogy utánanézel az interneten, hogy mit tartalmaznak az oltóanyagok, milyen hatással vannak az emberi szervezetre, stb. Arra viszont számíthatsz, hogy amennyiben a tömegmédiát követed, abból csak a hivatalos véleményeket, állásfoglalásokat tudhatod meg, melyeket nagymértékben irányítanak, alakítanak az anyagi érdekek. Az orvosnak „szakmai kötelessége” a gyógyszeripar legújabb vívmányait eladni. A „kötelező oltásokat” ellenző orvosok folyamatos támadásnak vannak kitéve a gyógyszeripar részéről, mely a tulajdonképpeni mozgatórugója az egészségügynek. Ha olyan forrásokból informálódsz, melyek komoly anyagi támogatást élveznek, tudnod kell, hogy főképp csak azokat az információcsomagokat kaphatod meg, melyeket az anyagiakat biztosító vállalatok előkészítenek számodra. Ezeket tényként kezelni, véleményem szerint, önbántalmazás.

A téma kapcsán javaslom kideríteni, hogy mi az a TOBOZMIRIGY (hipofízis), amiről oly keveset tanítanak a biológia órán. Milyen szerepe van annak az életünkben, mik serkentik, ill. gátolják működését? Ez által is egy sokkal tisztább képet kaphatsz a „kötelező védőoltás” fogalmáról.

Továbbá ajánlom a következő webhelyeket, ahol nagyon értékes információkat találhattok a témában. Ha nagyobb teret szeretnél engedni gyerekeid fizikai, szellemi, lelki fejlődésének, kattints.

http://nebancs.hu/

http://antalvali.com/

JÓ EGÉSZSÉGET!

Román típusnyomtatvány, bővebb információk itt

Elhallgatott tények a kötelező védőoltások mögött

Categories: Egészség, Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , , , , , | 12 hozzászólás

A Rák Ellenszere

Idézek egy nemrégiben kapott e-mailt. Bízom benne, hogy olyanok is olvassák majd, akik hasznát veszik, vagy továbbítják olyan személyeknek, akiken segíthet.

A Santo Domingoban megjelenő Listin diario a minap arról számolt be, hogy egy brazíliai ferences testvér, bizonyos Fray Romano felfedezte a rák ellenszerét. Egyébként az érdemes férfiú a beléni (Brazília) szeminárium professzora. Amint fény derült szenzációs felfedezésére a sajtó legott megrohamozta a szemináriumot, ahol Romano testvér készségesen elmondta, hogy felfedezésében nincs semmi rendkívüli. Egyszerűen visszatért az ősi, a természetben fellelhető növényekre épülő gyógymódokhoz. Azokhoz, melyeket a legnagyobb gyógyító, maga a teremtő Isten bocsátott mindnyájunk rendelkezésére. Receptjéért, tanácsaiért természetesen nem kér pénzt, ahogyan Jézus sem tette.
A gyógyító szer jótékony hatása már az első héten megmutatkozik, s mivel már eddig is nagyon sok ember egészségét visszaadta, receptjét  Romano testvér felrakta a világhálóra is, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen.
Íme a recept:
Hozzávalók:
– fél vagy egy kilogramm virágméz
– két nagy, vagy három kisebb levél aloe vera
– három evőkanál konyak, whisky, vagy pálinka
 
Elkészítés:
Törüljük le a port és törjük le a töviseket az aloe vera levelekről (de nehogy meghámozzuk), majd késsel daraboljuk egészen apróra, aztán a mézet, az apróra vágott levéldarabokat és az italt öntsük egy! mixerbe és addig mixeljük, amíg krémszerű, olajos sűrítménnyé válik. Ezt töltsük egy üvegbe és tegyük a hűtőbe, de akár szobahőmérsékleten is tárolhatjuk.
A barát szerint naponta háromszor egy-egy evőkanálnyit igyunk meg belőle, legalább negyedórával a főétkezések előtt. Egy kúra tíz napig tart. Utána célszerű orvoshoz fordulni, hogy megbizonyosodjunk arról, valóban csökkent-e a tumor. A teljes gyógyuláshoz általában négy, egyenként tíznapos kúrára van szükség.
A készítmény egyetlen mellékhatásaként piros foltok jelenhetnek meg a bőrön, de ezek teljesen veszélytelenek.
Bár Romano testvér kifejezetten a rák ellen dolgozta ki, a készítmény nemrég egy huszonkilenc éves, sclerosis multiplexben szenvedő apácát is meggyógyított.
 
Mivel a segítség mindenkinek egyformán jól jön, rákbeteg embertársainknak különösképp, kérlek, ezúttal tedd félre lustaságod, előítéleteid, és titkos másolatként, küldd tovább ezt a levelet, hogy mások is hozzájussanak.
 

Jó egészséget adjon az Úr!

Részemről csak egy rövidke megjegyzést tennék, melyet eddig már több ízben is kijelentettem. Addig, amíg meg nem találjuk a betegség forrását, amíg nem értjük, hogy miből lett, addig nincs igaz gyógyulás. Ha annak megértése nem születik meg, hogy hogyan tettünk szert a betegségre, addig nincs az a csodaszer, mely kigyógyíthatna belőle. Amíg nincs megértés, addig legfeljebb csak a tüneteket takarhatjuk el, miközben azt hazudjuk magunknak, hogy meggyógyultunk. A Betegség nem átok. A betegség áldás, mert általa megérthetjük, hogy hol tévesztettünk utat, melyik volt az a pont, ahol eltávolodtunk az EGÉSZTŐL.

Régebbi gondolatok, melyek talán segíthetnek a betegség megértésében, hogy a gyógyulás teljes legyen:

Halálos Gyógyításaink

A Rák

Szabadságot a Léleknek

Lehet, neked nincs szükséged a fenti információkra. De az is lehet, hogy általad pont olyan emberekhez juthat el, akik egy újabb esélyt kaphatnak tőle, hogy folytathassák az elkezdett utat.

Categories: Egészség, Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , , , , , , , , | 10 hozzászólás

A vakság mint ajándék

CSC_6203 Egyik alkalommal amikor a fogorvoshoz indultam, Mcleodganj fő utcáján valaki megszólított hátulról, hogy nem-e segítenék neki. Amikor megfordultam, láttam, hogy egy szikár, talpig fehérbe öltözött indiai úriember szólt hozzám. Szalmakalap volt a fején, egy hosszú összecsukható pálca a kezében. Napszemüveget viselt, hogy eltakarja szemeit melyek már hosszú évek óta nem szolgálják gazdájukat. Arra kért, hogy segítsek neki eljutni a bankig. Segítettem szívesen, hisz amúgy is ugyanabba az irányba tartottunk mindketten. Az együttlétünk első néhány perce után azt mondtam neki, hogy örvendek, hogy találkozhattam vele, mivel érzem, hogy annak ellenére, hogy vak, sokkal többet lát, mint sokan mások, akiknek nincs baj a látásukkal. Normális esetben az ember szánalmat érez az ilyen emberek iránt, de jelen esetben csak arra tudok gondolni, hogy bárcsak több ilyen „éles látású” ember lenne a földön mint ő. Valósággal sugárzott a teljes egzisztenciája a boldogságtól. Elméletileg ő egy fogyatékos, egy hiányos ember. A gyakorlatban viszont egy olyan személlyel találkoztam melynek boldogsága, lelki békéje messze felülmúlja a legtöbb emberét, akivel az elmúlt időben találkoztam. Mi lehet ennek az oka? DSC_6116

Lassan elbeszélgettük magunkat a bankig. Bementünk, elintézte a dolgát, majd arra kért, hogy kísérjem vissza. Ekkor már lassan késésben voltam, de gondoltam egye a fene, majd csak lesz valahogy, nem minden nap szólít meg egy vak, hogy segítsek neki a tájékozódásban. Visszamentünk a szállodájához, és mondtam neki, hogy ha nem veszi rossz néven, nekem le kell lépni, mert nem szeretnék sokat késni a fogorvostól. Azt mondta, hogy ha van kedvem, a fogorvos után menjek vissza, szívesen meghívna egy vendéglőbe, hogy együnk valamit, és közben még társalogjunk egy kicsit. Elfogadtam meghívását. Egy órán belül visszaérkeztem a szállodába, ahol a teraszon leültünk és megittunk egy egy forró gyömbér citromos mézes teát. Teázás közben megkértem, hogy ha netán még nem unná, mesélje el nekem vaksága, azaz látása történetét. Elmondta, hogy már fiatalon bajok voltak a látásával, majd fokozatosan teljesen cserben hagyta őt. Mint mindenki más megpróbált ő is nagyon sok opciót, hogy visszanyerje a látást, de sikertelenül. Neves professzorok műtötték többször is, próbára tették a tudomány legújabb vívmányait, de mind hiába. A családi élete sem volt rózsás. Kisgyerekkorában elvesztette szüleit. Nevelőszülőktől kapott szeretetben nem volt hiány. De amikor már akkora lett, a mostoha testvérek féltékenyek lettek rá, nem hagyták, hogy apjuk ráhagyja a kis házat, amit egyébként neki szánt. Ezért úgy döntött, hogy saját kezébe veszi a sorsát, elhagyta a mostohacsaládot. Sok hegyen keresztül ment. Alkalmi munkákból élt néha. A sors soha nem hagyta teljesen magára. Mindig akadtak emberek, akik segítettek neki. Közben az történt, hogy vakságának köszönhetően egyre érzékenyebb lett más dolgokra, más ingerekre, melyek észleléséhez nem szemekre, hanem valami más fajta érzékre volt szüksége. Az intuíciói is egyre fejlettebbek lettek. Egy idő után már látnoki képességekkel is rendelkezett. Emberek jövőre vonatkozó kérdéseit is képes volt megválaszolni. Gyerekükért aggódó szülőknek megmondta, hogy aggodalomra nincs ok, mert az elveszett gyerek biztonságban van. „Látja”, hogy már úton van hazafelé. Amikor az emberek látták, ahogy ezek a látomások kezdenek beteljesülni, szent emberként majd Istenként kezdték tisztelni. Egyre csak gyűltek az emberek körülötte. Gyűltek a kérdések, és nőtt az imádat. Ő nagyon nem örvendett a helyzetnek, néha el kellett szökjön a helyszínről, mert nem hagyták békén. Ez egyébként egy érdekes példája annak, hogy születnek az Istenek. Tudta ő magáról, hogy ő kb. annyira isten mint azok, akik csodákat várnak tőle, és arra kérik, hogy megnyugtassa őket a jövőjük felől. Az az ember, mely valamilyen oknál fogva jobban kezd figyelni, mint más, többet is kezd látni, érteni a lét rejtelmeiből. Egy idő után betelt nagyon a pohár, ezért azt kívánta, hogy ez a látnoki képessége megszűnjön, mert több bajt okoz neki, mint örömet. Lassan el is maradtak a látomások, és el kerülte az alkalmakat, hogy emberek faggassák őt a jövőjük kérdéseivel. Fura egy emberi vonás az is, hogy az ember ahelyett, hogy a jelenére figyelne, a jövőjével van elfoglalva, ami vagy lesz, vagy nem lesz. Ezen a ponton meg is értem őt, hogy egy idő után nem volt hajlandó az emberek jövőjét elárulni. Halott az a személy, akit jobban foglalkoztat a jövő gondolata, mint a jelené. Az ilyen ember csak hiszi azt, hogy él. Valójában az történik, hogy a teljes figyelme egy képzeletbeli jövőben van. És még ha el is érkezne a jövőbe, akkor sem lesz az teljes, mert a figyelme egy azután következő jövővel lesz elfoglalva. Az, akit olyan remények éltetnek, hogy majd aztán valamikor jobb lesz mint most, annak tudnia kell, hogy ha nem képes a jelenre figyelni, annak üzeneteit megfejteni, annak a jövője sem lesz különb mint az aktuális jelene. A szép és boldog jövő alapja a szép és boldog jelen. Csak úgy a semmiből anélkül, hogy megértenénk a jelen történéseit, megválaszolnánk annak kérdéseit, nem kerekedhet ki a szép jövő.

Elmesélte, hogy megismerkedett egy másik látnokkal, akinek temérdek pénze volt, mert politikusoknak üzletembereknek jósolt. De nem volt boldog. A látnoki képességének köszönhetően nem volt neki élete. Mindig a mások életével volt elfoglalva. Mondjuk erre mi is képesek vagyunk látnoki képességek nélkül is. Ahelyett, hogy a magunkét elemeznénk, és tennénk jobbá, a másokéval foglalkozunk. Ilyen szempontból mindannyian látnokok vagyunk. DSC_6266

A vak barátom lemondott látnoki képességeiről, nem kovácsolt belőle hírnevet és pénzt. Helyette visszafordította figyelmét saját életére. Ennek köszönhető az, hogy személyében egy olyan embert ismerhettem meg, aki egy olyan dolgot, amit mi hiányosságnak mondunk, a vakságot, látásra használt. Vakságának köszönhetően tudta visszafordítani a figyelmét saját életére, annak megértésére. Kevesebbet látott a kinti világból, de annál többet fedezett fel odabent, melynek köszönhetően boldogsága, pozitív kisugárzása rendíthetetlen. Lehetett volna koldus, egy önmagát sirató nyomorult. De nem ezt tette. Legtöbben azt hinnénk, hogy milyen rossz lehet neki, mert nem lát. És mennyivel jobb nekünk, mert látunk. Az viszont meg sem fordul a fejünkben, hogy lehetséges, hogy mi túl sokat látunk, és az által nagyon keveset. Nem gondolunk arra, hogy éleslátásunk lehet eszköze a vakságunknak. Annyira akarunk látni, hogy nem vesszük észre, hogy teljes figyelmünket leköti a felszíni formák nézése: Hollywood, a magazinok, a televízió, …, stb. Ennek a vak embernek valósággal áldás volt a vakság, és tudja ezt már ő is.

Tudnunk kell, hogy mindannyian fogyatékosak vagyunk. Továbbá el kell tudnunk fogadni, és megérteni fogyatékosságunkat. Mert amint már többször is írtam, a fogyatékosságunk, betegségeink is értünk vannak, ha megértjük őket. Egész pontosan lehetnek értünk is, és ellenünk is. Mi döntünk. Ha harcolunk a fogyatékosságunk, a betegség ellen, akkor nem teszünk mást mint, hogy megtagadjuk az életet, és eszeveszett sebességgel vágtatunk a megsemmisülésbe. Ha meg elfogadjuk fogyatékosságunkat, betegségeinket, és alázatosak vagyunk, megértjük, hogy miért volt szükség a fogyatékosságra, miért kellett nekünk a betegség, esetleg azt is, hogyan teremtettük meg, hogyan idéztük elő azt az állapotot. DSC_6294e

Igen, mindenkinek vannak fogyatékosságai, betegségei, még ha a felszínen nem is látszik az. A barátom története azt mondja, hogy vannak vakok, melyek többet látnak, mint a jól látók. Van, aki korlátolt mozgású. De mivel korlátolt mozgású, ezért lassúbb is. És mivel lassúbb, többet láthat, mint az, aki ezerrel száguld. Van akinek jó a szeme, és nem is korlátolt mozgású, és nem is süket, de buta mint a satu. A figyelme folyamatosan a felszíni dolgokon van (Hollywood vagy Bollywood, magazinok, pletyka, hírek, és más felszíni dolgok, melyek nagy része messze van a realitás talajától), Az ilyen ember soha nem jár lassan, mindenhová rohan. Az ilyennek áldás lenne egy kis vakság, vagy egy kis mozgáskorlátozás. A legrosszabb dolog amit a vak tehet az, hogy küzd vaksága ellen. A vak barátom is csak az után találta meg boldogságát, miután elfogadta, és megértette vakságát. Legrosszabb dolog, amit a mozgáskorlátozott tehet, hogy küzd az állapota ellen. Nem szeretnék az a vak lenni, melyiknek visszaadják a látását, még mielőtt megértené, hogy miért volt vak. Nem szeretnék az a beteg lenni, akinek visszaadják egészségét még mielőtt megértené, miért volt beteg. Minden élő ember fia fogyatékos. Egyetlen oka földi létünknek az, hogy fogyatékosak vagyunk. A fogyatékosságunk meg nem más, mint felemelkedésünk eszköze. A fogyatékosságunk által érthetjük meg, hogy egyek vagyunk, hogy ugyanannak az egynek a részei vagyunk. A fogyatékosságunk lehet az eszköze annak is, hogy megértsük, hogy csak egyetlen igazi út létezik. Éspedig az, hogy egyként éljünk, egyként cselekedjünk, hogy folyamatosan kiegészítsük, segítsük egymást. Amint a történetben olvashattátok, a jó szeműeknek nagy szükségük van a vakokra. És a sors iróniája az, hogy pont látásért van szükségünk rájuk. De ne felejtsünk el figyelni azokra, akik lassan járnak, azokra akik süketek. A látszólagos egészség csupán illúzió. Hollywood illúzió. A magazinok, a telenovellák, a délutáni hírek illúzió. Kegyetlen támadást intéznek az érzékszerveink ellen, melynek következtében halálos vakságra ítélnek bennünket.

Egy teljes napot töltöttem vele. Hajnalban indult a busza Delhi irányába. Megkérdezte, tudnék-e segíteni neki kimenni a buszra. Mondom én igen, csak akkor indulnék is haza, mert nagyon messze lakom. Erre felajánlotta, hogy aludhatok a szobájában a másik ágyban, ami lehetőséget jelentett további gondolatcsere folytatására. Ámulattal figyeltem, hogy milyen otthonosan mozog fény nélküli világában. Tiszta és rendezett volt minden holmija. A ruháit is összefogva tette le. Zavarbaejtően pedáns volt. Ő egy olyan vak, akit látása miatt, tanácsadásért barátai zavarják néha telefonon a világ különböző tájairól.

Figyelj! Nagyon figyelj a fogyatékosokra, a „gyengékre”, mert ők jelentik számodra a megváltást! Nélkülük soha nem lehet teljes a világod! Ha azt gondolod, te teljesen egészséges vagy, gondold át még egyszer.

Szeretettel,

               „egy Szabad Gondolat”

Categories: India, Minden | Címkék: , , , , , , , , , | Hozzászólás

EGÉSZSÉGET!

Beszélgetés a kínai orvossal a betegségekről, azok megelőzéséről, gyógyításáról

Ajánlom ezt az interjút azoknak, akik a betegségeket ellenségként kezelik, és küzdenek ellenük. Talán segíthet a betegségek egy más fajta, talán sokkal emberibb, sokkal természetesebb úton való megközelítésében.

Categories: Filmek, Minden | Címkék: , , , , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Mikor halunk meg?

 

DSC_4889_01

Még mielőtt beleugranék a közepébe, a kérdés megválaszolásába, és a legborzalmasabb dologról, a halálról kezdenék „beszélni”, el szeretném mondani, hogy a halál maga a róla alkotott képünk segítségével válik borzalmassá, vagy olyanná, amilyennek látjuk. Hogy a róla alkotott képet mi befolyásolja, az egy másik kérdés, amin mindenkinek érdemes mélyen elgondolkodni. Tudnunk kell, hogy nagyon sokan eltávozásuk pillanatában is boldogak. Én a magam részéről meg vagyok győződve, hogy a boldogságom a halálom pillanatában éri el a tetőfokát, amikor is az elmém a testem súlyától elszakadva szabadon indul útnak, vissza a forrás felé.

Mikor halunk meg? Egyszerű: amikor eljött az idő! Jó jó, de mikor jön el az idő? Akkor jön el az idő, amikor a halálunk bekövetkezte is, éppen úgy mint minden történés értelemszerűvé válik. Jó de mikor válik az elmúlás értelemszerűvé? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához, egy másik kérdést kell megválaszolnunk, éspedig azt, hogy miért jöttünk ide, azaz miért jelentünk meg itt a földön ebben a formában.

Szóval, miért is születtünk? Több jel is arra utal, hogy lelkünk azaz tudatunk létét, már lassan nem kérdőjelezhetjük meg. Én nem voltam ott, de állítólag már tudományosan is bebizonyították, hogy az emberi tudat(lelkünk) a testtől függetlenül is létezik, tehát a test halála után, ő megy a dolgára. Tudatunkat nem helyezzük a sírba. Életem folyamán azt tapasztaltam, hogy a tudatom mint minden más létező folyamatos változásokon megy keresztül. Optimistán fogalmazva azt is mondhatnám, hogy fejlődik. Igen, az emberi tudat, tehát a lélek az fejlődik. Itt szeretnék pontosítani: FEJLŐDHET. Azért emeltem ki ezt a szót, mert nem biztos, hogy fejlődik. Lehet egyszerűen csak változik. Hogy fejlődik-e, vagy visszafejlődik, esetleg egy helyben mozog szinuszosan, az rajtunk múlik.

Eme kis bevezető után kijelentem, hogy azért születtünk, hogy fejlődjünk, hogy felnőjünk. Azért jöttünk ide, hogy a testet mint eszközt használjuk a tudatunk fejlődésére, fejlesztésére. Most ki-ki maga válaszolja meg a kérdést, hogy a saját lelke, a saját tudata éppen mivel van elfoglalva.

Egy kis segítő történet: Éjszaka van, nem alszok, és éppen úgy mint legtöbbször örömmel tölt el az ébrenlét. Az éjszaka csendje, a zaj hiánya, az akarás, a terv, a törekvés, a mozgás teljes hiánya elősegíti a gondolatok szabadon szárnyalását. Olyan megértések jönnek ilyenkor, amelyek egyszerűen nem jöhetnek máskor a fent említett okok miatt. Nincsen lánc az elmén, ami fogva tartaná. Szó szerint azt csinál, amit akar. És hagyom, hogy tegye azt, mert tudom, hogy napközben sok mindent kell, napközben nincs idő feltenni a kérdést, hogy mi az, ami valóban kell, mi az ami egy külső kényszer, ami jön, és rabul ejti az ember figyelmét. Erről írtam részletesebben az út beszámolójának valamelyik fejezetében. Kifejtettem, hogy miért fontos szabadságot adni az elmének néha. Miért fontos időt nyerni számára, amikor a kondicionálás (külső zaklatás) hiányában ő szabadon feldolgozhatja az elmúlt napok órák információit, amikor úgymond hasznosíthatja őket.

Egy ilyen szabad éjszakájában a tudatom azt fejtegette, hogy mi is a betegség, miért kell a betegség. Már egy jó ideje a környezetem és annak történései arra késztettek, hogy a betegség és az elmúlás rejtélyeit kutassam. Eljutottam arra a pontra, hogy a betegség nem kisebb ajándék az ember számára, mint az összes többi ajándék, aminek mindig örülünk. (Erről is írtam bővebben több bejegyzésben is legutóbb angolul: http://whyunderstanding.wordpress.com/2011/07/21/the-helpful-disease/ ) Megértettem, hogy tulajdonképpen a betegség is egy korlát, amit az ember, ha megért, egyszerűen értelmetlenné válik, és elmúlik. Ha megértem a betegségem okát és üzenetét, akkor a betegség elérte a célját, és tovább nincs már értelme a létezésének, tehát megszűnik. Ez így most egy kicsit szárazan hangzik, de most nem szeretnék belebonyolódni a gondolat ismételt kifejtésébe, mert korábban már többször is megtettem. Utólag kiderült, hogy nemcsak én, egy egyszerű csavargó jutott erre a következtetésre, hanem egy orvosnő is, és még sokan mások. Na de térjünk vissza az éjszakai szabad gondolatra. Engedtem, hogy tovább menjen, teljesen kibontakozzon. Arra jutottam, hogy tulajdonképpen az emberi test is egy amolyan korlát a lélek számára, mint pl. egy betegség. Na de ha a betegség elmúlhat, ha megértem az okát és a küldetését, akkor mi történik a testemmel, ha megértem annak korlátait. Semmi különös, csak annyi, hogy elmúlik. Ha megértem az emberi testem korlátait, nincs már többet szükség rájuk, és mivel meggyőződésem, hogy ebben az életben semmi nem történik ok nélkül, kijelentem, hogy ha megértem az emberi testem okozta korlátokat, akkor a test megszűnik. Ez teljesen értelemszerű. Kicsit fura lesz a következő megfogalmazás, de az előzmények után, most már nem félek attól, hogy félreérted. Az emberi test nem más mint egy betegség, aminek a fizikai létezése értelmetlenné válik akkor, amikor megértjük azt. Egyetlen oka annak, hogy te ezeket a sorokat olvasod, az hogy beteg vagy. Ha egészséges lennél, nem létezhetnél ebben a formában. Szükséged van a betegségeidre az emberi test tapasztalataira ahhoz, hogy meggyógyulj, tehát meghalj, hogy megszűnjél létezni mint tapintható, kövér vagy sovány, magas vagy alacsony, hosszú vagy rövid hajú emberi lény.

Mikor halunk meg? 1.

Akkor halunk meg ha:

  1. Ha teljesen meggyógyultunk vagy
  2. Elértük a célt
  3. Megértettük az emberi test korlátait
  4. Megvilágosodtunk (nem szeretem ezt a fogalmat, mert nagyon megtévesztő, és több kárt okoz az emberek életében, mint hasznot)
  5. Amikor az egy harmonikus részévé válunk
  6. Elérkezünk az út végére
  7. Amikor már a tudatunknak nincs szüksége a testre mint a fejlődés eszközére
  8. Amikor már a test akadálya a tudatnak a továbblépésben, a továbbfejlődésben

A fent felsorolt pontok mind ugyanazt jelentik. Én csak megpróbáltam több formában is megfogalmazni, hogy mindenki, aki idáig eljutott az olvasásban, megértse mit szeretnék mondani. Ugyanakkor fontos azt is megjegyeznem, hogy ez a legideálisabb formája a meghalásnak, amiben sajnos nem sokan részesülnek manapság. Ez az a meghalás, ahol az ember tudja, hogy a halál nem veszteség számára. Ez az a meghalás amelyet az ember örömmel fogad. Ez az a meghalás amelyre vágyik már az ember. Ez az a meghalás, amelyet akár mosollyal az arcon „él meg” a tudat. A beszámolóban van egy szereplő, akivel Bombay környékén találkoztam. Az a szereplő azt mondta, hogy ő már megkapott mindent az élettől. Ő már csak egy csendes, nyugodt halálra vágyik. Hány ilyen személlyel találkoztál mostanig? Ha találkoztál ilyen személlyel már, menj, és keresd meg őt, amíg nem késő, és töltsél minél több időt vele, ez által megelőzve azt, hogy súlyos problémák jöjjenek az életedben, mint pl. betegségek, konfliktusok, harcok és egyéb sokkoló események.

Mikor halunk meg? 2. (A halál leggyakoribb formája)

Akkor halunk meg, ha elérkezünk egy olyan szintre, ahol annyira elakadunk, hogy egyszerűen nem vagyunk képesek tovább fejlődni, hogy elérjük a célt. És sajnos ebben az esetben is értelmetlenné válik létünk valamilyen szinten, mert a vak hit, a makacsság, a ragaszkodás, a félelem, az akaratosság, valamint a léttel szembeni alázatosság teljes hiánya annyira megbotlaszt, hogy a szekerünk kereke egyszerűen nem tud kidöccenni a gödörből. Ez az az eset amelyikben szabad akaratunkból visszautasítottuk lelkünk fejlődésnek minden további lehetőségét, értelmetlenné téve létünket, és egyszerűen meghalunk. Ezekben az esetekben jó nagyon odafigyelni a súlyos betegségekre, a súlyos veszteségekre mint pl. családtagok elveszítése, és egyéb súlyos tragédiákra. Ezek az utolsó „jelzések”, amelyeknek szerepe, hogy kizökkentsék szekered kerekét a mély gödörből, hogy tovább foroghasson még egy darabig. Ezért hangsúlyozom olyan sokszor, hogy ne ellenkezz. Bármi van, ne ellenkezz, ne harcolj, mindent olyan örömmel kell fogadnod, mint életed legszebb ajándékát. Tudom, hogy harcra lettél nevelve, épp úgy mint mindenki más, épp úgy mint én. De tudnod kell, hogy a harc még több harcot szül. Harcot harccal nem lehet kioltani, épp úgy, mint ahogy vizet vízzel nem lehet szárítani. Azt mondják, ha beteg vagy, harcolni kell ellene, és meggyógyulsz. Abban a pillanatban, ahogy ezt te elhitted, kiváltottad a jegyet a halál második típusa irányába. Ha harccal meggyógyulnál, szintén azt jelentené, hogy a lét hajlamos a hazugságra, épp úgy, mint te. De nem, ő nem hazudik. Ezért a harccal csak közelebb kerülsz szomorúan síró sírodhoz. Nos, te melyik halált választod?

Kedves olvasó! Ismételten megkérlek, hogy ne hidd el egy szavamat sem. Ezek nem olyan dolgok, amelyekben hinni kell. Ha értelmeddel nem tudtad követni az itt leírt gondolatokat, a legjobb döntés, hogy eldobod őket. Egyébként is amint már korábban is említettem, én egy egyszerű csavargó vagyok. Nincs papírom semmiről, mely megengedné, felhatalmazna, vagy esetleg megtiltaná nekem, hogy ilyeneket írjak. Egy dologra hívnám fel a figyelmed: néha lassulj le, lásd magad mit cselekszel. Nem az a baj ha az ember helytelenül cselekszik valamit, hanem az, hogy ha az ember helytelenül cselekszik, és nincs tudatában, nem képes látni önmagát. Te is megfigyelheted, hogy mindennek, ami az életedben történik értelme van. Ha az ember, felszámolja félelmét, vak hitét, akaratosságát, makacsságát, és helyébe egy kis alázatosságot ültet, az értelem megmutatja magát számára. Az értelem nem bújik el előlünk. Mi vagyunk azok akik vastag fekete függönyt húzunk az értelem és a látásunk közé a már többször felsorolt eszközök segítségével.

Kérlek, ha valamiért mégis tetszett ez az iromány, ne tartsd magadnál, engedd tovább. Ha szívesen teszed, segítsd őt, oszd meg másokkal is. Ha értesítést szeretnél az újabb bejegyzésekről, kattints a feliratkozom gombra. A következő bejegyzések tartalmából: nepáli édenkert, nepáli pokol, motorozás a monszunban, találkozás Istennel, látás mely megvakít, gazdagság és az idő, …stb….

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Működteti a WordPress.com.