Posts Tagged With: elet

Az Élet Piramisa


Az alábbi olvasmány felolvasott, meghallgatható változata is létezik, és ingyenesen kérhető azok számára, akiknek nincsen elég idejük olvasni, de szeretnék meghallgatni MP3 lejátszón (például utazás közben). Ha meg szeretnéd kapni, kérd az írás címének pontos megjelölésével a „Szabad Gondolat” honlapra hivatkozva a következő e-mail címen: tavolvasas@gmail.com

­­Két fontos fogalmat szeretnék tisztázni, még mielőtt belevágnék az “Élet Piramisa” nevet viselő Szabad Gondolat est témájának kifejtésébe. Ezek az ok-okozat és a teljes felelősség. Mindkettő nagyon fontos eszköze annak, hogy megértsük, hogyan is épül fel ez az úgynevezett piramis. Nélkülük talán nincs is értelme továbblépni. A korábbiakban már mindkettőről esett szó, most csak röviden teszek róluk említést.

Ok-Okozat:

Annak megértése, és tisztán látása, hogy világodban minden történésnek, jelenségnek megvan a maga oka. Semmi nincs ok nélkül, értelmetlenül. Ha helyén a figyelmed, kellő alázattal, lehetőséged nyílik felfedezni az okokat, az értelmet minden jelenség, minden történés mögött. Ha az ember elsajátítja a figyelés „művészetét”, először olyan “jó” és “rossz” dolgok, történések, jelenségek vállnak számára érthetővé, világossá, amelyek valamikor a „múltban” történtek, majd azok, amelyek a jelenben zajlanak. Az “út elején” a történés és az annak megértése közötti időbeli távolság meglehetősen nagy, de az ember tudatosan lerövidítheti ezt a távolságot addig a pontig, mígnem találkozik a történés a megértéssel, avagy rögtön a történés után vagy közben megérkezik az értés, az ok felismerése. Amennyiben az ember nem áll meg itt, egy idő után a jelent figyelve, a múltat ismerve, már azt is látja, hogy a jövőben mi fog történni. Az, hogy valami értelmetlennek tűnik, csak annyit jelent, hogy a jelenlegi tudásoddal, figyelmeddel nem vagy képes megérteni bizonyos dolgokat, nem leled az értelmet. Ilyenkor veszi kezdetét az ítélkezés, a jó és a rossz szétválasztása. Ilyenkor találja ki az ember az olyan fogalmakat -melyeknek tulajdonképpen semmilyen valós alapjuk nincs-, mint pl. a szerencse, szerencsétlenség, igazságtalanság, …, stb. (Régebb sokat lázadoztam a sors ellen, mert úgy érzékeltem, hogy a szerencséből nem egyformán jutott az embereknek, nincs igazság a földön. Ma már nem győzöm csodálni a lét nagyszerűségét, melyben minden kis történés, jelenség mögött van egy nagyon fontos ok, és mindennek megvan a maga miértje.)Amennyiben még nem volt alkalmad felismerni a fenti sorok valóságtartalmát az életedben és hiszel a szerencsében/szerencsétlenségben, nem is nagyon ajánlom, hogy tovább olvasd ezt az “eszmefuttatást”.

A Teljes Felelősség

A felelősségről is csak néhány szóban, mert korábban egy tágasabb cikkben részletesen is be volt mutatva. A felelősség teljes megértéséhez fontos tisztán értened az ok-okozat jelentését. Az olyan fogalmakról mint a felelősség, szeretet, béke, demokrácia, és társai olyan sokat beszélt már az ember, hogy azok valósággal elkoptak, elveszítették valódi jelentésüket, teljesen átminősültek. A felelősség fogalma nem merül ki csupán annyiban, hogy felelősnek kell lenni mindenért, amit teszel vagy amit mondasz. Fontos tudnod, hogy felelős vagy mindenért, amit hallasz, amit látsz, amit bármilyen módon tapasztalsz.

Ennek felismerése, mély átélése vezethet oda , hogy megértsd: teremtő erővel rendelkezel. Láthatod, hogy két ember ugyanabban az időben, ugyanabban a szituációban, ugyanazon a helyen, ugyanazon körülmények között nem tapasztalja ugyanazt. Miért van ez? Egyiknek bizonyos tapasztalatokra nincs (már) szüksége, a másiknak (még) igen.

Az embernek értelmetlen olyant tapasztalnia, ami nem hordoz számára egy felismerést, egy tanítást, melyre szüksége van ahhoz, hogy megértse helyét a világban. Ezért van az például, hogy ugyanazon körülmények között az egyik teljesen elégedett, a másik meg folyton panaszkodik, az egyik boldog, a másik meg boldogtalan. Ultra-spirituális világodban álmestereidtől megtanulhattad, hogy az ember teremtő. Az egónak (hamis én) igazi élményt jelent ezt hallani, ezért nem akarod észrevenni, hogy valójában mit takar ez a kijelentés, a “mester” meg rendszeresen elfelejti megemlíteni, de lehet, hogy ő sem tudja, hogy az ember azon a szinten, amelyiken ezeket a sorokat olvassa, csak a tudatlanságával és a vakságával teremt. Az ember mint tudatos teremtő körülbelül a fehér hollóval azonos gyakoriságú. Tehát az történik, hogy az ember tudatlanságával, vakságával megteremti, úgymond „bevonzza” azon körülményeket, melyekből tanulnia kell, melyek fontos felismeréseket, megértéseket hordoznak számára. Ennél fogva ezen szituációk többnyire kényelmetlenek, kellemetlenek, fájóak. De van “jó” is bennük: ébredést hoznak. Ezért nem ajánlott ilyen helyzetekben az ellenkezés. A kellemetlen szituáció teljes elfogadása megértéshez vezethet, mely gyökereiben számolja fel a “problémát”. A figyelmetlenség, a vakság nagyon erős eszközei a tudatlan teremtésnek. Ha például az ember nem tanul egy balesetből, ismételten része kell legyen benne addig, amíg megérti, hogy mivel idézi azt elő. Ha az embernek többszöri próbálkozással sem sikerül egy bizonyos akadályt átugornia, nem tudja folytatni az utat, és addig emészti életenergiáját fölöslegesen (harc), míg az elfogy, ő meg szó szerint kifogy a világból (öregedés, kimúlás). Elérkezik egy olyan ponthoz, melyen túl jelenlegi tudásával, felkészültségével nincs számára út. Azokra a kellemetlen helyzetekre, akadályokra (például betegségek), melyeket már megértettél, nincs többé szükség. Mivel elérték céljukat, az ok-okozat “törvénye” szerint értelmetlen lenne ismételten megjelenniük az életedben. Röviden: az ember felelős minden “jóért és rosszért”, amit tapasztal. Lehet, hogy hallottad már, hogy az embernek nem a környezetét kell megváltoztatnia, hanem azt a valamit, aminek a környezete a tükörképe: SAJÁT MAGÁT. Ha már teljes mértékben érted a felelősség valódi jelentését, megvan a legfontosabb eszközöd arra, hogy egy teljesebb életet élj. A felelősségről bővebben a Szabad Gondolat 4. számában olvashatsz a 3. oldalon a“HAZUGSÁG/AZ ÉLETÉRT VÁLLALT TELJES FELELŐSSÉG” cím alatt. Arról, hogy miként lehet az ember tudatos, illetve tudattalan teremtő, a www.szabadgondolat.wordpress.com címen olvashatsz, a 13. heti rövid, napi gondolatok között.

 Az őszinteségről: 

Az élet célja egyetlen szóban: őszinteség. Ez lenne a piramis csúcsa. Csak egy gond van vele: túl könnyű kimondani, de annál sokkal nehezebb megérteni és elérni. Amíg nem tudod, hogy mit jelent őszintének lenni, addig nincs ahogy elérd a teljes őszinteséget. Mindaddig, amíg az ember fel nem ismeri, hogy hazugságban él, addig nincs ahogy elinduljon az őszinteség útján. A legfontosabb az, hogy észre vegye, hogy mikor nem őszinte önmagával szemben. Mivel az ember neveltetésének köszönhetően “akar lenni valaki”, ezért gyakran megtörténik, hogy olyan jelzőkkel, olyan gondolatokkal kényezteti önmagát, (a “hamis ént”, melyet divatosabb kifejezéssel élve egónak nevezünk), melyek sokszor valótlanok: “jó erkölcsű vagyok”, “szép vagyok”, “csinos vagyok”, “okos vagyok”, “intelligens vagyok”, “társadalmi pozíciómnak köszönhetően értékesebb vagyok mint mások”, stb… Megküzdesz azért, hogy valamiféle visszaigazolást, elismervényt is szerezz erről (pl. oklevelek). Az ember nem a valóság megismerésére törekszik, hanem az olyan információk begyűjtésére, melyek kényeztetik, hizlalják az egót. (Csak érdekességképpen mondom, hogy több éve tudatosan figyelek arra, hogy “ne hazudjak” magamnak, hogy amit mondok, azt főképp a tárgyilagosság vezérelje, és ne az a szándék, hogy a tapasztalataimból szerzett felismerések fényében értékes embernek tüntessem fel magam. Ennek ellenére még ma is rajta kapom magam a hazugságon, amint valamilyen cselekedetemmel ezt a hamis ént próbálom fényezni.) Fontos látni és kiemelni, hogy az ember már abban a pillanatban is hazudik, amikor mást enged a felszínre, mint amit érez, vagy amire gondol. Tehát két síkon éli az életét. Egyik a belső, a gondolatok, az érzelmek síkja, a másik a külső, a felszínen megjelenő színjátékok síkja, mely sokszor gyökeresen eltér attól, ami bent van. Ha bent nem létező képet mutatsz a felszínen, kintről egy nem létező kérdésre, feltevésre kapsz választ, ami számodra hasznavehetetlen! Ezért fontos a két életsíkot egyesíteni! Teremtsd meg a lehetőséget arra, hogy a belső érzelmek, gondolatok tisztán megjelenjenek a felszínen, hogy a rájuk érkező válaszok is őszinték, tiszták, valósak legyenek! Aki ebben a pillanatban azt gondolja, hogy nem hazudik, vagy neki könnyű őszintének lenni, az biztos lehet benne, hogy hazudik. Az ember jó akar lenni, pontosabban jónak akarja hinni magát, és sokszor zsigerből (nem tudatosan) olyan fogalmakat ismételget, melyek valamilyen módon a jósággal kapcsolatosak. Így pl. a szeretetről beszélni és szeretni nem ugyanaz!

Miért lenne az élet célja az őszinteség?

Az ember minél őszintébben él, annál őszintébben (valóságosabban) tapasztal. Az őszinte embernek nincs szüksége arra, hogy hazugságokat tapasztaljon. Ha megértetted a teljes felelősség fogalmát, látod, hogy az őszinte ember nem teremt hazugságokat. Ha ő maga már nem hazudik, az önvalójának környezetéből érkező tükröződése sem hazugság. Ekképp minden, amit lát, hall, tapint, érez “valódi”. Ha pedig minden, amit az érzékszerveiddel tapasztalsz, valódi, akkor egy idő után elérheted, hogy mélységeiben átlásd és megértsd azt a létformát, amiben neked, mint emberi lénynek részed van. Ha teljes mértékben megértetted emberi mivoltodat, tovább folytathatod az utad az “isteni” lét irányába.

Úgy is lehet fogalmazni, hogy a földi lét célja, annak teljes mértékű megértése, aminek közvetlen eszköze az őszinteség. Ha az őszinteség teljes, az út szinte egyirányú a tisztaság, a tisztánlátás, a kiteljesedés felé. Valójában a piramis csúcsán a fény áll, a végtelen bölcsesség, a megértés, amit el szeretnél érni. Mégis az őszinteséget tettem a piramis csúcsára, mert ez az, ami emberi, ami felé valós léptekkel emberként tarthatsz. Ha az megvan, már egyenes az út a végső cél felé, mit ember elérhet.

Fontos felismerned, hogy a téged körülölelő világ a belső világod tükröződése. Másképp fogalmazva: teremtő vagy. Ha nincs meg ez a felismerés, ne hidd el, mert csak ártanál magadnak vele! A felismerést csak saját tapasztalatok útján szerezheted meg csakis azután, miután úgy döntesz, hogy saját életedet éled ahelyett, hogy folyamatosan a másokéval foglalkozol, másokat utánozol, mások szájában keresed az igazságod. Ebből következik az is, hogy ha ítélkezel valami felett, amit látsz, amit tapasztalsz, saját magad felett mondasz ítéletet. Ne ítélj, helyette inkább ismerkedj! Ítélkezés helyett figyelj, hogy felismerhesd önmagadat abban, amit kint látsz és tapasztalsz. Ekképp az olyan személy, kit zavarnak a hazugságok, a legtöbb amit tehet az, hogy befelé fordul, és felismeri a hazugot önmagában. Örülj annak, hogy hazudnak neked, mert az által felismerheted, megszüntetheted a hazugságot magadban! Ha tudatosan figyelsz arra, hogy ne vezesd félre önmagadat, és azáltal másokat is valótlan szavakkal és gondolatokkal, a feléd irányuló hazugságok is elapadnak, vagy egyszerűen áttetszővé válnak. Teljesen igazzá kell válnod ahhoz, hogy a teljes igazságot, a valóságot tapasztald, az illúziók, a téves képzetek helyett. Kérlek, ne hidd azt, hogy ez könnyű. A teljes őszintévé válás egy társadalmi sémák, programok szerint élő ember számára kegyetlenül nehéz és hosszas folyamat.

Ne feledd, hogy a hazugságnak nincs mértéke! Nincs kicsi és nagy hazugság. A kicsi hazugság is épp olyan valótlan, mint a nagy hazugság, még akkor is, ha te azt gondolod, hogy csak füllentettél! Lásd, hogy hajlamos vagy felmenteni magad a hazugság terhe alól az által, hogy azt hiszed, hogy a hazugságnak van mértéke, és te csak kis hazugságokat mondasz.

Hogyan érheted el a teljes őszinteséget?

Az őszinteség létfontosságú eszközei a hasznos figyelem és az önvizsgálat. (Hol van a figyelmed? A Szabad Gondolat 5. száma teljes egészében erről szól). Ha nem tudod tárgyilagosan figyelni önmagadat, és azt a környezetet, amelynek épp része vagy, nincs ahogy őszinte légy önmagadhoz, és nincs ahogy őszinte légy a környezeteddel szemben sem. Ekképp nincs ahogy a környezeted őszinte legyen tehozzád. Ha nem vagy őszinte, képtelen vagy tisztán érzékelni, és megérteni világod történéseit, jelenségeit. Figyelem nélkül nem kapod rajta magad a hazugságon, és hazugsággal csak hazugságot tudsz “teremteni”.

A figyelem eszköze a lassúság, mely egyre kevésbé jellemzi száguldó világodat. Te is észrevehetted, hogy minél gyorsabban száguldozol, annál kevesebbet látsz és értesz meg abból, ami téged körülvesz. Világod pont azért van így felgyorsítva/felgyorsulva, hogy minél kevesebbet érts meg belőle. A meditációk arra vannak, hogy az ember meglassuljon, és általa a hétköznapok felhalmozódott történései értelmet nyerjenek számára.

A lassúság eszköze a szabadság. Ha nem vagy szabad, kizárt, hogy le tudjál lassulni, és az által figyelni, tisztán tapasztalni. Hogy lehetsz szabad?

Fontos látnod, melyek azok a dolgok, amelyekhez kötődsz, ragaszkodsz, amelyek iránt sóvárogsz, amelyeket birtokolni akarsz, ugyanis ezek mind-mind gátat szabnak a szabadságodnak. Ha nem tudod felismerni melyek azok a dolgok, amelyek rabul ejtik a figyelmedet, ha nem tudsz  szembenézni velük, nem fogsz tisztán látni, nem leszel képes az őszinteségre, s nem fogod megérteni a világodat. Fontos hangsúlyozni, hogy nem a pénz, nem a vagyon, nem a felhalmozott tudás (információ), nem az okosság vagy az okoskodás fog neked segíteni a lét megértésében, a célba találásban, hanem a “lelki szabadságod”.Van egy nem teljesen alaptalan mondás: “a szerelem megvakít”. Fontos látni, hogy nemcsak a szerelem vakít meg, hanem minden más ragaszkodás, kötődés, függőség, sóvárgás. És ezek képezik a piramis alapjait! Ragaszkodsz dolgokhoz, melyek lehetnek tárgyi/anyagi javak, melyek többnyire pénzzel szerezhetőek meg, lehetnek személyek, de fontos hangsúlyozni, hogy lehetnek dogmák, eszmék hitrendszerek is.

A ragaszkodás, kötődés, függőség, sóvárgás, szüli a birtoklást, a birtoklás meg a félelmet. Fontos látnod, hogy amit birtokolni akarsz, azért harcolni, akár gyilkolni is képes vagy.

A birtoklás és a félelem szüli a harcot, a külső és belső küszködést. A harc, a küszködés meg elveszi lelked szabadságát. Lelki szabadság nélkül nem lehetsz lassú, száguldanod kell, hogy birtokolhass olyan dolgokat, melyeket bármelyik percen elveszíthetsz, melyekről azt hiszed, hogy a boldogságod forrásai. Lassúság hiányában nem lehet helyén a figyelmed. Ha nincs helyén a figyelmed, nem lehetsz igaz, mert nem kaphatod magad rajta a hazugságokon. Ha nem lehetsz igaz, nem tapasztalhatsz igazságot, nem láthatod a valóságot.

A félelem sokszor a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető fél elemnek, ugyanis a legtöbb esetben a félelem nincs egy fél, nincs egy negyed, nincs egy tized, és talán sokszor még egy század részben sem vagy elemedben, amikor a félelem vezérel. Fontos őszintén szembenézned annak forrásával, megtudnod, hogy minek az elveszítésétől félsz. Ahhoz, hogy mindened meglehessen, el kell engedned mindent magadtól. Ha ezt megtetted, ha már nem akarsz bármit is birtokolni, nincs ahogy bármit is elveszíts, és megkapod a legfontosabbat, a legtöbbet mi kapható: a földi lét teljes megértését, az emberi kiteljesedést. Ha ezt nem éred el, félelem fogja fűszerezni még a halálod pillanatát is, mert azt fogod érezni, hogy egy nagy lehetőséget elszalasztottál, mindent elveszítesz, amiért éltél, és már nincs vissza út.

Hogyan számolhatod fel a ragaszkodást? 

Annak felismerésével, hogy neked már eleve minden adott, amire szükséged van, anélkül, hogy kérnéd, ragaszkodnál hozzá, vagy küzdenél érte. Ez maga a gondviselés.

A felismerés cselekvésből, próbálkozásból születhet meg. Más nem cselekedhet, más nem léphet helyetted! Ezen sorok írójának a felismerései nem segíthetnek rajtad. Legfeljebb csak annyiban, hogy cselekvésre, valós lépések megtételére bátorítanak. Sok esetben a ragaszkodás tárgyát a dogmák, hittételek képezik, melyek miatt az ember folyamatosan az önfeláldozó üzemmódot választja. Ragaszkodik egy olyan dogmához, egy olyan beígért jutalomhoz, melynek létezéséről semmilyen bizonyossággal nem rendelkezik. Ez esetben az ember hátat fordít a valóság megértésének. Az értelmet, mely éppúgy rendelkezésére bocsáttatott mint a szíve, a keze és a lába, teljesen kizárja életéből, az igazságot más szájában keresi, nem látván, hogy mindenkinek egyéni kötelessége azt megtalálni, saját életében felfedezni.

Jelszavaid HIT és REMÉNY (a terminátor páros). Olyan egyszerű és nagyszerű ez az élet. Minden történésnek, jelenségnek megvan az oka. Minden ami van, nélkülözhetetlen eleme az EGYnek, az EGÉSZnek. De te ezt nem akarod látni, helyette inkább a hitet választod! Hatalmas felelőtlenségre utal az ember azon igyekezete, hogy átugorva a hozzá közeli dolgok, élethelyzetek megértését, elröpíti figyelmét a fellegekbe, és azzal foglalkozik, hogy mit üzennek a szentek az angyalok, netán a földönkívüliek. Nincs ahogy megértened azt, ami tőled tíz lépésre áll, ha úgy döntesz, hogy átugrod az első kilenc lépést. A korlátaidon túli megértéséhez tekintetedet fontos visszahoznod a mostba, a jelenbe, a korlátaidon belüli térbe, mert ameddig nem tiszta, hogy ott mi történik, addig csat találgathatsz, hogy mi lehet odakinn.

Összefoglalva: a ragaszkodásból fakadó birtoklás felszámolása vezethet a félelem, és a harc elveszítéséhez. A félelem és a küszködés hiánya vezethet a szabadsághoz, a szabadság meg a lassúsághoz, hasznos figyelem visszaszerzéséhez. A figyelem által kapod rajta magad a hazugságokon, érheted el a teljes őszinteséget, ami a tisztánlátásnak, a tiszta tapasztalásnak, a lét megértésének a legfontosabb eszköze. Ha őszinte vagy FŐKÉPP ÖNMAGADDAL SZEMBEN, szinte elkerülhetetlen, hogy megértsd a világod. Ha a világ megmutatja számodra valódi arcát, eléred földi léted célját. Utána nyugodtan továbbállhatsz, részed lehet, egy szép, örömteli fizikai elmúlásban, mert földi léted beteljesedett. Ekképp a halálod pillanata lehet életed legboldogabb pillanata, ami nem más mint az örömteli célba érkezés.

Ezek után értheted már: Azért születtél, hogy megtanulj meghalni. Évtizedek állnak a rendelkezésedre, és mégis elbaltázod: szerencsétlenül, ragaszkodva, sírva, félve távozol, mert legbelül érzed, hogy a lehetőséget felelőtlenül visszautasítottad, és mindent, amire a figyelmedet, életenergiádat fordítottad, egyetlen pillanat alatt elveszik, üres kézzel mész tovább. A legnagyobb tragédia az lehet, ha az utolsó pillanatban azt kérded, hogy mi értelme volt az egésznek…Kívánom neked, hogy te ne így végezd, hogy te tudd a kérdésre a választ, amikor elérkezik az utolsó pillanat, hogy örömmel teli szívvel add vissza az eszközt, a járművet, mely elvitt téged a CÉLBA.

Légy “törvénytelen”, légy szabad!
Merj tévedni, de lásd magad!
Mit ér a szép, ha nem látod magad?
Szeretni is csak szabadon szabad!

“egy Szabad Gondolat”

Reklámok
Categories: Hangos, Minden | Címkék: , , | 15 hozzászólás

Az élet rabságában

two pennies for happiness_01

Egészségmániások lettünk, élni akarunk, nagyon sokat! Mindent megteszünk testi egészségünkért miközben, lelkünk odabenn elrohad. A csapon is az folyik, hogy az élet mindennél fontosabb. És mi elhisszük, és élni akarunk. Az élet rabjaivá válunk. Az életünk már lassan csak arról szól, hogy élni akarunk. Azt, hogy miért, soha meg nem kérdezzük. Miért akarunk élni kedves barátom? Miért akarunk élni, miért ragaszkodunk kézzel-lábbal az élethez? Miért akarunk mindent feláldozni azért, hogy élhessünk? Tömnek mint a libákat, és mi egyebet nem teszünk csak nyelünk, és elhisszük, hogy bűn gondolkodni. Az vajon nem bűn, hogy a lét megajándékozott minket a gondolkodás eszközével, az értelemmel? Vajon ő is vétkezett?

Én most azt mondom neked, hogy nem élni jöttünk ide. Mi az, amire leghamarabb gondolsz? Azt hiszem, sejtem. De mielőtt tovább gondolod, hadd folytassam, amit elkezdtem, hadd fejezzem be a gondolatot, hogy megértsd, hogy kerültél az élet rabságába.

Nem élni jöttünk a földre hanem azért, hogy célba érjünk. Ez az egyedüli oka létezésünknek. Tehát nem tragédia az, hogy a harminc éves fiatalember valamilyen betegségben, esetleg egy balesetben életét veszti. Vannak, akik húsz év alatt többet élnek mint mások nyolcvan alatt. Van aki húsz év alatt eléri a célt, másnak meg kilencven év sem elegendő. De miért? Egyszerűen azért, mert elhitte, hogy azért született, hogy éljen addig, amíg megunja. Ezt nevezzük sikernek. 😦 Ő elhitte, hogy a testi lét a legfontosabb kincs, amit minden eszközzel őrizni kell. De azt nem vette észre, hogy ezzel a hittel rabságba kergette önmagát, hogy láncot vert a lelkére, mert megtanult kellőképpen félni, hogy nehogy elveszítse a legfontosabb dolgot, az életet, a testi létet. Ez az ember mindig mindent megvesz, amit kínálnak neki, hogy megőrizze testi egészségét. Ezt az embert bármikor megzsarolhatják, bármikor megfenyegethetik, bármikor más belátásra tudják bírni. Miért? Azért, mert elhitte, hogy a legnagyobb érték a testi lét.

Én ha azt szeretném, hogy engedelmeskedj nekem, hogy engem kövess, és az én kastélyomat építsd, megtanítanám neked, beültetném a fejedbe, hogy mik a legfontosabb értékeid, majd azt is elhitetném veled, hogy azokért küzdened, harcolnod kell, hogy azokért mindent fel kell adnod. Ezek után te gondolkodás nélkül robotolsz, építed a kastélyomat, még akkor is, amikor már erőt vesz rajtad a fáradtság, a fájdalom. Kimerülésig dolgozol nekem, mígnem összeesel. Ha összeestél, rád lépek, és eltaposlak mint egy szivarcsikket. A környezetednek meg azt az illúzióképet adagolom, hogy milyen szép hosszú életed volt, arra ösztönözve őket, hogy ők is arra törekedjenek, amit te elértél, amit te „megvalósítottál”: hosszú életre. Isten hívő vagy. Azt állítod, hogy hited van. Még meddig hazudsz magadnak? Mikor hagyod abba önmagad félrevezetését? Mikorra tervezed az ébredést?

Kedves barátom! Nem élni jöttél ide, hanem azért, hogy célba érj. Célbaérésed legfontosabb eszköze, a lelki szabadságod. Ha az nincs, élhetsz ezer évet is mindhiába. Minél tovább tart az életed, melyet az élethez való ragaszkodásod vezényel, annál inkább eltávolodsz a lényegtől, annak megértésétől, hogy mire születtél. Fontos megértened, hogy minél inkább akarsz élni, minél inkább rabja vagy az életednek, annál kisebb az esélyed, hogy megértsd a legfontosabbat, azt, hogy mit jelent élni.

“egy Szabad Gondolat”

Szeretnéd, hogy más is elolvassa?

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , | 2 hozzászólás

Miért kell szenvednünk?

CSC_1449

A szabad-gondolat levelezőlistára nemrégiben a következő kérdés érkezett:

“Az ember társadalmi lény… Meg kell feleljen a környezete elvárásainak. Természetesen vannak néhányan nonkonformisták akik lázadnak és azt hirdetik, hogy el kell vetni a szabályokat, elvárásokat. De akkor mi van blue, az általad hangoztatott SZERETETTEL?. Az is csak a társadalom által előírt norma!”

Válasz:

Mindvégig azt hangoztattam, hogy a megértéseknek és a felismeréseknek helyettesíteniük kell a szabályokat, törvényeket, a vakul elfogadott normákat.

Nem rég írtam, hogy nem kell szeretni: https://szabadgondolat.wordpress.com/2011/10/02/nem-kell-szeretni-a-szeretet-trvnynek-illzija/

Ez segíthet megérteni az előző kijelentést is. Minél több szabályunk és törvényünk van, annál több rés marad, amit be kell tömni, és ezért még több szabály és törvény születik. Minél több szabályt, törvényt és sablont fogad el axiómaként, kérdőjelek nélkül az ember, annál kevesebb ideje marad a megértésre. Minden társadalmi probléma abból származik, hogy az ember megtagadta a megértést és helyette naivan elfogadta az automatizálást (a programozást). Elhitte, hogy nyugodtan hátradőlhet, mert bizonyos egyének majd gondoskodnak az olyan problémák megoldásáról is, melyek csakis és kizárólag az ő személyét illetik. Minden ami van a világban természetes és logikus következménye annak, hogy az ember elfogadta a hangzatos tündérmeséket és szónoklatokat ahelyett, hogy az értelmét használta volna létezése rejtélyeinek megértésére.

Többször utaltam arra is, hogy annyira kell szenvednünk, amennyire vastag a fekete függöny az elménk előtt. Minden szenvedés, és fájdalom megszüntethető a hazugság leleplezésével és felszámolásával. Ha az ember szenved, nyugodtan gondolhat arra, hogy ragaszkodásának, telhetetlenségének, kapzsiságának köszönhetően annyi hazugságot felhalmozott, hogy az már fáj. Azokra a hazugságokra gondolok főképp, melyekkel önmagunkat tápláljuk, melyekre az úgynevezett egónak szüksége van, hogy legyen ő is valaki. A lét nem támogatja a hazugságot, nem segít az embernek abban, hogy valótlan dolgokkal táplálja a hamis ént. Ezért kell szenvednünk. Az ember az élet kegyelméből szenved. A szenvedés által esély adatik neki, hogy kinyissa a szemeit, hogy úgy lássa a dolgokat, ahogy azok valójában vannak.

Amennyiben te még nem kaptad rajta magad a hazugságon, neked is eljön majd a nap, amikor kezdetét veszi a szenvedés, mely napról napra fokozódni fog annak függvényében, hogy mennyire ellenkezel ahelyett, hogy alázattal elfogadd azt, ami van és megértésért "imádkozz" a léthez. (Ne miatyánkozz, hanem imádkozz!) Minden ember életében eljön az idő amikor egyik pofon a másikat követi (általában a nagyobbik a kisebbiket) mindaddig, amíg a hamis énkép össze nem törik, és az igaz én tudat meg nem születik. 

Nagyon sok gondolatot leírtam már a blogon, amelyek segíthetnek az olvasónak, hogy megtapasztalja az igaz szabadságot, a boldogságot, mely napról napra fokozódik. Ezek a gondolatok nem az enyémek. Én csak az eszközük voltam, hogy a felszínre kerülhessenek, hogy segítséget nyújtsanak az olyanok számára, akikben már megvan a kellő alázat és nyitottság, ami nélkül  lehetetlen használni őket.

Aki betekintést szeretne nyerni a szabad-gondolat listán folytatott levelezésekbe, elmélkedésekbe, kérem, jelezze szándékát a szabadgondolatunk kukac gmail pont com e-mail címen.

Categories: Elmélkedések | Címkék: , , , , , , , , , | 6 hozzászólás

A költő értelmetlen élete

 

DSC_8272 Azt mondjuk, hogy tiszteljük nagyjainkat. Tiszteljük a költőinket, az úttörőinket. De mit jelent ez? Mit jelent tisztelni a költőt? Megtanulni a verset, és azt szépen elszavalni egy rendezvényen? Az ők idejükben a nagyjaink vállalták a keresztet, melyet a társadalom ajándékozott nekik, mely nem értette meg, pontosabban nem is akarta megérteni újszerű gondolkodásmódjukat. Legtöbb gondolata csak akkor nyert értéket a társadalom szemében, miután száműzetésük végén visszaadtak lelkeiket teremtőjüknek. Sokat adtak a társadalomnak cserében a kitaszítottságért, a kiközösítésért, a száműzetésért. Nem kaptak havi juttatásokat a rendszertől, éltek, ahogy tudtak. Haláluk után a társadalom mégis hasznot húzott nyomorúságos létükből. Könyveit kinyomtatta, kereskedelembe helyezte.

Mit jelent tisztelni? Mit jelent tisztelni azt, akire felnézünk? Mit jelent tisztelni az úttörőt. Ha valaki azt mondja, hogy szereti és tiszteli Jézust, leghamarabb arra gondolok, hogy Isten nevét hiába ne vedd. Nem én találtam ki, de tetszik. Miért ne vedd Isten nevét hiába? Hát azért, hogy hazugságaiddal ne becstelenítsd meg. Azt mondja a parancsolat, hogy fölöslegesen ne használd, mert elkopik. És ez így is van. Elkopott már így is nagyon. Elkoptattuk. A költőt nem lehet tisztelni azzal, hogy dicshimnuszokat zengek róla, és odafűzöm melléje, hogy nagyon-nagyon szeretem és tisztelem őt.

Egyetlen valós módja van a tisztelet kifejezésnek, ami nem más mint a cselekvés. Ha a költő vagy bármelyik másik úttörő megihletett, számodra tetsző gondolatokat, elméleteket adott, mielőtt elvesznél a szavak rengetegében, és azt hazudnád magadnak és másnak, hogy szereted és tiszteled őt, CSELEKEDJ! Tedd azt, amit helyesnek gondolsz, légy hű a gondolataidhoz, ültesd gyakorlatba tetszésed tárgyát. Többször mondtam már, hogy az embernek a hazugság létezése óta két élete van. Egyik élet, amit mindenki lát, amit a világ megtapasztalhat. Ez a felszín, a színjátékok élete. A másik élet meg a gondolatok, az érzések élete. Ami belül zajlik, aminek nagyon sokszor semmi köze nincs ahhoz, amit a felszínen közvetítek a külvilágnak. Még-hogy nem vagyunk hazugok ….Hát persze, hogy nem vagyunk hazugok. Azért nem vagyunk hazugok, mert muszáj azt hazudjuk magunknak, hogy őszinték vagyunk. Ha minden körülmények között azt teszed, és úgy nyilvánulsz meg a felszínen, mint ahogy azt a belső gondolataid, megérzéseid diktálják, kompromisszumok, színlelések, udvariasság, meg felszínes cselekedetek nélkül, kijelentheted magadról, hogy őszinte életed van. De nem, nem megy ez nekünk. Ez nem elfogadott. Ma szabály a hazugság. Egyetértesz a költővel gondolatok szintjén, érzed gondolatainak igazságát. És mit teszel a felszínen? Becsapod a környezeted, mást mutatsz mint ami van.

A szenvedések, a csalódás, a fájdalom természetes következményei életed kettősségélnek. Nincs ahogy állandóan boldogságot érezz szívedben, nincs ahogy begyógyítsd sebeidet, nincs ahogy igaz szeretetet és örömet sugározz magadból, amíg két életed van. A két életet egyesítened kell. A költőidet tiszteld szavak nélkül, cselekedeteiddel, hogy megváltozzon a világod, hogy megváltoztasd a világot. Kedves olvasó, ez a mostani pillanat kitűnő alkalom rá, hogy elkezd. Nem lesz rövid a folyamat, de legalább elkezded, elindulsz az igaz élet útján. Egyesítsd a két életet, míg van amit. Légy hálás az életnek, hogy lehetőséged adódik rá, hogy nekifoghatsz most. Nem számít mennyi telt el mostanig, és mennyi van hátra még. Csak az számít, hogy döntést hoztál. Mostantól vállalod a felelősséget, és megmutatod léted igaz arcát.

Szeretettel,

„egy Szabad Gondolat”

Categories: India, Minden | Címkék: , , , , , , , | Hozzászólás

Élet és Halál között 2

DSC_2929 Nehéz volt elválni a családtól. Látszólag minden jel arra utalt, hogy megszületett bennük a döntés. De sajnos tudatában vagyok annak, hogy a döntés önmagában a legtöbb esetben semmit nem jelent. Sok minden szépet és jót gondolunk, sok jó ötletünk lehet, de a kivitelezésbe sokszor nem merünk belevágni. Őszintén remélem, hogy ez a család merte vagy meri követni azt az utat, amivel egyetértettek. Kapil kikísért a buszmegállóba. Többször megölelt. Nem akart elengedni. Sokszor ígérte, hogy ha majd visszamegyek egy teljesen más Kapilt fogok látni. Megkértem kedvesen, hogy ha lehet soha ne ígérjen semmit, se nekem se másnak. Cselekedjen helyette. Sok ember rabja az ígéreteinek. Nincs szükségem arra, hogy szépet ígérjen, mert nekem semmilyen elvárásom nincs vele szemben. Megmondtam, hogy én szeretem őt, mint embertársamat, de tiszteletben tartom a döntését, bármi is legyen az: ha élni szeretne, akkor azt, ha megöli magát, azt.

Legutóbb amikor Katmanduban voltam, amikor kerestem a professzor által bérelt szállodát, találkoztam egy nagy darab orosszal. Amikor először megpillantottam őt az éjszakában olyan benyomást keltett, hogy csodálkoztam, hogy nem volt stukker a derekán. Ő szólt hozzám. Azt kérdezte, hogy mit keresek, tud-e segíteni. Gondoltam magamban, ha azzal akarsz segíteni, hogy fejbe lősz, majd utána kibelezel mint nagyanyám a csirkét, akkor kösz nem. Na de válaszoltam neki hangosan is. Azt mondtam, hogy A Thamil Corner nevű hotelt keresem. Meglepődtem, hogy milyen készségesen állt a rendelkezésemre, hogy segítsen. Már szinte egy órája kerestem a szállodát, amikor vele találkoztam. Mint később kiderült, egy néhányszor el is mentem előtte, de nem vettem észre. Előkapta Michael a telefonját felhívta a barátját, aki perceken belül ott termett, és elvitt engem a hotelemhez. Michael azt mondta, hogy Oroszországból jött, de származásilag moldovai (Románia). Talán valamelyik nagyapja élt Moldvában. Megköszöntem neki a segítséget, és elindultam a barátjával a szálloda irányába. De még mielőtt szétváltunk volna meghagyogatta nekem, hogy majd ha kedvem tartja látogassam meg, mert még sok ideig lesz Katmanduban. Megadta a hotelje nevét, amit nehéz volt elfelejteni: Hotel PUSKAR. Azt mondja keressem az oroszt a hotel Puskarban. Úton a szálloda fele eltűnődtem, hogy azonkívül, hogy segített ő nekem volt-e valami más jelentősége is a találkozásunknak. Na de úgy tűnt, hogy nem, mert én elhagytam Katmandut, hogy majd a bőröndömet is elhagyhassam, és a dzsungeles meg vadvizes kalandokban lehessen részem. Ezerszer megtapasztaltam és megláttam, hogy semmi nem történik ok nélkül, és valahogy azt éreztem, hogy ez a találkozás túl hirtelen zárult. 

A vipassana után, amikor visszamentem Katmanduba, és Kapil barátoméktól járogattam be a központba vízumot intézni, egyik alkalommal egy internetezőt kerestem, hogy megnézzem leveleimet és frissítsek az oldalon egyet. Miközben az út menti boltokat fürkészték szemeim, egyszer egy nagybetűs feliratra lettem figyelmes, mely úgy szólt, hogy HOTEL PUSKAR. Tyűű a mindenét. Meglepődtem egy kicsit, hogy ez csak úgy a képembe mászott. Egyből eszembe jutott Michael, az orosz segítőm, és a kérése, mi szerint ha időm engedi és arra járok, keressem meg egyet. Lassítottam, visszakapcsoltam egyesbe, és internet keresgélés helyett bekanyarodtam a HOTEL PUSKAR udvarára. Alig mondtam ki, hogy az oroszt keresem, máris mondták, melyik a szobája. Hatalmas termete, és igazi orosz külleme miatt, könnyű őt megkülönböztetni a többi turistától. Felmentem a második emeltre, kopogtam szobája ajtaján, és kisvártatva jött is a válasz. Benyitottam. Michael volt bent egy nepáli barátjával. Épp valami boldogság füstöt szívtak. Gondoltam magamban, megint jó helyre keveredtem. Legutóbb Milánnal sétáltunk a kis falúját körülvevő dzsungelben. Valami fiatalokkal találkoztunk, akik szintén füsttel kínáltak. Nagyon jó volt a hangulatuk. Egyik odakiált, hogy szia testvér! Én vagyok Bob Marley! Mondom neki, szia Bob Marley :)))). Oszt este láttam egy rendőrkocsit, hátul az ismerősök a dzsungelből. Egyik kikiált, hogy emlékszel rám testvér? Én vagyok Bob Marley. Gondoltam magamban, jobban jártál volna ha Michael Jackson vagy, mert akkor nem lennél most a rendőrkocsiban. Egyébként arrafelé nem nagy kihágás a marihuána használata. Nem legális, de nagyon nem is büntetik.

Na a lényeg, hogy megint Bob Marleykkal hozott össze a sors az az orosz Michael és a barátja személyében. Mondtam neki, hogy mivel véletlenül megláttam a Puskar feliratot, gondoltam bekösöznök. Örültek nekem. Nagyon kedvese fogadtak. Minőségi füsttel kínáltak, amiből szippantottam én is vagy kettőt, hogy ne mondják azt, hogy különcködök. Mondtam nekik, hogy én nem élek vele, annál is inkább, hogy meggyengültem vala az elmúlt időkben, és testem súlyának is jó százaléka oda lett, a mérgezés után. Egyébkét is meg voltam győződve, hogy amit passzívan magamhoz veszek, nekem épp elegendő lesz ahhoz, hogy engem sem kerüljön el a hatása. DSC_3058_01

Szóval így kezdődött vala a történet. Valamiért Michael már első perctől úgy beszélt velem, mintha együtt nőttünk volna fel. Nem kellett faggassam, hogy elmondja élettörténetét, hogy mi hozta, és mi tartja őt Katmanduban. Szépen elmesélte, hogy otthon volt eg gyönyörű felesége. Két kicsi gyermeke. Ő eredetileg valami orvos volt, de a „biznisz” nagyon jó szaladt, ezért leginkább arra koncentrált, mintsem a hivatására. Legutóbb újabb befektetésbe kezdett. Egy nagy erőrészt vásárolt meg. Az volt az egyetlen baj ebben a legutóbbi vásárban, hogy ebben az erdőben voltak már farkasok, még mielőtt ő odaérkezett volna. Természetesen a farkasok nem nézték jó szemmel a vendégfarkast, aki rögtön birtokolni akar egy részt a területükből. Ezért úgy gondolták, hogy tenniük kell valamit, hogy területeiket megvédjék a jövevény bakkal szemben. El is rejtettek egy jó adag hasist vagy marihuánát az autójában. Egész pontosan nem is az ő autójában, hanem a felesége autójában, ami bizonyos országokban legfeljebb arra hatalmazza fel a rendőrt, hogy felszólítson, hogy porszívózd ki az autód mert tele van kosszal. A volt Szovjetunióban meg teljesen más törvények vannak erre is. Éppen fel nem akasztanak érte, de adnak annyi évet a rács mögött, hogy amire kikerülsz onnét, az öregségtől farkad már csak kézállásban „áll fel”. Michael is elég közel állt élete legnagyobb lehetőségéhez. Mivel nagyon pénzes ember volt, jó ügyvédeket fogadott, és szabad lábon védekezhetett. Na de a hatóságok szépen sorjába lefoglalták mindenét, bankszámlái használatát is betiltották. Így maradt az én orosz barátom koldus a nagy vagyona mellett. Olyan szaporán kezdte kapni az utóbbi időben a sakkot, hogy jobbnak látta eljönni Oroszországból még mielőtt a matt is megérkezne. A felesége mindig nagyon szerette őt (legalábbis ezt mondta). Mindent megkapott férjétől, amit csak egy igényes nő el tudott képzelni. Na de a sok cirkusz után mégis csak úgy döntött, hogy kiszáll a buliból, és becsukja szíve kapuit is, hogy ne ostorozza őt is a sors a férje „hibája” miatt. Törvényesen elhagyta luxus világának megteremtőjét és eddigi támogatóját, Michaelt. Michael meg egy adott ponton azt sem tudta, melyik irányba fordítsa fejét, hogy ne jöjjön több pofon. Végül Nepál irányába fordította, és lelécelt mint kölyök a hittanról, miközben otthon az ügye még mindig folyamatban van. Úgy érezte, olyan irányba alakul a védekezés, hogy ha nem ügyel, abból már csak felebezés lesz.

Ez röviden dióhéjban az orosz barátom otthoni története. Találkozásunkkor a kép meg a következő volt.

Kellj fel Whiskey, feküdj le Whiskey, megszomjaztam whiskey. Azt még füsttel is dúsította, de ez utóbbi nem sok hatással volt rá méretei miatt. Egymás után gyújtogatta boldogító füst nyersanyagát. De sokat nem segített. Miután megismerkedtem a teljes történettel, csak arra tudtam gondolni, hogy Isten hozott blue az új kalandba! Úgy igazából egy szót sem akartam volna szólni, okoskodni végképp nem szerettem volna. De az történt, hogy teljesen spontánul jöttek a gondolatok, melyekről éreztem, hogy meg kell osztanom az egykori „útmutatómmal”. Egy nepáli srác odaköltözött hozzá. Ő volt az ő egyedüli lelki támogatója. A felesége valahányszor eszébe jutott, annyiszor fergeteges dühöt érzett magában, és többször el is sírta és siratta magát. Az új jó barátok füstnek való beszállítói lettek. És Michael szemmel láthatóan hitte, hogy ők az igazi jó emberek akikre számítani lehet, kik percre pontosan hozzák az öröm forrását számára. Mivel, minden vagyonát lefoglalták a hatóságok, pénz nélkül maradt. Semmiét nem tudta eladni, vagy értékesíteni. Édesanyja vékony nyugdíjából támogatja fiát, melynek az igényei a hatcsillagos élethez szokták hozzá az idők folyamán. Édesanyja is össze van törve. Ő meg a tudattól még jobban. Láttam, hogy abban a helyzetben nincs semmi értelme mondani bármit is. Csak annyit mondtam neki, hogy miközben ő elmesélte a történetet, jöttek olyan gondolatok, melyeknek ő talán hasznát veheti, ha megvan hozzá benne is a jó indulat. Azt mondta, hogy beszéljek, mert kíváncsi rájuk. Mondtam, hogy most nem mondok semmit. Az állapota miatt. Mondtam neki, hogy egy részeg belőtt érzelmileg meggyötört emberhez józan szavakat intézni körülbelül annyit ér mint a halott f…án a vizes zsebkendő. Akkora volt hozzám képest, hogy egyetlen legyintéssel a falra kenhetett volna, amiért ilyen közvetlen módon vélekedek a jelenlegi állapotáról. Megkérte a nepáli barátját, hogy menjen haza, és engem meg arra, hogy aludjak ott, hogy majd reggel tiszta fejjel beszélhessünk. Én felhívtam Kapil barátomékat, ész szóltam, hogy nem megyek haza, csak másnap. Aznap este már semmi különös nem történt azonkívül, hogy elvitt egy nepáli étterembe, hogy éhségünket, valamint szomjunkat eloltsuk.DSC_2977

Reggel tiszta fejjel ébredtünk. Még mielőtt a whiskeys üvegig ért volna, mondtam neki, hogy szívesen odaadom neki, és még hozok is egy üveggel, de akkor én mentem. Szemmel láthatóan egy néhány órás kihagyás is gondot okozott a folyton követelőző szervezetének. Felmentünk a szálloda tetejére. Derűs reggelünk volt. Beültünk az ernyő alá és belekezdtem az azelőtt este született gondolatok megmutatásába. Az elején nem tudta megállni, hogy megvédje az ártatlan ÉNT. Oszt mondtam neki, hogy na rajta Michael, mond el, amit szeretnél, beszélj amíg kifogy a szusz, majd szóljál, ha folytathatom. Szegény góliátot még józanul is megsirattam, de nem tehetettem mást, mert nem hiszek a szép szavakban, nem hiszek a mázban.

Michael két legnagyobb bánata a saját helyzetén kívül az volt, hogy a felesége magára hagyta, amiért ő förtelmes haragot és fájdalmat érzett, a másik meg az édesanyjának okozott fájdalom, és a tudat, hogy sokat árt neki azzal, ami most vele történik. Elég intenzív beszélgetés volt, mivelhogy ahhoz, hogy megértse a javasolt megoldást, azt is el kellett mondanom neki, hogy az mire épül. Nekiláttam és józan fejébe visszamondtam az életét. Ide most nem részletezem nagyon, mert túl hosszú lenne. Röviden és tömören csak azt mondom el neked, hogy arra törekedtem, hogy lássa ő is, hogy minden ami történt érte történt. Hogy minden ami történt ellene történt. (Összezavartalak? :)) Elmondtam, hogy melyik az a válasz út amelyhez elérkezett, és amelyhez el kell érkeznie minden embernek mielőtt maga mögött hagyná a földi létet. Próbáltam megértetni vele, hogy a történtek lehetnek érte és ellene. És ez teljes mértékben tőle függ. Nem tőlem, nem a volt feleségétől, nem az édesanyjától. Az ami történt az orosz barátommal az a legkevesebb, ami vele történhetett. Egy olyan emberrel aki olyan életet élt mint ő, nem elég a madárcsicsergés, hogy felébredjen. Ennek a gondolatnak, már többször hangot és írott sorokat adtam. Van akinek szüksége van a háborúra, annak zajára, és borzalmaira, hogy felébredjen. Van akinek, az sem elég. Van akinek elég egy gyenge nyári szellő is, és máris lát. Na de Michael sajnos nem tartozott az utóbbi kategóriába. Annyira elveszett már a fényűzésben, meg a luxuséletben, hogy semmi másra nem tudott már figyelni, csak annak fokozására. És itt jön be a történetbe a felesége, aki tulajdonképpen azzal, hogy elhagyta, magára hagyta, segített neki, alkalmat adott neki, hogy Michael megtalálja az igazi Michaelt. Ha egy miniszter haver hirtelen közbelépik, és kiszedi őt a pácból, akkor minden incidens fölöslegesen történt vele. De mivel az élet olyan kegyes volt hozzá, hogy ahelyett, hogy olyan szituációba kerüljön, amelyben egy golyó kiloccsantja a fejéből az összes gondot, ő egy olyan szituációba került, ahol dönthet sorsáról, választhatja az életet, választhatja a halált. Azok, akik teljesen reménytelenek, azoknak nem adatik olyan esély mint Michaelnak. Mondtam neki, ha nem tudja abbahagyni a felesége gyűlölését, és nem tudja a felesége döntésében is a saját maga (Michael) megváltását látni, akkor a döntést meghozta: a halált választotta, ami nem is fog sokáig késlekedni, mostantól. Próbáltam megértetni vele, hogy nem megijeszteni akarom, nem azt szeretném, hogy féljen, hanem csak annyit szeretnék, ha a helyzetét tisztán látná, hogy elindulhasson a megoldások, az újjászületése útján. Én valósággal örültem annak az embernek és a helyzetének, mert láttam, hogy egy hatalmas esélyt (talán utolsó) kapott, hogy megértse mi keresnivalója itt a földön.

A másik nagy fájdalma az édesanyja. Nem tudta mit tehetne érte, hogy az meggyógyuljon. Aki olvasta eddig is ezt az oldalt, az már tudja is a választ. Mondtam, hogy csak egyetlen módja van annak, hogy segítsen az édesanyján, éspedig az, hogy segítsen saját magán, és ha képes lesz rá, vele együtt az édesanyja is újjá fog születni. Mondtam, hogy egy percig se higgye azt, hogy ha felhívja telefonon, és azt mondja neki, hogy ne aggódjon, mert minden rendbe jön, azzal segít, mert azzal csak hazudik saját magának, és az édesanyjának, és csak késlelteti az igazi megoldást. Sokat beszéltünk. Sok olyan dolgot elmeséltem neki, amelyekről már itt is írtam. A több órás beszélgetésnek a teljes szövegét nincs értelme ide leírjam. Az, aki már régebb óta olvassa ezeket a gondolatokat, és szívesen teszi azt, látja már tisztán, hogy miről is szólt az orosz helyzete, és miről szólt a beszélgetés, melyet ketten folytattunk. Kicsit én is fáradtnak éreztem magam, Michaelnek is sok volt és egyben SOKK is volt. De nagyon hálás volt, hogy volt alkalmunk tiszta fejekkel leülni, és egy másabb megvilágításból szemlélni bal sorsát. Abban egyeztünk, hogy még mielőtt elmennék Katmanduból, egy napot együtt töltünk, hogy kicsit még beszélhessünk mielőtt teljesen a sorsára bíznám. DSC_2697

Legközelebb egy nappal Katmandu elhagyása előtt mentem vissza hozzá. És több órát füst és pia mentesen töltöttünk. Volt ott sírás volt, hála, volt remény, volt félelem. Volt minden, ami emberi. Mondtam neki, hogy sajnos, nem tehetem meg, hogy ott maradjak vele. Nem vagyok az őrangyala, nem tudok figyelni rá. Ezért tudatosítania kell, hogy saját magát kell figyelnie állandóan, és lehetőleg objektíven, hogy tudjon cselekedni is, nemcsak reménykedni, és azzal áltatni magát, hogy majd csak jó lesz, jönni fog majd a megváltás mint derült égből a villámcsapás. Megmondtam neki tisztán, hogy látok esélyt én is arra, hogy megtalálja önmagát, boldoggá tegye az édesanyját a saját boldogsága kisugárzásával, de az az esély reálisan nézve nem túl kövér. Amíg Kapil barátomnak ott volt a családja, mely segítheti, hogy elmenjen az elvonókúrára, addig Michaelnek nincs senkije aki olyant mond neki, ami eltér attól amit ő mondana, vagy amit ő akar. Gyakorlatilag Michael mostanra már vagy halott, vagy pedig börtönben van. Ha nem Oroszországban, akkor Nepálban. És nem azért, mert nem értette meg, mit lenne jó cselekednie, hanem azért mert amit az ember magára vesz több éven át, azt nem tudja levetkőzni, egy két nap alatt, az által, hogy egy jót beszélgettünk. Ha a sors nem küldött valaki mást neki, miután eljöttem, neki mostanra már annyi. Vagy a szíve durrant szét a sok füsttől meg a whiskytől, vagy a nepáli hatóságok mutatták be őt a helyi törvényeknek. Egyébként az is érdekes volt ebben az emberben, hogy valahogy az új környezete is olyan volt mint ő. Hasist szívtak és whiskyt ittak még az egerek is a szomszédságában. Kb. ennyire jellemez minket az, amit látunk amikor körülnézünk magunk körül. Ezért nem jó az ítélkezés. Hisz önmagadat ítéled el, ha az fölött ítélkezel, amit látsz. Amit látsz, azt nem elítélni kell, hanem elfogadni és megérteni, hogy a kép megváltozhasson. A képre, amit látunk csak addig van szükség, amíg meg nem látjuk önmagunkat benne.

Kedves olvasó! Ez volt az orosz barátom, Michael története. Remélem, figyelt élete történetére, tudatosította, és valahol még mindig boldogan él, élvezve az új életét. Mi a te történeted? Mennyire figyelsz te rá? Mennyi benned a harag, mennyi benned a gyűlölet, a ragaszkodás, a harc? Mennyi benned a jelen pillanattal szembeni ellenkezés? Mennyire dolgozik ellened az, ami van, mennyire van segítségedre életed története abban, hogy megtaláld igaz önmagad?

Baráti szeretettel,

                  „egy Szabad Gondolat”

Categories: Minden, Nepál | Címkék: , , , , , , , , , , , , | Hozzászólás

Mi van odaát?

Amikor a film végére értem, csak arra tudtam gondolni, hogy ezt látnia kell mindenkinek. Érdekes módon a filmben boncolgatott téma kemény akadályokba ütközött és ütközik még a mai napig is a hatóságok, a kormányok részéről. Ez igazolja, hogy bizonyos érdekek folyamatosan harcot vívnak mindenkivel, akinek feltett szándéka, hogy az embereket objektíven informálja. Bizonyíték ez arra is, hogy van egy olyan íratlan törvény, hogy nem szabad mindent tudnunk. Sőt, jobb az, ha a hétköznapi ember nem szerez tudomást bizonyos dolgokról. De mégis ki dönti ezt el? Ki dönt úgy, hogy neked szabad tudnod erről meg arról, de viszont nem szabad tudnod emerről meg amarról, olyan dolgokról, melyek téged is éppen úgy érintenek mint, minden más földi halandót. Ki az, aki szelektál? Egy nagyon jó tudattágító ingernek mondanám ezt a filmet. Ajánlom mindenkinek, aki úgy érzi, hogy fontos megtudnia, miért van, honnét jött, és merre tart. Elképzelhető, hogy a filmben boncolgatott téma megadja a választ sok általad feltett léttel kapcsolatos kérdésre is, vagy legalább közelebb visz téged a válaszok megtalálásához. Jó filmezést kívánok! Amennyiben tetszett, kérlek vedd a fáradtságot, és oszd meg másokkal is, hogy mindenki hozzájuthasson olyan információkhoz is, melyeket eddig kemény lakatok őriztek, melyekhez joga lenne minden emberi lénynek.

A filmből:

“Ez nem valami féle szórakozás! És nem hiszem, hogy mindenki számára könnyen elérhetőnek kéne lennie. Ez megváltoztatja az életedet. Ez talán addig réz míg rá nem jössz, amíg érted, hogy rá kell ébredned a tényre, hogy nincs tudásod és hogy ez csak a tudás kezdete!”

“Több ezer év élménye 15 percben.”

Online Nézés (magyar felirattal)

Torrent letöltés:

http://thepiratebay.org/torrent/5996824

Felírat itt: Felirat

Categories: Filmek, Minden | Címkék: , , , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Élet és halál közt

DSC_2368 Tíz nap eltelt. Mosolygott szinte mindenki. A nemes csend fogadalmát feloldották. Szabad volt beszélhetni. Adtak végre finom kaját is. A beszédes olasz kolléga azt mondja, hogy ő már bolondult meg a csendtől. A mesterhez ment minden nap és kérdezett tőle olyan dolgokat, melyek őt nem is érdekelték, csak beszélhessen valakivel :). Megoszlottak a vélemények. A megérzésem beigazolódott. A legnagyobb vipassana rajongók úgy váltak azzá, hogy korábban az élet megleckéztette őket rendesen. Szerelemi vagy más csalódások veszítésekre volt szükség, hogy átadják magukat a megváltó vipassanának. Egy nagyon lelkes lány megkérdezte fülig érő mosollyal, hogy na milyen volt. Tetszett-e a vipassana. Mondom, biztos vagy benne, hogy kíváncsi vagy az őszinte válaszomra? Azt mondja, igen. Eltelt húsz perc amíg a mikrobusszal visszaértünk Katmanduba. A lány meg szinte elsírta magát. Neki is csak azt mondtam, hogy nyugodtan nevezz engem gonosznak, meg olyannak, aki nem érti a Vipassana lényegét, de ha megbotolsz, és az a nagy világosság az istennek sem akar jönni, akkor majd jussanak eszedbe ezek a gonosz szavak, melyek ezeket a kényelmetlen pillanatokat okozták az életedben.

Visszaértem a zaj kellős közepébe, Katmandu központjára. Tudtam, hogy fel kell hívjam egy új nepáli barátomat, akivel még a vipassana előtt találkoztam, és aki megígértette velem, hogy elmegyek hozzuk miután végeztem. Nagyon örvendett a hívásomnak. Azt mondta már félt, hogy többet nem fogunk találkozni, pedig életemben csak egyszer beszélgettem vele egy órácskát, a tíz nap csend előtti napon. Találkoztunk és mentünk egyenesen hozzuk. A családja már tudott rólam, és vártak. Egész pontosan a húga, a édesanyja, valamint a szolga lány voltak otthon. Az apuka, a családfenntartó, akinek egy szállítási cégje van, ritkán látja a családot. Jól mehet a vállalkozása ugyanis van egy házuk egy másik városban, és egy meglehetősen módos lakrészt bérelnek Katmanduban, hogy a gyerekek jó iskolába járhassanak. Kapilnak angol tanár végzettsége van. Az angol tudása alapján lehetne egy nagyon jó angol tanár. Akcentusa alapján azt mondanám, hogy amerikai. Meglehetősen gyorsan beszél. Most kéne befejezze a mesterit, és elhelyezkedjen valahol. Húga, Kanchan már régebb elvégezte tanulmányait. Egy ideig Szingapúrban dolgozott. A szolgalányt, a Nepálban megszokott módon vásárolták a szüleitől, akik nagyon nem ragaszkodtak hozzá, már a pénzhiány miatt sem. A lányt annak ellenére, hogy pénzzel vették, úgy kezelték mint családtagot. Tizenhat éves szép nepáli lány. Az édesanyának segít a háztartásban. De nem dolgozik többet, mint pl az édesanya. Többször felajánlották neki, hogy iskoláztatják, ha meg szeretne tanulni írni meg olvasni. De neki az nem igazán kellett. Egyszer kétszer hazaszökött. De rájött, hogy az új család mégiscsak jobb környezet számára. Leginkább a házasságon jár neki az esze. Valószínűleg azt gondolja, hogy akkor majd jobb lesz neki, gyöngy élete lesz. Az édesanya, egy nagyon gyönyörű nepáli nő. Valósággal tündököl az arca. Finomka érdekli merről jövök, merre tartok. Nagyon szeretne beszélni velem, de nem nagyon tud angolul. Ezért néha megkéri a gyerekeit, hogy tolmácsoljanak közöttünk. Nagyon finom ételeket készített. Egyfolytában figyelt, hogy elégedett vagyok-e az étellel, kéne-e még valamiből. Addig nem fogott neki az étkezésnek, amíg én be nem fejeztem, és ő meg nem kérdezte, hogy milyen volt, még kérnék-e valamit. Hát igen, ilyen királynak lenni koldusként. Már szinte zavart, hogy ennyire kiszolgáltak, és figyelték, hogy mennyire vagyok elégedett a körülményekkel. Kb. egy hetet töltöttem náluk is melyet részben szerettem volna az írásra, meg a lap szerkesztésére fordítani. Nagyon jókat beszélgettünk a fiatalokkal. Ők is tervezték, hogy kipróbálják majd a vipassanát. Valamilyen szinten informáltam őket, de nem akartam lebeszélni egyiket sem, ha netán meg kell tapasztalniuk, hát tapasztalják meg. CSC_2678

Talán már az első este feltűnt, hogy a barátom kicsit olyan hiperaktív, meglehetősen gyors, temperamentumos. Az volt az érzésem, hogy magához akarja ragadni a világ összes tudását egyszerre, jó gyorsan. Az is feltűnt, hogy könnyen megsérthető a családja által, és néha gyerekes módon visszaszólt, és hirtelen lángra lobbantak indulatai. Valamiért engem Istenített. Én bármit mondhattam neki. Meg is szervezte közben, hogy az egyetemen, ahol korábban tanult, előadást tartsak. Meg újságírókkal is felvette a kapcsolatot, hogy megörökítse Katmandu az ott tartózkodásomat. Közben nekem még vízumot is kellett intézni. Egy indiait, és még egy nepálit, mert az indiai addig készült, hogy arra kényszerültem, hogy a nepálit 2 héttel hosszabbítsam (ez volt a minimum). Egy sikerült megszabadulnom megint 30 dollártól.

Egyik nap, amikor „hazamentem” kora délután, feltűnt, hogy barátomnak kicsit olyan rosszul állnak a szemei. Mintha aludna el közbe-közbe. Tudtam, hogy valami nem stimmel vele. Nem akartam tapintatatlan lenni, ezért nem faggattam, hogy mi a baj. Én sejtettem, hogy a fickó valami „gyorsítót” vagy valami „feledtetőt” használ. A személyem iránti rajongása is kicsit soknak tűnt. Mintha hozzám menekülne valami elől. Mutattam neki a gondolataimat, az angol cikkeket, amiket írtam, és beszélgettünk elég sokat. De valahogy úgy éreztem, hogy ahelyett, hogy csak egyszerűen tisztelne, istenít engem. Gyengébb pillanatokban ki is bújt a szög a zsákból. Meg tudtam, hogy úgy érzi, hogy ő nem elég jó. A családja azt szeretné, hogy befejezze a mesterit, levizsgázzon. Neki meg lelkiismeret furdalása volt, hogy őt harminc évesen még mindig el kell tartani. Érezte, hogy mindent megtenne, amit a családja kér tőle, mert a családja állandóan, mindenben támogatja. De ez az érzés néha összetűzésbe került benne azzal az érzéssel, hogy talán nem azt teszi amit szeretne. Így néha a család iránti tisztelet és szeretet átfordult önsajnálatba, hogy őt tulajdonképpen nem is szeretik eléggé. Bármit kért, megkapott a családtól, de néha ha valamit megtagadni készültek tőle, előtört a hisztéria, hogy nem szeretik őt eléggé, és ő nem dolgozik, így tőlük függ, és így tovább. Egyre biztosabb voltam benne, hogy barátomban súlyos lelki háborúk folynak. Nemsokára arra is beigazolódott, hogy használ bizonyos fajta drogokat is. Végül a kapu teljesen átszakadt, és engem elöntött a vízözön. Egyszerre tudtam mindent, egyszerre mindenki őszinte volt velem. Megtudtam, hogy meg is akarta ölni magát, de abban is megakadályozták. deadOrAlive

Röviden sablonszerűen a kép a következő:

  1. vagy egy apa, aki úgy érzi a családért él (fel kell áldoznia magát a családért)

  2. van egy segítőtársa, a felesége, aki szintén úgy gondolja, hogy élete egyetlen értelme a gyerekei, és azok „jövője” Ismerős mi?

  3. Van egy felnőtt gyerek, akinek még mindig megmondják mit kell csinálni, cserében az anyagi támogatásért, és neki kötelessége engedelmeskedni, mert ő egyelőre az ők kenyerüket eszi (netán ismerősebb így?)

  4. ebben a gyerekben is meg szeretne születni az egyedi megismételhetetlen emberi lény. És ez folyamatosan harcban áll azzal, amit elvárnak tőle. Az én barátom nem tud dönteni. Nem tudja, hogy melyik oldalon legyen jó. Közben rájöttem, hogy én voltam a hang mely a belső oldallal tartott, és arra biztatta azt, hogy bármennyire is tisztel engemet, neki a saját útját kötelessége megtalálni, és azon haladni a beteljesedés irányába.

Ekép én is részese lehettem a szunnyadó vulkán kitörésének. Így kezdődtek számomra a nehéz napok, amit nem bántam, hisz valamiért nekem is ott kellett lennem. Meg sem fordult a fejemben, hogy elszaladjak akkor, amikor kissé kényelmetlenné vált a helyzet. És nem azért nem szaladtam el, mert harcolni akartam, le akartam győzni a helyzetet. Hanem azért, mert láttam, hogy tudott ez a helyzet kialakulni, láttam, hogy a barátom meg fog halni, és láttam, hogy nem kell ő még meghaljon. De sajnos azt is láttam, hogy én ne azzal tudok segíteni barátomon, ha a fejét megtömöm azzal, hogy mit kell és mit nem kell csináljon. Tudtam, hogy szinte fölösleges is vele beszéljek, mert a feje annyira le van terhelve a drogok által, hogy amit mondok, azzal hiába ért egyet, mert rajta nem segít. Ezt elmondtam neki is, nem titkolóztam előtte. Mondom, hogy az amiről beszéltünk, hiába, hogy tetszik neki, nem tud működni, amíg a feje meg nem tisztul. Egyetértettünk abban, hogy a szerek hatásától előbb meg kell szabadulnia ahhoz, hogy elindulhasson saját élete útján. Ő is belátta, hogy nincs biztonságban, mert a családja nem követheti minden lépését, és a drogok győzni fognak előbb utóbb, így inkább elmegy elvonókúrára.

Igen ám, de ez volt az a pont, ahol kiderült, hogy ez az opció megfordult korábban is a fejükben, de mi lesz a család hírnevével. (Remélem nem ismerős a történet műfaja) A húgával külön beszélgettünk. Majd együtt a húgával és az édesanyjával. Sok órát töltöttünk el együtt az épület tetején beszélgetve. Nem voltam tolakodó. Nem kellett tolakodjak. Ekkora olyan volt a viszonyulásuk hozzám, hogy ők kértek meg, hogy mondjam el, mit javasolok. Próbáltam mindvégig kedvesen beszélgetni, de viszont tudtam, hogy ha másnap az utcán alszom sem hallgathatom el, hogy mit gondolok. Tudomásukra is hoztam, hogy ez ami a barátommal történt, az nem vele történt, pontosabban nemcsak vele, hanem mindenkivel. És az előidéző okok sem csak tőle származnak. Nem akarok most ide olyan dolgokat írni, melyeket már több ízben is kifejtettem. Mindenesetre próbáltam a tudomásukra hozni, hogy ha ők nem gyógyulnak meg, a gyerekük nincs ahogy meggyógyuljon. Határozottan a szemükbe mondtam, hogy a gyereknek már nem sok van hátra. És tragédiának kell történnie valamelyik oldalon, ha nem ismerik fel a helyzet súlyosságát. Megmondtam, hogy dönteniük kell, hogy a család hírnevét vagy a gyerekük életét választják. Hagyják a bús p….ba a felszín fényezését, mert a gyerekük megfog halni. Hihetetlen, hogy ennyire csapdába tudta őket csalni a társadalom. Hihetetlen, hogy ennyire gyengék voltak, hogy hagyták, hogy idáig fajuljon a helyzet.

Azt hiszem, hogy már írtam róla. Ha nem, hát most megteszem. Hogy ügyelni kell a „szeretettel”, figyelnünk kell arra, hogy mit értünk a szeretet alatt. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy minden embernek legfőbb kötelessége saját életének megfejtése és ápolása. Mindenki, aki azt elhanyagolja, automatikusan képtelenné válik, hogy másokat segítsen. Koldusnak nincs amiből segíteni. Amennyiben az ember megérti, és ápolja saját zöldségeskertjét, bármikor tud adni a termésből a szomszédnak is. Amennyiben azt elhanyagolja, szeretet címen csak bánatot, és bajt tud csak adni másoknak is. Egy nehezebb szakasza volt az utazásomnak, ahol éreztem, hogy semmi sem akar rendesen menni. Érdekes módon kiderült, hogy azokban az időkben édesanyám a szokásosnál is jobban aggódott miattam. Igen teljesen normális volt, hogy nekem nehézségeim adódtak. Meg mondtam utána neki is, ha nekem segíteni akar, és biztonságban akar tudni engem, akkor a legjobb dolog amit tehet az az, hogy nem aggódik, hanem odafigyel saját magára, saját boldogságára. Mert ha ő jól van, az a legtöbb amit a közötte és a közöttem levő kapcsolatért tenni tud, szinte biztos lehet benne, hogy én is jól vagyok.

Egy őrült gondolat, amivel nem várom, hogy egyetérts. Egyelőre csak olvasd el, és bízzunk abban, hogy nem kell te személyesen megtapasztald annak igazságát. Ha egy ember egy másik iránt érzett ragaszkodása miatt megfeledkezik önmagáról, jelek fognak jönni….kisebb akadályok, csalódások, majd jönnek az erősebbek. És ha akkor sem történik meg az ébredés, a tragédiának be KELL következnie, mert az élet nem támogathatja, hogy valaki megtagadja őt. Más szavakkal: a birtokló szeretet, a ragaszkodás MEGÖL. És ez így van rendjén. A tragédia által legalább az egyik fél esélyt kap a továbblépésre. Az aki jobban megtagadta önmagát, saját kapcsolatát önmaga és a lét között, annak menni kell. Még ha nem is kell, de menni fog, mert elakadt, és nem tudja átlépni az akadályt. Kérlek figyelj magadra, hogy erőst ne kelljen elakadj. És itt jön be megint amiről oly sokat írtam már: a HARC. Amikor az ember elakad, és ahelyett, hogy csendben elfogadja, és megértse helyzetét, harcolni kezd, több mint valószínű, hogy elkezd száguldani a földi élete végállomása felé.

A család látszólag elfogadta, hogy nincs más megoldás, ha azt szeretnék, hogy gyerekük életben maradjon, mint az, hogy elvigyék először elvonókúrára, majd közben és folyamatosan odafigyeljenek saját gyógyulásukra. Megígérték, hogy elviszik a barátomat egy rehabilitációs központba. Én mondtam, hogy nekem ne ígérjenek semmit, mert nincs szükségem rá. Inkább cselekedjenek önmagukért és a gyerekükért. És ezt tanácsolom mindenkinek: soha ne ígérj, ne ígértess meg másokkal semmit. Cselekedj ott ahol kell, akkor amikor a legaktuálisabb a dolog. Válaszd te is az életet. Csendesülj el néha és halld meg, hogy szíved ritmusa mit diktál.

Baráti szeretettel,

                 „egy Szabad Gondolat”

Ha értesítést szeretnél az újabb bejegyzésekről, kattints a lap aljában található feliratkozom gombra.

Categories: Minden, Nepál | Címkék: , , , , , , , , | 5 hozzászólás

Ellentmondásaink

naturally

Connemara nemzeti park, Írország

Hogy vannak-e ellentmondások a soraimban? Hát őszintén remélem, hogy igen. Minden este azzal a reménnyel fekszem le, hogy meghalok. Minden reggel azzal a reménnyel kelek fel, hogy más személyként keltem fel. Ezt látom a földön tartózkodásom, legnyomósabb okának. Minden nap meghal egy személy, és mindennap más születik helyette. És mindaddig hal meg, és születik újra, amíg el nem éri a legfelsőbb igazság szintjét, ahol már nem kell meghalnia, ahol már örök életű lehet. Ezt a szintet nevezem a könnyed, természetes és harmonikus beolvadás szintjének. Ez az EGYség teljes, korlátok nélküli megértésének, és megélésének a szintje. Ha jól megfigyeljük, rájöhetünk, hogy nincs olyan személy, aki életében nincsenek ellentmondások. Még a legmakacsabb, legönteltebb személy is fejlődik, néha meghal, néha újjászületik. Ha ez nem lenne így, nem lenne sok értelme a létezésének. Az a személy aki látszólag nem keveredik ellentmondásokba egy jó ideje, az elakadt egy szinten. A ragaszkodásai, az elvei, az eszméi, a hite rabul ejtette, és nem képes továbbmenni az úton. Óvakodj az ilyen személyek befolyásától, mert velük együtt te is elakadhatsz, és ezzel létezésed értelmét veszíti. Az életemben hatalmas ellentmondások vannak. Minél nagyobb utat teszek meg a mostani pillanattól a múltam irányába, annál nagyobb ellentmondásokra bukkanok. És szívemből örvendek neki, mert látom, hogy volt értelme az útnak.

Fogadd el az ellentmondásaidat, örüljél nekik, adj hálát, hogy ellentmondásos az életed. Örülj annak, hogy képes voltál meghalni, és újjászületni. És ne ragaszkodj a mostani igazadhoz sem, mert az is változik, az is elmúlik, az is meghal. Minden elmúlik, minden meghal, minden változik. Kövesd a változást, légy résen, ragadd magadhoz a boldogság legújabb eszközeit. Engedj el mindent, ami menni akar, szeretettel köszöntsd, és öleld át az újat. Légy az ellentmondásaid bátor vállalója, légy boldog!

Szeretettel,

                                                            egy Szabad Gondolat

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , , , | Hozzászólás

Lassú (ön)gyilkosság

Az igazság három  fázisa:

1. Kinevetés

2. Heves ellenállás

3. Elfogadás      (a filmből)

Az itt megnézhető dokumentumfilm, nagyon sokkoló képeket tartalmaz emberi valóságunkból. Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott! A sokkoló képeken túl a legelszomorítóbb maga a tény, hogy amit itt látsz, megtörténik nap mint nap szerte a világon a szép látványon, a kényelmen, a finom ízeken túl. Lelkiismeretedre hallgatva terjeszd, vagy dobd a kukába.

Categories: Filmek, Minden | Címkék: , , , , , , , , | Hozzászólás

Miért nem teljesül az akaratod?

a smile before work_01

Figyelj, mert most következik a háború, az ellenkezés, a harag, az ítélkezés, a kényelmetlen pillanatok, az idegesség, …stb..

Válasz: azért, mert a teremtő az emberekkel ellentétben nem képes hazudni. Mi hazugságba születtünk, abban nőttünk fel, azt szoktuk meg, azt terjesszük. Nekünk a hazugság a normális, a természetes, a megszokott. Ezért van az, hogy az igazat érzékeljük hamisnak. Az üt el a legjobban attól, amihez hozzászoktunk. Ez természetes. Az igazság annál jobban fáj, minél több hazugságot megettünk, és minél többet hazudtunk életünkben. De a teremtés maga nem képes erre. Ő nem képes hazudni. A teremtés az igaz. A lét maga az igaz, ami téged és engem befogadott, ami neked és nekem otthont adott. És mégis azt mondom, hogy nekem igazam van, fittyet hányva arra, hogy mi az az igaz, aminek a létezésemet köszönhetem.

Ha teljesülne az akaratod, az egy igazi tragédia lenne. A teremtő azt hazudná neked, hogy igazad van, az akarás és a harc a járható utak. De nem teszi ezt. Nem teheti ezt. Nem hazudhatja, hogy az Éned hiú vágyai, akarásai, és az akarás tárgyáért való harc a járható út. Nem! Ő nem teheti ezt. A teremtés nem helyezett téged erre a világra. A hazugságban csak a hazugok képesek megerősíteni! téged. Az igaz nem táplálhatja a hazugot. Nem ellenkezik, nem küzd ellene, de nem is bátorítja.

Most tudom, hogy jó volt, hogy nem teljesültek az akarataim, az akarásaim. Akkor még nem láttam! De ha teljesültek volna, akkor most meg lennék győződve arról, hogy „igazam volt”, hatalmas akadály jelentett volna lelki fejlődésemben a hamis én igazának a visszaigazolása. Most hála van a szívemben, hogy nem tudtam eleget tenni a csak magára figyelő ego akarásainak. Ez volt az eszköze a továbblépésnek a lét rejtélyei megismerésének. Örvendj, és adj hálát a létnek, hogy nem teljesül az akaratod! Ez csalódást okoz neked most. De ha megérted, mi az akarás maga, hála önti el a szíved, hogy valamiért nem teljesülhettek az akarataid.

Ha tetszett, kérlek ne tartsd magadnál. Engedd, segítsd, hogy terjedjen. Oszd meg barátaiddal. Ha értesítést szeretnél a további bejegyzésekről, kattints a feliratkozom gombra (bal felől).

Derűs napot, őszinte mosolyokat! én-senki

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , , , , | Hozzászólás

Működteti a WordPress.com.