Lényeges különbség a vallásos, és az igazságot ismerő emberek között

az, hogy míg a vallásos személyek beérik a bálványozott személy dicsőítésével, imádatával, addig az igazságot ismerők értik az idők jeleit. Alkalmazzák a tanításokat a hétköznapokban, látják a színfalak mögötti valóságot, és lelkiismeretesen felhívják embertársaik figyelmét a közelgő veszedelemre.
Drága embertárs, minden rosszindulat nélkül mondom, hogy a vallásos szellem a lélek legnagyobb ellensége, amitől ha nem szakadunk el, örök testi és szellemi rabságra ítéljük magunkat.
Azt mondja Krisztus, hogy ne attól féljünk, ami a testet megöli, hanem attól (azoktól a szellemiségektől) melyek a lelket is tönkre teszik, romlásra, pusztulásra ítélik. (Mt 10:28)
Sok igazságkereső rájött már arra az egyszerű tényre, hogy a vallásos szellem már évezredek óta jelen van, és pusztít a világ összes kultúrájában, a világ összes vallásában: a vatikáni katolikus egyháztól elkezdve, a karizmatikus keresztény mozgalmakon át a tibeti buddhizmusig. A bálványimádat és a személyi kultusz révén, a tekintélyelvűség eszközeivel belopta magát az összes világi intézménybe, a politikát és a közoktatást beleértve.
Minden igaz és hazug döntésnek, választásnak következményei, gyümölcsei vannak úgy globálisan, mint az egyénre nézve! Ezért mondja a mester, hogy hagyjuk el az ilyen szellemiséggel megfertőzött rendszereket, intézményeket, hogy ne kapjunk az ő csapásaikból, hogy ne legyünk részesei azoknak a következményeknek, melyeket magukra hoznak. (Jel 18:4)
Ne áltassa senki magát azzal, hogy belülről kell ezeket a rendszereket megváltoztatni, mert az teljességgel lehetetlen! Azokat a személyeket, kik ebben a megtévesztésben hisznek, mivel alábecsülik a világ szellemének hatalmát és intelligenciáját, pillantok alatt átformálja, magába szippantja, megrontja a rendszer még mielőtt az egy árnyalatnyit is változna.
Ezért mondatik, hogy ne töltsünk új bort a régi tömlőbe, mert a tömlő elszakad, és a bor is kárba vész.
Hangsúlyozom, hogy, mint mindig, ez esetben sem csupán a keresztény vallásosságról beszélek, hanem az összes keleti és nyugati ezoterikus mozgalomról, mely értelem nélküli vak-buzgóságban dolgozó androidokká formálja az embereket.

Drága barátaim! Főképp ezekben az időkben fontos SZEMÉLYESEN megismerni és megcselekedni Krisztus tanításait, melyek képesek elvenni az embertől a pusztulást hozó szellemi vakságot, és képesek megakadályozni a lélek teljes eljellemtelenedését, romlását. Sőt, mi több: segítenek annak teljes megtisztulásában, újjászületésében.

Egyre több bizonyságot kap az emberiség a fizikai világon túli szellemi dimenzió létezéséről, melyeket, saját kárára, emberi tudományokat követve rendre figyelmen kívül hagy.
A fizikai életét, mint tapasztaljuk, mindenki elveszíti előbb vagy utóbb, bármennyire is fontos ember volt, bármennyi világi kitüntetéssel, elismeréssel és pénzzel rendelkezett. Viszont egyáltalán nem mindegy, hogy milyen jellemet, lelkületet, szellemiséget viszünk magunkkal a túlvilágra.
Egyesek talán emlékeznek még rá, hogy őseink halál helyett megboldogulásról beszéltek. Velünk ellentétben ők valószínűleg tudták, mi a megboldogulás. Úgy éltek, hogy a vég felé közeledve teljesen átformálódott, megtisztult a jellemük, lelkük. Elszakadt a földi hiábavalóságtól, boldogan lépték át a küszöböt. Ők a szabad, boldog állapotot vitték magukkal a túlvilágra.
Ezzel szemben ma a legtöbben “kényszerkiszállást” hajtanak végre, hatalmas félelemben, küszködésben, betegségek között. Az ilyen személyek sajnos félelmeket, küszködést, betegségeket visznek a túlvilágra.
Drága barátaim, ha meg nem szabadulunk a vallásos szellem börtönéből, nagy valószínűséggel mi soha nem fogjuk megtudni, mit jelent a megboldogulás.
Ezért javaslom mindenkinek, hogy keressen, kutasson, éhezze és szomjúhozza az igazságot, mert aki őszintén keres, az talál, aki szívből kéri a tisztánlátást és a bölcsességet, annak megadatik.

Krisztus azt mondta, hogy ne azért az eledelért munkálkodjunk, mely elvész, hanem a lélek eledeléért, mely nem fog elveszni. (Jn 6:27) Ennek ellenére, mi még mindig a világ által állított mércét próbáljuk utolérni, miközben a testünkkel együtt a lelkünk is egyre csak veszíti fényét.
Mikor hagyjuk abba? Mikor választjuk az életet?
http://www.biblia.hu/biblia_k/k_43_1.htm

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel, hogy minél többen feltegyék maguknak a kérdést, hogy merre visz az út, amelyiken épp járnak. … mert aki mer kérdezni, előbb vagy utóbb válaszokat is fog kapni.