Csak két út van, középút nincsen.

Drága barátaim, annak okáért, hogy senki ne gondolhassa, hogy alaptalanul jelentek ki dolgokat, ezt a rövidke bejegyzést olyan kijelentésekkel vezetem be, melyek némiképp a dicsekvés és a hivalkodás határait súrolják.

Akik közelebbről is ismernek, tudhatják földi létemről, hogy többnyire mindig lázadó voltam, sosem fértem meg egy zsákban azzal a rendszerrel, mely felvállalta világi (el-)neveltetésem nemes szerepét. A kérdések, melyek nem hagytak nyugodni, belenyugodni abba, hogy a világ annyira primitív és lebutított, mint amilyennek mutatja magát, már harmadik osztályos koromban a magaviseletjegyem csorbulását okozták.

Hála a Jóságos Istennek ez különösképpen nem bátortalanított el, és nem okozta azt, hogy végképp felhagyjak a kutakodással, a kereséssel. Keresésemet, földi értelemben leginkább egyfajta magánnyomozásnak nevezném, mert viszonylag hamar eljutottam arra a felismerésre, hogy ha a jelenlegi világnézeteken/rendszeren/közegen belül kutakodok, a jelenlegi eszközökkel, nem fogok egy olyan képet kapni önmagam és világunk működéséről, mely bármiben is különbözne attól a képtől, melyet évtizedeken keresztül a fejembe mantrázott a világ.

Ezért egy darabig folyton csak azt hangsúlyoztam, hogy aki kényelme, félelmei és lustasága miatt nem hajlandó elvonatkoztatni a meglévő világképtől, jobb, ha már most letesz arról, hogy valaha is megismeri az élet miértjét, forrását és rendeltetését, a lélek rabságát feloldozó igazságot. Ezt egyébként még mindig fenntartom.

Vallomásom dicsekvés része épp abban áll, hogy amíg sok világi kitüntetésekkel, elismerésekkel, felavatásokkal és beavatásokkal rendelkező embertársam sosem hagyta el komfortzónáját, félelmeit és azt az ál-biztonságot, melybe őt a világ belehelyezte, addig én a Jóisten segedelmével (!valamilyen mértékben!) megtettem ezt. Amíg sokan a megélhetésért, a holnapi jólétért, a bankkal szembeni adósságaik törlesztéséért tolták az igát, addig a Gondviselő Istenbe vetett bizalmam révén vállaltam, hogy akár az életem árán is megkeresem, és megismerem az igazságot, mely az anyagot megelevenítette. Amíg egyesek a kompromisszumos életüket élve ezoterikus tanfolyamokon próbálták elsajátítani az élet nagy igazságait és ellensúlyozni a hazugságokból származó békétlenséget, addig én a lélek hívását követve, kimentem a “pusztába”, a “nem tudom, hova”, a bizonytalanságba, ahova nem ért el a nyugati világ kínálta biztonság illúziója. Volt alkalmam szemtől szembe lenni azokkal a felemelkedett mesterekkel, akiket a nyugati komfortzóna határain belülről bálványoz a világ. Élőben érezhettem beszédük és megjelenésük ürességét, ami az elején számomra is csalódást okozott. Értetlenül bámultam ki a fejemből azt kérdezvén, hogy én vagyok-e reménytelenül buta, vagy a világ van durván lebutítva, hogy nem veszi észre az ünnepelt tanítók, guruk, felemelkedett mesterek, áltudományos tekintélyek tanításai mögött meghúzódó határtalan tudatlanságot, gonoszságba torkolló sötétséget.

Földi értelemben azt is eldicsekedhetem, hogy hindu barátaim biztatására volt alkalmam kipróbálni a Vipassana meditációt annak hazájában, Nepálban, az egyik leghíresebb Vipassana központban, jóval azelőtt, hogy a Viva Natura Televízió úgy prezentálta ezt a technikát a magyar igazságkeresők számára, mint a megváltás eszközét. Sajnos ott is irdatlan nagy sötétséget láttam. Szomorúan vettem tudomásul, hogy a Vipassana sem tesz mást, mint áthelyezi a tudatlan, eltévelyedett, világi börtönében tékozló embert a cseberből a vederbe. Tehát például aki korábban katolikus, templomba járó, vallásos ember volt, a „Vipassana beavatás” után „Vipassana meditátor” lesz, ki a nap minden szabad percét megragadva, nyomja a Vipassanat, akár még munka közben is.

Nem állíthatom, hogy nincsenek olyan személyek, kik még nagyobb utat és zarándoklatot megtettek az igazság megtalálásáért, mint én, de azt határozottan kijelenthetem, hogy még egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki teljesen elengedte volna az álbiztonságot, melyet a nyugati világ kínál számunkra a pénz, a biztosítások, a komfortos lakások, a család melegsége, a jó munkahely által. Biztos vagyok benne, hogy léteznek ilyen emberek, de én eddig még egyel sem találkoztam dicső magamon kívül, ki felvállalta volna, hogy elengedve az illúziót, pénz nélkül elindult volna a semmibe, ezáltal kockára téve tulajdon életét.

Na de még mielőtt lerombolhatatlan magaslatokig hágna dicsekvésem, ismételten bevallom, hogy amit eddig tettem az igazság mélyebb megismerése érdekében, nem az én érdemem, hanem azé, akinek a gondviselő és megtartó erejében feltétel nélkül bíztam, és ki megóvott minden “bajtól”, majd épen visszahozott a székelyek földjére, olyan felismerésekkel tarsolyomban, melyeket a televízió képernyője előtt ülve, a facebookot böngészve teljességgel lehetetlen megszerezni.

Ha azt hihetném, hogy minden, amit eddig cselekedtem, az én érdemem volt, akkor most igazán lenne, mivel dicsekedjek és kevélykedjek. Viszont mivel mostanra már teljes meggyőződésemmé vált, hogy a Gondviselő maga engedte meg számomra, hogy részese legyek ezeknek a tapasztalatoknak és felismeréseknek azzal a céllal, hogy némiképp hitelesen bizonyságot tehessek a világ csalárdsága ellen, és a Krisztus igazsága mellett, fontos ismételten kijelentenem, hogy az övé minden dicsőség mindenért, amit eddig megláthattam, megcselekedhettem és megmutathattam igazságot éhező embertársaimnak.

Mint többen is tudjátok, sosem gondoltam volna, hogy igazságkeresésem útján egyszer majd megütközök, eljutok egy olyan sziklához, melyet nem tudok sem átugorni, sem megkerülni. Pedig Isten látja lelkem: én minden tőlem telhetőt megpróbáltam: szétrobbantani, eltemetni, kikerülni, figyelmen kívül hagyni, átformálni, átfesteni … de mindhiába! Végül én lettem az, ki darabokra tört, elkezdett formálódni, átalakulni az Ő képére. Az ütközésem pillanatában még abban a hitben éltem, hogy én már mindent elengedtem, amit emberként elengedhettem. Egy darabig úgy éreztem, hogy készen állok bármelyik percben meghalni. De később ráébredtem, hogy csupán attól, hogy megpróbáltatásaimnak köszönhetően, már nem félek annyira a haláltól, még NEM jelentheti azt, hogy készen állok a küszöb átlépésére. Nem is tudom, hogy egyáltalán találkoztam-e valaha olyan személlyel, ki őszintén bátran kijelenthetné, hogy készen áll rá. Az Élet Szerzője segített nekem megérteni, hogy készen állni a küszöb átlépésére nem azt jelenti, hogy már nem félek a haláltól, és még véletlenül sem azt, hogy elkeseredettségemben, elszántságomban képes lennék önként eldobni az életem, hanem azt, hogy a jellemem, a lelkem teljesen átformálódott, egész pontosan megtisztult. Az Irgalom és a Szeretet Forrása ráébresztett arra az egyszerű tényre, hogy akkor állok készen a küszöb boldog átlépésére, ha már őszintén meggyűlöltem és levetkőztem minden hazugságomat, amit a világtól örököltem, és nincsenek már olyan foltok a lelkemen, melyek elválaszthatnának a Tökéletességtől, a határtalan szeretettől, melyben benne van a Teremtés végtelensége annak minden örömével és táncával együtt.

Sokan azzal az álnok hazugsággal vakítják magukat, hogy ők a középutat választották, ezzel legitimálva világi vágyaik ismétlődő kielégítését, függőségeiket, szenvedélyeiket, hazugságaikat és tudatlanságból elkövetett életellenes cselekedeteiket. Már nem neheztelek rájuk. Sőt, megértem őket, hisz én is épp ezt tettem, és néha napján még mindig ezt teszem, amikor a világnak engedve elfordítom tekintetemet arról, ami krisztusi, ami tökéletes és ami szent. Az ember csak úgy képes hazugságban, önámításban élni, ha valamilyen mantrával, emberi tudománnyal, világi eszközzel elcsitítja az istenadta lelkiismeretét. Nem tudnék hazugságaimmal nyugovóra térni, ha nem magyarázhatnám meg magamnak, hogy nagyon is rendben van, hogy néha becsapom magam és embertársaimat. Ha már kifogyok a magyarázatokból, más eszközökkel terelem el figyelmemet a tisztátalan lelkiismeretről: baráti társaság, viccelődés, nevetgélés, sörözés, csajozás, filmnézés, vagy bármilyen más szenvedély, ami elfordítja tekintetem az igazságról, arról az egyszerű tényről, hogy csak két út van, középút nincsen. Nincsen kicsi hazugság és nagy hazugság, mint ahogy kicsi igazság és nagy igazság sincsen. Csak igazság van és hazugság.

Ezt még a balga, sors-verte Wass Albert testvérünk is beismerte egyik regényében, amikor arról ír, hogy ha a jó és a rossz egymással harcol, teljesen biztos, hogy a jó győzelmet arat a gonosz felett. Viszont amikor a rossz és a jóságban ki nem teljesedett, de jóra hajlamos felek küzdenek egymással, a rossz lesz az, aki győzelmet arat a “félig jó” felett ezáltal esélyt kínálva annak, hogy színt valljon, és eldöntse, hogy hova szeretne tartozni.

Krisztus azért jelenthette ki oly magabiztosan, hogy ő az út, az igazság és az élet, mert ő élete árán is felvállalta, hogy nem köt kompromisszumot a világ szellemével. Ezért dicsőítette meg őt a Teremtő azzal, hogy csodákat tett az ő jelenlétében, és feltámasztotta őt a halálból. Ezért vált ő a megütközés kövévé, melybe minden egyes igazságkereső ember beleütközik, hogy lehulljon róla minden maradék hamisság. Krisztus gyakorlatilag nem más, mint a mi tökéletes lelkiismeretünk, mellyel ha nem tudtunk békét kötni, nem láthatjuk meg a mennyek országát. Lehet, hogy vannak emberek, akik soha nem hallották ezt a nevet, és mégis eljutnak Isten arcának megismerésére, de abban biztos vagyok, hogy az ilyen személynek nem tudnék semmi olyant mondani Jézus beszédeiből, ami ellenszenvet ébreszthetne benne, mert ő talán a szüleinek, a közösségének az életkörülményeinek, családi örökségének köszönhetően olyan jellemet örökölt és formált, mely nem kerül összetűzésbe a megütközés kövével. Egyébként Krisztus maga is kijelentette, hogy nem az egészséges embernek van szüksége orvosra, hanem a betegnek, és ő nem az igazakért jött a világra, hanem a bűnösökért, kik elméjét és lelkét megfertőzte, lezüllesztette a világ szelleme.

Sokan azt hiszik, hogy Krisztus és a többi megvilágosult mester ugyanazt tanították, és hogy valójában Krisztus is egy Buddha volt. Erről a kijelentésről, akiknek volt alkalmuk betekintést nyerni mindkét szellemiségbe, tudják, hogy hamis. Azok számára, akiknek Isten kegyelméből volt lehetőségük megismerkedni azzal a tisztasággal, melyet Ő hozott a Földre, egyértelmű, hogy az emberi agy által elképzelt jóság, a humanizmus, és a jótékonyság senkit nem tud megszabadítani a világ hiábavalóságától, a lélek rabságától. Egy soron következő bejegyzésben részletesen is kitérek erre a témára, a Buddha és a Krisztus közötti lényeges különbségekre, melyeket ha nem ismerünk meg, mi is könnyen abba a tévedésbe eshetünk, hogy Krisztus is csak egy volt a megannyi „megvilágosult tanító” közül, akik jó útra próbálták terelgetni az emberiséget.

Azt, hogy mennyire igaz az, hogy csak két út van, és középút nincsen, egy egyszerű példával tudnánk szemléltetni:

Képzeljünk el egy színháztermet, melyben a nézőtér a világ, és a színpad maga a Tökéletesség, a mennyei létállapot, a Mindenható Isten birodalma.
A nézőtér és a színpad között 100 darab fekete függöny helyezkedik el egymás mögött. Ha a száz függönyből kilencvenkilencet elhúznak, de a századikat nem húzzák el, a nézőtérről még ugyanúgy nem fog látszani a színpad, mintha egyiket sem húzták volna el.
Ez ránk nézve azt jelenti, hogy ha életünk végéig a Krisztus jelleme és az Isten ereje által meg nem szabadulunk minden egyes tulajdonságtól, minden egyes függönytől, mely elválaszt bennünket a Tökéletességtől, nem láthat igazi békességet a szívünk.

A kereszténység azt mondja, hogy Jézus nevében, az ő vérében és az ő keresztjében van az üdvösség, ezzel az ő személyének bálványozásába taszítva emberek millióit. Viszont ezt az állítást Jézus maga több alkalommal is cáfolja, amikor határozottan kijelenti, hogy az Ő BESZÉDEINEK megismerésében és megcselekvésében rejlik a lélek szabadulása. Azt mondja nekünk, hogy ha megismerjük, és megtartjuk az ő beszédeit, a Mindenható Isten elküldi számunkra a segítőt, a vigasztalót, a „pártfogót”, az igazság ama lelkét, mely megtanít mindenre, és eszünkbe juttatja az ő szavait. ( Mt 24:35, Jn 8:51, Jn 12:44-50, Jn 14:15-17, Jn 14:23, Jn 14:26)

Ez azt jelenti, hogy csak azok számára jelenti ki Teremtőnk az igazságot, akik a megismerés őszinte szándékával, az igazság iránti vágy által indítva megismerték, és gyakorlatba ültették Krisztus tanításait, és meggyőződésükké vált, hogy Ő valóban Isten szeretetének és bölcsességének tökéletes megtestesülése. Akik inkább hisznek annak a világméreteket öltő propagandának, hogy az evangélium hazugság, mert sokszor át volt írva, nyilván nehezebben jutnak el addig a pontig, hogy kezükbe vegyék az írást, megismerjék, és megcselekedjék az ő beszédeit, hogy megtapasztalhassák Isten jelenlétét és munkálkodását életükben. Mindazonáltal én őszintén bízok a Gondviselő bölcsességében és erejében, kinek útjait emberi gondolkodással képtelenség kifürkészni. Tapasztalataim szerint neki megvannak a módszerei, hogy a legkeményebb szíveket is meglágyítsa annak érdekében, hogy el tudják engedni az évezredes hazugságokat, és be tudják fogadni azt az igazságot, melyben élet van. Egyetlen valós probléma a szabad akarat, melyet azért adott, hogy szabadon dönthessünk arról, hogy meg szeretnénk-e ismerni őt, vagy sem. Az ember, tehát, dönthet úgy, hogy megtagadja, elutasítja őt, és figyelmen kívül hagyja az ő hívásait, útjelzéseit. Ez esetben teljesen logikus a következmény: ahogy egyetlen test sem élhet, mely elutasítja a fizikai táplálékot, úgy egyetlen lélek sem maradhat életben, mely elutasítja azt a lelki táplálékot, mely közvetlen az élet forrása, a Teremtő Isten által adatik.
Vannak emberek, kik úgy logikáznak, hogy majd az utolsó percen ráér a lelki táplálékot magunkhoz venni. Sőt, vannak olyanok is, kik azt gondolják, hogy a feltétel nélküli szeretet halálunk után akaratunk ellenére visszaröppent bennünket a Tökéletesség állapotába. Viszont, kinek szeme van, látja, hogy ez az okoskodás, még az egyszerű emberi logika talaján is elbukik. Az a sportoló, ki edzés, felkészülés nélkül megy el a versenyre, nagy valószínűséggel azon kívül, hogy veszíteni fog, még súlyos fizikai sérüléseket is okozhat magának. Ugyanilyen nagy a valószínűsége annak, hogy az a lélek, mely a fizikai dimenzióban nem járta az átformálódás útját, a test halála után hirtelen, nem fog tudni elszakadni minden hazugságtól, ekképp világi kötelékeitől sem.
Kedves olvasó, bármennyire is furán hangzik, két út van csupán, és középút nincsen. Van egy széles út, melyen a tömegek járnak, és mely a pusztulásba visz. És van egy keskeny ösvény, melyet csak kevesen találnak meg, mely életre visz. Sokan ezen a ponton azzal tromfolhatnak, hogy badarság, amit írok, mert Isten a feltétel nélküli szeretet. Ezért következzen egy néhány szó…

…A feltétel nélküli szeretetről:
Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő „feltétel nélküli szeretet” fogalmáról, mellyel sokan becsapják magukat, egy későbbi írásban fogok szólni. Addig elöljáróban csak annyit, hogy a feltétel nélküli szeretet egyetlen feltétele az, hogy a szabad akarattal rendelkező ember nem utasítja azt el. Ha szívét bekeményítve, téveszmék által vezérelve elutasítja Isten éltető szeretetét, teljesen logikus, hogy nem etetheti őt a szer, és meghal.
Képzeljünk el egy patakocskát, melyben vidáman csorgadozik az életet adó nedű, melynek útját szegi egy szikladarab. Mivel a szikladarab nagy és kemény, a víz kikerüli őt, elfolyik mellette. Isten kegyelme és szeretete a patak hűs, életet adó vize. A kemény szikladarab, a világ által megkeményített emberi szív, melybe sem a kegyelem sem a szeretet nem tud behatolni, ezért kikerüli azt. Ahogy a kőszikla szilárdságával és mozdíthatatlanságával feltételt szab a tisztulást hozó víz útjának, úgy a világ által bekeményített szív is feltételt szab Isten feltétel nélküli kegyelmének és szeretetének.
Most képzeljünk el a patakban a szikladarab helyett egy puha szivacsot, mely ugyanúgy a víz útjában áll, mint a kőszikla, azzal a különbséggel, hogy ő magába szívja a vizet, majd tovább engedi azt. Ekképp a víz őt folyton mossa és tisztítja egész addig a pontig, míg teljesen egyé nem válik vele. A patakban lévő szivacs az az emberi szív, melyet a Krisztus ereje, szeretete és bölcsessége átformált, alkalmassá tett arra, hogy minden pillanatban be tudja fogadja Isten kegyelmét és szeretetét, és minden pillanatban tovább tudja engedni, meg tudja osztani azt ott, ahol arra szükség van. Azt hiszem, hogy teljesen logikus, hogy az a szív, mely bezárja kapuit az életet adó szer előtt, előbb vagy utóbb életét veszti. Isten feltétel nélküli kegyelme és szeretete őt is meglátogatja, de ha zárt ajtókra talál, nem tehet mást, minthogy kikerüli, és továbbmegy. Krisztus, emberi jellemet átformáló, tanításai képesek megnyitni a bezárt szíveket, hogy beáramoljon Isten életet adó szere, kegyelme.
Ezért Ő valóban az út, az igazság és az élet, de nem a kötelező út, nem a kötelező igazság, és nem a kötelező élet, hanem a szabadon választható lehetőség az igazság megismerésére, a lélek szabadulására, az életre. Te pedig, kedves olvasó, egy szabad akarattal rendelkező ember vagy, ki szabadon dönthet arról, hogy az élet, vagy a pusztulás útját választja.
Isten rá a tanú, hogy ezek a sorok az élet szabadon választható/elutasítható lehetőségét kínálták fel számodra. A döntés joga a te kezedben van.

A SZÍVLÁGYÍTÓ

 

 

Legújabb videók:

Reklámok
Categories: Minden | 6 hozzászólás

Bejegyzés navigáció

6 thoughts on “Csak két út van, középút nincsen.

  1. Anna

    Köszönjük Attila e tanulságos és bölcs bejegyzést. A jó Isten áldjon, vezessen ès védelmezzen továbbra is az utadon. Kegyelmekben teli napokat kívánok mindannyiunknak! Anna

    • Én is hálás vagyok, drága barátom, hogy az eszközei,megjelenítői, és megcselekvői lehetünk ezeknek a gondolatoknak!
      A kegyelem fénye világítsa be az egyre rövidülő napokat mindannyiunk számára! 🙂

  2. Visszajelzés: Szabadulás az elme börtönéből (film) |

  3. Így van drága barátom, ahogyan a SZÓnak szavát szólod és írod. A pecsét szó is ugyanis a Bibliában hovatartozást jelentő jel, vagyis az Úrral, az Úr oldalán, vagy pedig az Őellene levést jelöli. Középút azonban nincsen, nem létezik, még ha van jel arra is, valósággal akkor sincsen, mert két Úrnak szolgálata még csak nem is lehetséges, azaz csak látszatra történhet ilyen szolgálat, valósággal senki sem tudhatja megtenni, senki sem tudhatja két Úrhoz egyszerre elkötelezni magát, már csak azért sem, mivel Valóságos Isten csakis egyetlenegy van. (Buddha középútja is tehát csak egyfajta félrevezetés, és minden bizonnyal félreértelmezés is.)

    • Tyűhajja!

      Most látom, hogy, bár nem tudom, ki vagy, egy igazi testvérre találtam a te személyedben….
      Info Bubble Reveal hidden realitys videóján láttam egy tetsző hozzászólást… és hirtelen eszembe jutott, hogy itt is kommentáltál. 🙂

      Örvendek neked, pajtás! 🙂

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.