Posts Tagged With: attila

A vallás rövid története


Kedves Olvasó! 

Az alábbi olvasmány felolvasott, meghallgatható változata is létezik, és ingyenesen kérhető azok számára, akiknek nincsen elég idejük olvasni, de szeretnék meghallgatni MP3 lejátszón (például utazás közben). Ha meg szeretnéd kapni, kérd az írás címének pontos megjelölésével a „Szabad Gondolat” honlapra hivatkozva a következő e-mail címen: tavolvasas@gmail.com

Még mielőtt belevágsz a történet olvasásába, fontosnak tartom, hogy elolvasd az előző rövid bejegyzést: FONTOS

Képzelj el egy embert, aki olyan dolgokat mond, olyan dolgokat mutat, melyeket a világ szeme korábban nem látott. Képzelj el egy csodatevőt, aki szavaival, cselekedeteivel lenyűgözi a hétköznapi halandót. Képzelj el egy személyt, aki életét arra áldozta, hogy annak értelmét megtalálja, hogy áttörje a földi lét, az anyagi világ határait. Ha egy szabó nagyon szereti a mesterségét, kitanulja azt, és folyamatosan fejleszti mígnem eléri a mesteri szintet. Ugyanígy, ha egy igazságot szerető ember, nagyon-nagyon szereti az igazságot, keresi, kutatja, mígnem megtalálja azt. Ennek következményeképpen ez az ember túllát a korlátozott, szabályokhoz kötött emberi elme határain. Ha felfedezéseit megosztja másokkal, és betekintést enged abba a világba, amit ő felfedezett, azok akik eddig féltek levetkőzni korlátaikat először csodálni, majd isteníteni és dicsőíteni fogják őt. Közben az ő csodatevése csak arról szólt, hogy levetkőzte korlátait, szabadon engedte az elmét, hogy elinduljon felfedezőútjára, és megmutassa, mi van a határokon túl. Ha egy bennszülöttnek olyant mutatsz, amit ő még nem látott (például tűzijátékot), több mint valószínű leborul térdeid elé, és Istenként fog tisztelni.

Az az ember, aki levetkőzte korlátait, szabadon engedte az elméjét, egy idő után elérte azt, hogy a nép figyelmének központjába került, mert olyan dolgokat tudott felmutatni, melyeket a börtönbe zárt elmével nehéz felderíteni. Na de miért is baj ez? Nekem mint őt figyelőnek, dicsőítőnek nem baj, mert tetszik a látvány, szívesen fordítom irányába a figyelmem. A baj forrása nem más, mint a válasz arra a kérdésre, hogy mielőtt a csodatevő megjelent volna, mit vagy kit szolgált az én figyelmem?

Gondolkodjunk együtt: Mit is csinált, hol járt az én figyelmem a csodatevő megjelenése előtt? Miből épültek a kastélyok, a paloták, a királyságok, a császárságok, a birodalmak ha nem az én figyelmemből? Gondolj csak bele, mi lesz azzal a császárral, amelyiktől hirtelen a teljes birodalom megvonja a figyelmét? Mi lesz azzal a császárral, akire már egyetlen alattvalója sem néz úgy mint felettesére, mert talált magának egy másik felettest, aki jobban lenyűgözi őt? Nem-e omlik össze az ő hatalma egyik napról a másikra? Minden egyes szolgáló, aki addig az ő hatalmát építette, hirtelen elvonul tőle, hogy a csodatevő prédikációját hallgassa. Most már érted, miért veszélyes az az ember, aki levetkőzte a korlátait, és szabadon engedte az elméjét?

Mit tehet ilyenkor a hatalmát minden áron megvédeni akaró harcos császár? Az ellenség bélyegét nyomja a csodatevőre, és hadat üzen neki, hogy megsemmisítse. És hát a legtöbb esetben sikerül is megsemmisíteni, egy egyszerű fegyvertelen embert. De az igazi veszedelem csak most veszi kezdetét számára! Na de miért? Azért mert miután megöli a csodatevőt, ráébred, hogy a csodatevő holtan még veszélyesebb mint éltében. A sok millió egyéni figyelemből felépített hatalom a csodatevő ellen irányult, hogy megsemmisítse őt. Elindult a támadás. Na de mi is az a támadás? A magyar nyelv nagyon kifejező tud lenni néha, ha odafigyelünk rá (persze nem volna helyes, ha valaki ebből azt a következtetést vonná le, hogy más nyelvek alábbvalók, vagy kevésbé kifejezők).

TÁM ADÁS. Támogatás adás. A hatalom megtámadta a csodatevőt. A hatalmas figyelmet felé irányította, hogy megsemmisítse őt. És ezzel csak még jobban meggyűjtötte a baját. Az emberek még kíváncsibbak lettek a csodatevőre: beszéltek, meséltek róla. Egyesek kezdték megérteni a tanításait, és ezáltal az emberek figyelme még jobban elterelődött a császárról. Hatalma egyre csak fogyott. Mindez egyetlen szabad embernek köszönhetően, akinek ő hadat üzent, akit ő „támadott”.

Mit tett a császár, hogy megmentse hatalmát? Jól figyelj most, mert a császár sem volt egy buta ember. Ha buta ember lett volna, nem tudta volna milliók figyelmét magára vonni, és abból hatalmat építeni. A császár egy nagyon durva álnok cselhez folyamodott: fejet hajtott a halott csodatevő neve előtt. Elismerte az ő szellemi hatalmát. De nemcsak, hogy elismerte őt, hanem Istenné avatta. Látta, hogy nincs esélye egy halott csodatevő hatalma ellen. Egyszer már megölte, még egyszer nem ölheti meg. Szelleme a fizikai test halála után még nagyobb erőre kapott, és tarolt, alapjaiban megrengette a császári birodalmat. Így hát a császár nem tehetett mást, ha meg akarta védeni a hatalmát, minthogy LÁTSZÓLAG fejet hajt a csodatevő neve előtt. A nép önfeledt ünneplésbe kezdett, mert a császár elismerte a mennyei hatalmat, és a csodatevőt Istennek kiáltotta ki. És a még mindig korlátok között élő nép, elhitte neki, hogy ő valóban meghajolt a csodatevő előtt. Valójában teljesen másképp történt!

És az igazi tragédia csak most vette kezdetét: a császár akinek, még mindig volt hatalma -ha más nem is, hát katonai- megjelölte azokat az embereket, akik a csodatevő ember (Isten) üzeneteit, és parancsait!? tolmácsolhatják a népnek, a korlátok között élő embereknek. Ezzel az álnok fogással a császár visszavette a csodatevő hatalmát a saját kezébe. Azt mondta, Isten nevét (a csodatevő nevét) hiába ne vedd! Csak az avatottaknak szabad róla beszélni, az üzeneteit és a parancsait?! tolmácsolni a népnek. Így gyakorlatilag ő szegte meg a saját szabályát, és Isten nevével újabb hatalmat kovácsolt magának. Mostantól Isten (a csodatevő ember) nevében sanyargatták, bűntették, kínozták, gyilkolták a népet. A császár nevében vagy az isten nevében… nem teljesen mindegy? Az eredmény ugyanaz. Templomokat építtetett, hogy az igét hirdesse a népnek, hogy engedelmes, szabályokat betartó birkákat, igavonó állatokat neveljen belőlük. !!!Egyetlen korlátolt elmével rendelkező ember sem merte megkérdőjelezni, hogy vajon ez-e az igazi üzenet, melyet a csodatevő ember hátrahagyott. Ha netán valaki megkérdőjelezi, az halálos vétek, halálos bűn lett volna és az Isten haragja, a pokol tüze várt volna rá.

Na de az történt, hogy ezután is születtek csodatevők, tisztán-látók, táltosok, sámánok, más szóval Istenek. Na de Isten ments egy újabb Istentől! Az első is elég nagy kárt okozott, eléggé megrengetett minden földi hatalmat. Ezért nagyon ravasz módon azt tették, hogy az előző csodatevő (Isten) nevében az újakat egytől egyig kivégezték, máglyán égették, lemészárolták miután Isten nevében az ördög, a gonosz bélyegeket akasztották rájuk. Tudták ők nagyon jól, hogy nem engedhetik meg, hogy még egy ilyen csodatevő megszülessen a földön, mert akkor minden földi hatalom összedől. Ezért van az, hogy ha egy csodatevő felbukkan, annak a létét és munkáját pont azok lehetetlenítik el, akik az első csodatevőt „imádják”. (Egész pontosan az első csodatevőről elterjesztett képet imádják, akik szóról szóra elfogadnak minden írott szót, minden formát, akik félnek nem elfogadni azt.)

És ez a folyamat zajlik még napjainkban is, de már egyre kevesebb sikerrel, mert egyre többen veszik a bátorságot, hogy levetkőzzék a korlátokat, és az elmét szabad útjára engedjék, hogy ők is csodatevőkké váljanak. Egyre többen döntenek úgy, hogy megkeressék a csodatevőt, mely ott van bent bezárva a sötétbe, minden egyes ember szívében.

Egy dolgot nagyon tisztán kell látniuk a földi hatalmakat építőknek. Minél több ilyen csodatevőt TÁMADnak, annál mérgesebben döntik saját hatalmukat, mert minden csodatevő földi halálával a szelleme, a szellemisége fergeteges erőre kap, és jobban terjed, jobban fertőz, mint amikor még emberi testbe volt zárva.

A csodatevőket nem lehet megölni. A csodatevők nem akarják birtokolni a testet. A csodatevők halhatatlanok. A csodatevők ereje megrendíthetetlen.

Kedves olvasó! Ha tetszett a fenti történet, nyugodtan vedd a bátorságot, és helyettesítsd a csodatevő szót Jézussal vagy Mohameddel, vagy amelyikkel éppen jól esik, és olvasd újra. Én többnyire a kereszténységről beszélhetek, mert ebbe születtem bele. Nem látom értelmét annak, hogy a szomszéd kertjében gyomláljak, miközben a sajátomat veszi fel a gyom. Volt alkalmam betekintést nyerni más vallásokba, más ideológiákba is. Alapjaiban az egész ugyanaz. A fenti történetet az egészre lehetne vonatkoztatni.

Elfogadom, ha hülyeségnek tartod, ezt az elmélkedést, azt is elfogadom, ha ellenzed, akár elítélsz miatta. Ez teljesen természetes. Ez a történet engem jellemez. Az a reakció melyet belőled kiváltott, teljes mértékben téged jellemez. Jól figyelj most magadra, mert ezáltal sok mindent megtudhatsz arról a valamiről vagy valakiről aki TE vagy. Használd a fenti sorokat legjobb tudásod szerint! Dobd el, vagy tartsd meg, rejtsd el, vagy terjeszd. Tedd, ahogy jónak látod!

Hogyan lett Jézusból Krisztus?

Ha értesítést szeretnél a további bejegyzésekről, görgess a lap aljára és kattints a feliratkozom gombra. Ha szívesen betekintenél a szabad-gondolat levelezőlista világába, a lenti kérdőívet használva, küldj üzenetet.

Kívánok neked jó EGÉSZ-séget!

egy „Szabad Gondolat”

Reklámok
Categories: Elmélkedések, Hangos, Minden | Címkék: , , , , , , , , , | 14 hozzászólás

A vallás rövid története

Még mielőtt belevágsz a történet olvasásába, fontosnak tartom, hogy elolvasd az előző rövid bejegyzést: FONTOS

Képzelj el egy embert, aki olyan dolgokat mond, olyan dolgokat mutat, melyeket a világ szeme korábban nem látott. Képzelj el egy csodatevőt, aki szavaival, cselekedeteivel lenyűgözi a hétköznapi halandót. Képzelj el egy személyt, aki életét arra áldozta, hogy annak értelmét megtalálja, hogy áttörje a földi lét, az anyagi világ határait. Ha egy szabó nagyon szereti a mesterségét, kitanulja azt, és folyamatosan fejleszti mígnem eléri a mesteri szintet. Ugyanígy, ha egy igazságot szerető ember, nagyon-nagyon szereti az igazságot, keresi, kutatja, mígnem megtalálja azt. Ennek következményeképpen ez az ember túllát a korlátozott, szabályokhoz kötött emberi elme határain. Ha felfedezéseit megosztja másokkal, és betekintést enged abba a világba, amit ő felfedezett, azok akik eddig féltek levetkőzni korlátaikat először csodálni, majd isteníteni és dicsőíteni fogják őt. Közben az ő csodatevése csak arról szólt, hogy levetkőzte korlátait, szabadon engedte az elmét, hogy elinduljon felfedezőútjára, és megmutassa, mi van a határokon túl. Ha egy bennszülöttnek olyant mutatsz, amit ő még nem látott (például tűzijátékot), több mint valószínű leborul térdeid elé, és Istenként fog tisztelni.

Az az ember, aki levetkőzte korlátait, szabadon engedte az elméjét, egy idő után elérte azt, hogy a nép figyelmének központjába került, mert olyan dolgokat tudott felmutatni, melyeket a börtönbe zárt elmével nehéz felderíteni. Na de miért is baj ez? Nekem mint őt figyelőnek, dicsőítőnek nem baj, mert tetszik a látvány, szívesen fordítom irányába a figyelmem. A baj forrása nem más, mint a válasz arra a kérdésre, hogy mielőtt a csodatevő megjelent volna, mit vagy kit szolgált az én figyelmem?

Gondolkodjunk együtt: Mit is csinált, hol járt az én figyelmem a csodatevő megjelenése előtt? Miből épültek a kastélyok, a paloták, a királyságok, a császárságok, a birodalmak ha nem az én figyelmemből? Gondolj csak bele, mi lesz azzal a császárral, amelyiktől hirtelen a teljes birodalom megvonja a figyelmét? Mi lesz azzal a császárral, akire már egyetlen alattvalója sem néz úgy mint felettesére, mert talált magának egy másik felettest, aki jobban lenyűgözi őt? Nem-e omlik össze az ő hatalma egyik napról a másikra? Minden egyes szolgáló, aki addig az ő hatalmát építette, hirtelen elvonul tőle, hogy a csodatevő prédikációját hallgassa. Most már érted, miért veszélyes az az ember, aki levetkőzte a korlátait, és szabadon engedte az elméjét?

Mit tehet ilyenkor a hatalmát minden áron megvédeni akaró harcos császár? Az ellenség bélyegét nyomja a csodatevőre, és hadat üzen neki, hogy megsemmisítse. És hát a legtöbb esetben sikerül is megsemmisíteni, egy egyszerű fegyvertelen embert. De az igazi veszedelem csak most veszi kezdetét számára! Na de miért? Azért mert miután megöli a csodatevőt, ráébred, hogy a csodatevő holtan még veszélyesebb mint éltében. A sok millió egyéni figyelemből felépített hatalom a csodatevő ellen irányult, hogy megsemmisítse őt. Elindult a támadás. Na de mi is az a támadás? A magyar nyelv nagyon kifejező tud lenni néha, ha odafigyelünk rá (persze nem volna helyes, ha valaki ebből azt a következtetést vonná le, hogy más nyelvek alábbvalók, vagy kevésbé kifejezők).

TÁM ADÁS. Támogatás adás. A hatalom megtámadta a csodatevőt. A hatalmas figyelmet felé irányította, hogy megsemmisítse őt. És ezzel csak még jobban meggyűjtötte a baját. Az emberek még kíváncsibbak lettek a csodatevőre: beszéltek, meséltek róla. Egyesek kezdték megérteni a tanításait, és ezáltal az emberek figyelme még jobban elterelődött a császárról. Hatalma egyre csak fogyott. Mindez egyetlen szabad embernek köszönhetően, akinek ő hadat üzent, akit ő „támadott”.

Mit tett a császár, hogy megmentse hatalmát? Jól figyelj most, mert a császár sem volt egy buta ember. Ha buta ember lett volna, nem tudta volna milliók figyelmét magára vonni, és abból hatalmat építeni. A császár egy nagyon durva álnok cselhez folyamodott: fejet hajtott a halott csodatevő neve előtt. Elismerte az ő szellemi hatalmát. De nemcsak, hogy elismerte őt, hanem Istenné avatta. Látta, hogy nincs esélye egy halott csodatevő hatalma ellen. Egyszer már megölte, még egyszer nem ölheti meg. Szelleme a fizikai test halála után még nagyobb erőre kapott, és tarolt, alapjaiban megrengette a császári birodalmat. Így hát a császár nem tehetett mást, ha meg akarta védeni a hatalmát, minthogy LÁTSZÓLAG fejet hajt a csodatevő neve előtt. A nép önfeledt ünneplésbe kezdett, mert a császár elismerte a mennyei hatalmat, és a csodatevőt Istennek kiáltotta ki. És a még mindig korlátok között élő nép, elhitte neki, hogy ő valóban meghajolt a csodatevő előtt. Valójában teljesen másképp történt!

És az igazi tragédia csak most vette kezdetét: a császár akinek, még mindig volt hatalma -ha más nem is, hát katonai- megjelölte azokat az embereket, akik a csodatevő ember (Isten) üzeneteit, és parancsait!? tolmácsolhatják a népnek, a korlátok között élő embereknek. Ezzel az álnok fogással a császár visszavette a csodatevő hatalmát a saját kezébe. Azt mondta, Isten nevét (a csodatevő nevét) hiába ne vedd! Csak az avatottaknak szabad róla beszélni, az üzeneteit és a parancsait?! tolmácsolni a népnek. Így gyakorlatilag ő szegte meg a saját szabályát, és Isten nevével újabb hatalmat kovácsolt magának. Mostantól Isten (a csodatevő ember) nevében sanyargatták, bűntették, kínozták, gyilkolták a népet. A császár nevében vagy az isten nevében… nem teljesen mindegy? Az eredmény ugyanaz. Templomokat építtetett, hogy az igét hirdesse a népnek, hogy engedelmes, szabályokat betartó birkákat, igavonó állatokat neveljen belőlük. !!!Egyetlen korlátolt elmével rendelkező ember sem merte megkérdőjelezni, hogy vajon ez-e az igazi üzenet, melyet a csodatevő ember hátrahagyott. Ha netán valaki megkérdőjelezi, az halálos vétek, halálos bűn lett volna és az Isten haragja, a pokol tüze várt volna rá.

Na de az történt, hogy ezután is születtek csodatevők, tisztán-látók, táltosok, sámánok, más szóval Istenek. Na de Isten ments egy újabb Istentől! Az első is elég nagy kárt okozott, eléggé megrengetett minden földi hatalmat. Ezért nagyon ravasz módon azt tették, hogy az előző csodatevő (Isten) nevében az újakat egytől egyig kivégezték, máglyán égették, lemészárolták miután Isten nevében az ördög, a gonosz bélyegeket akasztották rájuk. Tudták ők nagyon jól, hogy nem engedhetik meg, hogy még egy ilyen csodatevő megszülessen a földön, mert akkor minden földi hatalom összedől. Ezért van az, hogy ha egy csodatevő felbukkan, annak a létét és munkáját pont azok lehetetlenítik el, akik az első csodatevőt „imádják”. (Egész pontosan az első csodatevőről elterjesztett képet imádják, akik szóról szóra elfogadnak minden írott szót, minden formát, akik félnek nem elfogadni azt.)

És ez a folyamat zajlik még napjainkban is, de már egyre kevesebb sikerrel, mert egyre többen veszik a bátorságot, hogy levetkőzzék a korlátokat, és az elmét szabad útjára engedjék, hogy ők is csodatevőkké váljanak. Egyre többen döntenek úgy, hogy megkeressék a csodatevőt, mely ott van bent bezárva a sötétbe, minden egyes ember szívében.

Egy dolgot nagyon tisztán kell látniuk a földi hatalmakat építőknek. Minél több ilyen csodatevőt TÁMADnak, annál mérgesebben döntik saját hatalmukat, mert minden csodatevő földi halálával a szelleme, a szellemisége fergeteges erőre kap, és jobban terjed, jobban fertőz, mint amikor még emberi testbe volt zárva.

A csodatevőket nem lehet megölni. A csodatevők nem akarják birtokolni a testet. A csodatevők halhatatlanok. A csodatevők ereje megrendíthetetlen.

Kedves olvasó! Ha tetszett a fenti történet, nyugodtan vedd a bátorságot, és helyettesítsd a csodatevő szót Jézussal vagy Mohameddel, vagy amelyikkel éppen jól esik, és olvasd újra. Én többnyire a kereszténységről beszélhetek, mert ebbe születtem bele. Nem látom értelmét annak, hogy a szomszéd kertjében gyomláljak, miközben a sajátomat veszi fel a gyom. Volt alkalmam betekintést nyerni más vallásokba, más ideológiákba is. Alapjaiban az egész ugyanaz. A fenti történetet az egészre lehetne vonatkoztatni.

Elfogadom, ha hülyeségnek tartod, ezt az elmélkedést, azt is elfogadom, ha ellenzed, akár elítélsz miatta. Ez teljesen természetes. Ez a történet engem jellemez. Az a reakció melyet belőled kiváltott, teljes mértékben téged jellemez. Jól figyelj most magadra, mert ezáltal sok mindent megtudhatsz arról a valamiről vagy valakiről aki TE vagy. Használd a fenti sorokat legjobb tudásod szerint! Dobd el, vagy tartsd meg, rejtsd el, vagy terjeszd. Tedd, ahogy jónak látod!

Ha értesítést szeretnél a további bejegyzésekről, görgess a lap aljára és kattints a feliratkozom gombra. Ha szívesen betekintenél a szabad-gondolat levelezőlista világába, a lenti kérdőívet használva, küldj üzenetet.

Kívánok neked jó EGÉSZ séget!

                                    egy „Szabad Gondolat”

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , , , , | 4 hozzászólás

Az alkatrész

DSC_5147

Nehéz elfogadnunk a másságot, mert az legtöbbször kényelmetlenül érint. Olyan a másság mint egy figyelemelterelő hadművelet, amikor a kötélen táncolsz. De ez így nem a legkifejezőbb. A másság sokkal inkább olyan mint egy veder hideg víz, mely a nyakunkban landol, amikor elutasítva a mindennapi valóságunkat, mély tompa álomba szenderülünk, és nem akarunk felébredni, mert az álom jobb mint a valóság, melyet minden percben mi formálunk, mi teszünk azzá, ami.

Arra már sokszor utaltam, hogy az elfogadás nagyon fontos része az alázatnak. Ha nincs elfogadás, ha helyette elutasítás van, megsérül az EGY (az egész), és veszít a vitalitásából. Ezt a jelenséget egy olyan motor működéséhez hasonlítanám, melynek elvan dugulva a levegőszűrője, fuldoklik, köhécsel, sokat fogyaszt, keveset ad, és lassan működésképtelenné válik.

A társadalom motorjának az egyének az alkatrészei. Mint tapasztaljuk, ezek az alkatrészek sokszor inkompatibilisek egymással, mert elfogadás helyet, elutasítás van bennük. Ezek az alkatrészek nem működnek egymással harmóniában, egymást serkentve, hanem ellenkezőleg: gátolják egymást. “Fél elemben” vannak, így nem tudják a bennük rejlő képességeikhez mérten a legtöbbet nyújtani az egésznek, a társadalomnak. Az alkatrészek félgőzzel történő működése a motor teljesítményének csökkenését eredményezi.

A társadalom minden egyes alkotóelemének van egy olyan, talán veleszületett képessége, hogy önmagát fejleszti, újítja, serkenti. Elméletileg ez a társadalom fejlődéséhez kéne vezessen.

Valamiért mégis azt tapasztaljuk, hogy fuldoklik, köhög a rendszer. Az alkatrészek ereje nem hozzáadódik a motor teljesítményéhez, hanem csökkenti azt. Mi ennek az oka? Azt mondanám, hogy az ok az, hogy az alkatrészek nem kompatibilisek egymással, egész pontosan, elutasítják a kompatibilitást. Társadalmunk alkatrészei elutasítják, fékezik egymást. Ennél fogva öregedik, és gyengül a motor.

A rendszer egyetlen alkotóeleme sem lépheti át a korlátait, amíg elfogadás helyett elutasítást kap. Rendszerünk egyes alkotóelemei félelem által vezérelve korlátokat szabnak a többinek, nem látván azt, hogy az által saját magukat korlátozzák. Annak érekében, hogy a te másságod elfogadást nyerjen a legtöbb amit tehetsz, hogy elutasítás helyett te is elfogadod, és igyekszel megérteni azt, ami különbözik tőle. Ha minden egyes alkotóelem felismerné ezt, és érezné súlyát, ez a mostani rendszer rövid időn belül az eddigi legmerészebb fantáziáinak határait áttörné, és száguldana a végtelenség felé.

Mint a gépezet létfontosságú alkatrésze ha nem vagy képes arra, hogy segítsd a közvetlen szomszédságodban lévő alkatrészt, a legtöbb amit tehetsz, hogy leveszed az őt fékező bilincset róla, és engeded, hogy önfejlesztő mechanizmusát használva szabadon működjön, mert a szabadon működés gyümölcse egy szép nap a te asztalodra kerül.

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , | Hozzászólás

Az Ötödik Pecsét

Őszintén bízom benne, hogy erre a filmre azok találnak rá, akik készen állnak a befogadására, megértésére. Bár nem egy mai produkció, témailag napról-napra egyre korszerűbb. Ez a műalkotás megérdemli, hogy az ember teljes figyelmét ráfordítsa, amíg a nézésével van elfoglalva.

Gyenge idegzetűeknek nem ajánlom!

További filmek ITT

Ha értesítést szeretnél az újabb bejegyzésekről, vagy ha fel szeretnél iratkozni a szabad-gondolat levelezőlistára, görgess a lap aljára.

Categories: Elmélkedések, Filmek, Minden | Címkék: , , , , , , , | 1 hozzászólás

Ima a megváltóért

Ne imádkozz vakul a megváltóért, mert nem fog jönni. Ő már rég itt van. benned van, bennünk van. Csak nem vesszük észre. Egy mindenható úristen részéről hatalmas felelőtlenség lenne elvenni azt a sok szart, amit mi termeltünk. Fuldokolnunk kell a levében, hogy érezzük a felelőtlenség súlyát, és elindulhassunk a változás útján.

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , | 2 hozzászólás

Ki vagyok én?

sunbath Úgy érzem lassan elérkezik az ideje, hogy pontot tegyek kalandregényem végére. Mindent leírtam már. Túl sokat is írtam. Többször beleütköztem már a szavak korlátaiba. Elértem a felső határt, ahol beütöttem a fejem. Ismételten megtapasztaltam, hogy milyen gyengék a szavak, és mennyire nehezen tudják a gondolatot úgy irányítani, hogy az tisztán célba érjen. Hogy azt értse az olvasó, vagy a hallgató, ami megszületett, abban a formában, ahogy megszületett. Indiai Vízumom még körülbelül egy hónapig jogosít fel, hogy itt tartózkodhassak. Hogyan tovább? Még nem tudom. Nem is nagyon akarom tudni. Biztos vagyok benne, hogy bárhol leszek egy hónap múlva, a legjobb helyen leszek, a legjobb időben épp úgy, ahogy most is a legjobb helyen vagyok a legjobb időben. Bármerre folytatódjon az utam, kevesebbet fogok írni. Kalandokat nem nagyon szeretnék írni akármilyen szépek és izgalmasak is legyenek. Azok számára, akik csak a kalandokért olvasták ezt a blogot ott van Hollywood, mely sokkal jobb kalandokat mutat, sokkal hatásosabb formában szemléltet mint én, akit egy belső kényszer vitt arra, hogy megossza az élményeket, és főleg azok üzeneteit. Az üzenet, úgy gondolom, megosztódott. Aki használni szeretné, az már most használhatja. Egy ideje már csak ismétlem magam. Ugyanazt mondom, csak más körítéssel, más élménybe, kalandba burkolva. Az élmények tartalmukat üzeneteiket illetően ismétlik magukat. Nem akarom halmozni őket. Aki lát, aki szeretne látni, az kiolvashatta az eddigi történetekből is, hogy mi a közös.

Általában a blogot úgy szokás kezdeni, hogy bemutatkozik az ember. Én meg egyből, névtelenül a kalandok közepébe ugrottam, és magammal rántottam egy néhány olvasót is, akik szívesen követték az utat, a beszámolókon keresztül.

Amikor előadásokat tartottam, legtöbb helyen úgy kezdtem, hogy az, hogy mi a nevem, nem fontos, hogy honnét jövök, az sem igazán fontos. Ezek részlet kérdések. Az, hogy miért jöttem, talán az fontos. Békét és megértést szeretnék. Megértést szeretnék adni, aminek a gyereke a béke, hisz értelem, megértés nélkül, nincs béke. Nem lehet békét vásárolni, nem lehet békét lobbizni, nem lehet békét követelőzéssel megteremteni. A béke egyetlen biztos és járható útja az értelem, a megértés. Tüntethetünk országházak előtt még hatszáz éven keresztül, zászlókat és jeligéket lobogtathatunk a magasban. A béke nem fog elérkezni, csak egy illúzió, csak egy kikövetelt kép, amit felakasztunk a falra, és békének kereszteljük. A lét mélyebb megértése nélkül, nincs ahogy azt békében, összhangban megtapasztaljuk. A belső béke megszületése nélkül nem teremhet kint sem béke. Márpedig azok, akik a békéért harcba szállnak, tüntetnek, legtöbbször pont arról tesznek tanúbizonyságot, hogy bent nincs béke. Megértést kerestem, megértést találtam, és megértést adok annak, aki elfogadja azt saját békéje és a világbéke megteremtése eszközéül.

Ki vagyok én? Hobó azt mondta, hogy „amíg a világban folyik a vér, mond kit érdekel, hogy ki vagyok én?” Utólagos engedelmével idézem sorait. Azt mondom, hogy nem fontos ki vagyok én, hisz úgy igazából nincs is én. Van egy olyan bejegyzésem, melynek címe Én senki. Ott kezdődött a vég. Ott kezdődött az én megszűnése, a megsemmisülésem. Ott döntöttem úgy, hogy nem akarok senki lenni, hogy nem szeretnék semmi sem lenni, amivé tehet a társadalom.

Évekkel ezelőtt úgy döntöttem, hogy nem akarom a nevem díszíteni. Nem kell annak semmilyen -féle toldalék. Elhatároztam, hogy addig, amíg nem értem, merről jöttem, miért, és merre tartok, nem fontos semmi. Az élet mélyebb megértését szerettem volna mindig. Sok más „szakma” is felkeltette az érdeklődésemet. Gyerekkoromban pap szerettem volna lenni, de az iskolában a reál tantárgyakat kedveltem inkább. Orvos is szerettem volna lenni. De rájöttem, hogy valójában nem gyógyítani szeretnék, hanem inkább a kutatás érdekelne. Kutatni szerettem. Egy darabig készültem orvosira. Szerettem a kémiát, a biológiát, és a fizikát is nagyon. Volt amikor egy matek feladattal eltöltöttem egy teljes éjszakát, mert kissé nehezebb volt mint gondoltam, de nem tudtam abbahagyni a keresést, amíg nem találtam eredményt. A nap sugarai már felkelőben voltak, amikor megoldás született. Már akkor éreztem, hogy ha valamiféle kutató lennék, akkor csak és kizárólag az lennék, mert nagyon rabul tudna ejteni a kutatás. Kutatni az ember biológiáját szép kis meló lehetett volna, de tudtam, hogy ha arra adom a fejem, akkor én leszek a melóért, és nem pedig fordítva. Szabadságvágyam mindennél erősebb volt. Nem szerettem volna semminek a rabja lenni. Ezért valami olyan irányba tapogatóztam, ahol nem esek rabul a szakmának, és nem lesznek megélhetési gondjaim. Végül csak a kutatást választottam, az élet rejtelmeinek a kutatását.

Közben belecsöppentem egy év kötelező tanfolyamba. Egy évig román honvéd voltam Kolozsváron. Bármennyire is ellenkeztem, nem tudtam elmenekülni előle. Azt sem fogadták el indoknak, hogy épp egyetemre készültem. Intenzív és kegyetlen tanfolyam volt az egy év bakaság. Ott tanultam meg, mi a tökéletes szabadságvesztés, hogy mit jelent csupán egy helyettesíthető eszköz lenni, mit jelent egy méretre szabott tégla lenni a hatalom falában. Ott kaptam az első leckét arról, hogy lehet élő emberként halott életet élni. Nagyon hasznos volt. Nem voltam nagyon buta, ezért sok szenvedést nem okozott a hadsereg. Egy vaskos tesztet kellett kitölteni, hogy eldönthessék, mire alkalmas az újonc. Elég könnyen átláttam rajta. A teszt kitöltése közben megpróbáltam az a pszichológus lenni, aki azt számomra összeállította. Úgy válaszoltam minden kérdésre, hogy közben az járt a fejemben, hogy milyen egy tökéletes, jól idomított gyilkológép. Működött is a cselem. Az ezer valahányas létszámú alakulatból a nevemet elsőként kiáltották, hogy mennem kell őrségparancsnoki iskolába, melyet a gyönyörűséges Jára völgyében szerveztek meg. Akkoriban menetelés közben, amíg a juhok az „Ardealul”-t, meg a többi román himnuszt meg indulót énekelték, én torkom szakadtából a székely testvérekkel együtt a székely himnuszt fújtam. A kiképzőn jó diák voltam. Megtanultam, amit tanítani akartak. A jobb szemem elég gyenge volt, ezért a gyilkológépet át kellett vennem a jobbról a bal vállamra. De bal vállról is olyant lőttem a vizsgán, hogy az egyik golyó a tízes kellős közepét szakította ketté, a másik kettő meg a kilences és a nyolcasba talált. Harminc pontból huszonhét. „Foarte bine!” Céllövész is lehettem volna, de kellettem őrségparancsnoknak. A legjobb eredménnyel végeztem az iskolájukat. Egyből elküldtek a Kolozs megyei rendőr-felügyelőségre őrségparancsnoknak, ahol hat katonával, egy parancsnok társammal, valamint éles golyókkal és fegyverekkel vigyáztam belügyminisztérium Kolozs megyei központját, valamint a hozzá tartozó börtönt. A felszínen tökéletes katona voltam. Hazugságra hazugsággal válaszoltam. Azt mutattam nekik, amit látni akartak. Nappal szigorú parancsnokot játszottam, éjszakára meg kiszöktem, hogy szeretői kötelességeimnek tegyek eleget. Ha valamire, hát a hazugságra jól megtanítanak a hatalmi rendszerek. Tökéletes hazudozó lettem. Hazugságokkal nyugtattam a tiszteket, és az alám beosztott katonákat egyaránt. Elvégeztem a katonaságot. Hazudni nagyon jól tudtam. Következő lépés mi legyen? Mire is készültem amikor ezek elvették szabadságomat?

Építészmérnöki! Nekirugaszkodtam. Ugyanúgy mint minden másnak, annak is megvoltak a maga szép oldalai, de valahogy azt éreztem, hogy nem teljes a kép. Nem tudtam egy helyben ülni, „fel kellett fedezzem a világot”. Budapesten egy amerikai áll brókercégnél kaptam állást. Nem létező részvényeket kellett eladni telefonon angolul. Az angollal amiből annak idején bukásra álltam időközben nagyon összebarátkoztam. Még helyettes angol tanárt is játszottam egy ideig. Angolul nem létező részvényeket eladni, ideális munka volt egy angolul tudó szenvedélyes hazudozónak. Egy szép nap fekete ruhás emberek bekerítették az Árpád-híd melletti épületet. Láttam, hogy ha az ablakon ugrok ki, a lábamat is eltörhetem. És mindenképp megfognak. Így az irodában maradtam a többiekkel, várva, hogy mi fog történni. Senki ne mozduljon, rendőrség! Mintha amerikai filmet néztem volna. Nekirontottam a bejáratnak, hátha el tudnék szaladni, de elkaptak. Mindenkit tüzetesen kihallgattak, hogy mi folyik a cégnél. Engem még nem terhelt nagy felelősség, mert viszonylag új voltam a cégnél. Az, hogy nem volt semmilyen -féle legális papírom, hogy „románként” Magyarországon munkát vállaljak, sokkal jobban aggasztott. A kihallgatáson, egy olyan mértékű, naiv szöveget löktem nekik, hogy kb. azt gondolhatták, hogy ezzel az idiótával nincs amit kezdeni. Utamra engedtek.

Elkezdődhetett a hajós életem. Nyolc hónapot hajóztam a Bahamák és Florida között. Voltak szép élmények itt is, de egy magamfajta szabad madárnak a meglehetősen zárt, és szigorú szabályok szerint működő rendszer börtön volt. A hierarchiától már akkor hányingerem volt. Hazamentem. Picikét belekóstoltam a politikába, mindenképp adni szerettem volna valamit az otthonnak, tenni szerettem volna valamit érte, hogy szebb és élhetőbb környezet legyen az ott lakók számára. Megalapítottam a Gyergyói Fiatal Fórumot, melynek célja az volt, hogy a helyi fiatalokat cselekvésre, felelősségvállalásra ösztönözze. A politikába is belekóstoltam egy picikét, helyet keresve magamnak, hogy valamit tehessek az erdélyi magyarságért. Az újonnan alakuló magyar polgári szövetség gyűléseire mentem el, hogy megnézzem, miről is szól a kép, a romániai magyarság szintjén. Itt nagyon intenzív ingerek hatására hamar megtanultam, hogy a politika olyan eszközöket használ, olyan elveket követ melyekkel lehetetlen az emberi életeket boldogabbá tenni. Viszonylag hamar mondtam is nekik, hogy gudbáj (Goodbye). Közben mit is tehettem volna mást a megélhetésért mint, hogy hazudtam. Reklámokat adtam el. Néha még a szövegét is megírtam. Egyáltalán nem esett nehezemre a fülnek tetszetős szavakat felsorakoztatni egymás után, hogy az emberek vásároljanak. Jó meló volt ez. Akkor dolgoztam, amikor jól esett, ott ahol jól esett. Ki tudtam számítani, hogy ahhoz, hogy x mennyiségű bevételem legyen, mennyi reklámot kell „elsózzak”. Igyekeztem minél hosszabb szerződéseket kötni, hogy lehetőleg sokat ne kelljen dolgozzak, és minden hónapban munka nélkül jöjjön a százalék. Aranyélet volt ez. Kevés munka, elégséges pénz. Korlátlan szabadság. Hamar rájöttem, hogy amíg beszélni tudok, addig, nem igazán kell én mást csináljak, a pénzért. Eladásban dolgozni a legjobb dolog amit az ember tehet, ha szereti a pénzt. Később egy otthoni számítógép alkatrészeket importáló cég piacát építettem Erdély országban meg Románia többi részein. Isteni meló volt ez. Körbeutaztam az országot, fényképezgettem, eladtam. Egyszerűen imádni való volt ez a meló. Gyűltek is a kliensek elég jól. Jó duma után vették a kínai cuccot. A százalékok meg hozták a zsét. Gondoltam, ha ilyen jól megy ez, akkor hivatalosítom is a dolgot, szerzek papírt is róla, ha netán valami nagyon okos cég vezető azt követeli, hát legyen. Beiratkoztam marketingre :)). Jó volt minden, szerettem a tantárgyakat, szerettem a tanárokat, a kollégákat. Úgy éreztem akkor, hogy ők is engem. Szívesen is csináltam volna. De néha hosszú út után nagyon fáradtan érkeztem a diplomavásár színhelyére. Közben még egy másik céggel is volt alkalmam megismerkedni, akinek szintén piacot kellett volna építeni Romániában. Nagyon fontos ember lettem. Három telefon a zsebemben. Egy személyes és két céges. Egyik cég elvitt Hannoverbe gyártókkal tárgyalni. Megmutatta nekem a nagybetűs életet. Luxusszálloda, pezsgő meg miegymás. Én elveztem is a jelen pillanatot mindegy szálig. De közben eltűnődtem, hogy milyen könnyedén árusítom ki a lelkem az ördögnek. Elfogadok minden szépet, minden jót. Oszt majd az következik, hogy „figyelem, viiiiigyázzzz!…ezt, meg azt, meg amazt kell csinálni. Ja és természetesen kérdések nélkül, hisz mi minden jóban volt részed „jóindulatunknak” köszönhetően. Elérkezett egy újabb gudbáj ideje. Hagytam csapot papot, százalékokat, juttatásokat, és lestoppoltam Athénig, onnét majd át Santorini szigetére, ahol kocsmárosként kerestem a kenyerem egy tengerparti bárban. Sok pénzem nem volt, de annál több szabadságom. Szabadságomnak köszönhetően meg szabad gondolatom.

Egyre inkább mélyült bennem az utazási vágy. Hazajöttem a görög szigetről a húgom lagzijára. Utána rögtön elstoppoltam Augsburgig ahol megvettem második motorom. Hazajöttem vele. 7 év nem motorozás után ezernyolcszáz kilométer nem is volt olyan kevés. De imádtam. Imádom az utat, annak rejtélyeit, tanításait. Szeretem az utazókat, a keresőket, akik folyton találnak és megosztanak valamit az emberrel. Fáradtan, minden porcikámat (főleg a seggem) fájatva tudtam magam mögött életem addigi leghosszabb motoros utazását. A sebek alig gyógyultak be, és én máris csomagoltam egy fél tábla szalonnát, egy kis édesanyám által készített házi pálinkát, megy gyümölcsszörpöt, házikenyeret és túrót. Sátor, hálózsák, fényképezőgép, meg fényképezőgép állvány. Bepakoltam mindent a motoros táskákba és már úton is voltam Afrika fele. Valósággal szerelmes lettem az egyedül utazásba. Ennek több oka is volt. Mindig, mindenhol a legjobb emberekkel, barátokkal találkoztam, a legjobb segítséget útmutatókat kaptam. Szerettem a csendet, és annak hozományait. Mindig lehettem egyedül. Mindig volt idő az elmélkedésre, az addigi történetek feldolgozására és megértésére. A csend volt egyetlen igaz mesterem. Ő volt a szorgos kéz amely összerakta mindig előttem az időben és térben innen-onnan begyűjtögetett kis képeket, hogy a nagy képek is megszülethessenek. Szeretem a csendet, szeretem az embereket, szeretem ezt a csodálatos létet, melynek én is része lehettem. Az afrikás évben huszonötezer kilométert döngettem le a motoron mindig egyedül, és mindig együtt a jelen pillanattal. A való világ egyre tágabbra tárta előttem a kapuit, a televízió, a média, meg az illúziók világa egyre csak becsukta. Annyira megszerettem az utat, és a csendet mint a két legnagyobb tanítómat, hogy elhatároztam, hogy körbemotorozom a világot. Írországba mentem. Illegálisan dolgoztam, mert papírok szerint román voltam. Románnak meg nem volt szabad akkor engedély nélkül ott dolgoznia. Az engedély pénzt is szépen félreraktam az útra. Előtte megvolt már az új paripa a húsz éves de ugyanakkor nagyon megbízható Africa Twin…már csak egy kis tőke hiányzott, hogy elindulhassak. A tőke is hamar meglett. Megdöntöttem stoppolási rekordomat: hazastoppoltam Londonból. Ez annyira jól esett, hogy kis pihenés után ezt a rekordot is megdöntöttem: visszastoppoltam az afrikai kontinens pereméig, Gibraltárra. Ott akartam a telet eltölteni, hogy majd tavasszal indulhassak motoron a felkelő nap irányába. A tavasz elérkezett, de közben édesapám is tudomásomra hozta, hogy ő is elérkezett földi élete útjának utolsó megállójába. Haza stoppoltam második hazámból Gibraltárról, hogy jó apámat egy darabon elkísérhessem. Otthon voltam, halálos ágya mellett az utolsó pillanatig. Temetésekor megköszöntem az életnek az addigi legnagyobb tanítást, amit édesapámon keresztül adott nekem. Már nem volt fontos az út annyira. A pénz is elfogyott. Hagytam, hogy legyen az, ami a legjobb. Abban az évben már nem volt indulás. Elidőzgettem családom, és édesapám emléke társaságában. Jó is volt az úgy. A következő évben (idén) januárban barátomnak köszönhetően eljutottam Indiába. Már indulás előtt volt egy olyan érzésem, hogy új hazámba érkezek majd, és egyhamar onnét nem megyek haza. Így is lett. A magyar csoport mellyel eredetileg 2 hétre jöttem ki dél Indiába, az előre megszabott időszak után magamra hagyott. Egész pontosan én mondtam újból, hogy gudbáj. Maradtam új hazámban Indiában. Az összes belső hang ez mellett szólt. Még ha az életembe kerül sem tehettem volna mást. Csak a baráti és családi hangok kiáltották még az elején azt, hogy menjek haza, mert otthon a helyem. A válaszom mindig ugyanaz volt: otthon vagyok: emberként élek emberek között a föld nevű bolygón. A világ az otthonom.

Most valami azt súgja, hogy egy utazás végére érkeztem, és egy újabb fejezet fog kezdődni. Egyelőre kicsit még ismerkedek kis Tibettel, majd indiai vízumom lejárta előtt egy újabb döntés fog születni.
Ja és hogy milyen kölyök voltam. Hát szerintem egyik tanárom sem, egyik nevelőm sem, egyik óvónőm sem sír vissza. Büdös volt nekem már akkor a tömeg iránya. Nehezen hagytam, hogy hámot tegyenek a hátamra és befogjanak. Verekedtem, akivel csak lehetett. Lázadtam még ejsze akkor is, amikor nem volt amiért. A kommunizmusban, amikor talán nem is nagyon volt szabad a magaviseletet levonni a gyereknek, nekem már harmadik osztályban becsúszott az első kilences, egy a tanítónénivel folytatott vita miatt. A vicc az, ha jól emlékszem, pont egy vallásos vitába keveredtem vele :))). A kilences magaviselet, szinte úgy járt hozzám mint én húsvétonként a lányokhoz locsolni, évente. Már akkor nem voltam jó a társadalomnak. Üthettek, pofozhattak, verhettek, szidhattak, fenyíthettek. Reménytelen voltam. Nem tudott egyik rendszer sem, megbízható, jól használható zsoldost csinálni belőlem. Elárultam az összest. Elárultam a hazám, ami egyesek szerint volt, mások szerint meg soha. Elárultam a vallást, elárultam a nemzetet. Elárultam az összest azért, hogy emberek között mindenhol emberként élhessek e földön.

Ez voltam én. Az áruló. Én senkinek szerettem volna tudni magam, de mindig jött egy külső jelző, egy külső bélyeg, amelyek szerre lepörögtek a hátamról. Nincs semmi -féle diplomám. Nincs sem a nevem előtt sem a nevem után címke. Egyetlen intézmény, rendszer sem merte adni a nevét meg a hírnevét az enyém mellé. Az iskolám az élet volt. Oda jártam. Ott figyeltem, ott tanultam. Egy figyelő vagyok, a lét alázatos figyelője. Mára már örömmel végzem a munkámat. Már nem kell hazudnom a jövedelemért. Már nem is kell jövedelem. Boldogan kelek boldogan fekszem, és ha eljön majd a perc boldogan hagyom itt az eddigi legfőbb iskolám, a földi létet.

Ezerkilencszázhetvenkilenc március huszonötödikén este hat órakor a Bodó Attila nevet adták. Súlyom akkor három-ötven volt, magasságom ötven centi. Jelen pillanatban a súlyom hatvanhat, magasságom százhetvenkilenc. Haj helyet fejemen kendőt és kalapot viselek. Egy humanoid vagyok. Otthonom a föld nevű bolygó. Amíg lehet, mindenekelőtt ember szeretnék lenni emberek között, emberként élni boldogan, küzdelmek és harcok nélkül.

„egy Szabad Gondolat”

Categories: India, Minden | Címkék: , , , , , | 2 hozzászólás

Csavargó vagy turista?

 

DSC_3563

Jó hely ez a Rishikesh. Sokkal jobbat azt hiszem nem is választhattunk volna. Meglehetősen indiai, nem annyira forró mint egy Delhi vagy a Bombay, közel van a természet. Gyönyörű hegyek veszik körül, melyeket India szent folyójának völgye szel ketté. Tele van ashramokkal, ahol szűk zsebűek olcsóbb szállást is találhatnak. A helyiek kedvessége, és a vendégszeretete is eléggé szembeötlő. Sok a szádu, melyek sorjában ülnek az út mellett és pénzt koldulnak a járókelőktől.

Ideális hely volt a kis Rishikesh az indiai együttlétnek. Felvettük a meglehetősen lassú tempóját, mem siettünk sehová. Nem akartunk minden szép helyet meglátogatni. Az együttlét volt a lényeg. Nagyokat sétáltunk a Gangesz partján. Finom indiai kajákat ettünk a helyi meglehetősen olcsó éttermekben. Esténként néha főztünk ptyókát melyet régi szokás szerint vajjal és hagymával fogyasztottunk. Néha meg mangó, licsi, papája, és más gyümölcsök képezték a vacsoránkat. Jókat társalogtunk. Az otthoni élmények terítékre kerültek itt, és kicserélődtek helyiekkel melyeket a lányok magukkal vihettek a kárpátokba. Amint említettem, kissé szokatlan volt nekem a turistáskodás. Nehezen tudtam áthangolni magam. DSC_3740

Egyik alkalommal, amikor édesanyámmal mentünk szállodánk felől a folyó irányába, két gyönyörű Royal Enfieldet láttam az út mellett leparkolva. Olyan szépek voltak mint két gyöngyszem egymás mellett. Mindkettő új volt. Egyik ötszázas, a másik meg háromszázötven köbcentis. Nem tudtam csak úgy elmenni mellettük. Meg kellett álljak, kicsit legalább a szemeimet legeltessem a látványon. Az ötszázas Royal Enfieldnek a gazdája, épp meglátott, és kijött az ékszerboltjából, hogy váltsunk néhány szót. Felültem és ki is próbálhattam volna a szép vasparipát, amikor azt mondja, hogy ez még túl új, nincsen meg az igazi Bullet hangja. Kihozta a másik kulcsát is, hogy megmutassa, hogyan kell szóljon egy igazi Enfield. Amikor beindította, éreztem, hogy abban a nagy indiai hőségben a hátamon végigfut a hideg. Dübörgött rendesen mint az égi veszedelem. Ráültem és egy jó nagyot kerültem vele. Feledhetetlen élmény volt számomra. Akkor csak azt bántam, hogy édesanyámat is nem vittem magammal, akit az ékszerboltos motor tulajdonos mámádzsí -nak hívott. Újra bebizonyosodott, hogy a vér nem válik vízzé. Nagyon szeretek gyalogolni és stoppolni. Meggyőződésem, hogy a tapasztalásnak ez egy jóval intenzívebb formája, ugyanis sokkal közelebb kerülök az emberekhez, akiket megfigyelve, megismerve sok mindent megtudok az életről. Tudom, hogy a motoros utazás, a motor karbantartása, meg sebessége kisajátítana egy jó adagot a figyelmemből, és kevesebb jutna a fontosabb dolgokra, az élet rejtélyeinek felfedezésére. De néha amikor alkalmam nyílik motorozni, úgy érzem, hogy igen, otthon vagyok :)). Na de amint már írtam, a sors mindig gondoskodik, és néha meglep egy-egy ilyen élménnyel is. DSC_3871

Motorozás után a gazdi behívott a boltjába, és csájt (tejes tea) hozatott. Mint kiderült, nemcsak a motorozás szeretete volt közös bennünk. Az élet iránt érzett tiszteletünk, és szeretetünk is hasonló volt. Kissé elhúzódott a beszélgetés, aminek azért nem örültem mert édesanyám egy kukkot nem értett belőle, amikor én elfelejtettem fordítani. Mindenesetre ez az élmény arra volt jó, hogy a lányok azt a döntést hozzák, hogy megajándékoznak engem és magunkat, mert mindenikünk szeret motorozni, egy Royal Enfielddel egy napra. A bérlése ötszáz rúpia egy napra. Nem tagadom, hogy tetszett az ötlet, de ugyanakkor az a gondolat is ott volt a fejemben, hogy minek bérelni, amikor pénz nélkül is megkapom néha.

El is érkezett a közös motoroskaland napja. Elindultunk, hogy béreljünk egy Enfieldet, amivel terv szerint szerre felvittem volna mindkettőjüket egy körülbelül harminc kilométerre levő hegycsúcsra, hogy fentről megnézzük Rishikesht. A kaland azzal kezdődött, hogy otthon felejtettem a jogosítványt. (nem mintha valakit érdekelt volna, hogy van-e nekem olyan). Mondom egye a fene. Majd máskor! Erre Emő, visszaszaladt a szállodába, hogy elhozza. Megérkeztünk a motorkölcsönzőhöz. A bérlési procedúra is könnyen ment. Nemsokára Emővel el is indultunk, hogy kimenjünk a forgalmas útról neki a hegynek. Igazi élmény volt a kanyargós hegyi úton döntögetni a dübörgő Bullettet. Tíz kilométer után megfordultam, hogy visszamenjek édesanyámért. Őt is kivittem a nyüzsgő forgalomból, és elvittem addig, ahol Emőt letettem. Ott cseréltek, és nekirugaszkodtunk a hegynek Emővel. Egy kedves kis hegyi parkolóban letettem Emőt, és megfordultam, hogy elmenjek édesanyámért. Ekkor már láttam, hogy a monszun felhők gyülekeznek fölöttem, de elindultam vissza, hogy elhozzam mámádzsít. DSC_5200 Kicsit tartottam attól, hogy talán élménydúsabb lesz ez a motorozás, mint gondoltam. Alig indultam el, és jött is a monszun. Úgy loccsant fentről, mintha dézsából öntötték volna. Azt elmondhatom, hogy egyáltalán nem volt melegem a motoron. Pillanatok alatt csontig áztam. Na de a hideg sem ölt meg, mert azért mégiscsak Indiában vagyunk. A baj leginkább az volt, hogy a hatalmas vízhozam egy állandó fátylat rakott a szememre. Alig láttam a kormányig. Félre is húztam, mert tudtam, hogy nem lesz jó a vége a vak motorozásnak. Szerencsére nem tartott soká az esőzés, így elindulhattam édesanyámért, azt remélve, hogy ő megúszta szárazon. Az eső után nem volt túl forró a levegő, ezért eléggé fáztam a motoron. Na de amikor megláttam mámádzsit, megnyugodhattam, hogy vigyázott rá az ég, hisz pont olyan helyen akadt el, ahol födél alá húzódhatott az eső elől. Amikor megérkeztem, azt mondja, hogy két út állt előttem, és nem tudtam melyiken induljak tovább, így itt megálltam. Még szerencse, hogy megálltál, mondtam, mert másképp te halmazállapotod is folyékonyabb lenne egy kicsivel :). Felült a motorra, és elindultunk Emő fele. Úton felfele előttünk döcögött egy kamion, mely az erőlködéstől jó meleg levegőt hagyott maga után. Éreztem, hogy amíg olyan meleg van mögötte, egy cseppet sem kívánom megelőzni. Megérkeztünk Emőhöz. Én dideregtem mint a nyárfalevél a szélben. DSC_4755 Úgy döntöttünk, hogy ezután senki nem marad ki az élményből, ezért tovább együtt motorozunk. Majd ha netán megállítanak, valahogy kibeszéljük, azt mondván, hogy láttuk, hogy más motoron is többen vannak, ezért arra gondoltunk, hogy nekünk is lehet. Egész jól haladtunk felfele. Közben engem is megszárított a szél. Gyönyörű tájakon robogtunk keresztül, kanyargós szerpentineken haladtunk a célunk felé, ahonnan a kilátás lélegzetelállító volt. Sajnos már lentről, látszott hogy célpontunkat felhő takarja, de már nem fordultunk meg. Megérkeztünk a parkolóba. Onnét nagyon sok lépcsőfokon keresztül jutottunk fel a hegycsúcson levő templomhoz. Természetesen ott már a vastag felhőben jártunk. Örültünk, hogy láttuk egymást, nemhogy Rishikesh völgyét. Mondom, ezt a szép felhőt lentről is megnézhettük volna :)). Sok időt nem vesztegettünk, mert viszonylag hamar sötétedik odafenn. Elindultunk vissza. Jó volt a motorozás így hármasban is. Igazi élvezet ilyen szép helyeken motorozni a második világháborús motorokra emlékeztető Royal Enfieldel. Nagyon nem száguldoztunk. Élveztük a látványt, néha megálltunk fényképezni. Közben megesteledett. Voltak olyan útszakaszok, ahol elfogyott az út és csak a szakasz maradt, meg sár. Ezeken a helyeken egyáltalán nem voltam biztos abba, hogy nem fogunk bele suppani a sárba. De ennek a bizonytalanságomnak nem adtam hangot, mert úgy gondoltam, hogy hármanunk közül elég ha egy „aggódik”. Nincs értelme mindenkinek ugyanazt csinálni :). DSC_4268 Sajnos az est gyorsabban száguldott mögöttünk mint a mi pöfögő Enfieldünk, és egyszer csak leütötte a kanyarjelzőjét, és sebesen megelőzött minket. Így egy darabon mögötte mentünk, de nemsokára fekete köpenye eltakarta a szürkület fényeit is szemünk elől. Nem volt már nagyon hosszú az út Rishikeshig. Az izgalmakat az fokozta, hogy egy kanyarba egy csapat rendőr volt megállva, és osztotta a törvényt minden arra járónak. Amikor odaértünk kiáltottak nekünk is valami szépet hindi nyelven, de én adtam egy kövér gázt a jó öreg Bullettnek és továbbhajtottam. Emő rám kiáltott hátulról, hogy állítottak. Mondom neki, ha vissza akarsz menin csevegni velük akkor megfordulok, de én inkább mennék tovább a fejemtől. Na de mivel Emő sem ragaszkodott a rendőrökkel való ismerkedéshez, így szépen, nyugodtan, kissé kerülő úton visszamentünk Rishikeshbe. A nagy forgalomban meg a keskeny hídon melyen több száz ember közlekedik egyszerre, és melynek átmérője nem lehetett több másfél méternél, nem nagyon akartam, hogy hogy hárman motorozzunk, így Emő leszállt, és édesanyámmal nekirugaszkodtunk, hogy átmotorozzunk a Gangeszen. Nagyon sokan voltak rajta, és próbáltam figyelni, hogy nehogy elüssek valakit. A lábaimat többnyire lent tartottam. Egyszer csak a bal lábam megakadt a híd egy tartozékába, bokámat meg a lábtartó támasztotta meg. Így szabály szerűen kicsavarodott a lábam. A nagy lábujjamról a körmöt félig letépte. Egyik felét szabályszerűen kitépte a körömházból. Loccsant is a vér belőle rendesen. Nem siettem el, hogy megmutassam édesanyámnak, hogy mi történik odalent, de nem volt valami kellemes a híd túlsó végéig az utunk. Leparkoltam a mocit. Emőért gyalog sántikálva mentünk vissza. DSC_4284

Mit is mondjak még? Jót motoroztunk egyet, sok szépet láttunk, de számomra a torta a monszun volt mely a motoron talált engemet. A hab a tortán meg az, hogy a híd letépte a körmömet. Már szinte elfelejtettem, hogy volt cseresznye is a habon: a szálloda előtt kirobbant a hátsó gumi. Jó mi? Tanulság az esetből: nehéz egyik nap csavargó lenni, másnap meg hirtelen turista :)). Na de volt még más tanulság is. Ami másnap következett. A mocit visszavittük, és elindultunk, hogy megnézzük a híres Haridwart, ahol a szent fürdőzések folynak. Rishikesh központjában találkoztunk azzal a sráccal akinek a szép hangú motrát kipróbáltam egy pár nappal korábban. Szívélyesen üdvözölt minket, kérdezte merre megyünk. Mondom Haridwarba. Azt mondja, hogy odaadja szívesen a motrát, menjünk azzal. Sőt, még ebédre is meghívott minket. Én akkor már nem bírtam nevetés nélkül. Gondoltam magamban, mi inkább bérelünk egyet. Az az igazi! :)). Lényeg az, hogy kiderült, hogy ha türelmesebbek vagyunk, akkor megadja a sors a motorozás élményét is számunkra teljesen díjmentesen is, ha kell. Eddig általában mindig így történt. Hát ez a turistáskodás nekem nem jött be nagyon. Azaz voltak szép dolgok is benne, de azért határozottan a tudomásomra hozta az élet, hogy én mégiscsak csavargó vagyok, és nem turista…egy olyan csavargó, aki nem panaszkodhat semmire, mert megvolt és megvan mindig mindene, amire szüksége van, még akkor is ha nincs telegyúrva zsebe „minden emberi boldogság forrásával”, a pénzzel. DSC_4847

Közben az osztrák barátom, Franz üzenetet írt, hogy szívesen találkozna másnap velünk a hídnál található German Bakeryben. Kiderült, hogy a híd körül van vagy 5 German Bakery, de végül csak sikerült megtalálnunk kedves osztrák útitársamat, akivel a napot sikerült ellógnunk Rishikeshben. Azok szerint, akik már régóta járnak oda, Rishikesh is sokat változott, főleg Haridwar. Nagyon sok mindennek mára ott is a mozgató rugója a pénz. Mindenért kérnének belőle egy kicsit. Még a száduk is elvárják, hogy tejelj ha már fényképezőgép van a kezedben.

Egy érdekes élmény még az volt, hogy a szádú mama megszólít, hogy adjak pénzt neki. Mondom, hogy nem gondolod, hogy túl könnyen szerzed te a pénzt. Honnan tudod, hogy nekem több van belőled mint neked? Mondom inkább egyet te adjál nekem a változatosság kedvéért. Ő kérte tőlem, én meg tőle. Oszt az okosabb engedett, adott nekem vagy két rúpiát, amivel odaültem melléje és kezemet kinyújtva én is koldulni kezdtem. Nagyon élvezték a járókelők. Egy csomót fényképezkedtek velem, ja és pénzt is adtak. Oszt amikor már nagyon népszerű lettem, felálltam és a gyűjtött pénzt odaadtam a mamának megjegyezve, hogy elég jó volt a befektetés, percek alatt megduplázta pénzét :). Na de végül nem maradtam üzlettársa, kiléptem a bizniszből. DSC_4320

Mint minden jó dolog, az együtt töltött napok is nagyon hamar elröppentek. Hamarosan indulnunk kellett vissza a fővárosba. Busszal menetünk. Mintha a busz is gyorsabban ment volna Delhi irányába, mint annak idején Rishikesh felé. Delhiben elmentünk még egy utolsó észak indiai vacsorázásra, utána meg metróra ültünk, mely egyenesen a reptérig vitt minket. Az utolsó együtt töltött órák következtek melyek jellegzetessége az volt, hogy mindegyik rövidebbnek tűnt az előzőnél, míg nem elérkeztek a búcsúzás, az utolsó ölelések percei. Ilyenkor talán valami olyasmi van a tudatalattiban, hogy lehetséges, hogy utoljára szorítjuk meg egymást. És ezért az a szorítás eléggé fájó meg könnyfacsaró tud lenni. Legutóbb akkor éreztem ilyent, amikor motorral elindultam az afrikai kontinens irányába. Engedtem, hogy könnyeim tisztára mossák szemeim és arcomat, hisz tudtam, hogy nem mindennap van ilyen alkalmuk rá. Két héten keresztül sajnos turista voltam, de ugyanakkor édesanyám gyermeke és barátom barátja, és jó volt az együttlét. Ezt a két hetet nem pótolhatja egy internetes beszélgetés. Látom őket távolodni…és amikor végleg eltűntek, beindult az intenzív változás. Ott álltam egyedül, újra mint az a személy, kinek nincsen senkije, kinek mégis megvan mindenkor mindenkije. Nightwalk In Rishikesh

Categories: India, Minden | Címkék: , , , , , , , , , | Hozzászólás

India Előtt

Beszélgetés a helyi televízióban az indiai utam előtt:

Categories: Filmek, Minden | Címkék: , , , , , , , , , , , , | Hozzászólás

magyar vagy nem magyar

Kedves anyaorszagi testverem!

A nevem Bodo Attila.
A nagyapam
neve Bodo Jakab volt, aki a magyar hadseregben tisztiorvoskent
szolgalt. Vedelmezte a magyar szabadsagot, szolgalta a nagy magyar
eszmeket. Miert? Azert, hogy a gyerekeinek es unokainak jo legyen
magyarkent elni.
Magyarorszag hatarait vedve, a magyar szabadsagert harcolva tudolovessel jott haza a haborubol.
Mindvegig abban a hitben elt, hogy o egy nemes celert aldozta fel magat.
Nos
ennek a Bodo Jakabnak van egy unokaja akinek a nevet emlitettem mar a
fentiekben. O egy hataron tuli (erdelyi)magyar. Ennek a Bodo Attila nevezetu "hatarontuli
magyar"-nak nem allt szandekaban soha  az anyaorszagban letelepedni,
elvenni az ottaniak munkahelyet, ezaltal megnehezitve sorsukat.
O csak egy egszeru vandor, utazo, akitol megkerdik mindenfele a vilagban: Milyen nemzetisegu vagy, honnet jottel?
Erre
o egyet nyel es probalja mas iranyba terelni a szot meg mielott
kisutik, hogy egy Bodo Attila nevezu romanhoz van "szerencsejuk", aki
abbol kifolyolag, hogy roman akar veszelyt is jelenthet a nyugateuropai
tarsadalomra(ez szomoruan hangzik, de teny).
O mindvegig hisz abban,
hogy az altal iteltetik meg, hogy ki o mint ember. Ez igy is tortenik
mindig, de az elejen faltoro kost kell jatszania, amig a fal
osszedol.
Most ott van Dublinban egy kis idore.
Be adta a kerest a "PPS number"-re (tarsadalmi biztositasi szam). Kerdes a keresben: Nationality?.
Itt megint bajban volt a hatarontuli. Lenyelte a gombocot es
megkockaztatott egy "Hungarian"-t. Citizenship? nyilvanvaloan:
"Romanian". Megkerdi az illetekes holgy tole, hogy van-e magyar
utlevele. Erre o mit felelhetne mast mint azt, hogy NINCS. Erre a holgy
kihuzza a HUNGARIANt es ott is megerositi, hogy ROMANIAN.
Sikeres allasinterju utan felhivjak es kozlik vele: sajnos romanoknak nincs joguk Irorszagban dolgozni.
On szerint van esely arra, hogy a magyar allam elismerje vegre, hogy
o is magyar? Vagy nyugodjon bele a hontalan statuszaba aminek a romanok
titulaljak ot (romanul: bozgor)?

Bevallom, szomoru vagyok, amiert elhitettek velem, hogy magyar
vagyok es 30 even keresztul eltem ebben a hitben, miutan kideritik,
hogy tulajdonkeppen roman vagyok es ezzel parhuzamosan a romanok
hazatlannak neveznek.

P.S.
Akiknek tetszett a tortenet, fel szeretnek tenni egy kerdest, amit szeretnem,
ha elsosorban sajat maguknak valaszolnanak meg:
A szemelyes prioritasi listan  hanyadik helyen van a magyarsaga?
Mennyire fontos  magyarnak hinni magat?.
Hogy
nez ki az a prioritasi lista? Mennyire egeszseges az sajat maga
szamara? Mennyire problemamentes betartani a sorrendet. Mennyire kell
eroltetni dolgokat, hogy azt higyjuk amit szeretnenk hinni?

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , | Hozzászólás

Működteti a WordPress.com.