A tudás (Alkalmas vagy rá?)

Azt már látjuk, hogy az információt önmagában nem nevezhetjük tudásnak. Információkat halmozunk, és okleveleket is szerzünk, hogy elhitessük magunkkal, hogy nagyfokú tudással rendelkezünk. Véleményem szerint ez egyik legkegyetlenebb eszköze az önbutításnak, a bűnnek (a céltévesztésnek). Jóapám mondogatta, hogy a jó bort nem kell dicsérni, nem kell rá szép címke. A jó bor megdicséri magát miután megkóstoltad.

Vajon tudhatunk-e többet, mint amit a most (a jelenpillanat) a saját mércénk szerint elérhetővé tesz számunkra? Vajon mi lenne a végesnek hitt emberi elménkkel ha az univerzum összes tudása egy pillanat alatt rázúdulna?

Tudásszomjunk van. Ez nem kétséges. De vajon mit tehetünk azért, hogy ezt a szomjat oltsuk? Vajon az-e a leghelyesebb út, hogy agresszív módon törünk, zúzunk, csörtetünk a tudásért?

Nem-e lenne hasznosabb a tudás megszerzésének akarása helyett, először alkalmassá tennünk magunkat annak befogadására? Nem-e lenne hasznosabb azon munkálkodnunk, hogy előkészítsük a terepet az által, hogy megpróbáljuk felismerni majd levetkőzni a korlátainkat, hogy helyet csináljunk a beáramló tudásnak?

Biztos vagyok benne, hogy ha hirtelen többet kapnánk mint amire fel vagyunk készülve, mint amit be tudunk fogadni, egyszerűen megsemmisülnénk, elégnénk. Különböző pontokon helyezkedünk el a lét valóságának teljes megtapasztalása felé vezető úton. Lenyűgöz, hogy a mindent átölelő, mindent működtető REND mennyire pontosan tudja, hogy ki hol tart, kire mennyi “tudást” mérhet. És látom amint a nagyravágyók, a telhetetlenek, a kapzsik kívánsága is teljesül: megkapják amire vágynak. Ma divatos fogalommal élve bevonzzák a pénzt, és a sikernek nevezett dolgokat, amiben egy idő után fuldokolni kezdenek. Ezek közül is, akik megértik az alázat jelentését, és rá tudnak hangolódni, még irányt változtathatnak, megfordulhatnak és “fohászkodhatnak” a léthez, hogy megvilágítsa az utat a lábuk előtt, de szabad akaratukból süllyedhetnek tovább az egyre sűrűsödő anyagi világba, a végtelen egyre sötétülő fekete lyukba. Tehát mondhatjuk, hogy van pokol, ami talán nem más, mint a fény teljes hiánya, az elmék teljes elsötétülése, ami talán épp a megsemmisüléshez vezet.

Nem szeretnék prófétát játszani. Nem szeretném senkinek megmondani a tutit, mert nem lehet, és nem is szabad. Helyette inkább csak kérdezek, és arra biztatok minden kedves olvasót, hogy magába szálljon, és próbálja megkeresni a választ ott legbelül.

Nagy tudást akarsz most, vagy helyette megvizsgálod magad, mennyire vagy alkalmas a lét igazságainak befogadására, és azon dolgozol hogy a teret előkészítsd, tágítsd, a gátakat, az akadályokat megszüntesd?
De konkrétan miről is beszélek itt?
Bizonyára te is megfigyelhetted, hogy mennyire törékenyek vagyunk. Tudjuk, hogy az igazság néha fáj. Ezért hazugságaink mögött néha a “nem megbántás” szándéka áll. De előbb vagy utóbb mindig lefújja az élet szele a takarót a valótlan dolgokról, megmutatkozik a “szörnyű valóság”. És látjuk, amint az emberi szívek megtörnek, nem tudják elviselni, amit a lét kínál egy adott pillanatban. Menekülésbe kezdenek: alkohol, drog, vagy bármilyen más szenvedély, ami eltereli a FIGYELMET a valóságról. Az ilyen emberekre az élet hiába is mérne többet, mert nem bírnák meg. !!!Figyelem!!! Menekülés nemcsak a drogokhoz való fordulás, hanem minden szenvedély, mely a legértékesebb kincset, a FIGYELMET tompítja. Lehet ez túlzott étel, ital, fogyasztás. Lehet a testi örömök hajszolás-halmozása és tudom, hogy furcsán hangzik de lehet a sport is, lehet túlzott kötődés egy családtaghoz. Lehet minden! Önmagában a fent felsoroltak közül egyik sem rossz. Mi tesszük azzá a hozzájuk való viszonyulásunkkal. Tehát mindig a viszonyulásunkat kell elemeznünk. Látnunk kell önmagunk és a lét minket körülvevő elemei közötti viszonyt. És megint visszakerültünk oda, ahol a part szakad:

Tehát mit is jelent alkalmassá válni? Mi lehet a gát közted, és a világ valós megismerése között? Melyek a falak? Melyek a korlátok?
Melyek a kötődéseid, a ragaszkodásaid, a sóvárgásaid? Mit akarsz birtokolni? Miben akarsz hinni? Egyáltalán mi az, amit AKARSZ? Megtapasztaltad már az akarás hiányának állapotát? Ragaszkodsz ahhoz, hogy nagy tudású légy? Vajon ez téged segít, vagy gátol annak megszerzésében?

A ragaszkodásokról, kötődésekről nagyon röviden:
Ragaszkodni emberi, megbocsátható. Talán nem is azzal van a baj, hogy ragaszkodunk, hanem azzal, hogy ragaszkodunk és nem látjuk, mert nincs helyén a FIGYELMÜNK. Ragaszkodj, kötődj, birtokolj de lásd magad. Lásd, hogy mit teszel, és mit TEREMTESZ vele. Ragaszkodj a gyerekedhez, a szüleidhez, a barátaidhoz a munkádhoz, az autódhoz, a szenvedélyedhez, a hobbidhoz, de lásd, hogy ez mihez vezet, hogy felismerd benne a lét működésének a törvényeit. Figyeld meg, hogy miben támogat a lét. Figyelj az eredményre. Kérdezd meg magadtól, hogy kit és mit szolgál a figyelmed, és ha úgy érzed, hogy nincs a helyén, hívd vissza magadhoz. Az igaz tudás megszerzéséért emberként talán ez a legtöbb, amit tehetsz.

Hogyan “fejlődünk”?

Többször esett szó arról, hogy társadalmunk nagy igazságai, hogyan születnek, hogyan terjeszkednek. Egyre gyakrabban bukkannak fel nem hivatalos hírmondók, akik arra figyelmeztetnek, hogy nem mind arany, ami fénylik (és a mesét nem tudjuk csak félig). Nagyon gyakran megfigyelhetjük, hogy egy állítás igazság tartalma attól függ, hogy kinek a szájából, illetve tollából származik. Ha a király a trónjáról szólal, minden szava szent és sérthetetlen. Sok esetben viszont nem kizárt, hogy ha ugyanaz a király koldusnak öltözne, papolhat reggeltől estig, jó esetben csak annyit érne el, hogy egy szánalmas, meghibbant koldusnak nézi őt mindenki, aki a társadalom számára teljesen hasznavehetetlen.

Igazsággyáraink nagyon egyszerűen működnek: azok akik a nagy színdarabot írják, a név nélküli forgatókönyvírók, rendezők, odaadják az új ideológiákat, az új eszméket a színdarab főszereplőinek, a társadalom avatott tekintélyeinek, akik majd továbbadják őket a népnek, akinek különböző társadalmi szabályok, normák megtiltják, hogy bármit is megkérdőjelezzen. Ha mégis akad egy két eltévedt birka, aki tudatlanságából, “abnormalitásából” kifolyólag megkérdőjelezne valamit, azt elhallgattatják, vagy pedig ha alkalmas a szerepre, őt is tekintéllyé avatják, hogy az aktivista hajlamait a rendszer javára használja. A gyarló ember természetéből kifolyólag legtöbbször szövetségre is lépik az ördöggel, és élvezve az új pozícióval járó kiváltságokat, juttatásokat, igazságérzetére beveszi a nyugtatót, és szorgosan belekezd a rendszer építésébe.

Fontos annyi tiszteletet éreznünk az egyedi, megismételhetetlen emberi mivoltunk iránt, hogy még mielőtt határozottan rávágjuk valamire, hogy IGAZ, megkérdezzük, hogy miért is? Azért-e, mert a dalai láma, az x-edik János Pál, egy népszerű zenész, egy filmcsillag, egy különböző titulusokkal feldíszített közéleti személyiség, egy professzor, vagy egy “lelkipásztor”  azt mondja, vagy pedig azért, mert az elménkben tisztán kikristályosodott egy bizonyos felismerés, mely önmagunk, és a lét alázatos megfigyelésének következménye.

Úgy látom, hogy a nagy igazságot azoknak a legnehezebb megtalálni, akik nagyon keresik azt, ugyanis a legtöbb embernek szilárd meggyőződése, hogy az valahol a távolban, rajtunk kívül rejtőzik. A legtöbben csak végső elkeseredettségükben döntenek úgy, hogy kihajigáljanak minden fölösleges információt, áltudást az elméből, hogy csak az maradjon, ami igazán tiszta, aminek tisztaságát semmilyen hazugsággal nem lehet beszennyezni. Egyre erősebben elönt egy olyan érzés, hogy a lét minden egyes résztvevőjétől valósággal elvárja, hogy végre befele forduljon, és felfedezze belső világát, megismerkedjen először azzal a lénnyel, aki a külvilág megismerésére vágyik. Hogyan is érthetnénk meg bármit, ami formailag rajtunk kívüli addig, amíg nem ismerjük a szereplőt, akinek feladatául kitűzzük a külvilág megismerését, megértését.

Mivel már többször írtam a témáról, itt abba is hagyom, és átadom a szót a következő filmecskéknek, hogy helyettem ők tegyenek pontot az elkezdett gondolat végére:

Használd az egészségedre!

Törd át a korlátaidat!

Ki irányítja a hálót?