Posts Tagged With: szabadsag

’56-os megemlékezés másképp

A helyi levelezőlistán olvasom, hogy az 1956-os FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 56-ik ÉVFORDULÓJÁNAK megemlékező ünnepségére hívják a népet 2012 október 23-án, 17.00-tól a Római Katolikus temetőbe. 

Szabadság, harc és szabadságharc.

Az a kérdés merül fel bennem, hogy 23-án vajon melyiket ünneplik a három közül.

1. Amennyiben a szabadságot, az szomorú, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy Magyarországnak csak elméleti síkon van köze a szabadsághoz. Tehát valójában a szabadság címszó alatt legfeljebb csak az egyik rabságból a másikba való átváltást, a megtévesztést ünnepelhetik.

2. Amennyiben a harcot ünneplik, az még szomorúbb, mert ismételten erényként emlegetik a vérontást, a gyilkolást, a tömegmészárlást, és közben még a fiatalabb generációt is arra nevelik, hogy a harc helyénvaló, valami magasztos dolog.

3. Amennyiben a szabadságharcot ünneplik, még ennél is szomorúbb, mert tisztán látjuk, hogy annak ellenére, hogy “szabadságharc”-nak becézzük a harcot, ami bár látszólag felment a gyilkolás, a mészárlás terhe alól (olyan mint a “szent háború”), tisztán láthatjuk, hogy a hosszú vérontás és gyász után is az áhított szabadság messziről elkerülte Magyarországot.

4. Csak utólag merül fel bennem, hogy mivel az ünnepségnek a temető ad helyet, akár a halált is ünnepelhetik. Ez esetben nem értem, hogy miért ragaszkodnak az élethez.

Ha van valaki hozzáértő, aki tudja biztosan, mit ünnepelnek majd a temetőben, kérem, segítsen nekem is megérteni, és talán én is ünnepelni fogok. Addig visszavonulok a szomorú gyászba, ami abból származik, hogy már lassan zsigerből felszínes dolgokkal hülyítjük magunkat, ünnepeljük a valótlant.

Elnézést ha valakinek megsértettem az érzelmeit a fenti sorokkal. Biztosíthatlak, hogy nekem is fájó dolog látni, hogy a harcot, a halált a vérontást, a valótlan színdarabokat, a hazugságot ünneplik felebarátaim, miközben a gyerekeiket is erre tanítják.

Ezen bejegyzés tartalma szorosan összefügg a mesterséges értékteremtés fogalmával, melyről itt olvashatsz: https://szabadgondolat.wordpress.com/2012/07/22/zsidozol-meghalsz/

Reklámok
Categories: Minden | Címkék: , , , , , , | 9 hozzászólás

Szabadság és Illúzió

Ha nem vagyok szabad, mindenem amim van, minden amit tapasztalok, nem más, mint illúzió. Nem akarom az illúziók életét élni! Ha a szabadságomra törsz, vedd el az életemet is vele!

Angolul: Freedom and Illusion

erről bővebben a közelgő Szabad Gondolat esten.

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , | Hozzászólás

Halálos ígéreteink

DSC_3729 Amint a mellékelt ábra is mutatja, nem maradtam élmény nélkül még így sem, hogy jóformán alig mozdultam ki a fészkemből. Új barátokra tettem szert a vendégházban India, és úgy általában a világ különböző részeiről. Sok meghívást kaptam, főleg a Pandzsábiaktól. Bár közel vannak a háborús övezethez, és nagyon sok szik(pandzsábi vallás, nem hindu hanem szik) szolgál az indiai hadseregben, nagyon barátságosak. Vendégszeretetük nem ismer határokat. Elég elszomorító, hogy pont ilyen emberekből formál a sereg gyilkoló gépeket. Annyi meghívást és névjegykártyát kaptam Pandzsábiaktól, hogy egy fél évet vígan eltölthetnék Pundzsábban (Punjab).

Egy argentin házaspárral is ismeretséget kötöttem ottlétem alatt, akik Argentína és Spanyolország után, a lassúbb a nyugisabb Indiát választották új hazájuknak. A férfi segítségemet kérte, hogy az internetet elindítsam a laptopján. A hibával, ami az elején kicsinek mutatkozott sikerült eltöltenem egy fél éjszakát. Nagyon hálásak akartak lenni. Mondták, hogy főznek valami finomat, meghívnak vacsorára. Mondom, hogy amit tettem, azt szívesen tettem nem várok cserében semmit. Ne érezzék úgy, hogy valamivel is tartoznak. Ha szívesen látnak vacsorára, elfogadom. Majd szóljanak, amikor aktuális. Na de valahogy a vacsi elmaradt. Szerintem, ha nem varázsoltam volna internetet a számítógépjükre, több esély lett volna arra, hogy együtt vacsorázzunk. Egyik nap jönnek, hogy Xaviernek szülinapja lesz, főznek majd valami finomat, és szeretnék, ha ott lennék én is. Én már mosolyogtam odabent. Mondom, jó, de majd előtte szóljanak, hogy tudjam mikor, és hova menjek. Persze-persze, majd szólnak. Azóta már kb. két hét és ötszáz kilométer választ el bennünket egymástól, és azóta is várom, hogy szóljanak :). Egyébként jól talált a szó velük, én külön örültem annak, hogy egy kicsit spanyolul is „beszélhettem”. Lenne az angol magyar román tudásom mellett egy kis német meg spanyol is, ezért én kifejezetten örülök az alkalmaknak, amikor ezekből is feleleveníthetek egy kicsit. Na de a lényeg az, hogy alapjában véve ez sem több mint egy unalmas kis történet, ha nem írom le azt is, hogy mi az tanulsága. Már többször megfigyeltem magamon is, nemcsak máson, hogy az embernek ígéret kényszere van, ami a későbbiekben kényelmetlen helyzetekbe kényszerítheti az őt. Szoktam is én mondani, hogy nem kell nekem ígérni semmit, nem várom el senkitől, hogy megígérjen nekem bármit is. Ez esetben elfelejtettem szólni. Így hát mivel jó fiúcska voltam, és megjavítottam a számítógépjüket, rögtön kaptam egy ígéretet cserébe. Nem vártam én semmit, mert én tudom, hogy én annyi sok jót kaptam a sorstól, és folyamatosan kapok, hogy megjavítani egy számítógépet, még ha az egy fél éjszakába kerül is, nekem semmiség. Tehát én nem vártam semmit tőlük, de az esetben, ha tényleg szerették volna, hogy vendégül lássanak, nem akartam arcátlan sem lenni velük azzal, hogy visszautasítom. Ígéretet kaptam, de nem voltak elvárásaim. Helyes embereknek tűntek. Az is lehet, hogy egyszerűen a szervezkedésben elfelejtettek szólni nekem, hogy mikor és hova menjek. Na meg az általam visszaadott internet is nagyon lekötötte őket. Azután valahányszor elmentek a szobám előtt, szemmel láthatóan kissé zavart volt az ábrázatuk. Én csak kedvesen mosolyogtam. Azelőtt volt alkalom, hogy órákat is elbeszélgettünk, mert nagyon talált a szó velük. Na de jött az ígéret, és mindent megváltoztatott. DSC_4308

Amikor a Vipassana meditációs élményeket írtam, már akkor tettem említést arról, hogy milyen súlya van egy ígéretnek, egy aláírásnak. Az ember részinformációk ismeretében aláír valamit, amivel tulajdonképpen bilincset kér a kezeire. Ezt tettem én is annak idején, amikor jelentkeztem a tíz nap csendre. Na de ezt teszik még rajtam kívül nagyon sokan, akik valamilyen hivatalos ügyben aláírásukat (ígéretüket) adják. Nagyon jó példa erre a bankos hitel. Elmész a bankba fülig érő mosollyal, hogy a sok pénzzel mi mindent fogsz tudni kezdeni, részinformációk ismeretében adsz egy aláírást, és szépen lassan szűkül a mosoly az arcodon, mert az adósság valahogy nem akar fogyni, és az élet egyre nehezebb. Sajnos ez megtörténik nap mint nap abban a világban, ahol az emberi értékeket felváltják az anyagiak, ahol az emberséges együttlétbe vetett bizalmat felváltják a biztosítótársaságok. Annak idején igent mondtunk azokra is, most meg nemet nem lehet mondani, mert ha megteszed egyből törvényszegő lettél. Gondoljunk csak itt az egyre csak bővülő kötelező biztosításcsomagokra. A Szabad Gondolat első számában írtam erről. Próbáltam érthetően levezetni, hogyan születtek ezek a kötelező biztosítások, és hogyan szaporodnak évről évre. Aki kíváncsi, elolvashatja a cikket online, melynek címe „Kötelező lakásbiztosítás?” a Szabad Gondolat 1 -re kattintva.

És vajon mi szüli az ígéreteket? Lehetséges, hogy az elvárások? Mi szüli az elvárásokat? Lehetséges, hogy a biztonságérzet, a magabiztosság, a létbe vetett bizalom, a hibás én tudat, önismeret, és életismeret hiánya? Ezeket csak kapásból írtam. Nem állítom, hogy ezek itt mind igazak. Amint hangsúlyoztam már többször is, nem szeretnék senkit meggyőzni semmiről. Ismételten megkérlek téged, kedves olvasó, hogy ne higgy nekem. Ne higgy el semmit, mert ha olyan dolgot hiszel el nekem, amit valamiért nem tudtál az értelmeddel követni, akkor az többet árt neked, mint amennyit használ. Ha hatalmat szeretnék építeni, ha új vallást létrehozni, nyilván nagyon magam ellen dolgoznék ezzel a kéréssel. De nekem sokkal fontosabb, és sokkal több örömmel tölt el, ha az olvasó, meg úgy általában mindenki megtalálja a saját maga útját, amit van bátorsága minden körülmények között vállalni, mint az, hogy azt halljam, hogy mennyire igaz, amit néha ide leírok.

Én valahogy azt érzem, hogy ezeket a hiányokat próbálják helyettesíteni törvényeink, a törvényszékeink, az aláírásaink, meg a másoknak tett ígéreteink. Sokszor engem is arra kényszerítenek, hogy megígérjem, hogy majd még visszajövök, vagy majd még találkozunk, stb…. De mindig azt mondom, hogy senkinek semmit nem ígérhetek. Még magamnak sem ígérhetek semmit, hisz nem tudom, mit hoz a holnap. És mivel határozottan kimondtam, hogy „legyen meg a te akaratod”, ezért ha ígérnék meghazudtolnám a kijelentésemet, a kérésemet. Ha ígérnék, azt jelentené, hogy bármi lesz, akár az életem árán is, betartom ígéretemet. De a körülmények mindig változnak. Az életben minden változik, ami ma igaz, holnap már csak féligazság. Ami ma kicsi, holnap nagy, ami ma nagy az holnap kicsi. Hogy ígérhetnék olyant ma, a mai körülmények között, ami holnap a holnapi körülmények között is, a holnapi változások után is érvényes lehet? Nem vagyok mindenható, nem látok még tisztán mindent. A sok csend és a sok utazás során rengeteg titok felfedte magát, a jelent és a jövőt illetően. De a korlátaimat teljesen még mindig nem vetkőztem le.

Miért mond le az ember ilyen könnyelműen a szabadságáról? Miért kéri a bilincset a kezeire? Kedves olvasó, kedves barátom. Egy dolgot tudok, ami több mint valószínű, hogy még holnap is igaz lesz: ha az ember nem tud megszabadulni az anyag, a pénz rabságából, ígéreteket ígéretekre, aláírásokat aláírásokra fog halmozni élete végéig, ezzel elutasítva magától a szabadságát, igaz emberré válás, az élet mélyebb megértésének lehetőségét, eszközét. Ha szeretsz most engem, hála van a szívemben, örülök szeretetednek, de nem várom el, hogy holnap is szeressél, nem kérek semmilyen -féle bizonyítékot garanciát arra, hogy holnap is szeretni fogsz. Kérlek ne ígérj nekem semmit! Nincs szükségem az ígéretedre. Maradj inkább szabad, mert a szabad ember látványa, számomra a legnagyobb ajándék!

Szeretettel,

„egy Szabad Gondolat”

Categories: India, Minden | Címkék: , , , , , , | Hozzászólás

A legfőbb kötelesség

CSC_5979

Minden lehetséges kötelességem előtt nekem a legfőbb kötelességem meghalni.

Ha netán a törvény az, hogy az ember életét a „kötelességei” határozzák meg és irányítják, akkor nekem a legfőbb kötelességem (fizikailag is) meghalni. Ha már lemondok a lélek szabadságáról, a szív hangját figyelmen kívül hagyom, akkor minek tartsam életben a testet? Van elég lélek nélküli zombi a földön. Legalább egy tudatosan vállalja, ha már a benne élő Istennek vesznie kell, akkor vesszen az őt fogva tartó test is. Nincs szükség még több ember-robotra.

Mikor lesz a szív hangjának prioritása a kötelességek, és a társadalmi szabályozások felett? Minek egyáltalán a szív? Itt megint bejön a jó öreg barát, a hit. Azt mondják, azt mondták, azt írták, hogy ez a kötelességem. Én elHITTEM, és beálltam a sorba, menetelni, robotolni. Kérlek, ha elég érettnek érzed magad, ha úgy gondolod van elég élettapasztalat mögötted, és még nem láttad Pink Floydnak „A Fal” című filmjét, nézd meg! Soha nem tesszük fel a kérdést, hogy ki mondja, mit mond, és miért, és hogy honnan veszi?

A tradícióknak, az írott és íratlan törvényeknek gátat kell szabni. Ha nem tudod megállítani az özönt, ami ezeket a nyakadba zúdítja, felejtsél el minden gondolatot, minden elképzelést ami a szabadsághoz fűződik, mert a leghalványabb fogalmad sincs annak igazi jelentéséről. Ne haragudjál, hogy ismétlem ezeket a szavakat, de mivel annyira gyengék, annyira erőtlenek a szavak amelyeket az ember kimondhat, mást nem tehetek, minthogy ismétlem őket: Félj! Akarj! Ellenkezz! Ragaszkodj! Higgy! Tégy eleget a kötelességeknek, a szabályoknak! Ez a legbiztosabb akadálya annak, hogy a teremtés igaz értelme megmutassa magát számodra. Amíg ezek a tulajdonságok életben vannak az elmédben, a szabadságod, ami a legfontosabb eszközöd léted megértésére, messziről elkerül téged.

Kedves olvasó! Ismételten kérlek, hogy egy szavamat se hidd! Figyelmeztetlek, hogy a fent leírt gondolatok közül semmi nem igaz számodra. Ha követni tudod a fenti sorok üzenetét ép, még nem teljesen átmosott elméddel, akkor elfogadhatod, használhatod. De nekem ne higgy el semmit. Miért?Mert én egy senki vagyok. Nincsenek címek és címkék a nevem után. Folyamatosan elutasítottam, megtagadtam őket. Egy intézmény sem ismerte el a tudásomat, nem ellenőrizte az itt leírt gondolatok szabályosságát, hitelességét. Egyik sem avatott engem valakivé, hogy te gondolkodás, kételkedés, elmélkedés nélkül elfogadd minden szavamat úgy, ahogy el szokás fogadni egy olyan ember szavait, akit a rendszer a ráaggatott címekkel tekintélyé avat, hogy segítségével népszerűsítse agresszív, ember ellenes hazugságait.

Amit itt olvashatsz, egyszerű, tiszta, őszinte szívből jövő gondolatok, amelyek  születésük előtt nem taktikáztak, hogy vajon mi lesz, ha őszintén felszínre kerülnek, megnyílvánúlnak. Fogadd szeretettel, vagy vesd el őket. Ha viszont tetszenek, kérlek oszd meg, hogy szabadon megkereshessék maguknak a legjobb utat, a legjobb személyekhez. Köszönettel, én-senki.

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , , , , | Hozzászólás

Az ember tragédiája

ApproachingTheOtherSide Többször utaltam a hazugság legsúlyosabb formájára, ami nem más mint saját magunk megtévesztése. Azokról a hazugságokról beszélek, amelyekkel szívesen etetjük magunkat, amelyeket hinni szeretnénk, ill. hinni akarunk magunkról, hogy általuk értékesebbnek, nagyobbnak, jobbnak hihessük az ÉN-t. Ezen felül mint hab a tortán ott vannak az örökletes hazugságok, amelyek évszázadok óta élnek, amelyek eszközként szolgálnak az emberi tudatlanság szinten tartásában, és annak megakadályozásában, hogy az egyén tudatára ébredjen. Az ember tudatára ébredése egyenlő a vallási, politikai, gazdasági hatalmak, és a pénz halálával. Ezeket a hatalmakat a hit és a félelem elültetése nélkül, nem lehet sem létrehozni, sem fenntartani. Szinte minden egyes személy a földön úgymond rabja a fent említett hatalmak valamelyikének. Az, hogy melyiknek, az szinte mindegy, mert az összes ugyanazt a célt szolgálja. Amíg az ember hagyja, hogy más gondolkodjon helyette, más döntsön helyette, miközben abban az illúzióban él, hogy neki szabad akarata és szabad döntési joga van, addig ő egy „példás polgár”. Ha elkezd kételkedni a rendszer szabályaiban, a rendszer „JÓSÁGÁBAN”, jönnek egyből a bélyegek, és jön az ítélet, hogy antiszociális, gonosz, rossz, bűnös, stb.…. És ez teljesen „normális”. Nem hagyhatja a rendszer, hogy leleplezzék őt. Ezért a kételkedőre uszítja annak környezetét, felhasználva a szabályait, a törvényeit, melyeket kizárólag önvédelem céljából hozott létre (még véletlenül sem azért, hogy megóvja az embert általuk).

Az ember tragédiája: Az ember egyik legnagyobb tragédiája az, hogy mindent amit hinni akar, be képes bizonyítani magának. Ezernyi „bizonyítékot” talál a hite alátámasztására. Innen az a mondás, aki keres, az talál is. Hát sajnos talál! Ez a cselekedet nem más, mint a hazugság erőszakos életben tartása. Másképp fogalmazok, mert fontosnak tartom, hogy ez érthető legyen. Annyira akaratosak vagyunk, hogy azt találjuk meg amit meg akarunk találni, nem pedig azt, ami ténylegesen létezik. Tehát ha tetszik nekünk egy valótlan dolog, bebizonyítjuk magunknak annak valóságát. ‘Így sokszor nem azt találjuk meg, ami van, ami létezik, hanem azt amit meg AKARUNK találni, amihez RAGASZKODUNK. És így kezdődik a barangolás meseországban.

Ha az ember a vak hitet „választja” kérdések, bizonyítás, megtapasztalás nélkül az értelem, a megélés és megtapasztalás felett, akkor valósnak, tehát létezőnek fogad el valamit, ami vagy létezik vagy nem. Itt most a következő helyzet állhat fenn: vagy becsapja magát, vagy véletlenül épp az igazságban hisz. Én azt mondanám, hogy elég nagy a rizikó. Ha az ember egy bizonyos vak hitre építi az életét, nem lehet biztos abban, hogy a sok ezer közül pont az ő hite az, amelyik a valóságra épül.

Azon személyek között, akik folyamatosan becsapják magukat, nem valószínű, hogy van olyan, aki tudatában van annak, hogy becsapja magát. Általában az összes meg van győződve hite igazságáról. Ha valaki netán látná, hogy félrevezeti magát, nyilván egy idő után abbahagyná. Itt jön be a másik nagy tragédia: ha valaki folyamatosan hazudik önmagának, az több mint valószínű, hogy soha nem fogja ezt látni, hacsak a sors nem koppint az orrára, hogy felébredjen. Hála a jóságos teremtőnek a sors folyamatosan ezt teszi mindenkivel, valahányszor olyan dolgok történnek az ember életében amelyek kizökkentik a kényelmi állapotából: valamilyen testi vagy lelki fájdalom, vagy sokk hatás, vagy veszteség, netán egy súlyosabb betegség. Ahhoz, hogy az ember átverje magát két fontos dologra is szükség van: ragaszkodás és akarás. Ha hiszel valamiben, te vagy becsapod magad vagy nem. De mivelhogy ragaszkodás és akarás van benned, te magadtól soha nem fogod tudni kideríteni, hogy átverted-e magad a vak hittel vagy sem.

Nagyon fontos megértenünk, mi a hit, mi a félelem, mi a ragaszkodás, mi az akarás. Azt tudjuk, hogy ezeket belénk neveli a „társadalom”. De azt tudjuk-e, hogy miért? Mi haszna van neki abból, hogy félelem van bennünk, hit kényszerünk van, ragaszkodunk, sóvárgunk valamiért, célokat tüzünk ki magunk elé melyeket minden áron meg AKARUNK valósítani, másokkal harcba szálunk a hitünkért.

A félelemmel mindenkinek szembe kell néznie kivétel nélkül. Addig, amíg a félelmet fel nem számolta az ember, gyakorlatilag semmi esély nincs rá, hogy lelki fejlődésében feljebb lépjen. Hogy keletkezik, honnét jön, miért jön, milyen hatást gyakorol az ember életére, a tiszta tapasztalására. Addig amíg félelem van bennünk, legyen az bármilyen fajta, egyszerűen nincs lehetőség a lét igazságának tiszta megtapasztalására. Ha például egy idióta dogma vagy hitrendszer azt a félelmet ülteti el benned, hogy ha nem teljesíted a parancsokat, nem felelsz meg a szabályoknak, kárhozatra és örök szenvedésre vagy ítélve, te mindent az ők mércéjükkel fogsz látni. Mindent, ami megfelel a sablonnak elfogadsz, és eldobsz mindent magadtól ami nem felel meg a hitednek melyet a fejedbe ültettek. Ilyen formán már előre meg van határozva számodra, hogy mit fogadhatsz el igaznak, és mit fogadhatsz el hamisnak. És mindez attól független, hogy mi a lét valósága, mi a lét igazsága. Te nem kell gondolkozz csak bólogass vagy hallelujázz, vagy éljenezz. És mindez a félelem miatt. De lehet a ragaszkodás miatt is. Például amikor az ember céljának kitűzi az esetleges halál utáni üdvözülést. Le van tojva, ha semmit nem értek az életben, ha tele van az életem értelmetlen ellentmondásokkal, megalkuvásokkal és más olyan dolgokkal amiket nem értek, de legalább üdvözülök. És ekkor jön be az önfeláldozás. Feláldozom magam, mindent eltűrök, csak a mennybe jussak. Társadalmunkban már egy jó ideje erénynek tekintik az önfeláldozást. Az ember minél jobban megtagadja a belső hangot, annál nemesebb, annál tiszteltre méltóbb. Tagadd meg az értelmet, cselekedj a normák szerint, és jó leszel. Egy szóval akkor vagy a legjobb ember, ha lemondasz emberi mivoltodról. Egyetlen dolog amit szeretek a hazugságokban, hogy tele vannak humorral, jól lehet szórakozni, ha az ember már átlát rajtuk.

Az akarás maga a ragaszkodással rokonértelmű. Manapság a csapon is az folyik, hogy „mindent lehet csak akarni kell”. És milyen jó dolog, ha ezt valaki beveszi. Ilyen az ideális adófizető. Nagyon röviden és tömören próbálom ezt összefoglalni, hogy maradjon máskorra is a szavakból. Mit tesz az az ember, aki valamit akar? Azt teszi, hogy figyelmének nagy részét az akarat célpontjára irányítja. Ebből következik, hogy kevés szabad figyelme marad neki, amit esetleg arra használhatna, hogy észrevegye az élet útjelző tábláit, melyek a számára legjárhatóbb utat mutatnák. Tehát megint oda lyukadtunk ki ahova az előbb: akarjál, ragaszkodj, kapaszkodj, sóvárogj, mert így a figyelmed le van foglalva, és sok vizet nem zavarsz. Ha jól megfigyeljük, láthatjuk, hogy általában az akarás tárgya is előre meg van határozva. Előre meg van határozva, hogy milyen célokat kell elérned, hogy a társadalom elismerését elnyerd. Ezeket a célokat neked mind akarnod, kell, ahhoz, hogy elérd őket. Szóval megkaptad a csontot, van amit szopogassál, minket nem zavarsz. Ha netán a csont elfogy, vetnek egy másikat. Gondolom, most már tisztábban látható, hogy miért kell megértenünk és felszámolnunk az akarásunkat. A valóság az valóság marad attól függetlenül, hogy mi mit akarunk. De ha akarunk valamit, sokkal kisebb az esély, hogy alázatot tanúsítsunk a teremtés csodájával szemben, és általa megérthessük azt. Azt hiszem azt is mondhatnám, hogy az ember vagy akar, vagy pedig értelmes. Egy személyben lehetetlen akarni is, bölcsnek, és értelmesnek is lenni, mert a megértések messziről elkerülik azokat, akik akarnak ahelyett, hogy alázattal szelíden próbálják megérteni a teremtés rejtélyeit. Ha az ember nemcsak elduruzsolná, hanem értené, érezné, és szívéből kívánná, hogy „legyen meg a te akaratod”, sokkal közelebb kerülne a „nagy igazság megértéséhez”. A valóság elérhető mindenki számára. Csak nem mindenki, nyújtja ki kezét, hogy megragadja. És utoljára ismétlem ennek okait a vírusok neveit: félelem, vak hit, ragaszkodás, akarás, ellenkezés, a nyitottság, léttel szembeni alázat hiánya.

Az ellenkezésről csak egy pár szó. Emlékezzünk azokra a körülményekre, élethelyzetekre amelyekkel szemben ellenkezünk. Melyek azok? Netán egy betegség, vagy egy nem kívánatos személy jelenléte az életünkben? Tudnunk kell, mi az amivel szemben ellenkezünk, mert azok a helyzetek, azok a körülmények amelyek a legtöbb tanulságot kínálják számunkra. De mi mit teszünk? ELLENKEZÜNK. Jó de mi mást tehetnénk, ha egyszer valami nem tetszik? Itt egy újabb alkalom, egy újabb lehetőség, hogy hülyének nevezz: ELFOGADJUK! Úgy, ahogy elfogadjuk a csokoládét, a karácsonyi ajándékot, elfogadjuk, azt is ami rossz, pontosabban azt is amit „rossznak látunk”. Valamiért ami nekem jó, az neked rossz. De miért? Soha nem fogod megtudni, mert ellenkezel, vele szemben. A megértés alappillére az elfogadás. Elfogadás nélkül nincsen megértés. Mit szeretnél megérteni? Amit elutasítasz? Amit nem fogadsz el? Amit eltaszítasz magadtól? És mégis hogy szeretnéd megérteni?

Azok az emberek, akik időt és energiát teremtenek magukra, hogy megfigyeljék az életüket, előbb utóbb megtapasztalhatják azt, hogy minden ami van, valamiért van. Semmi sem történik hiába. Előbb vagy utóbb értelmet nyernek a régi fájdalmak, a régi sérelmek meg minden. Tehát tudni fogod (nem hinni fogod), hogy ez az élet olyan csodálatosan működik, hogy semmi nem történik benne ok nélkül. Az viszont gyakran megtörténik, hogy mi nem látjuk az okokat. És miért nem látjuk az okokat? Miért nem értjük az életet? És erre a válasz egy korábbi bejegyzésben található: hol a figyelmed? Hol a figyelmed, kinek dolgozik, és miért? Netán ott a pénztárcádban? Vagy a magazinokban? Vagy Hollywoodban? A híradóban? A délutáni horror hírekben? A napi nyolc vagy tíz óra munkában? A Túlórákban? A pletyka lapokban? A Mónika show-ban vagy esetleg a Balázséban? A sörös korsóban? Hol a figyelmed? Kinek dolgozik, és miért? Mennyi a tiéd a saját figyelmedből? Mennyit birtokol más? Ha valaki többet tud mint te, az nem azért van, mert ő intelligensebb, netán iskolázottabb, vagy szerencsésebb mint te. Nem! Az élet egyforma lehetőségeket kínál mindenki számára még akkor is, ha ez jelenleg neked furcsán hangzik. Ha valaki többet tud mint te, azért van, mert helyén a figyelme. Nem adta oda eurókért, dogmákért, a vak hitért.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ezekkel az írásokkal nem kioktatni akarlak, nem akarom megmondani senkinek sem tutit. Nem akarom senkinek sem megmondani az igazságot. Az igazságot egyébként sem lehet megmondani senkinek. És senki nem is képes rá. Egy dolgot tehet minden jó szándékú személy embertársaiért: útjelző táblákat készít, amelyeket ide oda felállít, hogy ha netán valakinek épp arra van szüksége, megláthassa, használhassa. Az igazságot mindenkinek a saját személyes felelőssége megtalálni.

Ha hasznosnak találtad az itt olvasottakat, kérlek oszd meg azzal a reménnyel, hogy másnak is hasznára válik. Ha értesítést szeretnél a további bejegyzésekről, kattints a jobb oldalon található „feliratkozom” gombra. Jó testi és lelki egészséget kívánok!

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , , , , | 3 hozzászólás

magyar vagy nem magyar

Kedves anyaorszagi testverem!

A nevem Bodo Attila.
A nagyapam
neve Bodo Jakab volt, aki a magyar hadseregben tisztiorvoskent
szolgalt. Vedelmezte a magyar szabadsagot, szolgalta a nagy magyar
eszmeket. Miert? Azert, hogy a gyerekeinek es unokainak jo legyen
magyarkent elni.
Magyarorszag hatarait vedve, a magyar szabadsagert harcolva tudolovessel jott haza a haborubol.
Mindvegig abban a hitben elt, hogy o egy nemes celert aldozta fel magat.
Nos
ennek a Bodo Jakabnak van egy unokaja akinek a nevet emlitettem mar a
fentiekben. O egy hataron tuli (erdelyi)magyar. Ennek a Bodo Attila nevezetu "hatarontuli
magyar"-nak nem allt szandekaban soha  az anyaorszagban letelepedni,
elvenni az ottaniak munkahelyet, ezaltal megnehezitve sorsukat.
O csak egy egszeru vandor, utazo, akitol megkerdik mindenfele a vilagban: Milyen nemzetisegu vagy, honnet jottel?
Erre
o egyet nyel es probalja mas iranyba terelni a szot meg mielott
kisutik, hogy egy Bodo Attila nevezu romanhoz van "szerencsejuk", aki
abbol kifolyolag, hogy roman akar veszelyt is jelenthet a nyugateuropai
tarsadalomra(ez szomoruan hangzik, de teny).
O mindvegig hisz abban,
hogy az altal iteltetik meg, hogy ki o mint ember. Ez igy is tortenik
mindig, de az elejen faltoro kost kell jatszania, amig a fal
osszedol.
Most ott van Dublinban egy kis idore.
Be adta a kerest a "PPS number"-re (tarsadalmi biztositasi szam). Kerdes a keresben: Nationality?.
Itt megint bajban volt a hatarontuli. Lenyelte a gombocot es
megkockaztatott egy "Hungarian"-t. Citizenship? nyilvanvaloan:
"Romanian". Megkerdi az illetekes holgy tole, hogy van-e magyar
utlevele. Erre o mit felelhetne mast mint azt, hogy NINCS. Erre a holgy
kihuzza a HUNGARIANt es ott is megerositi, hogy ROMANIAN.
Sikeres allasinterju utan felhivjak es kozlik vele: sajnos romanoknak nincs joguk Irorszagban dolgozni.
On szerint van esely arra, hogy a magyar allam elismerje vegre, hogy
o is magyar? Vagy nyugodjon bele a hontalan statuszaba aminek a romanok
titulaljak ot (romanul: bozgor)?

Bevallom, szomoru vagyok, amiert elhitettek velem, hogy magyar
vagyok es 30 even keresztul eltem ebben a hitben, miutan kideritik,
hogy tulajdonkeppen roman vagyok es ezzel parhuzamosan a romanok
hazatlannak neveznek.

P.S.
Akiknek tetszett a tortenet, fel szeretnek tenni egy kerdest, amit szeretnem,
ha elsosorban sajat maguknak valaszolnanak meg:
A szemelyes prioritasi listan  hanyadik helyen van a magyarsaga?
Mennyire fontos  magyarnak hinni magat?.
Hogy
nez ki az a prioritasi lista? Mennyire egeszseges az sajat maga
szamara? Mennyire problemamentes betartani a sorrendet. Mennyire kell
eroltetni dolgokat, hogy azt higyjuk amit szeretnenk hinni?

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , | Hozzászólás

Működteti a WordPress.com.