Posts Tagged With: gyógyul

A vakság mint ajándék

CSC_6203 Egyik alkalommal amikor a fogorvoshoz indultam, Mcleodganj fő utcáján valaki megszólított hátulról, hogy nem-e segítenék neki. Amikor megfordultam, láttam, hogy egy szikár, talpig fehérbe öltözött indiai úriember szólt hozzám. Szalmakalap volt a fején, egy hosszú összecsukható pálca a kezében. Napszemüveget viselt, hogy eltakarja szemeit melyek már hosszú évek óta nem szolgálják gazdájukat. Arra kért, hogy segítsek neki eljutni a bankig. Segítettem szívesen, hisz amúgy is ugyanabba az irányba tartottunk mindketten. Az együttlétünk első néhány perce után azt mondtam neki, hogy örvendek, hogy találkozhattam vele, mivel érzem, hogy annak ellenére, hogy vak, sokkal többet lát, mint sokan mások, akiknek nincs baj a látásukkal. Normális esetben az ember szánalmat érez az ilyen emberek iránt, de jelen esetben csak arra tudok gondolni, hogy bárcsak több ilyen „éles látású” ember lenne a földön mint ő. Valósággal sugárzott a teljes egzisztenciája a boldogságtól. Elméletileg ő egy fogyatékos, egy hiányos ember. A gyakorlatban viszont egy olyan személlyel találkoztam melynek boldogsága, lelki békéje messze felülmúlja a legtöbb emberét, akivel az elmúlt időben találkoztam. Mi lehet ennek az oka? DSC_6116

Lassan elbeszélgettük magunkat a bankig. Bementünk, elintézte a dolgát, majd arra kért, hogy kísérjem vissza. Ekkor már lassan késésben voltam, de gondoltam egye a fene, majd csak lesz valahogy, nem minden nap szólít meg egy vak, hogy segítsek neki a tájékozódásban. Visszamentünk a szállodájához, és mondtam neki, hogy ha nem veszi rossz néven, nekem le kell lépni, mert nem szeretnék sokat késni a fogorvostól. Azt mondta, hogy ha van kedvem, a fogorvos után menjek vissza, szívesen meghívna egy vendéglőbe, hogy együnk valamit, és közben még társalogjunk egy kicsit. Elfogadtam meghívását. Egy órán belül visszaérkeztem a szállodába, ahol a teraszon leültünk és megittunk egy egy forró gyömbér citromos mézes teát. Teázás közben megkértem, hogy ha netán még nem unná, mesélje el nekem vaksága, azaz látása történetét. Elmondta, hogy már fiatalon bajok voltak a látásával, majd fokozatosan teljesen cserben hagyta őt. Mint mindenki más megpróbált ő is nagyon sok opciót, hogy visszanyerje a látást, de sikertelenül. Neves professzorok műtötték többször is, próbára tették a tudomány legújabb vívmányait, de mind hiába. A családi élete sem volt rózsás. Kisgyerekkorában elvesztette szüleit. Nevelőszülőktől kapott szeretetben nem volt hiány. De amikor már akkora lett, a mostoha testvérek féltékenyek lettek rá, nem hagyták, hogy apjuk ráhagyja a kis házat, amit egyébként neki szánt. Ezért úgy döntött, hogy saját kezébe veszi a sorsát, elhagyta a mostohacsaládot. Sok hegyen keresztül ment. Alkalmi munkákból élt néha. A sors soha nem hagyta teljesen magára. Mindig akadtak emberek, akik segítettek neki. Közben az történt, hogy vakságának köszönhetően egyre érzékenyebb lett más dolgokra, más ingerekre, melyek észleléséhez nem szemekre, hanem valami más fajta érzékre volt szüksége. Az intuíciói is egyre fejlettebbek lettek. Egy idő után már látnoki képességekkel is rendelkezett. Emberek jövőre vonatkozó kérdéseit is képes volt megválaszolni. Gyerekükért aggódó szülőknek megmondta, hogy aggodalomra nincs ok, mert az elveszett gyerek biztonságban van. „Látja”, hogy már úton van hazafelé. Amikor az emberek látták, ahogy ezek a látomások kezdenek beteljesülni, szent emberként majd Istenként kezdték tisztelni. Egyre csak gyűltek az emberek körülötte. Gyűltek a kérdések, és nőtt az imádat. Ő nagyon nem örvendett a helyzetnek, néha el kellett szökjön a helyszínről, mert nem hagyták békén. Ez egyébként egy érdekes példája annak, hogy születnek az Istenek. Tudta ő magáról, hogy ő kb. annyira isten mint azok, akik csodákat várnak tőle, és arra kérik, hogy megnyugtassa őket a jövőjük felől. Az az ember, mely valamilyen oknál fogva jobban kezd figyelni, mint más, többet is kezd látni, érteni a lét rejtelmeiből. Egy idő után betelt nagyon a pohár, ezért azt kívánta, hogy ez a látnoki képessége megszűnjön, mert több bajt okoz neki, mint örömet. Lassan el is maradtak a látomások, és el kerülte az alkalmakat, hogy emberek faggassák őt a jövőjük kérdéseivel. Fura egy emberi vonás az is, hogy az ember ahelyett, hogy a jelenére figyelne, a jövőjével van elfoglalva, ami vagy lesz, vagy nem lesz. Ezen a ponton meg is értem őt, hogy egy idő után nem volt hajlandó az emberek jövőjét elárulni. Halott az a személy, akit jobban foglalkoztat a jövő gondolata, mint a jelené. Az ilyen ember csak hiszi azt, hogy él. Valójában az történik, hogy a teljes figyelme egy képzeletbeli jövőben van. És még ha el is érkezne a jövőbe, akkor sem lesz az teljes, mert a figyelme egy azután következő jövővel lesz elfoglalva. Az, akit olyan remények éltetnek, hogy majd aztán valamikor jobb lesz mint most, annak tudnia kell, hogy ha nem képes a jelenre figyelni, annak üzeneteit megfejteni, annak a jövője sem lesz különb mint az aktuális jelene. A szép és boldog jövő alapja a szép és boldog jelen. Csak úgy a semmiből anélkül, hogy megértenénk a jelen történéseit, megválaszolnánk annak kérdéseit, nem kerekedhet ki a szép jövő.

Elmesélte, hogy megismerkedett egy másik látnokkal, akinek temérdek pénze volt, mert politikusoknak üzletembereknek jósolt. De nem volt boldog. A látnoki képességének köszönhetően nem volt neki élete. Mindig a mások életével volt elfoglalva. Mondjuk erre mi is képesek vagyunk látnoki képességek nélkül is. Ahelyett, hogy a magunkét elemeznénk, és tennénk jobbá, a másokéval foglalkozunk. Ilyen szempontból mindannyian látnokok vagyunk. DSC_6266

A vak barátom lemondott látnoki képességeiről, nem kovácsolt belőle hírnevet és pénzt. Helyette visszafordította figyelmét saját életére. Ennek köszönhető az, hogy személyében egy olyan embert ismerhettem meg, aki egy olyan dolgot, amit mi hiányosságnak mondunk, a vakságot, látásra használt. Vakságának köszönhetően tudta visszafordítani a figyelmét saját életére, annak megértésére. Kevesebbet látott a kinti világból, de annál többet fedezett fel odabent, melynek köszönhetően boldogsága, pozitív kisugárzása rendíthetetlen. Lehetett volna koldus, egy önmagát sirató nyomorult. De nem ezt tette. Legtöbben azt hinnénk, hogy milyen rossz lehet neki, mert nem lát. És mennyivel jobb nekünk, mert látunk. Az viszont meg sem fordul a fejünkben, hogy lehetséges, hogy mi túl sokat látunk, és az által nagyon keveset. Nem gondolunk arra, hogy éleslátásunk lehet eszköze a vakságunknak. Annyira akarunk látni, hogy nem vesszük észre, hogy teljes figyelmünket leköti a felszíni formák nézése: Hollywood, a magazinok, a televízió, …, stb. Ennek a vak embernek valósággal áldás volt a vakság, és tudja ezt már ő is.

Tudnunk kell, hogy mindannyian fogyatékosak vagyunk. Továbbá el kell tudnunk fogadni, és megérteni fogyatékosságunkat. Mert amint már többször is írtam, a fogyatékosságunk, betegségeink is értünk vannak, ha megértjük őket. Egész pontosan lehetnek értünk is, és ellenünk is. Mi döntünk. Ha harcolunk a fogyatékosságunk, a betegség ellen, akkor nem teszünk mást mint, hogy megtagadjuk az életet, és eszeveszett sebességgel vágtatunk a megsemmisülésbe. Ha meg elfogadjuk fogyatékosságunkat, betegségeinket, és alázatosak vagyunk, megértjük, hogy miért volt szükség a fogyatékosságra, miért kellett nekünk a betegség, esetleg azt is, hogyan teremtettük meg, hogyan idéztük elő azt az állapotot. DSC_6294e

Igen, mindenkinek vannak fogyatékosságai, betegségei, még ha a felszínen nem is látszik az. A barátom története azt mondja, hogy vannak vakok, melyek többet látnak, mint a jól látók. Van, aki korlátolt mozgású. De mivel korlátolt mozgású, ezért lassúbb is. És mivel lassúbb, többet láthat, mint az, aki ezerrel száguld. Van akinek jó a szeme, és nem is korlátolt mozgású, és nem is süket, de buta mint a satu. A figyelme folyamatosan a felszíni dolgokon van (Hollywood vagy Bollywood, magazinok, pletyka, hírek, és más felszíni dolgok, melyek nagy része messze van a realitás talajától), Az ilyen ember soha nem jár lassan, mindenhová rohan. Az ilyennek áldás lenne egy kis vakság, vagy egy kis mozgáskorlátozás. A legrosszabb dolog amit a vak tehet az, hogy küzd vaksága ellen. A vak barátom is csak az után találta meg boldogságát, miután elfogadta, és megértette vakságát. Legrosszabb dolog, amit a mozgáskorlátozott tehet, hogy küzd az állapota ellen. Nem szeretnék az a vak lenni, melyiknek visszaadják a látását, még mielőtt megértené, hogy miért volt vak. Nem szeretnék az a beteg lenni, akinek visszaadják egészségét még mielőtt megértené, miért volt beteg. Minden élő ember fia fogyatékos. Egyetlen oka földi létünknek az, hogy fogyatékosak vagyunk. A fogyatékosságunk meg nem más, mint felemelkedésünk eszköze. A fogyatékosságunk által érthetjük meg, hogy egyek vagyunk, hogy ugyanannak az egynek a részei vagyunk. A fogyatékosságunk lehet az eszköze annak is, hogy megértsük, hogy csak egyetlen igazi út létezik. Éspedig az, hogy egyként éljünk, egyként cselekedjünk, hogy folyamatosan kiegészítsük, segítsük egymást. Amint a történetben olvashattátok, a jó szeműeknek nagy szükségük van a vakokra. És a sors iróniája az, hogy pont látásért van szükségünk rájuk. De ne felejtsünk el figyelni azokra, akik lassan járnak, azokra akik süketek. A látszólagos egészség csupán illúzió. Hollywood illúzió. A magazinok, a telenovellák, a délutáni hírek illúzió. Kegyetlen támadást intéznek az érzékszerveink ellen, melynek következtében halálos vakságra ítélnek bennünket.

Egy teljes napot töltöttem vele. Hajnalban indult a busza Delhi irányába. Megkérdezte, tudnék-e segíteni neki kimenni a buszra. Mondom én igen, csak akkor indulnék is haza, mert nagyon messze lakom. Erre felajánlotta, hogy aludhatok a szobájában a másik ágyban, ami lehetőséget jelentett további gondolatcsere folytatására. Ámulattal figyeltem, hogy milyen otthonosan mozog fény nélküli világában. Tiszta és rendezett volt minden holmija. A ruháit is összefogva tette le. Zavarbaejtően pedáns volt. Ő egy olyan vak, akit látása miatt, tanácsadásért barátai zavarják néha telefonon a világ különböző tájairól.

Figyelj! Nagyon figyelj a fogyatékosokra, a „gyengékre”, mert ők jelentik számodra a megváltást! Nélkülük soha nem lehet teljes a világod! Ha azt gondolod, te teljesen egészséges vagy, gondold át még egyszer.

Szeretettel,

               „egy Szabad Gondolat”

Reklámok
Categories: India, Minden | Címkék: , , , , , , , , , | Hozzászólás

EGÉSZSÉGET!

Beszélgetés a kínai orvossal a betegségekről, azok megelőzéséről, gyógyításáról

Ajánlom ezt az interjút azoknak, akik a betegségeket ellenségként kezelik, és küzdenek ellenük. Talán segíthet a betegségek egy más fajta, talán sokkal emberibb, sokkal természetesebb úton való megközelítésében.

Categories: Filmek, Minden | Címkék: , , , , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Mikor halunk meg?

 

DSC_4889_01

Még mielőtt beleugranék a közepébe, a kérdés megválaszolásába, és a legborzalmasabb dologról, a halálról kezdenék „beszélni”, el szeretném mondani, hogy a halál maga a róla alkotott képünk segítségével válik borzalmassá, vagy olyanná, amilyennek látjuk. Hogy a róla alkotott képet mi befolyásolja, az egy másik kérdés, amin mindenkinek érdemes mélyen elgondolkodni. Tudnunk kell, hogy nagyon sokan eltávozásuk pillanatában is boldogak. Én a magam részéről meg vagyok győződve, hogy a boldogságom a halálom pillanatában éri el a tetőfokát, amikor is az elmém a testem súlyától elszakadva szabadon indul útnak, vissza a forrás felé.

Mikor halunk meg? Egyszerű: amikor eljött az idő! Jó jó, de mikor jön el az idő? Akkor jön el az idő, amikor a halálunk bekövetkezte is, éppen úgy mint minden történés értelemszerűvé válik. Jó de mikor válik az elmúlás értelemszerűvé? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához, egy másik kérdést kell megválaszolnunk, éspedig azt, hogy miért jöttünk ide, azaz miért jelentünk meg itt a földön ebben a formában.

Szóval, miért is születtünk? Több jel is arra utal, hogy lelkünk azaz tudatunk létét, már lassan nem kérdőjelezhetjük meg. Én nem voltam ott, de állítólag már tudományosan is bebizonyították, hogy az emberi tudat(lelkünk) a testtől függetlenül is létezik, tehát a test halála után, ő megy a dolgára. Tudatunkat nem helyezzük a sírba. Életem folyamán azt tapasztaltam, hogy a tudatom mint minden más létező folyamatos változásokon megy keresztül. Optimistán fogalmazva azt is mondhatnám, hogy fejlődik. Igen, az emberi tudat, tehát a lélek az fejlődik. Itt szeretnék pontosítani: FEJLŐDHET. Azért emeltem ki ezt a szót, mert nem biztos, hogy fejlődik. Lehet egyszerűen csak változik. Hogy fejlődik-e, vagy visszafejlődik, esetleg egy helyben mozog szinuszosan, az rajtunk múlik.

Eme kis bevezető után kijelentem, hogy azért születtünk, hogy fejlődjünk, hogy felnőjünk. Azért jöttünk ide, hogy a testet mint eszközt használjuk a tudatunk fejlődésére, fejlesztésére. Most ki-ki maga válaszolja meg a kérdést, hogy a saját lelke, a saját tudata éppen mivel van elfoglalva.

Egy kis segítő történet: Éjszaka van, nem alszok, és éppen úgy mint legtöbbször örömmel tölt el az ébrenlét. Az éjszaka csendje, a zaj hiánya, az akarás, a terv, a törekvés, a mozgás teljes hiánya elősegíti a gondolatok szabadon szárnyalását. Olyan megértések jönnek ilyenkor, amelyek egyszerűen nem jöhetnek máskor a fent említett okok miatt. Nincsen lánc az elmén, ami fogva tartaná. Szó szerint azt csinál, amit akar. És hagyom, hogy tegye azt, mert tudom, hogy napközben sok mindent kell, napközben nincs idő feltenni a kérdést, hogy mi az, ami valóban kell, mi az ami egy külső kényszer, ami jön, és rabul ejti az ember figyelmét. Erről írtam részletesebben az út beszámolójának valamelyik fejezetében. Kifejtettem, hogy miért fontos szabadságot adni az elmének néha. Miért fontos időt nyerni számára, amikor a kondicionálás (külső zaklatás) hiányában ő szabadon feldolgozhatja az elmúlt napok órák információit, amikor úgymond hasznosíthatja őket.

Egy ilyen szabad éjszakájában a tudatom azt fejtegette, hogy mi is a betegség, miért kell a betegség. Már egy jó ideje a környezetem és annak történései arra késztettek, hogy a betegség és az elmúlás rejtélyeit kutassam. Eljutottam arra a pontra, hogy a betegség nem kisebb ajándék az ember számára, mint az összes többi ajándék, aminek mindig örülünk. (Erről is írtam bővebben több bejegyzésben is legutóbb angolul: http://whyunderstanding.wordpress.com/2011/07/21/the-helpful-disease/ ) Megértettem, hogy tulajdonképpen a betegség is egy korlát, amit az ember, ha megért, egyszerűen értelmetlenné válik, és elmúlik. Ha megértem a betegségem okát és üzenetét, akkor a betegség elérte a célját, és tovább nincs már értelme a létezésének, tehát megszűnik. Ez így most egy kicsit szárazan hangzik, de most nem szeretnék belebonyolódni a gondolat ismételt kifejtésébe, mert korábban már többször is megtettem. Utólag kiderült, hogy nemcsak én, egy egyszerű csavargó jutott erre a következtetésre, hanem egy orvosnő is, és még sokan mások. Na de térjünk vissza az éjszakai szabad gondolatra. Engedtem, hogy tovább menjen, teljesen kibontakozzon. Arra jutottam, hogy tulajdonképpen az emberi test is egy amolyan korlát a lélek számára, mint pl. egy betegség. Na de ha a betegség elmúlhat, ha megértem az okát és a küldetését, akkor mi történik a testemmel, ha megértem annak korlátait. Semmi különös, csak annyi, hogy elmúlik. Ha megértem az emberi testem korlátait, nincs már többet szükség rájuk, és mivel meggyőződésem, hogy ebben az életben semmi nem történik ok nélkül, kijelentem, hogy ha megértem az emberi testem okozta korlátokat, akkor a test megszűnik. Ez teljesen értelemszerű. Kicsit fura lesz a következő megfogalmazás, de az előzmények után, most már nem félek attól, hogy félreérted. Az emberi test nem más mint egy betegség, aminek a fizikai létezése értelmetlenné válik akkor, amikor megértjük azt. Egyetlen oka annak, hogy te ezeket a sorokat olvasod, az hogy beteg vagy. Ha egészséges lennél, nem létezhetnél ebben a formában. Szükséged van a betegségeidre az emberi test tapasztalataira ahhoz, hogy meggyógyulj, tehát meghalj, hogy megszűnjél létezni mint tapintható, kövér vagy sovány, magas vagy alacsony, hosszú vagy rövid hajú emberi lény.

Mikor halunk meg? 1.

Akkor halunk meg ha:

  1. Ha teljesen meggyógyultunk vagy
  2. Elértük a célt
  3. Megértettük az emberi test korlátait
  4. Megvilágosodtunk (nem szeretem ezt a fogalmat, mert nagyon megtévesztő, és több kárt okoz az emberek életében, mint hasznot)
  5. Amikor az egy harmonikus részévé válunk
  6. Elérkezünk az út végére
  7. Amikor már a tudatunknak nincs szüksége a testre mint a fejlődés eszközére
  8. Amikor már a test akadálya a tudatnak a továbblépésben, a továbbfejlődésben

A fent felsorolt pontok mind ugyanazt jelentik. Én csak megpróbáltam több formában is megfogalmazni, hogy mindenki, aki idáig eljutott az olvasásban, megértse mit szeretnék mondani. Ugyanakkor fontos azt is megjegyeznem, hogy ez a legideálisabb formája a meghalásnak, amiben sajnos nem sokan részesülnek manapság. Ez az a meghalás, ahol az ember tudja, hogy a halál nem veszteség számára. Ez az a meghalás amelyet az ember örömmel fogad. Ez az a meghalás amelyre vágyik már az ember. Ez az a meghalás, amelyet akár mosollyal az arcon „él meg” a tudat. A beszámolóban van egy szereplő, akivel Bombay környékén találkoztam. Az a szereplő azt mondta, hogy ő már megkapott mindent az élettől. Ő már csak egy csendes, nyugodt halálra vágyik. Hány ilyen személlyel találkoztál mostanig? Ha találkoztál ilyen személlyel már, menj, és keresd meg őt, amíg nem késő, és töltsél minél több időt vele, ez által megelőzve azt, hogy súlyos problémák jöjjenek az életedben, mint pl. betegségek, konfliktusok, harcok és egyéb sokkoló események.

Mikor halunk meg? 2. (A halál leggyakoribb formája)

Akkor halunk meg, ha elérkezünk egy olyan szintre, ahol annyira elakadunk, hogy egyszerűen nem vagyunk képesek tovább fejlődni, hogy elérjük a célt. És sajnos ebben az esetben is értelmetlenné válik létünk valamilyen szinten, mert a vak hit, a makacsság, a ragaszkodás, a félelem, az akaratosság, valamint a léttel szembeni alázatosság teljes hiánya annyira megbotlaszt, hogy a szekerünk kereke egyszerűen nem tud kidöccenni a gödörből. Ez az az eset amelyikben szabad akaratunkból visszautasítottuk lelkünk fejlődésnek minden további lehetőségét, értelmetlenné téve létünket, és egyszerűen meghalunk. Ezekben az esetekben jó nagyon odafigyelni a súlyos betegségekre, a súlyos veszteségekre mint pl. családtagok elveszítése, és egyéb súlyos tragédiákra. Ezek az utolsó „jelzések”, amelyeknek szerepe, hogy kizökkentsék szekered kerekét a mély gödörből, hogy tovább foroghasson még egy darabig. Ezért hangsúlyozom olyan sokszor, hogy ne ellenkezz. Bármi van, ne ellenkezz, ne harcolj, mindent olyan örömmel kell fogadnod, mint életed legszebb ajándékát. Tudom, hogy harcra lettél nevelve, épp úgy mint mindenki más, épp úgy mint én. De tudnod kell, hogy a harc még több harcot szül. Harcot harccal nem lehet kioltani, épp úgy, mint ahogy vizet vízzel nem lehet szárítani. Azt mondják, ha beteg vagy, harcolni kell ellene, és meggyógyulsz. Abban a pillanatban, ahogy ezt te elhitted, kiváltottad a jegyet a halál második típusa irányába. Ha harccal meggyógyulnál, szintén azt jelentené, hogy a lét hajlamos a hazugságra, épp úgy, mint te. De nem, ő nem hazudik. Ezért a harccal csak közelebb kerülsz szomorúan síró sírodhoz. Nos, te melyik halált választod?

Kedves olvasó! Ismételten megkérlek, hogy ne hidd el egy szavamat sem. Ezek nem olyan dolgok, amelyekben hinni kell. Ha értelmeddel nem tudtad követni az itt leírt gondolatokat, a legjobb döntés, hogy eldobod őket. Egyébként is amint már korábban is említettem, én egy egyszerű csavargó vagyok. Nincs papírom semmiről, mely megengedné, felhatalmazna, vagy esetleg megtiltaná nekem, hogy ilyeneket írjak. Egy dologra hívnám fel a figyelmed: néha lassulj le, lásd magad mit cselekszel. Nem az a baj ha az ember helytelenül cselekszik valamit, hanem az, hogy ha az ember helytelenül cselekszik, és nincs tudatában, nem képes látni önmagát. Te is megfigyelheted, hogy mindennek, ami az életedben történik értelme van. Ha az ember, felszámolja félelmét, vak hitét, akaratosságát, makacsságát, és helyébe egy kis alázatosságot ültet, az értelem megmutatja magát számára. Az értelem nem bújik el előlünk. Mi vagyunk azok akik vastag fekete függönyt húzunk az értelem és a látásunk közé a már többször felsorolt eszközök segítségével.

Kérlek, ha valamiért mégis tetszett ez az iromány, ne tartsd magadnál, engedd tovább. Ha szívesen teszed, segítsd őt, oszd meg másokkal is. Ha értesítést szeretnél az újabb bejegyzésekről, kattints a feliratkozom gombra. A következő bejegyzések tartalmából: nepáli édenkert, nepáli pokol, motorozás a monszunban, találkozás Istennel, látás mely megvakít, gazdagság és az idő, …stb….

Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Működteti a WordPress.com.