Posts Tagged With: buddhizmus

Samsara

DSC_8489 Jó életem van a Ladakh melletti kis falucskában Sheyben. Az otthont adóim megkedveltek. Jókat beszélgetünk főleg Nawang barátommal. Sok érdekes dolgot megtudok a helyről tőle és a hozzá érkező barátoktól, kikkel szintén jó barátságba kerültünk. Miközben a búcsújárás folyik tudomást szerzek a pont egy évvel ezelőtti árvízről, mely kétezer ember halálát okozta Ladakh környékén. Az erős vallásosság nem mentette meg őket a haláltól. Egy olyan helyen ahol alig esik eső, tavaly év augusztusában egy éjszakán eleredt és húsz perc leforgása alatt elmosott mindent ami útjába került. Emberek ezreit álmukból szólította át a másik világra. Kegyetlen volt nagyon. Ilyen a természet. Amikor leginkább azt gondoljuk, hogy mi emberek felülkerekedtünk, ad egy jelt, hogy ébredjünk. Azok akik nem alusznak túl mélyen fel is ébrednek, és a csapást figyelmeztető pofonként értelmezik. Akár hálásak is érte. De mélyen alvó világunkban nem túl divatos dolog a rosszat a hasznunkra fordítani. A rossz leginkább lázadást, véres bosszúvágyat ébreszt bennünk, ami szépen elkísér a sírig.

Egy fiatalember azt is elárulta nekem, hogy a ladakhi turizmus a környéken forgatott filmeknek köszönhetően kezdett virágozni. Tőle megtudtam, hogy egyik kedvenc filmemet a „Samsara”-t is egy közeli falucskában forgatták. Másnap neki is vágtam gyalogosan a pusztának, hogy megkeressem Stakmot, a Samsara filmezések helyszínét. Tíz kilométer nem igazán sok. Elmentem a monostorig. Onnan meg nekivágtam a pusztának, hogy rövidítőn eljussak Stakmoba. Mivel úgy gondoltam, nincs olyan messze, még vizet sem vittem magammal. A monostorban fiatal szerzetesnők kínáltak teával. Az volt az utolsó pohár folyadék amivel el kellett jussak Samsara földjére.

DSC_8562Mindenesetre azt gondoltam, hogy rövidebb lesz az út, mint amekkorának tűnt. Tűző napon a sivatagban hirtelen megnyúlik az idő, a távolság. Olyan mintha egy teljesen más dimenzióba kerülne az ember. A puszta közepén jutott csak eszembe, hogy itt akár skorpiók is tanyázhatnak. Ha netán kapok egy hirtelen oltást, ott fogok elrohadni a sivatag közepén a napon, mert arra nem túl gyakran járnak más földi halandók. Nagyon hosszúra nyúlt a rövidnek képzelt séta, mielőtt újra zöldet pillantottam a távolban. Az élet távoli képei új erőt adtak nekem, hogy folytathassam az utat. Mielőtt a távoli fákat megláttam volna, már az volt az érzésem, hogy eltévedtem. Megkönnyebbültem amikor az ég mély kékjét és a puszta váltakozó sárga és piros színeit kicsit megízesítette a távoli fák zöldje. Hirtelen az idő is felgyorsult, és a távoli fák mintha elindultak volna az irányomba, hogy mielőbb találkozzunk. Közben megtaláltam az utat is, melyen a kis földi paradicsom összekapcsolódik külvilággal. Egy teherautó erőlködött felfele a hágón, melynek vezetője nem lehetett több tizenötnél. Már a távolból kedves mosollyal köszöntött, majd amikor odaért mellém, megállt és feltessékelt a teherautóra, hogy elszállítson a hátramaradt szakaszon. Én egy pillanatig sem ellenkeztem. Jól esett a kis pihenő. A teherautó kabinjának magasságából nyertem a legelső mélyebb betekintést Samsara völgyébe. DSC_8658 Már az első képeknek sikerült elfeledtetni minden fáradtságomat. Minden olyan volt mint a filmben. A lapos kőházak, melyek tetején füvet és szalmát szárítottak, akár ezer évvel ezelőtt is épülhettek volna. A modern világ nem sok jelét véltem felfedezni a legtöbb kőházikón. Hatalmas kőkerítéssel körülvett búzatáblák mutatták meg magukat, ahol az emberek énekelve dolgoztak épp úgy mint a filmben. El is tűnődtem azon, hogy a filmgyártónak milyen könnyű dolga lehetett. Jóformán semmit nem kellett megjátszani, csak bekapcsolni a kamerát és forgatni a tekercseket. A teherautó megállt a falu aljában. Onnét gyalogosan folytattam az utam felfele a völgyben. Ez egy olyan kis település melyet látni kell. Én még egy darabig kínlódhatok itt a szavakkal, hogy valamennyire szemléltessem a szemeim elé táruló képet, de az soha nem lesz valóságos, mert a patak csobogása, a meleg szellő simogatása, a kecskék és a tehenek társalgása, meg az emberek énekelése kimarad belőle. Ez a falu is jelképe annak, hogy az ember boldogságához milyen „kevés” is elég. Mivel kissé el van zárva a világtól, ezért nem túl gyakran szaladgálnak be az emberek innen Lehbe. De gyakorlatilag a föld mindent biztosít számukra, amire a megélhetéshez szükség van. DSC_8708 A hegyi patakok kristálytiszta klór és uránium mentes vize alkalmas mindenre. Sok kajszibarack fájuk van, mely gyümölcséből nyert olajat több célra is fel lehet használni. Az úton felfele útitársra is szert tettem. Egy tizenkét éves kis srác ép hazafele tartott. Megszólítottam. Kiderült, hogy elég jól tudott angolul. Tőle tudtam meg ezt azt a kis falucskáról, többek között azt, hogy csak egy néhány száz lakósa van, az őt körülvevő hegyekben snow leopard (hópárduc?), farkasok, rókák tanyáznak. Azt mondja, az itteni leopárd fél az emberektől, ezért nagyon nem bántja őket, de a szamarat egész bátran szétmarcangolja. A kis haverrel felmentünk egész a falu végébe, ahol egy terebélyes fa állt, kissé távol a lakott területektől. Arra tippelek, hogy a Samsara híres szerelmi jelenetét eme fa alatt forgathatták. A fától nem messze található hegyi patakból oltottam szomjamat, és kicsit lemostam az út porát magamról. Szép kis túra volt. Kissé unalmas lehetett a fiúnak folyton megvárni amíg a nyugati vándor megáll, hogy a viszonylag gyér levegőből raktározzon a tüdejébe, de türelmesen megvárt mindig. Néhány fényképet készítettem, és utána száznyolcvan fokot változtattunk az útirányon. Elindultunk vissza a faluba. Valóságos ünnep volt minden érzékszervem számára a lassú, sehova nem siető séta. Ráérősen mondtam azt, hogy Jullay! (dzsüllej) a helyeiknek néha válaszként, de néha őket megelőzve a ladakhi köszönéssel. A ladakhiakból általában, valósággal sugárzik a belső öröm. DSC_8724 Sötét bőrű mongoloid ábrázatukat mindig kíséri egy kedves mosoly, mellyel megajándékozzák egymást és az arra látogatókat. Egy gyönyörű kőház előtt két fiatal nő, egy öregebb meg egy kisfiú készültek épp ebédelni. Kedvesen köszöntöttek, én meg viszonoztam azt. Valamennyire az angol is ment nekik. Váltottunk egy néhány szót, egy kicsit viccelődtem velük. Az öreg anyó azt szerette volna, ha velük ebédelek, de valamilyen okból kifolyólag a két fiatal nem támogatta a mama ötletét. Lehet azt gondolták, hogy ennek a nyugatinak biztos nem ízlene az ők szerény ebédjük. Lehet, hogy kissé szégyenlősek voltak. Nem tudom. De lehet, ha tudták volna, hogy milyen étkezésekben volt már részem, ők is hívtak volna, hogy velük ebédeljek. Mindenesetre érdekes volt a magatartásbeli különbség a mama és az újkor szülöttjei között. A mama természetes módon megkínálta volna az idegent azzal, ami épp volt. Szerintem meg sem fordult a fejében, hogy esetleg az nekem nem ízlene. A lányokban meg megjelent egy belső csata, hogy vajon az mennyire volna helyes dolog. Úgy tettem, mint akinek halvány fogalma nincs arról, hogy miről is van szó. Kedvesen köszöntöttem őket, és továbbálltam. A kis útitárs is magamra hagyott. Eltérült balra a hegy aljában található otthona felé. Egyedül élveztem tovább a kis Stakmo nyári képeit.

DSC_8694 Egy gyönyörű ház előtt megálltam fényképezni. Ez idős bácsi meglátott az udvarról, és elindult a kapu irányába. Amikor odaért, kedvesen köszöntöttem, és megdicsértem, hogy milyen szép házat épített. Csak egy néhány szót tudott angolul, de szemmel láthatóan, értette a lényeget. Be is hívott egy teára. Ez az első ladakhi ház, melyet belülről is megnézhetek. A házban fia, annak felesége és lánya, lánya, és lánya szerzetes fia fogadtak. A fia viszonylag jól beszélt angolul. Vendégszeretetük és az én természetességem körülbelül azonos szinten mozogtak. A ház közepén egy kis kályha volt, mellette hatalmas polcok tele réz edényekkel, melyek nagy részét soha nem használják. A fal mellett körben keskeny matrac szerűségek, előttük pedig kb. harminc centiméter magasságú asztalok voltak. Pont ebédelni készültek érkezésemkor. Teljesen természetes módon én is kaptam egy tányért mely rizzsel meg karfiol alapú zöldségfőzelékkel volt teletömve. Én a hosszú gyaloglás után már azt is elfelejtettem, hogy nem szeretem a rizst. A karfiol, mely egyik kedvencem, ebben nagy segítségemre volt. A finom ebédet a ladakhi tea követte. Ez külön élmény volt. Ilyent szerintem még te sem ittál. Ez a tea főleg télen nagyon népszerű a ladakhi otthonokban. Összetétele: forró víz, tea, só, tej, és vaj. Ha az ember megpróbálja átnevezni ezt az itókát valami másra, még jól is tud esni. Számunkra a tea fogalmában a sónak a vajnak néha még a tejnek sincs sok keresnivalója. És mi édesen isszuk. Nos én a nevet elvettem az italomtól, hogy ne zavarjon, és élveztem minden kortyot. Alig fejeztem be a teámat, a szerzetes meg édesanyja készülődni kezdtek. Azt mondták, ha most megyek, szívesen bevisznek a faluba autóval. Épp csak arra maradt időm hogy megöleljem kedves vendéglátóimat, és egy csoportképet készítsek róluk. DSC_8772

Örültem, hogy végre betekintést nyerhettem egy igazi, a modern világ által még nem nagyon fertőzött kis ladakhi falucska életébe. Ez a kis kis völgy számomra az egyszerűség, a tisztaság, a természetközeliség megtestesítője. Igazi földi paradicsom. Hála van odabenn, hogy a sors ezzel a kellemes tapasztalattal is megajándékozott. Erre a napra nem maradt más mint, hogy kipihenjem ezt a kellemes fáradtságot, és felkészüljek testileg-lelkileg egy újabb kalandra: gyalogosan és stoppal eljutni a kínai határig, ahol a Pangong tó szemet kápráztató kékje vár.

Reklámok
Categories: India, Minden | Címkék: , , , , , | Hozzászólás

Szerencse, Kompromisszum és a Harcok

DSC_8107 Valamivel több mint száz fiatalnak tartottam előadást a békéről a ladakhi főiskolán. Síri csend követte a szavakat. Bizonyos helyeken én is csak azt tettem. Csak hagytam, hogy jöjjenek, és figyeltem őket:). A tanárnő is örömmel követte a „világbéke” kissé újszerű megközelítését. A végén hatalmas tapsot kaptam. Elég szar lehetett Michael Jacksonnak. Nem csodálom, hogy ilyen fiatalon meghalt, annyi éljenzés meg taps után.

A főiskolától alkalmival mentem be Lehbe. A sofőr miután megismerkedtünk, megkért, hogy tartsak egy előadást a tibeti menekülttáborban is. Mondtam neki, hogy én örömmel, ha úgy gondolja, hogy az segít. Elvitt otthonába, megmutatta a menekülttábort, melyet India kilencven évre bocsátott a tibeti menekültek részére, melyből már eltel ötven év. A fiatalember neve Aten. Tibeti szülők gyermeke. Ő már Ladakhban született. A tibeti piacon van egy kis boltja, mely háromgyerekes családjának a mindennapi betevőt biztosítja. Egyik gyereke már tizenhárom évesen beállt szerzetesnek. Számomra elég meglepő, hogy egy kisfiú ilyen fiatalon ilyen súlyos döntést hoz. Azt mondta apjának, hogy ő nem akar megnősülni, szerzetes szeretne lenni. Én remélem, hogy nem ez az egyetlen oka, hogy szerzetesi életet választott. Bár nem teljesen kizárt, mert ebben a társadalomban, nem megnősülni, nem lehet. DSC_8146

Atentől tudtam meg, hogy Kína még mindig elég kegyetlenül bánik a fegyverzetlen tibetiekkel. Szinte hobbi szinten ölik a civileket, a szerzeteseket, tönkreteszik a monostorokat. A vallást szigorúan tiltja a kínai kommunizmus. A dalai láma képeit leparancsolták minden otthon faláról. A rothang hágón is találkoztam Buddhistákkal, tibeti menekültekkel, akik elmondták, hogy el kellett szökjenek hazájukból. Az erdőkön keresztül éjszaka menetelve, nappal pihenve jutottak át először Bhutánba, majd új hazájukba, Indiába. Ismerős a helyzet. Ugyanazt tette a maroknyi székely is a román kommunizmus alatt. Amelyiket le nem lőttek a határon mint egy mezei nyulat, át is jutott az anyaországba, ahonnét majd rendszerint visszakívánkozott a veszedelem megszűnése után. DSC_8167

A szabad gondolat levelezőlistán többször is szó esett az ártatlanságról, az ártatlan emberek tragédiáiról. Bevallom én neked, kedves olvasó, hogy nem hiszek az ártatlanságban sem. Világnézetem életfelfogásom szerint nincs ártatlanság. A holokauszt áldozatául esett zsidók az ártatlanság megtestesítői történelmünkben. Mindenki úgy emlegeti, hogy a sok millió ártatlanul elpusztult zsidó. Eddig írásaimból már tudhatod, hogy számomra nincs zsidó, nincs magyar, és nincs kínai. Számomra csak ember van. A történelemben visszatekintve azt látom, hogy egy nemzet akkor szívta meg a legjobban, amikor az elkülönülés útjának a csúcsán járt. A zsidó kiválasztott nép volt az írások szerint. Felsőbbrendűnek is tartotta magát. Meg volt győződve, hogy a nemes fajt nem szabad keresztezni semmi mással. Kissé elkülönülve de mégis idegen földön, más nemzetek közé bevegyülve próbálták kiválasztott életeiket másokhoz képest magasabb színvonalon élni. Egy darabig ment is nekik. Egész pontosan addig, amíg a német is rá nem jött, hogy ő is nagyon-nagyon különleges. Csak az volt a baj, hogy a legkülönlegesebb cím már foglalt volt. Így a kék szemű szőke hajúnak csak a különleges cím jutott. A legkülönlegesebb faj bélyegéért fel kellett számolni, meg kellett ölni a bélyeg addigi birtokosait, a zsidókat. A haláltáborokat túlélt zsidóknak, rá kellett jönniük, hogy jobb lett volna, ha Isten nem választja ki őket, és nem lesznek ennyire különlegesek, mert a kipusztulás eme különleges formája nem kell. Az új legkülönlegesebb faj, a régit valamennyire kiirtotta, és elindult világhódító hadjáratára, hisz az magától értetődő, hogy a legkülönlegesebb fajnak uralni kell a világot. De az történt, hogy a szovjet felebarátok ugyanazt tették az új legkülönlegesebbekkel, amit ők tettek az előzőekkel: tanfolyamra invitálták őket, ahol megtanították nekik, hogy a szőke kék szemű sem különlegesebb a többinél. DSC_8203

Röviden, tömören és bután én ezt látom a világtörténelemben. Jelenünk feltörekvő különlegeseinek egyike Amerika, de a tibeti szörnyűségeket figyelembe véve, Kína sem akar nagyon lemaradni. Most egyelőre a felszín azt mutatja, hogy a legkülönlegesebb az AEÁ és annak szövetségesei. Demokratikus módszereikkel ők „diktálnak” nyugaton és keleten egyaránt. Na de hamarosan jönni fog egy másik különleges, hogy elvegye a legkülönlegesebb címet.

Ezt a játszmát játssza az emberiség már ősidők óta. Saját magyar történelmünkben is ez van írva. Nagy Magyarország is azért lett kicsi, mert meg kellett tanulnia, hogy nem különlegesebb a többinél. Addig, amíg a magyar az elkülönülés a büszkeség útját tapossa, minduntalan el kell zengenie az önsirató himnuszt anélkül, hogy az magyarok istene újra megáldaná őt egy nagy Magyarországgal. A maroknyi székely is körülbelül addig fog porlani, míg ki nem növi büszkeségét, és nacionalizmusát.

A lét igazságos, a lét nem vét hibát. Nincsenek ártatlanok. Az, hogy ártatlannak gondoljuk, vagy hisszük valamelyik nemzetet, valamelyik fajt, nem jelenti azt, hogy az a teremtés szemszögéből is ártatlan. Az ártatlan palesztinok, akiket a zsidók ölnek, hisznek a szent háborúban. És természetesen van is részük belőle, bőven. Addig fognak szentháboruzni, amíg meg nem értik, hogy nincsen zsidók, nincsenek palesztinok, csak emberek vannak mindenütt.

A teremtés egyetlen törvénye az egység, az együvé tartozás. Ez az emberi felemelkedés egyetlen eszköze. Mindenki, az egység megbontásán fáradozik, az elkülönülés útját járja, szenvednie kell, és ha a megértés nem történik meg, el kell vesznie. Ha a keresztények és a muszlimok közötti háborúból a keresztény kerülne ki győztesnek, akkor a sors azt hazudná az embereknek, hogy a keresztény az igaz, az egyetlen járható út. De mivel a sors nem tud hazudni, ezért miután a keresztények diadalmaskodnak, legyőzi őket a nem keresztény Kína. Ez a körforgás addig lesz életben, amíg a tömeges ébredés be nem következik.DSC_8282

Nem lehetünk annyira vakok, hogy ne lássuk, hogy a maga szemszögéből mindenkinek igaza van, és ezekért az igazságokért harcba szálunk a többi (i)gazsággal. A muzulmán a maga igazságáért küzd, melyről meg van győződve, hogy az az egyetemes igazság, amivel meg kell tölteni az egész világot. De ugyanezt tette, és teszi a keresztény is, már ősidők óta. Mindenkinek igaza van, és mindenki igazsága az egyetemes igazság a maga szemszögéből nézve. A pápa még véletlenül sem azt mondja, hogy az üdvözülés egyetlen útja az iszlám, hanem azt, hogy a kereszténység, de azon belül is a legigazabb a legtisztább, és a legjárhatóbb útja az üdvözülésnek a katolicizmus. Ding-dang, ding-dang, szól a harang. Azt mondja, hogy ÉBRESZTŐ! Fel kell ébrednünk az álmok, és az illúziók világából, mert jaj nekünk! Több mint valószínű, hogy nem azért születtünk erre a földre, hogy egy teljes életet végigálmodjunk, végigharcoljunk a legtisztább, a legfelsőbb igazságért, a saját igazunkért. Mikor kérdezzük, meg hogy mi a teremtés igazsága, mely minket a földre hozott? Mikor tudjuk levetkőzni a kívülről sok esetben ránk kényszerített igazságokat, hogy magunkra vehessük a lét tiszta köntösét?

Mi történik Tibetben? Tibetben a buddhizmus igazsága küzd a kommunizmus igazsága ellen. Semmi más nem történik Tibetben. Ennek a küzdelemnek a jajveszékeléseit halljuk a menekült Tibetiektől. A kínaiak nem jajveszékelnek (még), mert egyelőre ők húzzák a ravaszt, a fegyvertelen tibetiekre. Kérdezem, hogy miért követik a dalai lámát? Azért mert ő az igazság! Ő a középút támogatója, és a középút az, ami működni fog, ami megoldást fog hozni Tibetnek. Kész komédia az egész. A láma száműzetésben van. Onnét meg ilyen-olyan jogokat követel Tibetnek, üzletet ajánl a kommunistáknak, hogy egyezzenek meg. Ők intézik az összes külügyet, az övéké a fegyveres uralom, és a tibetiek cserében autonómok maradnak. Tehát a lényeg az, hogy valamennyire elkülönüljünk egymástól. Az majd minket boldoggá tesz. Ő a középút, avagy a kompromisszum támogatója. CSC_8267

De mi is az a kompromisszum? A kompromisszum körülbelül egy olyan fogalom mint a szerencse. Többen rám fogják, hogy szerencsés vagyok. Én meg csak annyit mondok válaszként, hogy már rég nem hiszek a szerencsében. A kompromisszummal meg a szerencsével csak egy baj van: nem létezik egyik sem. Mindkettő kitalált fogalom. Olyan esetekre használjuk őket, melyeket nem értünk. Kompromisszum egy olyan helyzetnek, vagy állapotnak a részleges elfogadását jelenti, ami kényelmetlen számunkra, amit nem értünk. Ugyanígy szerencsének az olyan dolgokat mondjuk, és örülünk neki, mint a csacsi, amit nem értünk. Szerencsében és kompromisszumokban hinni egyik legintenzívebb időpocsékolás. A rendelkezésünkre álló idő, életünk idejének az elpocsékolása. Ha úgy gondolod, hogy szerencsés ember vagy, gondold újra a dolgokat, mert valamit figyelmen kívül hagytál. Ha meg úgy gondolod, hogy szerencsétlen vagy, tedd ugyanazt. Kompromisszumos szerződéseket kapcsolatokat kötni csak ragaszkodással lehet. Aki megteszi, annak tudnia kell, hogy a felelősség teéjes mértékben az ő vállára nehezedik. Ha nincs ragaszkodás, nincs kompromisszum sem. Olyan szerződéseket, kapcsolatokat érdemes kötni, melyeknek fundamentumát nem egy sor kompromisszum képezi. Ha a ragaszkodásodnak köszönhetően kompromisszumos szerződést vagy kapcsolatot kötsz, ne számíts arra, hogy az zökkenőmentes, kiegyensúlyozott lesz, mert a kompromisszumot képező meg nem értett dolgok ismételten felbukkannak mindaddig, amíg megértés nem társul hozzuk.

Írtam már korábban is, hogy a láma egyszerre spirituális vezető is szeretne lenni, Tibet száműzetésben lévő kormányzójakén politikus is. De valahogy kudarcot vall spirituális vezetőként is és politikusként is. Az ember a szart a tejbegrízzel ha összevegyíti, az sem ehető nem lesz, sem szarható. Tibetben, ha valaki Dalai lámát ordít az utcán, azért golyó jár. Ha azt ordítja, hogy Tibet legyen Szabad, azért is golyó jár. Egyelőre nagyobb a terror Tibetben mind Kína többi részén. Kérdeztem Atentől, hogy a dalai láma mint jó mester, soha nem próbált titeket önállóságra nevelni, arra, hogy ne függjetek tőle, hogy saját megoldásaitokat ti szüljétek magatok számára, és ne tőle várjátok az utasítást, hogy mit kell tenni? Lehet, hogy mondta, mert az valamilyen szinten része a Buddhista tanításnak. Buddha is arra tanította az embereket, hogy saját útjukat járják. De a gyakorlatban az történik, hogy ezek az emberek elvesznek, majd éhen halnak a szavak mezején. A dalai láma diktál, ők meg istenként tiszteli, és követik minden utasítását. Ha jól belegondolunk a dalai láma a legrafináltabb diktátor, mert nem követ el erőszakot, hogy az akaratát kiviteleztesse az emberekkel, hogy emberek milliói akár a halálukig kövessék szavait ahelyett, hogy arra törekednének, hogy megtalálják saját útjukat. Ceausescu elvtárs meg társai, fizikailag megfenyítettek megfélemlítettek minket. A láma mindenféle erőszak nélkül teljhatalmat élvez az emberek élete felett.DSC_8299

Hogy a buddhizmus vallás-e vagy csupán egy életfilozófia? Hmmm …. Azt hiszem, hogy a mellékelt ábra magáért beszél. A tibetiek annyira birtokolni akarják Tibetet, mint amennyire Kasmíriak, az Indiaiak, a Pakisztániak Kasmírt, vagy amennyire a székelyek székelyföldet, és a magyarok nagy Magyarországot, vagy amennyire a föld tulajdonos a földjeit. Létünk másik nagy törvénye, hogy az embernek minden megadatik, amire szüksége van, és mindent el kell veszítenie, amit birtokolni akar. Hoyg miért van ez így? A kérdést már többször is megválaszoltam eddigi írásaimban. Most csak röviden. Létünk célja nem a birtoklás. Nem birtokolni jöttünk ide a földre, hisz úgy igazából semmit nem birtokolhatunk, mert minden birtokolandó dolog elmúlik, de el vele együtt a birtokolni vágyó is. A birtoklási vágy, meg a birtoklás maga eltereli az ember figyelmét létezésének mélyebb megértéséről. Ebben maga a teremtés meg nem partnere az embernek. A teremtés nem dolgozik maga ellen. Ezért kell elveszítenünk mindent, amit birtokolni akarunk, és az az ember aki alázatos figyelője az élet csodájnak, megkap mindent, amire földi létéhez szüksége van. Buddha, Jézus, és az összes hozzuk hasonló ember ismételten figyelmeztetnek erre. De sajnos figyelmeztetni csak a figyelni tudókat, a figyelésre alkalmas embereket lehet, akik szívében ott a teremtéssel szembeni alázat.

Szeretettel,

„egy Szabad Gondolat”

Categories: India, Minden | Címkék: , , , , , , , | 7 hozzászólás

Üdvözülés

DSC_8064 copy A buddhizmus is, éppen úgy mint a kereszténység, több irányzatra oszlik. Tudomásom szerint négy fő irányzat van, melyeket most bevallom, a gúgel segítsége nélkül nem tudnék megnevezni. A ladakhiak körében elterjedt a Drukpa buddhizmus. Ittlétem alatt egy nagy drukpa ünnep volt, amolyan búcsújárás, ahova több ezer buddhista érkezett Ázsia és a világ különböző részeiről. Sok szerzetes, és nővér érkezett például a szomszédos Bhutánból, de nagyon sok nyugati is részt vett a rendezvényen, akik adoptálták előző vallásuk helyett a buddhizmust. Jelenlegi otthonom, a Shey falucska Buddhista monostora adott helyet a rendezvénynek. Valamelyik este amikor stoppoltam vissza Ladakhból, az alkalmim egész az ünnep helyszínéig vitt engem, ahol egy kis betekintést nyertem abba, hogy miből is áll az itteni búcsújárás. Rengeteg ember volt, főleg tibeti származású, mongoloidok. Aznap este épp egy dokumentumfilmet vetítettek, mely bemutatta, a szerzetesek és a szerzetesnők életét, és egy kis ízelítőt adott abból, hogy mit jelent Drukpa buddhistának lenni. Érdekes volt, hogy a szerzetesek kungfut tanítanak a gyerekeknek. Errefelé egész jól megfér a harcművészet és a vallás egymás mellett. Itt zárójelben azt jegyezném meg, hogy a buddhizmust ők nem vallásnak nevezik, hanem inkább egy életformának, egy életfilozófiának tekintik. A drukpák vezetője beszámolt arról, hogy mára milyen sokat változott az irányzat, ugyanis mostanra már a lányokat is egyenrangú, egyenértékű emberként kezelik. A szerzetesnők is elsajátíthatnak minden tudást, minden technikát, melyhez korábban a nőneműeknek nem volt hozzáférési joguk. Ez egy kicsit azt támasztja alá, hogy a vallások nagy igazságai is eléggé változnak az idők folyamán. Mondjuk ennek valamelyest helye van a buddhista filozófiában. De érdekes, hogy még a vallások is, akik a nagy igazságokat hirdetik és terjesztik, hátrányos módon megkülönböztették, vagy még mindig megkülönböztetik a nőneműeket.DSC_8067 copy

Bár a buddhizmus elég sokban különbözik a kereszténységtől, nem tagadom, hogy az volt az érzésem, hogy vannak közös vonások is bőven. Főleg ha a vallást gyakorlókat szemlélem. Ők is használnak amolyan rózsafüzér szerűséget, melynek végén kereszt nem kandikál, és a miatyánk és az üdvözlégy helyet mantrákat duruzsolnak. A legnépszerűbb mantrájuk az „OM MA NI PADME HUM” melynek jelentését esetleg majd később közlömk, miután megtudom. A hindu vallásban csak az OHMMMMM hangot ejtik többször egymás után, melyet a teremtés hangjának neveznek. Jelenlegi értelmi képességeimnek nehéz követni, hogy különböző vallásokban miért duruzsolják ugyanazt a néhány sort egy élet leforgása alatt több milliószor. Én egyelőre csak azt látom benne, hogy amíg az ember azt a néhány sort zúgja, addig is a figyelmét lekorlátozza, hogy még véletlenül se értse meg, hogy bizonyos jelenések, történések miért vannak az életében. A katolikusoknál a szentgyónás után jó esetben csak öt miatyánkot kell egymás után elmondani, ha valaki annyira bűnös mint én, törvényeik szerint akár több napig is duruzsolhat:). Ha meg nekilát az ember a rózsafüzéres imádkozásnak, akkor a végtelenségig lehet mondani „keresztény mantrákat” ahelyett, hogy az ember az értelmét használná élete számára kényelmetlenebb történések megértésére.

Kicsit olyan ez számomra, mint egy ajándék, melynek használatát megtiltja az ajándékozó. Például adok én neked egy profi fényképezőgépet azzal a feltétellel, hogy soha nem használod. Az a jóságos teremtő mely testet és értelmet ajándékozott az embernek, nem hinném, hogy azért tette, hogy azt majd ne használja. Sajnos egyre inkább azt látom a világban, hogy az embernek bűn, vagy törvénytelen az lenni, aminek született. Van agyunk, van értelmünk, de ha azt véletlenül többre használjuk, mint a törvények és szabályok memorizálása és azoknak feltételek, gondolkodás nélküli végrehajtása, bajban vagyunk, ugyanis jobbik esetben törvényszegők lettünk, rosszabbik esetben meg bűnözők. Én meg azt gondolom, ha létezik egyáltalán olyan, hogy bűn, és nem csak arra lett kitalálva, hogy az embereket megfélemlítsék, és az által könnyebben irányíthassák a hatalomépítők, akkor a leghalálosabb bűn az, amikor az ember a legszebb ajándékokat mint az értelmet, az érzéseket, az intuíciót megtagadja és elutasítja.

Én úgy gondolom, hogy épp elég szembeötlő, hogy nem vagyunk egyformák, hogy teljesen különbözőek vagyunk, hogy különböző szinteken mozgunk. Mégis miért ennyire elfogadhatatlan társadalmunknak, hogy az egyén egyéni módon, saját egyedi útját járva keresi létezése rejtelmeit? Társadalmunk egy nagy maratont szervezett, több milliárd ember számára, amelyben mindenkinek kötelező részt venni. Ha nincsenek lábaid sem számít, a törvényt, meg a játék szabályait neked is be kell tartanod! Ha meg képtelen vagy rá, hát kiközösítünk! Vedd tudomásul, hogy semmit nem érsz, nem vagy teljesértékű ember. Amint már mondtam, én semmi újat nem írok már egy jó ideje. Mindig csak ugyanazt kínálom különböző körettel tálalva, mert tudom, hogy különböznek ízléseink. Van aki a rizset nem szereti, és helyette krumplit fogyasztana a főétel mellé:). Ismételten arra próbálom felhízni a figyelmet, hogy minél inkább leszabályozzuk, lekorlátozzuk magunkat, minél több sablont ültetünk a fejünkbe, értelmünk annál inkább elveszíti önállóságát, egyediségét, szépségét, és lassan-lassan megszűnünk egyedi, megismételhetetlen emberi lény lenni. Azok az emberek, akik hisznek a törvényekben meg a szabályokban, szinte nincs ahogy higgyenek Isten legcsodálatosabb művében: az emberben. Szimbolikusan mondva, ha van mennyország és pokol, ahol a mennyország az emberi beteljesülés végső pontja, és a pokol az ember robottá való alakulását jelképezi, akkor a törvény létrehozói, azok éltetői, és terjesztői eszeveszett sebességgel száguldanak a pokol irányába, magukkal rántva a tömegeket.

Ha már embernek születtél, maradj ember. Próbáld annak a legmélyebb rejtelmeit, titkait felfedezni. Engedd be szívedbe a teremtés fényét, hogy az általa számodra megadatott eszközökkel üdvözülhess, megvilágosodhass, eljuthass a mennyek országába.

Szeretettel,

„egy Szabad Gondolat”

Categories: India, Minden | Címkék: , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Találkozás a Dalai Lámával

Az Újrakezdés

DSC_5836e Súlyt éreztem odabent, amit visszacipeltem a váróterembe. Lefeküdtem három egymás melletti ülőkére, hogy reggelig a súly hátha szétoszolna. A váróteremben a légkondi könyörtelenül fújta rám a hideg levegőt. Ezért úgy döntöttem, hogy kimegyek az épületből, és lefekszem a többiek mellé a meleg padlócsempére. Egyúttal kipróbálhattam az új hálózsákot, melyet Emőtől kaptam. Hihetetlen, de olyan jót aludtam, mint „otthon”. Melegek az éjszakák is Delhiben. Nem állt fenn a megfázás veszélye. Szerintem még hontalannak sem olyan nehéz lenni, itt errefelé. Könnyen találsz mindig olyan éghajlatot, mely alatt bármikor lefeküdhetsz az utcán ha már elég hosszúra nyúlt a nap. Amire megébredtem, az átváltás szinte teljes mértékben bekövetkezett. Hátamra vettem a régi hátizsákom, amit édesanyám elhozott nekem, és elindultam újra az ismeretlenbe. Közben rájöttem, hogy egy emelettel feljebb van a DEPARTURES. Tehát oda olyan autók jönnek, melyek hoznak valakiket, majd üresen távoznak. Felmentem a felső emeletre, és onnét indultam neki az országútnak. Nem is csalódtam a számításaimban. Rengeteg üres autó ment a város irányába. Egy taxi megállt és teljesen ingyen bevitt a központra, oda, ahova már érkeztem, és ahonnét már indultam már többször is. Több dolog arra utalt, hogy jó lenne találkozni a dalai lámával, ezért elhatároztam, hogy elindulok Dhamarshalába, vissza a Himalája lábaihoz. Delhiben elég sok időt töltöttem a messengeren, régi barátokkal beszélve. Későre járt az óra, amikor végeztem, és még mindig a város központjában voltam. Nem nagyon akartam erőltetni a gyaloglást abban a késői órában. Főleg nem egy tizenhatmilliós város zajában és porában. Újra az a döntés született, hogy a szálláspénzt buszra költöm, és elindulok a tibetiek új otthona irányába. Minden tökéletesen ment. Este ültem buszra. Reggel Dharamshalában szálltam le róla. Érkezésemkor már az a hír járta, hogy őszentsége a dalai láma, beszédet fog tartani a napokban. Ennek örvendtem mert már lehetett vagy száz éve is, amikor legutóbb dalai lámát hallottam beszélni. Kettőezer méteren a monszunban mindent felhő burkol. Csak ritkán süt ki a nap. A levegő első kóstolásra pont olyan volt mint otthon. Hidegebb, csípősebb, oxigéndúsabb. Az volt az érzésem, hogy valahol Tusnádfürdő környékén járok. Szimpatikus volt a hely első ránézésre. De többszörire sem volt kellemetlen. Hatalmas hegyek veszik körül a kis dharamshalai falut, ahol a száműzött láma, és a hívei élnek. A neve McleodGanj. Elég könnyen találtam egy viszonylag olcsó szobát, amit egy jó ideig el sem hagytam mert egyfolytában esett az eső.

“Találkozás a Dalai Lámával”

DSC_5514 McleodGanj falvát főleg tibetiek lakják. Vannak Indiai családok is, de úgy lehet elképzelni a helyet mint egy kis zöld Tibetet. A láma beszédét megvártam a központhoz közeli kis vendégházban. Megtudtam, hogy kis rádiót kell venni, mert tibeti nyelven beszél, és azt majd fordítják. A fordítást meg élőben közvetítik a rádióban. A fő templom egyben a láma főrezidenciája is. A meghirdetett két napon nagy volt a nyüzsgés körülötte, és bent is, ahová komoly biztonsági ellenőrzések után lehetett csak bemenni. Volt ott rengeteg buddhista, új buddhista, hindu, turista a világ minden pontjáról. Úgy lehet elképzelni mint egy meghittebb hangulatú vatikáni pápai szónoklatot. Ja és külön kis fényképes engedéllyel lehetett csak bemenni, melyhez útlevélre tíz rúpiára, és két fényképre volt szükség. Az engedélyt nem váltottam ki időben, de kiderült, hogy helyszínen is el lehetett intézni, sokkal kevesebb várakozás árán. Ekép nekem is alkalmam nyílott a dalai lámát élőben meghallgatni. Miután a biztonsági ellenőrzésen túl jutottam, egy kis felfedező körútra indultam, miközben rádión keresztül hallgattam a beszédet. Többször a fő terem bejárata előtt is elhaladtam ahonnét többször is láthattam a láma vigyori arcát :). Előre megírt beszédet mondott, előre meg volt írva a fordítás is. Ez kissé fura volt nekem. Gyakorlatilag olyasmi volt mint egy otthoni előre megírt prédikáció ilyen vonatkozásban. Tartalmát illetően viszont egy kicsit másabb :). Időtartamát illetőleg meg vagy 4 -5 órás volt a „tanítás”. Beszélt sok mindenről. Beszélt a buddhizmusról, beszélt annak más vallásokkal való kapcsolatáról. Össze is hasonlította őket. Ezt viszont inkább csak olyan szemléltető módon tette. Mondott sok érdekes dolgot. Beszélt a buddhizmus lényegéről, talán a reinkarnációról is mondott néhány szót. Érdekes mindenképp. Aki kíváncsi, annak érdemes meghallgatni egy két ilyen beszédet. Volt benne ami tetszett, de nem varázsolt el. A templomban tejes teát, meg tibeti cipót adtak mindenkinek. A hangulat amolyan otthonias, meghittebb vala. A láma közvetlensége, emberközelisége sokakat megfog. Vicceket is mond néha, amolyan favicceket, de a dalai láma szájából hallva, más a hatásuk, mintha valaki más mondaná :). Mond egy vicceset, majd nevet rajta, és a hívek is követik. Majd szünet előtt bejelnteni, hogy lassan tartunk egy kis szünet ami alatt el lehet menni pisikálni. Épp azt nem mondja, hogy bocs fiuk, de most szarnom kell. Számomra szimpatikus egy emberi lény. Természetes, és kevésbé van elveszve a formák világában, mint nagyon sok más spirituális vezető. Másnap már nem is nagyon kívánkoztam a templomig menni. Egy kis teraszra leültem és onnét hallgattam meg egy részt a beszédből a kis rádión. Egy idő után úgy éreztem, hogy elég volt. És kikapcsoltam a rádiót.

DSC_5847 Egy kis tibeti kávézóban minden este filmet vetítettek az emeleten. Egyik alkalommal én is elmentem egy filmvetítésre. Épp a láma Tibet felszabadításáért folytatott „küzdelmeiről” volt szó. Sokat nem tudtam Tibetről eddig. Valami olyasmi lehet a története mint Erdély országé, azzal a különbséggel, hogy nem két ország civakodott egymással fölötte, hanem csak egy ország tört Tibet úgynevezett függetlenségére. Ha jól emlékszem, az ötvenes évek vége felé szállta meg Kína Tibetet, és azóta is fölötte kering. A dalai lámának amolyan kettős szerep jutott Tibet életében. Egy politikai és egy spirituális. Szerintem ennek köszönhető, hogy egyik szerepnek sem tudott teljes mértékben megfelelni. Kicsit furcsának találom, hogy egy személyben, helyet kap a politika meg a spiritualizmus. Eléggé meg is oszlanak a vélemények a személyét illetően. Nagyon sokan haragszanak rá, hogy beleüti az orrát a politikába, és úgy viselkedik mint egy tibeti kiskirály. A dokumentumfilm kicsit olyan volt, mint amikor valamelyik hírcsatornán látom, hogy a nagyok néha találkoznak, kezet fognak, és fényképezkednek egymással, hogy a nép azt higgye, amit neki hinnie kell. A felszínen, nagyon érdekes tárgyalásokat folytat nagyon „hatalmas emberekkel”, a gyakorlatban meg az történik, hogy a tibetiek elhitték, hogy Tibet az övék, és töretlenül, reménykednek, hogy egy szép napon megérkezik valamelyik Amerika, és kitessékeli a Kínaiakat onnét. Ugyanaz a színjáték mint sok más helyen. Külön akarnak ők lenni. Elkülönülnének a kínaiaktól bizonyos okoknál fogva. A láma azt mondja, hogy ő örvend, hogy Tibet része Kínának. A gyakorlatban meg az történik, hogy az őt Istenként tisztelő emberek tüntetnek, és lázadnak Kína ellen. Ez a néhány nap, amely alatt betekintést nyerhettem őszentsége életébe, arra enged engem következtetni, hogy a dalai láma nem szabad. Ő egy olyan ember, akiről már születésekor kiderítették, hogy ő az új dalai láma, majd annak nevelték, és neki ebbe nem volt semmilyen beleszólása. Láma kellett ő legyen. Ő kellett legyen az ikszedik dalai láma. Ha egy ország királyáról lenne szó, ez nem is lenne még olyan nagy baj. De egy olyan emberről van szó, akinek az élete elméletileg arról szól, hogy segít más emberek lelki fejlődését. Azt hiszem kicsit lefutott a vonat a sínekről. A dalai lámának körülbelül akkora esélye és képessége van, hogy spirituális tanító szerepének eleget tegyen, mit a pápának. Az hogy gyakorlatilag mindkettőnek óriási hatalma van, az nem vitatható. Ez következménye a nevük előtt és után található titulusoknak. És mivel az illúziók, a felszíni formák világát éljük, minden ami van, teljesen természetes, és vitathatatlan. A minap találkoztam tibetiekkel. Az egész életük kb. arról szól, hogy FREE TIBET! (Szabadítsuk fel Tibetet). A láma az ők istenük. Mondtam nekik, hogy nem értem, miért istenítitek, hisz ő maga mondta, hogy nem isten. Nem számít, számukra akkor is isten. És istenük segítségével felszabadítják majd Tibetet. Ez amolyan Kasmír kettő. Önmaguk felszabadítása vajon hányadik helyen szerepel a listán? Az istenük vajon soha nem hívja fel a figyelmüket, hogy először önmagukat kéne felszabadítsák, ami tudtommal része is a buddhista filozófiának. Elképzelhető, hogy nem mondta, hisz ő maga nem él szabadon. Rabként hitelesen és meggyőzően beszélni a szabadságról, nem lehet könnyű feladat. A dokumentum film végén azt mondta, hogy szeretne még sokáig élni, mert ha ő meghal, nagyon sok Tibeti meghal vele együtt. Tehát tudatában van, hogy milyen hatással van az emberekre. Ő megoldásnak azt látja, hogy még sokáig éljen, hogy a függőséget, az emberekben levő ragaszkodást a személye iránt még tovább éltesse, valamilyen szinten még jobban akadályozva őket lelki fejlődésükben És miután nagyon sokat él még, és csak eljön számára is a számonkérés ideje, akkor mi lesz a sok Tibetivel? Elképzelhető, hogy keresnek egy másik szent embert, akitől szintén elvárják majd, hogy Tibetet felszabadítsa a kínai rabságból. Itt megjegyzem, hogy nem a láma hibás a tibetiekért, azok balsorsáért. A dalai láma, épp úgy mint a többi isten az emberek szülöttjei. Az emberek, pontosabban az ők alacsony tudatossági szintjük a teremtői az isteneknek. És mindaddig az ilyen istenekre szükség van, amíg az egyén a saját szemeit nem kezdi használni a látásra. A dalai lámát is éppen úgy mint a legtöbb vezetői szerepet betöltő emberi lényt hatalmába kerítette a hatalom élvezete és gyakorlása, ami valamelyest fékezi őt is lelki fejlődésében. A tanulság a történetből számomra az, hogy ha egy kicsit a felszínt megkaparjuk, akkor egy teljesen más valóság tárulkozhat elénk a vezető funkciót betöltő személyek életében. Ha az ember a földi anyagiakkal való beteljesedés útját járja, mindenképp ajánlatos vezetői beosztásba kerülni, ahol elméletileg „nagyobb felelősség” nehezedik vállaidra, amiért viszont földi javakból is több juttatás jár. De ha az ember úgy érzi, hogy az élet többről szól, mint ami anyagi síkon megtapasztalható, akkor a vezetői pozícióját úgy is szemlélhet, mint egy büntetést, mint egy korlátot ami megakadályoz, gátol a beteljesedésed felé vezető úton. A Jézusok nem hiába figyelmeztetnek, hogy annyi esélye van a gazdagnak a mennyországba jutni, mint a ….Tudták ők mit beszélnek anélkül, hogy kelljen az idézzék valahonnan. Azok számára nem jelenthet akadályt, hogy vezetői beosztásnak eleget tegyenek, akik már elérték a földi lét felső határait, akik elméje már nyugodt és csendes, mint egy kis tavacska vize a természet lágy ölén, mely éppen csak hogy megszületett, és még nem állt alkalmában semminek megzavarni nyugalmát. DSC_5503

Még csak azt fűzném hozzá a lámás történethez, hogy az embernek az a tulajdonsága, hogy hajlamos azt hinni, hogy a tömeg igazsága, a nagy igazság, csak annak a bizonyítéka, hogy ő is kellőképpen programozható. Az a tény, hogy a tömeg nem érzi a lét igazságát, talán egyedüli oka annak, hogy itt a földön ebben a formában létezik ember. Az embernek két fajtája lakja a földet: a tömeg ember, és a látó ember. A tömeg ember létének célja a fejlődés. A látó létének egyedüli célja a láttatás, a segítés.

Categories: India, Minden | Címkék: , , , , , | 3 hozzászólás

Működteti a WordPress.com.