Miért oly nehéz jelen lenni?

jelenMiért oly nehéz rajta lenni a jelen? Miért nehéz a szentlélek/a szent lelkület által vezetve élni? Miért nehéz a tiszta isteni jellemet minden pillanatban megjeleníteni?

Talán azért, mert a teljes jelenlétben el kellene engednünk mindent, amit magunkról gondoltunk, azokat az ÉN-képzeteket, amelyeket az évek hosszú során magunkról felépítettünk és hevesen védelmeztünk? Azért, mert meg kell szűnnünk okosnak, jól informáltnak, jóképűnek, csinosnak, gyorsnak, erősnek, gazdagnak, hatalmasnak, intelligensnek, illemtudónak, mindentudónak, bölcsnek, mintapolgárnak, jó férjnek, jó feleségnek, jó gyermeknek, egészségesnek, humorosnak lenni? Azért mert meg kell szűnnünk minden jónak és minden rossznak lenni? És meg kell tanulnunk semminek, formátlannak lenni annak érdekében, hogy létezésünk által mindig az a forma öltsön testet, melyre ott és akkor épp szükség van? Azért, mert minden pillanatban készen kell állnunk a fizikai élet elvesztésére?

Mi másért lenne oly nehéz jelen lenni?

Krisztus jelében az utolsó napon benne volt a megkínoztatás, és a kereszthalál. És meg is kísértette őt emberi mivolta, melyet Péter vaksága tetőzött azzal, hogy megpróbálta kimozdítani őt a jelből le akarván beszélni őt a kereszthalálról. De Jézus tudta, hogy a világ szelleme, a sátán szól hozzá, mely arra biztatja, hogy fordítson hátat a Mindenható által feléje sugárzott jelnek, és süllyedjen vissza az anyag lélek-gyilkos sötétségébe.

Ő megdorgálta a kis-értőt mondván: távozz tőlem, Sátán! Lejárt a te szereped! Az az én kenyerem, hogy rajta vagyok mennyei atyám jelén, és ezért visszaadom a testemet tenéked, hisz annak mindig is te voltál az atyja. Ezzel a döntésével legyőzte a három dimenziós sötétséget, és a világ összes szülöttjét felszólította, hogy vegye fel a saját keresztjét és győzze le a saját sötétségét, hogy a Teremtő Isten fénye az ő életében és halálában is megdicsőülhessen, és ezáltal örökön tartó élete legyen.

Erős ez a misztérium… bár már igaznak hiszem, még én sem értem… a valót megvallva, amikor elkezdtem írni ezt a gondolatsort, nem is sejtettem, hogy ez lesz belőle… Az eszemtől csak egy két soros okoskodás erejéig ragadtam volna tollat.

Vajon miért olyan nehéz meglátni, hogy az évek hosszú során gondosan kiépített énképek megvédése olyan nagy mennyiségű energiát vesz igénybe, hogy jóformán semmi nem marad, amit az életre, a megújulásra fordíthatnánk. Ekképp már fizikai halálunk előtt, vagy azzal egyidejűleg a lelkünk is kárt vall. Miért olyan nehéz meglátni a nyilvánvalót, hogy csak az tarthatja meg az életét, aki lemond róla, és minden, amit magunkénak hiszünk gyakorlatilag nem más, mint a sírhelyünk?

Miért ilyen gyötrő az anyag vonzása? És az anyag miért nem akar élni? Miért dermednek kővé az énképek? És miért ejtik rabul a lelket?

Az a személy aki ezen egyéni és kollektív énképek szentségét és sérthetetlenségét megkérdőjelezi, más szóval életre hív, közellenségnek nyilváníttatik, megköveztetik, kivégeztetik. Tetszik, vagy nem, sok esetben ez az élet, a megboldogulás és az üdvösség ára.

A kövezők nem tudják, hogy ezen cselekedetükkel szolgálatot teljesítenek azon személy irányába, aki magára vállalja a hamis rend leleplezését és lefegyverzését. Mindazonáltal ébredésük pillanatáig viselniük kell a tudatlanságból elkövetett cselekedetük terhét, mely alól a Krisztus megjelenése ad felmentést, és egy olyan feloldozást, mely egyben beavatás is, mert attól a pillanattól kezdve ők maguk is rendbontókká válnak a világ, és mártírokká az Örökkévaló szemében.

Hogy állok a jelenléttel? Még mindig magyarázatokat, vagy már válaszokat keresek?

Jelen szeretnék lenni? Készen állok, hogy ha szükség, kiigyam a Krisztus kelyhét, hogy határozottan kijelenthessem, hogy elvégeztetett?

Kapcsolódó írások:

A hatásos ima és a halálos ima

MASZTURBÁLÁS ÉS/VAGY SPIRITURBÁLÁS

Reklámok
Categories: Minden | 2 hozzászólás

Bejegyzés navigáció

2 thoughts on “Miért oly nehéz jelen lenni?

  1. Visszajelzés: LEHETÜNK-e BÁRKI vagy BÁRMI? |

  2. Visszajelzés: “De az nem baj” |

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.