AZ ÖNMEGVÁLTÁS ÉS AZ AJÁNDÉK

self-love1
 
Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. (Ef. 2:8-9)
 
A leglényegesebb különbség a világi mesterek és Krisztus tanításai között az, hogy míg az előző az önmegváltást propagálja, addig az utóbbi a kegyelmet hirdeti.
Egyik azt tanítja, hogy különböző technikák és gyakorlatok révén elérhetjük Istent, megvilágosodhatunk. A másik arról tesz bizonyságot, hogy csak az látja meg a Teremtőt, ki belátja, hogy korlátos ereje és intelligenciája nem viheti el őt a Végtelen megismerésére.
A józan paraszti ész és a logika törvényei szerint egyaránt elbukik az első opció, mivelhogy még a vak is látja, hogy a kicsi csak akkor lehet naggyá, ha a nagy segíti őt.
A kicsi nem ugorhat fel a nagy szintjére, de a nagy bármikor lehajolhat a kicsihez, hogy felemelje őt. Nagyszerű Istenünk lehajolt értünk, mikor elküldte a Krisztust, hogy utat mutasson azoknak, akik teljes szívükből éhezik és szomjúhozzák az igazságot.
 
Pál levelei szerint Isten a kegyelmet nem érdem szerint, hanem hit és az alázat mértéke szerint osztogatja. És megnevezi a Mindenható döntése mögötti okot is:
Nem akarja, hogy dicsekedjünk.
De vajon miért zavarja Istent a mi dicsekvésünk? Látszólag azért, mert ő egy felfuvalkodott, egoista valaki, aki nem tűri, ha valaki arra törekszik, hogy akkora legyen, mint Ő.
Viszont a látszat ellenére ő szeretetből akar megkímélni a dicsekvés bűnétől, mert tudja, hogy a dicsekvés felfuvalkodottságot, önteltséget és önhittséget eredményez. Az önteltség egy olyan tulajdonság, mely a telítettség érzését, illúzióját kelti elménkben. Elhiteti velünk, hogy már telve vagyunk, és nincs szükségünk azokra a kegyelmi ajándékokra, melyeket a Krisztus Jézus kínál számunkra.
Istennek nem árthatunk, neki nem hazudhatunk. Magunkat viszont könnyen becsaphatjuk, amikor azt hisszük, hogy mi már megvilágosodtunk, nekünk már nincs szükségünk a kegyelemre, mely elvezethetne az Örökkévaló megismerésére.
Drága barátaim, Istenünk tudja, hogy mi szeretünk dicsekedni, tudja azt is, hogy a dicsekvés elveszi tőlünk az Ő megismerésének lehetőségét, és ezáltal az örök életet.
Következésképp nem azért szól a saját erejükkel és ügyességükkel dicsekvők “ellen”, hogy megvédje magát, hanem azért, hogy megóvja őket a szellemi vakságtól, mely abból adódik, hogy sikereiket, egészségüket és örömüket saját erőfeszítéseik eredményének gondolják.
Nem igaz tehát, hogy Isten azt akarja, hogy ne legyünk olyan nagyszerűek, mint Ő. Sőt! Megváltónk tanításaiban több alkalommal is kijelenti, hogy Isten terve az, hogy olyan tökéletesek legyünk, mint Ő.
“Mt 5,48 Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.”
“Jn 17,3 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.”
Istenünk tehát a tökéletességre hívott el bennünket. Azt akarja, hogy megismerjük Őt. Épp ezért figyelmeztet bennünket azokra a gyarló tulajdonságokra, melyek elvehetik tőlünk az Ő megismerésének lehetőségét.
És a hab a tortán az, hogy elküldte fiát, hogy megmutassa nekünk a megismerés legjárhatóbb és legbiztosabb ösvényét, kijelentvén, hogy aki az Ő fiát ismeri, Őt is ismeri.
 
Pál leveleiből kitűnik, hogy úgy igazából a dicsekvést sem veti meg, mert van a dicsekvésnek egy építőjellegű módozata is: amikor már nem azzal dicsekszünk, hogy mivé lettünk, és mit szereztünk saját erőfeszítéseink és intelligenciánk révén, hanem azzal, hogy mivé lettünk, és mit kaptunk azáltal, hogy engedtük, hogy megvalósuljon életünkben a Krisztus tökéletes akarata.
 
Kedves barátom, nagyon nehéz elszakadni a dicsekvés bűnétől, mert öröm van abban, ha magunkat dicsérhetjük, ha mások minket dicsérnek, de a Krisztus evangéliuma arról is szól, hogy sokkal nagyobb öröm van abban, ha a Teremtőnk dicsér és dicsőít meg minket, mint abban, hogy nagy erőfeszítések révén megszerezzük valamikképp embertársaink dicséretét. Jézus urunk, ki barátjának mondta azokat, akik követték őt, kijelenti, hogy emberektől nem fogad el dicséretet! Biztos vagyok benne, hogy nem ok nélkül tette ezt.
Krisztus azért jött, hogy elvegye tőlünk a szellemi vakságot, mely elválaszt bennünket Teremtőnk teljes dicsőségétől, mely megakadályoz abban, hogy Isten igaz gyermekeivé legyünk. De senkitől nem veszi el erőszakkal, mert szabad akaratot kaptunk tőle.
De választás elé állít bennünket: választhatjuk az életfogytiglan tartó erőlködést, az önmegváltás hiábavaló cselekedeteit, és választhatjuk a kegyelmi ajándékot, melyet a Mindenható teljesen ingyen odaad minden egyes embernek, ki gyermeki alázattal és kíváncsisággal keresi az ő tökéletes akaratát.
A legfontosabb kérdés az, hogy meg szeretnénk ismerni őt, vagy sem, kérünk-e tőle segítséget, vagy sem, el tudjuk-e engedni a keveset, hogy megkaphassuk a sokat, vagy sem? Utána meg életünk minden pillanatában döntéseket hozunk, hogy a saját erőnkre, a saját intelligenciánkra támaszkodunk, vagy szabad utat engedünk az Ő erejének, az Ő életet adó bölcsességének.
Ebben a pillanatban te hogyan döntesz? Mit választasz?
Az önfejlesztést, a saját erőfeszítéseid révén történő megigazulást, hogy dicsekedhess nagyszerűségeddel, vagy a kegyelmi ajándékot, hogy dicsekedhess az irgalmas Isten nagyszerűségével?
 
“Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket.” (Zsid. 4:7)

Advertisements
Categories: Minden | Hozzászólás

Bejegyzés navigáció

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.