A szeretetjáték

szeretetjjj

Avagy: Miből veszünk? Miből adunk? És mennyit?
Kedves olvasó,
Bizony hosszú idő eltelt a legutóbbi épkézláb szabad gondolat óta, de úgy néz ki, hogy, ha Isten is úgy akarja, hamarosan lesznek friss hajtások, melyek inspirálni fogják a lélek szabadságát visszaadó igazság keresőit és szerelmeseit.
Az elmúlt időkben olyan megpróbáltatásokon mentem keresztül, melyek egyszerre hoztak gyötrelmeket és olyan felismeréseket, melyekért, ha lehet úgy fogalmazni, megérte szenvedni.
Hetekig nem tudtam, hogy fogok-e még valaha írni, vagy sem. Egyszerűen csak engedtem, hogy legyen meg a Teremtő legkedvesebb akarata, és jöjjön, aminek jönnie kell ahhoz, hogy továbbléphessek a lélek üdvösségének útján.
Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy ha úgy döntöttem volna, vagy ha úgy döntenék, hogy véget vetek a szabad gondolatok írott verziójának, nem azért tenném, mert nincs már, miről írni, hanem azért, mert egyre nyilvánvalóbbá válik számomra, hogy bizonyos felismerések és életigazságok megosztására az elme formálta írott szavak egyszerűen alkalmatlanok. Az élő beszédben, mely a megfelelő személyek társaságában „zaj”lik, sokkal több erő és élet van, mint azokban a betűkben, melyeket papírra vethetünk, vagy a világhálóra küldhetünk. És mint tudjuk:,a betű megöl, a lélek pedig megelevenít. Ugyanakkor van egy egészséges félelem is bennem, hogy a leírt szavak erőtlensége miatt az ezután következő szabad gondolatok esetleg több félreértést, vagy „kis”értést szülnek, mint amennyi megértést, az Örökkévaló akaratára való ráhangolódást. Ettől függetlenül ma arra ébredtem, hogy jó barátom segítségével megkísérlem írott formában is megörökíteni azoknak a felismeréseknek egy parányi töredékét, melyeket A Teremtő kegyelméből kaptam az elmúlt hetekben.

Ennek a bejegyzésnek azt a címet is adhattam volna, hogy
Az ég, a Föld, a szeretet és a humanizmus, merthogy a humanizmus, legalább akkora távolságra van a szeretettől, mint a Föld az égtől.
Sokak számára már rég nem mondok újat azzal, hogy a felszín, a fizikai tapasztalat, ha nincs igazságra épülő lelki töltete, sok esetben kellemetlen csalódásokhoz vezet. Megromlott világunkban egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy a megnyerő csomagolás olyan értékeket takar, melyek már nem okoznak igazi örömöt számunkra.
Tehát az emberek esetében az a triszmegisztoszi elv, hogy ami kint, az bent, és ami fent az lent, egyre érvénytelenebbnek látszik, mert a felszín, a fizikai szemeinkkel látható valóság egyre kevésbé tükrözi a mélyben és a háttérben meghúzódó szellemi valóságot és minőséget. Ezt a legegyszerűbben úgy tudnám fogalmazni, hogy

A Krisztus és az Antikrisztus látszólag ugyanaz, de lényegi töltetükben teljesen különböznek egymástól.
És csak és kizárólag a lélek képes eldönteni, hogy amit a szem lát, az tiszta vagy tisztátalan indíttatású. Ó Atyám! Vissza sem merem olvasni, miket írtam, mert számomra teljesen egyértelmű, hogy ezeket a sorokat „ép ésszel” képtelenség megérteni. Ép lélekkel talán érdemes megpróbálni. Titkon azért fohászkodom, hogy az Élet Örökkévaló rendje valamiképp lehetővé tegye, hogy ne olvassa el akárki ezeket a sorokat, csak az, akinek valamiért már épp soron következő az a felismerés, melyet azok magukban hordoznak.
Egyszerű példa a Krisztusra és az Antikrisztusra vonatkozó kijelentésre: egy kínai utángyártott alkatrész, bár látszólag sok esetben teljesen megegyezik az eredetivel, sokkal gyengébb minőségű, és nem állja ki az idő próbáját. Régebb láttam az interneten, hogy lehet kapni kínai iPhone-t, melynek ára csupán töredéke az eredeti iPhone árának. Voltak, akik a jó vásár reményében be is raktároztak belőle, de nagyon rövid időn belül csalódniuk kellett, mert az iPhone-másolat nagyon gyenge volt, és az idők próbáját sem állta ki.
Ezen a ponton tisztelettel megkérek minden kedves olvasót, hogy próbáljon a szavak közötti és a szavak mögötti lényegi mondandóra figyelni, mert az intelligenciám nem teszi lehetővé olyan terminusok mellőzését, melyeket vallásos körökből ismerhetünk. Ennek ellenére, én úgy gondolom, hogy a lényeget, mely életet lehelt az anyagba, ezekkel a szavakkal lehet a legegyszerűbben és a legérthetőbben leírni.
Ami Krisztus, ami krisztusi, az maga az eredeti, megismételhetetlen, lemásolhatatlan teremtés. Ezzel ellentétben az Antikrisztus jelleme és szelleme az, melyben nem lévén eredetiség folyton utánozza az eredetit, megpróbálja elhitetni veled és velem, hogy ő az igazi, ezáltal állandó versenyt folytatva a Krisztussal. Tehát amint megjelenik egy eredeti termék valahol a világban, azt Kínában rögtön lemásolják, meghamisítják.
Ezt teszi az Antikrisztus is az Úristen művével.
Legegyszerűbb példa erre talán a három dimenziós szervnyomtatás. Tehát az Úristen tökéletes alkotását, az Antikrisztus, az emberek millióitól elrabolt életenergia felhasználásával megpróbálja leutánozni, hogy elhitesse velük, hogy ő maga a Krisztus, aki elvezeti őket az élet igazságaira.
Miért teszi ezt? Azért, mert neki nincs saját, önálló, Istentől való élete, és csupán a megtévesztett emberek feléje fordított figyelméből, a tőlük ellopott energiából képes fennmaradni és táplálkozni. Jézus azt mondja róla, hogy ő mindig is tolvaj volt.
„Jn 10,10: A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek.”
A Tolvaj az, ki azon mesterkedik, hogy mielőbb létrehozza az úgynevezett mesterséges intelligenciát, mellyel talán önálló életet alkothat magának. Viszont mivel nincs benne szeretetet, számára nem az emberek jóléte, lelki megigazulása, ébredése a tét, hanem az, hogy az ő energiájukból fenntartsa saját birodalmát, melyben Ő továbbra is úr lehet az anyag felett.
Talán úgy is mondhatnánk, hogy ő egyszerre létezik, és nem létezik. Nem létezik, mert nincs olyan önálló élete, mint nekünk, embereknek. Ezért a tőlünk „jogtalanul” eltulajdonított energiából tartja fenn magát és földi királyságát. Létezik, mert szelleme, szellemisége a megtévesztett emberek által jelen van, és hatást gyakorol a világ dolgaira.
Sajnálom, ezt ennél egyszerűbben nem tudtam megfogalmazni, de biztos vagyok benne, hogy aki megérthette, az meg is értette, hogy mit próbáltam a fentiekben képletesen elmagyarázni. Ezért tovább is lépnék a mai szabad gondolat építésében, hogy a végére minden tiszta szívű olvasó számára érthetővé és nyilvánvalóvá váljon, hogyan lehet az életerőnket rombolás helyett az élet fenntartására és megújítására fordítani.

Eddigi életem legnagyobb misztériuma az a fogalom, melyet Károli Gáspár Szentléleknek fordít, és melynek erejét életem során több ízben is megtapasztaltam.
Mivel még mindig felekezeten kívüli Krisztust szerető ember vagyok, és balgaságomból kifolyólag sokszor még a Bibliával is összeveszek, a Szentlelket én Isten erejének nevezem, mely abba az irányba tereli életünk folyamát, melyet a Krisztus Jézus megmutatott számunkra, és mely örök élethez, örökön tartó tényleges megújuláshoz vezet. (az antikrisztusi tanokkal ellentétben, melyek a változás illúzióját keltve az elme börtönében éheztetik a lelket).
Egyszerűen lehetetlen számomra, hogy valamelyest teljessé és érthetővé tegyem ezeket a sorokat anélkül, hogy behozzam a Szentlélek fogalmát, melyet az elme szintjén János evangéliumából és az Apostolok cselekedeteiből lehet megismerni, és melynek erejét és valóságát csak alázatos, szívből jövő imán és szolgálaton keresztül lehet megtapasztalni. Az utóbbiról nincs értelme beszélni, mert szavak szintjén egyszerűen lehetetlen bemutatni, ugyanis az Ő valósága túlmutat minden emberi agy kreálta filozófián, elméleten és rendszeren. És képes kihozni minden egyes lelket az elme ama labirintusából, mely a változás látszatát keltve a halott elméletek, hiábavaló ismétlődések és emberi erőlködések között tart bennünket, ezáltal elrejtve szemeink elől azt a szeretetteljes valóságot, mely életet adott nekünk.
Mint mondtam, számomra a Szentlélek, Istennek a fizikai világban megtapasztalható ereje, mely messze felülmúlja mindazt, amit az emberi igyekezet és ambíció valaha létrehozott. Találkoztam emberekkel, kik úgy vélik, hogy ez az erő az angyalokon keresztül nyilvánul meg, mások úgy képzelik, mint egy -féle láthatatlan matériát, melyet Isten „kiöntött”, és mely elárasztja azokat a személyeket, akik felismerték Jézus személyében a Krisztust, a Teremtő Isten eddigi legtökéletesebb arcát. Viszont én úgy gondolom, hogy MOST számunkra nem az a legfontosabb, hogy ki és mi a Szentlélek. Én elmondhatom, hogy számomra eddigi életem legnagyobb misztériuma, melynek jelenlétét sokszor megtapasztaltam, és tapasztalom ma is anélkül, hogy pontos elképzelésem lenne arról, hogyan néz ki, hogyan működik, milyen mértékben szól bele az életünkbe stb.
A lényeg az, hogy van, és segít abban, hogy a korlátaihoz ragaszkodó, tudatlan ember jelleme lépésről lépésre átformálódjon, krisztusivá váljon, alkalmas legyen arra, hogy átlépje a Hiábavaló és az Örökkévaló közötti igencsak magas küszöböt.

Jézus egy olyan személy volt, aki többször is kijelentette magáról, hogy nem azért jött, hogy azt mondja, és azt csinálja, amit akar, hanem azért, hogy az Atyjának, az Élet Teremtőjének az akarata szerint cselekedjen. Azért lett emberré, hogy megmutassa, mit jelent az igazi szeretet, és hogy milyen lehetőségei, milyen hatalma van egy olyan embernek, aki megtagadva a világi gondolkodás által felállított korlátokat teljes erejével, teljes szívével, teljes életével azon van, hogy megismerje és megcselekedje az Élet Urának legtökéletesebb akaratát. Ő azt mondja, hogy ez világi emberként, világi tudományok segítségével, az írások ismerete révén teljességgel lehetetlen. Egyedüli lehetőség erre az újjászületés révén Isten és ember között megkötött Új Szövetség, melyet Isten ereje, jelenléte, az úgynevezett Szentlélek pecsétel meg.
Amikor ez a szövetség megköttetik Isten és ember között, megélénkül a lényegi hallásunk és látásunk, a lélek visszaszerzi a test feletti uralmát, hallja, látja és cselekszi az Életet adó Isten akaratát. És ami ennél is fontosabb: hatalmat és erőt kap a cselekvéshez, a lelki vakság és tudatlanság révén beszerzett sebek begyógyításához. És ezzel a mondattal talán el is érkeztünk arra a pontra, ahol értelmet nyer mindaz, amit a bevezetőben elmondtunk.
Tehát ez a bizonyos Szentlélek nem csupán látás, hallás, értelem és bölcsesség, hanem a cselekvéshez szükséges szeretet, erő és hatalom, mely nélkül a hétköznapi halandó hamar beleütközik saját korlátaiba, igencsak szűkre szabott börtöncellájának falaiba.
Az úgynevezett Antikrisztus, mint tolvaj, lopva, hazugságok és cselszövések révén tudja megszerezni a megtévesztett emberek életenergiáját, melyet ők szabad akaratuk révén a világ kincseiért, a mézesmadzagért, a látszatért, a káprázatért, a szórakoztató színdarabokért, a cirkuszért, a mulandó örömökért önként adnak át neki.
Az Ő szemében egy ember annál értékesebb, minél közelebb van az igazsághoz, minél nagyobb isteni erővel és hatalommal bír. Ezért ezeket a személyeket sokkal erősebb kísértések és próbatételek érik, mint azokat, akik gondtalanul úsznak azokban a világi örömökben, melyek elrejtik szemeink elől az életet adó valóságot, és arra késztetik a lelket, hogy sötétségben, fél elemben létezzen, lemondva azon jogáról, hogy isten gyermekéhez méltó, örömteli életet éljen.
Tudom- tudom. Ez kissé meseszerű, kissé hihetetlen, kissé sci-fi. Épp ezért nem szeretnék meggyőzni senkit ezen sorok igazságáról. A meggyőzés a Jóisten dolga. Az én dolgom, mit szívesen és örömmel végzek, csupán annyi, hogy szerény eszközeimmel és Isten segítségével bizonyságot tegyek mindarról, amit az Ő kegyelméből, vallási felekezeten kívül megélhettem és megérthettem.

És most Következzen a cím:
Miből veszünk? Miből adunk? És mennyit?
Kedves barátom, ha létezik, elérhető, és igénybe vehető az úgynevezett Szentlélek, azaz a Teremtő Isten bölcsessége és ereje, egyáltalán nem mindegy, hogy mi vele, vagy nélküle próbálunk elérni dolgokat. Nem mindegy, hogy az ő kifogyhatatlan erejét használjuk, vagy a mi korlátos erőforrásainkból merítünk életfeladataink elvégzéséhez.
A tolvaj egyik legerőteljesebb fegyvere, mellyel fátylat húz szemeink elé, a humanizmus. A humanizmus az, mely ugyanazokat a problémákat és hiányosságokat diagnosztizálja, mint a Krisztus, és ugyanazokat az elveket, eszméket és tanításokat hirdeti, mint a Krisztus. Viszont Isten bölcsessége és ereje nélkül teszi mindezt, a saját erejéből, a saját dicsőségére, a világtól kapott jutalomért és elismerésekért cserében.
A humanista emberek tehát ugyanazt cselekszik, amit az istenszerető emberek: Ugyanúgy felismerik, és megnevezik a rosszat, ugyanúgy segítenek, adományoznak, építenek, szeretnek, ápolnak, szolgálnak, mint a lélek által vezetett emberek. De mindezt saját véges erőforrásaikból, saját fejük szerint, saját dicsőségükre, világi jutalomért, embertársaik elismeréséért teszik. És képtelenek arra, hogy beismerjék ezt. A beismerésre, a belátásra való képtelenségük a világ ura által dominált elme lélek feletti uralmából származik, mely sosem fog maga ellen fordulni. Ekképp, ha véletlenül elmarad az elismerés, az elvárt jutalom, úrrá lesz rajtuk a csalódottság érzése és az önsajnálat, mely olyan tettekre készteti őket, amelyek révén még inkább eltávolodnak a Jóistentől. A világi gondolkodás, mint mondtam, nem tud különbséget tenni a humanista és a lélek által indított és támogatott cselekedetek között, mert ő csak a fizikai szemmel lát. Ezért könnyen elragadja őt a látvány, a színdarab, a káprázat és a felszín, amiért cserében önként beszolgáltatja élete legjavát annak, aki nem létezhetne az Isten képmására alkotott, isteni lélekkel rendelkező emberektől ellopott életerő nélkül. (Akit érdekel: János evangéliumának a harmadik fejezetében beszél Jézus Nikodémusz mesternek az újjászületésről.)
A humanista szeretet szerint élő ember, mivelhogy saját feje szerint és saját erejéből cselekszi a jót, hamar kimerül, és ha netán a világi elismerés és fizetség is elmarad, jönnek a megbánások, a szemrehányások, a viták, a harcok, a veszekedések, a zsarolások, a bántások. Tisztán láthatjuk, hogy a saját, könnyen kiapadó erőforrásaira és a saját földi intelligenciájára támaszkodó humanista szeretet vet véget a házasságoknak, a baráti és családi kapcsolatoknak. Ez a humanista szeretet kelti azt az érzést bennünk, hogy áldozatok vagyunk, hogy az egész világ ellenünk fordult. Ezért állandóan menekülünk, keressük a helyünk, házalunk a boldogságért nem véve észre, hogy a humanista, antikrisztusi szeretettel elajándékozott boldogságunkat, véges forrásokból próbáljuk reménytelenül visszaszerezni. Ekképp ugyanazokat a szellemi köröket futjuk, mint azelőtt, miközben a világ ura a változás, a fejlődés képeit vetíti szemeink elé.
Érzem, hogy a szívem megszakad, amikor ezeket a sorokat rovom, mert amit én itt és most mondhatok, azok csupán üres, értelem nélküli szavak, melyek Isten ereje nélkül senkin sem képesek segíteni. Ezért kérem és őszintén kívánom, hogy az irgalmasság ura, tegyen bizonyságot minden tiszta szívű olvasó szívében arról, hogy amit ide leírtam, azt nem a saját fejemtől, hanem az életet adó igazsággal szembeni elkötelezettségemből, az Örökkévalóval szembeni, botladozó szerelmemből származik.
Azt hiszem, hogy a fentiek után nem szorul további magyarázatra, hogy mi a lényeges különbség a világi, azaz a humanista szeretet és a krisztusi, azaz a Jóistentől való szeretet között. Bízom benne, hogy mostanra teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy mitől képes egy istenszerető ember megbocsátani akkor is, amikor a világ már képtelen, és szeretni még akkor is, amikor az „lehetetlen”.

A humanizmus nem tud igazán szeretni, mert nem lévén kapcsolata a szeretet kiapadhatatlan forrásával, nem ismeri sem az időt, sem az alkalmat, sem az élő szeretet állandóan változó egyedi és megismételhetetlen „hogyan”ját. Ezért folyton sablonokat, törvényeket, szabályokat hoz létre a szeretet kifejezésére, mely révén gépiesíti élettelenné teszi azt. Személyes meggyőződésem, hogy csak a krisztusi tudatban, a Krisztus jelenlétében élők tudnak igazán szeretni, mert csak ők ismerik az időt, az alkalmakat, és az erőt, mely képes az igaz szeretetre, a Mindenható kegyelmének szabad áramoltatására.
Itt nem feltétlenül a magukat kereszténynek valló (vallásos) emberekre gondolok, hanem azokra, akik elkötelezték magukat a Jóistennel szemben, és az Ő dolgait mindenek fölé helyezték.
„Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.”
Fontos megemlítenem, hogy vannak ilyen személyek vallási felekezeteken belül is, és bevallom, hogy óriási hibát követtem el, amikor embertársaimat vallási hovatartozásuk miatt elítéltem, megbélyegeztem. Ennek ellenére még mindig meggyőződésem, hogy a vallás, a vallásos szellem óriási, sok esetben átléphetetlen szakadékot helyez az ember és a Jóisten közé.
Befejezésül, a félreértések elkerülése végett még csak annyit szeretnék tisztázni, hogy ez a szabad gondolat valójában nem is arról szól, hogy két fajta szeretet van a világon, hanem arról, hogy létezik az eredeti, a kiapadhatatlan forrásból táplálkozó szeretet, és annak a véges forrásból táplálkozó, világi gondolkodás és testi vágyak és szükségeletek által irányított másolata, mely képtelen arra, hogy tápláló talajt biztosítson az emberi kapcsolatok, a család és az élet számára.
A Jóisten áldását kérem minden tiszta szívű olvasóra, hogy ha eddig még nem tapasztalta, mielőbb megtapasztalhassa, mit jelentenek a következő sorok:

A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem fogy:”

„egy Szabad Gondolat”

Reklámok
Categories: Minden | 3 hozzászólás

Bejegyzés navigáció

3 thoughts on “A szeretetjáték

  1. Anna

    Jöjj, Szentlélek Úristen, töltsd be e cikk olvasóinak szívét, és
    éleszd fel bennünk szereteted tüzét!
    Áraszd ki Lelkedet, hogy megújult szívek keletkezzenek,
    és megújítsd a föld színét.
    Ó, Istenünk, ki a benned hívők szívét a Szentlelek
    világosságában tanítgatod, add meg nekünk, hogy
    ugyanebben a Lélekben mindig igazán bölcsek lehessünk,
    és szívből örvendezhessünk ajándékainak és vigasztalásának,
    Krisztus, a mi Urunk által. Ámen

  2. Dienes Erzsébet

    Bizony, megérintett az üzenet. Szinte teljes egészében engem is ez foglalkoztat évek óta. Úgy gondolom, szeretni csak személy képes személyt. A tárgyakat legfeljebb kedveli, vagy írtózik valamelyiktől.

    Bennem is felmerült a kérdés, hogy a Szentlélek személy-e, vagy csupán tökéletes tárháza minden -azaz a jó és a rossz- tudásának, s belőle a szent személyiségek merítenek, ki, mennyire képes.

    A tudás tudása viszont ettől személyre méretezett Szentlélek részecske, tehát minden “tudós” jó is, meg rossz is egyben, de nem egyformán. Hogy mi a különbség bennük, arra most, ebből az írásból kaptam elég érdekes felvilágosítást problémámra.

    Köszönöm.

  3. Visszajelzés: A név – személyes vallomás |

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.