Minden mulandó, kivéve egyet

the-love-of-god

1 Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. 2 És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. 3 És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból. 4 A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. 5 Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, 6 Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; 7 Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
8 A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. 9 Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás: 10 De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik. 11 Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. 12 Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.
13 Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. (1 Korintus 13)

A fenti sorokat olvasva érzem, hogy nagy „bajban” vagyok. Azzal szeretném vigasztalni magam, hogy ez hülyeség, ez lehetetlen, de már nem megy. Egyre nehezebben tudok hazudni magamnak. A hazugság képességének elvesztése bár néha fáj, őszinte, mélyről jövő örömmel, és reménnyel tölt el, hogy egyszer talán eggyé válhatok vele.
Van még meló bőven, és van értelme az életnek.
A mérce továbbra is a mindenható, a végtelen, az ember írta eszmékben örömöm réges-régen nem lelem.
A szeretet nem rója fel a gonoszt, mindent eltűr, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem keresi a maga hasznát,
mindent elfedez és NEM RÓJA FEL A GONOSZT.
Ismételten azzal mentegetőznék, és azzal vigasztalnám magam, hogy ez nem lehetséges.
Egyenesen zavaró ez a gondolat! El szeretném tüntetni, hogy visszanyerjem a hamis nyugalmat, a hamis békét. Hátat akarok fordítani mindennek és mindenkinek, aki azt mondja, hogy ez lehetséges, de már nincs erőm. Az igazság felülkerekedett, legyőzött, megölt, tönkretett. És most
újra élesztget, életre hív engem. Egy új életre, melyben a mese és a képzelet valósággá válik, és a csodák hétköznapivá lesznek.
M
égiscsak jól gondoltam, amit gondoltam, ugyanis úgy szeretni, ahogy a fenti sorok mondják, nem lehet. Emberként nem lehet, de Istenként igen.

A legtöbb magamfajta okoskodó, eszelős és tudálékos farizeusnak baja van Jézus, azaz Isten követésével. Mindenkinek baja van vele, aki már most Istennek akarja képzelni magát. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy miként adhatja át egy ember az életét egy Jézus nevezetű mukinak, de az ő kegyelmének köszönhetően valamennyire megérthettem, pontosabban fogalmazva megsejthettem az egésznek a lényegét. Amióta az eszemet tudom, mindent érteni akartam. Ezért óvakodtam a vakhitűségtől.
Középiskolás koromban felfogadtam, hogy addig, amíg meg nem értem, merről jöttem, merre tartok, és miért, addig nem kell nekem semmi: sem pénz, sem hírnév,
sem siker, sem feleség, semmi felesleg. Az igazságot akartam. Az igazságot vágytam. És szép lassan, lépésről lépésre megtörtént a csoda, mert megmondatott:
„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” (Máté 7:7)
Megmutatták nekem, megérlelték bennem annak látását, hogy mi értelme van annak, hogy az ember átadja életét Jézusnak, aki Krisztus.
Ezt egy kicsit nehéz szavakba önteni, de úgy döntöttem, hogy mégis megpróbálom leírni a lényeget a magamfajta okoskodó, eszelős és tudálékos kishitű emberek számára:
Beszéltünk sokat a párhuzamos létsíkokról, azok struktúráiról, azok lakóiról és a szellemi hierarchiáról. A szellemvilág létezéséről és annak dualitásáról is sokszor szóltunk már. Tudomásul vettük a szellemi lények jelenlétét, és azt, hogy ha akarjuk, ha nem, hatást gyakorolnak az életünkre. Ezzel párhuzamosan emlékeztettük magunkat arra, hogy kétezer évvel ezelőtt megjelent egy ember, aki Istennek mondta magát és bebizonyította, hogy hatalma van az élet és halál felett azzal, hogy hagyta
magát keresztre feszíteni, és a harmadik napon feltámadt. Ez az érdekes figura azt is elmondta, hogy nem szándékszik a fizikai létben időzni, mert neki az Atyánál van dolga, mely dolgot értünk szándékszik végrehajtani. Viszont még mielőtt itt hagyta volna a földi világot, több ízben is kijelentette, hogy továbbra is velünk marad, és segít nekünk a mennyei otthonba való bejutásban.

Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.
Máté 18:20

Ezzel arra utalt, hogy bár fizikailag őt a következő eljövetelének pillanatáig többé nem láthatjuk, mint szellemi lény továbbra is velünk lesz.
Azt mondja, hogy ha igényt tartunk az ő segítségére, valamint az ő ígéretére, miszerint ha elfogadjuk általa a Mindenható irányítását, az örök élet ajándékában részesülünk.
Na de lássuk csak, mit is jelent az örök élet ajándéka!
A Jézuskövetők azt mondják, hogy bánd meg azokat a cselekedeteket, amelyeket akkor követtél el, amikor még nélküle léteztél, hívd be őt az életedbe, és engedd, hogy „átvegye az irányítást”.
Micsoda??? Átengedni neki az irányítást? Na, ez már nagyon meredek a spirituális materializmus elvei szerint élő embernek.
Először is, hogyan hívhatnék be egy olyan embert az életembe, aki már kétezer éve meghalt?
Válasz: nem halt meg! És ez itt a lényeg. Azért jött a világra, hogy tanúbizonyságot tegyen arról, hogy az ember fiának hatalma van az élet és a halál felett. Bár fizikai testben nem létezik, mint szellemi lény, ugyanúgy, mint más szellemi lények, az angyalok és a démonok, ő is
köztünk van. És ha szabad akaratunkból úgy döntünk, hogy befogadjuk őt, az ő bölcsessége, az ő látása és az ő szeretete ténylegesen beköltözik az életünkbe, hogy súgjon nekünk, hogy inspiráljon bennünket annak érdekében, hogy mindig a lehető legokosabb döntéseket hozzuk, a legbölcsebb szavakat szóljuk és a legjobb cselekedeteket cselekedjük.
Mit jelent az, hogy behívjuk őt az életünkbe? Egyáltalán ki hívhatja be őt az életébe?
Behívni őt az életünkbe annyit jelent, hogy lemondunk a mi korlátos akaratunkról, melyben már sokszor csalódtunk, és mely sok veszélyes helyzetbe vitt bennünket, és megkérjük őt, hogy vegye át az irányítást, hogy ezentúl az ő szemeivel lássuk az élet dolgait és az ő bölcsessége szerint cselekedjünk.
Mi nyerni valónk van ebből?
A mi nyerni valónk az, hogy saját életünkön, saját fizikai létünkön keresztül megfigyelhetjük, hogyan látja
Isten a világot, hogyan cselekszik bizonyos kínos szituációkban, milyen válaszokat ad az emberek kérdéseire stb. Ezáltal mi sokat tanulhatunk, lélekben fejlődhetünk, növekedhetünk. Úgy is mondhatnánk, hogy ha behívjuk őt az életünkbe, és hagyjuk, hogy ő cselekedjen és beszéljen általunk, első kézből kapjuk meg azokat a tanításokat, amelyekre ahhoz van szükségünk, hogy soha el ne akadjunk az úton, soha meg ne álljon lelki fejlődésünk.
Azt, hogy mire képes egy önfejű, az önmegváltás hamis hitét hívő ember, már láttuk és tapasztaltuk. Viszont azt, hogy mire képes a világ teremtője, csak részlegesen ismerjük, de ha úgy döntünk, hogy megkérjük őt, hogy munkálkodjon az életünkön keresztül, bővülni fog a tudásunk, növekedni fog tűrőképességünk, szeretetünk és bölcsességünk.
Hogy mi az Őhaszna” abban, hogy átadjuk neki az életünket?
Ezen kérdést illetően csak találgatni tudok. Az ő kegyelmének és szeretetének köszönhetően viszonylag sok mindent megértettem az ő művéből, de még egy kicsit messze vagyok attól, hogy őt és az alkotását teljességgel megértsem.
Viszont eszembe jut egy kérdés: Örül-e egy jó apa, ha átadhatja fiának a tudását? Minden bizonnyal igen! Igen, mert egy jó apának örömére szolgál, ha megoszthatja, tudását, bölcsességét
és egyéb javait a fiával és a családjával. Másrészt meg arra is gondolhatunk, hogy ha a fia teljességgel átvette az apa tudását, idővel apja művének továbbfejlesztésén és továbbszépítésén fog munkálkodni, ami a mű szempontjából igencsak jó dolog.
Hogy ki hívhatja be Krisztust (modernebb kifejezéssel élve: a krisztusi energiákat és a krisztusi erőket) az életébe?
A válasz felettébb egyszerű! Mindenki, aki belátta, hogy az önfejűség, az önhittség, az önmegváltás nem vezet jóra. Mindenki, aki úgy érzi, hogy már épp elég bajt okozott a korlátokhoz és a csökönyös emberi eszmékhez való ragaszkodás. Mindenki, aki megértette a szellemi hierarchia fontosságát, melyen keresztül fentről csordogál az életet adó és életet oltalmazó isteni kegyelem és isteni szeretet. Mindenki, aki megértette, hogy ebben a bizonyos szellemi hierarchiában a felsők dolga az, hogy szolgálják, segítsék és oltalmazzák az alattuk lévőket. Mindenki, aki tisztában van vele, hogy az élet fennmaradásának legeslegfontosabb eszköze a Teremtő forrásból szüntelenül áradó isteni szeretet, melynek, ha szabad utat engedünk, soha el nem veszhetünk.
Mindenki, akinek sikerült megérteni, hogy az isteni szer szabad áramlásának és egyben az élet legnagyobb ellensége az önmegváltást kínáló hamis ezotéria, mely a tudatlanokat elszakítja az örök élet forrásától.
Tehát minden egyes ember befogadhatja Krisztuson keresztül Istent, és mindenki elfogadhatja az örök élet ajándékát, aki megértette a fenti sorok üzenetét, őszintén megbán
ta a múltbeli, tudatlanságból elkövetett életellenes cselekedeteit, és elhiszi, hogy Jézus, az élő Isten fia azért halt meg és támadt fel, hogy általa mindenki, aki hisz benne szabadulást nyerjen, a tudatlanság és a szeretetnélküliség sötét börtönéből.
Krisztus követése és a vallás
Hogy mennyire fér össze a kettő egymással?
Amennyiben nem helyezünk nagyobb hangsúlyt a vallási hagyományokra, szokásokra és rítusokra, mint Jézus követésére, jól megfér az igazság és a vallás egy zsákban. Ha élettelenné, őszintétlenné és „robotiassá” válnak imáink és szertartásaink, inkább vesszen a vallás, mint az Istennel való kapcsolatunk!
Az igazságot őszintén szerető ember nem lehet vallásimádó, vallásmagasztaló és valláspromováló, mert az olyan, mintha értékesebbnek tartanánk a mosdóvizet a benne megfürdetett gyermeknél.
Tehát mindaddig, amíg élő az Isten és
az Ember közötti kapcsolat, teljesen mindegy, hogy papíron melyik vallási felekezethez tartozunk.
Röviden és tömören: jó, hogy ha van egy hely, ahol két vagy több ember találkozhat, elmélkedhet és imádkozhat az ő nevében. Ennyi.
Manapság gyakran megtörténik, hogy a vallás ahelyett, hogy csökkentené az ember és Isten között a távolságot, valójában eltávolítja az embereket Istentől
azáltal, hogy a sok rítussal és robotias imával eltereli figyelmüket a lényegről.
Ki kell mondani, hogy egy lelki lénynek heti 112 ébrenléti órából csupán 1 órában foglalkozni a lélek dolgaival egyenlő az öngyilkossággal.
Arról is fontos szólni, hogy
súlyos bűnt követ el minden egyes pap, minden egyes lelkész és minden egyes prédikátor, ki a vasárnapi szertartás után nem hívja fel a hívek figyelmét a Biblia otthoni tanulmányozásának fontosságára, ezzel megerősítve őket abban a téves hitben, hogy heti egy órában lerendezhetőek a lélek szükségletei.
Ha egy vallási felekezet vezetőjeként vagy prédikátoraként olvasod ezeket a sorokat, vedd te is tudomásul, hogy súlyos bűnt, életellenes cselekedetet követsz el, ha vallásod szokásait, rítusait, törvényeit és üzeneteit a Teremtőd törvényei elé helyezed, mert ezáltal a híveket közvetett módon arra ösztönzöd, hogy megelégedjenek azokkal a gondolatokkal, amelyeket te heti egy-két alkalommal emberi (felettesi) utasításra tolmácsolsz feléjük.
Végkövetkeztetés:
Pál apostol soraitól nem kell
megijedni, mert bár emberként valóban lehetetlen úgy szeretni, ahogy ő leírja, a mindenható Teremtő erejével nagyon is lehetséges megvigasztalni a megvigasztalhatatlant, bátorítani a bátoríthatatlant, lelkesíteni a lelkesíthetetlent, megbocsátani a megbocsáthatatlant, helyrehozni a helyrehozhatatlant és szeretni a szerethetetlent.
Ma már meggyőződésem, hogy világunk Teremtője meghallgat minden őszinte, tiszta szívből szóló imát, főképp, ha nem önmagáért, hanem családjáért, szomszédjaiért, barátaiért és „ellenségeiért” mondja azt az ember. Ezzel csak azt szeretném ismételten hangsúlyozni, hogy a másért mondott imának egymilliószor nagyobb az ereje, mint annak az imának, amit saját magáért mond az ember, mert az élet rendje az, hogy a legerősebb imádkozik az erősebbért, az erősebb imádkozik az erősért, az erős a gyengéért, a gyenge a gyengébbért, és a gyengébb a leggyengébbikért.
S
zeretettel,
„egy Szabaduló Gondolat”

 

OLVASHATÓ BIBLIA LETÖLTÉSE ITT

HANGOS BIBLIA LETÖLTÉSE ITT

A BIBLIA LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE LETÖLTÉSE ITT

INSPIRÁLÓ FILMEK ITT

P.S. Az ószövetség sorai nagyon értékes tanításokat és példabeszédeket tartalmaznak. Ennek ellenére amondó vagyok, hogy a mai embernek az Újszövetség tanulmányozására, Jézus tanításaira “kell” fektetni a nagyobb hangsúlyt!

Reklámok
Categories: Minden | Címkék: , , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Bejegyzés navigáció

2 thoughts on “Minden mulandó, kivéve egyet

  1. Anna

    Csak így tovább Attila…bátorságot es kitartást kívánok neked..
    A jó Isten áldjon és védelmezzen továbbra is utadon:)
    Szeretettel, Anna

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.