03 Vallásmentesen a pokolról és a mennyországról

heaven-hell

A pokolról és a mennyországról szóló gondolatcsomagot újrafogalmaztam és kiegészítettem, hogy érthetőbb és emészthetőbb legyen, minden kedves fogyasztó számára. 🙂

Bizony hosszú az az út, melyet a földi halandónak meg kell tennie ahhoz, hogy eljusson ebből a durván besűrűsödött, háromdimenziós állapotból, melyben a félelem törvényei uralkodnak, abba a paradicsomi állapotba, melyben a szeretet az éltető energia, és ahol a valóságnak csak a képzelet szabhat határt. A félelem és a szeretetről szóló gondolatoknak összegzéseképpen megkísérlem újradefiniálni a pokol és a menny fogalmát annak érdekében, hogy nyomatékosabban szemléltessem, mi a tét, melyek azok az opciók, amelyek közül emberként választhatunk.

A pokol, mint már említettem, az a létállapot, amelyben a félelem az úr. Azt is mondtam, hogy ha az ember jól körülnéz a világban, könnyen rájön arra, hogy jelenleg is valahol egy pokol közeli helyen élünk, melyet talán csak az különböztet meg a pokoltól, hogy itt még van kegyelem. (Erről a későbbiekben részletesebben is fogok írni.) Épp ezért teljesen fölösleges már a gyerekeket is azzal ijesztgetni, hogy ha nem viselkednek úgy, ahogy azt mi tőlük elvárjuk, a pokolba jutnak.
Arra a kérésemre, hogy szeretnék betekintést nyerni a pokoli létállapotba, több jelzést is kaptam az élettől, melyek lényege a következő:
A pokol egy olyan tértől és időtől független létállapot, melyet leginkább a soha véget nem érő ciklikus ismétlődés jellemez. A mi vallási eszmék által kondicionált elménk a poklot egy olyan helyként tudta elképzelni, ahova halálunk után jutunk, ha nem tartjuk be a vallási tekintélyek által diktált játékszabályokat, és ahol soha véget nem érő fájdalom és szenvedés vár ránk. Ebből az okból kifolyólag tartottam fontosnak hangsúlyozni, hogy a pokol nem egy hely, ahova a rossz embereket elkülönítik, hanem egy tértől és időtől független létállapot, melyet legfőképp a változás, tehát az élet hiánya jellemez. A ciklikus, véget nem érő, programok szerinti ismétlődés kapcsán a robot jut eszembe, melyet az ember saját (tudattalan) képmására teremtett, és mely folyton ugyanazokat az előre betáplált műveleteket ismételgeti. Talán ezért van az, hogy az ébredezők az embert termelő-fogyasztó biorobotként emlegetik, mely szintén gondolkodás nélkül ismételget, bizonyos előre kidolgozott, tekintélyek által az agyába ültetett programokat.
A pokoli létsíkon az ott domináló félelemnek köszönhetően csak úgy burjánzanak a törvények, a pénz alapú biztosítások, és a szabályok, melyek egyre szűkülő keretek közé szorítják az állandóan tágulni vágyó életet. Megfigyelhető, hogy egy közösség életében minél több az emberi kézzel írott szabály, annál kevesebb a megértés és a bölcsesség, és annál intenzívebb a frusztráció, mely fizikai síkon is megmutatkozó betegségeket generál. A még nem zaklatott természeti népeknél, ahol egyetlen kézzel írott törvény sincs, érdekes módon a nyugati civilizációt jellemző betegségek sincsenek jelen. Véletlen egybeesésé lenne csupán?
A paradicsom, a menny az a létállapot, melyben már nem a félelem, hanem a szeretet hozza mozgásba a dolgokat. Ez a létállapot ugyanúgy, mint a pokol, tértől és időtől függetlenül is megtapasztalható. Jellemzője az élet, az állandó növekedés, tágulás, folytonos vibrálás. Ebben a létállapotban nem a megfelelési kényszerből származó félelem, hanem a szeretet, a játék és a lelkesedés formálja a valóságot. Azok az emberek, kik szeretettel végzik munkájukat, akiket a lelkesedés és a játék motivál az új felfedezésében, akik örömmel segítik és szolgálják embertársukat anélkül, hogy bármilyen fizetséget várnának munkájukért cserében, valamilyen mértékig betekintést nyernek abba a bőségbe, abba az örömteljes állapotba, amelyet a háromdimenziós fizikális életiskola után fognak tapasztalni.
Ez az állapot talán azon a ponton veszi kezdetét, ahol tudatosul bennünk, hogy a fájdalmat és a szenvedést azért kaptuk, hogy „tiltótáblaként” szolgáljanak valahányszor elhagyjuk az élet ösvényét. Ettől a ponttól kezdve már megköszönjük betegségeinket is, melyek azt a célt szolgálják, hogy ideiglenes eltévelyedésünk, ne legyen számunkra végzetes. Az a „szint”, ahol már hálásak tudunk lenni a hétköznapokban megtapasztalt csalódásokért, fájdalmakért, a pokoli és mennyei létállapotok közötti válaszvonal, mely előtt a betegségről, az öregedésről és az elmúlásról azt hisszük, hogy az élet természetes és nélkülözhetetlen velejárói, és mely után megbizonyosodhatunk, hogy korlátok és vég nélküli lények vagyunk, akiknek csak addig van szükségük fájdalomra és betegségekre, míg meg nem értik, hogy lehet nélkülük is élni.
Rengeteg tudásnak nevezett hamis információ élősködik az ember elméjében, mely elhiteti velünk, hogy a fájdalom és a szenvedés az élet nélkülözhetetlen kellékei, amelyekre szükségünk van az idők végezetéig. Azért tűnik igaznak ez a tézis, mert hosszú ideig azt tapasztaltuk, hogy fájdalom és szenvedés árán jöhet csak a változás, ami igaz is, de csak egy bizonyos pontig, az élethez való visszatérés pontjáig. Ha elérkeztünk eddig a pontig, érthetővé válik, hogy a szenvedés és a fájdalom helyettesíthető
bizalommal, játékkal, játékos kíváncsisággal, lelkesedéssel.
És ez a mennyország kedves olvasó. Egy olyan tértől és időtől függetlenül is megtapasztalható létállapot, melyben a soha véget nem érő ismétlődések helyét átvevő örökös növekedést és változást már nem a fájdalom és a szenvedés, hanem a gyermeki kíváncsiság, játékosság, a segítőinkbe, az isteni rendbe vetett őszinte bizalom, és a lelkesedés generálja.
Ebben a létállapotban, az olyan fogalmak, mint a félelem, szégyenérzet, versenyszellem, hatalomvágy, gőg, önteltség, tekintélyelvűség úgy lesznek számon tartva mint az emberi tudatfejlődés kezdetleges szintjének ismérvei. Ezek az emberi jellemvonások úgy kerülnek be a történelembe, az emberi lét krónikájába, mint elrettentő példa, mely megmutatja, hova kerül az ember, ha szabad akaratából elutasítja a kegyelmet, a gondviselést, a felettünk álló végtelen tudat segítő kezét.
Az újjászületett emberi tudat mennyországában az erőszak és a küzdelem szerepét átveszi a játék, mely a megismerés és az új felfedezésének egyik legfontosabb eszköze, melynek csíráját születésünk pillanatában magunkkal hoztuk a fizikai világba, és melyet szisztematikusan kiirtunk gyermekeinkből, azt a hamis programot ültetve a még rugalmas elméjükbe, hogy fel kell nőni, meg kell komolyodni, harcolni és küzdeni kell mindenért stb.
A visszatérés utáni állapot legfőbb jellemzője a megértésen és a szer szabad áramlásán alapuló egységtudat, melynek fényében a fent említett, hosszú időn keresztül normálisnak hitt emberi jellemvonások teljesen értelmetlenné válnak.
Túl sokáig éltünk abban a tudatban, hogy nincs fejlődés versenyszellem és anyagi motiváció nélkül. Végül meg arra kellett rájönnünk, hogy a versengés csupán az egymástól és az igaz forrástól való eltávolodás eszköze, melyet ha nem teszünk le, még több fájdalmat, még több betegséget, és még több szenvedést generálunk magunknak. Akinek helyén a figyelme, már most is látja, hogy a versenyszellemmel, a félelemalapú és tekintélyelvű hatalmi hierarchia eszközeivel csak az életből való kiábrándultság érzését lehet fokozni, melynek végső állomása a halál.
A versengésre a későbbiekben ismételten visszatérek annak érdekében, hogy meglássuk, miként van jelen az élet különböző területein, és mit tehetünk annak érdekében, hogy könnyedén eltávozhasson hétköznapjainkból. Most rövid emlékeztetőként még csak annyit jegyeznék meg, hogy megcáfoljam az elmúlt évszázadok legnagyobb tévhitét, miszerint verseny nélkül nincs fejlődés, hogy a világ legnevesebb felfedezőit, az Einsteinokat és Teslakat nem a versenyszellem késztette arra, hogy kutassanak, új dolgokat felfedezzenek, hanem a velük született természetes kíváncsiság, megismerési vágy, melyet a versenyszellemen és megszégyenítésen alapuló oktatási rendszerekben nem tudtak kiélni, és melyet ezen oktatási rendszerek által idomított szülők erőszakkal kinevelnek gyermekeikből. Ha versenyszellem motiválta volna őket felfedezéseinkben, több mint bizonyos, hogy az iskolák padjaiban maradtak volna, már csak azért is, hogy legyen, akikkel versenyezzenek, akikhez viszonyítva, okosabbnak és ügyesebbnek tűnjenek.
A felébredt tudat édenkertjében a versengés értelmetlenné válik, mert felismerjük, pontosabban fogalmazva emlékezni fogunk rá, hogy minden egyes emberi lény a mindenható egy olyan egyedi arcát mutatja, melyet rajta kívül senki más nem képes megmutatni, és mely nélkül nehezebb lenne utunk a teljesség felé. Ebben a paradicsomi állapotban mindenki tudja, hogy legfőbb „kötelessége” és egyben öröme a szívében megjelenő isteni sugallatnak engedelmeskedve cselekedni. Ez a belső hang mindig is jelen volt, próbált segíteni nekünk, de az egyéneket uniformizálni kívánó erők által előidézett hipnotikus állapotban képtelenek voltunk meghallani. Ezért nem tettünk mást, mint a félelem urának engedelmeskedve, embertársainkat utánoztuk, és versenybe szálltunk velük a káprázatvilág trófeáiért.
A jó hír az, kedves olvasó, hogy ha elege van már a soha véget nem érő ismétlődések és fájdalmak poklából, az ember szabad akaratából minden pillanatban dönthet úgy, hogy elfogadva és továbbadva a fentről érkező végtelen szeretetet és segítséget, a mennyei létállapotot választja.

Tudom, hogy ez olyan vallásosan hangzik, de ne aggódj, mert már az elején is elmondtam, hogy nem tartozok még papíron sem semmilyen vallási felekezethez, és nem is áll szándékomban egy újabb vallást alapítani, mert meggyőződésem, hogy minden embernek személyes életfeladata felépíteni szívében az örök élet templomát, melyen keresztül kapcsolatot tarthat azzal a valamivel vagy valakivel, aki mindig és mindenütt létezett, ami mindig és mindenütt jelen van, és aki mindig és mindenütt jelen lesz az idők végezetéig. Én egyszerűen csak tanúbizonyságot teszek arról, amit a saját bőrömön tapasztalok, és ami hatalmas segítséget nyújt nekem abban, hogy megértsem a nagy művet, és képességeimhez mérten szerepet vállaljak annak továbbformálásában, színezésében. Azért is tartom fontosnak, hogy leírjam ezeket a gondolatokat, hogy emlékeztessem embertársaimat rá, hogy az a szomorú tény, hogy Isten és a vallás nevében tömegek gyilkolták és gyilkolják le egymást még nem jelenti azt, hogy nem létezik az a bizonyos pokol és az a bizonyos édenkert, amiről sok szentnek nevezett ember beszámol. A fájdalom és a szomorúság jelenléte világunkban annyit jelent csupán, hogy igenis van szabad akarat, mellyel jogunkban áll, megtagadni és elutasítani a kegyelmet, a felettünk álló mindenható erők segítségét. Más szóval: az örök élet nem kötelező, hanem opcionális. Szabad akaratunkból választhatjuk, hogy elfogadjuk a „varázsszert”, mely kivisz minket a végtelen ismétlődések poklából, és örökön tartó növekedést, megújulást biztosít számunkra. Ha úgy döntünk, hogy visszautasítjuk ezt a szert, kevesebb üzemanyag áll rendelkezésünkre, mint azoknak, akik elfogadják a segítséget, ezért meglassulunk, belefeledkezünk és beletemetkezünk az anyagba. Ez esetben, valljuk be, hogy nincs erkölcsi jogunk fájdalmainkért egy olyan Istent hibáztatni, akinek csodatévő erejében nem bíztunk, aki segítségét eldobtuk magunktól.
És végül de nem utolsósorban azt is el szerettem volna mondani ezekkel a sorokkal, hogy bár szabad akaratából bárki csatlakozhat bármilyen vallási felekezethez, valójában nincs szükség a vallás intézményesített formájára, hogy az ember vallásos legyen, tanúvallomást tegyen arról az elképzelhetetlenül hatalmas erőről, melyet ha elfogadunk, melyet ha engedünk, hogy rajtunk keresztül megnyilvánuljon, sokkal könnyebb és örömtelibb lesz az életünk, és talán még egyszer a hegyek is odébbállnak, ha szükség, vagy ha nagyon akarjuk. 🙂

Folytatása következik.

Az előző részek ITT

HANGOSAN:

Egy kis érdekesség:

Reklámok
Categories: Minden, Szabadulás | 3 hozzászólás

Bejegyzés navigáció

3 thoughts on “03 Vallásmentesen a pokolról és a mennyországról

  1. Dienes Erzsébet

    Most kezdünk közeledni egy igen fontos kérdéshez. De még nagyon messze vagyunk a választól.

    Valljuk be, hogy minden vallásnak van valami üzenete a térnélküli, időtlen, végtelen tudással rendelkező önvalóról, alias Istenről. Akkor is, ha, ha nagy “elmélkedők” olykor tévútra vezetik a híveket.

    Jézus számomra hiteles, de egyáltalában nem követelte meg követőitől az inkvizíciót, mindössze annyit kért tőlük, hogy hirdessék tanait, amiről maga is megállapította, hogy nem teljesek, mert a kor, melyben élt, fel nem foghatja. Ám érdekes módon, isteni eredetét saját maga bizonyította be az utókor számára, méghozzá a torinói halotti leplén olyan eszközökkel, melyeket csakis a mi korunk fedezhetett fel a közben megismert technika révén: negatív kép, röntgenkép, és a többi, hiába is próbálják a materialisták egymásnak is ellentmondó “dokumentumokkal” (pld. hogy Leonardo da Vinci ismerte a negatív fotózást!!) is cáfolni.

    A keleti vallásfilozófusok egyenesen káprázatnak tartják az anyagi világot, mindössze az marad ki elméletükből, hogy a hiteles létezőnek a káprázata is kizárólag hiteles létező lehet, hiszen nem a semmit kápráztatja ki magából, hanem saját létező lényegét.

    Persze, nekem is csak elméleteim lehetnek a lényegről, és nyilván én sem rendelkezem a teljes tudattal, de egyre inkább arra a következtetésre hajlok, hogy a végtelen LÉT a folytonos teremtéssel terjeszkedik ki a végtelen NEMLÉT birodalma felé, és minden, ami pokol a teremtett világ számára, az valójában ütközés a két birodalom között.

    Talán a fájdalom enyhítésére utazunk a semmibe ilyen speciálisan védett “űrhajón”, mint a Föld. És talán az űrutasok mindannyian maguk vállalkoztak a veszélyes küldetésre, hogy evvel gyarapítsák a létező végtelent.

    Aligha jelent számunkra kisded játékot a semmi meghódítása és valamivé tétele.

    A lét és nemlét határán valósultunk meg élő test formájában. Már csak az a kérdés, Isten darabocskái, a szerves élőlények válhatnak-e semmivé. Az atomokkal nincs baj! Azok a jelenlegi tudomány értelmében mindkét helyen egyszerre léteznek.

    • Azt hiszem, az a kor, még mindig tart, amelyben Jézus tanait az emberek nem érthetik meg. A valóság a szavakon túl van. A szavak csak útjelző táblák. Nem vagyok biztos benne, hogy a fizikális létben teljes rálátást nyerhetünk a fizikai síkot is meghaladó valóságra. Sejtésünk lehet róla… álmodhatunk, képzeleghetünk róla. De az a valóság melyről is beszélt, meghaladja a szavak erejét.
      A keleti filozófiák tekintetében is egyet kell értsek veled… bár szerintem még az is elképzelhető, hogy a nyugati ember azoknak csak egy neki tetsző töredékét ismeri….
      Derűs napot!

  2. Visszajelzés: Az öregember és a Halloween (megtörtént eset alapján) |

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.