02 A félelem és a szeretet mércéje

lovefear

Az ébredező, a tisztánlátást éhező lélek mindenféle tanfolyam, külső tanítás és kondicionálás nélkül is képes felfedezni, hogy ebben a világban nincs semmi más, mint félelem és szeretet. Pontosabban fogalmazva, csak ez a két teremtő erő létezik, ez a két energia formálja és alakítja az egész világot.
A félelem és a bátorság, ugyanúgy, mint ahogy a szeretet és a gyűlölet ugyanazon minőség két ellentétes pólusa. Egy emberben minél több a bátorság, annál kevesebb a félelem, és minél több a szeretet, annál kevesebb a gyűlölet, de mint minőség a gyűlölet ugyanaz, mint a szeretet, csak negatív előjellel, és a félelem gyakorlatilag nem más, mint a negatív előjelű bátorság. Viszont a félelemnek mint minőségnek a valódi ellentéte a szeretet. A félelem szót ha szétbontjuk (fél elem), a teljesség hiányára utal. Aki fél elemben van, az hiányt szenved valamiből, amit a szerrel lehet pótolni (szer etet). Nagyon beszédes a magyar nyelv. Ha az ember időt, energiát és figyelmet szán rá, felfedezheti benne a teremtés logikáját. – Hangsúlyozom, hogy ez nem jelentheti azt, hogy ez csupán a magyar nyelvre igaz, mint ahogy azt egyesek gondolják! –

Ismétlem és hangsúlyozom, hogy: ha időt szán rá. (Az ember sok mindent nem ért, de nem azért, mert annyira hülye, hanem azért, mert túl elfoglalt, rossz helyen van a figyelme.)
A fél-elem az eredendő hiányosság, melyet a minket befogadó társadalomból magunkra vettünk, és melyet életünk során ki kell egészítenünk a másik féllel, hogy egésszé, egészségessé váljunk, hogy emberi mivoltunkban kiteljesedjünk. Ennek eszköze a szer, mely táplál, mely etet, ha hagyjuk. Ismétlem és hangsúlyozom: ha hagyjuk.
Ha már felnőttünk arra, hogy a félelem és a szeretet sokkal kézzelfoghatóbb mércéjével elemezzük és mérjük világunk történéseit, ezzel helyettesítve a jó és a rossz mércéjét, megvizsgálhatjuk, hogy miként van jelen ez a két teremtő energia az élet különböző területein, és egy mélyebb megértést kaphatunk világunk működéséről.

Fiatalabb koromban jókat nevettem azon a bibliai kinyilatkoztatáson, hogy az ördög irányítja a világot. Ez természetesen annak volt köszönhető, hogy képtelen voltam különválasztani a szentiratokat a rájuk telepedő félelemalapú vallásoktól. Nem várom el senkitől, hogy elhiggye nekem, vagy egy „szent könyvnek”, hogy ezt a három dimenziós világot és az annak alapjául szolgáló struktúrákat, a vallásokat, az oktatási rendszert és a jogrendszert az ördög irányítja. Helyette inkább kérdéseket teszek fel, melyekre ha mindenki megadja a maga őszinte válaszát, betekintést nyerhet a földi lét meztelen valóságába:
Vajon
melyikből van több világunkban? A félelemből vagy a szeretetből?
Ha már tisztán látjuk, hogy minden emberi cselekedet, minden érzékszerveinkkel tapasztalható jelenség mögött fellelhető a szeretet és/vagy a félelem, a félelmet az Ördöggel, a szeretetet meg az Istennel azonosítjuk, megpróbálhatjuk leellenőrizni, melyikből van több, melyik a domináns teremtő erő, melyik „irányítja” a világot.
Ehhez nem kell mást tennünk, mint megvizsgálni a környezetünkben végbemenő történéseket, jelenségeket, valamint a hozzánk közelálló személyeket: ismerősöket, barátokat, családtagokat. Javasolhatnám azt is, hogy saját magunkat elemezzük, de ez sokkal nehezebb. Később teljesen érthetővé válik, hogy az által, hogy környezetünket elemezzük, saját magunkat elemezzük. Tehát válasszuk most egyelőre a könnyebbik utat: vizsgáljuk meg környezetünket. Próbáljunk meg választ adni az olyan egyszerű kérdésekre, mint:

Szeretettel és jó kedvvel jár-e a legtöbb gyermek iskolába, vagy pedig azért, mert attól fél, hogy ha nem járna, annak kellemetlen következményei lennének? Azért próbál-e belekényszeríteni minden információt agyacskájába, mert az összes tantárgyat szereti kivétel nélkül, vagy pedig azért, mert fél a megvetéstől, a (meg)felelés kudarcától, és attól, hogy ha nem tanul meg mindent, gyenge osztályozást és besorolást kap? A szakma iránti szeretetből megy-e a legtöbb fiatal egyetemre, vagy pedig az attól való félelmében, hogy ha nem végez egyetemet, nem lesz „sikeres”, nem lesz eléggé értékes és fontos a társadalom szemében? Ennek a kérdésnek a megválaszolásában segítséget nyújt, ha megfigyeljük, hogy hány fiatal helyezkedett el a saját szakterületén, és azok közül, akik azt a munkát végzik, amelyre készítette őket az iskola, hányan szeretik munkájukat.

Szeretettel és örömmel végzi-e a legtöbb ember a munkáját, vagy pedig azért, mert attól fél, hogy ha azt tenné, amit igazán szeret, nem lenne meg mindene, amire szüksége van?

Szeretetből hallgatja-e el a férfi vagy a nő titkos vágyait, búja ábrándjait és gondolatait, esetleg hűtlenségét, vagy pedig azért, mert fél párja szerelmének elvesztésétől, esetleg attól, hogy csorba esik büszkeségébe, tekintélyébe?
– Szeretetből játszunk-e szerepeket a társadalom színpadán, vagy pedig azért, mert félünk őszintén felvállalni önmagunkat?
– A Szeretet vezérli-e az alkalmazottat, amikor eltitkolja a főnöke elől tévedését, elhallgatja meglátásait, vagy a munkahely, esetleg a funkció és a tekintély elvesztésének gondolata?

Szeretetből megy a katona a háborúba, hogy kioltsa embertársai életét, vagy pedig azért, mert fél a fejébe táplált ellenségképzettől, a parancsok nem teljesítésének következményeitől?

Szeretetből megy-e a legtöbb idős és fiatal templomba, vagy pedig az attól való félelemben, hogy büntetés jár azért, hogy nem megy?
– Szeretetből köt-e az ember biztosítást, vagy pedig azért, mert fél a különböző nem kívánatos események okozta anyagi veszteségektől?

Szeretetből adózik az ember az államnak, vagy pedig azért, mert fél a felelősségre vonástól?

Ilyen és ehhez hasonló, hétköznapi jelenségeket vizsgáló kérdéseket ajánlok feltenni, hogy eldönthessük, hogy a legtöbb esetben mi késztet cselekvésre, mi hozza működésbe a dolgokat: a félelem vagy a szeretet. Felhívom a figyelmet, hogy a fenti kérés teljesítése nehezebb, mint gondolnánk, mert ha netán igaz, hogy világunkat a félelem ördöge irányítja, akkor „ő” gondoskodni fog arról is, hogy ne legyünk őszinték önmagunkhoz, hogy egy idealizált, hamis képet lássunk a minket körülölelő szubjektív valóságról. A mindenütt jelenlévő félelem megpróbál hatást gyakorolni most is, mint mindenkor gondolatainkra, értékítéletünkre, hogy ne a teljes valóságot lássuk, hanem annak egy parányi töredékét.
Az önkritika mára egy olyan fogalommá vált, melyet éppen csak megtűrünk a szótárunkban. Tudunk róla, hogy létezik, de a valóságban azt tapasztaljuk, hogy sokkal könnyebb önmagunkról pozitív képzeteket táplálni, mint őszinte önvizsgálatot, önkritikát gyakorolni, nem félve a gyengeségeinkkel való szembesüléstől. T
ehát már most látszik, hogy bár könnyűnek hangzik a feladat, valójában nagyon nehéz, mert felütheti fejét a hamis énkép elvesztésével járó félelem.
Ezért javasoltam, hogy egyelőre ne magunkat próbáljuk kielemezni, hanem a környezetünkben élőket. Ekképp talán könnyebb lesz egy objektív képet kialakítani arról, ami van.

El szeretnék mondani még egy néhány fontos dolgot a félelemről és a szeretetről, mely úgy érzem, érthetőbbé és követhetőbbé teszi a következő oldalakon található gondolatcsomagot.

A félelem, mint látjuk, a kényszer, a törvény, az idomítás, a programozás, tehát az ember engedelmes, önálló gondolkodásra és felelősségvállalásra képtelen robottá való alakításának az eszköze. Láthatjuk, hogy megfélemlítés nélkül képtelenség az ördögi szabályokat, az anyagias, földhözragadt gondolkodást beültetni az ember elméjébe.

A szeretet ezzel szemben a játékos, örömteli tanulás, a megismerés, a természet törvényeinek, az isteni bölcsességek felfedezésének és gyakorlatba ültetésének az eszköze. Természetesen ezt sem várom, hogy bárki megértés nélkül elfogadja nekem. Egy egyszerű példával fogom szemléltetni a fenti állítás valóságosságát, melyhez hasonlót, meggyőződésem, hogy bárki talál a saját életében.
Fiatalabb koromban szerettem a természettudományokat, ezért önszántamból foglalkoztam velük, kísérleteztem, játszadoztam, kutakodtam, kerestem a megértést, és amit akkor megtanultam, arra még most is emlékszem. Talán még ha akarnám, sem tudnám elfelejteni. Sajnos voltak olyan tantárgyak is, amelyeket a megfélemlítés és a megszégyenítés eszközeivel próbáltak rám kényszeríteni, amelyek iránt egy jó egészséges ellenszenvet éreztem, és amelyeket csak azért tömtem be a fejembe, hogy ne legyen baj belőle. Ezek azok a „tudáscsomagok”, amelyekre egyáltalán nem emlékszem. Sőt, már akkor, talán heteken, napokon belül úgy elszálltak a fejemből, mintha soha nem is találkoztam volna velük. Ha jól belegondolok, azok az információk, amelyekkel „muszájból” találkoztam, csak arra voltak jók, hogy életem idejének és energiájának jelentős részét, amelyet olyan dolgokra használhattam volna, amelyeket szeretek, amelyekben igazán jó vagyok, csak úgy kidobjam az ablakon, elpazaroljam. Ezen felül az agresszív számonkérés, (meg)feleltetés, megszégyenítés olyan frusztrációkat okozott, amelyek még inkább fékeztek abban, hogy az legyek, aki vagyok, egyedi, megismételhetetlen mivoltommal újabb színekkel gazdagítsam azt a világot, mely otthont biztosít fizikai testemnek.

Nem nehéz rájönni arra, hogy a félelem az elmúlás, a szeretet pedig az élet energiája, hogy a félelem a halál, a szeretet pedig az élet szinonimája.


Ha figyelembe vesszük azt az egyszerű tényt, hogy változás nélkül nincs élet, hogy az élet maga a változás, könnyen megláthatjuk, hogy a félelem egy olyan erő, mely minket a kőbevésett, örök érvényűnek hitt ördögi törvényekhez, szabályokhoz, a monoton ismétlődéshez, a változatlanhoz láncol. Ezzel szemben a szeretet az állandó változás és megújulás, az állandóan rügyező életet fenntartó erő.

A fenti sorok mentén eljuthatunk egy meglehetősen sokkoló következtetésre, mi szerint ha nem tudatosítjuk magunkban, hogy minden létező, érzékszervünkkel tapasztalható jelenség mögött jelen van a szeretet és/vagy a félelem, tudatlanok vagyunk, és szinte egyértelmű, hogy ezidáig a félelem és az elmúlás urának szolgálatába állítottuk életünket. Tehát ha belátjuk, hogy az ördög nem más, mint a félelem, akkor beláthatjuk, hogy igaz azon kijelentés is, hogy ezidáig az „ördög” irányította a világot (Figyelem! Múlt idő). Ennek teljes megértése szükséges ahhoz, hogy elveszítsük a félelem ura által irányított életünket és újjá szülessünk az életet adó és az életet megújító szeretetben. Más szóval, ahhoz, hogy újjászülethessünk a szeretetben, meg kell halnunk régi hiedelmeinkben és félelmeinkben.

Akik ismernek, tudják, hogy nem tartozom semmilyen vallási felekezethez, és nem áll szándékomban egy újabb vallási irányzatot létrehozni, mert meggyőződésem, hogy minden egyes embernek személyes életfeladata, hogy szívében felépítse saját templomát, melyen keresztül kapcsolatot tarthat teremtőjével. Egy olyan templomról beszélek, mely az idő múlásával nem válik az enyészet martalékává. Ennek ellenére néha előszeretettel hivatkozok a szent iratok soraira, melyek világosan kimondják, hogy egyszerre két urat nem szolgálhatunk. Szabad akaratot kaptunk, és minden pillanatban, minden percben dönthetünk arról, hogy életenergiánkat a félelem és az elmúlás urának szolgálatába állítjuk, vagy pedig a szeretet és az örök élet urának a szolgálatába.
Láthatod, kedves olvasó, hogy nem is olyan komplikált a képlet, mint gondolnád, mint amilyennek nagyon sok szaktekintély szeretné, hogy lásd. A vallási vezetők azzal ijesztgetnek, hogy ha nem csinálod azt, amit ők mondanak, a pokolra jutsz. Na de ha teljesen nyilvánvaló, hogy világunkat a félelem ördöge irányítja, vajon elmondható-e, hogy már most a pokolban vagyunk, már most a pokoli
létállapotot éljük, amelyből lehetőségünk van bármelyik pillanatban kilépni, ha szabad akaratunkból úgy döntünk, hogy mostantól minden cselekedetünket a szeretet fogja irányítani a félelem helyett? Én amondó vagyok, hogy teljesen fölösleges bárkit is a pokol tüzével ijesztgetni, mert annál az állapotnál, melyben a félelem határozza meg az ember döntéseit és cselekedeteit, rosszabbat nem igazán lehet elképzelni.

Folytatása következik…

Az Első rész ITT olvasható és hallgatható

Advertisements
Categories: Minden, Szabadulás | 5 hozzászólás

Bejegyzés navigáció

5 thoughts on “02 A félelem és a szeretet mércéje

  1. Visszajelzés: 01 Ha eltűnik a jó és a rossz… |

  2. Visszajelzés: 03 A pokoltól a paradicsomig |

  3. Dienes Erzsébet

    Csakhogy az egész eszmefuttatásból kimaradt egy tényező: a FÉLTÉS!

    Amikor azokat féltjük, akiket szeretünk! Méghozzá olyan történetek, események, ráhatások miatt, melyekben mi magunk éppen nem is részesülünk.

    A féltés éppen a szeretet egyik megnyilvánulása. És attól is megbetegedhetünk ám!

    Mondok egy mindennapi problémát. Gyermekeinknek, unokáinknak a MAI rendszerben már egyáltalában nem biztosított a jövőjük gyenge, öreg, vagy beteg korukra. És ez mindenki számára sokkoló, aki szereti őket. Indiában, a Nagy Spirituális központban már olyasmi is előfordult, hogy a terhükre váló, magatehetetlen nagymamát egyszerűen élve kirakták a szemétdombra.

    • Értelek, kedves Erzsébet, de én már egy jó ideje egy Isten közeli, és nem pedig egy Istentelen világról beszélek.
      A másikban szóról szóra igaz lehet, amiről írsz….

    • Teljesen biztosak vagyunk benne, hogy a féltés a szeretetből fakad?

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.