Becsületes tolvajok Gyergyószentmiklóson

penzÖrömmel veszem tudomásul, és közlöm a kedves olvasókkal, hogy előrelépés tapasztalható vidékünkön a lopás és a rablás területén. Január 16-án délelőtt egy hívatlan vendég érkezett lakásunkba, ki kihasználva, hogy a bejárati ajtónk nem volt bezárva, bejött az előszobába, és mivel nem észlelt mozgást, kiemelte édesanyám pénztárcáját a táskából, kivett belőle 850 lejt és szépen elsétált. Elvetemült kapzsi világunkban dicséretet érdemel az a tolvaj, ki nem viszi el a pénztárcát mindenestől, hanem egyszerűen csak kinyitja azt, kiemeli belőle a darabosat, és az aprót meg az iratokat a pénztárcával együtt visszacsúsztatja a táskába. Úgy néz ki, hogy mint ahogy minden szakmában, még a rablásban is lehet fejlődni, napról napra minőségibb munkát végezni. Erre a jelenségre már évekkel ezelőtt felfigyeltem, amikor úgy loptak el tőlünk három biciklit egyszerre, hogy mielőtt elmentek volna, a pince ajtót, ahol a bicikliket tartottuk, visszazárták, ezzel megelőzve azt, hogy valaki a zsák pityókát is lenyúlja. 🙂

Miután a 850 lejnek lába kelt, elkezdtünk tudakolózni, hogy vajon másnak volt-e része hasonló élményekben a múlt héten. Mint kiderült, nem teljesen egyedi az eset, ugyanis másokhoz is benyitottak kopogtatás nélkül. Azokon a helyeken, ahol a tolvajnak farkasszemet kellett néznie a háziakkal, egy előre megírt forgatókönyv szerint beadták, hogy egy bizonyos személyt keresnek, akinek a nevére rá is kérdeztek. Nem mondom, nem is olyan rossz csel, hogy eltereljék a gazdi figyelmét a valódi szándékról.
Olyan esetről is hallottunk, hogy a háziasszony rajtakapta a látogatót, miközben az már szorgosan kutatta a fogasra felakasztott kabátok zsebeit. A háziasszony azon kérdésére, hogy mit szólna ahhoz, ha ő most hívná a rendőrséget, a tolvaj mosolyogva azt válaszolta, hogy a rendőr semmit nem fog csinálni. Mindenesetre elmondható, hogy ezek a mai tolvajok már nem is annyira agresszívek, és még egy kis jóérzés is van bennük, mert ha egy mód van rá, a pénztárcát az apróval és az iratokkal együtt ott hagyják, nem viszik magukkal.

Vidékünkön még a fatolvajok sem azok az elvetemült gazemberek, mert van annyi jóérzés bennük, hogy miután kivágják a fát, rosszabbik esetben letarolnak egy teljes erdőt, amelyet a boldogabb élet reményében apró pénzekért exportálnak a világ minden pontjára Kínától Amerikáig, a talajt, melyre a kivágott fa elhullatta magvait, nem viszik magukkal. Csak akkor haragudhatnánk rájuk igazán, ha miután az erdőt letarolták, még az élő talajt is felgöngyölítenék maguk után, hogy az életnek nyoma se maradjon.

Ilyen élmények után a standard reakció valami ilyesmi: „Fogják el!”, „Büntessék meg!”, „Börtönözzék be!”, stb. Viszont, ha jól belegondolunk, sem a pénztolvajok, sem a faexport szakemberei nem cselekednek helytelenül, mert ők is a mai világ értékrendje szerint élnek.
Egy olyan világban, melyben az anyagi értékek mellett az emberi értékek nemcsak, hogy eltörpülnek, hanem egyenesen feledésbe merülnek, ezek az emberek nem vétkesek!
Egy olyan világban, ahol a lopást és annak pszichológiáját egyetemeken tanítják, ezeket az embereket nem vádolhatjuk.
Egy olyan világban, amelyben az ember nagyságát és értékét az anyagi háttere, társadalmi státusza szerint mérik, ezek az emberek nem bűnösök.
Üzletkötőként megtanultam én is, hogy lehet embertársainkat átverni, hogy lehet a kevésből sokat csinálni, hogy lehet másokat megrövidíteni. Ismerem a kereskedelem és a piacgazdaság összes trükkjét, volt alkalmam megismerkedni az ipari termelés, a gyors meggazdagodás „tudományával”, melynek lényege röviden és tömören: minél kevesebből minél rövidebb idő alatt minél többet minél többért. …és a cél, mint tudjuk, szentesíti az eszközt.

Kedves embertársam, ezek az emberek nem bűnösök, ők is épp olyan „értékteremtők” és „értékmegőrzők”, mint én, akit a tömegszellem egy olyan sikeres és boldog életre nevelt, melynek titka a PÉNZ. Arra kérem a fennvalót, hogy bocsásson meg nekik, és segítsen megérteni, hogy óriási teher, amelyet kapzsi módon magukra vállaltak, amikor a pénz és az anyag istenének a szolgálóivá váltak. Segítsen nekik meglátni, hogy sokkal nagyobb veszteséget, sokkal nagyobb károkat okoznak önmaguknak, mint azoknak, akiket megrövidítenek. Még arra is kérem őt, hogy bocsásson meg nekem, amiért ezidáig én is hittem a mai társadalom elkorcsosodott értékrendjében, éltettem azt, életenergiámat annak szolgálatába állítottam. Kérem, hogy segítsen mindannyiunknak meglátni, hogyan tevékenykedik a pénz ördöge, melyek az ő módszerei, és adjon erőt, hogy megszabaduljunk tőle, hogy életünk energiáját egy örömtelibb, egy emberibb, egy állandóan megújuló lét szolgálatába állíthassuk.

Reklámok
Categories: Minden | 3 hozzászólás

Bejegyzés navigáció

3 thoughts on “Becsületes tolvajok Gyergyószentmiklóson

  1. És közben megtanulunk óvatosak lenni, bezárjuk az ajtóinkat, hogy a tolvaj bácsi ne lepődjön meg, ha az én bukszámból semmit sem vehet ki, mert nincs ott semmi. Még kapjak azért két pofont, hogy miért nincs benne valami.
    Dehát mi legyen azokkal a tolvajokkal, akik nem nyitnak rád ajtót, de küldik a fekete cetliket szépen megfogalmazva, hogy az adód hátralékáért büntető és késedelmi kamatot számolnak fel?
    Na és persze ez hosszú téma…

  2. Amna

    Ez az eset arra emekeztet amikor edesanyamat ki akarta rabolni egy cigany a temetobe(meg a kest is ele vette), es emlekszem edesanyam szavaira mikor azt mondta;”Nem tudtam haragudni ra, o, szegeny nem latott mast egesz eletebe”

    • Hát igen… ez a cikk felkerült az erdely.ma-ra is, de úgy érzékelem, nem túl sokan akarják megérteni a benne foglaltakat 🙂 Na mindegy!… egyszer csak..

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.