Mi Feszítjük Meg

Crucifiction_of_JesusKedves olvasó,

A következő bejegyzést egy az egyben emelem át kedves barátom blogjáról, őszintén bízva benne, hogy sokaknak segít találkozni azzal, ami talán már a “kezdetektől fogva” ott lapul mindannyiunkban, de eddig még nem kapott szabad utat, hogy a felszínen is megmutatkozzon, a tudatosabb hétköznapok megteremtéséhez hozzájáruljon. Ajánlom, hogy inkább olvasd lassan, ráérősen megízlelve minden gondolatot, mintsem hogy keresztül szaladj rajta.

Fogadd szeretettel: 

MI FESZÍTJÜK MEG

Bevezető

Miért nem hagy nyugodni a Jézusnak nevezett Krisztus története? Sok-sok éven át kerestem válaszokat a keresztény hitben, melybe magam is beleszülettem. Voltam buzgó hívő, templomjáró, ministráns, és teológus. Végigjártam sok lépcsőjét a hitnek, de minél többet láttam, annál inkább azt éreztem, hogy mindaz amit felkínál több ezer év hagyománya a számomra, az képtelen megadni a választ az általam feltett kérdésekre. Rádöbbentem arra, hogy a válaszok mind itt vannak bennem, és a legfontosabb dolog, hogy a kérdéseimet a lehető legpontosabban fogalmazzam meg. Ősi bölcsesség, hogy csak jól feltett kérdésre érkezhet helyes válasz, mert a jól feltett kérdés magában hordozza a feleletet.

Állam és Ember

Embernek születtem, majd nemsokkal érkezésem után egy állam a birtokába vett, személyi számmal, azonosítóval billogozott meg. Nem sokkal ezután egy vallás és egy egyház is a birtokába vett, s mindezekből akkor nyiladozó tudatom még semmit sem érzékelt. A gyermeki lét teljességében, megvesztegethetetlen boldogságban és örömben teltek napjai földi létemnek. Az első kérdések viszont feltűnően korán megfogalmazódtak bennem. Ez az idill a nevelés, az oktatás, az ideológiák, az állam és a vallás, a kondícionálás miatt a belső, szabad állapotommal került igen korán ütközésbe. Nem értettem, mi okból szükséges ez a sok minden ami körülvesz, még kevésbé értettem azt, hogy miért van az, hogy szinte minden ellentétben áll azzal a belső boldog, békés, harmonikus és szabad, teljes létállapottal, melyben mindaddig háborítatlanul léteztem. Nem értettem miért van az, hogy egyre több szabály, norma, elv kerül összeütközésbe ezzel az alapvető állapottal, mely meghatározta addigi létemet, s melyről nem gondoltam volna, hogy ez a szabadság az engem körülvevő világ számára fenyegetést jelent. Máskülönben miért akarták volna mindezt kinevelni belőlem? Az óvoda, az iskola, majd később a felsőfokú tanulmányaim során azzal szembesültem, hogy létezik egy olyan valami, aminek minden és mindenki alá van rendelve. Az állam intézménye, mely valójában egy teljesen absztrakt fogalom, és mely megkérdőjelezhetetlenül lebeg a maga szabályaival, normáival, törvényeivel, intézményeivel minden és mindenki felett. Rádöbbentem, hogy az emberiség egy olyan hierarchiát éltet, melytől létét teszi függővé, de amelytől ugyanakkor abszurd dolgokat vár el. Az állam egyfajta mindenható atya, uralkodó isten az őt tudatilag és fizikailag éltetőt és megtestesítő polgár szemében. Jólétét, életét akarva-akaratlanul teszi ennek az absztrakt alkotmánynak a kezébe, és nem veszi észre, hogy elve abszurd elvárásokat fogalmaz meg. Az állam ugyanis nem egy élő, húsvér lény, nincsenek érzelmei, nem rendelkezik intelligenciával, mégis létezik. Hogy lehet, hogy mégis olyan kézzelfogható, és megkérdőjelezhetetlen a léte? Hogy lehet, hogy képes volt olyan mértékben elfogadott és megdönthetetlen valósággá válni egy hatalmi struktúra absztrakciója, hogy aztán az maga alá temeti az őt éltető élőt, az embert? Mi az ami ezt az egész dolgot generációról generációra képes fenntartani, látszólag folyamatos változásban, de lényegében véve merev, dogmatikus változatlanságban, melynek belső mozgatórugója nem más mint a hatalom, a vagyon, a birtoklás, az uralom, a félelem?

Rádöbbentem, hogy az állam valósága nem más, mint az emberiséget uraló össz-tudatállapot kivetülése. Az emberiség nagy többsége számára ugyanis mindaz amit egy állam nyújtani képes az nagyonis megfelel. Valójában a válasz ott található az államot éltető egyénben. A hatalomvágy, a birtoklási vágy, a kényelem, az egyéni felelősség áthárítása, a félelem, a hierarchia, a dominancia vágy, a társadalmi ranglétrán való kapaszkodás és előnyök megszerzése, az örökös versenyszemlélet, és még számtalan egyéb aspektus az mely egyszerre található meg az élő, húsvér alapkőben az emberben és egyszerre az általa létrehozott társadalomban, és a társadalmi szinten létrejött és éltetett absztrakcióban, melynek állam a neve. A mai modern államnak nevezett társadalmi struktúra egy olyan alkotmánya az emberiségnek, melytől fizikai létét, boldogulását teszi függővé. Közben észrevétlenül áldoz fel mindent, és mindenkit ennek az érdekében. Létrejön az állam bálványa, egy olyan kultusz, melynek akarva-akaratlanul mindenkinek hódolnia kell, különben fizikai léte kerül végveszélybe. Az élőt feláldozza az élettelen oltárán. A rendet erőszakkal határozza meg és tartja fenn, és ezt az erőszakot tekintet nélkül kiterjeszti minden élőre. A legsötétebb dogmaként hirdeti azt, hogy ha nem létezne az állam gépezete, az emberiséget a káosz uralná el. Az ebben hívő ember eközben nem veszi észre, hogy valójában erőszakkal soha, semmilyen törvénnyel sem teremthető meg az az életadó rend, mely az életet, az élőt támogatja, nem pedig halott törvényeket, eszméket.

Az állam léte a mindenkori hierarchiájában, törvénykezésében és végrehajtó szerveiben testesül meg. Az államnak valójában egyetlen célja van, és ez a saját létének minden áron, minden eszközzel való folyamatos biztosítása. Hogy lehet az, hogy az ember az állam formájában egy olyan struktúrát hozott létre, mely aztán tekintet nélkül képes eltaposni az őt éltetőket? Hogy lehet, hogy általánosan elfogadott tény manapság, hogy minden emberi lénynek valamilyen állam polgárának kell lennie? Hogy lehet az, hogy az egyén fizikai létét az államnak kell igazolnia, máskülönben sem jogokkal, sem tulajdonnal nem rendelkezhet? Valójában az ember birtokolja az államot, vagy az állam birtokolja az embert? Az emberi hatalomvágy, birtoklási vágy, önzés, és félelem az, mely az államot létrehozta, és úgy tartja életben – generációról generációra átörökítve ezt – hogy közben maga alá temeti az élőt, elszívja annak életerejét. Az állam absztrakciója és kézzelfogható intézménye azért létezhet és öröklődik nemzedékről nemzedékre, mert senki sem kérdőjelezi meg annak létének kizárólagosságát. Szimbiózisa ez az emberi hatalomvágynak, birtoklási vágynak, önzőségnek, és a társadalom szövetét minden szinten átitató félelemnek. Az hatalom birtokosai folyamatosan cserélődnek, mivel van utánpótlása bőven a félelem tudatállapotában kitermelődő egymást és a környezetet uralni, birtokolni vágyó egyénnek.

Ember és Isten

Az államok a fizikai hatalom és birtoklási vágy megtestesítői. A vallások és az egyházak a lelki, szellemi hatalom megtestesítői. A látszólagos ellentétek ellenére ezért van az, hogy valójában jól megférnek egymás mellett. A mindenkori uralkodó rétegnek ugyanis egyetlen célja van, a mindenkori hatalom megszerzése és biztosítása mind fizikai mind szellemi téren. A vallások arra tanítják az embert, hogy engedelmeskedjen a hierarchia gépezetének, hiszen ez szerintük isten akarata. Adjátok meg az istennek ami az istené és a császárnak ami a császáré, és akkor nem lesz bántódása senkinek. Mindeközben nem vesszük észre, hogy mind az isten mind a császár két olyan fogalom, melynek léte és formája megkérdőjelezhetetlenül programozódik az elménkbe, és megdönthetetlen igazságként uralkodik tudatunkban, elménkben, lelkünkben és szívünkben. A császár az állam, az egyház az isten, mindenki a maga tekintélyelvű szabályaival, törvényeivel, de valójában egyetlen céllal: a hatalom korlátlan gyakorlásával, fenntartásával és megőrzésével.

Az emberi lélek, szellem nem elégíthető ki az anyagi világ dolgaival. A mai kor materialista létszemlélete ugyanakkor paradox módon pontosan a hamis módon értelmezett spiritualitás intézményei által lettek megerősítve. A kereszténység intézményesített tanítása rengeteg önellentmondást hordoz, mely nem engedi hogy az emberi lény szellemileg felnőhessen. Az isten-fogalom emberen kívülre való helyezése, és kiszolgáltatása annak kényének-kedvének egy olyan tudatállapot megteremtését és konzerválását szülte meg, melynek végterméke a mindenkori hatalom számára alkalmas, szolgalelkű, hatalomfélő, felelősségétől szabadulni próbáló, félelem-tudatú ember.

Fizikai síkon az emberi létszabadság jelenleg minden hatalmi struktúra esküdt ellensége. Ez a tudatállapot olyan mértékben uralta el az emberiséget, hogy a nagy többség elhitte, a szabadság a legnagyobb veszélyforrás a társadalom, az állam, a hierarchia, a hatalom szövetére. Ez igaz, mivel a szabad, félelmektől mentes, gondolkodó, önmagáért és tetteiért felelősséget vállaló ember többé nem irányítható a hatalom eszközeivel. Szabad ember nem használható és nem kihasználható a hierarchia számára. A szabad ember eljutott annak a felismerésére hogy valójában ő a császár és ő az isten. Ugyanakkor már nincs szüksége arra, hogy mások felett uralkodjon, vagy istent önmagán kívül keresse. Megértette, hogy a szabadság nem árucikk, vagy jog, melyet számára valakinek adnia és szolgáltatnia kell, hanem minden élő valódi önlényege. A hatalom elhiteti az emberrel, hogy a szabadság a legveszélyesebb dolog, mivel a hatalom tudja jól, hogy az egyén valódi szabadság az ő létének a végét jelentené. Ezért minden erejével azt neveli az emberekbe, hogy a szabadság egyenlő a káosszal. Ha mindenki szabad lenne, akkor elszabadulna a pokol, káosz, erőszak, anarchia köszöntene az emberiségre, széthullana a társadalmak szövete, megszűnne az államok gépezete. Igen, valóban széthullana a mai társadalmak hamis szövete, és valóban megszűnne a mai államok hamis gépezete, mely mind kivétel nélkül a rabosított, örök kiskorúságban tartott emberi tudat következménye. A szellemileg kiskorúságra kényszerített emberi lény az, aki képtelen megérteni a szabadság valódi lényegét, és ezért fél a szabadságtól. Fél a szabadságtól, mert elhiszi, hogy a szabadság káoszt, rendetlenséget, erőszakot, élhetetlen világot teremtene. Mindeközben nem veszi észre, hogy a káosz, a rendetlenség, az erőszak, az egyre élhetetlenebb világ, társadalmi rendszerek és állami berendezkedés annak köszönhető, hogy félelemben él. A szabadságtól való félelem az, ami a hatalmi és birtoklási vággyal karöltve létrehozta és fenntartja a mai kor életellenes fizikai és szellemi struktúráit. A félelem az, ami miatt az ember egyre jobban elidegenedik saját önvalójától a szabadságtól, és szeretettől, mely csak feltételek nélkül létezhet.

Az Istenember

Mi köze mindennek a Jézusnak nevezett Krisztushoz? A vallások és egyházak egy olyan krisztusképet plántálnak az emberekbe, mely teljesen életidegen. Az Isten nem a világ része, nem lényege a világnak és a benne található embernek. Az embernek megváltásra van szüksége, eredendően bűnös és kegyelemre van szüksége hogy a kárhozatot és a teljes megsemmisülést elkerülje. Évezredes hazugságok ezek, melyekkel az emberek szellemi rabságban és függésben tarthatóak. A kiszolgáltatottság, a hatalom és a hierarchia a félelem táptalaján kéz a kézben hoz gyümölcsöket. A gyümölcs pedig a felelősséget hárító, rabságába beletörődött, szellemi nagykorúsodásra képtelen, infantilis ember. Az édenkerti történet ennek tükre. Ádám Évát, Éva a kígyót hibáztatja. Senki nem vállalja a felelősséget, azért a nyilvánvaló tényért, hogy a jó és rossz tudása igenis az ember része kell legyen, nem pedig valamilyen önkényeskedő, hatalommániás isten tulajdona. Több világvallás épült egy olyan alapvetően hamis, torz erkölcsöt hirdető történetre, melyben az ember bukottan és megszégyenülten van bűnösnek bélyegezve, alapvető, magától értetődő tudásszomja miatt. Kritika ez ugyanakkor arra a magát istennek nevező entitásra, szellemi elitre nézve, mely a tudást elzárni igyekezett az ember elől, a jónak és rossznak a tudását, mely valójában minden emberi lény lényege.

Jézus írásokból kirajzolódó képe teljesen ambivalens. Egyrészt megtalálható a megbocsájtó, feltétel nélküli isteni szeretetet hirdető Jézus alakja, de ugyanakkor megtalálható az ítélettel, pokollal fenyegetőző ember képe. Nem térnék most ki ennek a részletes elemzésére, de nyilvánvaló, hogy ez az ambivalencia magyarázatot érdemel. Létezhet ugyanis egy személyen belül ez a polaritás, de pontosan ebből kifolyólag ez az ambivalens, kétpólusú istenkép állandó belső harcra kényszerít bennünket. Belső harc pedig soha nem vezethet minket valódi békéhez, harmóniához és legfőképpen megértéshez. Annak a megértéséhez, hogy bármilyen harc, csak újabb harcot szülhet. Az evangéliumok egy enyhén skizofrén Jézusképet vázolnak elibünk. Egy olyan Jézust, aki egyik kezével feltétel nélküli megbocsájtást és szeretetet hirdet, a másik kezével viszont visszaveszi ezt, fügefát átkoz el, disznócsordába kerget démonokat, pokolról és fogcsikorgatásról, ítélkezésről beszél. Az ellentét feloldhatatlannak tűnik, és az Újszövetség írói nem is tesznek semmit annak az érdekében, hogy ez feloldható legyen. Mintha a cél az állandó önmagunkkal való küzdelem fenntartása lenne, önvalónk igazi megértése, a szeretet és a szabadság, a tudat természetének, az emberi természetnek a megértése helyett. Túl a vallásos hatalmi törekvéseken azonban a jézusi történet eltávolodva az egyházi értelmezésektől mégis egy csodálatos képet rajzol elébem.

Ha sikerül megszabadítanunk a Jézusnak nevezett Krisztus személyét attól a tudathasadástól, melyet az írások tárnak elébünk, akkor felragyoghat előttünk egy olyan történet, mely valójában az örök istenemberi mivoltunkra irányítja rá figyelmünket. Ha Jézus személyét lecsupaszítjuk azoktól a nyilvánvalóan félelemkeltő, ezáltal hatalmi struktúrákat megalapozó ambivalens kijelentésektől, melyekre egyházi és szellemi hierarchiák épültek fel, akkor rátalálhatunk arra az EGYségtudatú Isten-Emberre, mely valójában ott van, ott szunnyad mindannyiunk belső lényegében. A Krisztus valójában nem egy történelmi személy, hanem minden emberi lény belső, elidegeníthetetlen magva és lényege. Az univerzális tudat magva ez, isteni lényegünk, melyhez akkor juthatunk el, ha lehántjuk magunkról azokat a megkérgesedett rétegeket, melyeket neveltetésünk, kondícionáltságunk, a társadalmi, állami, vallási hierarchiák, a félelemből fakadó létünk megnyilvánulásai aggattak rá, s amely alatt iszonyúan szenved az emberi lét. Rátalálhatunk a valódi szeretetre és szabadságra, mely két minőség egymástól elválaszthatatlan. A Krisztusi minőséget valójában nap mint nap mi feszítjük saját életünk keresztjére, amikor félelmeinktől vezérelve elnyomjuk magunkban a szabadság és a szeretet hangját. Mikor elhisszük félelmeinknek, hogy önmagunkkal és a világgal állandóan harcolnunk kell, és a megváltás, az isteni szeretet valamiféle feltételrendszerhez van kötve, megfeleléshez, és a földi lét állandó véget nem érő szenvedések sora kell hogy legyen, mely során bűneink letörleszthetőek.

Az Isten feltétel nélkül szeret, az Isten a feltétel nélküli szeretet, az Isten itt él bennünk, Emberekben, minden emberi lény Isten-Ember, mely minőség megtapasztalásához a Krisztus-minőség vezethet minket.

Ma már teljesen lényegtelen a számomra, hogy Jézus mint történelmi személy valaha is létezett-e, meghalt és feltámadott-e. Ez csak a vallások, az egyházak és követőik számára fontos esemény, és a dogmatikus, kérdéseket nem tűrő hitnek. Ami számtalan önellentmondás ellenére soha nem hagyott nyugodni Jézus történetében az az a fajta tisztaság, szellemi szabadság, szeretet, mely túlmutat félelmeinken. A Krisztus valójában egy archetípusa az Isten-Embernek. Örök, halhatatlan lényege minden emberi lénynek, melyre akkor lelhetünk rá magunkban, ha eljutunk önvalónk mélyére. Ha képesek vagyunk megérteni és levetni minden rétegünket, mellyel azonosultunk eddig. Az egyéniségünk páncélját, álarcaink, társadalmi pozíciónkat, uralomvágyunkat, félelmeinket, önzőségünket, mindent amivel azonosultunk eddig, s amiről úgy gondoltuk, hogy elvesztésükkel magunk semmisülnénk meg.

Az egónkat nem megölni, nem megsemmisíteni kell. Az egónk nagyszerű lehetőség arra, hogy megérthessük motivációinkat, emberi működésünket. Az egó ellen nem harcolni kell, mert ami ellen harcolunk, annak adunk erőt, éltető figyelmet. Fontos ugyanakkor annak a megértése, hogy van valami, ami az egyetlennek hitt, örökké alakuló, változó, formálódó egónknál maradandóbb. Ez pedig az, aki képes az egó (személyiség) megfigyelésére. Ezt nevezhetjük egyéniségnek, nevezhetjük bárminek, de valójában ez önvalónk magva, önmagunk, a lényegünk. A változatlan megfigyelő, az örökké változó személyiségünkben. Az aktív, mulandó, folyamatosan formálódó (egó, személyiség) és a passzív, örökké változatlan lényeg, az emberi lény magva, egyénisége. A valódi megváltás, a Krisztusi minőség önvalónkban való felfedezése és megélése. A tékozló fiú (egó, egyéniségünk) visszatérése, akit megrovás nélkül, valódi feltétel nélküli szeretettel fogad vissza apja az atyai házba valójában azt szimbolizálja, hogy mindnyájunk számára ott a lehetőség, saját önvalónk, és a bennünk élő Krisztus-minőség, kozmikus egységtudat felfedezésére és megélésére.

Jézust, A Krisztust valójában nap mint nap mi feszítjük meg. Nem azért, mert nem teszünk eleget az egyházak, vallások betarthatatlan, megértést, emberi önismeretet és természetet megerőszakolni próbáló hatalom és tekintélyelvű törvényeinek. A Krisztus minőség valójában ott él mindőnkben, és a lelkiismeretünk hangján szólal meg. Amikor ez ellen cselekszünk, amikor tetteinket a félelem, és az ebből forrásozó kényszer hatja át, amikor látjuk, hogy mi lenne a helyes, mikor a bennük élő jó és rossz tudása a lelkiismeretünk hangján szólal meg, de mégis ez ellen cselekszünk akkor a bennünk élő önvalónkat, a Krisztust feszítjük meg. Magunkat feszítjük meg, és meghasonulunk önmagunkkal szemben. Hazudunk isteni önvalónknak, hazudunk embertársainknak, és valójában ez az a momentum, amikor saját poklunkat teremtjük meg. Amikor pedig ez a pokol egyesül a mások poklával, akkor a Földön a félelem, a hatalomvágy, a birtoklási vágy, az féktelen önzés, erőszak, brutalitás uralkodik el. Amikor viszont meghalljuk a belső hangot, és utat nyitunk neki életünkben, cselekedeteinkben, akkor isteni önvalónkat engedjük kiteljesedni magunkban és a világban. Akkor a saját mennyországunkat teremtjük meg, és ez az ami hozzájárulhat saját és közös világunk békéssé formálásához. Teremtő tudatunk két pólusa ez. A sátáni – az önzés, a félelem, a hatalomvágy, a birtoklási vágy és minden ami szűkösséget teremt ugyanúgy emberségünk része mint az isteni – a feltétel nélküli szeretet, a szabadság, önzetlenség, és minden ami bőséget teremt. A mi döntésünk, hogy melyiket éltetjük. A minket körülvevő világ, pedig ennek a döntésnek a következménye.

Erre a bolygóra mindnyájan Emberi Lényként érkeztünk. Nem egy állam tulajdonaként, nem egy vallás híveként, nem egy eszme, nem egy hatalmi gépezet részeként. A felnőtté válás folyamán szépen lassan elfelejtjük ezt. Szenvedéseink oka nagyban gyökerezik mindebben. Elfelejtjük hogy létezik feltétel nélküli szeretet, és elfelejtjük, hogy mindez csak a feltétel nélküli szabadságban létezhet. Úgy tekintjük magunkat felnőttnek, hogy közben lélekben, szellemben visszafejlődünk gyermeki létünkhöz képest. Elveszítjük a képességünket az ártatlanságra, mely a szabadság és a szeretet alap feltétele. Elhisszük, hogy ez a világ rendje, s hogy ettől egész földi létünkben szenvednünk kell. Elhisszük, hogy a megváltás, az Isten, a szabadság, a szeretet mind feltételekhez kötött, és csak közvetítők adhatják őket számunkra meg, s közben nem vesszük észre, hogy mindez itt van bennünk, önvalónk lényegében.

Mi feszítjük meg

A megfeszített ember pedig a fájdalom, a kín, a gyötrelem, a megalázottság és a tehetetlenség jelképe. A megfeszítettség tudatállapota a félelemre és az abból forrásozó kifordultságra programoz minket. Annak felismerése, hogy mi feszítjük meg, ébreszthet rá minket, hogy csakis mi lehetünk azok, akik végre nekilátunk, hogy kihúzzuk a szögeket, levegyük a köteleket, és a töviskoszorút melyek valójában nem más mint a félelmeink, önzésünk, hatalom és birtoklásvágyunk, hazugságaink, belsőnk megszelídítetlen, szeretetéhes démonai. Az őszinteség magunkhoz és másokhoz, a félelmeinkkel való szembenézés, azok forrásának megértése, vágyaink megértése és megszelídítése, a feltétel nélküli szabadság és szeretet, önvalónk megismerése és megértése az Út, mely gyógyulásunkhoz, az Igazsághoz és az Élethez vezet. Csak egészséges egyének alkothatnak egészséges társadalmakat. Csak a szabadságban létezhet valódi szeretet. Csak az őszinteség és hazugságaink felismerése vezethet minket önmagunk jobbá tételéhez. Egy békés, boldog, bölcs világ születéséhez.

A kalapács és a szög ott van mindnyájunk kezében. Magunk döntjük el, hogy saját és közös Krisztus-valónk keresztjébe ütünk be egy újabb szöget,  vagy egy szeretetteljes, szabad világot építünk a segítségükkel.

Szeretettel: F.J.T.

Advertisements
Categories: Minden | 7 hozzászólás

Bejegyzés navigáció

7 thoughts on “Mi Feszítjük Meg

  1. Kedves Szabad Gondolat!
    Köszönöm, hogy feltetted ezt az írást!

    (OFF: Jocó! Már megint…
    A téma idevág, a most készülő könyvemmel rezeg. Lehet, hogy ugyanazt a “rádiót” hallgatjuk???
    Szóval mikor fogod mostanában Írnák barátunkat felkeresni????
    :-)))))))))))) )

    Csodina

    • Kedves Csodina!

      Az én jó Attila barátom lebuktatott…:))) De legyen, örömmel veszem ha megerősítés lehet nekünk, az Úton járóknak egymás számára minden gondolat, amire egyénileg rábukkanunk. Ugyanilyen jóleső érzés számomra is megfürödni a Ti gondolataitokban.

      Én EGYre inkább úgy látom, hogy csak EGY rádió és adás van, csak mindenkiben más hullámhosszon szólal meg a rádiója vevőjében. Kinek-kinek szüksége, útjának szakasza szerint a legmegfelelőbb adás a legmegfelelőbb időben. Aztán vannak, akik szinkronba kerülve hallgatják ugyanazt. De valójában ez bennünk szól, egymásban szólalunk meg, egymást tükrözzük, tanítjuk és gazdagítjuk, hiszen akár EGYütt akár EGYedül, mindEGY, mert csak a tudatunk fókusza az, ami szűkíti vagy tágítja létünk horizontját.

      Remélem, hogy nyáron eljutok felétek is, és akkor majd megropogtatjuk egymás csontjait egy őszinte ölelésben :;

  2. szaradafa

    Mostanában olyan gondolataim vannak, hogy ne az örök élet ígéretéért cselekedjünk jót, hanem egyáltalán azért a tényért, hogy emberek vagyunk. Mert ha mindenek felett fejlettebbnek érezzük magunkat, alkotunk, teremtünk…hát azért. Hogy méltóan legyünk fejlettebbek mindenek felett.

  3. Nandarani dd Irisz

    Nagyon érdekes, hogy erre a végkövetkezetésre jutottatok 🙂 Ami nagyon megható az az hogy majd az összes Nyugaton járt Indiai Guru aki látta hogy így van imádva Jézus azt mondta hogy “ezzel a szimbólummal elismeritek Isten legyözhetöségét” és hogy ez a legbrutálisabb ´és szégyenteljesebb módja annak ahogyan elveszíti az emberiség Emberi mivoltát. Ez most egy Szabad fordítás volt, de ez nagyjából a lényeg! Ezért mondta Pio Atya is az imádkozóknak hogy ne szomorúan im´dkozzanak, hanem mosollyal arcukon 🙂 Hát tegyük mi is azt! Az uriembernek a filmben aki forgatta azt hogy hogyan lett Jézusból Krisztus kéne íni hogy keressen még visszafelébb az idöben egészen Nimródig/Iksvákuig/Manuig meg fogja találni az eredetét Jézusnak 🙂 és azt is hogy ténylegesen nem szidó házból született, mert ahogyan ö is mondta a szidóknak, “Hogy születhetne megoldás egy beteg testben a betegség megoldására” /és itt a szidók, sajnos nagyon súllyosan betegek ezt hozzá kell tenni/ Sok szeretettel

    Ps: Na azért nem mind de a magés azok akik eladják lelküket nekik mind azok és ezek sokszor már nem szidók is!

  4. Ó jaj, mennyire jó néha-néha – egyre gyakrabban – azt tapasztalni, hogy sokan – egyre többen – látjuk így a világot. Nem bölcs dolog külső megerősítésekre támaszkodni, de néha teljesen ufónak érzem magam a nagy keresztény materializmusban, ami körülvesz, így aztán nagyon jó érzés látni, hogy vannak más eretnekek rajtam kívül is. :)))

  5. Dia

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.