Tiszta Szívvel, Egyszerűen

an Irish Fall 2_01Kedves embertársaim, a legtöbb, mit-húsvér földi halandókként tehetünk: éljük az igazságot. Világunkban jelenlevő spirituális mozgalmak nagy részét, épp úgy mint a politikát, a pénzszerzés, az anyagi haszon gondolata működteti. Az ember olyan sok pozitív és spirituális gondolatot habzsol, hogy az a képzet költözik elméjébe, hogy ő is spirituális. Azt látom, hogy a spirituális könyvekre, előadásokra befizető emberek ugyanazt teszik továbbra is mint eddig, miközben az a hamis tévképzet uralkodik elméjükben, hogy megváltoztak. Nem változtak meg. Talán semmit nem változtak. Fontos észre venni, hogy egy fogalom gyakori írott vagy verbális ismételgetése azt a HAMIS képzetet kelti az elmében, hogy az számára igazság, holott valójában csak egy tévképzet, mely továbbra is egy helyben tart, koplaltatja az igazság megismerésére éhes lelket. A hangos és díszes formákban keressük még a tanítókat is, ezért csak az áltanítókat (eltanítókat), a hamis prófétákat találjuk, akik szintén eladták lelküket a pénz urának. Ily módon nem vesszük észre a halk szavú, az egyszerű, a tisztalelkű mestereket, akik talán nem is tudják magukról, hogy milyen fontos üzeneteket hordoznak.

Kedves olvasó, teljesen mindegy, hogy politikusan hazudunk vagy spirituálisan! A hazugság minden irányból figyelve csak hazugság marad, amire kizárólag csak hazugságot lehet építeni. Öleld meg az őszinteséget, tedd magadévá, válj az őszinteség mesterévé, és megkapsz mindent, amit ember megkaphat. Ez az egyetlen járható út. Semmi más nincs. Az olyan fogalmak mint szeretet, isten, és társai elkurvultak, üres sémákká váltak. Ne dőlj be mindenkinek aki ezeket a szavakat veszi a szájára, mert ezek olyan marketing eszközök manapság, mint az élelmiszeriparban az aloe vera, a zöld, a bio, stb….Az igazságért egy banit (egy fillért) sem kell fizetned! Tudd, hogy az igazsághoz teljesen díjmentesen joga van minden tiszta szívű, nyitott elméjű, igazságra szomjazó embernek! Ha fizetned kell egy tanításért, több mint valószínű, “rossz” úton jársz, “időt pazarolsz”. Az emberiség legnagyobb tanítói sem fogadtak el semmit cserében az isteni bölcsességekért, mert TUDTÁK, hogy AZ ISTENI IGAZSÁG NEM ÁRUCIKK! Barátaim, ne ragaszkodjatok, ismerjétek meg félelmeitek forrásait, függőségeitek okozóit, keressétek a lelki szabadságot, a teljes őszinteséget  önmagatokkal és embertársaitokkal szemben egyaránt. Másképp nem lehet. “Óvakodjatok” a látszatoktól, a cicomáktól, a ceremóniáktól, mert megtévesztenek, és egy szép napon azon kapjátok magatokat, hogy a formák, a látszat, a felszínesség, a hazugság és tudatlanság urát imádjátok. Próbáljátok meglátni, mi van a díszletek mögött, mert azok mindig a valóságot leplezik. Szabadítsátok fel a figyelmeteket, éljetek napról napra egyszerűbben és még egyszerűbben. Csak így láthatjátok meg az igaz forrás tiszta fényét. Nyissátok ki elméteket és szíveteket, hogy a sötétség szétoszoljon, a fény beáramoljon.

A VÁLTOZÁS ESZKÖZE

Advertisements
Categories: Minden | 5 hozzászólás

Bejegyzés navigáció

5 thoughts on “Tiszta Szívvel, Egyszerűen

  1. Nagyon tetszik a beírás , mert a bázisról beszél -ahonnan valahonnan ki kell indulni aztán el lehet menni a filozófia legmélyebb bugyraiba ,labirintusába ahol néha a zsenik legnagyobbikjai is eltédedtek és kiútat onnan már csak a bűn útján találtak mint a mértéktelen élvezetek ,alkohol stb.

    Ma kifejezetten nagy az útkeresés .Gondolok pl. arra ,hogy itt székelyföldön ahol még a reformáció is elekadt ,ma több hivet veszít a főirányu egyház mint akár azt a reformáció korában elérhette volna.Mindenfele gyülekezeti termek vannak ,népszerü erdei üdülőrészeken mindenféle “ÚJ” egyházak nyári szállásai miközben a falusi asszonyok már régen ” Vidám Vasárnapot” néznek.Nagy a zűrzavar a fejekben húsz év alatt sem sikerűlt a piac(rabló)gazdaság ízét megszokni.Ilyen mértékü káoszban csak a bázis segíthet amiről ez a post szól…

  2. Schmidt Károly

    Légy mestered!

    Találd meg igaz önmagad,
    Benned él Fény ereje,
    ne hagyd magad vezettetni,
    figyelj csak a szívedre.

    Külvilágot nem kell temesd,
    kaphatsz sok jó tanácsot,
    megrostálni el ne felejtsd,
    s lesz tündöklő világod.

    Szív mélyén igaz tanító
    sohasem titokzatos,
    szemtől-szembe megtanítja
    mi a léleknek fontos.

    Ezért tanulj, láss világot,
    okosan használd eszed,
    szíved tedd hát a helyére,
    légy önmagad, s mestered!

    (2012. 09. 25.)

    MINDENKINEK SZERETETTELJES, BOLDOG ÜNNEPET KÍVÁNOK, SZERETETTEL: Schmidt Károly.

    • Kedves Magdaléna! A fenti sorokon egy pillanatig sem gondolkodtam. Jöttek, mint a végzet. A facebookon úgy tettem közzé, hogy még át sem néztem. Eddigi tapasztalataim szerint beszéltem. Azt tapasztaltam, hogy az igazság közvetítéséért, mindig megkaptam cserében mindent, amire szükségem volt, akkor és ott, ahol leginkább szükségem volt rá. Nekem fölösleges energiapazarlás lenne az anyagiakkal való foglalkozás, a könyvelés. Ez idő alatt is újabb gondolatoknak, engedhetek szabad utat, melyek talán egy újabb látogatót érintenek meg, adnak neki visszaigazolást. Megtapasztaltam a pénzfertőzést, látom, amint emberek, akik befizettek egy egy ilyen ezo-spirituális tanfolyamra, még mélyebbre kerültek az illúziók tengerében. Szíve joga mindenkinek, hogy azt a tanítást kövesse, amelyik számára szimpatikusabb. Ezért senkit nem lehet elítélni. Minden egyes személynek más más tapasztalatcsomagra van szüksége egy adott megállóban. Egy megjegyzés. Az a kijelentés, hogy Drunvalo korunk egyik legnagyobb spirituális mestere, szintén egy olyan dolog, melynek igazságát nagy mértékben a pénz határozza meg. Ez kb egy olyan értékű kijelentés, mint az, hogy Obama egyik legjobb államelnök a világon. Látszólag igaz, mert ez embermilliók meggyőződése, de vajon merre visz az utunk, ha a tömegek igazságát nevezzük igazságnak? Én is tapasztaltam a Drunvalo által taglalt jelenséget, de úgy vélem, hogy a egy tanítás értékét az ellenértéke határozza meg, a bölcsességtartalma helyett, nagy bajban van az emberiség. Márpedig egyre inkább úgy fest a kép, hogy sötét elmékben ez így van: a tanítás értékét annak ellenértéke határozza meg, nem pedig a gondolatok, a bölcsességek, melyekre a szív önkéntelenül erősebbet dobban. Legyünk óvatosak ezekkel a “mesterekkel”. Úgy érzem, hogy még mindig sokkal biztonságosabb, ha az ember megkeresi önmagában a mestert, mint az, hogy befizet egy ilyen népszerű mester kurzusára.

  3. Szabó Tibor

    A blogon megfogalmazott gondolatok “tudományos” megvilágításban:

    (Unalmasnak tünhet, de érdemes odafigyelve végig nézni!)

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.