Szellemi vs. Fizikai Munka

Társadalmunktól azt a nevelést kaptuk, hogy a szellemi munka értékesebb mint a fizikai. (Ezt alátámasztja az a tény is, hogy a szellemi munkáért “normális körülmények között” jóval több anyagi juttatás jár, mint a fizikai munkáért). Természetesen ezt az “igazságot” a legtöbben be is vettük, mint a fejfájásra az “algocalmint”. Valósággal erényként emlegetjük, hogy mi nem a kétkezi fáradozás árán szerezzük meg a mindennapi betevő falatot, hanem szellemi, intellektuális, vagy hivatalnoki munkával.

Nézzük csak meg közelebbről, mit jelent a FIZIKAI, mit a SZELLEMI munka!
A SZELLEMI MUNKÁRA az alanyt legtöbb esetben több mint másfél évtizeden keresztül készítik. Iskolának, főiskolának, egyetemnek nevezzük ezeket a felkészítőket. Én mostanában csak úgy hívom a fent említett intézményeket, hogy idomítók. Ezek azok a helyek, ahol az ember elsajátítja azokat a programokat, melyek szerint leéli hátralevő életét, melyeket nap mint nap, sok esetben reggeltől estig kérdések nélkül végrehajt. A szellemi munka végzése közben az idő nagy részében a szürkeállomány minden parányi részecskéje igénybe van véve. A figyelem maximális mértékben a szellemi munka végzésére összpontosul. A FIGYELEMRŐL, annak fontosságáról, a tisztánlátásban vállalt szerepéről nagyon sok gondolat született az elmúlt hónapokban. Láthattuk, hogy ahhoz, hogy tisztán érzékeljük mindennapi valóságunkat, megértsük a mindennapok történéseit, jelenségeit és hogy ez által fejlődni tudjunk nagyon fontos, hogy FIGYELMÜNKET “helyre rakjuk”. A szellemi munka esetében, azt tapasztalhatjuk, hogy a munka végzése, az agyunkba beírt program végrehajtása szinte teljes mértékben igénybe veszi figyelmünket. Ekképp nem sok marad belőle önvalónk megértésére.

Ezzel szemben a mára már lenézett fizikai munka végzése közben lehetőségünk adatik a csendes elmélkedésre, gondolataink rendezgetésére. Talán te is megtapasztalhattad, hogy gereblyézés, kaszálás, egyszerű KÉTKEZI munka végzése alkalmával a gondolataid néha elindulnak és hatalmas távokat tesznek meg SZABADON, és gazdájukhoz visszatérve nemegyszer nagyon jó kis ajándékcsomagokat hoznak magukkal, melyek sok esetben hozzájárulnak az addig értelmetlen dolgok, történések megértéséhez, lelki világunk gazdagodásához. Nem hiába látjuk, hogy irodai munkájától kicsit megcsömörlve egyre több ember kezd fizikai munka végzésébe (pl. kertészkedés).

Kedves olvasó, tovább nem csűröm csavarom, mert úgy hiszem, hogy a lényeget sikerült belefűzni ebbe a néhány sorba. Ha tudtad követni a gondolatok táncát mostanig, lehetséges, hogy már a te szemeid előtt is tiszta a kép, már te is érted, hogy mitől “jó”, mitől “erény”, mitől “értékesebb” az előre megírt programok szerinti szellemi munka végzése. Sajnos, mára már az egykor megnyugvást hozó lassú két kézi munkák elvégzésére is olyan módszereket adoptáltunk, melyek százszor, ezerszer annyi szellemi odafigyelést igényelnek, mint egykoron. Én az ember értékét Szabad Gondolat módra olyan mércével mérem, mely gyakorlatilag azt mutatja, hogy az embernek mennyi, tisztánlátásra, lelki fejlődésre fordítható, hasznos figyelem áll a rendelkezésére, melyet nem pazarol el a formák világának, a lélekvesztő labirintusok építésére.

Végezetül a régi, lassan már unalmassá vált kérdés: Hol van a figyelmed? Kit és mit szolgál a figyelmed? Mekkora hányada áll a rendelkezésedre, hogy segítsen téged, szépítse és építse a lelked, elősegítse az igaz születésed? Szíved hangjára hallgatva, felelősségteljesen megoszthatod a fenti sorokat, hogy másokat is elgondolkodtassanak, fontos döntések meghozatalában segítsenek. Derűs és tudatos napokat kíván!

“egy Szabad Gondolat”

P.S. Már egy hete a facebookon minden reggel rövid (egy két soros) gondolatok látnak napvilágot, azzal a céllal, hogy üzemanyagként szolgáljanak az ébredni vágyó lelkek motorjának. Ha követni szeretnéd ezeket, kattints ide: FACEBOOK majd a Feliratkozás gombra.

Reklámok
Categories: Minden | 3 hozzászólás

Bejegyzés navigáció

3 thoughts on “Szellemi vs. Fizikai Munka

  1. csuzi

    Amit írsz, én a gyakorlatban átéltem. Újságíró voltam, gyesről készültem visszamenni a szerkesztőségbe. Falun éltünk, és miközben a szénát gereblyéztem, nagyon-nagyon belém nyilallt, hogy én EZT akarom csinálni. Habár akkor még visszatértem az “értelmiségi” létbe, fokozatosan átalakítottam az életem úgy, hogy paraszt lehessek. Ennek már 20 éve, jó döntés volt. A sajtó azóta még jobban megváltozott, politikai, gazdasági érdekek kiszolgálójává vált, más esetben kimondottan elbutítóvá.
    És igen, ahogy írod: azóta a szellemi kapacitásom arra tudom fordítani, fejlődjek, megismerjek, spirituálisan kiteljesedjek.

    • Én szívből örvendek a döntésednek. Az oltásos írásodból is kitűnik, hogy ez a bátor elhatározás lelki fejlődésedet szolgálta. Egy számomra érdekes élményt osztanék meg veled: Nemrégiben egyik népszerű erdélyi (mondhatni főáramú) kiadványban megjelent egy itteni bejegyzés. Ez engem azért érintett a meglepetés erejével, mert tartalma alapján még a legjobb indulattal sem lehet ráfogni, hogy odavaló: http://www.e-ido.com/Europai_Ido_2012-14—04-oldal.pdf Vajon változna a világ? 🙂

  2. Pista

    A földdel dolgozni tényleg jó, magamon és idős apámon is látom.

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.