az Apa, az Anya és a Gyerekáldozat

Leh To KhardunglaKedves olvasó! Az elmúlt napokban nem igazán volt alkalmam írni semmit. Ezért csak halmozódtak a gondolatok. Nem kizárt, hogy majd egy napon, már nem bírnak bent maradni. Jönni fognak mint a végzet, hogy láttassanak, hogy értessenek, hogy ne hagyják az emberi elmét továbbsüllyedni az őt folyamatosan bombázó főáramú információk tompa, halált hozó kényelmes útvesztőjében. Addig is fogadd szeretettel a következő gondolatsort, melyet a szabad-gondolat levelezőlistáról emeltem át. Szerzője Bodó Júlia.

Figyelmeztetlek! Ezek nem pozitív gondolatok. Ezek valós gondolatok, melyek az élet sűrű levéből lettek kihalászva, melyek célja a láttatás, és az abból származó ébredés. Ha pozitív gondolatokra vágysz, a SZG nem a legjobb hely számodra. Javaslom helyette az AMWAYT vagy valamelyik másik, amerikai születésű MLM hálózatot, vagy valamelyik vallási szektát, mely a pozitív címszó alatt tompítja az emberi elmét, hogy az minél kevesebbet érzékeljen a lét valóságából. A túlságosan pozitív gondolkodásról, amint említettem, nekem mindig az Amway és a hozzá hasonló MLM-ek jutnak eszembe, meg a módszereik, melyekkel hülyét csináltak emberek millióiból.. Nem biztos, hogy a lét maga -a rend, mely szerint az működik- annyira megkülönbözteti a pozitívot a negatívtól, mint mi, emberek. Sőt, én még azt is megmerem kockáztatni, hogy számára nem is léteznek ezek a szimbólumok. Ez esetben nem lenne-e, egy kissé felelőtlen az ember részéről görcsösen ragaszkodni hozzájuk? Én örülök annak, ha valaki őszintén vidám. De amikor valaki állandóan vidámat játszik, nem véve tudomást az őt is érintő események valódiságáról…nem is tudom… én úgy érzem, hogy ilyen esetekben következik be egy idő után az a jelenség, mely ahhoz hasonlít, amikor a farka kezdi csóválni a kutyát.

“Egy mélységes szomorúságot érzek, olyant, amilyent rég nem… És nemcsak szomorúság ez, hanem mélyen fáj is. Nem tudom, mi történik, és azt sem, hogy mi lesz, de az, ami van, nagyon van, érzem. És nehéznek érzem azt, ami van. Olyan, mintha már egyetlen szó sem számítana, olyan, mintha már nagyon sok lenne, olyan, mintha már nem tudnék mit kezdeni azzal, ami van… Csak érzek, mélyen érzek, nagyon mélyen. Olyan, mintha nagy szükségem lenne valamire, és olyan, mintha már lehetetlenség, képtelenség lenne azt megkapnom. Haldoklik, és szép lassan meghal. És olyan, mintha bármit kapnék, soha nem lesz már az, mert már nem lehet az. Be van tarkítva mindennel, és igy nem járhat már nekem. Legfeljebb csak jut valami belőle nekem is, de az is lehet, hogy már nem… Most ezzel a mély érzéssel vagyok, és nehéz még lenni hagyni is…

Itt vagyok, és közben mélyen érzem, érzékelem az “ember tragédiáját”, kezdve a kis ember-gyermektől. Ez is elszomorit, és fáj ez is. Látom a lebilincselő tehetetlenséget, azt, amikor úgy néz ki, mintha nem lenne más kiút, és ez az út pedig biztos, kétségtelenül a “tragédiához” vezet. Elképeszt, és szinte kinoz a felnőtt ember, a szülő lelkének élénk megmutatkozása, és olyan, mintha minden pillanatnyi öröm hiábavaló, értelmetlen lenne. Mert ott húzódik a háttérben valami, ami nagyon súlyos, a tragédia gyökere. Ott vannak az ajándékba kapott,  örökölt csomagok, csak félig kibontva, vagy kibontatlanul, és csak nehezek. Földhöz nyomják az embert, és az szép lassan összeroppan alatta. Csinálja, mindent csinál, olyan fáradhatatlannak tűnik. Úgy tűnik, mindenre képes, és azt hinnéd örökké élni fog, de te csak nézed, és már nem tudod nem látni, hogy bármelyik percen összeomlik, megsemmisül…
Szülők, anya és apa, férj és feleség. És ott van a köztük levő kapcsolat, az egymáshoz való viszonyulásuk. Nagy feszültség van benne, és mögötte húzódik az egymás iránti bizalmatlanság. Itt van a nagy Tv, és ott áll a szép auto a ház előtt… Nem mindegy az sem, hogy milyen a telefon. Az apának fontosak ezek a dolgok, és talán mindennél fontosabb, hogy megkapja azt, amit magának szeretne. Egy jó étel, egy jó műsor a Tv-ben, egy jó mozi, egy jó focizás, és minden más csak akkor lehet kellemes, ha az nem áll utjában az “elsődleges igényeinek”. Igy a gyermek is. Az anya már régen vágyott a gyerekre, és bár nem volt jó a kapcsolatuk a férjével már a gyerek vállalasa előtt (de még a házasság előtt sem), mégis megszületett a gyerek. És akkortól az anyának ő lett a mindene, menedéke, és minden “kár pótlása”. Ezáltal pedig egy jó lehetőséggé vált arra, hogy kiélezze a férjével szembeni elégedetlenséget, bizalmatlanságot. A férj a “nagy gyerek”, akire nem lehet nyugodt lélekkel rábizni a kicsit, igy minden ilyen alkalom ok lesz az aggodalmaskodásra. Hisz, a férj “biztos, hogy nem törödik eleget és megfelelően a gyerekkel”. Azt, akinek valaki a “mindene”, keptelenség felérni annak az iránta tanúsitott törődésében, “szeretetében”. És látom, ahogy fojtogat ez a szeretet, és létrehozza a tőle való függőséget. A gyerek lassan képtelenné válik egyet is lépni az “anyai szeretet” nélkül. Olyan, mintha érezném azt a fájdalmat, amit minden igy adott puszi okoz, és rengeteg van belőle. De az anya végre fontosnak, “biztosan” fontosnak, és a “legfontosabbnak” érezheti magát, hisz van valaki, aki nem tud nélküle élni, akinek “mindig” szüksége van/lesz rá. Jaj istenem, annyira kinos…
És most érzem, hogy igy mennyire esélytelen, hogy a gyerekvállalásban a szulők ne eleve egy áldozatot hozzanak a világra, a “szeretet” áldozatát, és ezáltal a későbbi sok szenvedés megélőjét. És olyan mélyen eltölt az érzés, hogy már lassan annak örvendek, ha kimúlik belőlem minden “vágy” arra, hogy gyerekem szülessen. S igy olyan, mintha már nem maradna nagyobb megvalósitás számomra, mint ennek felismerése és belátása. Ebben a fényben erősen érzem a szexualitás “tisztátalanságát”, annak “szennyét”, és olyan, mintha múlna ki belőlem minden ilyen irányú érdeklődés. Olyan, mintha a szexualitás, ami talán a teremtés legnagyobb csodája lehetne, az ember “kezében” a pusztitás tragikus eszközévé vált volna, és igy lett az ember önmaga áldozata. De nem baj, mert ha kiderülne, hogy erre igy már nincs szüksége a létnek, akkor szép lassan elmúlok, kimúlok a létezésből, és megy tovább az, aminek mennie kell… És mindez kapcsán megjelenik bennem a nem” vágy”-ból született gyerek gondolata. Olyan, mintha minden vágyból született gyerek, elkerülhetetlenül csak valamiféle “kár pótlás” lehetne. De miként születhet a gyerek, ha nem vágyból? Talán csak pusztán a teremtés részeként, ajándékként… Olyasmi jelenik meg bennem, mintha igy a gyerek önmagában egy “cél” lenne a mindenség kezében, ahelyett, hogy az ember által felhasznált, kihasznált eszközzé válna, vagy valami… 🙂 Olyan, mintha a szexualitás, ami talán a teremtés legnagyobb csodája lehetne, az “ember kezében” valahogy a pusztitás tragikus eszközévé vált volna, és igy lett az ember önmaga áldozata.
Örülök, hogy elmondhattam, örülök, hogy megoszthattam azt, amit megélek. “

Ha betekintést szeretnél nyerni, a szabad-gondolat levelezőlista életébe, küldj üzenetet az alábbi lehetőséget használva:

Advertisements
Categories: Minden | Hozzászólás

Bejegyzés navigáció

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.