Szégyen

Idézve a szabad-gondolat levelezőlistáról:

“Ha az ember úgy van, hogy szemei nyitva vannak, és a háttér üres, arra vár, hogy befogadja azt, ami feléje áramlik, akkor meglát dolgokat, amik korábban is ott voltak, de nem látta, mert tele volt a befogadó háttér, a fehér vászon, amire a képek rajzolódnak, tele volt sémákkal, gondolatokkal, melyek előre valamilyennek ítélték mindazt, ami megjelent a vásznon. Előítélet. Alattomosan van jelen éltünk szinte minden pillanatában, amikor valami ott van, történik, s nekünk látni kellene.

    És ott van a gyerek. A gyerek lelke. Érte vannak a szülők, a felnőttek, akik mindent megtesznek, hogy gyereküknek a legjobb legyen. Sok, nagyon sok mindent tudnék leírni, nagyon hosszan, de nem teszem. Inkább rövid leszek, mert úgy érzem, sokkal jobban megértesz. Példákat hozok fel, mert láttatja azt, amit mondani akarok, amit én – lehet, hogy teljesen tévesen – látok.
    A gyerek csak van. Jelen van. Ő nem tudja, hogy neki mi a jó, nem tudja, hogy neki mi a baja, de mi tudjuk. Ezért minden rajtunk múlik. Mi vagyunk a felelősek azért, ami vele történik.
    Nézd az evést. Vannak viselkedési normák az étkezés ideje alatt. Ne csámcsogj! Ne szürcsölj! Ne bökkedj! Teli szájjal ne beszélj! Evés közben, a magyar ember nem beszél! És így tovább. Tedd oda mindazt, amit nem soroltam fel. Jaj, de mit látok? Maga a felnőtt, a szülő, aki erre akarja nevelni a gyerekét, nagyon sok helyzetben nem tartja be ezeket a normákat. A gyereknek meg kell tanulni azt is, hogy vannak helyzetek, amikor lehet, s van, amikor nem lehet. Mások előtt viselkedni kell, mert micsoda szégyen a szülőnek, ha a gyerek nem tud viselkedni társaságban. Szégyelli magát a szülő a gyereke viselkedése miatt. Nem a gyerek szégyelli magát, hanem a szülő. A szülő már tudja, hogy mi a jó. Ezért nehéz neki. A gyerek még nem, de majd tudni fogja. Az élet… jajj, nem is az élet, hanem az őt körbevevő emberek viselkedése megtanítja, beleneveli. Mert ezek azok a felnőttek, akik, hacsak tehetik, szabadon habzsolják a finomabbnál finomabb ételeket, közben osztva a politikát, a mások életét, vagy akár a sajátjukat. Az étkezés a legjobb alkalom az embernek arra, hogy együtt legyen másokkal, és megbeszélje a fontosabbnál fontosabb dolgokat. Az étkezés szentsége pedig menjen a francba! Kit érdekel?!
    Nézd az egyéb dolgokat. Enni kell a gyereknek, de nem akar enni. A szülő tehetetlennek érzi magát. Legyúrni a gyerek torkán az ételt, mégis csak csúf dolog. Valahogy ki kell játszani a dolgot. Érzelmi játék. Mintha működik. “Na, jól van! Nem eszel? Akkor nem vagyunk barátok. Ne is várd tőlem, hogy csokit veszek neked. Felejtsd el, hogy csokit kapsz, ha nem etted meg az ételt…” A gyerek nem érzi, hogy éhes. A gyerek jól lenne akkor is, ha nem enne napokig semmit, igaz? Sőt, aludni sem akar, éppen akkor, amikor szerinted aludnia kellene. Sőt, olyan dolgokat mond, éppen akkor, amikor nem kellene, éppen olyan embereknek, akik vendégek. Nem tudsz mit kezdeni a gyerekkel. Na, de spontán módon jönnek a dolgok. Megkeresed azokat az embereket, akiket a gyerek szeret, akik fontosak a gyereknek, s rájuk hivatkozol. “Jaj, nézd meg, hogy néz rád XY! Nem akarod, hogy így lásson téged. Látod, hogy nem tetszik neki, amit csinálsz?” És, ha lassan is, de biztosan beleivódik a gyerek lelkébe a szégyen, a külső megítélés belsővé tétele, az önértékének külső alapokra helyezése. Majd később szívja meg keményen. Ahogy mi is megszívtuk. Mi csak jót akartunk, igaz? A kérdés inkább az, hogy mivel éred el azt, amit szeretnél. Egy nő, anya, ha azt akarja, hogy a lánya ne futkározzon meztelenül a házban, ha mások is jelen vannak, akkor a legspontánabb reakció a szégyenre való hivatkozás. A saját szégyenére való hivatkozás, amit máris elültet lánya lelkébe is. “Nehogy meglássa XY a pucusodat, mert az nem lesz jó!” Miért is? És lassan, de biztosan, kialakul az egészséges szégyenérzete az embernek. Kell az…
    A lényeg, hogy a felnőtt elérje azt, amit jónak lát. A lényeg, hogy minél inkább úgy történjenek a dolgok, ahogy ő akarja. Félünk mindenkitől, amit nem tudunk uralni. Nem tudjuk elengedni a dolgokat. A félelem pedig megteremti éppen azt, amitől félünk. Félelmünk hozza létre a valóságát.
    Ilyen, és hasonló tapasztalataim, megéléseim, meglátásaim képezik az alapját ezen gondolatoknak.”
Advertisements
Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , | 2 hozzászólás

Bejegyzés navigáció

2 thoughts on “Szégyen

  1. Hajdu Gyongyver

    Ez tokeletesen igy van!

  2. Egy anya

    Hát ami az alvást illeti, én nem ezt tapasztaltam. Sosem köteleztem a délutáni alvást a lányomnak, és este is akkor feküdt le, amikor elálmosodott. Egy darabig. Aztán volt egy hét, hogy nagyon hisztis lett, rájöttem, hogy fáradt. Muszáj volt lefektessem délutánonként, és megoldódott a gond. Pedig én jobban szerettem az azelőtti időszakot. És most, hogy alszik délutánonként, és reggel időre kell menni oviba, hát borítékolható a viselkedése (értsd: hiszti, nyűgölés, és nyávogás), ha például hagyom, hogy ne feküdjön le időben.
    Amúgy érdekes ez a fáradtság dolog, teljesen megváltoztatja az embert, még a felnőttet is. Teljesen máshogy reagál le dolgokat, a fáradtság mondat bizonyos dolgokat, és más lenne, ha az ember igazi éne szólhatna (a kipihent).
    Na de a többi résszel egyetértek.

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.