Egy Szabad Gondolat Verespatakért

Együtt érzek azokkal a román és más nemzetiségű polgártársaimmal, akik ma 11-kor kimentek Bukarestben az alkotmány térre, és nyíltan, szabadon vállalták véleményüket, mi szerint veszélyes lenne a verespataki projekt beindítása. Ezért a gesztusért felnézek rájuk, tisztelem és szeretem őket.

Politikusainknak azt üzenem, hogy tudatában vagyok annak, hogy nagy az anyagi kísértés ebben az ügyben. Tisztelettel felhívnám a figyelmüket, hogy helytelen dolog lenne önkényesen (diktatórikus módon), anyagi haszonért olyan döntéseket/törvényeket hozni az ügyben, melyekkel a romániai lakosság nem ért egyet, és melyek akár természeti katasztrófákhoz is vezethetnek. Nem adhatjuk el lelkünket egy néhány arany garasért, mert a felelőtlenségből és kapzsiságból született döntések megbosszulják önmagukat, fájdalmat, és szenvedést szülnek úgy a döntéshozók mint a felelőtlenül bólogatók számára. Nagy felelőtlenség lenne a nagybányai bányaprojekt idején elkövetett hibákat megismételni. Tudomásom szerint elméletileg két magyar minisztertől függ, hogy szabad utat nyer-e a projekt vagy sem. Fontos látnunk, hogy amennyiben engedélyezik elindítását, és ha az netán természeti katasztrófához vezet, a román lakosság nem a szóban forgó két minisztert fogja okolni, hanem minden bizonnyal a romániai magyarságot, akiket ők hivatottak képviselni. Ez meg ahhoz vezet, hogy újabb konfliktusok születnek, és még jobban megnő a távolság a romániai magyarok és románok között.

A Verespataki ügyet nem befolyásolhatják sem politikai, sem gazdasági érdekek. Látnunk kell, hogy mindnyájunk egészsége forog kockán. Az a természeti katasztrófa amit a projekt elindítása jelenthet, olyan sebeket ejthet rajtunk is, melyeket a legmodernebb patikák csodaszerei sem fognak tudni begyógyítani. Már így is fékezhetetlenül növekszik a gyógyíthatatlan rákos megbetegedések száma.

A szóban forgó projektnek nagyon fontos üzenete van, amit ha nem értünk meg, vakul elindulunk sírgödreink irányába. Ideje észrevennünk, hogy ha megsebezzük a nekünk életet adó természetet, az által saját magunk fölött is kimondjuk a halálos ítéletet. Ezért fontos lenne újra megtalálni az egységet, a harmóniát vele. Ugyanígy szükségszerű, hogy a szóban forgó nemzetek újra egymásra találjanak, a gyűlölködés, és az elkülönülés helyett ráébredjenek az együvé tartozás fontosságára, elinduljanak újra egymás felé, hogy közösen egy szebb és egy élhetőbb környezetet teremtsenek önmaguk és utódaik számára.

Advertisements
Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , | Hozzászólás

Bejegyzés navigáció

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.