Csavargó vagy turista?

 

DSC_3563

Jó hely ez a Rishikesh. Sokkal jobbat azt hiszem nem is választhattunk volna. Meglehetősen indiai, nem annyira forró mint egy Delhi vagy a Bombay, közel van a természet. Gyönyörű hegyek veszik körül, melyeket India szent folyójának völgye szel ketté. Tele van ashramokkal, ahol szűk zsebűek olcsóbb szállást is találhatnak. A helyiek kedvessége, és a vendégszeretete is eléggé szembeötlő. Sok a szádu, melyek sorjában ülnek az út mellett és pénzt koldulnak a járókelőktől.

Ideális hely volt a kis Rishikesh az indiai együttlétnek. Felvettük a meglehetősen lassú tempóját, mem siettünk sehová. Nem akartunk minden szép helyet meglátogatni. Az együttlét volt a lényeg. Nagyokat sétáltunk a Gangesz partján. Finom indiai kajákat ettünk a helyi meglehetősen olcsó éttermekben. Esténként néha főztünk ptyókát melyet régi szokás szerint vajjal és hagymával fogyasztottunk. Néha meg mangó, licsi, papája, és más gyümölcsök képezték a vacsoránkat. Jókat társalogtunk. Az otthoni élmények terítékre kerültek itt, és kicserélődtek helyiekkel melyeket a lányok magukkal vihettek a kárpátokba. Amint említettem, kissé szokatlan volt nekem a turistáskodás. Nehezen tudtam áthangolni magam. DSC_3740

Egyik alkalommal, amikor édesanyámmal mentünk szállodánk felől a folyó irányába, két gyönyörű Royal Enfieldet láttam az út mellett leparkolva. Olyan szépek voltak mint két gyöngyszem egymás mellett. Mindkettő új volt. Egyik ötszázas, a másik meg háromszázötven köbcentis. Nem tudtam csak úgy elmenni mellettük. Meg kellett álljak, kicsit legalább a szemeimet legeltessem a látványon. Az ötszázas Royal Enfieldnek a gazdája, épp meglátott, és kijött az ékszerboltjából, hogy váltsunk néhány szót. Felültem és ki is próbálhattam volna a szép vasparipát, amikor azt mondja, hogy ez még túl új, nincsen meg az igazi Bullet hangja. Kihozta a másik kulcsát is, hogy megmutassa, hogyan kell szóljon egy igazi Enfield. Amikor beindította, éreztem, hogy abban a nagy indiai hőségben a hátamon végigfut a hideg. Dübörgött rendesen mint az égi veszedelem. Ráültem és egy jó nagyot kerültem vele. Feledhetetlen élmény volt számomra. Akkor csak azt bántam, hogy édesanyámat is nem vittem magammal, akit az ékszerboltos motor tulajdonos mámádzsí -nak hívott. Újra bebizonyosodott, hogy a vér nem válik vízzé. Nagyon szeretek gyalogolni és stoppolni. Meggyőződésem, hogy a tapasztalásnak ez egy jóval intenzívebb formája, ugyanis sokkal közelebb kerülök az emberekhez, akiket megfigyelve, megismerve sok mindent megtudok az életről. Tudom, hogy a motoros utazás, a motor karbantartása, meg sebessége kisajátítana egy jó adagot a figyelmemből, és kevesebb jutna a fontosabb dolgokra, az élet rejtélyeinek felfedezésére. De néha amikor alkalmam nyílik motorozni, úgy érzem, hogy igen, otthon vagyok :)). Na de amint már írtam, a sors mindig gondoskodik, és néha meglep egy-egy ilyen élménnyel is. DSC_3871

Motorozás után a gazdi behívott a boltjába, és csájt (tejes tea) hozatott. Mint kiderült, nemcsak a motorozás szeretete volt közös bennünk. Az élet iránt érzett tiszteletünk, és szeretetünk is hasonló volt. Kissé elhúzódott a beszélgetés, aminek azért nem örültem mert édesanyám egy kukkot nem értett belőle, amikor én elfelejtettem fordítani. Mindenesetre ez az élmény arra volt jó, hogy a lányok azt a döntést hozzák, hogy megajándékoznak engem és magunkat, mert mindenikünk szeret motorozni, egy Royal Enfielddel egy napra. A bérlése ötszáz rúpia egy napra. Nem tagadom, hogy tetszett az ötlet, de ugyanakkor az a gondolat is ott volt a fejemben, hogy minek bérelni, amikor pénz nélkül is megkapom néha.

El is érkezett a közös motoroskaland napja. Elindultunk, hogy béreljünk egy Enfieldet, amivel terv szerint szerre felvittem volna mindkettőjüket egy körülbelül harminc kilométerre levő hegycsúcsra, hogy fentről megnézzük Rishikesht. A kaland azzal kezdődött, hogy otthon felejtettem a jogosítványt. (nem mintha valakit érdekelt volna, hogy van-e nekem olyan). Mondom egye a fene. Majd máskor! Erre Emő, visszaszaladt a szállodába, hogy elhozza. Megérkeztünk a motorkölcsönzőhöz. A bérlési procedúra is könnyen ment. Nemsokára Emővel el is indultunk, hogy kimenjünk a forgalmas útról neki a hegynek. Igazi élmény volt a kanyargós hegyi úton döntögetni a dübörgő Bullettet. Tíz kilométer után megfordultam, hogy visszamenjek édesanyámért. Őt is kivittem a nyüzsgő forgalomból, és elvittem addig, ahol Emőt letettem. Ott cseréltek, és nekirugaszkodtunk a hegynek Emővel. Egy kedves kis hegyi parkolóban letettem Emőt, és megfordultam, hogy elmenjek édesanyámért. Ekkor már láttam, hogy a monszun felhők gyülekeznek fölöttem, de elindultam vissza, hogy elhozzam mámádzsít. DSC_5200 Kicsit tartottam attól, hogy talán élménydúsabb lesz ez a motorozás, mint gondoltam. Alig indultam el, és jött is a monszun. Úgy loccsant fentről, mintha dézsából öntötték volna. Azt elmondhatom, hogy egyáltalán nem volt melegem a motoron. Pillanatok alatt csontig áztam. Na de a hideg sem ölt meg, mert azért mégiscsak Indiában vagyunk. A baj leginkább az volt, hogy a hatalmas vízhozam egy állandó fátylat rakott a szememre. Alig láttam a kormányig. Félre is húztam, mert tudtam, hogy nem lesz jó a vége a vak motorozásnak. Szerencsére nem tartott soká az esőzés, így elindulhattam édesanyámért, azt remélve, hogy ő megúszta szárazon. Az eső után nem volt túl forró a levegő, ezért eléggé fáztam a motoron. Na de amikor megláttam mámádzsit, megnyugodhattam, hogy vigyázott rá az ég, hisz pont olyan helyen akadt el, ahol födél alá húzódhatott az eső elől. Amikor megérkeztem, azt mondja, hogy két út állt előttem, és nem tudtam melyiken induljak tovább, így itt megálltam. Még szerencse, hogy megálltál, mondtam, mert másképp te halmazállapotod is folyékonyabb lenne egy kicsivel :). Felült a motorra, és elindultunk Emő fele. Úton felfele előttünk döcögött egy kamion, mely az erőlködéstől jó meleg levegőt hagyott maga után. Éreztem, hogy amíg olyan meleg van mögötte, egy cseppet sem kívánom megelőzni. Megérkeztünk Emőhöz. Én dideregtem mint a nyárfalevél a szélben. DSC_4755 Úgy döntöttünk, hogy ezután senki nem marad ki az élményből, ezért tovább együtt motorozunk. Majd ha netán megállítanak, valahogy kibeszéljük, azt mondván, hogy láttuk, hogy más motoron is többen vannak, ezért arra gondoltunk, hogy nekünk is lehet. Egész jól haladtunk felfele. Közben engem is megszárított a szél. Gyönyörű tájakon robogtunk keresztül, kanyargós szerpentineken haladtunk a célunk felé, ahonnan a kilátás lélegzetelállító volt. Sajnos már lentről, látszott hogy célpontunkat felhő takarja, de már nem fordultunk meg. Megérkeztünk a parkolóba. Onnét nagyon sok lépcsőfokon keresztül jutottunk fel a hegycsúcson levő templomhoz. Természetesen ott már a vastag felhőben jártunk. Örültünk, hogy láttuk egymást, nemhogy Rishikesh völgyét. Mondom, ezt a szép felhőt lentről is megnézhettük volna :)). Sok időt nem vesztegettünk, mert viszonylag hamar sötétedik odafenn. Elindultunk vissza. Jó volt a motorozás így hármasban is. Igazi élvezet ilyen szép helyeken motorozni a második világháborús motorokra emlékeztető Royal Enfieldel. Nagyon nem száguldoztunk. Élveztük a látványt, néha megálltunk fényképezni. Közben megesteledett. Voltak olyan útszakaszok, ahol elfogyott az út és csak a szakasz maradt, meg sár. Ezeken a helyeken egyáltalán nem voltam biztos abba, hogy nem fogunk bele suppani a sárba. De ennek a bizonytalanságomnak nem adtam hangot, mert úgy gondoltam, hogy hármanunk közül elég ha egy „aggódik”. Nincs értelme mindenkinek ugyanazt csinálni :). DSC_4268 Sajnos az est gyorsabban száguldott mögöttünk mint a mi pöfögő Enfieldünk, és egyszer csak leütötte a kanyarjelzőjét, és sebesen megelőzött minket. Így egy darabon mögötte mentünk, de nemsokára fekete köpenye eltakarta a szürkület fényeit is szemünk elől. Nem volt már nagyon hosszú az út Rishikeshig. Az izgalmakat az fokozta, hogy egy kanyarba egy csapat rendőr volt megállva, és osztotta a törvényt minden arra járónak. Amikor odaértünk kiáltottak nekünk is valami szépet hindi nyelven, de én adtam egy kövér gázt a jó öreg Bullettnek és továbbhajtottam. Emő rám kiáltott hátulról, hogy állítottak. Mondom neki, ha vissza akarsz menin csevegni velük akkor megfordulok, de én inkább mennék tovább a fejemtől. Na de mivel Emő sem ragaszkodott a rendőrökkel való ismerkedéshez, így szépen, nyugodtan, kissé kerülő úton visszamentünk Rishikeshbe. A nagy forgalomban meg a keskeny hídon melyen több száz ember közlekedik egyszerre, és melynek átmérője nem lehetett több másfél méternél, nem nagyon akartam, hogy hogy hárman motorozzunk, így Emő leszállt, és édesanyámmal nekirugaszkodtunk, hogy átmotorozzunk a Gangeszen. Nagyon sokan voltak rajta, és próbáltam figyelni, hogy nehogy elüssek valakit. A lábaimat többnyire lent tartottam. Egyszer csak a bal lábam megakadt a híd egy tartozékába, bokámat meg a lábtartó támasztotta meg. Így szabály szerűen kicsavarodott a lábam. A nagy lábujjamról a körmöt félig letépte. Egyik felét szabályszerűen kitépte a körömházból. Loccsant is a vér belőle rendesen. Nem siettem el, hogy megmutassam édesanyámnak, hogy mi történik odalent, de nem volt valami kellemes a híd túlsó végéig az utunk. Leparkoltam a mocit. Emőért gyalog sántikálva mentünk vissza. DSC_4284

Mit is mondjak még? Jót motoroztunk egyet, sok szépet láttunk, de számomra a torta a monszun volt mely a motoron talált engemet. A hab a tortán meg az, hogy a híd letépte a körmömet. Már szinte elfelejtettem, hogy volt cseresznye is a habon: a szálloda előtt kirobbant a hátsó gumi. Jó mi? Tanulság az esetből: nehéz egyik nap csavargó lenni, másnap meg hirtelen turista :)). Na de volt még más tanulság is. Ami másnap következett. A mocit visszavittük, és elindultunk, hogy megnézzük a híres Haridwart, ahol a szent fürdőzések folynak. Rishikesh központjában találkoztunk azzal a sráccal akinek a szép hangú motrát kipróbáltam egy pár nappal korábban. Szívélyesen üdvözölt minket, kérdezte merre megyünk. Mondom Haridwarba. Azt mondja, hogy odaadja szívesen a motrát, menjünk azzal. Sőt, még ebédre is meghívott minket. Én akkor már nem bírtam nevetés nélkül. Gondoltam magamban, mi inkább bérelünk egyet. Az az igazi! :)). Lényeg az, hogy kiderült, hogy ha türelmesebbek vagyunk, akkor megadja a sors a motorozás élményét is számunkra teljesen díjmentesen is, ha kell. Eddig általában mindig így történt. Hát ez a turistáskodás nekem nem jött be nagyon. Azaz voltak szép dolgok is benne, de azért határozottan a tudomásomra hozta az élet, hogy én mégiscsak csavargó vagyok, és nem turista…egy olyan csavargó, aki nem panaszkodhat semmire, mert megvolt és megvan mindig mindene, amire szüksége van, még akkor is ha nincs telegyúrva zsebe „minden emberi boldogság forrásával”, a pénzzel. DSC_4847

Közben az osztrák barátom, Franz üzenetet írt, hogy szívesen találkozna másnap velünk a hídnál található German Bakeryben. Kiderült, hogy a híd körül van vagy 5 German Bakery, de végül csak sikerült megtalálnunk kedves osztrák útitársamat, akivel a napot sikerült ellógnunk Rishikeshben. Azok szerint, akik már régóta járnak oda, Rishikesh is sokat változott, főleg Haridwar. Nagyon sok mindennek mára ott is a mozgató rugója a pénz. Mindenért kérnének belőle egy kicsit. Még a száduk is elvárják, hogy tejelj ha már fényképezőgép van a kezedben.

Egy érdekes élmény még az volt, hogy a szádú mama megszólít, hogy adjak pénzt neki. Mondom, hogy nem gondolod, hogy túl könnyen szerzed te a pénzt. Honnan tudod, hogy nekem több van belőled mint neked? Mondom inkább egyet te adjál nekem a változatosság kedvéért. Ő kérte tőlem, én meg tőle. Oszt az okosabb engedett, adott nekem vagy két rúpiát, amivel odaültem melléje és kezemet kinyújtva én is koldulni kezdtem. Nagyon élvezték a járókelők. Egy csomót fényképezkedtek velem, ja és pénzt is adtak. Oszt amikor már nagyon népszerű lettem, felálltam és a gyűjtött pénzt odaadtam a mamának megjegyezve, hogy elég jó volt a befektetés, percek alatt megduplázta pénzét :). Na de végül nem maradtam üzlettársa, kiléptem a bizniszből. DSC_4320

Mint minden jó dolog, az együtt töltött napok is nagyon hamar elröppentek. Hamarosan indulnunk kellett vissza a fővárosba. Busszal menetünk. Mintha a busz is gyorsabban ment volna Delhi irányába, mint annak idején Rishikesh felé. Delhiben elmentünk még egy utolsó észak indiai vacsorázásra, utána meg metróra ültünk, mely egyenesen a reptérig vitt minket. Az utolsó együtt töltött órák következtek melyek jellegzetessége az volt, hogy mindegyik rövidebbnek tűnt az előzőnél, míg nem elérkeztek a búcsúzás, az utolsó ölelések percei. Ilyenkor talán valami olyasmi van a tudatalattiban, hogy lehetséges, hogy utoljára szorítjuk meg egymást. És ezért az a szorítás eléggé fájó meg könnyfacsaró tud lenni. Legutóbb akkor éreztem ilyent, amikor motorral elindultam az afrikai kontinens irányába. Engedtem, hogy könnyeim tisztára mossák szemeim és arcomat, hisz tudtam, hogy nem mindennap van ilyen alkalmuk rá. Két héten keresztül sajnos turista voltam, de ugyanakkor édesanyám gyermeke és barátom barátja, és jó volt az együttlét. Ezt a két hetet nem pótolhatja egy internetes beszélgetés. Látom őket távolodni…és amikor végleg eltűntek, beindult az intenzív változás. Ott álltam egyedül, újra mint az a személy, kinek nincsen senkije, kinek mégis megvan mindenkor mindenkije. Nightwalk In Rishikesh

Reklámok
Categories: India, Minden | Címkék: , , , , , , , , , | Hozzászólás

Bejegyzés navigáció

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.