Élet és halál közt

DSC_2368 Tíz nap eltelt. Mosolygott szinte mindenki. A nemes csend fogadalmát feloldották. Szabad volt beszélhetni. Adtak végre finom kaját is. A beszédes olasz kolléga azt mondja, hogy ő már bolondult meg a csendtől. A mesterhez ment minden nap és kérdezett tőle olyan dolgokat, melyek őt nem is érdekelték, csak beszélhessen valakivel :). Megoszlottak a vélemények. A megérzésem beigazolódott. A legnagyobb vipassana rajongók úgy váltak azzá, hogy korábban az élet megleckéztette őket rendesen. Szerelemi vagy más csalódások veszítésekre volt szükség, hogy átadják magukat a megváltó vipassanának. Egy nagyon lelkes lány megkérdezte fülig érő mosollyal, hogy na milyen volt. Tetszett-e a vipassana. Mondom, biztos vagy benne, hogy kíváncsi vagy az őszinte válaszomra? Azt mondja, igen. Eltelt húsz perc amíg a mikrobusszal visszaértünk Katmanduba. A lány meg szinte elsírta magát. Neki is csak azt mondtam, hogy nyugodtan nevezz engem gonosznak, meg olyannak, aki nem érti a Vipassana lényegét, de ha megbotolsz, és az a nagy világosság az istennek sem akar jönni, akkor majd jussanak eszedbe ezek a gonosz szavak, melyek ezeket a kényelmetlen pillanatokat okozták az életedben.

Visszaértem a zaj kellős közepébe, Katmandu központjára. Tudtam, hogy fel kell hívjam egy új nepáli barátomat, akivel még a vipassana előtt találkoztam, és aki megígértette velem, hogy elmegyek hozzuk miután végeztem. Nagyon örvendett a hívásomnak. Azt mondta már félt, hogy többet nem fogunk találkozni, pedig életemben csak egyszer beszélgettem vele egy órácskát, a tíz nap csend előtti napon. Találkoztunk és mentünk egyenesen hozzuk. A családja már tudott rólam, és vártak. Egész pontosan a húga, a édesanyja, valamint a szolga lány voltak otthon. Az apuka, a családfenntartó, akinek egy szállítási cégje van, ritkán látja a családot. Jól mehet a vállalkozása ugyanis van egy házuk egy másik városban, és egy meglehetősen módos lakrészt bérelnek Katmanduban, hogy a gyerekek jó iskolába járhassanak. Kapilnak angol tanár végzettsége van. Az angol tudása alapján lehetne egy nagyon jó angol tanár. Akcentusa alapján azt mondanám, hogy amerikai. Meglehetősen gyorsan beszél. Most kéne befejezze a mesterit, és elhelyezkedjen valahol. Húga, Kanchan már régebb elvégezte tanulmányait. Egy ideig Szingapúrban dolgozott. A szolgalányt, a Nepálban megszokott módon vásárolták a szüleitől, akik nagyon nem ragaszkodtak hozzá, már a pénzhiány miatt sem. A lányt annak ellenére, hogy pénzzel vették, úgy kezelték mint családtagot. Tizenhat éves szép nepáli lány. Az édesanyának segít a háztartásban. De nem dolgozik többet, mint pl az édesanya. Többször felajánlották neki, hogy iskoláztatják, ha meg szeretne tanulni írni meg olvasni. De neki az nem igazán kellett. Egyszer kétszer hazaszökött. De rájött, hogy az új család mégiscsak jobb környezet számára. Leginkább a házasságon jár neki az esze. Valószínűleg azt gondolja, hogy akkor majd jobb lesz neki, gyöngy élete lesz. Az édesanya, egy nagyon gyönyörű nepáli nő. Valósággal tündököl az arca. Finomka érdekli merről jövök, merre tartok. Nagyon szeretne beszélni velem, de nem nagyon tud angolul. Ezért néha megkéri a gyerekeit, hogy tolmácsoljanak közöttünk. Nagyon finom ételeket készített. Egyfolytában figyelt, hogy elégedett vagyok-e az étellel, kéne-e még valamiből. Addig nem fogott neki az étkezésnek, amíg én be nem fejeztem, és ő meg nem kérdezte, hogy milyen volt, még kérnék-e valamit. Hát igen, ilyen királynak lenni koldusként. Már szinte zavart, hogy ennyire kiszolgáltak, és figyelték, hogy mennyire vagyok elégedett a körülményekkel. Kb. egy hetet töltöttem náluk is melyet részben szerettem volna az írásra, meg a lap szerkesztésére fordítani. Nagyon jókat beszélgettünk a fiatalokkal. Ők is tervezték, hogy kipróbálják majd a vipassanát. Valamilyen szinten informáltam őket, de nem akartam lebeszélni egyiket sem, ha netán meg kell tapasztalniuk, hát tapasztalják meg. CSC_2678

Talán már az első este feltűnt, hogy a barátom kicsit olyan hiperaktív, meglehetősen gyors, temperamentumos. Az volt az érzésem, hogy magához akarja ragadni a világ összes tudását egyszerre, jó gyorsan. Az is feltűnt, hogy könnyen megsérthető a családja által, és néha gyerekes módon visszaszólt, és hirtelen lángra lobbantak indulatai. Valamiért engem Istenített. Én bármit mondhattam neki. Meg is szervezte közben, hogy az egyetemen, ahol korábban tanult, előadást tartsak. Meg újságírókkal is felvette a kapcsolatot, hogy megörökítse Katmandu az ott tartózkodásomat. Közben nekem még vízumot is kellett intézni. Egy indiait, és még egy nepálit, mert az indiai addig készült, hogy arra kényszerültem, hogy a nepálit 2 héttel hosszabbítsam (ez volt a minimum). Egy sikerült megszabadulnom megint 30 dollártól.

Egyik nap, amikor „hazamentem” kora délután, feltűnt, hogy barátomnak kicsit olyan rosszul állnak a szemei. Mintha aludna el közbe-közbe. Tudtam, hogy valami nem stimmel vele. Nem akartam tapintatatlan lenni, ezért nem faggattam, hogy mi a baj. Én sejtettem, hogy a fickó valami „gyorsítót” vagy valami „feledtetőt” használ. A személyem iránti rajongása is kicsit soknak tűnt. Mintha hozzám menekülne valami elől. Mutattam neki a gondolataimat, az angol cikkeket, amiket írtam, és beszélgettünk elég sokat. De valahogy úgy éreztem, hogy ahelyett, hogy csak egyszerűen tisztelne, istenít engem. Gyengébb pillanatokban ki is bújt a szög a zsákból. Meg tudtam, hogy úgy érzi, hogy ő nem elég jó. A családja azt szeretné, hogy befejezze a mesterit, levizsgázzon. Neki meg lelkiismeret furdalása volt, hogy őt harminc évesen még mindig el kell tartani. Érezte, hogy mindent megtenne, amit a családja kér tőle, mert a családja állandóan, mindenben támogatja. De ez az érzés néha összetűzésbe került benne azzal az érzéssel, hogy talán nem azt teszi amit szeretne. Így néha a család iránti tisztelet és szeretet átfordult önsajnálatba, hogy őt tulajdonképpen nem is szeretik eléggé. Bármit kért, megkapott a családtól, de néha ha valamit megtagadni készültek tőle, előtört a hisztéria, hogy nem szeretik őt eléggé, és ő nem dolgozik, így tőlük függ, és így tovább. Egyre biztosabb voltam benne, hogy barátomban súlyos lelki háborúk folynak. Nemsokára arra is beigazolódott, hogy használ bizonyos fajta drogokat is. Végül a kapu teljesen átszakadt, és engem elöntött a vízözön. Egyszerre tudtam mindent, egyszerre mindenki őszinte volt velem. Megtudtam, hogy meg is akarta ölni magát, de abban is megakadályozták. deadOrAlive

Röviden sablonszerűen a kép a következő:

  1. vagy egy apa, aki úgy érzi a családért él (fel kell áldoznia magát a családért)

  2. van egy segítőtársa, a felesége, aki szintén úgy gondolja, hogy élete egyetlen értelme a gyerekei, és azok „jövője” Ismerős mi?

  3. Van egy felnőtt gyerek, akinek még mindig megmondják mit kell csinálni, cserében az anyagi támogatásért, és neki kötelessége engedelmeskedni, mert ő egyelőre az ők kenyerüket eszi (netán ismerősebb így?)

  4. ebben a gyerekben is meg szeretne születni az egyedi megismételhetetlen emberi lény. És ez folyamatosan harcban áll azzal, amit elvárnak tőle. Az én barátom nem tud dönteni. Nem tudja, hogy melyik oldalon legyen jó. Közben rájöttem, hogy én voltam a hang mely a belső oldallal tartott, és arra biztatta azt, hogy bármennyire is tisztel engemet, neki a saját útját kötelessége megtalálni, és azon haladni a beteljesedés irányába.

Ekép én is részese lehettem a szunnyadó vulkán kitörésének. Így kezdődtek számomra a nehéz napok, amit nem bántam, hisz valamiért nekem is ott kellett lennem. Meg sem fordult a fejemben, hogy elszaladjak akkor, amikor kissé kényelmetlenné vált a helyzet. És nem azért nem szaladtam el, mert harcolni akartam, le akartam győzni a helyzetet. Hanem azért, mert láttam, hogy tudott ez a helyzet kialakulni, láttam, hogy a barátom meg fog halni, és láttam, hogy nem kell ő még meghaljon. De sajnos azt is láttam, hogy én ne azzal tudok segíteni barátomon, ha a fejét megtömöm azzal, hogy mit kell és mit nem kell csináljon. Tudtam, hogy szinte fölösleges is vele beszéljek, mert a feje annyira le van terhelve a drogok által, hogy amit mondok, azzal hiába ért egyet, mert rajta nem segít. Ezt elmondtam neki is, nem titkolóztam előtte. Mondom, hogy az amiről beszéltünk, hiába, hogy tetszik neki, nem tud működni, amíg a feje meg nem tisztul. Egyetértettünk abban, hogy a szerek hatásától előbb meg kell szabadulnia ahhoz, hogy elindulhasson saját élete útján. Ő is belátta, hogy nincs biztonságban, mert a családja nem követheti minden lépését, és a drogok győzni fognak előbb utóbb, így inkább elmegy elvonókúrára.

Igen ám, de ez volt az a pont, ahol kiderült, hogy ez az opció megfordult korábban is a fejükben, de mi lesz a család hírnevével. (Remélem nem ismerős a történet műfaja) A húgával külön beszélgettünk. Majd együtt a húgával és az édesanyjával. Sok órát töltöttünk el együtt az épület tetején beszélgetve. Nem voltam tolakodó. Nem kellett tolakodjak. Ekkora olyan volt a viszonyulásuk hozzám, hogy ők kértek meg, hogy mondjam el, mit javasolok. Próbáltam mindvégig kedvesen beszélgetni, de viszont tudtam, hogy ha másnap az utcán alszom sem hallgathatom el, hogy mit gondolok. Tudomásukra is hoztam, hogy ez ami a barátommal történt, az nem vele történt, pontosabban nemcsak vele, hanem mindenkivel. És az előidéző okok sem csak tőle származnak. Nem akarok most ide olyan dolgokat írni, melyeket már több ízben is kifejtettem. Mindenesetre próbáltam a tudomásukra hozni, hogy ha ők nem gyógyulnak meg, a gyerekük nincs ahogy meggyógyuljon. Határozottan a szemükbe mondtam, hogy a gyereknek már nem sok van hátra. És tragédiának kell történnie valamelyik oldalon, ha nem ismerik fel a helyzet súlyosságát. Megmondtam, hogy dönteniük kell, hogy a család hírnevét vagy a gyerekük életét választják. Hagyják a bús p….ba a felszín fényezését, mert a gyerekük megfog halni. Hihetetlen, hogy ennyire csapdába tudta őket csalni a társadalom. Hihetetlen, hogy ennyire gyengék voltak, hogy hagyták, hogy idáig fajuljon a helyzet.

Azt hiszem, hogy már írtam róla. Ha nem, hát most megteszem. Hogy ügyelni kell a „szeretettel”, figyelnünk kell arra, hogy mit értünk a szeretet alatt. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy minden embernek legfőbb kötelessége saját életének megfejtése és ápolása. Mindenki, aki azt elhanyagolja, automatikusan képtelenné válik, hogy másokat segítsen. Koldusnak nincs amiből segíteni. Amennyiben az ember megérti, és ápolja saját zöldségeskertjét, bármikor tud adni a termésből a szomszédnak is. Amennyiben azt elhanyagolja, szeretet címen csak bánatot, és bajt tud csak adni másoknak is. Egy nehezebb szakasza volt az utazásomnak, ahol éreztem, hogy semmi sem akar rendesen menni. Érdekes módon kiderült, hogy azokban az időkben édesanyám a szokásosnál is jobban aggódott miattam. Igen teljesen normális volt, hogy nekem nehézségeim adódtak. Meg mondtam utána neki is, ha nekem segíteni akar, és biztonságban akar tudni engem, akkor a legjobb dolog amit tehet az az, hogy nem aggódik, hanem odafigyel saját magára, saját boldogságára. Mert ha ő jól van, az a legtöbb amit a közötte és a közöttem levő kapcsolatért tenni tud, szinte biztos lehet benne, hogy én is jól vagyok.

Egy őrült gondolat, amivel nem várom, hogy egyetérts. Egyelőre csak olvasd el, és bízzunk abban, hogy nem kell te személyesen megtapasztald annak igazságát. Ha egy ember egy másik iránt érzett ragaszkodása miatt megfeledkezik önmagáról, jelek fognak jönni….kisebb akadályok, csalódások, majd jönnek az erősebbek. És ha akkor sem történik meg az ébredés, a tragédiának be KELL következnie, mert az élet nem támogathatja, hogy valaki megtagadja őt. Más szavakkal: a birtokló szeretet, a ragaszkodás MEGÖL. És ez így van rendjén. A tragédia által legalább az egyik fél esélyt kap a továbblépésre. Az aki jobban megtagadta önmagát, saját kapcsolatát önmaga és a lét között, annak menni kell. Még ha nem is kell, de menni fog, mert elakadt, és nem tudja átlépni az akadályt. Kérlek figyelj magadra, hogy erőst ne kelljen elakadj. És itt jön be megint amiről oly sokat írtam már: a HARC. Amikor az ember elakad, és ahelyett, hogy csendben elfogadja, és megértse helyzetét, harcolni kezd, több mint valószínű, hogy elkezd száguldani a földi élete végállomása felé.

A család látszólag elfogadta, hogy nincs más megoldás, ha azt szeretnék, hogy gyerekük életben maradjon, mint az, hogy elvigyék először elvonókúrára, majd közben és folyamatosan odafigyeljenek saját gyógyulásukra. Megígérték, hogy elviszik a barátomat egy rehabilitációs központba. Én mondtam, hogy nekem ne ígérjenek semmit, mert nincs szükségem rá. Inkább cselekedjenek önmagukért és a gyerekükért. És ezt tanácsolom mindenkinek: soha ne ígérj, ne ígértess meg másokkal semmit. Cselekedj ott ahol kell, akkor amikor a legaktuálisabb a dolog. Válaszd te is az életet. Csendesülj el néha és halld meg, hogy szíved ritmusa mit diktál.

Baráti szeretettel,

                 „egy Szabad Gondolat”

Ha értesítést szeretnél az újabb bejegyzésekről, kattints a lap aljában található feliratkozom gombra.

Advertisements
Categories: Minden, Nepál | Címkék: , , , , , , , , | 5 hozzászólás

Bejegyzés navigáció

5 thoughts on “Élet és halál közt

  1. rosszpossztooo

    halde oreg, szivesen olvasom soraid csak az a gond, hogy a szoveg szine meg a hatter nagyon zavarja a szemeimet, nem igazan jo ez igy ahogy jelenleg van, ez az en velemenyem;
    a regebbi sokkal jobb volt, nem zavarta a szemem es vegig tudtam olvasni gondolataidat anelkul, hogy zavarja latasomat es egyuttal tudtam figyelni arra is amit olvasok;
    ha a latasomat zavarja a cikk szineseze egyuttal figyelmemet is elvonja a lenyegrol, nem tudok osszpontositani arra amit irtal;
    javits rajta ha ugy gondolod, legyen kellemesebb a szemnek egy cikk olvasasa;
    koszi szepen.

    • Orban Szabolcs

      Szia. Remelem minden ok odaat 🙂
      Roszposzto baratod nem kamelte a hatterszint. Nekem bejon, sot ez a hatter hangulatot is ad a sztorinak, jobban belemerul az ember az olvasasba. Na de sok ember , ket velemeny : az enyem meg a helytelen :))
      Javaslom, hogy egy kozvelemenykutatassal deritsd ki, melyik az egyetemes ”jo szin” es tedd be azt. Csak ne szivarvany legyen, attol arcrangogorcsoket kap a hetero ember :))

      Minden jot neked, szia

    • köszönöm pajtás az észrevételt. Kérlek adj javaslatokat, hogy állítsam a színeket. Nekem a háttér nagyon tetszik. Valami sötétet szeretnék hagyni a képek miatt. A Betűket tehetem fehérre. Jobb lesz-e úgy?

  2. George

    Igen blue barátom… Nehéz nem ragaszkodni, mikor gyerekkorodtól arra nevel a “felnőtt társadalom”, hogy a boldogságot feltétele egy csomó minden: karrier, anyagi jólét, szerető társ, társadalmi megbecsülés, jó hírnév, és még sorolhatnám. “Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus (a krisztusi állapot)!” Köszönöm.

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.