Buddha nem volt Buddha

A búcsúzást rövidre fogtam. Megköszöntem mindent. Megöleltem kendős-kalapos testvéremet. És útnak indultam. Egy darabig még hitetlenkedve bámult utánam, hogy csak úgy elindulok Katmandu irányába: terv nélkül, busz nélkül, de hamarosan meg is állt egy kamion, mely elvitt egy darabon. A kamion után eszembe jutott, hogy én most olyan könnyű vagyok, így bőrönd nélkül, hogy akár motorokat is inthetnék. Azt is tettem. Több mint 100 kilométert tettem meg motorokkal. Közülük az egyik olyan volt, hogy rég nem érzett félelmeim szinte életre keltek. Azokon a rossz utakon úgy száguldottunk, hogy szegény motornak nem volt ideje gödörbe menni. Csak úgy repült keresztül a gödrök felett. Nagyon jó élmény volt. De amire megérkeztem Katmandu központjába, a portól és a kamionok füstjétől az arcom ilyen lett: DSC_2873

Már egy jó ideje tervezem, hogy kicsit lelassulok, és több időt töltök magammal, hogy a felhalmozódott élmények és azok üzenetei bekerüljenek, és megtalálják a legjobb helyüket a nagy képben. Indiai és nepáli utaim során többször ajánlották nekem a Vipassanat, ami egy ősi indiai meditációs technika. Katmanduban egy professzor is javasolta, amikor azt említettem neki, hogy most legalább egy hétre csendben szeretnék ülni, és majd csak utána látogatnék meg más egyetemeket is, hogy a békéről, meg a harcok megértéséről beszéljek. Mondta, hogy Katmanduban van az egyik legjobb Vipassana meditációs központ a világon. Gondoltam magamban, ha már ennyi jel arra mutat, hát én arra megyek, lássam mi van ott. Bementem a központi irodájukba, hogy feliratkozzak. Ott elolvastam a tájékoztatót, melyből megtudtam, hogy körülbelül mi is az a Vipassana.

A Vipassana egyik legősibb meditációs gyakorlat. Indiából származik. De időközben valamiért meghalt, feledésbe merült. Guatama a buddha, aki Nepálban született, elment Indiába, és újra felfedezte. Azt mondják a vipassana terjesztői meg tanítói, hogy Buddha szerint ez volt a legjobb meditációs amellyel ő találkozott. Azt is mondják, hogy Buddha a vipassanat gyakorolva nyerte el a megvilágosodást. Na de itt rögtön hozzá is fűzöm a gondolathoz, hogy egy szép fogsorú színésznő is Colgateot használ, amiből következik, ha szép fogakat szeretnék, én is Colgateot kell használjak. A vipassana története ott folytatódik, hogy állítólag Buddha miután megvilágosodott, ő maga is tanította az embereknek a vipassanát. Érdekes módon Buddha halála után a Vipassana megint eltűnt. Burmában (Myanmar) állítólag Buddhista szerzetesek generációról generációra adták át egymásnak, így ott megmaradt. Egy egykori üzletember, akinek a neve valami Goenka a techika elsajátítása után engedélyt kapott annak tanítására. Ő hozta vissza a vipassanát Indiába, és kezdte újból tanítani. Indiából a vipassana eljutott a világ más országaiba is. És máig a Goenka féle Vipassanát tanítják mindenhol a világban.

A tíz nap Vipassana arról szólt, hogy tíz napig nem volt szabad egy szót sem szólni, és napi több mint tíz órában egy helyben kellett ülni, és meditálni a Goenka által tanított módszer szerint. A tíz nap csend a zajos indiai és nepáli utak, meg a sok előadás után nekem meglehetősen szimpatikusan hangzott, így hát aláírtam a „szerződést”. Az aláírásról majd írok egy külön „esszét”, ha szabad les így neveznem a gondolatokat, amelyeket néha csak úgy spontánul megörökítek.DSC_2902

Mivel időben jelentkeztem, felvételt nyertem a legközelebbi Vipassana meditációra. Indulás napján sok ember volt a központi iroda körül. Végső beleegyezésüket adva, hogy elfogadják, a Vipassana központ szabályait, amelyek röviden a következők voltak: nemes csend. Nem volt szabad senkivel sem beszélni. Kivételt képezett az az eset, amikor kérdés volt a technikát illetően, melyet csendben a mesterrel négyszemközt meg lehetett beszélni. A meditációs központot nem volt szabad elhagyni tíz napon belül. Más ételt nem volt szabad fogyasztani, mint amit a központban adtak. Nem volt szabad semmilyen -féle korábban gyakorolt meditációs vagy vallási szertartást gyakorolni a tíz nap alatt. Minden nap hajnal 4 – kor kelés, Este 9- kor villanyoltás. Utolsó étkezés délután 6 kor volt. A kaja nem volt sok, de elegendő. Kizárólag zöldség és gyümölcs eredetű étket adtak. Az esti étkezés épp csak arra volt elég, hogy a gyomrot működésben tartsa. A reggeli és a déli, annál egy kicsivel több volt. Ennek oka nagyon egyszerű, de erről is írok majd részletesebben egy külön bejegyzésben mert nagyon fontosnak tartom, hogy megértsük a kapcsolatot a mindennapi betevőnk és egzisztenciánk között. Volt egy fajta 5 parancsolat, amit akár a mi tízparancsolatunkból is deriválhattak volna. Nem tudnám pontosan felsorolni, majd esetleg az interneten meg lehet ezt nézni. Egyik az volt, hogy az élet semmilyen formáját nem olthatod ki ott-tartózkodásod alatt. Mindenféle szexuális tevékenységet fel kell függeszteni tíz napra. Lányok külön, fiuk külön voltak annak érdekében, hogy a figyelmet ne a hormonok irányítsák. És még volt egy két szabály, amit be kellett tartani az ott-tartózkodás idején. Mikró buszokkal vittek el Katmanduból egy a környező hegyekben fekvő kis faluba. A meditációs központ egy nagyon gyönyörű helyen feküdt, viszonylag nagy területen. Egy igazi kis földi paradicsom benyomását keltette, tele növényekkel fákkal. Madárcsiripelés és a makákók játéka zavarta meg néha a kötelező csendet. Több száz embernek is szállást tudott biztosítani a központ. A meditációs teremben (dhamma hall) is elfért kb. kétszáz ember egyszerre. De voltak kisebb termek is, meg fülkék, ahol szintén meditálni lehetett. Én ide is egy száll gatyában meg ingben érkeztem, azzal, ami maradt miután a bőröndöm gudbájt mondott nekem. Na de nem volt hiány semmiből. Miután kiosztották a szobákat, egy rövid programismertető után kezdetét vette a tíz napos csend, aminek én nagyon örültem. DSC_2917

Minden reggel 4 kor keltünk. Egy kis réz harang volt felfüggesztve a dhamma hall előtt. Azt kongatta meg valaki, jelt adva, hogy indulni kell a terembe. Elég hideg volt néha fent a hegyen. Ezért pokrócba burkolózva mentem a reggeli meditációra. Két óra intenzív szünet nélküli meditációval kezdődött a nap. Csak utána jött a reggeli.

A meditáció technikáját nagyon itt nem akarom részletezni. Aki kíváncsi, hogy (állítólag) milyen technikával világosodott meg Buddha, annak valószínűleg google barát nagy segítséget tud nyújtani. Itt zárójelben megjegyzem, hogy a Buddha nem egy név. A Buddha az, aki elnyerte a megvilágosodást. Tehát a vallás nem Buddháról lett elnevezve, hanem Buddha a vallásról. Az ő neve Gauatama volt. Majd ő lett Guatama a Buddha. A gyerekkori neve viszont Siddhartha volt. Az tény, hogy a buddhizmusban ő a legünnepeltebb buddha tehát a Buddha. A napok, amint már mondtam, több mint tíz óra meditációval, kisebb szünetekkel, étkezéssel, és pihenéssel teltek. Minden este az utolsó egy óra meditáció előtt, megnéztünk egy-egy videót, melyben Goenka mester röviden összefoglalta, hogy mit tanultunk aznap, és ízelítőt adott a következő nap programjából, meg természetesen bátorított, hogy erősek legyünk, ne adjuk fel, stb. A magam részéről azt tudom mondani, hogy a Vipassana (mostani formája) nagyon jól kidolgozott jelenség. Nagyon jó gondolatokra épül az egész technika, amelyeket Buddhától kölcsönöznek, amelyek egy részét már azelőtt is ismertem anélkül, hogy a buddhizmust tanulmányoztam volna.

Meglehetősen nyugodt lelkiállapotban, abszolút vidám emberként kezdtem bele a Vipassana csendbe. És próbáltam nyugodtságom éberségem mindvégig megőrizni annak érdekében, hogy úgy láthassam a dolgokat, ahogy azok vannak mintsem, hogy hagyjam, hogy valami új dolog hatalmába kerítsen, rabul ejtsen. Geonka többször hangsúlyozta, hogy nem vet meg más vallásokat, az egész nem arról szól, hogy valaki feladja a régi vallását és helyette valami más hitet elfogadjon. A gyakorlatban viszont arra lettem figyelmes, hogy a résztvevők egy új hitnek esnek áldozatául, éspedig annak a hitnek, hogy a vipassana az egyetlen igazi út a megvilágosodás felé. Ahogy haladtunk a tanfolyammal egyre inkább láttam, hogy ha valami képes az embert egy régi hitből áttéríteni egy újba, hát a Vipassana az. Egy igazi agresszív agymosást láttam benne, ami veszélyességét annak köszönheti, hogy amint már mondtam, olyan gondolatokat használnak fel alapként, amelyeket Buddhától és társaitól idéznek, melyek nagy része szerintem is nagyon bölcs és hasznos. De amit rá épített Geonka, az valami teljesen más mint amiből kiindul az egész. Személyes meggyőződésem, hogy a Vipassana valamikor egy nagyon jó meditációs technika lehetett, de a mostani formája, amit Goenka terjeszt, egy meglehetősen agresszív agymosás. Főleg az olyan emberekre lehet nagyon veszélyes, azokat ejtheti könnyen rabul, akik valamilyen lelki sérelem után vesznek részt benne. A Vipassana mostani formája képes lehet arra, hogy aki azt hitte, hogy Jézus, esetleg Mohamed az igazi út, mostantól azt higgye, hogy a Vipőassana az igazi út. A vipassana vipassana mediátorokat termel, úgy ahogy a kereszténység Jézus követőket, az iszlám Mohamed követőket, a hindu meg Sheeva követőket termel. Az a közös benne és a fent említettekben, hogy ez is épp úgy megveti a többit, és föléje helyezi magát a többinek, mint a kereszténység, az iszlám és a társai. Egyelőre a hinduról meg a buddhizmusról nem nyilatkozom ennyire radikálisan, mert ezek követőiben valahogy nagyobb fokú toleranciát, másság elfogadást tapasztaltam, mint az előzőekben. A másik közös, hogy ez is a maga szemszögéből nézve a legigazabb, az egy, éppen úgy, mint a többi. A tanfolyam végére eljutottunk oda, hogy mindenkinek a füléig ért a mosoly, hogy a vipassanának köszönhetően meg fog világosodni, és mindenki alig várta, hogy kimenjen, és másokat hozzon a maga helyébe. Természetesen az is meg lett mondva, hogy ahhoz, hogy a technika jól működjön, naponta kell azt gyakorolni, lehetőleg több alkalommal, amikor csak lehet, és évente legalább egyszer el kell menni a vipassan központba, hogy megerősítse magát az ember mint vipassana meditátor, vagy szerintem mint vipassana rabszolga. Több jel arra utalt, hogy nagyon megvezeti ez az új vipssana az embereket, de volt egy aláírásom, ami arra hatalmazott fel engem, hogy mindvégig csendben maradjak. Csak figyeltem, hogy születnek az új rabok, és egy szót nem szólhattam, mert aláírtam egy papírt. A vipassának világszerte rengeteg követője van, és az összes egy aláírással születik, ahogy más vallásokban egy másik fajta szertartással. Itt legalább az ember maga választ, ő a felelős a tetteiért, ő dönt maga helyett. De sok esetben még mielőtt a gyerek felsírna, már ott a bélyeg a hátán.

Igen, így működnek, így épülnek a vallások. Vesznek egy amúgy is jól működő ideológiát, amit letesznek fundamentumnak, majd építenek rá, építik rá Babel tornyát. A Vipassana hogy épült? Miután többször is meghalt a mozgalom, a burmai Goenka kijelenti, hogy miután Buddha újra felfedezte hosszú halála után, majd utána megint meghalt, a burmai szerzeteseknek mégis sikerült teljesen tisztán megőrizni a buddhai tanításokat. Tehát a burmai vipassana az az originál vipassana. Ez olyan mint amikor elmész zöldfülűként a hit gyülekezetbe, és azzal állítanak eléd, hogy fogadd el, hogy Jézus Isten fia, és Jézus meghalt a bűneidért, és te be is adósodtál abban a helyben. Feladtál mindent ami önmagad, és bűnösként elindulsz a megtisztulás az újjászületés útján. Az alapelv ugyanaz.

Kedves olvasó! Mondok én neked valamit: Buddha nem volt megvilágosodva, Jézus nem volt Isten fia, Krishna nem volt isten, Mohamed sem volt próféta. Te ezt nem tudhatod. Buddha lehet meg volt világosodva, lehet, hogy nem. Jézus is lehet isten fia volt, lehet, hogy nem, és így tovább. Te nem voltál ott, nem tudhatod. De ne öntsük ki a mosdóvízzel a gyereket! Jézust szeretem. Amit tudok róla, összevetve saját megéléseimmel, azt kell mondjam, hogy Jézus igaz volt. Buddha néhány gondolatáról tudomást szerezve, összevetve eddigi életem „felfedezéseivel”, azt mondhatom, hogy Buddha is egy jól látó ember volt, mint Jézus. Mohamedről, Krisnáról sokat nem tudok. De ha igaz az, hogy nagyon sok szeretőjük volt, hát számomra még ők is szimpatikusak :). De az Isten szerelmére! Ne kövesd egyiket sem vakul! És azt hiszem, hogy erre Buddha fel is hívta a figyelmet. Buddha utasításait szó szerint követve szinte biztos, hogy nem fogsz megvilágosodni. Jézus az egyház által tolmácsolt „törvényeit” követve szinte biztos, hogy több boldogtalanságot és szomorúságot okozol magadnak mint örömet. Te nem vagy Jézus, nem vagy Buddha. Te Józsi vagy, Júlia, John, Mi Jin,…, stb. Ha alkalmad van, ismerkedj meg Budhával, vagy Jézussal, de ne felejtsd el, hogy számodra egyik sem volt megvilágosodva, számodra egyik sem jelentheti a törvényt. Saját magad számára a nyitottságod, az emberi tapasztalataid, megéléseid összevetve akár egy Jézus gondolataival és megéléseivel lehet a törvény. A te belső hangod, melyet egy kívülről bevett EGYETEMES szabálynak engedelmeskedve, fejet hajtva elfojtasz, és kiirtasz magadból, az a te törvényed, az a te utad az igazság felé. Megvilágosodásod egyetlen kemény akadálya, hogy meg akarsz világosodni. Üdvözülésed egyetlen kemény akadálya, hogy meg akarsz világosodni. Meg kell tanulnod, hogy nincs megvilágosodás, nincs üdvözülés. Akkor van ha már ott vagy. Akkor van, de addig ezeket a fogalmakat minél többször használod, annál távolabb kerülsz a megvilágosodástól, valamint az üdvözüléstől. Veszélyes fogalmak ezek, mert úgy igazából ők képesek akadályt állítani eléd a megvilágosodás és üdvözülés felé vezető utadba. Vigyázz, mert értékes időt és energiát pazarolsz. Mielőtt meg akarnál világosodni, ott a félelmed, ott az akarásod, ott a ragaszkodásod, ott vannak a belső harcok. Kezdtél már velük valamit? Vagy inkább adnál 600 eurót valakinek a megvilágosodásért? Felhívás: nálam még lízingelni is lehet :)))))))))) Ez az ország turizmusának nagy százalékát a megvilágosodásnak köszönheti. Amikor az embernek már minden megvan, spórol egy kis pénzt és eljön ide megvilágosodni, vagy jóga oktatói oklevelet szerezni :)))))))))))))))))))))))))))))). Itt aki azt írja ki, hogy jógát oktat, az éhen döglik, ezért azt kel kiírja az idióta nyugatinak, hogy nálam jóga oktatói diplomát szerezhetsz. Majd hazamész és felteszel egy hirdetést, hogy voltál Indiában és egy igazi öreg mestertől, aki csodákra is képes volt, jógát tanultál, és most te is oktatsz életet megváltó jógát mindössze X összegért. Engedd meg nekem kedves olvasó, hogy azt mondjam, hogy HA-HA-HA-HA-HA-HA-HAAAAAA. Ezen maga az indiai jóga oktató is ekkorát nevet, de még örül is, mert jön a „már nincs mit kezdjek magammal” külföldi turista és vesz tőle egy hasznos diplomát.

Egyetlen dolgot mondok még, és azzal pontot is teszek a fejezet végére. Igaz tudást, még ha az országot Bill Gatese is vagy, nem tudsz vásárolni. Fizethetsz érte forintban, lejben, valutában, aranyban és gyémántban, úgy is bután fogsz meghalni, vagy lehet annál butábban, minél több pénzt vagy hajlandó fizetni az igaz tudásért, mert az illúzió felhő akkora burát alkot a fejed körül, hogy a butaság még ha el is szeretne hagyni téged, egyszerűen nem megy neki. Az élet tudása egyformán elérhető mindenki számára teljesen díjmentesen. Az élet tudása közelebb van hozzád, mint hinnéd. Az élet bölcsessége olyan helyeken található, ahol nem is gondolnád. Az élet tudása és bölcsessége a legegyszerűbb helyeken „rejtőzik”. Az élet tudása a vak számára is tisztán látható. Az élet tudását és bölcsességét eltakarja az anyag, a pénz, a felszín, a félelem, az akaratosság, a ragaszkodás, a harc, valamint az élettel szembeni tisztelet és alázatosság hiánya.

Nemsokára megosztom veled, milyen volt az a vak, akire már első 3 perces bárbeszéd után azt mondtam, hogy nem féltelek én téged, mert vak vagy, és mégis többet látsz, mint a legtöbb ember, akivel valaha is megismerkedtem. Fogok még írni egy két szót arról is, hogyan születnek az istenek. Isten látja a lelkem, néha úgy unok írni, hogy az valósággal fáj, de vannak olyan dolgok, melyekről úgy érzem, ha nem írnám le, nem adnám tovább, semmi keresnivalóm nem lehetne többet az élők között.

Ha úgy érzed adj te is tovább egyet kettőt belőlük, hogy ha már megszülettek írott formában is, használhassa őket az akinek talán épp rájuk van szüksége, hogy az élete kereke kidöccenjen a gödörből.

Baráti szeretettel,

                                                                           „egy Szabad Gondolat”

Advertisements
Categories: Minden, Nepál | Címkék: , , , , , | Hozzászólás

Bejegyzés navigáció

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.