Mikor halunk meg?

 

DSC_4889_01

Még mielőtt beleugranék a közepébe, a kérdés megválaszolásába, és a legborzalmasabb dologról, a halálról kezdenék „beszélni”, el szeretném mondani, hogy a halál maga a róla alkotott képünk segítségével válik borzalmassá, vagy olyanná, amilyennek látjuk. Hogy a róla alkotott képet mi befolyásolja, az egy másik kérdés, amin mindenkinek érdemes mélyen elgondolkodni. Tudnunk kell, hogy nagyon sokan eltávozásuk pillanatában is boldogak. Én a magam részéről meg vagyok győződve, hogy a boldogságom a halálom pillanatában éri el a tetőfokát, amikor is az elmém a testem súlyától elszakadva szabadon indul útnak, vissza a forrás felé.

Mikor halunk meg? Egyszerű: amikor eljött az idő! Jó jó, de mikor jön el az idő? Akkor jön el az idő, amikor a halálunk bekövetkezte is, éppen úgy mint minden történés értelemszerűvé válik. Jó de mikor válik az elmúlás értelemszerűvé? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához, egy másik kérdést kell megválaszolnunk, éspedig azt, hogy miért jöttünk ide, azaz miért jelentünk meg itt a földön ebben a formában.

Szóval, miért is születtünk? Több jel is arra utal, hogy lelkünk azaz tudatunk létét, már lassan nem kérdőjelezhetjük meg. Én nem voltam ott, de állítólag már tudományosan is bebizonyították, hogy az emberi tudat(lelkünk) a testtől függetlenül is létezik, tehát a test halála után, ő megy a dolgára. Tudatunkat nem helyezzük a sírba. Életem folyamán azt tapasztaltam, hogy a tudatom mint minden más létező folyamatos változásokon megy keresztül. Optimistán fogalmazva azt is mondhatnám, hogy fejlődik. Igen, az emberi tudat, tehát a lélek az fejlődik. Itt szeretnék pontosítani: FEJLŐDHET. Azért emeltem ki ezt a szót, mert nem biztos, hogy fejlődik. Lehet egyszerűen csak változik. Hogy fejlődik-e, vagy visszafejlődik, esetleg egy helyben mozog szinuszosan, az rajtunk múlik.

Eme kis bevezető után kijelentem, hogy azért születtünk, hogy fejlődjünk, hogy felnőjünk. Azért jöttünk ide, hogy a testet mint eszközt használjuk a tudatunk fejlődésére, fejlesztésére. Most ki-ki maga válaszolja meg a kérdést, hogy a saját lelke, a saját tudata éppen mivel van elfoglalva.

Egy kis segítő történet: Éjszaka van, nem alszok, és éppen úgy mint legtöbbször örömmel tölt el az ébrenlét. Az éjszaka csendje, a zaj hiánya, az akarás, a terv, a törekvés, a mozgás teljes hiánya elősegíti a gondolatok szabadon szárnyalását. Olyan megértések jönnek ilyenkor, amelyek egyszerűen nem jöhetnek máskor a fent említett okok miatt. Nincsen lánc az elmén, ami fogva tartaná. Szó szerint azt csinál, amit akar. És hagyom, hogy tegye azt, mert tudom, hogy napközben sok mindent kell, napközben nincs idő feltenni a kérdést, hogy mi az, ami valóban kell, mi az ami egy külső kényszer, ami jön, és rabul ejti az ember figyelmét. Erről írtam részletesebben az út beszámolójának valamelyik fejezetében. Kifejtettem, hogy miért fontos szabadságot adni az elmének néha. Miért fontos időt nyerni számára, amikor a kondicionálás (külső zaklatás) hiányában ő szabadon feldolgozhatja az elmúlt napok órák információit, amikor úgymond hasznosíthatja őket.

Egy ilyen szabad éjszakájában a tudatom azt fejtegette, hogy mi is a betegség, miért kell a betegség. Már egy jó ideje a környezetem és annak történései arra késztettek, hogy a betegség és az elmúlás rejtélyeit kutassam. Eljutottam arra a pontra, hogy a betegség nem kisebb ajándék az ember számára, mint az összes többi ajándék, aminek mindig örülünk. (Erről is írtam bővebben több bejegyzésben is legutóbb angolul: http://whyunderstanding.wordpress.com/2011/07/21/the-helpful-disease/ ) Megértettem, hogy tulajdonképpen a betegség is egy korlát, amit az ember, ha megért, egyszerűen értelmetlenné válik, és elmúlik. Ha megértem a betegségem okát és üzenetét, akkor a betegség elérte a célját, és tovább nincs már értelme a létezésének, tehát megszűnik. Ez így most egy kicsit szárazan hangzik, de most nem szeretnék belebonyolódni a gondolat ismételt kifejtésébe, mert korábban már többször is megtettem. Utólag kiderült, hogy nemcsak én, egy egyszerű csavargó jutott erre a következtetésre, hanem egy orvosnő is, és még sokan mások. Na de térjünk vissza az éjszakai szabad gondolatra. Engedtem, hogy tovább menjen, teljesen kibontakozzon. Arra jutottam, hogy tulajdonképpen az emberi test is egy amolyan korlát a lélek számára, mint pl. egy betegség. Na de ha a betegség elmúlhat, ha megértem az okát és a küldetését, akkor mi történik a testemmel, ha megértem annak korlátait. Semmi különös, csak annyi, hogy elmúlik. Ha megértem az emberi testem korlátait, nincs már többet szükség rájuk, és mivel meggyőződésem, hogy ebben az életben semmi nem történik ok nélkül, kijelentem, hogy ha megértem az emberi testem okozta korlátokat, akkor a test megszűnik. Ez teljesen értelemszerű. Kicsit fura lesz a következő megfogalmazás, de az előzmények után, most már nem félek attól, hogy félreérted. Az emberi test nem más mint egy betegség, aminek a fizikai létezése értelmetlenné válik akkor, amikor megértjük azt. Egyetlen oka annak, hogy te ezeket a sorokat olvasod, az hogy beteg vagy. Ha egészséges lennél, nem létezhetnél ebben a formában. Szükséged van a betegségeidre az emberi test tapasztalataira ahhoz, hogy meggyógyulj, tehát meghalj, hogy megszűnjél létezni mint tapintható, kövér vagy sovány, magas vagy alacsony, hosszú vagy rövid hajú emberi lény.

Mikor halunk meg? 1.

Akkor halunk meg ha:

  1. Ha teljesen meggyógyultunk vagy
  2. Elértük a célt
  3. Megértettük az emberi test korlátait
  4. Megvilágosodtunk (nem szeretem ezt a fogalmat, mert nagyon megtévesztő, és több kárt okoz az emberek életében, mint hasznot)
  5. Amikor az egy harmonikus részévé válunk
  6. Elérkezünk az út végére
  7. Amikor már a tudatunknak nincs szüksége a testre mint a fejlődés eszközére
  8. Amikor már a test akadálya a tudatnak a továbblépésben, a továbbfejlődésben

A fent felsorolt pontok mind ugyanazt jelentik. Én csak megpróbáltam több formában is megfogalmazni, hogy mindenki, aki idáig eljutott az olvasásban, megértse mit szeretnék mondani. Ugyanakkor fontos azt is megjegyeznem, hogy ez a legideálisabb formája a meghalásnak, amiben sajnos nem sokan részesülnek manapság. Ez az a meghalás, ahol az ember tudja, hogy a halál nem veszteség számára. Ez az a meghalás amelyet az ember örömmel fogad. Ez az a meghalás amelyre vágyik már az ember. Ez az a meghalás, amelyet akár mosollyal az arcon „él meg” a tudat. A beszámolóban van egy szereplő, akivel Bombay környékén találkoztam. Az a szereplő azt mondta, hogy ő már megkapott mindent az élettől. Ő már csak egy csendes, nyugodt halálra vágyik. Hány ilyen személlyel találkoztál mostanig? Ha találkoztál ilyen személlyel már, menj, és keresd meg őt, amíg nem késő, és töltsél minél több időt vele, ez által megelőzve azt, hogy súlyos problémák jöjjenek az életedben, mint pl. betegségek, konfliktusok, harcok és egyéb sokkoló események.

Mikor halunk meg? 2. (A halál leggyakoribb formája)

Akkor halunk meg, ha elérkezünk egy olyan szintre, ahol annyira elakadunk, hogy egyszerűen nem vagyunk képesek tovább fejlődni, hogy elérjük a célt. És sajnos ebben az esetben is értelmetlenné válik létünk valamilyen szinten, mert a vak hit, a makacsság, a ragaszkodás, a félelem, az akaratosság, valamint a léttel szembeni alázatosság teljes hiánya annyira megbotlaszt, hogy a szekerünk kereke egyszerűen nem tud kidöccenni a gödörből. Ez az az eset amelyikben szabad akaratunkból visszautasítottuk lelkünk fejlődésnek minden további lehetőségét, értelmetlenné téve létünket, és egyszerűen meghalunk. Ezekben az esetekben jó nagyon odafigyelni a súlyos betegségekre, a súlyos veszteségekre mint pl. családtagok elveszítése, és egyéb súlyos tragédiákra. Ezek az utolsó „jelzések”, amelyeknek szerepe, hogy kizökkentsék szekered kerekét a mély gödörből, hogy tovább foroghasson még egy darabig. Ezért hangsúlyozom olyan sokszor, hogy ne ellenkezz. Bármi van, ne ellenkezz, ne harcolj, mindent olyan örömmel kell fogadnod, mint életed legszebb ajándékát. Tudom, hogy harcra lettél nevelve, épp úgy mint mindenki más, épp úgy mint én. De tudnod kell, hogy a harc még több harcot szül. Harcot harccal nem lehet kioltani, épp úgy, mint ahogy vizet vízzel nem lehet szárítani. Azt mondják, ha beteg vagy, harcolni kell ellene, és meggyógyulsz. Abban a pillanatban, ahogy ezt te elhitted, kiváltottad a jegyet a halál második típusa irányába. Ha harccal meggyógyulnál, szintén azt jelentené, hogy a lét hajlamos a hazugságra, épp úgy, mint te. De nem, ő nem hazudik. Ezért a harccal csak közelebb kerülsz szomorúan síró sírodhoz. Nos, te melyik halált választod?

Kedves olvasó! Ismételten megkérlek, hogy ne hidd el egy szavamat sem. Ezek nem olyan dolgok, amelyekben hinni kell. Ha értelmeddel nem tudtad követni az itt leírt gondolatokat, a legjobb döntés, hogy eldobod őket. Egyébként is amint már korábban is említettem, én egy egyszerű csavargó vagyok. Nincs papírom semmiről, mely megengedné, felhatalmazna, vagy esetleg megtiltaná nekem, hogy ilyeneket írjak. Egy dologra hívnám fel a figyelmed: néha lassulj le, lásd magad mit cselekszel. Nem az a baj ha az ember helytelenül cselekszik valamit, hanem az, hogy ha az ember helytelenül cselekszik, és nincs tudatában, nem képes látni önmagát. Te is megfigyelheted, hogy mindennek, ami az életedben történik értelme van. Ha az ember, felszámolja félelmét, vak hitét, akaratosságát, makacsságát, és helyébe egy kis alázatosságot ültet, az értelem megmutatja magát számára. Az értelem nem bújik el előlünk. Mi vagyunk azok akik vastag fekete függönyt húzunk az értelem és a látásunk közé a már többször felsorolt eszközök segítségével.

Kérlek, ha valamiért mégis tetszett ez az iromány, ne tartsd magadnál, engedd tovább. Ha szívesen teszed, segítsd őt, oszd meg másokkal is. Ha értesítést szeretnél az újabb bejegyzésekről, kattints a feliratkozom gombra. A következő bejegyzések tartalmából: nepáli édenkert, nepáli pokol, motorozás a monszunban, találkozás Istennel, látás mely megvakít, gazdagság és az idő, …stb….

Advertisements
Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Bejegyzés navigáció

2 thoughts on “Mikor halunk meg?

  1. kunita

    “Kelj fel! Ha biztosan tudnád, hogy halálos beteg vagy, ha kevés lenne hátra értékes idődből, hogy hasznosítsd az életed és eltöprengj azon, ki vagy, nem pocsékolnád az idődet önmagad kényeztetésére, félelmeidre, letargiákra vagy ambíciókra. Nos, azt mondom neked, hogy halálos beteg vagy; meg fogsz halni ugyanis. Néhány évvel több vagy kevesebb idő, mielőtt elmúlnál, nem sok különbséget jelent. Légy boldog most, ok nélkül – vagy soha nem leszel az.” (Dan Millman – A békés harcos útja)

  2. Visszajelzés: Napi Szabad Gondolat – 3. hét « Szabad Gondolat

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.