Az ember tragédiája

ApproachingTheOtherSide Többször utaltam a hazugság legsúlyosabb formájára, ami nem más mint saját magunk megtévesztése. Azokról a hazugságokról beszélek, amelyekkel szívesen etetjük magunkat, amelyeket hinni szeretnénk, ill. hinni akarunk magunkról, hogy általuk értékesebbnek, nagyobbnak, jobbnak hihessük az ÉN-t. Ezen felül mint hab a tortán ott vannak az örökletes hazugságok, amelyek évszázadok óta élnek, amelyek eszközként szolgálnak az emberi tudatlanság szinten tartásában, és annak megakadályozásában, hogy az egyén tudatára ébredjen. Az ember tudatára ébredése egyenlő a vallási, politikai, gazdasági hatalmak, és a pénz halálával. Ezeket a hatalmakat a hit és a félelem elültetése nélkül, nem lehet sem létrehozni, sem fenntartani. Szinte minden egyes személy a földön úgymond rabja a fent említett hatalmak valamelyikének. Az, hogy melyiknek, az szinte mindegy, mert az összes ugyanazt a célt szolgálja. Amíg az ember hagyja, hogy más gondolkodjon helyette, más döntsön helyette, miközben abban az illúzióban él, hogy neki szabad akarata és szabad döntési joga van, addig ő egy „példás polgár”. Ha elkezd kételkedni a rendszer szabályaiban, a rendszer „JÓSÁGÁBAN”, jönnek egyből a bélyegek, és jön az ítélet, hogy antiszociális, gonosz, rossz, bűnös, stb.…. És ez teljesen „normális”. Nem hagyhatja a rendszer, hogy leleplezzék őt. Ezért a kételkedőre uszítja annak környezetét, felhasználva a szabályait, a törvényeit, melyeket kizárólag önvédelem céljából hozott létre (még véletlenül sem azért, hogy megóvja az embert általuk).

Az ember tragédiája: Az ember egyik legnagyobb tragédiája az, hogy mindent amit hinni akar, be képes bizonyítani magának. Ezernyi „bizonyítékot” talál a hite alátámasztására. Innen az a mondás, aki keres, az talál is. Hát sajnos talál! Ez a cselekedet nem más, mint a hazugság erőszakos életben tartása. Másképp fogalmazok, mert fontosnak tartom, hogy ez érthető legyen. Annyira akaratosak vagyunk, hogy azt találjuk meg amit meg akarunk találni, nem pedig azt, ami ténylegesen létezik. Tehát ha tetszik nekünk egy valótlan dolog, bebizonyítjuk magunknak annak valóságát. ‘Így sokszor nem azt találjuk meg, ami van, ami létezik, hanem azt amit meg AKARUNK találni, amihez RAGASZKODUNK. És így kezdődik a barangolás meseországban.

Ha az ember a vak hitet „választja” kérdések, bizonyítás, megtapasztalás nélkül az értelem, a megélés és megtapasztalás felett, akkor valósnak, tehát létezőnek fogad el valamit, ami vagy létezik vagy nem. Itt most a következő helyzet állhat fenn: vagy becsapja magát, vagy véletlenül épp az igazságban hisz. Én azt mondanám, hogy elég nagy a rizikó. Ha az ember egy bizonyos vak hitre építi az életét, nem lehet biztos abban, hogy a sok ezer közül pont az ő hite az, amelyik a valóságra épül.

Azon személyek között, akik folyamatosan becsapják magukat, nem valószínű, hogy van olyan, aki tudatában van annak, hogy becsapja magát. Általában az összes meg van győződve hite igazságáról. Ha valaki netán látná, hogy félrevezeti magát, nyilván egy idő után abbahagyná. Itt jön be a másik nagy tragédia: ha valaki folyamatosan hazudik önmagának, az több mint valószínű, hogy soha nem fogja ezt látni, hacsak a sors nem koppint az orrára, hogy felébredjen. Hála a jóságos teremtőnek a sors folyamatosan ezt teszi mindenkivel, valahányszor olyan dolgok történnek az ember életében amelyek kizökkentik a kényelmi állapotából: valamilyen testi vagy lelki fájdalom, vagy sokk hatás, vagy veszteség, netán egy súlyosabb betegség. Ahhoz, hogy az ember átverje magát két fontos dologra is szükség van: ragaszkodás és akarás. Ha hiszel valamiben, te vagy becsapod magad vagy nem. De mivelhogy ragaszkodás és akarás van benned, te magadtól soha nem fogod tudni kideríteni, hogy átverted-e magad a vak hittel vagy sem.

Nagyon fontos megértenünk, mi a hit, mi a félelem, mi a ragaszkodás, mi az akarás. Azt tudjuk, hogy ezeket belénk neveli a „társadalom”. De azt tudjuk-e, hogy miért? Mi haszna van neki abból, hogy félelem van bennünk, hit kényszerünk van, ragaszkodunk, sóvárgunk valamiért, célokat tüzünk ki magunk elé melyeket minden áron meg AKARUNK valósítani, másokkal harcba szálunk a hitünkért.

A félelemmel mindenkinek szembe kell néznie kivétel nélkül. Addig, amíg a félelmet fel nem számolta az ember, gyakorlatilag semmi esély nincs rá, hogy lelki fejlődésében feljebb lépjen. Hogy keletkezik, honnét jön, miért jön, milyen hatást gyakorol az ember életére, a tiszta tapasztalására. Addig amíg félelem van bennünk, legyen az bármilyen fajta, egyszerűen nincs lehetőség a lét igazságának tiszta megtapasztalására. Ha például egy idióta dogma vagy hitrendszer azt a félelmet ülteti el benned, hogy ha nem teljesíted a parancsokat, nem felelsz meg a szabályoknak, kárhozatra és örök szenvedésre vagy ítélve, te mindent az ők mércéjükkel fogsz látni. Mindent, ami megfelel a sablonnak elfogadsz, és eldobsz mindent magadtól ami nem felel meg a hitednek melyet a fejedbe ültettek. Ilyen formán már előre meg van határozva számodra, hogy mit fogadhatsz el igaznak, és mit fogadhatsz el hamisnak. És mindez attól független, hogy mi a lét valósága, mi a lét igazsága. Te nem kell gondolkozz csak bólogass vagy hallelujázz, vagy éljenezz. És mindez a félelem miatt. De lehet a ragaszkodás miatt is. Például amikor az ember céljának kitűzi az esetleges halál utáni üdvözülést. Le van tojva, ha semmit nem értek az életben, ha tele van az életem értelmetlen ellentmondásokkal, megalkuvásokkal és más olyan dolgokkal amiket nem értek, de legalább üdvözülök. És ekkor jön be az önfeláldozás. Feláldozom magam, mindent eltűrök, csak a mennybe jussak. Társadalmunkban már egy jó ideje erénynek tekintik az önfeláldozást. Az ember minél jobban megtagadja a belső hangot, annál nemesebb, annál tiszteltre méltóbb. Tagadd meg az értelmet, cselekedj a normák szerint, és jó leszel. Egy szóval akkor vagy a legjobb ember, ha lemondasz emberi mivoltodról. Egyetlen dolog amit szeretek a hazugságokban, hogy tele vannak humorral, jól lehet szórakozni, ha az ember már átlát rajtuk.

Az akarás maga a ragaszkodással rokonértelmű. Manapság a csapon is az folyik, hogy „mindent lehet csak akarni kell”. És milyen jó dolog, ha ezt valaki beveszi. Ilyen az ideális adófizető. Nagyon röviden és tömören próbálom ezt összefoglalni, hogy maradjon máskorra is a szavakból. Mit tesz az az ember, aki valamit akar? Azt teszi, hogy figyelmének nagy részét az akarat célpontjára irányítja. Ebből következik, hogy kevés szabad figyelme marad neki, amit esetleg arra használhatna, hogy észrevegye az élet útjelző tábláit, melyek a számára legjárhatóbb utat mutatnák. Tehát megint oda lyukadtunk ki ahova az előbb: akarjál, ragaszkodj, kapaszkodj, sóvárogj, mert így a figyelmed le van foglalva, és sok vizet nem zavarsz. Ha jól megfigyeljük, láthatjuk, hogy általában az akarás tárgya is előre meg van határozva. Előre meg van határozva, hogy milyen célokat kell elérned, hogy a társadalom elismerését elnyerd. Ezeket a célokat neked mind akarnod, kell, ahhoz, hogy elérd őket. Szóval megkaptad a csontot, van amit szopogassál, minket nem zavarsz. Ha netán a csont elfogy, vetnek egy másikat. Gondolom, most már tisztábban látható, hogy miért kell megértenünk és felszámolnunk az akarásunkat. A valóság az valóság marad attól függetlenül, hogy mi mit akarunk. De ha akarunk valamit, sokkal kisebb az esély, hogy alázatot tanúsítsunk a teremtés csodájával szemben, és általa megérthessük azt. Azt hiszem azt is mondhatnám, hogy az ember vagy akar, vagy pedig értelmes. Egy személyben lehetetlen akarni is, bölcsnek, és értelmesnek is lenni, mert a megértések messziről elkerülik azokat, akik akarnak ahelyett, hogy alázattal szelíden próbálják megérteni a teremtés rejtélyeit. Ha az ember nemcsak elduruzsolná, hanem értené, érezné, és szívéből kívánná, hogy „legyen meg a te akaratod”, sokkal közelebb kerülne a „nagy igazság megértéséhez”. A valóság elérhető mindenki számára. Csak nem mindenki, nyújtja ki kezét, hogy megragadja. És utoljára ismétlem ennek okait a vírusok neveit: félelem, vak hit, ragaszkodás, akarás, ellenkezés, a nyitottság, léttel szembeni alázat hiánya.

Az ellenkezésről csak egy pár szó. Emlékezzünk azokra a körülményekre, élethelyzetekre amelyekkel szemben ellenkezünk. Melyek azok? Netán egy betegség, vagy egy nem kívánatos személy jelenléte az életünkben? Tudnunk kell, mi az amivel szemben ellenkezünk, mert azok a helyzetek, azok a körülmények amelyek a legtöbb tanulságot kínálják számunkra. De mi mit teszünk? ELLENKEZÜNK. Jó de mi mást tehetnénk, ha egyszer valami nem tetszik? Itt egy újabb alkalom, egy újabb lehetőség, hogy hülyének nevezz: ELFOGADJUK! Úgy, ahogy elfogadjuk a csokoládét, a karácsonyi ajándékot, elfogadjuk, azt is ami rossz, pontosabban azt is amit „rossznak látunk”. Valamiért ami nekem jó, az neked rossz. De miért? Soha nem fogod megtudni, mert ellenkezel, vele szemben. A megértés alappillére az elfogadás. Elfogadás nélkül nincsen megértés. Mit szeretnél megérteni? Amit elutasítasz? Amit nem fogadsz el? Amit eltaszítasz magadtól? És mégis hogy szeretnéd megérteni?

Azok az emberek, akik időt és energiát teremtenek magukra, hogy megfigyeljék az életüket, előbb utóbb megtapasztalhatják azt, hogy minden ami van, valamiért van. Semmi sem történik hiába. Előbb vagy utóbb értelmet nyernek a régi fájdalmak, a régi sérelmek meg minden. Tehát tudni fogod (nem hinni fogod), hogy ez az élet olyan csodálatosan működik, hogy semmi nem történik benne ok nélkül. Az viszont gyakran megtörténik, hogy mi nem látjuk az okokat. És miért nem látjuk az okokat? Miért nem értjük az életet? És erre a válasz egy korábbi bejegyzésben található: hol a figyelmed? Hol a figyelmed, kinek dolgozik, és miért? Netán ott a pénztárcádban? Vagy a magazinokban? Vagy Hollywoodban? A híradóban? A délutáni horror hírekben? A napi nyolc vagy tíz óra munkában? A Túlórákban? A pletyka lapokban? A Mónika show-ban vagy esetleg a Balázséban? A sörös korsóban? Hol a figyelmed? Kinek dolgozik, és miért? Mennyi a tiéd a saját figyelmedből? Mennyit birtokol más? Ha valaki többet tud mint te, az nem azért van, mert ő intelligensebb, netán iskolázottabb, vagy szerencsésebb mint te. Nem! Az élet egyforma lehetőségeket kínál mindenki számára még akkor is, ha ez jelenleg neked furcsán hangzik. Ha valaki többet tud mint te, azért van, mert helyén a figyelme. Nem adta oda eurókért, dogmákért, a vak hitért.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ezekkel az írásokkal nem kioktatni akarlak, nem akarom megmondani senkinek sem tutit. Nem akarom senkinek sem megmondani az igazságot. Az igazságot egyébként sem lehet megmondani senkinek. És senki nem is képes rá. Egy dolgot tehet minden jó szándékú személy embertársaiért: útjelző táblákat készít, amelyeket ide oda felállít, hogy ha netán valakinek épp arra van szüksége, megláthassa, használhassa. Az igazságot mindenkinek a saját személyes felelőssége megtalálni.

Ha hasznosnak találtad az itt olvasottakat, kérlek oszd meg azzal a reménnyel, hogy másnak is hasznára válik. Ha értesítést szeretnél a további bejegyzésekről, kattints a jobb oldalon található „feliratkozom” gombra. Jó testi és lelki egészséget kívánok!

Reklámok
Categories: Elmélkedések, Minden | Címkék: , , , , , , , , , | 3 hozzászólás

Bejegyzés navigáció

3 thoughts on “Az ember tragédiája

  1. Visszajelzés: A változás eszköze « Szabad Gondolat

  2. Udvarhelyi Judit

    Köszönöm.

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.