Vízumvásáron Katmanduban

Másnap reggel megköszöntem a gondoskodást, a barátágukat, és elindultam vízumot vásárolni. Már csak száz dollár készpénzem volt, amiből hatvanat vízumra kellett költenem. Az ügyintéző elkövette azt a hibát, hogy szóba elegyedett velem, mert már nem voltak túl sokan. Megtudakolta, mit csinálok Nepálban. Röviden és tömören felvázoltam neki utam lényegét. Látszólag mindenben egyetértett velem. Csak én nem értettem, ha ennyire azonos hullámhosszon mozgunk, akkor ő miért táplálja továbbra is azt a rendszert amit elítél. Mondtam neki, hogy csak száz dolcsim van, aminek hatvan százalékával épp most szponzoráltam az államot. Ez egy havi törvényes itt tartózkodást biztosít számomra. Egy hónap alatt a másik negyven dollárt nem nehéz kajára elkölteni. Utána majd visszajövök hozzá, és megmondom, hogy lejárt a vízumom, nincs több péndz, jöttem, hogy vállaljam az illegális itt tartózkodás következményeit. Az anyagi forrásaim elapadása bűnözővé tett Nepálban. Itt vagyok, meg lehet engem büntetni. Szemmel láthatóan nem voltak ezek a bácsi életének legkényelmesebb pillanatai. Azt a választ adta, hogy ez esetben segítünk neked, pénzt adunk, hogy vízumot válthass. Mondom neki, hogy én igazán nem várom el tőle, tőlük, hogy ezt tegyék értem. Én vállalom a következményeket, hogy nincs pénz, illegális bevándorló lettem egy bizonyos részén e földnek, ahova engem a fennvaló teremtett, hogy élvezzem és ha tudom megfejtsem létemet. Az lesz a legjobb ha nem segítenek, mert akkor legalább törvénybe ütközök, amire a törvénynek válaszolni kell. Arról majd az emberek is tudomást szereznek valahogy, és legalább elgondolkodnak, hogy milyen szép a rendszer. Hátha az elgondolkodást cselekedet változás követi. Érdekes lenne ha az újság arról írna, hogy van egy európai fiatalember Nepálban aki az ország békéjéért vette nyakába annak útjait, és most épp börtönben van, mert nem fizetett az államnak, hogy ezt csinálhassa. Jó mi? Még nekem is tetszett a gondolat és esküszöm meg is csinálnám a botrányt, ha édesanyám és egy barátom nem jönnének Indiába, hogy meglátogassanak. Mindegy. Szerintem még fogok találkozni utam során ehhez hasonló lehetőségekkel. Egyszer majd talán bevállalom a pénz nélküli illegális bevándorló szerepét. Hallám, mi lesz belőle.

A hosszú utak alatt arra is rájöttem, hogy talán könnyebb is pénz nélkül, mint pénzzel vagy kevés pénzzel. Ha az embernek pénze van, akkor azt el kell költeni, anyagi javakra kell váltani. Ha azt megteszem, akkor majd az anyagi javakat kell helyezgessem ide oda, amoda. Lekötik figyelmem egy jó részét. Pontosabban elterelik a figyelmemet arról, amit én a lényegnek nevezek, az életről. Ha kevés a pénz, meg az a baj, hogy költsem el a kevés pénzt úgy, hogy jusson is és maradjon is. Mindenesetre zseni volt aki kitalálta a pénzt! Bárcsak lenne itt a jobb lábam előtt a segge, hogy egy nagyot rúgjak rajta. 🙂

Nagyon kedves lett a bácsi velem. Protekciósan elintézte, hogy mielőbb meglegyen a vízumom. Lehet, hogy ezt tulajdonképpen önmagáért tette, hogy mielőbb megszabaduljon a kínos helyzettől. 🙂 Könnyült a pénztárcám hatvan dolcsival, nehezedett az útlevelem egy harminc napos vízummal. Teljesen legális voltam nemcsak a jelenben, hanem még a jövőben is. A kedvem jó volt. Megint út előtt álltam. Olyankor ha a kedvem rossz is volna, hirtelen megjavulna.

Beültem egy gyors étkezdébe, hogy írjak valamit. Utána meg egy internet klubot kerestem, hogy az irományomat feltöltsem az internetre. Miközben az interneten lógtam, találkoztam a messengeren Tibor barátommal, akivel már nagyon rég nem beszélgettem. A nap már nagyon lemenőben volt, amikor Tibornak jelenése vala a messengeren. Gondoltam magamban lesz, ami lesz, nem szalasztom el az alkalmat, hogy beszélgessek egy jót vele. Olyan jól esett a beszélgetés, hogy utána meg egy utcán alvás is jöhetett volna. Elég későre járt az idő, amikor végeztünk a beszélgetéssel. Gondolkodni kezdtem, hogy abban az órában, hogy juthatnék ki a betonrengetegből, egyáltalán milyen lehetőségeim lennének. Eszembe is jutott Dr. Subedi, akinek a nevét és telefonszámát megadták egy pár nappal korábban. Gondoltam, hogy eddig már hazaért Delhiből, és felhívom, hogy nem-e szeretné, hogy még mielőtt magam mögött hagyom a fővárost tartsak még egy előadást az egyetemen. Fel is hívtam és röviden elmondtam, hogy ki vagyok. Ő akkora már hallott rólam kollégájától, és örömmel fogadta a jelentkezésemet. Rögtön meg is kérdezte, hogy hol vagyok. Mondtam neki, hogy épp elhagyni készültem Katmandut, de gondoltam, hogy előtte még megkérdem, hogy nem-e szeretné, hogy még egy előadást tartsak a másik csoportnak is. Mondta, hogy intéz nekem hotelt éjszakára. És másnapra megszervezi az előadást nekem. Ez a történés még jobban megerősített abban a hitemben, hogy kár időt pazarolni arra, hogy az ember olyan dolgok miatt aggódjon amelyek majd a jövőben lehetnek, lennének vagy valami ilyesmi. Kár a jelen értékes pillanatiról megvonni a figyelmet, mert a lehető legjobb lehetőségeket mulaszthatja az ember az által. Több légy egy csapásra. Ez igen találat! Kedves testvéremmel is szót tudtam váltani, és szállásom is meg van oldva az éccakára. Ráadásul hotelben, mint egy előkelő turistának. A prof. elmagyarázta, hol van a hotel. De annyit értetlenkedtem, hogy egy fiatalember, aki a társalgást hallotta, felajánlotta, hogy elvisz engem motorral a szálláshelyemre. Hihetetlen, hogy még az értetlenkedésem is előnyömre szolgált. Thamilba kellett mennem. Ott volt a Thamil Corner nevezetű hotel, ahova a jegyem szólt. Thamilról addig semmit nem tudtam. Csak később derült ki, hogy az Katmandu turisztikai központja. Késő este érkeztem meg Thamilba. Annyi volt a fehér ember ott kérlek szépen, hogy szinte még éjszaka is világosság volt. Honnét érkezhettek, nem tudom. De némelyikük akkora volt, mint ezek az amerikai pankrátorok. Nem tudom elképzelni mit ehetnek, hogy akkorára megnőnek. Gondolom méreteikhez semmilyen köze nincs a sok génmanipulált ételnek. Még a nők egy egy fejjel magasabbak voltak mint én, és nagy darabok. Ha hirtelen elkapna egyik a fülemnél fogva, és azt mondaná szeressem, esküszöm lemondanék az összes jövőbeli szerelmi kalandomról, csak könyörüljön rajtam, és engedjen el. Eddig az volt a fura, hogy mindenki legalább fél fejjel lejjebb szívta a poros levegőt, mint én. A közel száznyolcvanas magasságommal én sem vagyok egy kert törpe, így elég sokszor beverem a fejem kicsire szabott ajtótokjaikba, de ezek a turisták. Szerintem a gyűrűk uráénak a nem tudom hányadik részét nyugodtan forgathatnák Katmanduban, Thamilban, mert tele van törpékkel és óriásokkal a hely. Nem kéne semmilyen -féle speciális effektus. Szállodába érkezésemmel jó alkalom nyílott megint az elmaradt történetek megörökítésére. A szoba jó nagy volt. Túl sokan voltam benne. Még két három ember simán elfért volna ott, főleg az ellentétes nemből. Leugrottam egy sétára, hátha kapnék valami olcsó falnivalót is. Igen ám de ez a hely már rég nem Nepál. Thamilban már csak ha kinézel a szálloda szoba ablakán is elmegy száz rúpia. Nem mintha nem vágytam volna már valami európaibb kajára, de ezek az árak már rég nem az én pénztárcámhoz illőek. Visszamentem a szobába. Aznap este legnagyobb élménye a forró zuhany volt. Igazán felért egy jó vacsorával. 🙂

Másnap amíg vártam Dr Subedi hívását, a szokásos szabadidős tevékenységeimmel, az írással és a fényképzéssel ütöttem el az időt. Az előadás elég későre szerveződött, így a szoba még egy éjszakára az enyém lehetett. Mielőtt bementem volna a Global College épületébe, a helyi boltokat nézegettem. Néztem milyen sátrak vannak, mivel már rég azon jár a fejem, hogy mint a teknős magamon hordoznám a házamat, így szinte bármikor és bárhol megállhatok, és lepihenhetek. Nem mintha gondot okozott volna a szállás kérdése valaha is, de néha vágyom rá, hogy egyedül a szabadban, akár egy folyó mellett töltsek egy két éjszakát, ahol moshatok, mosakodhatok, lubickolhatok. Kicsit hiányoznak azok az élmények amikor több mint negyed éven keresztül a sátramban laktam a tengerparton. A fényképezőgép boltokat is sorra vettem, hogy nem e tudnám két nagy lencsémet egy kisebbre cserélni, mert egyre inkább azt érzem, hogy sok ez a batyu a hátamon, meg a hátam mögött. Kicsit nehéz így mozogni. Mintha egy picit elfojtaná a csomag a szabadságérzést. Nagyon szeretem ezt a Nikont, de így gyalogosan cipelni a föld körül a két nagy extra objektívvel, elég kényelmetlen. Néha azt sem bánnám, ha csak egy kicsi zsebfényképezőgépem lenne. Természetesen amikor néha látom a képeket, akkor elbizonytalanodok, hogy jó ötlet volna-e lemondani a nagy fényképezőgépről súlycsökkentés céljából. Bár manapság vannak nagyon jó kompakt gépek is, melyek viszonylag jó képet készítenek, és a zoomjuk is elég jó. Egyébként is nem a fényképezés az út fő célja. Láthatod, soha nem fogyok ki a dilemmákból.

Este hat órára mentem be az egyetemre. Személyesen is megismerkedhettem Dr. Subedivel, meg a kollégáival. Mivel épp enni készültek, engem is megkínáltak noodle soup-pal. Ez egy olyan jellegzetes nepáli eledel, amit én is kifejezetten szeretek. Nem túl fűszeres de nem is faszaros. 🙂 Érdekes módon úgy alakult, hogy megint ugyanannak a csoportnak kellett előadást tartsak, mint az előző alkalommal. Ennek mindannyian örültünk, hisz legalább folytathattuk a beszélgetést ott, ahol abbahagytuk, és volt alkalom egyes gondolatok bővebb kifejtésére is. Soha nem kétkedem a sorsban. Nem vonom kérdőre, hogy ez vagy az miért történik úgy, ahogy történik, és hogy jó-e az úgy. Volt alkalmam bőven megtapasztalni, hogy minden úgy a legjobb, ahogy épp van, ahogy épp tapasztalom. Elég interaktívra sikerült a beszélgetés, mely sok kérdést és választ szült. A csoport átlagéletkora olyan huszonöt fölött lehetett. Voltak idősebbek, akik már elvégeztek valami más egyetemet is. Voltak, akik már egy ideje dolgoztak valahol. Mindenesetre azt tapasztalhattam, hogy ennél a csoportnál a gondolatok is jóval mélyebbre hatolnak. A kérdések is jóval mélyebbről jönnek. Ez volt talán mostanig a legideálisabb legfogékonyabb csoport. Valahogy azt éreztem, hogy kedvez a témának az a huszonöt feletti átlag. Nem baj, hogy ha van már egy kis tapasztalat az életben, amire az ember ráhelyezheti az hallottakat. Ha túl sok év van a hallgató mögött, az a legtöbb esetben, egyenesen rossz, mert annál az ajtók annyira be vannak zárva már, hogy új információ se ki se be nem tud áramlani már. A fiatalabbakkal másképp kell megközelíteni a témát, mert bár fogékonyabbak mint az idősebbek, nincs túl sok személyes tapasztalat, amivel kapcsolatba tudnák hozni az új információkat.

Este megint későn érkeztem vissza szálláshelyemre. De ez alkalommal senki nem várt. Jó az egyedüllét néha. Szükségem van rá, hogy az elemek újra feltöltődjenek. Ha folyamatosan használatban vannak, kezdek meglassulni. Egy kis irkálás után ágyba bújtam. Az előző estéhez hasonlóan újra végig hallgattam a szomszéd szerelmes pár vad szerelmeskedését. Így járt a vándor, akit fehér bőrű turisták közé zártak. Miután végeztek a szomszédok elemi ösztöneik csillapításával nekem is sikerült elaludni. Egész jól megy nekem az alvás minden körülmények között. Nem szokott zavarni a zaj. De a szomszédból jövő brutális szex hangja nem volt megszokott része az esti zajoknak amelyeket eddig hallottam utam során.

Másnap kb. délben hagytam el a szobát. Egyet utoljára élveztem a forró zuhany nyújtotta élményeket. Elindultam, hogy kicsit körülnézzek még a városban, mielőtt elmegyek. Ellegettem is valamiket az út széléről, de nemsokára éreztem, hogy megint bekerült az étrendbe valami nem nekem való. Bámészkodás közben az történt, hogy egy utazási iroda dolgozói rám szóltak, hogy nem-e érdekelne valamelyik ajánlatuk. Mondtam nekik, hogy kb. szerencséjük van nekik velem, mint nekem az aznapi ebédemhez, mert nem van pénzem. Hamar kiderítették, hogy mi járatban vagyok Katmanduban. Valaki egy pár nappal azelőtt azt tanácsolta, hogy vegyem fel a kapcsolatot a Katmandu Post nevezetű lappal, merthogy őket biztos érdekelné a sztori. Én meg arra gondoltam, hogy mielőtt még magam mögött hagyom Katmandut, felhívom őket. Az utazási iroda tulajának szimpatikus volt a küldetésem, ezért felajánlotta, hogy használhatom a telefont, sőt ha mg maradni szeretnék, nyugodtan maradhatok az iroda fölött levő szállodában teljesen díjmentesen. Örültem az ajánlatnak, mert közben még az internetet is használhattam, és neki foghattam megcsinálni a blog angol és román verzióját. Az angolt többen kérték már, és voltak is angol irományok, melyek otthonra vártak. Egy kedves székely hölgy, Éva lefordította beszámolóm elejét románra, így azt is feltehettem az internetre, hogy akit érdekel elolvashassa. A Katmandu Post szerkesztőjével abban egyeztünk, hogy a beszélgetést egy másik dátumon ejtjük meg, amikor nekem amúgy is a fővárosba kell utaznom.

__________ Information from ESET NOD32 Antivirus, version of virus signature database 6088 (20110502) __________

The message was checked by ESET NOD32 Antivirus.

http://www.eset.com

Reklámok
Categories: Minden, Nepál | Hozzászólás

Bejegyzés navigáció

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.