Katmandu

Nem mondhatnám, hogy legkedvesebb álmaim egyike vala Katmandu meglátogatása. Úgy általában a nagy városok nem nagyon nyűgöznek le. Itt sem csalódtam a nagyvárosi hangulatban. Ahogy beértem a betonrengetegbe, az a látvány fogadott, amire nagyjából számíthattam. Nagy nyüzsgés, por, füst zaj. Dudál még az is akinek nincsen dudája. Úgy járnak az emberek mint valami bankrablók: maszkot hordanak az arcukon por ellen. De mivel a legtöbb egyetem meg iskola a fővárosban van, meg vízumot is itten árulnak, ezért úgy gondoltam, nem ártana meglátogatnom. Egyenesen az indiai nagykövetség fele tartottam, hogy próbáljak mégy egy darabka engedélyt szerezni a Nepál-Indiai határ átlépésére. Kínába is szívesen mentem volna, de azt mondják, nem sok esély van arra, hogy azok nekem mint békés csavargónak egykönnyen vízumot adjanak. Az indiai nagykövetségen hamar megtudtam, hogy az ország elhagyása után két hónapon belül nem nagyon van amit keresnem a nagykövetségen. Ennyi. A szabály az szabály. Ha már ott a határ, szabályozni kell valamilyen módon a népáramlást rajta. Gondoltam magamban, szép ország ez a Nepál, sok jó emberrel találkozni itt errefelé. Biztos eltelik még egy hónap valahogy. A Himalája vidéke is vonz, meg a nemzeti parkok is csalogatnak, hogy eltöltsek egy kis időt környékükön.

Elindultam gyalog a NAMS (Orvosi Tudományok Akadémiája) felkeresésére. Damaru barátom ezt a helyet ajánlotta nekem a béke üzenetének terjesztésére. Régebb ő is itt dolgozott. Megadott egy néhány nevet meg telefonszámot, hogy hívjam fel őket és hivatkozzak rá. Nem volt túl könnyű a NAMS-ot megtalálni, főleg abban a nagy melegben. Sok port a nyakam köré kavartak az autók. A sok szemét meg egyes helyeken a bűz nem volt turista csalogató. Természetesen Katmanduban is megvannak a feldíszített városrészek, melyet megmutatnak a turistának, hogy gyönyörködjenek benne. A nagykövetségek környéke például itt is meglehetősen szép volt. A nagykövetek érezzék jól magukat legalább, a többi mit számít:). Később tudtam meg, hogy a polgárháború idején nagyon sok vidéki ember hagyott csapot-papot, és felmenekült a fővárosba a sok értelmetlen gyilkolászás elől. Egyébként is nagy városban a jövő. Minek dolgozni a földön, ha jönnek a fosztogatók, és ha kell mindent elvesznek, nőket megerőszakolnak. Így jó kicsit elbillent az egyensúly. Túl sokan lettek a fővárosban, amíg vidéken bőven akadna hely akár külföldiek betelepítésére is. Úgy látszik az emberek egy része inkább vállalja a fővárosi nyomort, mintsem hogy visszamenjen vidékre. Bár az ők esetükben talán nem is lehetne nyomornak nevezni. Egyszerűen annyira alacsony igényűek, hogy nem nehéz az őket kielégítő feltételeket megteremteni. Ha van rizs és lencse, meg egy kis víz, ők boldogok. Többen rám köszöntek, megkérdezték mi járatban. A forró levegő meg a por hatására, már nem igazán mindenkinek válaszolni. Néha csak egyet mosolyogtam és bólintottam válaszképp. Egy nepáli fiatalembertől érdeklődtem, hogy merre van a NAMS. Ő meg tökéletes angollal válaszolt kérdésemre. Nagyon kedves és segítőkész volt. Mellém szegődött és együtt kerestük tovább az egyetemet. Old Banesworba kellett mennünk, ami nem volt túl közel gyalogosan. De kettesben, jobban fogyott az út. Ő is elvégzett valami egyetemet, el a mesterit, és most készül Norvégiába doktorálni. Norvégia nagy divat errefelé. Oda megy mindeni doktorálni. Az a benyomásom támadt, hogy az aki csak szimplán egyetemet végez Norvégia nélkül az nem is ember errefelé. Norvégia benne van a pakliban, ha igazán fontos emberré szeretnél válni.

Egész nap úton voltam. Csak este felé érkeztünk meg a NAMS-hoz.. Már csak két tanár volt ott. Bemutatkoztam nekik. Elmondtam mi járatban vagyok. Mondtam, hogy Damaru barátom, volt kollégájuk javasolta, hogy meglátogassam őket is. Kellemes fogadtatásban volt részem, de mondták, hogy sajnos nincs bentlakásuk, ahol elszállásolhatnának. Az iskola épületében kell keressünk valamit. Mondtam, hogy nekem minden megfelel mindaddig amíg nem esik rám az eső, és nincs nagyon hideg. Az egyetem étterme még nyitva volt. Rendeltünk vacsorát nekem. Közben bementünk az egyetem épületébe, ahol az előtérben két padot összetoltunk, hogy legyen ahol aludnom. Nekem az tökéletesen megfelelt. A busz tetejénél mindenképp kényelmesebbnek bizonyult. Péntek este volt. Másnap szombat, szabadnap. Ez azt jelentette, hogy minimum két napot kell ott eltöltsek. Közel az ágyamhoz egy fürdőszoba is volt. A vacsorám nemsokára elkészült. Pótolhattam az úton hagyott energiának egy részét. A tanároknak lassan menni kellett hazafele. A kapussal, meg a konyhán dolgozó személyzettel maradtam, akik valahol ott voltak elszállásolva, ha nem épp a konyhában. Teljesen más világ ez, mint amit nyugaton megszokhattam. Azt hiszem sokan ha hirtelen ebbe a környezetbe kerülnének, eszeveszettül menekülnének vissza a nyugati társadalom kényelmébe. Nehéz lett volna nekem is egyik napról a másikra váltani. De mivelhogy fokozatosan történt a váltás, ezért megszoktam. Itt minden átértékelődik. Az éjszakai pihenés, az étkezés, minden szokás teljesen más. Az európai megszokta, hogy minek mi a rendje, hogy kell, hogy illik dolgokat csinálni, van egy megszokott sorrend. Ha idejön, egy darabig azt érzi, hogy minden a feje tetején áll. Közben ez teljesen megszokott itt. Ez a normális.

Érdekes dolog, hogy az estének nem készülnek úgy neki mint mi. Még otthon is sokszor elgondolkodtam, hogy néha olyan felkészülés előzi meg a lefekvést, hogy amire ágyba kerülök, már álmos sem vagyok. Itt meg ahogy a nap lemegy, utána nem sokkal az emberek kezdenek elaludni ott ahol épp vannak. Az ágy csak egy eszköz számukra. Nem ragaszkodnak az ágyam fogalmához. A földön is épp olyan édes az álom, mint az ágyon. A házon kívül is jól lehet aludni, nemcsak a házon belül. Nem kell pizsama. Nem kell vetett ágy sem. Zuhanyzás, tisztálkodás majd csak reggel, hogy frissen induljon a nap. Legtöbb esetben az asztalt csak a kacatok tárolására használják. A földön járnak kelnek, terítkeznek, esznek. Szerintem a legtöbb gyerek is valahol ott fogan meg. Ez az európainak egyenesen szar lehet. Ha nem próbáltad, el sem tudod képzelni milyen lehet minden szokást egyszerre felrúgni, mindent szabálytalanul csinálni úgy, ahogy éppen jön, teljesen spontánul. Ez a környezet egy modern embernek egyenesen rabság lehet. Talán pont a rabok értik meg a legjobban ezt a helyzetet. Talán ők tudják leginkább milyen egyik napról a másikra búcsút inteni az összes mindennapos szokásnak, a sok kell-nek. Nem állítom, hogy ez a jó, nem akarom egyik világ szokásait sem elmarasztalni a másik mellett, hisz már elég mélyen megtapasztaltam, hogy mindkét világnak lenne amit tanulni a másiktól. A modern embernek mindenesetre jó elgondolkodni, hogy az a sok szabály amit alkalmaz minden lépés megtételénél egyre inkább robotot csinál belőle. Lehet, hogy az itteniek túl spontánok, de hogy odaát csak úgy hemzsegnek az ember-robotok, az is biztos.

__________ Information from ESET NOD32 Antivirus, version of virus signature database 6088 (20110502) __________

The message was checked by ESET NOD32 Antivirus.

http://www.eset.com

Advertisements
Categories: Minden, Nepál | Hozzászólás

Bejegyzés navigáció

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.