Alszik a háború

DSC_0252_21342

 Másnap reggel jól kipihenten, frissen ébredtem. Kicsivel a reggeli napsugarak után keltem. Hikmat már az óráit tartotta az iskolában. Amíg visszajött, én már túl voltam a reggeli teázáson, és már egy néhány sort is begépeltem, a magam mögött hagyott útról. A nap elég hamar eltelt a városban. Miután hazamentem, megkérdeztem, hogy bevállalnának-e egy újabb otthoni specialitást. Azt mondták, hogy milyen beszéd. Erre Hikmattal „lóra ültünk”, és bevágtattunk a piacra dzsemért, ami eddig ismeretlen fogalom vala számukra. Vettünk tojást, tejet. Liszt és cukor volt otthon. Vettünk két sört is meg a lányoknak csokoládét.

Apropó sör. Én elképedve vettem tudomásul, hogy a sör háromszor annyiba kerül, mint otthon a finom friss kocsmai csapolt sör. Gondoltam magamban, ez igen, még megiszok két sört, azzal stoppolhatok haza, mert teljesen legatyásodok. Sajnos Nepál egy nagyon szegény ország, hatalmas árakkal. Minden sokba kerül, csak a munkának nincs értéke. Mindent importálni kell Indiából, vagy Kínából, ezért az árak a csillagos eget karcolják. Az a motorbicikli ami Indiában ötvenezer rúpia, Nepálban százötvenezerbe kerül. Egy indiai rúpiáért 1.6 nepálit számolnak. Még így is kétszerese a motorkerékpár ára a reális árnak. Én amikor jöttem át ide, még szinte örvendtem is, hogy mivel ez nagyon szegény ország, kevéske pénzem nem fog nagyon fogyni. Tyűűű mekkorát tévedtem. Nem is bánom, hogy csak egy hónapra van vízumom :). Kérdeztem, hogy miért nem Indiában veszi meg a motorkerékpárt, ha itt ilyen drága. Hát azért mert mire az Nepálba kerül a feneke alá, még drágább lesz mintha Nepálban vásárolná meg. Hihetetlen, hogy minél kevesebb vére van a népnek, annál jobban szívják egyesek. Bár szabadon járhatnak-kelhetnek a két ország lakói a határon, a kereskedelmet nagyon megvámolják az állambácsik. Itt megint feltevődik a kérdés miért is van állam? Miben segíti az az állampolgárt? Hozzásegíti a nehézségekhez, melyek egy jó adag szenvedés után végül megvilágítják az ember valóságát, amely hozzásegíti azt a feleszméléshez. Egyre inkább azt látom, hogy sem a hatalmak sem a vallások nem hibások az ember szerencsétlenségéért. Egyedül az ember a felelős amely vakságával megteremti és élteti ezeket a rendszereket. Ők a szükséges rossz. Én ezért igyekszem, hogy ne a rendszer ellen uszítsam a fiatalokat, hanem inkább arra biztatom őket, hogy a tudatosság élő mezejére lépjenek, ahol már nincs kiszolgáltatottság, nincsenek hibások.

Az országban amelyről korábban azt hittem, hogy béke uralkodik, meglehetősen sok baj van. Ennek jelképe, hogy fegyveres katona mászkál úton-útfélen. Mindenért amiért pénzt lehet kérni, nagyon sok pénzt kérnek. Minél szegényebb az ember, annál többet kell fizetnie. De ez így normális, ha már telni hagyjuk a bili, akkor hagyni kell, hogy teljesen felteljen, amíg kiloccsan belőle a tartalma. Utána meg újra tiszta bilivel kezdődhet a mese.

Olyan tíz-húsz éve a maoisták elkezdtek szerveződni a népet elnyomó állam ellen. Elindult egyfajta polgárháború Nepálban. Jó sokáig tartott. A maoisták csoportjai a dzsungelben bujkáltak. Össze-össze csaptak az állam haderőivel. Sokan meghaltak a „Szabadságért”. Hikmat azt mondta, hogy annak idején előtte is két út állott. Egyik az elfogadás és a családalapítás, a másik meg az erdőben levő bujkálás. Azt mondja, hogy a bujkáló barátai közül szinte egy sem él. Sikerült az összesnek feláldozni életét az eszméért, ólom által szétroncsolt koponyával, folyóba dobva végezni. Most csend van Nepálban. A színdarab a békéről szól. Hogy lett a csend? Hát egyszerű: a maoisták vezetője a kormány mögé került. Talán miniszterelnök. Számomra ez már lassan komédia, pontosabban paródia. Kapott ő is egy tál husikát, amit televíziózás közben rághat, hogy ne kelljen a nép baján törje a fejét. És „béke” van Nepálban. A katonák vigyázzák a békét. Valahogy úgy mint Irakban, vagy Afganisztánban, vagy Kasmírban. Eddig akivel beszélgettem a véres harcok útján kivívott békét senki nem nevezi békének. Elég a kormánynak, ha ő annak nevezheti? Megnyugtattam Hikmatot, hogy nincs háború Nepálban, mert most épp alszik. De ha ne adj Isten úgy jár mint én, hogy a szúnyogok rászállnak, és összecsipdesik, az fel fog ébredni, mert én is mindig felébredek, ha már nagyon zavar a szúnyogcsípés.

Hazavittük a palacsintához valókat, és újból felcsaptam szakácsnak. Isteni istenük volt ennek a kedves nepáli családnak. A vendég, akit Istenként tisztelnek, pityókalevest és palacsintát főz nekik :)) Ízlett nekik a híg palacsinta. Nekem is nagyon. Nem azért mert én készítettem, hanem azért, mert már rég nem ettem.

Úgy terveztem, hogy másnap továbbállok, de Hikmat jött egy olyan ötlettel, hogy menjek velük egy szegény gazdálkodó családhoz, akiknek segített valami támogatáshoz jutni, és ezért meghívták őket vacsorára. Azt mondta, hogy úgy készüljek, hogy ott is alszunk. És nagyon egyszerű körülmények között laknak. Engem ekkora már nem nagyon lehetett megijeszteni az egyszerű körülmények kifejezéssel. Mondtam neki, hogy ne törődjön, én ha kell a szabad ég alatt is, ha kell a folyó martján is….A másnap megint hamar eltelt. Gyengélkedő számítógépemet próbáltam meggyógyítani. Délután időben elkezdtünk készülni a látogatásra. De csak hat óra körül indultunk. Hikmat a felesége és a két gyerek motoron mentek. Én meg előttük már odastoppoltam. Amikor ők is megérkeztek a faluba, ahonnét le kellett térni a dzsungel irányába, azt mondta Hikmat, hogy először beviszi a családját a kis faluba, majd visszajön értem. Ez nem is történt másképp. Kis offroad motorozás és a napnyugta után, megérkeztünk vendéglátóinkhoz. Én már távolról megszimatoltam, hogy a lehető leggazdagabb emberekhez jöttünk. Hatalmas terület. Ameddig a szem ellát semmi nincs bekerítve. Három agyagból tapasztott ház egymás szomszédságában. Volt egy óriási, és két kisebb. Isten tudja hányan lakhattak ott. De az a béke amit az a hely kisugárzott magából, leírhatatlan. Egyik férfinak két felesége is volt. Neki köszönhetően én is elgondolkodtam, hogy nem is olyan rossz dolog ez a házasság. Gyerekek asszonyok férfiak. Mindenki egy bogban. A házak belsejéről és külsejéről teszek fel képeket, hogy segítsenek nekem a bemutatásukban. Nem kell már mondjam, hogy nagyon egyszerű berendezésű otthonok voltak ezek. Minden agyagból volt. A házban voltak szintén agyagból készült hatalmas, amolyan kulacs alakú tartályok, amelyekben a gabonát tárolták. Szerelmes lettem ezekbe a sáros agyagos keverékből tapasztott házakba. Ha hazamegyek, én is építek egyet. Szerintem szinte teljesen költségmentesen is fel lehet építeni egy ilyent egy néhány tetőtől talpig székely barát segítségével. Ideális télen-nyáron. Télen nagyon jól tartja a meleget, nyáron meg jó hűvös. Kellemes száraz gabonaillat volt odabent. Nem volt szükség légfrissítőre. Az ablakoknak mint általában csak a helyük volt szépen kidomborítva, ahol a levegő szabadon járhatott ki be. Egyszerű otthonaikba soha nem mennek be cipősön, akarom mondani papucsoson. Mindig kint hagyják a lábbelit. A padlás az olyan anyagból készült mint a fal. Egybe van minden tapasztva, akár egy homokvár a tengerparton. A földre szalmából készült szőnyeget terítenek az étkezéshez, de ez nem létfontosságú. Étkezés után az asszonyok felseprik a földet, néha fel is mossák. A szintén agyagból gyúrt tűzhelyet azt hiszem, minden nem kimossák. Hikmat mesélte, hogy ő is ezen a helyen nőtt fel, de a szülei eladták a földjeiket, és a városra költöztek, hogy gyerekeiket taníttassák. Ennek ellenére ő mindig ide jön vissza, ha igaz csendre, nyugalomra vágyik. Olyan szeretetteljesen beszélt ezekről az emberekről, hogy néha vallásos emberek nem tudnak ilyen szépen beszélni isteneikről. Mondta, hogy ők soha nem veszekednek, soha nem hadakoznak senkivel. Nem akarnak többet mint amennyiük van. Kiderült, hogy mint gazdálkodók, elég jól viszik. Hatalmas földjeik vannak. Még malmuk is van ahol a búzát megőröljék. De nincsenek rossz viszonyban senkivel. Egyetlen bajuk Hikmat szerint az, hogy iskolázatlanok. Meg is kérdeztem tőle rögtön, hogy ki mondta neked, hogy az iskolázottság hordozza az ember értékét. Tényleg vajon Jézusnak milyen végzettsége volt. Tudott-e írni és olvasni. Nem-e azért ítélte halálra a társadalom, mert tudatlansága égbekiáltó volt. Honnét lenne neked liszted, ha minden szülő iskoláztatni akarná a gyerekét. Láthatod, hogy milyen harmóniában élnek. Egyik sem siránkozik, hogy jajjjjj, nincs iskolám, és ezért milyen boldogtalan vagyok. De lehet, hogy egy szép nap, eljön majd egy okos hozzájuk is, aki elmondja nekik, hogy ha iskolába mennek, akkor sokkal értékesebbek, és boldogabbak lesznek. Oszt egyet hajítanak a sarlókon, és mennek iskolába. Te meg mész Indiába a lisztért is, mert Nepálnak saját lisztje sem lesz. Vagy majd beimportálja neked valaki tripla áron, mert ugye kell egy a háromból a kereskedőnek, kell egy az állambácsinak, és egy neked. Természetesen mind a háromért te fizetsz majd. Nem veszi észre ő sem, te sem, én sem, senki, hogy olyan íratlan szabályok szerint éljük életeinket, melyek igazságáról szentül meg vagyunk győződve, de valahogy mégis megnyomorítanak bennünket.

Kényelmes ágyat vetettek nekem, fölötte szúnyoghálóval. Megint úgy aludtam mint egy baba, fel sem akartam kelni. Másnap meglátogattunk még néhány környékbeli családot is, akik szintén ehhez hasonló életmódot folytattak. Vannak ott valami érdekes fák melynek az ágát letörik, és azzal tisztítják fogaikat. Ennek nedűje nagyon jól fertőtlenít is. Hamar ellestem a módszert tőlük, és kipróbáltam én is. Nagyon bejött a dolog. Úgy éreztem, hogy a fogaim is jól megtisztultak tőle. Egy kis kunyhó mellett egy apró öreg párocska válogatta a foghagymát. Mindketten már kilencven felé jártak. A bőrüket összeráncolta az erős nap, különben makk egészséges és fitt volt mindkettő. Nem győztem csodálkozni rajtuk. Olyanok voltak mint két 90 éves gyerek egymás mellett, ahogy kuporogtak és dolgoztak az otthon most már tiltott növénnyel. Úgy érzem néha ismételnem kell magam, hogy hangsúlyozzam, hogy mennyire szép az, hogy az emberek ennyire közel vannak az Isten minden más teremtményéhez, az állatokhoz, a földhöz, a növényekhez. Nem fosnak, hogy jajj mi lesz ha bepiszkítom a kezem, és befertőződik, nem e kell majd levágja a doktorbácsi. És mi lesz a higiéniával ha majd nem lesz pénz Domestosra. Nem e fognak a bacilusok pokolra küldeni az azokat elpusztító vegyszerek hiányában. Az a szomorú ebben a kis tragikomédiában, hogy a fogyasztói társadalom valóban úgy van nevelve, hogy már a tudattól, hogy elfogyott a Domestos megbetegszik. Tehát ránk nézve ez igaz is. Rájuk nézve, meg mi a csöcs az a Domestos? Vagy lehet, ha elmondanám nekik mi az a Domestos, csendben elvonulna imádkozni, és helyettem is bocsánatot kérne a teremtőtől, hogy különböző káros vegyi anyagokkal mérgezem az anyatermészetet. Micsoda csillogó villogó pozitív kisugárzású reklámjaik vannak! Istenem…Visszamentünk vendéglátóinkhoz reggelizni. Reggeli után elkezdtünk szedelőzködni, megköszöntem teremtőmnek, hogy újra ilyen csodálatos élményben részesített, nekik meg a kedvességet, a ragyogó mosolyokat, és elindultunk vissza „nyugatra”.

Reklámok
Categories: Minden, Nepál | Hozzászólás

Bejegyzés navigáció

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.