Felelősségnek becézzük a felelőtlenséget

KashmiriLivingRoom

Felelősségnek becézzük a felelőtlenséget

A félelem boncolgatása után visszatérek a tanáriba, ahol még javában folyik a beszélgetés, és még egy olyan kérdés felmerül, amiről úgy érzem, hogy kötelességem említést tenni, ha már része volt az akkori jelenemnek.

Az idősebbik tanárnő azt a fülem számára már megszokott érvelést hozta fel, hogy nekem könnyű, mert nincs családom, nincsenek gyerekeim. Amíg én szabad vagyok és független, az ő élete teljes mértékben a családjáról szól. Azt mondja, hogy neki muszáj robotolnia a gyermekeiért. Iskoláztatni, majd egyetemeztetni kell őket. Kívülről vágta az összes betanult társadalmi normát. Úgy működnek, mint valami nagyon erős oltás, mint egy számítógépes vírus. Bármikor kérdik az embert, mindig ugyanaz az előre megírt válasz érkezik a tárhelyből. Ideális darab. „Jól működik”! Minden kérdésre van egy előre jól meghatározott, a rendszerbe jól belevésett válasz. Az agy szerepe mára már nagyon egyszerű. Csupán kiválasztja a legtalálóbb beidomított replikát a tárhelyből, és ingert küld az ajkaknak meg a hangszálaknak, hogy megformálják azt. Az hiszem zsigerbeszédnek hívják ezt magyarul. Lassan már most robotabbak vagyunk a robotnál. Ma már az agy csak végrehajtat, a szív meg csak vért pumpál. Ennyi az ők dolguk. Semmi több. Hirtelen az ötlött fel a fejemben, hogy vajon mikor lesz már a vér is kőolajból :).

Mondtam a hölgynek, hagyja abba, mert ismerem már a gondolatot. Ha szeretné, elmondom helyette, akár szó szerint. De vegye tudomásul, hogy hamis minden, amit mondani akar, önmagát hülyíti csak ezekkel a gondolatokkal. Tudom, hogy ezt szokás mondani ilyenkor, de ha nem szeretné, hogy hátralevő életét is koldusként, folyamatosan panaszkodva töltse, akkor verje ki ezt az ökörséget már most a fejéből. Mondom, hogy Európában, már nem divat a gyerekek holtig iskoláztatása. Fejlettebb országokban a gyerek miután kikerül a középiskolából, hatalmas lehetőség tárul eléje: elindulhat az önállósulás útján, elkezdhet döntéseket hozni saját maga életéért. Dönthet úgy, hogy egyetemet végez, dönthet úgy, hogy nem. De ez a döntés egy meglehetősen határozott döntés. Mert ha tanulni szeretne, dolgozni kell, meg kell teremteni a feltételeket, fizetni az iskolát. Így sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a gyerek valóban egy olyan szakmát választ, amit szeret, ami nem okoz neki a későbbiekben csalódásokat. A szülő nem jelenti ki idióta módon, hogy jajjjjjj, az én életemnek már annyi, mert a gyerekeimet kell iskoláztassam. Ezért áldozatokat kell vállalnom, hanem azt mondja a gyereknek. Hogy gudbáj! Jó utat. Mehetsz balra is, jobbra is, le is, fel is. Ha tudok, majd egy kicsit segítek, de nem alapozhatsz rá, mert lehet épp nyaralni fogok a görög tengerparton és arra kell a pénz. Milyen szülő az, amelyik nem önállóságra neveli a gyerekét, hanem függőségre? Milyen szülő az, amelyiknek a gyereke nem a saját életét éli, hanem az anyuka meg az apuka óhajait teljesíti? Milyen szülő az amelyik gusztustalanul önző módon saját magát akarja látni a gyerekében is, ezzel a törekvésével megnyomorítva őt? Milyen tanító az amely híveket halmoz, hogy nőjön a hatalma ahelyett, hogy arra nevelje tanítványait, hogy megtalálják saját egyedi útjukat, hogy azáltal hozzájáruljanak a világ szebbé, színesebbé válásához. Nem, ez ma már nem divat. Mindenkinek egyforma kell lenni, és aki kilóg a sorból, annak kötelet a nyakára, bélyeget a hátára. Gusztustalanok vagyunk, tudod?

Ezért szeretném a határokat lerombolni. Az összeset. Hogy találkozzon az ember az emberrel, tanítsák egymást, mert nem igaz, hogy csak Indiának van hatalmas üzenete a nyugat számára. Fordítva is igaz. Sokat tanulhatnának ők is tőlünk, amikor bizonyos helyeken az asszony még mindig eszköz számban megy. Nem különb mint egy bicikli. Sokat tanulhatnának ők is, akik elítélik az úgynevezett kaszton kívüli házasságot, akik megtagadják gyermekeit emiatt, és ha lehet meg is nehezítik az életüket bűntudatot okozva nekik, ami végigkíséri őket egy életen keresztül. De lehet fizikailag is megfenyítik őket, hogy még véletlenül sem élvezhessék a társadalmi szokásoknak nem megfelelő törvénytelen nyomorult házasságukat. Igen, ez egy másik szintén létező India. Erről még nagyon nem beszéltem mostanig. Hatalmas az ország. Államról államra változik a nyelv, a szokások, de ugyanúgy az idiotizmus is változik.

Elmeséltem a gyerekei jövőjéért aggódó tanárnőnek egy régi történetet is, hogy segítsek neki megérteni, hogy nem elítélni akarom őt, hanem egyszerűen kimondom azokat a gondolatokat, melyeket ő hívott magának az ostoba kijelentéseivel, miszerint az ő élete már csak arról szól, hogy….Volt egyszer egy pár akik ugyanúgy gondolkodhattak, mint ez a tanárnő. A gyerekeikért robotoltak, hogy szebb jövőt biztosítsanak nekik, ez által feláldozva minden energiát és időt, aminek nagy részét az embernek saját magára kéne fordítania, hogy megértse, mi a kutya fülét keres itt a földön, és miért pont ebben a formában, ilyen körülmények között. A gyerek egyetemen van. Próbál nagy lenni úgy, ahogy azt a szülő elvárja tőle. A gyereknek nem nagyon megy az egyetem valamiért. Talán nem neki való, talán egyszerűen csak képtelen megfelelni azoknak az elvárásoknak amit egy olyan környezet állít fel neki, amit talán nem is ő választott magának. De ugyanakkor azt is érzi, hogy nem hagyhatja abba, mert neki kötelessége az szülői elvárásoknak eleget tenni, hogy ők majd gyönyörködhessenek áldozatuk gyümölcsében, a gyerekben aki teljesítve kötelességét elvégezte az egyetemet, és naggyá lett avatva. De nem megy neki. Megtagadta az egyedi belső hang szavát, hogy eleget tegyen az elvárásoknak. Vizsgaidőszakban összecsapnak a feje fölött a hullámok. Kész, vége, ennyi volt, nem bírom! És öngyilkos lesz. Hálás vagyok az úrnak, hogy ez megtörtént, hogy ezt azóta sem felejtettem el, hogy ezt most elmondhattam a tanárnőnek, és neked is, hogy gondolkozz el rajta. Ha szülő leszel, majd tudj dönteni, hogy meddig terjed a szülői segíteni akarásod, önzőséged, védelmed. Meg kell végre értened, hogy az a szülő, akit azt hiszi, hogy áldozatot kell vállalnia a gyerekeiért egy halott ember. Lemondott a legfontosabb dologról, önmagáról, hogy a gyerekeinek jobb legyen. De mivel ő ilyen idióta módon gondolkodott az életéről, ezzel megbélyegzi gyereke sorsát is, mert több mint valószínű, az ő gyereke is ilyen áldozat vállaló ember lesz, és a teljes családja szinte fölöslegesen születik meg e földre, mert az összes egy áldozat lesz ahelyett, hogy keresők legyenek, hogy megtalálják azt, amiért a földre jöttek. Az ilyen szülő ideális eleme a rendszernek, mert nagy áldozatvállalása közben igent bólint minden ember és természet ellenes merényletre. Semmi nem fontos számára csak a gyereke egyetemi diplomája. Istenem! Kérlek világosítsd meg az utat az ilyenek előtt, hogy tovább ne tévelyegjenek! Mivé lett ez a társadalom…a lelkem is sír bele. Erényként tüntetik fel az áldozatvállalást! Nagyokká avatják azokat, akik a közért vagy valaki másért lemondanak a legértékesebb kincsükről, önmagukról. Légy öngyilkos és hőssé avatunk, te bárány! Ez a jeligénk. Nap mint nap találkozok ilyen áldozatokkal. Egy nap nem tud eltelni úgy, hogy ne találkozzak az áldozattal, aki büszkén áldozat. Érzem, hogy kicsi vagyok, kevés vagyok mert túl sokan vannak, gyenge a hangom, hogy az összes meghallja. Kérlek segíts! Egyedül nem megy.

Az áldozat

Az ember olyan mint egye veder amelyben víz van. Ha a veder folyamatosan azon van, hogy kisebb vedreket feltöltsön vízzel, és nem figyel oda magára, akkor előbb-utóbb azon kapja magát, hogy kifogyott, nincs már több vize. Nemhogy a többi vederbe, de még neki sem jut. És adakozó helyett a veder koldussá válik. Pontosan úgy mint az áldozatot vállaló szülő, aki a gyerekétől koldulja a sikert, hogy az által ő is értékessé váljon. A társadalom és annak összes szabálya arra nevel, hogy ilyen veder légy te is. Adjál adjál adjál. Még ha ki is ürülsz adjál. Szinte az összes vallás az összes szabály abba az irányba tuszkol, hogy légy te is egy ilyen üres veder, amit már könnyen lehet rakosgatni. És ha dobnak bele egy kegyelem garast, örök hűséget esküszik egy idióta eszmének, egy szent háborúnak, ha kell. Borzalom! Az a veder, mely odafigyel arra, hogy folyamatosan tele legyen vízzel, hogy teljese legyen „élete” az állandóan képes adni, mert mindig van amiből. És akarva-akaratlanul is megtölti a kisebb vedreket. De az a veder, amely egy idióta eszmét követve elhanyagolja magát, annak annyi, nemhogy segít, hanem megnyomorít maga után más vedreket is. Aki ezt nem tudja megérteni, abból automatikusan koldus veder lesz, amit alkalomadtán csak eszközként használnak a szar tárolására. Figyelj oda magadra, mert ha megvonod magadtól a figyelmed, képtelen leszel bárkin is segíteni. Sem anyádon sem apádon, sem gyerekeiden, senkin. Mindenkinek csak a terhére leszel. Energiát szívsz el a környezetedtől, miközben azt hazugod magadnak, hogy jó adakozó vagy. Kérlek, ne tedd ezt! Légy felelős életedért, hogy olyan veder lehess amelyik soha nem fogy ki, amelyből mindig jut másnak is.

Facebookot cseréltünk és eljöttünk az egyetem tanáriából, hogy az felkészülhessen a hétvégi pihenésre. Dr. Devinderrel találkoztam az épület előtt, aki tudomásomra hozta, hogy Dr. Renu nagyon aggódik miattam, hogy hol vagyok. Egész nap nem adtam életjelt magamról. Egy diák által kölcsönadott telefonról felhívtam és megnyugtattam, hogy aggodalomra semmi ok, ugyanis a lehető legjobb helyen voltam. Közölte velem, hogy egy kedves kasmíri újságíró barátja kíváncsi az utamra, és a szombati nap folyamán megkeresne, ha nekem megfelel. Mondtam, hogy délután egykor nekem tökéletes lesz. Addig igyekszem letudni az egyik tanárnő által lebeszélt találkozót egy neves kasmíri újsággal. Visszamentem a szobámba, hogy megemésszem az egyetemen történteket. Egész délután egyebet sem tettem. Pihentem és utat engedtem minden gondolatnak ami felém kívánkozott. Másnapp reggel indultam volna a „Daily Excelsior” épülete felé, hogy beszéljek a szerkesztővel, de a papír amire a tanárnő leírta a címet, meg a telefonszámokat nem került elő. El is tűnődtem, hogy vajon jó-e nekem odamenni vagy sem. Úgy döntöttem, hogy mivel időmből kitelik, megkeresem. Autóbusszal jutottam a híres jammui napilap szerkesztőségéhez. Az épületben kissé hallgatag volt minden, a fogadtatásomat is beleértve. 20 perc is eltelt, míg megtaláltam az utam a főszerkesztő úr irodája felé. Az irodában egy fiatal meg egy idősebb ember ült, akikről később megtudtam, hogy apa és fia. A fogadtatásom megint olyan volt, mint amikor az ember betoppan egy heves vita kellős közepére. Én köszöntöttem őket a szokásos módon, kedvesen mosolyogva. Ők meg bámultak engem, mint borjú az új kaput. Bemutatkoztam, mondtam én lennék az illető, akiről tegnap a tanárnő beszélt telefonon. A magatartásuk változatlan. Megpróbáltam elképzelni az ábrázatukat abban az esetben, ha személyem helyett egy igazi UFÓ lépik be az irodájukba. Megkértem szépen, mondják ki, hogy nem érdekli őket a dolog, hogy nyugodtan mehessek tovább a dolgomra. Mondtam, nekem egyformán jó az is, ha érdekli, az is ha nem érdekli őket, csak végre csináljanak úgy mintha élnének, és mondjanak két szót :). Meg is kaptam a két szót, zsebre vágtam őket és elindultam kifele. Közben eltűnődtem, hogy ha már egyszer elveszett az a papíros, miért nem hagytam elveszve :).

Úton visszafele megjavíttattam egérrágta egérrágta lábbelijeimet. Egyiknek a tépőzárját már csak egy kicsi tartotta, hogy ne essen le. Rögtön utána egy kis autó megállott mellettem, melyből fiatal legények kiabáltak ki nekem, hogy merre megyek. Mondom, most hogy megkérdeztétek, arra amerre ti. Bepattantam az autóba. Mondtam nekik, hogy a jammui egyetem fele tartanék. Azt válaszolták, hogy szívesen elvisznek. Személyükben nagy kriket rajongókhoz volt szerencsém. Meg is hívtak meccset nézni, amit visszautasítottam a másik megbeszélt újságos találka miatt. Délután kettőkor meg is érkezett Sunny. Feljött a kapus, hogy várnak rám odalenn. Sunny a reggeli események után fényt hozott az éjszakába. Teljesen az ellentéte volt ő mindennek, amit a reggel tapasztaltam. Amikor meglátott, odajött, átölelt, mintha egy rég nem látott barátot köszöntene. Így kéne legyen az ember az emberrel. Beültünk az autójába, elindultunk az újság épülete fele. Early Times a neve az újságnak. Még a neve is tetszetősen hangzott. „Early Times” avagy aki korán kell aranyat lel. Útközben kiderült, hogy úgy igazából nem is vele kell nekem beszélnem az újságos ügyben, hanem egyenesen a tulajdonossal. Sunny egy békés ember. Az arcán béke van, a mosolya békességgel itatott. Béke vele az együttlét. Bár ő és az egész családja arra kényszerült, hogy elhagyják a háborúk miatt szülőföldjüket, Kasmírt, szeret ő minden embert, minden fajt. Nem hisz a megtorlásokban, meg a háborúban. Megérkeztünk az „Early Times” épületébe, ahol mindenki úgy fogadott, mint annak idején a barátok, amikor lementem a tömbház hátához játszani. A tulajdonos sem volt különb. Egy fiatal derűs tekintetű emberke. Kinézetre akár Winnetout is alakíthatná egy indiános cowboyos filmben. Magunkra hagyott Sunny a főnök irodájában, hogy elbeszélhessük, hogy mi az, ami közös lehet célkitűzéseinkben. Nagyon talált a szó vagy 2 órán keresztül. Valószínű, még utána is talált volna, de közben megesteledtünk. Átmentem egy kicsit Sunny irodájába, hogy a főnöke a szükséges telefonhívásokat elintézhesse. Sunny azt javasolta, hogy ne menjek Vasárnap reggel, hogy elmehessek a házába egy igazi kasmíri ebédre. Kicsit szorított az idő, mert már csak egy néhány napom maradt a vízumból, de olyan kedvesen ajánlotta, hogy nem utasíthattam vissza a meghívást. Abban egyeztünk, hogy nem vasárnap reggel indulok stoppal Delhibe, hanem este a vonattal. Így egy napot együtt tudunk tölteni. Este volt amikor eljöttünk az irodából. Javában folyt a döntő amikor visszaértünk a vendégházba. Lent az ebédlőben nagy volt az izgalom. A vacsorámat megint én készítettem el, megint ugyanazt. És megint ugyanannyira jól esett mint előző este. Felmentem a szobába egy kis írás szesszióra, de hamarosan lefeküdtem, mert nagyon szeretek nem fáradtan pihenőre térni. Ennek az oka az, hogy amikor nem vagyok fáradt, nem alszok el, de az agyat kikapcsolom, és még ébrenléti állapotban hagyom, hogy a nagy kép automatikusan összeálljon, az értelmetlen dolgok értelmet nyerjenek. Írországban, pontosabban Dublinban értettem meg, hogy miért mondják az okosak, hogy nem jó lefekvés után olvasni meg tévézni. Az utóbbit máskor sem ajánlom én, de lefekvéskor kifejezetten rossz. Emlékszem, Galwaybe készültünk, ami Írország nyugati partján van. Ez számomra azt jelentette, hogy az út bal oldalán át kell szeljem az országot derékban úgy, hogy én vagyok a kormány mögött. Előtte soha nem forgattam jobb oldali kormányt. Ezért úgy döntöttem, hogy időben lefekszem, hogy pihent legyek az új kihívás előtt. A laptopot is időben nyugovóra küldtem. Csak az alvásra összpontosítottam. Mit szólsz mi történt? Egyáltalán nem akart összejönni. Már minden technikát kipróbáltam, de semmi. Éjfél is rég elmúlt, de én még mindig csak próbálkoztam. Egyszer csak beleuntam. Feladtam a harcot. Ha nem megy, hát nem megy. Nem erőltetem. Legfeljebb pihenés nélkül vágok bele az új kalandba. Elengedtem magam, hagytam, hogy az jöjjön, aminek jönnie kell. Ellazultam, már nem akartam aludni, mert láttam, hogy az akarásom sokat nem segít célom elérésében. És akkor vette kezdetét a csoda. Hihetetlen dolgok történtek. Jöttek szebbnél szebb gondolatok, ötletek, megértések. Régi történések nyertek értelmet hirtelen. Valósággal élveztem a nem alvás minden pillanatát. Mintha felgyorsult volna az élet vonata. Rengeteg kicsi apró kép találta meg a helyét a nagy képben. És ez olyan örömmel töltött el, hogy már nem is akartam aludni. Rájöttem, hogy aznap először adtam elehetőséget magamnak, hogy igazán létezzek. Mindenféle akarás, terv, program mentesen. Rájöttem, hogy egy hosszú nap után éjszaka élek úgy igazából, amikor elengedhetek magamtól mindenféle szabályt, és nem tartom kordában a gondolatokat, hanem hagyom hogy szálljanak szabadon amerre épp jól esik. Megértettem azt is akkor, hogy egy hosszú napnak az esti nem fáradtan történő lefekvés adja meg az értelmét. Ha ez nem történhet meg, nem is éltem úgy igazából, mert bármi történik, szinte minden értelmetlen, minden rossz, minden kifogásolható. De ha ez megvan még a rossz a jó utat mutatja állandóan. Szóval azóta ha lehet, igyekszek időt adni magamnak a sok fontos dolog mellett arra is, hogy az áldott pihent semmittevést cselekedjem, ami hozzásegít a nagy betűs dolgok megértéséhez. Adj te is gondtalan időt magadnak, amikor semmi sem kell, amikor semmit nem akarsz, amikor sehova nem rohansz, amikor semmiért nem vagy felelős, hogy léted igazsága megmutathassa magát. Ez talán a legfőbb kötelességed, akár életcél is lehetne :).

Nem sokáig szunyáltam amikor a fegyverek dörögni kezdtek. Tudtam, hogy jóslatom valóra vált. India megnyerte a kriket világbajnokságot 🙂 Fergeteges, hosszan tartó tombolás következett az egyetemi vendégház körül. Diadal ordítások, robbantgatások mindenfelé. Rengett és üvöltött a tenger (a népek tengere) 🙂 A Győzelem mámorához alkohol sem kell, kábít az magától is. Egy idő után a kinti tombolás altatóul szolgált nekem. Mély álomba szenderültem.

Másnap délelőtt jelentkezett Sunny. Akkora össze voltam csomagolva, Mentünk az állomásra vonatjegyet venni estére. Amikor megérkeztünk már az első kép azt sugallta nekem, hogy nem fogok én vonatozni. Olyan körülményes és nyomulásos egy jegyvásár itt errefelé, hogy azt mondtam inkább vízum nélkül leszek egy pár napot az országban, de akkor sem megyek vonattal. Mondtam Sunnynak, hogy mehetünk mert amiért jöttem, azt én már meg is kaptam. Sunny családja sem volt különb nála. Ugyanaz a vendégszeretet, ugyanaz a természetesség, ugyanaz a kedvesség. Finom gyömbéres teával kínáltak miközben az ebéd készült. Melléje száraz gyümölcsöket rágtunk. Nemsokára megérkezett Renu is, egy utolsó közös beszélgetésre, közös ebédre. Finom falatok társaságában jól ment az eszmefuttatás is. Sunny édesapja nagyon jól vágta a történelmet. Sok érdekes dolgot mesélt 1947 előtti Indiáról. Az ebéd befejezése után nem sokáig húztuk az időt, mert tudta mindenki, hogy több mint 300 kilométer vár rám, aminek a megtételének eszköze még a jövő titka. Egy rövid fényképezkedés után beültünk Renu mikrobuszába és kimentünk Jammu végére, ahonnét nekivághattam újra az ismeretlennek. Arra kérlek, amennyiben tetszettek a fenti gondolatok, ne tartsd magadnál őket. Oszd meg barátaiddal.

 

Reklámok
Categories: India, Minden | Hozzászólás

Bejegyzés navigáció

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.