Felelem Jammuban

A vacsora

Délután meg este a kasmíri történeteket próbáltam szavak formájában megörökíteni. Lementem a vendégház konyhájára. Azt kérdezték, hogy rizs és a rizs közül melyiket választom. Én a C választ karikáztam be. Megkérdeztem vaj, hagyma és pityóka van-e. Igen t bólintottak. Bementem a konyhába, meghámoztam egy pár krumplit. Odatettem főni. Közben hagymát pucoltam. Szépen felszeleteltem, kicsit megsóztam. A vajat is kikértem, hogy kicsit puhuljon a melegben. Hamar megfőttek a négybe vágott pityóka hasábok. Szépen tálaltam a vacsorát. Kivittem az asztalra. Amikor minden ott volt előttem készen tálalva, kicsit kikapcsoltam a szürkeállományomat, és máris olyan volt az egész mint otthon, kint a libáni fenyvesek aljában. Imádom a főtt pityókát hagymával és vajjal. Ennél egyszerűbb és nagyszerűbb eledelt el sem tudnék képzelni. Most, hogy róla írok is szinte magam előtt látom a gőzölgő sárga krumplihasábot. Kicsit megsózom, teszek rá vajat, és egy szelet hagyma kíséretében behajítom a szájamba. Örök hálám az Úrnak, hogy ilyen kicsi igényűre teremtett. Szinte olyan vagyok mint a Trabant, kicsi és olcsó, talán egy kicsivel nehezebben javítható.

Shine

 

Félelem Jammuban

Pénteken reggel az ajtómon kopogtak. Doktor Devinder Singh várt rám a vendégház előtt. Irány a földrajz egyetem. Ami itt most következne az már a szokásos. A dékán egy rövid de tartalmas szócsere után örömmel kísért be egy osztályba ahol lelkes diákok fogadták kíváncsian az európai jövevényt. Nagy örömömre szolgált, hogy egy vegyes, összesen 3 vallású osztály előtt állhattam. Muzulmán, hindu és szik diákok egyaránt voltak az osztályban, látszólag békében egymással. Olyan kellemes légkör uralkodott a teremben, hogy azt kellett gondoljam, hogy ezeknek talán nincs is amiről beszélni, tudnak ők mindent. Három vagy négy tanár kísérte figyelemmel, hogy mivel töltöm ártatlan diákjai fejét. A beszéd végére azt éreztem, hogy legalább olyan lelkesek voltak mint diákjaik. Végén úgy megtapsoltak, mint mi annak idején mi Ceausescu elvtársat. Annyi tapsot kaptam már, hogy lassan attól kell félnem, mi lesz ha a taps megszűnik :)). Többször is megköszönték a hallottakat. Én meg figyelmeztettem, hogy nem nekem kell köszönni. Sőt, köszönni sem kell, mert mostantól felelősség nehezedik fiatal vállaikra. Mostantól már tudatában vannak, hogy az ami odakinn, az odabenn.

Ezúttal egy fiatal tanár részéről hangzott el a szokásos kérdés: „És őket (a politikusokat, a nagyokat) hogy lehet megváltoztatni?” Válaszom is a szokásos, hogy minél több időt pazarolnak maguk helyett rájuk, annál kisebb az esély a változásra.

Egy másfél órás beszéd, majd beszélgetés után a tanárok meginvitáltak közös ebédjükre. Igazi élmény volt figyelemmel kísérni, és részese lenni ennek a csoportos tanári tízóraizásnak. Mindenki elővette amit otthonról hozott, és letette az asztal közepére. Összesen 4 tanár volt, ami azt jelentette, hogy 4 különböző étel került terítékre. A legegyszerűbb körülmények között olyan lakomat csaptunk, hogy megért mindent. Egyik tanár ellépett és hozott valami tipikus kasmíri desszertet. Ebéd után spontánul folyt tovább a beszélgetés még vagy másfél órán keresztül, aminek legfőbb tanulsága az vala, hogy sokan szinte mindent tudunk az életről, amit arról tudni lehet, de az életünk mégis valami teljesen mást tükröz. Magyarul kétszínűek vagyunk. A kétéltű kifejezés szerintem sokkal találóbb lenne, de mivel foglalt volt, ezért a kétszínűt használtam én is. Engedelmeddel mégiscsak visszatérnék a kétéltű kifejezéshez. Az oldalamon megtalálható televíziós beszélgetésben is említettem, hogy a legtöbben úgy élünk, hogy két életet táplálunk egyszerre. Van egy belső, a gondolatok, érzelmek élete, és van egy külső, a színjáték élete, ami megmutatkozik a külső világnak belőlünk. Az utóbbi az az előre megszabott megírt játszma, mely a szokásaink, törvényeink és szabályaink alapján nyilvánul meg, és jóformán semmilyen köze nincs a belső élethez. Valahogy mégis mi mindkettőhöz ragaszkodunk ezért összenergiánk, időnk kétfelé oszlik. Megfeleződik a hazugság és az igazság között. Ezért biztatok minden földi halandót, hogy arra törekedjen, hogy a két életet összeolvassza egymással, hogy az legyen kívül is ami belül, mert mindaddig amíg ez meg nem történik, hatalmas energiákat pocsékolunk, és életünket jelképesen mondva csak olyan tíz százalékos hatékonysággal éljük. A dízel motoroknak 35 százalékos a hatékonysága, a benzin motoroknak 18 százalékos a hatékonysága (ha még jól emlékszem Lakatos Mihály szavaira), nekünk meg 10 százalékos. Szép teljesítmény. Erőforrásainknak 90 százalékát hazugságokra pazaroljuk, színjátékra. És pofátlanul azt kérjük a sorostól, hogy bárcsak hosszú életünk lenne. Minek az az hosszú élet? Még meddig szeretnéd pazarolni azt a 90 százalékot?

Ezek az emberek is elméletben már szinte mindent ismertek, mindenről olvastak már valahol, gyakorlatban viszont az olvasottak parányi részét sem próbálták. Az elmélet és a gyakorlat között fényévnyi a távolság. Miért? Félelem! Még egyszer írom bízva abban, hogy az ismétlés segít hangsúlyozni a választ: FÉLELEM

Gyakran esik szó a félelemről is, mivel szoros összefüggésben van azokkal a dolgokkal, amelyek panaszra formálják ajkainkat. Félelem a nagy úr. Megfélemlítés a nagy eszköz. Amióta az okosak rájöttek, hogy az embert meg lehet ijeszteni, azóta rendszeresen ijesztgetik is. A vallások ezt teszik, politikusok ezt teszik, mindenki ezt teszi, aki uralkodni akar. Mit is tenne mást? A vallás a pokollal ijesztgeti a jó népet, a politikus meg büntetésekkel, törvényekkel sanyargat. Ha te is uralkodni szeretnél egy embercsoporton, ajánlom neked is, hogy kezd azzal, hogy jól megijeszted őket valamivel. Amikor már annyira befostak, hogy a szemük fehérje is barna, onnantól te vagy az úr, tele a perselyed. Hogyan születik a félelem?

A félelem nem más, mint az elveszítés lehetőségének a gondolata. Mit lehet elveszíteni? Hát mindent, amit halmoztál eddig, mindent, amid van, beleértve az életedet is. Ebből következik, hogy minél több mindened van, annál többet veszíthetsz, annál nagyobb lehet a félelmed is. A társadalom és főleg annak irányítói nagyon jól játsszák a sakkot. Adnak neked különböző kitüntetéseket, értékes emberré avatnak téged. De mivel az értékeid kintről jönnek, ezért bármikor vissza is mehetnek. Neked meg félned kell, hogy nehogy elveszítsd őket. Érzed már a pórázt a nyakadon? Azt a hitet is kintről kapod, hogy szabad vagy, szabad akaratod van. Jól hangzik, ezért ezt is odaadták neked, hogy kényelmesebben ülhess a fotelodban. De mivel a szabadságodat is más „vívta” ki helyetted, más ajándékozta neked, ezért az is visszavevődhet bármelyik pillanatban. Kapsz valamit kölcsön, és melléje egy használati útmutatót, hogy az a tied, vigyáznod kell rá. Vigyázol is rendesen. Megteszel mindent, hogy megőrizhesd. FÉLTED! Kaptál egy életet a teremtéstől, amit arra használhatnál, hogy felemelkedj, megértsd annak csodáit. Te meg arra használod, hogy ápolgatod, félted, hogy nehogy valaki elvegye tőled. Sajnos az a baj, hogy a féltésed nem elegendő. Bármelyik pillanatban elveszítheted. Talán legnagyobb félelmünk a halál félelem. Mert a legértékesebb kincsünket, az életet féltjük a legjobban. Az a baj, hogy úgy elvagyunk foglalva a féltéssel, hogy jóformán semmi mást nem csinálunk, csak féltünk. Ezért jó rátalálnod a halálra még mielőtt ő rád talál. Minél hamarabb szembe nézel annak a valós lehetőségével, hogy akár a következő percben is bekövetkezhet, annál kevesebb időt fogsz pazarolni mostantól értéktelen dolgok halmozásával. Ezért azt mondom neked, indulj el most, keresd meg a halált. Köszöntsd őt szeretettel. Mond azt neki, hogy örültél a találkozásnak, és örülsz annak is, hogy nem ő jött érted, hanem te kerested meg őt. Ígérd meg neki, hogy mostantól úgy fogsz élni, hogy bármikor jön érted, te készen állsz, és nem kérsz tőle haladékot, hogy véghez vigyél olyan dolgokat amiket mára vagy a holnapra terveztél még a tegnap.

Sajnos én egy ideje már mind csak ugyanazt írom csak különböző megfogalmazásban, hogy lehetőleg mindenki, aki elolvassa eme gondolatokat, megtalálja a számára legérthetőbb, legkedvesebb, legkövethetőbb választ a feltett vagy a még fel nem tett kérdésre. Most próbáld meg elképzelni, mi lenne, ha hirtelen nem akarnál semmit sem birtokolni, hanem csak egyszerűen tudnál örülni mindennek ami van, mert látnád azt, hogy minden ami van az számodra a legjobb. Tudnál-e félni, ha nem akarnál semmit sem birtokolni, nem akarnál semmit sem a „bankba tenni”, hogy kamatozzon majd a szebb jövő számára? Én azt mondom, hogy nem. De te ha nem hiszed, legalább egy hónapig próbáld ki. Ne birtokolj semmit. Ha kérnek valamit tőled, add oda, hadd vigyék. Legalább egy dologgal kevesebb ami eltereli figyelmedet a Lényegről. Vedd észre, hogy a félelmet is ami vírusként él benned, ami által az orrodnál fogva vezet az élet, te teremtetetted a kapzsiságoddal. Lásd, hogy a félelem nem rossz. Azért van, hogy megégessen, hogy felébredj, hogy szembe nézz vele, hogy megszüntesd, hogy azontúl teljes hatékonysággal élhesd az életed.

 

Advertisements
Categories: India, Minden | Hozzászólás

Bejegyzés navigáció

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.